• Tartalom

1504/2015. (VII. 23.) Korm. határozat

1504/2015. (VII. 23.) Korm. határozat

Magyarország Kormánya és Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról

2023.11.02.

A Kormány 2015. július 3. napján együttműködési megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) kötött Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatával. A Kormány a Megállapodásban foglaltak eredményes kormányzati végrehajtása érdekében

1. a városi közszolgáltatások minőségének javítását elősegítve

a) felhívja az emberi erőforrások miniszterét, a nemzetgazdasági minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve dolgozzák ki és terjesszék a Kormány elé Érd megyei jogú város köznevelési, szakképzési, szociális és egészségügyi intézményrendszerének fejlesztési programját,

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2015. október 31.

b) felhívja az igazságügyi minisztert, hogy – az egyes járásbíróságok illetékességi területének a járások illetékességi területéhez való igazításával kapcsolatos feltételek vizsgálatáról 1245/2015. (IV. 23.) Korm. határozatban foglaltakkal összhangban, a legfőbb ügyésznek a bevonásával – vizsgálja meg Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén járási ügyészség létesítésének személyi, tárgyi és infrastrukturális beruházási feltételeit;

Felelős: igazságügyi miniszter

Határidő: 2015. szeptember 30.

2.1

3. a városi infrastruktúra fejlesztése és a közszolgáltatások minőségének javítása céljából

a)2

b) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, a belügyminisztert, a nemzetgazdasági minisztert és a földművelésügyi minisztert, hogy vizsgálják meg Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának a városi hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztésére irányuló terveit és tegyenek javaslatot a Kormány számára,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

belügyminiszter

nemzetgazdasági miniszter

földművelésügyi miniszter

Határidő: 2015. december 31.

c)3

d)4

4.5

5.6

2

A 3. pont a) alpontját az 1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat 5. pont b) alpontja visszavonta.

3

A 3. pont c) alpontját az 1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat 5. pont b) alpontja visszavonta.

4

A 3. pont d) alpontját az 1474/2023. (XI. 2.) Korm. határozat 5. pont b) alpontja visszavonta.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére