PK ÍH 2015/14.
PK ÍH 2015/14.
2015.03.01.
Az engedély nélkül készített hangfelvétel hatóság előtti, bizonyítás céljából történő felhasználása nem minősül visszaélésszerű magatartásnak, mert a hatóság előtt folyó eljárásban az igazság érvényesülésének biztosítása közérdek [régi Ptk. 84. § (1) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes személyhez fűződő jogát azzal, hogy a 2006-2007-ben egymással folytatott telefonbeszélgetéseikről a felperes engedélye nélkül készített hangfelvételt 2007-ben a felperes hozzájárulása nélkül több magánszemély előtt lejátszotta. Eltiltotta az alperest a további hasonló jogsértéstől, és kötelezte, hogy 15 napon belül semmisítse meg a fenti hangfelvétel birtokában lévő példányát és az arról készített bármely formába, és hordozóeszközön meglévő, birtokában lévő másolatát. A törvényszék kötelezte az alperest, hogy a fenti jogsértés miatt 15 napon belül adjon elégtételt a felperesnek oly módon, hogy a felperesnek címzett magánlevélben sajnálkozását fejezi ki, egyben a felperes bocsánatát kéri amiatt, hogy a 2006-2007-ben folytatott telefonbeszélgetéseikről a felperes engedélye nélkül készített hangfelvételt több magánszemély előtt lejátszotta. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A törvényszék ítéleti tényállásában megállapította, hogy a peres felek 1980-as évek óta fennálló élettársi kapcsolata – melyből két gyermekük született – 2006 nyarán megromlott, a gyermekek elhelyezése, a közös vagyon megosztása miatti viták gyakran tettlegességig fajultak, ezek miatt több gyámhivatali eljárás volt folyamatban. Az alperes feljelentése folytán a felperes ellen kiskorú veszélyeztetése miatt 2002-ben a Veszprémi Rendőrkapitányságon indult büntetőeljárást a z ügyészség megszüntette.
2006. év végén, illetve 2007. év elején az alperes a felperessel folytatott számos telefonbeszélgetésről a felperes engedélye nélkül hangfelvételt készített és ezen hangfelvételek egy részét közeli ismerőseinek lejátszotta, majd a rendőrségi eljárás során csatolta, ahol annak írásos áttételét készítették el. A Veszprémi Törvényszék előtt a felek között folyamatban lévő élettársi közös vagyon megosztása iránti perben a bizonyítási teherről szóló tájékoztatást követően az alperes annak alátámasztására, hogy a vagyonmegosztás tárgyában kötött szerződést a felperes fenyegetésének hatására írta alá, csatolta a telefonbeszélgetések hanganyagát CD lemezen. A hangfelvételeken a felperes több esetben rendkívül felindultan, sokszor trágár kifejezéseket használva beszélt, és rögzítésre került, amikor a felperes saját autójával az alperes autójának egy alkalommal kétszer nekiütközött úgy, hogy a felek közös kisebb gyermeke is a felperes autójában tartózkodott.
Az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában megállapította, hogy a felek élettársi kapcsolata 2006 nyarán romlott meg, a felperes ezt rendkívül nehezen tudta feldolgozni. Kiemelte, hogy a felek között közös kiskorú gyermekeik elhelyezése, a velük való kapcsolattartás, valamint a közös vagyon megosztása kapcsán nagyon komoly nézeteltérések támadtak. A bíróság álláspontja szerint ilyen helyzetben és körülmények között – a felperesi kereseti kérelemmel ellentétben – nem minősül visszaélésnek az, hogy az alperes a felperes hozzájárulása nélkül készített hangfelvételt a telefonbeszélgetéseikről annak igazolására, hogy egyes, a vagyonnal vagy a gyermekekkel kapcsolatos nyilatkozatait milyen körülmények által befolyásoltan, milyen tényektől motiváltan tette meg.
A hangfelvételek rendőrségi, bírósági eljárásban bizonyítékként történt csatolása, felhasználása kapcsán megállapította, hogy ezen felhasználások nem visszaélés jelleggel történtek, így nem minősülnek jogsértőnek. E körben hivatkozott az EBH 2000/296. és a BDT 2011/2442. számú eseti döntésekre. Kiemelte, hogy a hatóságok, bíróságok hivatali minőségükben eljárva ismerték meg a hangfelvételeket, nem vonhatók azonos elbírálás alá azon magánszemélyekkel, akik részére az alperes megmutatta azokat. E körben a felperes kereseti kérelme nem minősült alaposnak.
A törvényszék megállapította, hogy a felperes arra helyesen hivatkozott, miszerint a felperes hozzájárulása hiányában az alperes azon cselekménye, hogy több ismerősének lejátszotta a hangfelvételeket, a Ptk. 80. §-a alapján már jogsértőnek minősül. Rámutatott, hogy – amint azt az alperesi ellenkérelem tartalmazta – amennyiben a felvételek mások részére való bemutatásával az alperest az a szándék vezérelte, hogy tanácsot kérjen ismerőseitől, elegendő lett volna szóban beszámolni a beszélgetések tartalmáról. Felhívta az EBH 2012.P.16. számú eseti döntést és a felperes kereseti kérelme ezen részének helyt adva a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 84. § (1) bekezdés a) pontja alapján megállapította a jogsértés tényét.
Tekintettel arra, hogy a hangfelvételek – a 2012-2013-as eljárások során történt felhasználással igazoltan – még az alperes birtokában vannak, ezért a bíróság a Ptk. 84. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ismételt jogsértéstől eltiltotta és a Ptk. 84. § (1) bekezdés b) pontja szerint kötelezte a birtokában lévő példányok megsemmisítésére. Hangsúlyozta, hogy a megsemmisítési kötelezettség a bíróság és más hatóság eljárásában csatolt példányokra nem terjed ki.
A törvényszék helyt adott a felperes elégtétel adására irányuló kereseti kérelmének a Ptk. 84. § (1) bekezdés c.) pontja alapján, azonban a kérelemtől eltérően az írásbeli magánlevélben való bocsánatkérésre kötelezést elegendőnek tartotta jogintézmény funkciójának betöltéséhez.
Az elsőfokú bíróság nem találta megalapozottnak a felperes nem vagyoni kárigényét. A törvényszék álláspontja szerint, az alperesi ellenkérelemnek megfelelően nem bizonyított az ok-okozati összefüggést a felperes által állított sérelmek (elbizonytalanodás, pszichés megterhelés, álláskeresési nehézségek, egzisztenciális problémák, lelki károsodás) és a hangfelvételek magánszemélyek részére történt lejátszása között. E körben kiemelte, hogy a bizonyítékok inkább arra utalnak, hogy ezen problémák a felek kapcsolatának megszakadásához kötődően jelentek meg – ahogy erre maga a felperes is hivatkozott – és a perben történt nem jogellenes felhasználás kapcsán kerültek ismét felszínre. A bíróság álláspontja szerint a Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontja értelmében alkalmazandó Ptk. 339. § (1) bekezdésében foglalt kártérítési felelősség az alperes tekintetében nem volt megállapítható.
Az ítélet elleni fellebbezésben felperes kérte annak megváltoztatását akként, hogy az ítélőtábla kötelezze az alperes a Veszprémi Törvényszék előtt folyó 7.P.20.966/2009. számú ügyben a bírósági tárgyaláson szóban történő bocsánatkérésre, valamint 500 000 Ft nem vagyoni kártérítés megfizetésére. Kérte kötelezni az első-, másodfokú perköltség, illetve a pártfogó ügyvédi munkadíj viselésére.
Álláspontja szerint az ítélet jogszabálysértő, iratellenes, téves jogi következtetésen alapszik, ezért megalapozatlan.
Vitatta, hogy az alperes véleménye elegendő lett volna ahhoz, hogy a bíróság az alperes jogellenes magatartását jogszerűvé tegye, ugyanis egyetlen hatósági eljárásban sem fogadták el az általa felhasznált hangfelvételeket, erre vonatkozóan az alperes bizonyítékot nem terjesztett elő. Álláspontja szerint a törvényszéknek a bizonyítékok körébe kellett volna vonni és értékelni kellett volna azon eljárások eredményét, ahol a felhasználásra sor került.
Kifogásolta, hogy a bíróság ítéleti tényállásában megállapította, miszerint egy beszélgetés alkalmával kétszer is az alperes autójának ütközött sajátjával, mivel arra vonatkozóan alperes bizonyítékot nem csatolt.
Felperesi álláspont szerint a törvényszék súlytalan szankciót választva valójában nem is szankcionálta az alperes jogellenes magatartását. Véleménye szerint az alperes nem maga írja meg a bocsánatkérő magánlevelet, így az komolytalan, súlytalan, lényegében nem eredményezi alperes tényleges bocsánatkérését.
Kérte az ítéleti tényállás akként történő javítását, hogy a felvételek kizárólag 2007. évben készültek, mivel jogerős ítéleti megállapítás alapján a felek kapcsolata 2007-ben szakadt meg.
A nem vagyoni kárigény körében előadta, hogy alperes olyan helyrehozhatatlan károkat okozott neki, amelyek örök nyomot hagytak, lelkileg feldolgozhatatlanok. Álláspontja szerint az alperes szándékos magatartásának célja a felperes lejáratása, megszégyenítése, környezetének negatív befolyásolása. A felperes szerint a bíróság szankció nélkül hagyott egy jövőbeni jogellenes magatartást, aminek következtében az alperest már semmi nem tartja vissza a jogsértő magatartásoktól. Álláspontja szerint értékelés nélkül maradt az is, hogy az alperes a 2007-ben készített hanganyagokat folyamatosan használta fel ellene, utoljára 2012-ben. Véleménye szerint az sem véletlen, hogy az alperes olyan magánszemélyeknek játszotta le a felvételt, akik a barátaik voltak, és akiket az alperes később, a vagyonjogi perben tanúként kért meghallgatni. A per során készített tárgyalási jegyzőkönyv szerint a hangfelvétel ezen embereket befolyásolta, a felperesről alkotott véleményüket megváltoztatta. Károkozásként kérte értékelni a 2012-es ismételt felhasználást, amely a felperesnél ismét kiváltotta az önértékelési, pszichés zavarokat, sírási kényszert, bezárkózást és az attól való félelmet, hogy hol, ki hallhatta a felvételeket. Álláspontja szerint az alperes magatartásával okozati összefüggésben jöttek elő ismét azok a következmények, amelyek a kapcsolatromlás után jelentkeztek előzőleg. Tanúkkal bizonyította, hogy újra bezárkózott lett, depressziós állapotba került, újra feszültségoldó tablettákra kényszerült, ezért az alperes kártérítési felelősségét meg kell állapítani. Kérte köztudomású tényként elfogadni a nem vagyoni kárának felmerülését.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az ítélet helybenhagyását kérte.
A felperes fellebbezése az alábbiak szerint nem alapos.
A törvényszék a perben szükséges és elégséges mértékben a bizonyítási eljárást lefolyatta, a beszerzett bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően, helyesen, okszerűen, összességükben értékelve megalapozott tényállást állapított meg, az abból levont jogi következtetésével és a döntés indokolásával is az ítélőtábla egyetért.
Az ítélőtábla a felperes által – az elsőfokú eljárás 5. és 10. sorszámú jegyzőkönyveiben foglalt kioktatások ellenére – a másodfokú eljárás során csatolt ambuláns lapokat, kezelési lapot a Pp. 235. § (1) bekezdés 2. mondata alapján új bizonyítékként nem fogadta be. A dokumentumok 2013 óta folyamatosan fennálló kezeléseket igazolnak, így nyilvánvalóan nem az elsőfokú határozat meghozatalát követően szerzett róla tudomást a felperes, annak lehetőségétől sem volt elzárva, hogy az elsőfokú eljárás során csatolja azokat. Az ítélőtábla kiemeli, hogy orvosi iratok esetleges érdemi vizsgálata sem vezethetne a felperes számára kedvezőbb határozat hozatalához, mivel nem bizonyított az ok-okozati összefüggést a hangfelvételek magánszemélyeknek történt lejátszása és a felperes orvosi kezelése között.
Az alperes által csatolt, közösségi portálról letöltött információkat pedig azért nem vonta a bíróság értékelési körébe, mivel a felperest terhelte annak bizonyítása, miszerint az alperesi magatartás következtében a felperesnél olyan hátrányok, illetve hátrányos helyzet keletkezett, amely nem vagyoni kártérítés útján kompenzálható. Felperesi bizonyítás hiányában az alperest nem terheli az ellenbizonyítás kötelezettsége.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a hangfelvételek hatóság előtti felhasználása nem minősül visszaélésszerű magatartásnak az alperes részéről, azokat a peres eljárás során is a bíróságnak a bizonyítási teherről történt kioktatását követően, bizonyítékként használta fel. E körben helytállóan hívta fel a törvényszék az EBH 2000/296 és a BDT 2011/2442. számú eseti döntéseket. A következetes bírói gyakorlat szerint a bíróság vagy más hatóság előtt folyó eljárásban az igazság érvényesülésének biztosítása közérdek, a bizonyítás ezt a célt szolgálja. Emellett az alperesnek jogos magánérdeke is fűződött ahhoz, hogy a felek között folyamatban volt és lévő eljárások során a felperesi magatartást igazolni tudja. Ezen közérdek és alperesi jogos magánérdek védelméhez képest a perbeli felvétel készítése és annak kizárólag a hatóság előtti eljárásban bizonyítékként történt felhasználása a felperesnek nem okozott aránytalan sérelmet, ezért az nem ütközik a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményeibe, azaz nem visszaélésszerű, nem jogsértő.
Ugyanakkor jogellenes magatartásnak minősül a hangfelvétel harmadik személyeknek történt lejátszása, és e vonatkozásban helytállóan került sor a jogsértés tényének megállapításra [Ptk. 84. § (1) bekezdés a) pont], a hasonló jellegű cselekményektől való eltiltásra [Ptk. 84. § (1) bekezdés b) pont], valamint az alperes arra való kötelezésére, hogy a birtokában lévő hangfelvételeket semmisítse meg [Ptk. 84. § (1) bekezdés d) pont].
Az ítélőtábla osztja a törvényszék álláspontját a megállapított elégtétel vonatkozásában. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felek között folyamatban lévő vagyonközösség megosztása iránti perben történő bocsánatkérésre kötelezésnek nincs indoka, az alperesi magatartás a felperes által hivatkozott perrel kapcsolatban nem áll. Az elégtételadás keretében a sérelmet szenvedett személy erkölcsi jóvátételt, általában olyan tartalmú nyilatkozat közzétételét követelheti, amely a jogsértés megtörténtét tudatosítja azzal a személyi körrel, amely előtt őt a sérelem érte. (BDT 2010.2231) Az írásbeli magánlevél útján történő bocsánatkérés igazodik az elégtétel, mint jogintézmény céljához, valamint elégséges a jogsértés kompenzálására.
Helytállóan utasította el a törvényszék a felperes nem vagyoni kártérítés iránti igényét. Az elsőfokú bíróság eljárása során megfelelően kiosztotta a bizonyítási terhet, a bizonyítási eljárást megfelelő körben lefolytatta. Okszerűen állapította meg, hogy a hangfelvételek külső személyek részére történő lejátszásával kapcsolatban olyan mértékben nem nehezült el a felperes élete, ami a nem vagyoni kártérítésre kötelezést indokolná. A felperesnél jelentkező panaszok más okból is felmerülhettek, ahogy arra maga a felperes is utalt, mikor előadta, hogy először az élettársi kapcsolat megszakadása váltotta ki nála a hivatkozott problémákat. A felperes nem tudta bizonyítani az ok-okozati összefüggést az alperes jogellenes magatartása és a hivatkozott panaszok között.
A személyhez fűződő jogok megsértése önmagában nem alapozza meg a nem vagyoni kártérítés iránti igényt. A nem vagyoni kártérítés sem szakítható ki a kártérítés jogintézményének szabályai közül, vagyis a károsultnak a köztudomású tények kivételével igazolni kell a kár tényét és annak károkozó magatartással való okozati összefüggését is. Jelen esetben eme kötelezettségének a felperes nem tett eleget. (BDT 1999.45)
Az ítélőtábla kiemeli, hogy a cselekmény jellege nem olyan, amellyel kapcsolatban bekövetkezett károsodás köztudomású tényként lenne kezelhető és ezáltal indokolt lenne a felperest ért nem vagyoni kár megtérítésére való alperesi kötelezés.
A felperes a fellebbezésében nem hivatkozhatott eredménnyel arra, hogy iratellenesen került megállapításra, miszerint egy telefonbeszélgetés alkalmával kétszer az alperes gépjárművének ütközött. A rendelkezésre álló hanganyagok ugyanis alátámasztják ezen ítéleti megállapítását, a törvényszék helyesen állapította meg a tényállás ezen részét is.
Az elsőfokú bíróság kellő mértékben tisztázta a tényállást a körben is, hogy az alperes 2006-2007. évben készítette a hangfelvételeket. Az ítélőtábla rámutat, hogy az elsőfokú ítéletben nem került sor annak rögzítésére, miszerint az élettársi kapcsolat megszakadását követően készítette volna az alperes a hangfelvételeket, azt azonban rögzítette, hogy a felek élettársi kapcsolata 2006 nyarán romlott meg, a felvételek készítésének idejét erre figyelemmel határozta meg.
Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla a törvényszék érdemben helyes döntését – a per főtárgya tekintetében – a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Pf.I.20.067/2014/3.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás