• Tartalom

14/2015. (VI. 19.) BM utasítás

14/2015. (VI. 19.) BM utasítás

egyes BM utasítások szervezeti változásokkal összefüggő módosításáról1

2015.07.01.
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következő utasítást adom ki:
1. A Belügyminisztérium egészségügyi szolgálatáról és a belügyminisztériumi szerveknél folyó egészségügyi tevékenységről szóló 9/2001. (BK 4.) BM utasítás
a) 4. pont e) alpontjában az „a fegyveres szervek hivatásos, közalkalmazotti és köztisztviselői állományának munkaköri egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságáról, a szolgálat, illetve keresőképtelenség megállapításáról, valamint a belügyi egészségügyi szolgálat igénybevételéről szóló 21/2000. (VIII. 23.) BM–IM–TNM együttes rendelet” szövegrész helyébe az „egyes rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságáról, közalkalmazottai és köztisztviselői munkaköri egészségi alkalmasságáról, a szolgálat-, illetve keresőképtelenség megállapításáról, valamint az egészségügyi alapellátásról szóló 57/2009. (X. 30.) IRM–ÖM–PTNM együttes rendelet”,
b) 5. pont i) alpontjában és 26. pont g) alpontjában a „fegyveres szerveknél” szövegrész helyébe a „rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél (a továbbiakban: rendvédelmi szerv)”,
c) 15. pont c) alpontjában a „fegyveres szerveket” szövegrész helyébe a „rendvédelmi szerveket”,
d) 41. pontjában az „R. 31. § (1) bekezdés b) pontja” szövegrész helyébe az „az R. 45. § (9) bekezdés a) pontja”,
e) Melléklete 3. pontjában az „R. 22. §” szövegrész helyébe az „R. 11. § (1) bekezdése
szöveg lép.
2. A belügyi szervek vagyonkezelésében lévő kincstári vagyontárgyak használatból való kivonásáról és hasznosításáról szóló 30/2001. (BK 13.) BM utasítás 18. pontjában a „gazdasági és informatikai helyettes államtitkár” szövegrész helyébe a „gazdasági helyettes államtitkár” szöveg lép.
3. A Belügyminisztérium Igazgatás Reprezentációs Szabályzatáról szóló 13/2010. (XI. 12.) BM utasítás
a) 9. pontjában és 10. pontjában a „gazdasági és informatikai helyettes államtitkár” szövegrész helyébe a „gazdasági helyettes államtitkár”,
b) 12. pontjában és 16. pontjában a „gazdasági és informatikai helyettes államtitkári” szövegrész helyébe a „gazdasági helyettes államtitkári”
szöveg lép.
4. A Belügyminisztérium kezelésében lévő feleslegessé vált vagyontárgyakkal kapcsolatos selejtezési és hasznosítási feladatok szabályozásáról szóló 21/2010. (XII. 16.) BM utasítás 13. pontjában a „gazdasági és informatikai helyettes államtitkár” szövegrész helyébe a „gazdasági helyettes államtitkár” szöveg lép.
5. A belföldi hivatalos kiküldetés rendjéről szóló szabályzat és az ideiglenes külföldi kiküldetés rendjéről szóló szabályzat kiadásáról szóló 24/2010. (XII. 29.) BM utasítás 2. melléklet 23. pontjában és 33. pontjában a „gazdasági és informatikai helyettes államtitkár” szövegrész helyébe a „gazdasági helyettes államtitkár” szöveg lép.
6. Hatályát veszti a belföldi hivatalos kiküldetés rendjéről szóló szabályzat és az ideiglenes külföldi kiküldetés rendjéről szóló szabályzat kiadásáról szóló 24/2010. (XII. 29.) BM utasítás 1. melléklet 1. pontjában a „tekintettel a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 49/C. és 49/D. §-ára” szövegrész.
7. A belügyminiszter irányítása alatt álló egyes rendvédelmi szervek és oktatási intézmények részére felajánlott adományok elfogadásának rendjéről szóló szabályzat kiadásáról szóló 26/2010. (XII. 29.) BM utasítás
a) 1. pontjában az „a Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központra (a továbbiakban: BM NOK), a rendészeti szakközépiskolákra,” szövegrész helyébe az „a Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központra (a továbbiakban: BM NOK), a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóságra, a rendészeti szakközépiskolákra,”
b) 4. pont d) alpontjában az „a BM NOK és a rendészeti szakközépiskolák,” szövegrész helyébe az „a BM NOK, a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság, a rendészeti szakközépiskolák”,
c) 5. pont b) alpontjában, 6. pontjában és 18. pontjában a „gazdasági és informatikai helyettes államtitkára” szövegrész helyébe a „gazdasági helyettes államtitkára”
szöveg lép.
8. Hatályát veszti a belügyminiszter irányítása alatt álló egyes rendvédelmi szervek és oktatási intézmények részére felajánlott adományok elfogadásának rendjéről szóló szabályzat kiadásáról szóló 26/2010. (XII. 29.) BM utasítás 4. pont a) alpontjában az „a Központi Gazdasági Ellátó Igazgatóság tekintetében az igazgató,” szövegrész.
9. A belügyminiszter irányítása alá tartozó egyes önálló belügyi szervek jelentési rendjéről és egyes koordinációs feladatokról szóló 9/2011. (IV. 15.) BM utasítás 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1. Az utasítás hatálya az Országos Rendőr-főkapitányságra (a továbbiakban: ORFK), a rendészeti szakközépiskolákra, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságára (a továbbiakban: OKF), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára (a továbbiakban: NKE RTK), a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságára (a továbbiakban: BVOP), a Nemzeti Védelmi Szolgálatra (a továbbiakban: NVSZ), a Terrorelhárítási Központra (a továbbiakban: TEK), az Alkotmányvédelmi Hivatalra (a továbbiakban: AH), a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatra (a továbbiakban: NBSZ), a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központra (a továbbiakban: SZBKK), valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalra (a továbbiakban: BÁH) terjed ki.”
10. A belügyminiszter irányítása alá tartozó egyes önálló belügyi szervek jelentési rendjéről és egyes koordinációs feladatokról szóló 9/2011. (IV. 15.) BM utasítás 2. pont b) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az utasítás hatálya alá tartozó szervek vezetői – az AH, az NBSZ és az SZBKK főigazgatója kivételével – a vezetésük, irányításuk alá tartozó szervekre vonatkozóan felterjesztik:)
b) a szervek nemzetközi együttműködéséről szóló megállapodásokat a Belügyminisztérium Európai Uniós és Nemzetközi Helyettes Államtitkárságára, valamint a Rendészeti Információs Iroda útján a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára (a továbbiakban: rendészeti államtitkár) részére,”
11. A belügyminiszter irányítása alá tartozó egyes önálló belügyi szervek jelentési rendjéről és egyes koordinációs feladatokról szóló 9/2011. (IV. 15.) BM utasítás 2. pont h) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az utasítás hatálya alá tartozó szervek vezetői – az AH, az NBSZ és az SZBKK főigazgatója kivételével – a vezetésük, irányításuk alá tartozó szervekre vonatkozóan felterjesztik:)
h) nemzeti, illetve közösségi közbeszerzési értékhatárt elérő vagy azt meghaladó közbeszerzésekkel, valamint a beszerzésekkel kapcsolatos jelentéseket, e közbeszerzéseket és beszerzéseket kezdeményező előterjesztéseket a Belügyminisztérium Gazdasági Helyettes Államtitkárságára, valamint a rendészeti államtitkár részére,”
12. A belügyminiszter irányítása alá tartozó egyes önálló belügyi szervek jelentési rendjéről és egyes koordinációs feladatokról szóló 9/2011. (IV. 15.) BM utasítás a következő 3/A. alponttal egészül ki:
„3/A. Az utasítás hatálya alá tartozó szervek vezetői – a rendészeti szakközépiskolák igazgatói, az NKE RTK dékánja és az SZBKK főigazgatója kivételével – a vezetésük, irányításuk alá tartozó szervekre vonatkozóan felterjesztik a védelmi felkészítési és honvédelmi felkészítési tevékenységről szóló éves összefoglaló jelentést a rendészeti államtitkár részére.”
13. A belügyminiszter irányítása alá tartozó egyes önálló belügyi szervek jelentési rendjéről és egyes koordinációs feladatokról szóló 9/2011. (IV. 15.) BM utasítás 4. pont bevezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép:
„4. Az NVSZ főigazgatója a Rendészeti Információs Iroda útján a rendészeti államtitkárhoz felterjeszti:”
14. A belügyminiszter irányítása alá tartozó egyes önálló belügyi szervek jelentési rendjéről és egyes koordinációs feladatokról szóló 9/2011. (IV. 15.) BM utasítás 4. pont a) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(4. Az NVSZ főigazgatója a belügyminiszterhez felterjeszti:)
a) a külgazdasági és külügyminiszter és a nemzetgazdasági miniszter irányítása alá tartozó szerveknél végzett belső bűnmegelőzési és felderítő munka tapasztalatairól az érintett miniszterek részére készített tájékoztatót,”
15. A belügyminiszter irányítása alá tartozó egyes önálló belügyi szervek jelentési rendjéről és egyes koordinációs feladatokról szóló 9/2011. (IV. 15.) BM utasítás 8. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„8. Az AH, az NBSZ és az SZBKK jelentési kötelezettségének rendjéről külön utasítás rendelkezik.”
16. A belügyminiszter irányítása alá tartozó egyes önálló belügyi szervek jelentési rendjéről és egyes koordinációs feladatokról szóló 9/2011. (IV. 15.) BM utasítás
a) 3. pont b) alpontjában a „Miniszteri Kabinet” szövegrész helyébe a „rendészeti államtitkár”,
b) 5. és 12. pontjában az „RTF rektor” szövegrész helyébe az „NKE RTK dékánja”,
c) 8/A. pontjában a „kabinetfőnök” szövegrész helyébe a „sajtófőnök”,
d) 9. pontjában a „2–5. és 7. pontokban” szövegrész helyébe a „2–5. pontokban”
szöveg lép.
17. A Belügyminisztérium Rendszeresítési Szabályzatáról szóló 18/2011. (VI. 30.) BM utasítás
a) 1. § (1) bekezdés b) pontjában az „a befogadó állomásokra” szövegrész helyébe az „az irányítása alá tartozó szervekre”,
b) 1. § (1) bekezdés g) pontjában a „Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóságra” szövegrész helyébe a „Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóságra”,
c) 2. § j) pontjában az „a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár (a továbbiakban: GIHÁT)” szövegrész helyébe az „a gazdasági helyettes államtitkár (a továbbiakban: GHÁT)”,
e) 10. §-ában az „a Belügyminisztérium Műszaki Főosztályát (a továbbiakban: BM MFO)” szövegrész helyébe az „a BM MFO-t”,
f) 17. §-ában a „GIHÁT-i” szövegrész helyébe a „GHÁT-i”,
g) 26. §-ában a „GIHÁT-t” szövegrész helyébe a „GHÁT-ot”,
h) 34. §-ában a „GIHÁT-nál” szövegrész helyébe a „GHÁT-nál”,
i) 35. §-ában a „GIHÁT-nak” szövegrész helyébe a „GHÁT-nak”,
j) 39. §-ában és 41. §-ában a „Sajtó Osztályánál” szövegrész helyébe a „Kommunikációs Főosztályánál”,
k) 1. mellékletében és 5. mellékletében a „gazdasági és informatikai helyettes államtitkár” szövegrész helyébe a „gazdasági helyettes államtitkár”
szöveg lép.
18. A Belügyminisztérium Informatikai Biztonsági Stratégiájáról szóló 23/2011. (IX. 2.) BM utasítás 8. pontjában az „a Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkárság” szövegrész helyébe az „az Informatikai Helyettes Államtitkárság” szöveg lép.
19. A Belügyminisztérium Technikai Szabályzatáról szóló 29/2011. (X. 28.) BM utasítás
b) 38. § (2) bekezdés e) pontjában és 38. § (3) bekezdés b) pontjában az „a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 49/D. §-a” szövegrész helyébe az „a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 38. alcíme
szöveg lép.
20. A Belügyminisztérium és a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek ügyeleti szolgálatai által teljesítendő tájékoztatási kötelezettség rendjéről, valamint a Kormányügyelet működéséről szóló 33/2011. (XII. 2.) BM utasítás 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1. Az utasítás hatálya az Országos Rendőr-főkapitányságra (a továbbiakban: ORFK), az Alkotmányvédelmi Hivatalra (a továbbiakban: AH), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra (a továbbiakban: BM OKF), a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságára (a továbbiakban: BVOP), a Nemzeti Védelmi Szolgálatra (a továbbiakban: NVSZ), a Terrorelhárítási Központra (a továbbiakban: TEK), a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központra (a továbbiakban: SzBKK), (a továbbiakban együtt: rendvédelmi szervek), az Országos Vízügyi Főigazgatóságra (a továbbiakban: OVF), a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalra (a továbbiakban: BÁH) és alárendelt szerveire, a rendészeti szakközépiskolákra és a Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központra (a továbbiakban együtt: oktatási intézmények), a BM Ügyeleti Osztályra és a Belügyminisztérium Rendészeti Információs Irodára (a továbbiakban: Rendészeti Információs Iroda) terjed ki.”
21. A Belügyminisztérium és a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek ügyeleti szolgálatai által teljesítendő tájékoztatási kötelezettség rendjéről, valamint a Kormányügyelet működéséről szóló 33/2011. (XII. 2.) BM utasítás 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4. Az 1. pontban meghatározott szervek a tájékoztatási és jelentési kötelezettségüket a BM Ügyeleten keresztül teljesítik, az ügyeleti jelentési rendszerükkel kapcsolatban az ügyeleti szolgálatok vezetőinek irányítását a BM Ügyelet végzi. A rendvédelmi szervek és a BÁH a BM Ügyeletre megküldött tájékoztatást és jelentést egyidejűleg a Rendészeti Információs Irodának is megküldik.”
22. A Belügyminisztérium és a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek ügyeleti szolgálatai által teljesítendő tájékoztatási kötelezettség rendjéről, valamint a Kormányügyelet működéséről szóló 33/2011. (XII. 2.) BM utasítás
a) 6. pontjában és a 7. pont bevezető szövegében, 10. pontjában a „BM Ügyeletet” szövegrész helyébe a „BM Ügyeletet és a Rendészeti Információs Irodát”,
b) 8. pontjában a „BM Ügyelet” szövegrész helyébe a „BM Ügyelet és a Rendészeti Információs Iroda”,
c) 11. pontjában a „megküldik BM Ügyeletnek” szövegrész helyébe a „megküldi az OVF a BM Ügyeletnek; az ORFK, az AH, a BM OKF és a BVOP és a BÁH a BM Ügyeletnek és a Rendészeti Információs Irodának”,
d) 12. pontjában a „BM Ügyelet” szövegrész helyébe a „BM Ügyelet részére, a 11. pontban fel nem sorolt rendészeti szervek a BM Ügyelet és a Rendészeti Információs Iroda”,
e) 13. pont a) alpontjában az „a parlamenti államtitkárt, az önkormányzati államtitkárt” szövegrész helyébe az „a parlamenti államtitkárt, a rendészeti államtitkárt, az önkormányzati államtitkárt, a Rendészeti Információs Iroda vezetőjét,”,
f) 13. pont b) alpontjában a „Védelmi Koordinációs Osztály” szövegrész helyébe a „Rendészeti Koordinációs Főosztály”,
g) 16. pontjában az „egymást” szövegrész helyébe az „egymást és a Rendészeti Információs Irodát”,
h) 17. pontjában a „Kormányügyelet gondoskodik” szövegrész helyébe a „Kormányügyelet – a Rendészeti Információs Iroda közreműködésével – gondoskodik”,
i) 20. pontjában a „BM Ügyelet” szövegrész helyébe a „BM Ügyelet a Rendészeti Információs Irodával együttműködve,”
szöveg lép.
23. A befogadó nemzeti támogatás ágazati feladatainak meghatározásáról szóló 34/2011. (XII. 9.) BM utasítás
a) 3. §-ában, 6. §-ában, 7. §-ában és 9. § bevezető részében a „miniszteri kabinetfőnök” szövegrész helyébe a „rendészeti államtitkár”,
b) 7. §-ában a „gazdasági és informatikai helyettes államtitkár” szövegrész helyébe a „gazdasági helyettes államtitkár”
szöveg lép.
24. A Belügyminisztérium fegyverzeti, vegyivédelmi szakanyagellátás tervezéséről és a tartalékok képzéséről szóló 35/2011. (XII. 9.) BM utasítás
a) 1. § (1) bekezdésében a „7/2010. (IX. 2.) BM utasítás 4. függelék A) 2. és B) pontjában – a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kivételével –” szövegrész helyébe a „15/2014. (IX. 5.) BM utasítás 1. melléklet 4. függelék A) pont 2. alpontjában és B) pontjában”,
b) 1. § (3) bekezdésében a „hivatásos, kormány-tisztviselői, köztisztviselői és közalkalmazotti állománya” szövegrész helyébe a „hivatásos, kormánytisztviselői, kormányzati ügykezelői, közalkalmazotti és igazságügyi alkalmazotti állománya”,
c) 2. § (2) bekezdésében a „kormány-tisztviselői, köztisztviselői, közalkalmazotti” szövegrész helyébe a „kormánytisztviselői, kormányzati ügykezelői, közalkalmazotti, igazságügyi alkalmazotti”,
d) 3. § (4) bekezdésében a „BM gazdasági és informatikai helyettes államtitkár (a továbbiakban: gazdasági és informatikai helyettes államtitkár)” szövegrész helyébe a „BM gazdasági helyettes államtitkár (a továbbiakban: gazdasági helyettes államtitkár)”,
e) 4. § (2) bekezdésében, 5. § (2) bekezdésében, 5. § (4) bekezdésében a „gazdasági és informatikai” szövegrész helyébe a „gazdasági”,
f) 4. § (5) bekezdésében az „A rendészeti szakközépiskolákban folyó képzési feladatok végrehajtásához a normákat az Országos Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: ORFK) – az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola esetében a Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság – vezetője a BM Személyügyi Főosztály vezetőjének egyetértésével határozza meg.” szövegrész helyébe az „A rendészeti szakközépiskolákban folyó képzési feladatok végrehajtásához a normákat az Országos Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: ORFK) vezetője a BM személyügyi helyettes államtitkárának egyetértésével határozza meg.”
szöveg lép.
25. A Belügyminisztérium Adatvédelmi, Adatbiztonsági és Közérdekű adat megismerésére vonatkozó Szabályzatának kiadásáról szóló 38/2011. (XII. 30.) BM utasítás 1. melléklet 99. pont c) alpontjában a „Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkárság” szövegrész helyébe a „Gazdasági Helyettes Államtitkárság” szöveg lép.
26. A rendőrség különleges foglalkoztatási állományának tagjai által ellátható feladatokról szóló 5/2012. (II. 2.) BM utasítás 1. pontjában az „a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 264/C. § (1) bekezdése” szövegrész helyébe az „a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 320. § (1) bekezdése” szöveg lép.
27. A Belügyminisztérium Informatikai Stratégiájáról szóló 12/2012. (III. 22.) BM utasítás 1. melléklet
a) II. cím 1.6. L alcímében az „a Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkárságának” szövegrész helyébe az „az Informatikai Helyettes Államtitkárságának”,
b) III. cím 2. alcímében a „BM gazdasági és informatikai helyettes államtitkára” szövegrész helyébe a „BM informatikai helyettes államtitkára”
szöveg lép.
28. A munkavédelem egyes ágazati feladatainak egységes ellátásáról szóló 15/2012. (IV. 21.) BM utasítás
a) 1. § b) pontjában az „az Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóságnál” szövegrész helyébe az „a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóságnál”,
b) 1. § c) pontjában a „közszolgálati jogviszonyban” szövegrész helyébe az „igazságügyi alkalmazotti szolgálati jogviszonyban”
szöveg lép.
29. A Belügyminisztérium hivatali szervezetei Munkavédelmi Szabályzatáról szóló 16/2012. (IV. 21.) BM utasítás 1. melléklet 93. pontjában a „Miniszteri Kabinet” szövegrész helyébe a „rendészeti államtitkár” szöveg lép.
30. A rendőrség hivatásos állományának más foglalkoztatási jogviszony létesítésével vagy egyéb jövedelemszerző tevékenység folytatásával megbízott tagjai vonatkozásában a Magyar Rendvédelmi Kar tagsági nyilvántartásának és adatkezelésének különös szabályairól szóló 20/2012. (V. 31.) BM utasítás
a) 1. pontjában az „a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 261. § (1) bekezdése” szövegrész helyébe az „a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 318. § (1) bekezdése”,
c) 4. pontjában a „30/A. § (2) bekezdésében” szövegrész helyébe a „302. § (3) bekezdésében”,
d) 5. pont a) és b) alpontjában, 6. pontjában, 7. pontjában, 9. pontjában és 17. pontjában a „261. § (1) bekezdésében” szövegrész helyébe a „318. § (1) bekezdésében”,
e) 5. pont a) és c) alpontjában és 17. pontjában a „30/B. § (1) bekezdésében” szövegrész helyébe a „304. § (1)–(2) bekezdésében
szöveg lép.
31. A Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek készenlétbe helyezéséről, a különleges jogrend bevezetésére történő felkészülés szabályairól, valamint személyi állományának értesítéséről szóló 26/2012. (VI. 15.) BM utasítás
a) 37. §-ában a „Miniszteri Kabinet” szövegrész helyébe a „rendészeti államtitkár”,
b) 43. §-ában, 47. § c) pontjában, 49. §-ában a „Miniszteri Kabinet vezetője” szövegrész helyébe a „rendészeti államtitkár”,
c) 46. §-ában a „Miniszteri Kabinet vezetőjének” szövegrész helyébe a „rendészeti államtitkár”,
d) 68. § b) pontjában a „fegyveres szervnél” szövegrész helyébe a „rendvédelmi feladatokat ellátó szervnél”,
e) 70. §-ában a „Miniszteri Kabinetfőnök” szövegrész helyébe a „rendészeti államtitkár”,
f) 78. §-ában a „miniszteri kabinetfőnöknek” szövegrész helyébe a „rendészeti államtitkárnak”
szöveg lép.
32. A mobil telekommunikációs eszközökkel történő ellátás rendjéről, valamint a szolgáltatások igénybevételének szabályairól szóló 27/2012. (VI. 25.) BM utasítás
a) 16. pontjában a „BM Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkárság (a továbbiakban: BM GIHÁT)” szövegrész helyébe a „Gazdasági Helyettes Államtitkárság (a továbbiakban: BM GHÁT)”,
b) 18. pontjában a „BM GIHÁT” szövegrész helyébe a „BM GHÁT”,
c) 20. pontjában a „BM GIHÁT-on” szövegrész helyébe a „BM GHÁT-on”
szöveg lép.
33. A Nemzeti Helyzetértékelő Központ működésének szabályairól szóló 30/2012. (VII. 16.) BM utasítás 1. melléklet
a) 4. pontjában a „BM Miniszteri Kabinet (a továbbiakban Miniszteri Kabinet) vezetője” szövegrész helyébe a „BM rendészeti államtitkára (a továbbiakban: rendészeti államtitkár)”,
b) 10. pontjában a „Miniszteri Kabinet Védelmi Koordinációs Osztály (a továbbiakban: VKO)” szövegrész helyébe a „Rendészeti Koordinációs Főosztály (a továbbiakban: RKFO)”,
c) 12. pontjában, 16. pontjában, 18. pontjában, 20. pontjában, 22. pontjában, 23. pontjában, 26. pontjában, 30. pontjában, 31. pontjában és 32. pontjában az „a VKO” szövegrész helyébe az „az RKFO”,
d) 13. pontjában, 15. pontjában, 16. pontjában és 17. pontjában az „A VKO” szövegrész helyébe az „Az RKFO”,
e) 13. pontjában az „a VKO-t” szövegrész helyébe az „az RKFO-t”,
f) 20. pontjában, 22. pontjában és 27. pontjában a „Miniszteri Kabinet vezetője” szövegrész helyébe a „rendészeti államtitkár”,
g) 22. pontjában a „Miniszteri Kabinet vezetőjét” szövegrész helyébe a „rendészeti államtitkárt”,
h) 23. pontjában a „Miniszteri Kabinet vezetőjének” szövegrész helyébe a „rendészeti államtitkárnak”,
i) 25. pontjában az „a VKO-nál” szövegrész helyébe az „az RKFO-nal”,
j) 26. pontjában a „VKO” szövegrész helyébe az „RKFO”
szöveg lép.
34. A használatra kiadott szolgálati lőfegyverek és tartozékaik, valamint a szolgálati lőszerek biztonságos tárolásáról, kezeléséről és megőrzéséről szóló 32/2012. (VII. 19.) BM utasítás
a) 1. §-ában az „az Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság” szövegrész helyébe az „a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság,”,
c) 17. § (2) bekezdésében a „gazdasági és informatikai helyettes államtitkárát” szövegrész helyébe a „gazdasági helyettes államtitkárát”
szöveg lép.
35. A lakáscélú munkáltatói kölcsönről szóló 37/2012. (VIII. 31.) BM utasítás 3. § b) pont bb) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Belügyminisztérium lakásügyi szervei:)
(helyi lakásügyi szerv:)
bb) az Országos Rendőr-főkapitányság: a saját, a rendészeti szakközépiskolák, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ, a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság, a Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központ, a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet állománya vonatkozásában,”
36. A lakáscélú munkáltatói kölcsönről szóló 37/2012. (VIII. 31.) BM utasítás 4. § (2) bekezdésében a „közalkalmazotti jogviszonyban” szövegrészek helyébe a „közalkalmazotti jogviszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati jogviszonyban” szöveg lép.
37. Az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat állománytábláinak elkészítésére vonatkozó részletes szabályokról szóló 49/2012. (XI. 30.) BM utasítás 9. pontjában az „a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 72/B. §-a” szövegrész helyébe az „a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 130. § (1) bekezdése” szöveg lép.
38. A Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek nem hivatásos szolgálati jogviszonyban álló dolgozóinak a munkáltatói, a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek nyugállományba helyezett, valamint szolgálati járandóságban részesülő egykori dolgozóinak a nyugdíjas, illetve a szolgálati járandóságra jogosultságot igazoló igazolványainak kiadásáról és nyilvántartásáról szóló 53/2012. (XII. 18.) BM utasítás 7. melléklet címében az „az Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság” szövegrész helyébe az „a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság” szöveg lép.
39. A fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 15/2013. (V. 2.) BM rendelet végrehajtásáról szóló 11/2013. (V. 2.) BM utasítás 2. melléklet „ÁHT 232698 Katasztrófa-elhárítási célelőirányzatok” alcímében a „gazdasági és informatikai helyettes államtitkár” szövegrész helyébe a „gazdasági helyettes államtitkár” szöveg lép.
40. Hatályát veszti a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek és az ezek által működtetett fegyveres biztonsági őrségek kezelésében lévő fegyverek hatósági nyilvántartásának rendjéről szóló 15/2013. (V. 24.) BM–KIM együttes utasítás 3. § (2) bekezdés 2. pontja.
41. A belügyi gépjárművezetők és a gépjárművezetést oktatók képzési követelményeinek megállapításáról szóló 16/2013. (V. 28.) BM utasítás 7. § (3) bekezdésében a „Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság” szövegrész helyébe a „Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság” szöveg lép.
42. A béketámogató és polgári válságkezelési missziókban részt vevő hivatásos állománnyal kapcsolatos feladatokról szóló 21/2013. (VII. 12.) BM utasítás
b) 4. § (1) bekezdésében a „Miniszteri Kabinetjét” szövegrész helyébe a „Rendészeti Államtitkárságát”
szöveg lép.
43. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek hivatásos állományú tagjai továbbképzésének minőségirányítási szabályzatáról szóló 25/2013. (VIII. 30.) BM utasítás
a) 2. pontjában a „Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság (a továbbiakban: OKTF)” szövegrész helyébe a „Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (a továbbiakban: KSZF)”,
b) 3. pontjában, 5. pont b) alpontjában, 13., 15., 16., 18., 19., 20., 23., 25., 26., 32., 34., 36., 37., 39., 42., 58., 69., 74., 77., 79., 91., 96., 97., 101., 103., 105., 108., 113. és 114. pontjában az „az OKTF” szövegrész helyébe az „a KSZF”,
c) 5. pont b) alpontjában az „a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény” szövegrész helyébe az „a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény”,
d) 5. pont b) alpontjában a „fegyveres szervek” szövegrész helyébe a „rendvédelmi feladatokat ellátó szervek”,
e) 6., 8., 11., 14., 24., 28., 29., 30., 35., 39., 40., 41., 57., 70., 76., 109., 110., 114. és 117. pontjában az „Az OKTF” szövegrész helyébe az „A KSZF”,
f) 2. mellékletében szereplő táblázat „Ellenőrzés forrásai” oszlop 1. és 2. mezőjében az „OKTF” szövegrész helyébe a „KSZF”,
g) 9., 28., 94. és 119. pontjában az „az OKTF-et” szövegrész helyébe az „a KSZF-et”,
h) 49. pontjában az „az OKTF-nek” szövegrész helyébe az „a KSZF-nek”,
i) 88. pontjában az „az OKTF-hez” szövegrész helyébe az „a KSZF-nek”
szöveg lép.
44. A Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 29/2013. (XII. 16.) BM utasítás 15. § (3) bekezdés c) pontjában a „Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság” szövegrész helyébe a „Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság” szöveg lép.
45. A belügyminiszter irányítása alatt álló egyes fegyveres szervek szervezeti teljesítményértékelése keretében elvégzendő, a szervezeti működés teljesítménymutatói értékelésének szempontrendszeréről szóló 36/2013. (XII. 21.) BM utasítás
a) 2. pont a) alpontjában a „fegyveres szerv” szövegrész helyébe a „rendvédelmi feladatokat ellátó szerv (a továbbiakban: rendvédelmi szerv)”,
b) 3. pontjában, 4. melléklet 4. alcím 4.2. pont b) alpontjában és 4.3. pont a) alpontjában, 6. melléklet 1. alcím 1.5. pont a) alpontjában a „fegyveres szerv” szövegrész helyébe a „rendvédelmi szerv”,
c) 2. pont b) alpontjában, 1. mellékletének címében, 2. mellékletének címében a „fegyveres szervek” szövegrész helyébe a „rendvédelmi szervek”
szöveg lép.
46. A belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek hivatásos állományának választható béren kívüli juttatásairól, valamint a személyi juttatás terhére a 2015. évben teljesítendő egyes kifizetésekről szóló 1/2015. (I. 23.) BM utasítás
a) 1. §-ában a „fegyveres szervekre” szövegrész helyébe a „rendvédelmi feladatokat ellátó szervekre (a továbbiakban: rendvédelmi szerv)”,
b) 7. és 8. §-ában a „fegyveres szerv” szövegrész helyébe a „rendvédelmi szerv” szöveg,
c) 8. §-ában a „fegyveres szervnél” szövegrész helyébe a „rendvédelmi szervnél”
szöveg lép.
Záró rendelkezések
47. Ez az utasítás 2015. július 1-jén lép hatályba.
1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. július 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére