• Tartalom

BÜ BH 2015/148

BÜ BH 2015/148

2015.06.01.
Elköveti a csalás, és ezzel halmazatban a magánokirat-hamisítás bűncselekményét az a biztosítási ügynök, aki az életbiztosításnak a biztosított fél általi felmondását a biztosítótársaságnak nem továbbítja, ezt a biztosított előtt elhallgatva, helyette a biztosítási díjakat – a biztosított nevében – továbbfizeti, valamint az eredeti kedvezményezett(ek) helyett a biztosított nevével aláírt, és a biztosítótársasághoz benyújtott hamis okiratban más kedvezményezettet jelöl meg, akinek a részére a biztosítási esemény bekövetkeztével a biztosítótársaság a biztosítási összeget kifizeti.
A kár annak az összegnek felel meg, amelyet utóbbi a hamis okiratban megjelölt kedvezményezett részére kifizet [1978. évi IV. tv. 318. § (1) bek., (4) bek. a) pont, 276. §].
[1] Az első fokon eljárt bíróság a 2013. november 19. napján kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki csalás bűntettében [1978. évi IV. tv. 318. § (1) bek., (4) bek. a) pont] és magánokirat-hamisítás vétségében (1978. évi IV. törvény 276. §). Ezért őt halmazati büntetésül háromszáz napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egynapi tétel összegét háromszáz forintban állapítva meg. A magánfél polgári jogi igényének érvényesítését a törvény egyéb útjára utasította.
[2] A védelmi fellebbezések alapján eljáró törvényszék a 2014. március 5. napján jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. A terhelt cselekményeit a 2012. évi C. törvény (Btk.) 373. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntettének, valamint a Btk. 345. §-ába ütköző és aszerint minősülő hamis magánokirat felhasználása vétségének minősítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[3] Az irányadó ítéleti tényállás lényege szerint a terhelt a Biztosító Zrt. ügynökeként 2006. július 19. napján életbiztosítási szerződést kötött nagybátyjával, U. M.-mel. A szerződésben haláleseti kedvezményezettként U. M. két lányát jelölték meg. A szerződés megkötését követően, öt hónap után U. M. nem akarta tovább fizetni a biztosítási díjat, ezért kérte a terheltet a szerződés megszüntetésére. A terhelt azonban U. M. kérése ellenére a szerződés megszüntetéséről nem intézkedett, hanem a biztosítási díjakat a szerződő fél tudta és beleegyezése nélkül maga fizette tovább. 2007. április 17. napján a Biztosító Zrt. igazgatóságán benyújtott egy 2007. április 11. napján kelt nyilatkozatot, amelyben az életbiztosítási szerződés kedvezményezettjeként saját fiát jelölte meg. Ezen nyilatkozatot U. M. nevében, annak tudta és beleegyezése nélkül a terhelt írta alá. U. M. 2009. május 30. napján elhalálozott, melyet követően a hamis haláleseti kedvezményezettet megjelölő nyilatkozat alapján a biztosító a terhelt fia részére 1 334 682 forint biztosítási díjat fizetett ki.
[4] A jogerős ügydöntő határozat ellen a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontjára hivatkozással. Az indítványozó szerint a terhelt bűnösségének megállapítására az anyagi jogszabály sérelmével került sor, mivel a csalás vonatkozásában mind a megtévesztés, mind a károkozás törvényi tényállási eleme hiányzik. Álláspontja szerint nem lehet csalásnak minősíteni, ha a biztosítások megkötésével engedéllyel és üzletszerűen foglalkozó cég érvényes biztosítási szerződést köt, és ezt a szerződést a biztosítási esemény bekövetkeztéig, azaz a biztosított haláláig rendszeresen fizetik. Ezt követően pedig a szerződésből fakadó kötelezettséget teljesítik, és a biztosító ennek megfelelően helytáll. Hivatkozott arra is, hogy a biztosítót a szerződésszerűen teljesített kötelező kifizetéssel kár nem érte. Így joghátrány nem keletkezett, mivel üzleti tevékenysége körében a kifizetési kötelezettsége fennállt. A biztosító ugyanakkor nem lehet sértett az eljárásban, mivel az ő szerződéses érdekeit senki nem sértette, azok előírásszerűen teljesültek.
[5] Az indítványozó vitatta a terhelt bűnösségének megállapítását a hamis magánokirat felhasználása tekintetében is. Ebben a körben részben kétségbe vonta az írásszakértői megállapításokat, illetve kifejtette, hogy a biztosítóhoz bekerült nyilatkozatok önmagukban semmit nem érnek, azok részletes vizsgálatokon mennek át. Még ha hamis tartalmú is lenne a tényállásban megjelölt okirat, azt nem a terhelt használta fel, ily módon egyik bűncselekményt sem követte el.
[6] A törvénysértő büntetés körében arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta az elbírálás idején hatályban lévő Btk. (2012. évi C. tv.) rendelkezéseit, mivel ezen törvény alapján a pénzbüntetés egynapi tételének összege magasabb, mint az elsőfokú bíróság által alkalmazott, elkövetéskor hatályban lévő törvény rendelkezései szerint.
[7] Ezért elsődlegesen a jogerős határozat megváltoztatását és a terhelt felmentését indítványozta. Másodlagosan a megtámadott határozatok hatályon kívül helyezésére, és új eljárás lefolytatására tett indítványt.
[8] A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozó részben törvényben kizártnak, illetőleg alaptalannak, míg a cselekmény törvénysértő minősítését kifogásoló részében alaposnak találta.
[9] Álláspontja szerint a felülvizsgálati indítvány a bűnösséget vitató részében lényegében a tényállást támadja, amelyre a felülvizsgálati eljárásban nincs törvényes lehetőség, illetve nem vehetők figyelembe azok a tényállásban nem szereplő állítások, amelyek a felülvizsgálati indítványban találhatók.
[10] Kifejtette, hogy a terhelt megtévesztette a biztosítót, amikor U. M. akarata ellenére és a nevében fenntartotta a biztosítási szerződést, majd U. M. nevében hamisított nyilatkozattal a kedvezményezett személyét megváltoztatta. Az ekként módosított biztosítási szerződés valótlan tartalmú volt, mert a fenntartás és a kedvezményezett neve nem egyezett a szerződő félként megnevezett U. M. akaratával. A biztosító ekként a valótlan tartalmú szerződés alapján fizette ki a biztosítási díjat a terhelt fia részére, amelyre nem került volna sor, ha a terhelt nem téveszti meg a biztosítót. Ezért a csalás tényállási elemei a megtévesztés, a jogtalan haszonszerzési célzat és a kár is aggálytalanul megállapítható. Hamis nyilatkozat felhasználásával a terhelt a magánokirat-hamisítás vétségét is megvalósította.
[11] A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontját illetően a Legfőbb Ügyészség kifejtette, hogy a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a Btk. időbeli hatályára vonatkozó rendelkezéseket, amikor is az elbíráláskor hatályban lévő Btk. alapján minősítette a terhelt cselekményeit. A csalás bűncselekményének büntetési tétele mind az elkövetés, mind az elbírálás szerint azonos. Ugyanakkor a pénzbüntetés egynapi tételének összege az elkövetéskor hatályos 1978. évi IV. törvény szerint enyhébb, mint a 2012. évi C. törvény alapján. Erre figyelemmel pedig az elbíráláskori büntető törvénykönyv alkalmazása nem eredményezte a cselekmény enyhébb elbírálását, melynek következtében a másodfokú bíróság törvénysértő büntetést szabott ki.
[12] A másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a terhelt cselekményeinek az elkövetéskor hatályban lévő 1978. évi IV. törvény rendelkezéseinek megfelelő minősítését, egyebekben a megtámadott határozat hatályában fenntartását indítványozta.
[13] A Kúria a felülvizsgálat során megállapította, hogy a felülvizsgálati indítványnak a bűnösség törvénysértő megállapítására vonatkozó része alaptalan, míg a törvénysértő minősítést kifogásoló érvei megalapozottak.
[14] A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor van helye felülvizsgálatnak, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.
[15] A Be. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, és a felülvizsgálati indítványban ez a tényállás nem támadható.
[16] Minderre figyelemmel a Kúria a megállapított tényálláshoz még annak esetleges megalapozatlansága esetén is kötve van, és a felülvizsgálat során a vitatott jogkérdések kizárólag az alapeljárásban megállapított tényállás alapján bírálhatók el; a bizonyítékok eltérő értékelésére és eltérő következtetés levonására nincs törvényes lehetőség.
[17] Mindebből következően nem vizsgálható a tényállás megalapozottsága, és nincs mód a Be. 351. § (2) bekezdése szerinti esetleges hiányosságának – akár az iratok tartalma alapján való – kiküszöbölésére. A bűnösség megállapítása és a cselekmény minősítésének kérdésében kizárólag a megállapított tényekből vonható következtetés.
[18] A kifejtettek miatt a felülvizsgálat során a jogerős határozatban nem szereplő, vagy attól eltérő tényre való hivatkozással a Kúria nem foglalkozhatott, s nem lehetett figyelemmel a felülvizsgálati indítvány azon ténybeli megállapításaira, amelyek a rendkívüli jogorvoslati eljárásban irányadó jogerős ítéleti tényállásban rögzítettektől eltértek.
[19] A felülvizsgálati indítványnak a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára vonatkozó része túlnyomórészt – a törvényi tilalom ellenére – a bizonyítékok eltérő értékelését célozta, mivel az eljárt bíróságok bizonyítékértékelő tevékenységét, és ezen keresztül az irányadó tényállást támadta.
[20] A Kúria – a fentiek előre bocsátását követően – a megtámadott határozatok felülbírálata során a Be. 423. § (4) bekezdésében írtaknak megfelelően a felülvizsgálati indítványban megjelölt okokra volt figyelemmel; emellett tekintettel volt az ugyanezen törvényhely (5) bekezdése alapján a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában megjelölt, és az indítványban nem hivatkozott feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértésekre is. Ilyen eljárási szabálysértést azonban a felülvizsgálat során nem észlelt.
[21] A csalás bűncselekménye kizártságára vonatkozó védői érveléssel kapcsolatban a Kúria az alábbiakra kíván rámutatni:
[22] Az 1978. évi IV. törvény 318. §-ának (1) bekezdése alapján a csalást az követi el, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz.
[23] A csalás egyik – tipikus – elkövetési magatartása tehát a tévedésbe ejtés. A tévedésbe ejtéssel megvalósított csalási magatartás legfőbb jellemzője, hogy a kár az elkövető részéről kifejtett tévedésbe ejtéssel okozati összefüggésben kialakult tévedés eredményeként tett vagyonjogi rendelkezés hatására következik be.
[24] A csalás bűncselekménye esetén a sértett mindig valamely, a polgári jog szabályai szerint értékelhető jognyilatkozatot tesz a megtévesztés hatására, és ezzel okozati összefüggésben keletkezik nála vagy harmadik személynél a kár. Erre figyelemmel nem fogadható el a felülvizsgálati indítvány azon hivatkozása, hogy a csalás törvényi tényállási elemei nem valósultak meg.
[25] A törvényi tényállás megvalósításának három, egymást kiegészítő összefüggés megléte a feltétele. Egyrészt a megtévesztő magatartásnak kell előidéznie a tévedést, annak alkalmasnak, szándékosnak és más általinak kell lennie, ugyanakkor ezen tévedés váltja ki a megtévesztett személy vagyonjogi rendelkezését, végül pedig a vagyonjogi rendelkezés és a bekövetkezett kár között az okozati összefüggés fennáll. A kár bekövetkezte a tényállás eleme, miáltal a csalás befejezetté válik még abban az esetben is, ha hasznot az elkövető, vagy bárki más nem, vagy még nem szerezte meg (BH 2011.160.). Mindebből következően tehát a jogtalan haszonnak nem feltétlenül, és szükségszerűen kell az elkövetőnél jelentkeznie.
[26] Az irányadó tényállásból kitűnően a csalás törvényi tényállásának fent megjelölt feltételei a terhelt cselekményét illetően maradéktalanul megvalósultak.
[27] A terhelt megtévesztette a biztosítót a szerződési díjak további fizetésével, amellyel azt a látszatot keltette, hogy U. M. továbbra is szerződő félnek tekinti magát, és a szerződés ráeső részét teljesíti. Megtévesztette továbbá a biztosítót a kedvezményezett személyének megváltoztatására vonatkozó hamis okirat becsatolásával. Ezen cselekménysorozat idézte elő azt a tévedést, melynek következtében a biztosító nem az eredeti és érvényes szerződésben megjelölt személyek részére fizette ki az 1 334 682 forint összegű biztosítási díjat. Fentiek tükrében pedig nem is lehet vitás, hogy a megtévesztés hatására tett vagyonjogi rendelkezés és a bekövetkezett kár között az okozati összefüggés fennállt. A terhelt célja tehát az volt, hogy fia részére biztosítsa a halál esetére járó biztosítási díjat, amelyet érvényes szerződés alapján a szerződés szabályos megszüntetése, illetve módosítása esetén nem tehetett volna meg.
[28] A tényállás alapján nem lehet vitás, hogy a biztosító szabályzatának megfelelően járt volna el a szerződés megszüntetése esetén, illetőleg annak fenntartása következtében az eredeti szerződési jogosultak részére fizette volna ki a halál esetére járó biztosítási díjat.
[29] A terheltnek mint biztosítási ügynöknek tisztában kellett lennie azzal, hogy U. M. nevében és helyette hiába fizeti a havi biztosítási díjakat, az eredeti, érvényes szerződés alapján sem a maga, sem pedig a fia részére a biztosítási díjat törvényesen nem követelheti.
[30] Kizárólag érvényes szerződés esetén állt volna fenn a biztosító fizetési kötelezettsége a terhelt fia irányában. Ennek hiányában pedig a teljesítés megtörténtével a biztosítási díj kifizetésével a Biztosító Zrt.-t ténylegesen kár érte. Abban az esetben ugyanis, hogy ha a szerződést a befizetett díjakra figyelemmel érvényesnek tekinti, úgy – a hamisított magánokirat hiányában – köteles kifizetni a biztosítási díjat a szerződés eredeti kedvezményezettjei, U. M. lányai részére.
[31] A Kúria osztotta a Legfőbb Ügyészség álláspontját abban is, hogy a terhelt U. M. akarata ellenére és nevében tartotta fenn a szerződést, és csatolt hamis nyilatkozatot a kedvezményezett nevének megváltoztatása érdekében. Ily módon tehát érvénytelen, valótlan tartalmú volt a szerződés, mivel a fenntartás és a kedvezményezett neve nem egyezett a szerződő félként megnevezett személy akaratával. A szerződéses díj kifizetésére a halálesetet követően pedig valótlan tartalmú szerződés alapján került sor.
[32] A felülvizsgálati indítványban a védő tévesen hivatkozik arra, miszerint tényként állapítható meg, hogy U. M. valójában a szerződést nem szüntette meg. Ebben az esetben pedig a biztosítónak nem a terhelt fia, hanem a szerződés eredeti jogosultja irányába kellett volna teljesíteni.
[33] Az irányadó tényállástól eltérően állította a felülvizsgálati indítvány, hogy néhai U. M. egy összegben visszakapta a korábban már befizetett díjakat a terhelttől, és a továbbiakban neki nem kellett a díjakat fizetnie. Ilyen megállapítást a tényállás nem tartalmaz.
[34] Nem lehet vitás, hogy a hamis nyilatkozat felhasználásával a terhelt a magánokirat-hamisítás vétségét is megvalósította. A nyilatkozat ugyanis nem az abban nyilatkozóként (rendelkezőként) megjelölt személytől, hanem a terhelttől származik, tehát a biztosítási jogviszonyból származó jogosultságot valótlanul bizonyította.
[35] A tényállás meg nem engedett támadásának minősül a magánokirat-hamisítás meg nem történtére vonatkozó védői érvelés is. A tényállás szerint a terhelt egy olyan nyilatkozatot terjesztett elő, melyben megváltozott a kedvezményezett személye, és ezt a nyilatkozatot U. M. nevében, annak tudta és beleegyezése nélkül a terhelt saját maga írta alá. Ezzel – a felhasználás miatt – maradéktalanul megvalósította a magánokirat-hamisítás vétségét. A védői érveléssel kapcsolatban szükséges utalni arra is, hogy az 1978. évi IV. törvény 276. §-a szerint a törvény nem a magánokirat meghamisítását, hanem annak jog vagy kötelezettség létezésének, megváltozásának vagy megszűnésének bizonyítására történő felhasználását rendeli büntetni. Ily módon nincs jelentősége annak, hogy ezen okiratot ténylegesen a terhelt hamisította-e vagy nem, a tényállásból egyértelműen következik – egyébként a hamisítás ténye mellett –, hogy azt a terhelt csatolta be a biztosítóhoz, tehát ténylegesen felhasználta. Azzal pedig tisztában volt a terhelt, hogy ilyen jellegű akarata U. M.-nek nincs, miként a tényállás sem tartalmaz ilyen megállapítást.
[36] Minderre figyelemmel tehát a felülvizsgálati indítványnak a bűnösség törvénysértő megállapítására vonatkozó része nem megalapozott.
[37] Megalapozott ugyanakkor a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjára történő hivatkozás.
[38] Eszerint a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor van helye felülvizsgálatnak, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak.
[39] Mind a felülvizsgálati indítvány, mind a Legfőbb Ügyészség átirata alappal hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróság az anyagi jog szabályainak megsértésével minősítette a terhelt cselekményeit az elbíráláskor hatályban lévő 2012. évi C. törvény rendelkezései alapján, ami törvénysértő büntetés kiszabását eredményezte.
[40] A hatályos Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 2. § (1) bekezdése alapján a bűncselekményt – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivételekkel – az elkövetés idején hatályban lévő büntetőtörvény szerint kell elbírálni. A (2) bekezdés szerint, ha a cselekmény az elbírálásakor hatályban lévő új büntetőtörvény szerint már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új büntetőtörvényt kell alkalmazni.
[41] Töretlen a bírói gyakorlat abban, hogy annak a kérdésnek az eldöntése során, hogy melyik törvény tesz lehetővé enyhébb elbírálást, nem csupán az alkalmazandó büntetés neme és mértéke alapján, hanem a büntetőjogi felelősségre vonatkozó összes rendelkezés egybevetésével kell dönteni.
[42] Abban a kérdésben, hogy az 1978. évi IV. törvény hatálya alatt elkövetett, de a jogorvoslat következtében a 2012. évi C. törvény hatálybalépését követően jogerősen elbírálandó bűncselekmény tekintetében az utóbbi törvény alkalmazása kedvezőbb-e, elsősorban a bűncselekmény – e két törvény szerinti – minősítéséhez tartozó büntetési tételek összevetésével kell állást foglalni. Ehhez képest vehető figyelembe a büntetőtörvények általános részében írt egyéb, a büntetés kiszabásával összefüggő, és az elbírálásra kiható rendelkezések, amelyek a kedvezőbb büntetési tételkeret alkalmazása folytán előálló előnyösebb helyzetet akár közömbösíthetik is.
[43] Az elkövetéskor hatályban volt 1978. évi IV. törvény 318. § (4) bekezdés a) pontja szerint a csalás büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés. Az elbíráláskor hatályos 2012. évi C. törvény 373. § (3) bekezdés a) pontja alapján a büntetési tétel ugyancsak három évig terjedő szabadságvesztés.
[44] Az 1978. évi IV. törvény 276. §-a alapján a magánokirat-hamisítás egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A 2012. évi C. törvény 345. §-a alapján a hamis magánokirat felhasználás vétségére kiszabható büntetési tétel ugyanilyen tartamú.
[45] A büntetési tételek tehát mind az elkövetés, mind az elbírálás idején azonos tartamúak.
[46] Ugyanakkor az elkövetéskor hatályban volt 1978. évi IV. törvény 51. §-ának (3) bekezdése alapján a pénzbüntetés egynapi tételének összege az elkövetés időpontjában legalább száz, legfeljebb húszezer forint.
[47] Az elbíráláskor hatályban lévő 2012. évi C. törvény 50. §-ának (3) bekezdése alapján legalább ezer, legfeljebb ötszázezer forint.
[48] A másodfokú bíróság azáltal, hogy a 2012. évi C. törvény szerint minősítette a terhelt cselekményét, kétségtelenül a Btk. 2. §-ában meghatározott anyagi jogszabályt sértett.
[49] Azzal pedig, hogy a 2012. évi C. törvény szerinti minősítés mellett az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetést nem változtatta meg, lényegileg az elkövetéskori és az elbíráláskori büntetőtörvényeknek – a töretlen ítélkezési gyakorlat által tilalmazott – vegyes alkalmazásába bocsátkozott, amely a tévesnek bizonyult minősítésbeli jogi álláspontjához képest is további anyagi jogszabálysértés.
[50] A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja szerint a törvénysértő minősítés vagy a büntető anyagi jog más szabályainak megsértése önmagában nem, csak akkor felülvizsgálati ok, ha ez egyszersmind törvénysértő büntetés kiszabásához vagy törvénysértő intézkedés alkalmazásához vezetett.
[51] Miután a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által az elkövetéskori törvénynek megfelelően kiszabott büntetést nem érintette, a másodfokú ítéletben a Btk. 2. §-a sérelmével történt 2012. évi C. törvény szerinti minősítés törvénysértő büntetés kiszabását nem eredményezte. Ekként a Kúria a megtámadott határozatokat hatályukban fenntartotta.
(Kúria Bfv. I. 745/2014.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére