• Tartalom

BÜ BH 2015/149

BÜ BH 2015/149

2015.06.01.
A rablás tényállásszerűségéhez szükséges, a sértett ellenállásának megtörésére alkalmas erőszak vagy fenyegetés megállapíthatóságát a terhelt és a sértett viszonylatában, az elkövetés konkrét körülményeinek figyelembevételével kell vizsgálni.
A rablás elkövetéséhez szükséges fenyegetést megvalósítja az esti órákban a távolsági busz ülésére a két terhelt által beszorított – a terheltek társaságán kívül más jelenlétének hiányában segítségre nem számítható, kiszolgáltatott helyzetben levő – sértettel szemben alkalmazott azon fenyegetés, mely szerint „vér fog folyni”, ha nem ad a terheltnek több pénzt [Btk. 365. § (1) bek. a) pont].
[1] Az I. r. terheltet a járásbíróság a 2013. július 10. napján kelt, illetőleg a törvényszék a 2014. április 17. napján jogerős ítéletével a 2012. évi C. törvény (továbbiakban: Btk.) 365. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző rablás bűntette miatt 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 3 évi közügyektől eltiltásra ítélte, egyben elrendelte a városi bíróság korábbi ítéletével kiszabott 3 hónapi, 2 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását és megállapította, hogy a terhelt a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének letöltése után bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.
[2] A bíróság az alábbi tényállást állapította meg.
[3] 2010. december 25-én az esti órákban az I. r. és a II. r. terhelt D.-ben felszállt az S. – A. között közlekedő autóbuszra, és mindketten leültek a sértett mellé, akit felszólítottak, hogy adjon 500 forintot. A kérésnek a sértett eleget tett, majd ezt követően közölték vele, hogy adjon még pénzt, mert „vér fog folyni”. A fenyegetés hatására a sértett további 1000 forintot adott át az I. r. terheltnek, aki azt továbbadta a II. r. terheltnek.
[4] Az I. r. terhelt ismét felszólította a sértettet, hogy adjon még pénzt, aki kijelentette, hogy nincs több pénz nála. Ezek után az I. r. terhelt a sértettet ruhájánál fogva megemelte és nadrágjának hátsó zsebéből elvette a pénztárcáját, abból kivette a benne lévő 3500 forintot, majd a pénztárcát visszaadta a sértettnek.
[5] Miután a busz A.-ra megérkezett, a terheltek és a sértett is leszálltak a buszról, majd a sértett a rendőrségre ment és feljelentést tett a terheltek ellen.
[6] A terheltek a cselekményükkel 4500 forint kárt okoztak, amelyet megtérítettek.
[7] A jogerős határozat ellen az I. r. terhelt védője a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontjaira hivatkozással nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
[8] A felülvizsgálati indítványban a védő arra hivatkozott, hogy a sértett, mivel külföldön él, a magyar nyelvet csak „alapszinten” ismeri, viszont a kihallgatásáról készült nyomozati jegyzőkönyvből nem derül ki, hogy a magyar nyelvet anyanyelvi szinten ismerő testvére tolmács minőségben jelen lett volna, ezért kizárólag az a tárgyalási vallomása vehető figyelembe, amelyben kifejtette, hogy az I. r. terhelt semmiféle erőszakot nem alkalmazott vele szemben.
[9] A felülvizsgálati indítvány súlyos eljárási szabálysértésként értékeli a helyszíni kihallgatás mellőzését, mivel nem nyert egyértelmű tisztázást az, hogy a buszon a bűncselekmény elkövetésekor melyik terhelt pontosan hol helyezkedett el.
[10] A védő álláspontja szerint a sértett vallomása alapján a fizikai erőszak, az „előrerántás, pofon vagy a kényszerítő szavak”, nevezetesen, hogy „vér fog folyni” egyértelműen kizárható, annál is inkább, mert a buszvezető sem észlelt semmi különöset, amely rablásra utalt volna, sőt a sértett a busz utasaitól sem kért segítséget, holott erre lehetősége lett volna.
[11] Indokai szerint a jogerős határozatban megállapított tényállás alapján legfeljebb a Btk. 367. § (1) bekezdésében meghatározott zsarolás bűntettének elkövetésére lehetne következtetni, ugyanis a fenyegetés nem közvetlenül a sértett élete vagy testi épsége ellen irányult, és nem volt akaratot bénító sem.
[12] Mindezek alapján a cselekmény minősítésének megváltoztatását, és lényegesen enyhébb büntetés kiszabását, illetve a megtámadott határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását indítványozta.
[13] A Legfőbb Ügyészség átiratában a megtámadott határozat hatályában fenntartását indítványozta.
[14] A felülvizsgálati indítvány részben törvényben kizárt, részben pedig nem alapos.
[15] Törvényben kizárt a felülvizsgálati indítvány azon részében, amelyben a sértett vallomását felülmérlegelve vitatta, illetve zárta ki azokat a tényeket, amelyeket viszont az irányadó tényállás rögzített.
[16] A Be. 423. §-ának (1) bekezdésében írtak szerint ugyanis a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, és az sem közvetlenül, sem közvetve, a bizonyítékok értékelésén keresztül nem támadható.
[17] A felülvizsgálati indítványban felvetett jogkérdések, nevezetesen a bűncselekmény helyes minősítése kizárólag változatlan tényállás mellett válaszolhatók meg.
[18] A Btk. 365. § (1) bekezdése szerint rablást követ el, aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből erőszakot, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz.
[19] Azt, hogy az erőszak vagy fenyegetés kizárhatta-e a sértett ellenállását, mindig a konkrét körülmények figyelembevételével, a terhelt és a sértett viszonylatában kell vizsgálni. A jelen ügyben a cselekményre karácsonykor, az esti órákban került sor, a sértett egyedül, míg a terheltek egy kisebb társasággal szálltak fel a buszra. Az I. r. terhelt a sértett mellé ült le úgy, hogy a II. r. terhelt mellettük állt. Ilyen módon a sértett beszorított helyzetbe került, s nem tudhatta, hogy a terheltek társaságából ki fog még közbeavatkozni. A jelzett körülmények között az I. r. terhelt azon fenyegetése, hogy adjon pénzt, mert különben „vér fog folyni”, közvetlen és akaratmegtörő hatású volt, hiszen a fizikai erőszak ellen – nevezetesen, amikor az I. r. terhelt őt a ruhájánál fogva megemelte, s a pénzét eltulajdonította – már nem mert ellenállást tanúsítani.
[20] Az irányadó tényállás alapján az alapügyben eljárt bíróságok a bűnösség kérdésében, a cselekmény minősítését illetően ekként helytálló jogi érvek alapján törvényesen foglaltak állást, és ezzel kapcsolatosan indokolási kötelezettségüket is teljesítették.
[21] A felülvizsgálati eljárásban pedig anyagi jogszabálysértés hiányában a törvényes büntetési keretben kiszabott büntetés enyhítésére nincs lehetőség.
[22] A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja szerint a bűncselekmény törvénysértő minősítése egyébként önmagában nem is lenne elégséges ok arra, hogy a Kúria – a Be. 427. § (1) bekezdés b) pontját alkalmazva – a felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozatot megváltoztassa.
[23] Erre ugyanis csak akkor kerülhetne sor, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése egyszersmind törvénysértő büntetéskiszabást eredményezett, vagy törvénysértő intézkedés alkalmazásához vezetett (BH 2013.36.).
[24] A felülvizsgálati indítvány a sértett vallomásának hiteltérdemlőségét annak alapján is kétségbe vonta, hogy a feljelentés megtételekor, illetve a sértett kihallgatásakor a magyar nyelvet csak alapszinten ismerő sértett esetében a nyomozó hatóság tolmács alkalmazása nélkül járt el.
[25] A Kúria a Be. 423. § (5) bekezdésében írt felülvizsgálati kötelezettségének eleget téve megállapította, hogy az alapügyben eljárt bíróságok nem követtek el olyan feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést sem, amely a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja szerinti felülvizsgálatot megalapozhatta volna.
[26] A 373. § (1) bekezdés II/d) pontja szerint feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés, ha a bíróság a tárgyalást olyan személy távollétében tartotta meg, akinek a részvétele a törvény értelmében kötelező.
[27] Az eljárás során azonban az egyaránt magyar anyanyelvet beszélő terheltek vagy a sértett részéről tolmács igénybevételének szükségessége – természetszerűleg – fel sem merült.
[28] A felülvizsgálati indítvány ezen hivatkozása eredményre nem vezethet, ugyanis a nyomozás során esetlegesen elkövetett eljárási szabálysértések egyrészt nem alapozzák meg a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja szerinti felülvizsgálati eljárást, másrészt az alapügyben eljárt elsőfokú bíróság a külföldön élő, de magyar anyanyelvű, magyarul tudó sértett vallomásának hiteltérdemlőségét és anyanyelvének ismeretét igen alaposan megvizsgálta, és a vallomást körültekintő mérlegelést követően a tényállás megállapításánál bizonyítékként elfogadta.
[29] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a Be. 426. § alapján a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatokat hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. III. 1.087/2014.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére