PK ÍH 2015/143.
PK ÍH 2015/143.
2015.12.01.
A szülők vagyoni kártérítés címén a genetikai ártalommal született gyermekük teljes felnevelési költségét igényelhetik; vagyis azokat a költségeket, kiadásokat is követelhetik, amelyek egészséges gyermek születése esetén is felmerültek volna [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 355. §].
Az I-II. rendű felperesek házastársak, első közös gyermekük a III. rendű felperes, aki 1997. július 2-án született. A felperesek második gyermeke, K. K. 2003. július 9-én Down-szindrómával született az alperesi intézményben. Az elsőfokú bíróság – a Fővárosi Ítélőtábla közbenső ítéletével pontosítva helybenhagyott – közbenső ítéletével megállapította az alperes kártérítő felelősségét az I-III. rendű felperesek abból eredő káráért, hogy kiskorú K. K. egészségkárosodottan megszületett. A közbenső ítélet indokolása szerint a kártérítési felelősséget az alapozta meg, hogy az alperes elmulasztotta a Down-szindróma kiszűrésére alkalmas magzati vizsgálatok elvégzését. A rendellenesség felismerése hiányában az alperes elvette a felperesi szülőktől azt a lehetőséget, hogy a magzati károsodás tudatában a terhesség megszakításáról dönthessenek.
Az I-III. rendű felperesek a Ptk. 339. § (1) bekezdése és 355. § (1) bekezdése alapján keresetükben kártérítés megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Módosított kérelmük szerint az I-II. rendű felperesek személyenként 8 000 000 forint, a III. rendű felperes 3 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére tartott igényt. Ezenfelül az I-II. rendű felperesek 55 553 695 forint vagyoni kártérítés és kamatai, valamint havi 549 719 forint járadék megfizetése iránt léptek fel követeléssel.
Az alperes – a közbenső ítélet jogerőre emelkedését követően módosított – ellenkérelme a kereset részbeni elutasításra irányult. Álláspontja szerint a Down-szindrómás gyermek felnevelésének költségei teljes mértékben nem terhelhetőek rá, csak azokat tartozik megtéríteni, amelyek a gyermek betegségével kapcsolatban merültek fel. Ezek összegét viszont a felperesek eltúlzott mértékben jelölték meg ugyanúgy, ahogy túlzott összegű a nem vagyoni kártérítés iránti igényük is.
A beavatkozó az alperes pernyertességét támogatta, és ugyancsak a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű felperesnek 31 480 634 forintot és kamatait, valamint 2012. november 1. napjától kezdődően havi 277 125 forint járadékot; a II. rendű felperesnek 6 000 000 forintot 2012. november 1. napjától járó törvényes mértékű kamataival; az I-II. rendű felperesek mint egyetemleges jogosultak részére 9 924 387 forintot törvényes mértékű késedelmi kamataival, valamint 2012. november 1. napjától kezdődően havi 100 731 forint járulékot; a III. rendű felperesnek 1 000 000 forintot és ezen összeg után 2012. november 1. napjától a megfizetés napjáig járó törvényes mértékű kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a lejárt és a folyó járadék tekintetében az ítélet előzetesen végrehajtható.
Döntése jogi indokolásában kifejtette, hogy az alkotmányos jogszabályok tükrében az emberi élet olyan védendő alapérték, melynek tiszteletben tartása mindenki számára kötelező. Ebből következően az emberi létezés önmagában nem fogható fel kárként, hiszen a kár hátrányos állapotváltozást jelent. A genetikai fogyatékossággal született gyermek állapota nem viszonyítható egy korábbi ép állapothoz, legfeljebb a „nemléthez”, ennek előnyösebb állapotként való értelmezése azonban a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjébe ütközne. E jogértelmezés következtében K. K. léte önmagában semmiképpen nem értelmezhető kárként, ezért az I-II. rendű felperesek nem tarthatnak igényt azoknak a költségeknek a megtérítésére, amelyek egy egészséges gyermek nevelése esetén is felmerülnek. Erre figyelemmel kártérítési igényük csak a genetikai károsodással okozati összefüggésben felmerült károk tekintetében megalapozott. A nem vagyoni kárigények elbírálásakor abból indult ki, hogy mindhárom felperes családi életét hátrányosan befolyásolta a genetikai ártalommal született gyermek családba fogadása. Az emiatt érzett fájdalom és szomorúság mindhármuk életében folyamatosan jelen van, és nagyfokú lelki erőfeszítést kíván tőlük a hátrányos helyzethez való mindennapi alkalmazkodás. A szülők részéről a sérült gyermek ellátása, gondozása és állandó felügyelete lényegesen több időt és energiát igényel, mint egy egészséges gyermeké. Emiatt a III. rendű felperesre kénytelenek kevesebb időt fordítani, aki hátrányként éli meg a szülői figyelem hiányát. Mindezen körülményeket összevetve az I. rendű felperes részére 8 000 000 forint, a II. rendű felperes részére 6 000 000 forint, a III. rendű felperes részére 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg. Az összeg meghatározásánál az ítélethozatal időszakában fennálló értékviszonyokat vette alapul, ezért ekkortól kezdődően kötelezte az alperest a Ptk. 301. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamat megfizetésére. A vagyoni kártérítésen belül a többlet-humánerő ráfordítás címén előterjesztett követelésen belül a mindenkori minimál órabérhez igazodóan 2006. augusztus 31-éig napi 6 óra, majd ezt követően 4 óra figyelembevételével 6 050 296 forintban állapította meg a lejárt járadékot azzal, hogy 2012. november 1-jétől annak havi összege 65 270 forintot tesz ki. A rehabilitációs ellátások többletköltségei között a logopédiai fejlesztés, a rehabilitációs kezelések, valamint a DSGM gyógytornával kapcsolatos kiadásokat és költségeket számolta el. A fejlesztő játékokkal, valamint a gyógyászati segédeszközökkel és szemüvegekkel felmerült többletköltségeket alaposnak találta, és azok megtérítésére kötelezte az alperest. E tekintetben a gyermekülésekkel és autós ülésekkel kapcsolatos igényeket elutasította, mivel azok a gyermek egészséges volta esetén is felmerültek volna. A fogyatékos gyermek többletpelenka költségeivel kapcsolatban 334 700 forint és kamatai megfizetésére kötelezte az alperest. Az anyaotthoni szállásdíjak megfizetésének a kötelezettségét ugyancsak az alperesre hárította. Az nem volt megállapítható, hogy a különböző gyógyszerek és gyógyhatású készítmények közül melyek váltak szükségessé a beteg gyermek genetikai károsodása miatt, ezért azt a felperesek által alkalmazott számítási módszert követte, hogy ezen a címen a költségek 50%-át terhelte az alperesre, amelyből a lejárt járadék összege 1 594 293 forint, míg 2012. november 1-jétől annak havi összege 14 363 forint. A kereseti kérelemnek helyt adva állapította meg az I. rendű felperes részére járó jövedelempótló járadékot, amelynek lejárt összege 23 480 637 forint, míg a havi járadék 277 125 forintot tesz ki. Ezt meghaladóan elutasította az alap nevelési és ellátási költségek megtérítésére irányuló keresetet.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I-II. rendű felperesek és az alperes egyaránt fellebbezést jelentett be.
Az I-II. rendű felperesek fellebbezése az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatására irányult. Lényegében azt kérték, hogy a bíróság az alap nevelési és ellátási költségek megtérítésére irányuló keresetüknek adjon helyt: a terhességgel kapcsolatos költségek címén 58 000 forint; babakelengye címén 746 900 forint; baba- és gyermekruhák költségei címén 1 593 400 forint, valamint 2012. október 1-jétől havi 15 000 forint baba- és gyermekruha költségpótló járadék; tisztító és tisztálkodási szerek címén 414 941 forint és 2012. október 1-jétől 4000 forint járadék; játékok és napi életvitel címén 849 200 forint és 17 000 forint járadék; otthoni étkeztetés címén 2 273 350 forint és 21 000 forint járadék; óvodai étkeztetés címén 59 435 forint, iskolai étkeztetés címén 74 875 forint és 2995 forint járadék; gyermekgondozási nevelési humánerő ráfordítás címén 3 412 182 forint és 37 881 forint járadék; háztartási humánerő ráfordítás címén 2 221 181 forint és 28 411 forint járadék; a pelenkázással kapcsolatos költségek címén 318 200 forint; nyaralás és szabadidős tevékenységek költségei címén 904 632 forint és 8748 forint járadék; lakás felújítási költségek címén 33 000 forint; gyógyszerek és gyógyhatású készítmények címén 1 457 280 forint és 13 248 forint járadék; közlekedési alapköltségek címén 470 165 forint és 6088 forint járadék; rezsiköltség címén 715 090 forint és 7000 forint járadék egyetemleges megfizetésére kérték kötelezni az alperest a lejárt kártérítési összegek törvényes mértékű késedelmi kamatával. Ezenfelül az I. rendű felperes jövedelemkiesés címén 5 139 275 forint és ennek az összegnek a 2004. június 9. napjától járó törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Kifejtették, hogy az elsőfokú bíróság helytelenül határozta meg a kár fogalmát. Hangsúlyozták, hogy a szülők joga, hogy a lét és nemlét kérdésében döntsenek. Az I-II. rendű felperesek önrendelkezési joga az alperesnek felróhatóan súlyosan sérült, mivel nem volt lehetőségük eldönteni, hogy vállalják-e a beteg gyermek világrahozatalát és felnevelését, vagy a terhességmegszakítás mellett döntsenek. Ilyen előzmények után a genetikailag súlyosan károsodott gyermek akaratuk ellenére született meg, vagyis maga a gyermek létezése a kár. A Ptk. 355. § (1)–(4) bekezdéséből levezethető teljes kártérítés elve azt jelenti, hogy az alperes teljes kártérítési felelősséggel tartozik a szülők vagyoni kárai tekintetében. Ez kiterjed minden olyan nevelési és gondozási költségre, valamint kiadásra, amely a beteg gyermek születésével kapcsolatban merült fel.
Az alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének a részbeni megváltoztatását és a nem vagyoni kártérítés leszállítását kérte – tartalma szerint – az I. rendű felperes tekintetében 3 000 000 forintra, míg a II. rendű felperes tekintetében 2 500 000 forintra. Előadta, hogy hasonló tárgyú ügyben egy 2003-ban bekövetkezett káresemény alapján ilyen mértékű kártérítés megfizetésére kötelezte intézményüket a bíróság. Ez az összeg mutat arányosságot a káresemény idején fennálló értékviszonyokkal, míg az elsőfokú bíróság által megítélt nem vagyoni kártérítés jelentős mértékben eltúlzott. Azt nem vitatta, hogy a kár bekövetkeztekori értékviszonyok figyelembevétele esetén késedelmi kamatfizetésre köteles. A vagyoni kártérítésen belül eltúlzottnak találta az ápolás, gondozás és terápiás fejlesztés többletköltségeinek a címén megítélt 65 270 forint járadék összegét. Fenntartotta, hogy ezen a címen legfeljebb napi 2 órás többletgondozási költség ítélhető meg amellett, hogy az I. rendű felperes teljes jövedelempótlásban részesül. Hangsúlyozta, hogy a szülők 2011. október 1-jétől kezdődően igénybe vehették volna a területi önkormányzat által folyósított ápolási díjat. Eltúlzottnak találta az I. rendű felperes részére megítélt havi 277 125 forint jövedelempótló járadékot is. Vélekedése szerint ennek összegét a KSH által kimutatott bruttó átlagkeresettel egyezően kellett volna megállapítani.
Az elsőfokú bíróság ítéletének jogerőre emelkedtek a III. rendű felperes javára megítélt nem vagyoni kártérítésre, valamint a havi 100 731 forint járadék kivételével az I-II. rendű felperesek javára megítélt járadékokra vonatkozó rendelkezései, melyeket a Fővárosi Ítélőtábla felülbírálata nem érintett [Pp. 228. § (4) bekezdés].
Az I-II. rendű felperesek és az alperes fellebbezése egyaránt részben megalapozott.
Az elsőfokú bíróság hiányosan állapította meg a tényállást, arra alapított érdemi döntésével a Fővárosi Ítélőtábla nem minden tekintetben értett egyet, ezért azt részben megváltoztatta, illetve a tényállás felderítése érdekében meghatározott körben hatályon kívül helyezte.
A felek között kizárólag a felpereseket megillető kártérítés összege maradt vitás, miután a kereset jogalapja a jogerős közbenső ítélettel már elbírálásra került. Ebből kiindulva az alperes a fellebbezésben az I. és a II. rendű felpereseket megillető nem vagyoni kártérítés összegének a leszállítását kérte, amely kérelme megalapozottnak mutatkozott.
A Ptk. 360. § (1) bekezdése szerint a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes. E törvényi rendelkezés értelmében a kártérítés összegét a káresemény időpontjában érvényesülő értékviszonyok alapján kell megállapítani. Az elsőfokú bíróság indokolatlanul tért el a főszabálytól, amikor az ítélethozatalkor fennálló értékviszonyokat tekintette irányadónak. A Ptk. 360. § (2) bekezdése értelmében e két időpont közötti értékváltozás kiegyensúlyozását a kártérítéshez járuló késedelmi kamat biztosítja. Ennek megfelelően a Fővárosi Ítélőtábla a 2003 júliusában fennálló értékviszonyokat tekintette irányadónak, és a kártérítés összegét a hasonló tényálláson alapuló ügyekben megítélt kártérítés összegéhez igazította. Ekként az I. rendű felperes javára megítélt 8 000 000 forint nem vagyoni kártérítést 3 000 000 forintra mérsékelte, amely 5 000 000 forinttal csökkentette a teljes – vagyoni és nem vagyoni – kártérítés összegét. Ezzel párhuzamosan a II. rendű felperest megillető értékarányos nem vagyoni kártérítés összegét 2 500 000 forintban határozta meg. Ezen összegeket a káresemény bekövetkezésétől, azaz az egészségkárosodott gyermek megszületésétől kezdődően terheli a Ptk. 301. § (1) bekezdésében meghatározott törvényes mértékű késedelmi kamat.
A vagyoni kártérítés tekintetében az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg az I. rendű felperest megillető jövedelempótló járadék összegét. Az I. rendű felperes ugyanis korábbi munkáltatója nyilatkozatának csatolásával bizonyította, hogy azonos munkakörben havi 277 125 forint bérjellegű jövedelemhez jutna. Az alperes a nyilatkozat bizonyító erejét ugyan vitatta, de az abban foglaltakat nem sikerült megcáfolnia, mivel arra nem merült fel adat, hogy az I. rendű felperes akkor is bizonyosan megszünteti a munkaviszonyát, ha nem egészségkárosodott gyermeke születik. Erre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének ezt a rendelkezését helyes indokai alapján helybenhagyta [Pp. 254. § (3) bekezdés].
Egyebekben az ápolás, gondozás és a terápiás többletköltség címén megítélt 65 270 forint járadékot érintő alperesi fellebbezés és az alap nevelési, ellátási költségre kiterjedő I-II. rendű felperesi fellebbezés nem volt érdemben elbírálható az irányadó tényállás felderítetlensége folytán. E tekintetben az elsőfokú bíróság a bírói gyakorlattól eltérő álláspontot foglalt el, amikor kizárólag azokat az igényeket találta megalapozottnak, amelyek a gyermek egészségkárosodottságára tekintettel merültek fel. Adott esetben ez a viszonyítási alap nem fogadható el, hiszen az egészségkárosodott gyermek a születésétől kezdve nem élhet teljes életet, a természeténél fogva fogyatékos személynek esélye sincs az egészséges életre. A károsodás tehát abban áll, hogy a szülőknek az egészségkárosodással született gyermeket kell felnevelnie, és emiatt életük megnehezül. A teljes kártérítés elvét a jogerős közbenső ítélet azzal a rendelkezésével juttatta kifejezésre, hogy az alperesnek helyt kell állnia az egészségkárosodott gyermek megszületéséből eredő valamennyi kárért. A teljes kártérítés tehát magában foglalja mindazokat a gondozási és nevelési költségeket is, amelyek egészséges gyermek megszületése esetén is felmerültek volna. [Ugyanezt az elvi iránymutatást adta a Kúria a Pfv.III.20.870/2012/5. számú végzésében.]
Az alperes az alap nevelési és ellátási költségek címén érvényesített kártérítési tételek összegére vonatkozóan érdemi nyilatkozatot nem tett, és erre – eltérő jogi álláspontja folytán – az elsőfokú bíróság sem hívta fel. A tényállás felderítése azonban e tekintetben sem mellőzhető. A megismételt eljárásban az alperes által vitatott összegű követelésekre vonatkozóan le kell folytatni a szükségessé váló bizonyítást figyelembe véve, hogy a bizonyítási kötelezettség az I-II. rendű felpereseket terheli.
A többletköltségek közé sorolt ápolási, gondozási, felügyeleti és terápiás fejlesztési humánerő ráfordítás összegének a megállapítása nem választható el a hasonló jellegű alapköltségektől. Nyilvánvaló, hogy a gyermek betegségével kapcsolatos kiadások csak az alapköltségekhez képest értékelhetőek többletként. Ennélfogva fokozott gondossággal kell vizsgálni – a már elbírált többletköltségek mellett – az alap nevelési és gondozási költségek összegének a nagyságát.
A kifejtettek szerint a Fővárosi Ítélőtábla érdemi döntése nem terjed ki valamennyi kereseti kérelemre, ezért a Pp. 213. § (2) bekezdése értelmében részítélettel határozott, és a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta: az I. és a II. rendű felpereseknek megítélt nem vagyoni kártérítés összegét leszállította, míg a határozat egyéb rendelkezéseit a rendelkező részben foglaltak szerint helybenhagyta. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot ebben a keretben a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban megfelelő határidő biztosítása mellett fel kell hívni az alperest arra, hogy érdemben nyilatkozzék az alap gondozási és nevelési költségek összegére vonatkozóan. A kereseti kérelem és ellenkérelem összevetése után az elsőfokú bíróságnak tájékoztatnia kell a feleket a bizonyítási teherről, és le kell folytatnia a felek által indítványozott, szükségesnek mutatkozó bizonyítást. Csak ezt követően lesz abban a helyzetben, hogy megalapozottan döntsön a kereset még elbírálandó része felől.
(Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.175/2013/7.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás