• Tartalom

BK ÍH 2015/136.

BK ÍH 2015/136.

2015.12.01.
Ha a perújítási indítványt kizárólag a polgári jogi igény kérdésében terjesztették elő, perújítási eljárásnak csak polgári bíróság előtt lehet helye. A büntetőbíróság nem dönthet az indítvány alaposságának kérdésében, hanem az iratokat megküldi a perújítási indítvány elbírálása céljából a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező polgári bíróságnak [Be. 415. § (5) bekezdés 3. mondata].
A járásbíróság a 2013. február 28. napján kelt ítéletével a terheltet csalás bűntette [1978. évi IV. törvény 318. § (1) és (5) bekezdés a) pont] és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége (1978. évi IV. törvény 276. §) miatt mint visszaesőt – halmazati büntetésül – 1 év 6 hónap, végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és megállapította, hogy pártfogó felügyelet alatt áll. Elbírálva a magánfél polgári jogi igényét kötelezte a vádlottat a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül 5 millió forint és annak 2010. április 13. napjától járó kamatának megfizetésére G. sértett részére.
A törvényszék mint másodfokú bíróság a 2014. április 4. napján hozott ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, a vádlott cselekményét a Btk. 373. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pont szerint minősülő csalás bűntettének, valamint a Btk. 345. § szerinti folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének minősítette. Megállapította, hogy a vádlott a büntetés végrehajtásának elrendelése esetén, annak háromnegyed részének letöltését követően bocsátható feltételes szabadságra, a polgári jogi igényre vonatkozó rendelkezést kiegészítette azzal, hogy a megállapított kártérítési igényt meghaladóan a magánfél polgári jogi igényének érvényesítését egyéb törvényes útra utasítja, rendelkezett a zár alá vételről, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A terhelt 2014. október 17. napján kelt perújítási indítványát a törvényszék elutasította, határozatát az ítélőtábla mint másodfokú bíróság helybenhagyta.
A terhelt 2015. augusztus 1. napján ismételten perújítási indítványt terjesztett elő, ezúttal kizárólag a megítélt polgári jogi igény kérdésében. Vitatta az ítélet azon rendelkezését, mely szerint 5 millió forint és kamatának megfizetésére kötelezték. Amennyiben a pénzt a polgári jogi igényt elbíráló rendelkezés alapján neki kell G. sértett részére megfizeti, azzal a sértett jogtalan előnyhöz jut, hiszen a pénz az alapítványt illetné meg.
A törvényszék a terhelt által előterjesztett perújítási indítványt elutasította. Indokolásában rámutatott, hogy a Be. 415. § (5) bekezdése értelmében kizárólag a polgári jogi igény kérdésében perújításnak (új eljárásnak) csak a polgári perben eljáró bíróságnál lehet helye az arra meghatározott feltételek alapján és eljárás szerint. A perújítási indítvány nem tartalmaz új bizonyítékot és egyéb, a Be. 408. §-ában kizárólagos jelleggel szabályozott perújítási okra sem történt hivatkozás, ezért nem alapos az indítvány.
Az elsőfokú végzés ellen a terhelt jelentett be fellebbezést, amelynek indokolásában ismételten kifejtette, hogy ő az 5 millió forintból nem részesült, illetve G. sértettnek kára nem származott.
A főügyészség álláspontja szerint a polgári jogi igény kérdésében perújításnak csak a polgári perben eljáró bíróságnál lehet helye. A Be. 415. § (5) bekezdés alapján ezért kizárólag a polgári perben eljáró bíróság bírálhatja el a perújítási indítványt, ebből következően a törvényszék nem utasíthatta volna azt el, mert ezzel elvonta a döntési jogosultságot a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező polgári perben eljáró bíróságtól. A törvényszék akkor járt volna el helyesen, ha az ügyet a Be. 264. § alapján áttette volna a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező (polgári perben eljáró) bírósághoz. Mindezekre tekintettel a végzés megváltoztatását, a perújítási indítvány elutasításának mellőzését és az ügynek a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező polgári perben eljáró bírósághoz való áttételét indítványozta.
A törvényszéknek a perújítás megengedhetősége kérdésében hozott döntése nem felel meg a jogszabályi rendelkezéseknek.
A törvényszék helyesen mutatott rá, hogy a terhelt ismételt perújítási indítványában kizárólag az ítéletnek a polgári jogi igényre vonatkozó rendelkezését sérelmezte és azt is helytállóan rögzítette, hogy a Be. 415. § (5) bekezdés alapján kizárólag a polgári jogi igény kérdésében perújításnak (új eljárásnak) csak a polgári perben eljáró bíróságnál lehet helye az arra meghatározott feltételek alapján és eljárás szerint. Tévedett azonban, amikor ennek ellenére a perújítási indítványról döntött és azt elutasította. A büntetőeljárási törvény idézett rendelkezése értelmében ugyanis e kérdésben határozni a polgári perben eljáró bíróság jogosult, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 260-269. §-aiban meghatározott eljárásban és feltételek szerint. Amennyiben a perújításra jogosult kizárólag a polgári jogi igény kérdésében terjesztett elő perújítási indítványt, annak megengedhetőségéről és érdemi elbírálásáról is a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező polgári perben eljáró bíróság jogosult határozni.
A másodfokú bíróság ezért a törvényszék végzését a Be. 412. § (2) bekezdésére figyelemmel, a Be. 370. § alkalmazásával, a Be. 373. § (1) bekezdés II/c) pontja alapján hatályon kívül helyezte és az iratokat megküldte a perújítási indítvány elbírálása céljából a polgári ügyben eljáró, hatáskörrel és illetékességgel rendelkező járásbíróságnak.
(Fővárosi Ítélőtábla 3.Beüf.11246/2015/3.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére