1449/2015. (VII. 6.) Korm. határozat
1449/2015. (VII. 6.) Korm. határozat
a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársasággal szemben fennálló, peres úton érvényesíthető követelések forrásának biztosításáról
A Kormány
1.1 egyetért azzal, hogy a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NIF Zrt.) legfeljebb 3000,0 millió forint összegű állami forrásjuttatásban részesüljön a NIF Zrt. által az 1. mellékletben foglalt európai uniós forrásból megvalósított infrastruktúra-fejlesztési projektek kapcsán a 2015. évben fennálló, peres úton érvényesíthető követelések rendezése érdekében;
2. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy készítsen jelentést az 1. pontban érintett projektekről, az egyezséggel rendezett követelések összegéről, valamint a támogatás kifizetésének jogcíméről;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: 2015. augusztus 31.
3. felhívja a nemzetgazdasági minisztert és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy gondoskodjanak az 1. pontban meghatározott forrás biztosításáról a XIX. Uniós fejlesztések fejezet, 2. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 7. Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok alcím, 8. Állami költségvetési kedvezményezettek sajáterő támogatása jogcímcsoport részére;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: 2015. december 31.
4. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az 1. pontban meghatározott támogatás biztosításáról a XIX. Uniós fejlesztések fejezet, 2. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 7. Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok alcím, 8. Állami költségvetési kedvezményezettek sajáterő támogatása jogcímcsoport terhére támogatási szerződés keretében gondoskodjon.
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: 2015. december 31.
1. melléklet az 1449/2015. (VII. 6.) Korm. határozathoz
|
A |
B |
1. |
Projekt azonosító jele |
Projekt címe |
2. |
KÖZOP-3.5.0-09-2009-0020 |
47. sz. főút Mezőberény–Békéscsaba 11,5 t burkolatmegerősítés, szélesítés kivitelezés |
3. |
KÖZOP-3.1.1-07-2008-0022 |
4. sz. főút Kisújszállás elkerülő szakasz építése |
Az 1. pont az 1647/2015. (IX. 10.) Korm. határozat 2. pontja szerint módosított szöveg.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
