PK ÍH 2015/15.
PK ÍH 2015. 15.
2015.03.01.
I. Az ingatlan közös tulajdona megszüntetéséről rendelkező ítélet a tulajdonostársak között kötelmet hoz létre, amely lényegét tekintve a tulajdonostársak kötelezése a közös ingatlan természetbeli megosztására vagy a tulajdon átruházására, illetve a közös értékesítésre.
A tulajdoni jogváltozást ilyenkor sem a jogcímet adó – a bíróság által létrehozott – kötelem, hanem az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés ténye keletkezteti.
II. Az ingatlan egészét használó tulajdonostársat a többlethasználati díj fizetésére irányuló kötelezettség mindaddig terheli, amíg a társtulajdonos tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásból törlésre nem kerül.
III. Ha a házassági életközösség megszakítását követően a vagyonközösségbe tartozó ingóságok megosztására megállapodás nem jön létre, akkor azok birtoklására és használatára – kisegítő jelleggel – a polgári jogi közös tulajdonra vonatkozó szabályok alkalmazhatók [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 117. § (3) bek., 140. §, 148. §; Csjt. 29. § (1) bek., 31. § (5) bek.].
A felek házastársak voltak. Házasságukat a bíróság 2001. július 12. napján hozott ítéletével bontotta fel, melyben a közös tulajdonukban álló perbeli ingatlan kizárólagos használatára jelen per alperesét jogosította fel és kötelezte, hogy a felperes részére fizessen meg havi 7500 forint többlethasználati díjat. A felek házassági életközössége 2000. március hónapban szakadt meg. A felperes ekkor a közös lakásból elköltözött úgy, hogy az alperessel történt előzetes megállapodás nélkül birtokba vett 12 darab, a házastársi közös vagyonba tartozó különleges hangszert. A közös vagyoni ingóságok – köztük a hangszerek – tulajdonba adás szándékát is magában foglaló természetbeni megosztására a felek között nem volt megállapodás. A hangszerek önkényes birtokbavétele ellen az alperes folyamatosan tiltakozott, kérte a felperest a hangszerek visszaadására.
A Fővárosi Bíróság a 2009. évben meghozott ítéletével a felek házastársi közös vagyonát megosztotta, amely ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla részítéletével részben megváltoztatott. Az elsőfokú bíróság ítélete a perbeli ingatlanon fennálló közös tulajdont megszüntette úgy, hogy a felperes tulajdoni hányadát az alperes tulajdonába adta. A Fővárosi Ítélőtábla részítélete az alperest megváltási ár címén terhelő fizetési kötelezettséget 2 576 300 forintra felemelte, amelynek egyösszegű megfizetésére 60 napos határidőn belül kötelezte az alperest. Az alperes a megváltási árat nem fizette ki. A jogerős részítélettel történt meg a házastársi közös vagyonba tartozó hangszerek megosztása is akként, hogy a bíróság a felperes tulajdonába adta az életközösség megszakításakor általa elvitt hangszereket.
A felperes a jelen eljárás során elbírált keresetében azt kérte, hogy a bíróság az alperes által a perbeli ingatlan után fizetendő többlethasználati díjat 2007. szeptember 1. napjától kezdődően havi 15 000 forintra emelje fel.
Az alperes ellenkérelme a többlethasználati díj felemelésére irányuló kereset elutasítására irányult. Vitatta a többlethasználati díjfizetési kötelezettség jogalapját arra hivatkozással, hogy a felperes önként, a visszatérés szándéka nélkül költözött el, és nem tiltotta meg a felperes számára az ingatlan használatát. A többlethasználati díj felperes által megjelölt összegét nem vitatta. Kérte a többlethasználati díjfizetési kötelezettségének megszüntetését arra hivatkozással, hogy a közös gyermekek nagykorúvá váltak és a lakás két félszobáját saját jogukon használják, az ő használatában pedig csak egy szoba áll. A lakáshasználat biztosítása a nagykorú gyermekek számára a felperes döntése is volt, mert nem tiltakozott a lakás gyermekek által történő használata ellen.
Az alperes viszontkeresetében a Ptk. 140. § (1) bekezdésére és a 141. §-ra hivatkozással kérte, hogy a bíróság kötelezze a felperest a közös tulajdonban álló hangszerek hasznosításával 2000. és 2012. év között elért jövedelme fele részének, évi 350 000 – összesen 4 200 000 forintnak – a megfizetésére. Ezt a viszontkeresetét azzal indokolta, hogy a felperes a hangszereket önkényesen vitte el, azok használatára az ingóságok megosztásáig ő is jogosult volt, tiltakozása ellenére a felperes a hangszereket mégis egyedül használta. Viszontkeresetében kérte azt is, hogy a bíróság a Ptk. 355. § (4) bekezdés alapján kártérítésként – elmaradt haszonként – kötelezze a felperest a 2000. és 2012. év közötti időtartamban évi 350 000 forint, összesen 4 200 000 forint megfizetésére. Viszontkeresetének indokaként azt adta elő, hogy a felperes a hangszerek elvitelével megfosztotta őt a munkavégzési lehetőségétől, nem tudott dolgozni, ezért elesett az egyébként általa elérhető jövedelemtől. A Ptk. 84. §-ára és a 355. § (4) bekezdésre hivatkozással 1 500 000 forint összegű nem vagyoni kára megtérítésére is kérte a felperes kötelezését, mert a hangszerek elvitelével a munkavégzését lehetetlenné tette, megfosztotta pénzkereseti lehetőségétől, ezzel személyiségi jogait is megsértette.
A felperes ellenkérelme valamennyi jogcímen előterjesztett viszontkereset elutasítására irányult. Arra hivatkozott, hogy csak azokat a hangszereket vette birtokba, amelyeket a házassági együttélés tartama alatt is kizárólagosan használt, nem tanúsított jogellenes magatartást és az alperesnél nem merült fel kár.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes által fizetendő többlethasználati díjat 2007. október 1. napjától – 2010. április 30. napjáig havi 15 000 forintra felemelte és megállapította, hogy a hátralékos többlethasználati díj összege 465 000 forint, amelynek megfizetésére 2013. június 1. napjától kezdődően havi 10 000 forint összegű részletfizetést engedélyezett. Az alperes „kártérítésre és nem vagyoni kártérítésre” vonatkozó viszontkeresetét elutasította.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a házasság felbontásával egyidejűleg a bíróság a felek közös tulajdonában álló ingatlant az alperes kizárólagos használatába adta és megállapította többlethasználati díjfizetési kötelezettségét. Ennek a megállapított többlethasználati díjnak a felemelését kérte a felperes. A használati díj összegének megállapítása szakkérdés. Az elsőfokú bíróság el is rendelte a szakértői vélemény beszerzését, az alperes azonban nem tette lehetővé a szakértői vizsgálat elvégzését. Az elsőfokú bíróság ezt az alperes terhére értékelte és a többlethasználati díj összegét a felperes által megjelölt összegben határozta meg. Hivatkozását, hogy a felperest nem zárta ki a lakásból, bármikor joga lenne a visszaköltözésre, azért nem fogadta el, mert az alperest a lakás kizárólagos használatára bíróság jogosította fel, ezért a felperes nem költözhetett vissza az ingatlanba. Miután a többlethasználati díjfizetési kötelezettséget jogerős ítélet állapította meg, nincs lehetőség annak megszüntetésére, illetve arra sem, hogy a bíróság a szívességi lakáshasználó nagykorú gyermekeket kötelezze többlethasználati díj fizetésére. Az alperest a felemelt összegű többlethasználati díj fizetésére az ingatlan közös tulajdonának megszüntetését elrendelő ítélőtáblai részítélet meghozataláig, 2010. április 27. napjáig kötelezte. Megállapította, hogy a közös tulajdon megszüntetésétől többlethasználati díj nem jár a felperesnek. Rögzítette ugyan, hogy az alperes nem fizette meg a megváltási árat, ezért tulajdonjogának bejegyzése nem történt meg, de azzal érvelt, hogy a megváltási ár teljesítése végrehajtás útján még megtörténhet. Az alperes kártérítés címén előterjesztett viszontkeresetét arra hivatkozással utasította el az elsőfokú bíróság, hogy megállapítást nyert, a hangszerek a közös vagyonba tartoznak, ezért amíg a házastársak közös vagyonának megosztása – akár a felek peren kívüli megállapodásával, akár a bíróság ítéletével – nem történt meg, bármelyik házastárs használhatta a közös vagyont. Ezért nem állapítható meg, hogy a felperes jogellenesen használta a hangszereket, így nem volt kötelezhető sem vagyoni, sem pedig nem vagyoni kártérítés megfizetésére.
Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett.
A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását úgy kérte, hogy az alperes többlethasználati díjfizetési kötelezettsége mindaddig fennáll, amíg a Fővárosi Ítélőtábla részítélete alapján nem kerül sor az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetésére és a földhivatal a felperes tulajdonjogát nem törli. Fellebbezését azzal indokolta, hogy az alperes a közös tulajdont megszüntető részítéletnek nem tett eleget, a megváltási árat nem fizette meg, és változatlanul kizárólagos használatában tartja a felek közös lakását. A többlethasználati díj után késedelmi kamatot is kért.
Az alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a többlethasználati díj felemelésére irányuló kereset elutasítását és a viszontkeresete szerinti döntés meghozatalát kérte. Fenntartotta, hogy a felperes többlethasználati díj felemelésére irányuló keresete alaptalan, mert az ingatlant a már nagykorúvá vált közös gyermekeik is használják. Vitatta a többlethasználati díj összegét is, mert az ingatlan lakottsága miatt az nyilvánvalóan eltúlzott. Kifogásolta azt a megállapítást is, hogy megakadályozta a szakértői vizsgálat elvégzését, mert kísérlet sem történt a szakértői szemle lefolytatására. A korábbi szakértői szemlét pedig azért nem tudta biztosítani, mert vidéken volt kórházban.
A használati díj és kártérítés iránt előterjesztett viszontkeresetével összefüggésben arra utalt, hogy a felperes a Ptk. 140. § (1) bekezdésének rendelkezését sértette meg azzal, hogy a hangszerek birtoklásából és használatából teljes mértékben kizárta. Fenntartotta azt az állítását is, hogy a felperes jogellenes magatartása miatt nem tudta reneszánsz zenészi tevékenységét folytatni, ezért következett be elmaradt haszon formájában a vagyoni, illetve a nem vagyoni kára. Mindezekre tekintettel elsődlegesen elmaradt haszonként évi 350 000; összesen 3 500 000 forint megfizetésére kérte kötelezni a felperest. Fenntartotta azt az állítását is, hogy sérült a munkához való alaptörvényben meghatározott joga. Hangszerek hiányában foglalkozásának gyakorlása, művészi tevékenysége ellehetetlenült, zeneművészeti tudása hanyatlott, társaskapcsolatai beszűkültek, és munkanélkülisége komoly pszichés megterhelést jelentett számára, életvitelének tartós elnehezülését idézte elő. Másodlagosan – amennyiben a kártérítésre vonatkozó igényét nem látja megalapozottnak az ítélőtábla – azt kérte, hogy az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a Ptk. 141. §-a alapján kötelezze a felperest az általa folytatott előadóművészi tevékenységből befolyt bevételének kiadására, mert ez a bevétel a közös tulajdonukban álló hangszerek olyan haszna, amely őt illeti.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az alperes által fellebbezett körben az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Az alperes fellebbezése részben, a felperes fellebbezése teljes egészében alapos.
I. Többlethasználati díj felemelése:
Az alperesnek a perbeli közös tulajdonban álló ingatlan kizárólagos használata miatti többlethasználati díjfizetési kötelezettségét és annak mértékét a Kerületi Bíróság 2001. július 12. napján hozott ítéletével állapította meg. A Pp. 230. § (1) bekezdés rendelkezése szerint, ha az ítélet az egyik felet olyan szolgáltatásra kötelezi, amely az ítélet meghozatala után jár le [122. § (2) bekezdés], az ítélet anyagi jogereje nem gátolja, hogy a felek bármelyike keresetet indíthasson a szolgáltatás mennyiségének vagy időtartamának megváltoztatása iránt, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság az ítéletét alapította, utóbb lényegesen megváltoztak. A Pp. 122. § (2) bekezdésének alkalmazásával ilyen szolgáltatásnak minősül a többlethasználati díj fizetése is. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a többlethasználati díjfizetési kötelezettség jogalapjában a fizetési kötelezettséget megállapító ítélet meghozatala óta nem történt olyan változás, amely a kötelezettség megszüntetését indokolná. Az ingatlan kizárólagos használatára továbbra is az alperes jogosult és ez önmagában megalapozza a többlethasználati díjfizetési kötelezettségét. Az alperest a lakás kizárólagos használatára feljogosító ítéleti rendelkezés módosítása nélkül – amelyet a felek nem kértek – nincs alap az alperes többlethasználati díjfizetési kötelezettségének megszüntetésére.
Az alperes többlethasználata nem tehető ingyenessé azon az alapon sem, hogy az ingatlant a felek közös nagykorú gyermekei is használják. A Csjt. szabályai szerint ugyanis a szülő csak a kiskorú gyermek lakhatásának biztosítására köteles, ilyen kötelezettség a nagykorú gyermek irányában már nem terheli. Az alperes fellebbezési érvelésével szemben a nagykorú gyermekek részére lakáshasználatot – miután a lakás használatának jogával az alperes rendelkezik – csak az alperes tud biztosítani. Kizárólagos lakáshasználatának terhére a nagykorú gyermekeik javára a használat lehetőségének biztosítása tehát az alperes döntésének következménye. Kiemeli az ítélőtábla az alperes fellebbezési érvelésével szemben, hogy a felperes az ingatlan közös tulajdonának megszüntetése iránti kereseti kérelme előterjesztésével egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy a nagykorú gyermekei lakhatását nem kívánja biztosítani, ezt erősíti a fellebbezési eljárásban tett bejelentése, miszerint kérte a közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó jogerős részítéleti rendelkezésnek a végrehajtását is. Helyesen járt el ezért az elsőfokú bíróság, amikor az alperes többlethasználati díjfizetési kötelezettségét nem szüntette meg.
A többlethasználati díj mértékét megállapító ítélet meghozatala óta azonban több mint tíz év eltelt. Ezen idő alatt az ingatlanok értékében, használati díjában bekövetkezett változások megalapozzák a többlethasználati díj mértékének felemelését. Alaptalan az alperesnek többlethasználati díj mértékének leszállítására irányuló fellebbezése. A többlethasználati díj felperes által megjelölt összegét ugyanis az alperes két iratában is elismerte, annak mértékét nem vitatta. A felemelt díj mértéke a Pp. 163. § (2) bekezdésének alkalmazásával a felek egyező előadásán alapul, ezért nincs jelentősége annak, hogy a korábban elrendelt igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői vélemény elkészítése milyen okból maradt el.
Tévesen határozta meg azonban az elsőfokú bíróság a többlethasználati díjfizetési kötelezettség megszűnésének időpontját az ingatlanon fennálló közös tulajdont megszüntető részítélet meghozatalának időpontjában. Az 1/2008. (V. 19.) PK. vélemény IV. pontja egyértelműen kimondja, hogy a közös tulajdon a jogosult tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével – a bíróság megkeresése iktatásának (széljegyzésének) időpontjára visszaható hatállyal – szűnik meg. A PK vélemény indokolása kifejti, hogy a közös tulajdon megszüntetését elrendelő ítélet esetében a hatósági határozat [Ptk. 120. § (1) bekezdés] lényegi elemei hiányoznak, egyértelmű ugyanis, hogy sem természetbeni megosztás, sem megváltás esetében nincs szó a társ tulajdonjogától független eredeti szerzésről. A közös tulajdon megszüntetéséről rendelkező ítélet ezért nem minősül a Ptk. 120. § (1) bekezdése szerinti hatósági határozatnak, hanem az ítélet a tulajdonostársak között végrehajthatóan kötelmi jogviszonyt hoz létre, amely lényegét tekintve a tulajdonostársak kötelezése a közös ingatlan természetbeni megosztására, a tulajdonjog átruházására, illetve a közös értékesítésre. Ebből pedig következik, hogy a tulajdoni jogváltozást nem a jogcímet adó – a bíróság által létrehozott – kötelmi ügylet, hanem az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés ténye keletkezteti, a tulajdon-átszállás ezért az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez kötődik. Nem vitásan a közös tulajdon ítélet szerinti megszüntetése még nem történt meg, mert az alperes a felperes tulajdoni hányadának megváltási árát nem fizette meg. Az alperest a többlethasználati díjfizetési kötelezettség mindaddig terheli, amíg a felperes tulajdonjoga fennáll [Ptk. 117. § (3) bek].
Az ítélőtábla ezért az elsőfokú bíróság ítéletét úgy módosította, hogy a többlethasználati díjfizetési kötelezettség az alperest a felperes tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási törléséig terheli. Ennek megfelelően az ítélőtábla az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a többlethasználati díj összegét a 2010. május 1. napját követő időre is felemelte, és a 2007. október 1. és 2014. június 30. napja közötti időtartamban lejárt többlethasználati díj összegét határozta meg, amely 81 hónapra 81¤15 000; összesen 1 215 000 forint. A lejárt többlethasználati díj után a Ptk. 301. § (1) bekezdése szerint késedelmi kamat fizetésére is köteles az alperes. Ennek kezdő időpontját az ítélőtábla a középarányos időponttól, 2011. február 1. napjától kezdődően állapította meg azzal, hogy az alperes a lejárt többlethasználati díj megfizetésére az elsőfokú ítélet fellebbezéssel nem érintett feltételei szerint köteles. A 2014. június 30. napjáig lejárt többlethasználati díj megállapítására figyelemmel az alperest 2014. július 1. napjától terheli a havi díjfizetési kötelezettség.
II. Vagyoni és nem vagyoni kártérítés, használati díj:
Az alperes három jogcímre, három jogszabályhelyre alapítva terjesztette elő viszontkeresetét, amelynek ténybeli alapjaként arra hivatkozott, hogy a felperes az életközösség megszakítását követően a házastársi közös vagyonba tartozó hangszereket hozzájárulása nélkül birtokba vette és azok használatának lehetőségétől alperest megfosztotta. A viszontkereseti követelések különböző jogi tényeken – az alperes által egyértelműen megjelölt jogszabályi rendelkezésen – alapultak. Az elsőfokú bíróság ítéletében – annak rendelkező részében – az alperes vagyoni és nem vagyoni kártérítésre irányuló viszontkeresetét utasította el. Ugyanakkor az ítélet indokolása szerint az elutasított vagyoni kártérítés ténybeli alapjának azt tekintette, hogy a felperes használta a közös vagyonba tartozó hangszerek egy részét, amelyből jövedelemhez jutott. Ezzel szemben a közös tulajdonban álló hangszerek felperes által történő hasznosításából származó felperesi jövedelemre az alperes viszontkeresetében nem kártérítés címén, hanem a Ptk. 140. § (1) bekezdésére és a 141. §-ra alapítva terjesztett elő követelést. Kártérítés címén az elmaradt hasznának a megtérítését kérte, amely abból keletkezett, hogy a felperes által birtokba vett hangszerekkel nem tudta a korábbi jövedelemszerző tevékenységét folytatni.
Egyetért az ítélőtábla az elsőfokú bíróságnak az alperes vagyoni és nem vagyoni kár megfizetésére irányuló viszontkeresetét elutasító rendelkezésével, azonban annak jogi indokait nem osztja.
A Fővárosi Ítélőtábla korábbi részítéletében megállapította, hogy a felperes által birtokba vett hangszerek a házastársi közös vagyonhoz tartoztak. A Csjt. 29. § (1) bekezdés rendelkezése szerint a vagyonközösséghez tartozó tárgyakat rendeltetésük szerint mindegyik házastárs használhatja. A Csjt. 31. § (5) bekezdésben foglalt általános jellegű felhatalmazás alapján a Ptk. 140-146. §-ainak a polgári jogi közös tulajdonra vonatkozó rendelkezései – kisegítő jelleggel – a vagyonközösséghez tartozó tárgyakra is alkalmazhatóak, mert egyrészt a Csjt. eltérően nem rendelkezik, másrészt e szabályok a családjogi viszonyok sajátos természetével nem ellentétesek. A Ptk. 140. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára; e jogot azonban az egyik tulajdonostárs sem gyakorolhatja a többiek jogainak és a dologhoz fűződő törvényes érdekeinek sérelmére.
A házastársi vagyonközösség vagy a felek erre irányuló megállapodásával, vagy a bíróság ítéletével szűnik meg. A Fővárosi Ítélőtábla már hivatkozott részítélete indokolásának 1.) pontjában megállapította, hogy a felek között a házassági életközösség megszakítását követően az egyes ingóságok megosztására vonatkozó, a felek által véglegesnek tekintett, a tulajdonba adás szándékát is magában foglaló, a vagyontárgyak elkülönített, háborítatlan használatában kölcsönösen kifejezésre juttatott ráutaló magatartással megállapodás nem jött létre. A felek tehát megállapodásukkal nem rendezték a házastársi közös vagyon megosztását. Ez azt jelenti, hogy a felperes önkényesen járt el, amikor az alperes hozzájárulása nélkül birtokba vette a hangszereket, azokat kizárólagosan használta, az alperest az esetleges használat lehetőségétől megfosztotta, és a hangszerek alperes által történő használatát a kérése ellenére sem biztosította. Téves az elsőfokú bíróságnak az ítéletben kifejtett azon álláspontja, hogy a közös vagyon biztosítja bármelyik házastárs részére a vagyonba tartozó ingóságok kizárólagos használatát is, ezért a felperes a hangszerek önkényes birtokba vételével nem valósított meg jogellenes magatartást. Az, hogy bármelyik házastárs jogosult a közös vagyonba tartozó ingóságok használatára, nem jogosítja fel a házastársat az ingóság kizárólagos használatára és a másik házastárs megfosztására annak használatától. A hangszerek önkényes birtokba vételével a felperes megsértette a közös vagyonba tartozó ingóságok használatára vonatkozó, a Csjt. 29. § (1) bekezdésében, valamint a Ptk. 140. § (1) bekezdésében foglalt szabályokat.
Eltérő indokokkal ugyan, de a Fővárosi Ítélőtábla is alaptalannak tartotta azonban az alperes kártérítés megfizetésére irányuló viszontkeresetét.
Ezt az igényét az alperes arra alapította, hogy nem tudta a felperes által birtokba vett hangszereket használni, ezért elmaradt a korábbi kereső tevékenységéből származó jövedelme, illetve az a tény, hogy a felperes a hangszerek birtokba vételével megfosztotta munkavégzési lehetőségétől, az alperes számára komoly pszichés megterhelést jelentett és életvitelének tartós elnehezülését idézte elő. Az alperes a kárának felmerülésével kapcsolatos tényelőadásait maga is ellentmondásosan adta elő. Az eljárás során több beadványában és személyes előadásában azt állította, hogy a zeneművészeti tevékenységének folytatásától, az együttesének fellépéseitől teljes mértékben megfosztotta a felperes azáltal, hogy a hangszereket birtokba vette. Ugyanakkor a 2006. március 15. napján kelt beadványában az alperes az alábbiakat írta: „2001 februárjában L. P. az együttes 12 hangszerét ellopta. Az ellopott hangszerek azóta is hiányoznak. Az együttes változatlanul végzi ugyan művészi tevékenységét, de a szükségesnél így jóval kevesebb hangszerrel és több repertoár darabot kényszerűen áthangszerelve.” Az alperes fenti előadása szerint vagyoni és nem vagyoni kára nem merült fel azáltal, hogy a felperes birtokába kerültek a hangszerek, mert kárenyhítési kötelezettségével – a repertoár darabok áthangszerelésével – az alperes a kár bekövetkezését meg tudta akadályozni. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének az alperes vagyoni és nem vagyoni kár megfizetésére irányuló viszontkeresetét elutasító rendelkezését – az indokolás módosításával – helybenhagyta.
Az alperes másodlagos fellebbezési kérelme, amelyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását úgy kérte, hogy az ítélőtábla kötelezze a felperest a Ptk. 141. §-a alapján az általa folytatott előadóművészi tevékenységével elért, a hangszerekkel szerzett bevételének megfizetésére, érdemben nem bírálható el.
Az elsőfokú bíróság ugyanis a keresethalmazatként előterjesztett viszontkereset téves értelmezése folytán a hangszerek használatából származó felperesi jövedelem megfizetésére irányuló alperesi kérelmet kártérítés iránti viszontkeresetnek tekintette, és akként bírálta el. Jogi álláspontja folytán nem vizsgálta a ténylegesen előterjesztett, a Ptk. 141. § rendelkezéseire alapított használati díj iránti viszontkereset elbírálásához szükséges körülményeket.
A Csjt. 31. § (2) bekezdése értelmében a házassági életközösség megszűnésekor a vagyonközösség véget ér és bármelyik házastárs követelheti a közös vagyon megosztását. Ez a rendelkezés kétséget kizáró módon az életközösség megszűnésekor meglévő vagyonra vonatkozik, adott esetben a 12 db reneszánsz hangszerre is. Az életközösség megszűnése után azonban a Csjt. 27. § (1) bekezdése szerinti, a felek tevékenységéből származó vagy attól független közös vagyoni szerzés már nem áll fenn, az életközösség alatt szerzett közös tulajdonra ettől az időtől csak a Ptk.-nak a közös tulajdonra vonatkozó szabályai az irányadóak. A Ptk. 141. §-a alapján a közös tulajdonban álló dolog hasznai a tulajdonostársakat a tulajdoni hányaduk arányában illetik meg és ilyen arányban terhelik őket a dolog fenntartásával járó és a dologgal kapcsolatos egyéb kiadások. A dolog haszna elsősorban az a vagyoni előny, ami a dolog rendeltetésszerű használatával jár vagy hasznosításából származik. Ez a haszon azonban nem azonosítható a hangszerekkel jövedelemszerző tevékenységet folytató felperes bevételével. A felperes jövedelmeként befolyó összeget számos olyan tényező is befolyásolja, amely nem csak a dolog rendeltetésszerű használatából ered, hanem az együttes működtetésével, a felperes üzleti tevékenységével áll összefüggésben. Az alperes e tevékenység eredményéből az életközösség megszűnése után már nem részesülhet, mert az a Csjt. 27. § (1) bekezdése alapján már nem tartozik a közös vagyonba.
Az alperest mint a felperes jövedelemszerző tevékenysége körében hasznosított hangszerek társtulajdonosát csupán ezeknek a vagyontárgyaknak a haszna illeti meg, amely adott esetben a bérbeadásuk esetén elérhető vagyoni ellenszolgáltatással azonos. Az ítélkezési gyakorlat szerint a hasznokban való részesedés időszakos pénzbeli kiegyenlítése fejében a társtulajdonos használati díj fizetésére köteles (PK 8. számú állásfoglalás). Ezt az álláspontot fejtette ki a Legfelsőbb Bíróság a BH 2000.448. szám alatt közzétett eseti döntésében is.
Az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja, illetve a tévesen értelmezett viszontkereset folytán nem tett eleget a Pp. 3. § (3) bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettségének, nem tájékoztatta a feleket az ebben a körben felmerülő bizonyításra szoruló tényekről és a feleket terhelő bizonyítási kötelezettségről. Ez a bizonyítási eljárásnak olyan nagy terjedelmű kiegészítését teszi szükségessé, amely a másodfokú eljárás kereteit meghaladja. Az ítélőtábla ezért ebben a keretben az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak a bizonyítási teherre vonatkozó tájékoztatási kötelezettségét kell teljesítenie, amely tájékoztatásnak ki kell arra is terjednie, hogy a hangszerek használata után járó díj meghatározása szakkérdés, melynek megítéléséhez a bíróság kellő szakismerettel nem rendelkezik. A tájékoztatást követően – erre irányuló bizonyítási indítvány esetén – megfelelő kompetenciával rendelkező szakértő kirendelésével kell tisztázni a vitatott hangszerek használati díját. Csak ezt követően lesz az elsőfokú bíróság abban a helyzetben, hogy a használati díj körében megalapozott döntést tudjon hozni.
A Fővárosi Ítélőtábla mindezek alapján az elsőfokú bíróság ítéletét részítélet meghozatalával a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint részben megváltoztatta; a Ptk. 141. §-ára alapított hangszerek használati díjára irányuló követelés tekintetében pedig a Pp. 252. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte.
(Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.21.524/2013/5.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás