• Tartalom

1587/2015. (IX. 4.) Korm. határozat

1587/2015. (IX. 4.) Korm. határozat

egyes, a Környezet és Energia Operatív Program 1. prioritása keretében megvalósuló projektek támogatásának növeléséről, a KEOP-1.2.0/2F/09-2010-0060 azonosító számú („Szennyvízelvezetés és tisztítás fejlesztése Ózd városában” című) projekt szakaszolásának jóváhagyásáról, valamint a projekt második szakaszában felmerülő költségek fedezetének biztosításáról1

2015.09.05.

A Kormány

1. jóváhagyja az 1. melléklet szerint az ott felsorolt projektek támogatásának növelését,

2. hozzájárul az 1. melléklet szerinti projektek többlettámogatása vonatkozásában a kötelezettségvállaláshoz a 2007–2013 közötti programozási időszak operatív programjai eredményes zárásával összefüggő 2015. évi feladatokra vonatkozó cselekvési tervről és a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret 2014. évi munkatervéről szóló 1051/2014. (II. 7.) Korm. határozat módosításáról szóló 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat I.8. pontja alapján,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: az 1. melléklet szerint

3. egyetért a KEOP-1.2.0/2F/09-2010-0060 azonosító számú, „Szennyvízelvezetés és tisztítás fejlesztése Ózd városában” című projekt – a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés 25b. pontja szerinti – szakaszolásával,

4. egyetért a 3. pont szerinti projekt forrásszerkezetének 2. melléklet szerinti módosításával,

5. hozzájárul a 3. pont szerinti projekt első szakasza tekintetében a támogatási szerződés módosításához a 2. melléklet szerint,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

6. hozzájárul a 3. pont szerinti projekt második szakaszára vonatkozó támogatási szerződés megkötéséhez,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (a továbbiakban: KEHOP) a 3. pont szerinti projektre vonatkozó felhívás megjelenését követően azonnal

7. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a KEHOP-pal összefüggő tervezési dokumentumok előkészítése során vegye figyelembe a 3. pont szerinti projekt 2. mellékletben meghatározott költségeit,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: folyamatos

8.2

1. melléklet az 1587/2015. (IX. 4.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt támogatása (Ft)

Többlettámogatás (Ft)

Projekt megnövelt támogatása
(Ft)

Projekt rövid bemutatása

Támogathatóság feltételei

Kötelezettségvállalás határideje

2.

KEOP-
1.3.0/09-11-
2013-0034

Csongrád-Csanytelek Önkormányzat Ivóvízminőség-
Javító projektje

Csongrád és Csanytelek Ivóvízminőség-
Javító Önkormányzati Társulás

560 569 860

29 065 140

589 635 000

A projekt keretében a két település vízellátását biztosító mélyfúrású kutak vas-mangán, ammónium és arzén szennyezettsége határértékeknek megfelelő tisztítását tervezik megvalósítani, gáztalanítással kiegészítve. A beruházás közel 20 000 lakost érint.

Kifizetési feltételek:
1. A támogatást igénylőnek a közbeszerzési eljárást eredményesen le kell zárnia.
2. A támogatást igénylőnek el kell fogadnia, hogy ha a közbeszerzési eljárás során alacsonyabb árajánlat kerül nyertesként kihirdetésre, akkor a támogató jogosult a támogatási szerződés módosítása során ezen alacsonyabb összegnek megfelelően csökkentett támogatás támogatási szerződésben történő rögzítésére.
3. A közbeszerzési eljárás vonatkozásában rendelkezésre kell állnia a központi koordinációs szerv által kiállított szabályossági tanúsítványnak.
4. A többletforrással arányos önerő rendelkezésre állását igazolni kell.
Támogatási szerződésbe foglalandó feltétel: Ha a támogatást igénylőnek felróható okból a projekt megvalósítása 2015. december 31-ét meghaladó késedelmet szenved, az 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat I.20. pontját kell alkalmazni.

2015. szeptember 15.

3.

KEOP-
1.2.0/2F/09-
2010-0048

Bársonyos–
Kerékteleki–
Bakony-
szombathely települések közös szennyvíz-elvezetési projektje

Bársonyos Község Önkormányzata

654 757 832

76 384 579

731 142 411

A projekt keretében Bársonyos település szennyvízelvezetése és tisztítása valósul meg. Összesen 581 db bekötés épül meg,
10 046 fm gravitációs és 6353 fm lefektetésével. A telepkapacitás 150 m3/d és 1562 lakosegyenérték.

Kifizetési feltételek:
1. A támogatást igénylőnek a közbeszerzési eljárást eredményesen le kell zárnia.
2. A támogatást igénylőnek el kell fogadnia, hogy ha a közbeszerzési eljárás során alacsonyabb árajánlat kerül nyertesként kihirdetésre, akkor a támogató jogosult a támogatási szerződés módosítása során ezen alacsonyabb összegnek megfelelően csökkentett támogatás támogatási szerződésben történő rögzítésére.
3. A közbeszerzési eljárás vonatkozásában rendelkezésre kell állnia a központi koordinációs szerv által kiállított szabályossági tanúsítványnak.
4. A többletforrással arányos önerő rendelkezésre állását igazolni kell.
Támogatási szerződésbe foglalandó feltétel: Ha a támogatást igénylőnek felróható okból a projekt megvalósítása 2015. december 31-ét meghaladó késedelmet szenved, az 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat I.20. pontját kell alkalmazni.

2015. szeptember 15.

2. melléklet az 1587/2015. (IX. 4.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Szakaszolás előtti forrásszerkezet

Forrásszerkezet a szakaszolást követően

Projekt rövid bemutatása

2.

Környezet és Energia Operatív Program
(Ft)

Környezet és Energia Operatív Program
(Ft)

KEHOP
(Ft)

3.

KEOP-
1.2.0/2F/09-
2010-0060

Szennyvíz-
elvezetés és tisztítás fejlesztése Ózd városában

Ózd Város Önkormányzata

4 069 915 131

1 640 919 032

2 428 996 099

Az elavult, megfelelő tisztítási hatékonyságot biztosítani nem képes ózdi szennyvíztisztító telep teljes körű átépítése után egy korszerű,
5400 m3/nap, 33 350 lakosegyenérték kapacitású szennyvíztisztító telep kezeli az agglomerációban keletkező szennyvizet.
Az ózdi csatornahálózat a projekt keretében több mint 46 km gravitációs és 7 km nyomott szennyvízvezetékkel bővül, ezzel további 1434 bekötés lesz megvalósítható.

1

A határozatot az 1829/2018. (XII. 27.) Korm. határozat 2. pont 2.390. alpontja visszavonta 2018. december 28. napjával.

2

A 8. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére