• Tartalom

1382/2015. (VI. 12.) Korm. határozat

1382/2015. (VI. 12.) Korm. határozat

Magyarország Kormánya és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról

2018.10.10.

A Kormány 2015. május 18. napján együttműködési megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) kötött Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával. A Kormány a Megállapodásban foglaltak eredményes kormányzati végrehajtása érdekében

1. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke útján, a nemzetgazdasági miniszter és az emberi erőforrások minisztere közreműködésével tegye meg a szükséges intézkedéseket Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetem együttműködésében megvalósítandó innovációs fejlesztési projektek támogatására, 5 milliárd forint fejlesztési forrás bevonásának biztosításával;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke útján

nemzetgazdasági miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2015. július 31.

2. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a nemzetgazdasági miniszter közreműködésével tegye meg a szükséges intézkedéseket Debrecen közösségi közlekedése – beleértve a Debreceni vasúti Nagyállomás megépítését is – korszerű szervezését és működtetését biztosító intermodális közlekedési csomópont kialakításának az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében történő támogatása érdekében;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

3. a korábbi döntéseit megerősítve támogatja új ipari park kialakítását Debrecenben, amelynek keretében felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy tegyen javaslatot a Kormány számára az új ipari terület kialakításának támogatását biztosító intézkedésekre;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

4. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, a belügyminisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy tegyenek javaslatot a Debreceni Nemzetközi Repülőtér technikai fejlesztésének, ennek keretében új II. kategóriájú műszeres leszállító rendszer (ILS) kiépítésének és fenntartásának támogatására;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

belügyminiszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

5. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve vizsgálja meg angol nyelvű alap- és középfokú oktatási intézmény Debrecenben történő létrehozásának lehetőségét, kiterjedve a működtetés intézményi modelljére és a kormányzati szerepvállalás formájára;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: azonnal

6. egyetért a város és térsége kulturális életében betöltött szerepének erősítése céljából a Csokonai Nemzeti Színház felújításának támogatásával, és felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a színház teljes körű felújításának uniós fejlesztési források bevonásával történő támogatására;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: első ütem, a tervezés lezárására: 2016. március 31.1

második ütem, a teljes körű felújítás megkezdése legkésőbb: 2018. március 15.2

7. felhívja a nemzetgazdasági minisztert és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy tegyenek javaslatot a Kormány részére a debreceni Nagyerdő program befejezésének támogatására;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: a program megvalósítására: 2018. március 15.

8. munkacsoportot alakít az érintett minisztériumok és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata képviselőinek bevonásával a menekülteket befogadó állomás körülményeinek áttekintésére.

Felelős: belügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: azonnal

1

Az 1495/2018. (X. 10.) Korm. határozat 1. pontja alapján az első ütem határideje 2019. augusztus 31.

2

Az 1495/2018. (X. 10.) Korm. határozat 1. pontja alapján a második ütem határideje 2020. február 1.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére