• Tartalom

16/2015. (V. 15.) NFM utasítás

16/2015. (V. 15.) NFM utasítás

az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való részvétel módjáról és az uniós jogi aktusokkal kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásának és koordinálásának rendjéről

2015.05.17.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján – az Európai Unió döntéshozatali rendjében való hatékony részvétel, a tárgyalási álláspontok átlátható, felelős kialakítása és képviselete érdekében, valamint az európai uniós tagságból fakadó feladatok ellenőrzésével, különösen az uniós jogi aktusok hazai jogba történő átültetésével és érvényesítésével kapcsolatos feladatok ellátására – a következő utasítást adom ki:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. Az utasítás hatálya

1. § (1) Az utasítást a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumra (a továbbiakban: NFM), valamint a nemzeti fejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása és felügyelete alá tartozó központi költségvetési szervekre kell alkalmazni.

(2) Az utasítást az európai uniós döntéshozatali tevékenységben való részvétellel, valamint a jogharmonizációs ügyek intézésével kapcsolatos jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök figyelembevételével kell alkalmazni.

2. Értelmező rendelkezések

2. § Az utasítás alkalmazásában:

a) Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság: az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való kormányzati részvétel összehangolásáról és az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottságról szóló 1742/2014. (XII. 15.) Korm. határozat (a továbbiakban: Kormányhatározat) II. fejezete alapján létrehozott és működő koordinációs, döntés-előkészítő és döntéshozó szervezet (a továbbiakban: EKTB).

b) Az EKTB NFM-tagja: az NFM európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára (a továbbiakban: EKTB tag).

c) Szakértői csoport: a Kormányhatározat III. fejezete szerinti szakértői csoport. Az NFM által vezetett, illetve részvételével működő EKTB szakértői csoportokat az 1. melléklet tartalmazza.

d) Tanácsi munkacsoport: az egyes tanácsi formációk, illetve a COREPER I és COREPER II döntéseit előkészítő, a tagállamok képviselőiből álló, meghatározott témák szerint felállított állandó vagy ad hoc jelleggel működő testület. Az NFM első helyi felelősségébe tartozó tárgyköröket tárgyaló tanácsi munkacsoportok felsorolását a 2. melléklet tartalmazza.

e) COREPER: az egyes tanácsi formációk üléseit és döntéseit előkészítő, a tagállamok Európai Unió mellett működő állandó képviselőiből és azok helyetteseiből álló Állandó Képviselők Testülete, amelynek fő feladata, hogy a tanácsi formáció elé kerülő döntést igénylő témákban egyeztesse, szükség esetén közelítse a tagállami álláspontokat, továbbá a miniszterek számára politikai döntésre előkészítsen egy-egy javaslatot.

f) Tanács: a tagállamok adott témáért felelős minisztereinek döntéshozó, jogalkotó testülete. Az NFM első helyen felelős a Közlekedési, Távközlési és Energia Tanács üléseinek előkészítéséért, és társfelelős a Környezetvédelmi Tanács (klímaügyek), a Versenyképességi Tanács (űrügyek és fogyasztóvédelem), a Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács (fogyasztóvédelem) és az Oktatási, Ifjúsági, Kulturális és Sport Tanács (audiovizuális politika) előkészítésében.

g) Szakbizottsági eljárás: az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 291. cikke, valamint a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló 2011. február 16-ai 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelete szerinti eljárás. Az NFM első helyi felelősségi körébe tartozó uniós politikák területén működő, a végrehajtási aktusok elfogadására létrehozott szakbizottságokat (korábbi komitológiai bizottságokat) és a felelős szervezeti egységeket a 3. melléklet tartalmazza.

II. Fejezet

Az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való részvétel szabályai

3. A tanácsi munkacsoportokban való részvétel

3. § (1) A tanácsi munkacsoportokban a szakértői csoport vezetője által a tárgyalt téma szerint, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (X. 10.) NFM utasítás (a továbbiakban: SZMSZ) alapján hatáskörrel rendelkező főosztály vezetőjének egyetértésével kijelölt szakértő (a továbbiakban: szakértő) vesz részt. Indokolt esetben, a tanácsi munkacsoportban való részvételre az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező főosztály vezetőjének egyetértésével minisztériumon kívüli szakértő is kijelölhető. A szakértő határidőben történő kijelöléséről – a szakértői csoport vezetőjének felkérésére – az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező főosztály vezetője gondoskodik.

(2) Az Európai Bizottság által az adott évre vonatkozóan közzétett munkaprogramban foglalt kiemelt jelentőségű feladatok alapján, valamint az Európai Bizottság által közzétett „COM final” jelzésű dokumentumról a szakértő a Kormányhatározat 34. pontja szerinti induló tárgyalási álláspontot (alapmandátumot) készít legkésőbb a tervezet érdemi tárgyalásának kezdetéig. Amennyiben a téma jelentősége indokolja (különösen Zöld Könyv, Fehér Könyv, lényeges új szabályozás), a szükséges – a várható gazdasági, költségvetési, társadalmi, szakmai és jogi hatásokat bemutató és elemző – hatástanulmány elkészítéséről is intézkedik. A hatástanulmányt a szakértői csoport vezetője megküldi az érintett szakértői csoport tagjainak.

(3) Az induló tárgyalási álláspontot a szakértői csoport vezetője valamennyi érdekelt bevonásával egyezteti, ideértve a szakértői csoport tagjait és az érdek-képviseleti és társadalmi szervezeteket, valamint az érintett piaci szereplőket is. A szükséges egyeztetések lefolytatását követően a kijelölt szakértő jóváhagyás céljából – az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező főosztályvezető és a szakértői csoport vezetőjének előzetes egyetértésével – az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező államtitkár vagy helyettes államtitkár elé terjeszti az induló tárgyalási álláspontot. Az így jóváhagyott induló tárgyalási álláspontot ezt követően az EKTB tag elé kell terjeszteni, aki egyetértése esetén megküldi azt megvitatás és jóváhagyás céljából az EKTB részére, vagy – ilyen tartalmú döntés esetén – gondoskodik a Kormány részére történő előterjesztés előkészítéséről. Az EKTB részére benyújtandó induló tárgyalási álláspontról szóló előterjesztés mintáját a 4. melléklet tartalmazza.

(4) A tanácsi munkacsoport ülésére a tárgyalási álláspontot az előzetesen beérkezett napirend és dokumentum alapján, a szakértői csoport vezetőjének kezdeményezésére a kijelölt szakértő készíti el a Kormányhatározat 32–36. pontjában foglalt eljárási rend szerint. A tárgyalási álláspontot a szakértői csoport vezetője valamennyi érdekelt bevonásával egyezteti, ideértve a szakértői csoport tagjait és – amennyiben szükséges – az érdek-képviseleti és társadalmi szervezeteket, valamint az érintett piaci szereplőket is. A tárgyalási álláspontot az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező főosztályvezető és a szakértői csoport vezetője – és amennyiben az ügy jelentősége indokolja, az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező államtitkár vagy helyettes államtitkár – hagyja jóvá. A tanácsi munkacsoport ülésére készülő tárgyalási álláspont formáját az 5. melléklet tartalmazza.

(5) Az EKTB és a Kormány részére benyújtandó tárgyalási álláspontot – az egyéb érdekeltek mellett – az EKTB taggal is egyeztetni kell. Az EKTB tag gondoskodik a tárgyalási álláspontot tartalmazó előterjesztésnek az EKTB, illetve a Kormány részére történő benyújtásáról a Kormányhatározatban foglalt eljárási rend és határidők figyelembevételével.

(6) A tárgyalási álláspontot a tanácsi munkacsoport ülésén főszabályként a szakértő vagy a szakértő és a Magyarország Európai Unió mellett működő Állandó Képviseletének szakdiplomatája (a továbbiakban: szakdiplomata) együtt képviseli. A szakértő akadályoztatása esetén helyettesítéséről az őt jelölő főosztályvezető vagy a szakértői csoport vezetője kellő időben gondoskodik.

(7) A tanácsi munkacsoport üléséről a képviseletet ellátó szakértő vagy a szakdiplomata az ülést követő 2 munkanapon belül írásbeli jelentést készít, amelyet tájékoztatásul elektronikus úton megküld a szakértőt jelölő főosztályvezetőnek, a szakértői csoport vezetőjének és tagjainak, az EKTB tagnak, indokolt esetben az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező államtitkárnak vagy helyettes államtitkárnak.

(8) A jogszabálytervezetek nyelvi ellenőrzéséről, a tervezetek magyar nyelvű változatának jóváhagyásáról és a jogász-nyelvészi munkacsoport ülésén képviselendő tárgyalási álláspont kialakításáról és képviseletéről a szakértői csoport vezetője gondoskodik a kijelölt szakértő által előkészített anyagok alapján. A jogszabálytervezetek magyar nyelvű változatának rendelkezésre állásáról és jóváhagyásáról nyilatkozó, illetve a tervezettel kapcsolatos esetleges észrevételeket tartalmazó tárgyalási álláspontot az illetékes szakértői csoport vezetője megküldi az érintett szakdiplomata részére.

4. A COREPER és a Tanács üléseinek előkészítése

4. § (1) A COREPER üléseire a tárgyalási álláspontot a 3. § (4) bekezdésében foglalt eljárási rend szerint a szakértői csoport vezetőjének kezdeményezésére a kijelölt szakértő készíti elő és egyezteti. A COREPER ülésére készülő tárgyalási álláspontot, amennyiben a tárgyalási álláspont kialakításának alapjául szolgáló dokumentum megfelelő időben rendelkezésre áll, a COREPER ülését megelőző EKTB ülését megelőző munkanapon kell eljuttatni elektronikus úton az EKTB tag részére. Amennyiben a tárgyalási álláspont kialakításának alapjául szolgáló dokumentum nem áll megfelelő időben rendelkezésre, a kijelölt szakértő a tárgyalási álláspontot a dokumentum rendelkezésre állását követően, a szükséges szakértői egyeztetések lefolytatását biztosító lehető legrövidebb időn belül készíti elő és egyezteti, majd juttatja el elektronikus úton az EKTB tag részére.

(2) A COREPER ülésére készülő tárgyalási álláspontban fel kell tüntetni a magyar szempontból kiemelten fontos kérdéseket, illetve ki kell alakítani alternatív megoldási javaslatot is annak érdekében, hogy a magyar álláspont az ülésén kialakuló vitához, változó tárgyalási helyzethez igazítható legyen.

(3) A COREPER ülésének vita nélküli napirendi pontjaihoz készített tárgyalási álláspontban – amennyiben a COREPER az uniós tervezetet elfogadás céljával tárgyalja – külön nyilatkozni kell a tervezet magyar nyelvű változatának rendelkezésre állásáról és annak jóváhagyásáról. Amennyiben az uniós tervezet magyar nyelvű változata nem áll rendelkezésre, nyelvi fenntartást kell tenni. Amennyiben az uniós tervezet magyar nyelvű változata nem megfelelő, várakozási fenntartást lehet bejelenteni.

(4) Az EKTB tag a tárgyalási álláspontot egyeztetés céljából megküldi az EKTB Titkárság részére. A COREPER üléseire készülő vitás és vita nélküli tárgyalási álláspontok formáit az 5. és 6. melléklet tartalmazza.

(5) Az NFM első helyi, illetve társfelelősségével előkészített tanácsi formációk ülésére a tárgyalási álláspontot a 3. § (4) bekezdésében foglalt eljárási rend szerint a szakértői csoport vezetőjének kezdeményezésére a kijelölt szakértő készíti elő és egyezteti. A tárgyalási álláspontokat az EKTB taggal is egyeztetni kell. A tárgyalási álláspontokat tartalmazó felkészítő anyagot az EKTB tag küldi meg jóváhagyás céljából a tanácsi formáció ülésén részt vevő állami vezető részére a tanácsi formáció ülését megelőző 2. munkanap végéig. Amennyiben a tanácsi formáció ülésére kialakítandó tárgyalási álláspont alapjául szolgáló dokumentum nem áll megfelelő időben rendelkezésre, az (1) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni. A jóváhagyott tárgyalási álláspontot az EKTB tag megküldi az EKTB Titkárság részére. A Tanács ülésére készülő tárgyalási álláspont formáját az 5. melléklet tartalmazza.

(6) A tanácsi formációk ülését megelőzően az Európai Unió tagállamai által Magyarországra akkreditált nagykövetek számára tájékoztató tartható az ülésen képviselendő magyar álláspontról. A tájékoztatót az ülésen részt vevő állami vezető tartja, részére a felkészítőt az EKTB tag állítja össze és küldi meg a tájékoztató megtartását megelőző munkanapon.

(7) Az EKTB tag gondoskodik a Tanács lezajlott üléseiről szóló jelentés öt munkanapon belüli elkészítéséről és megküldéséről az EKTB Titkárságnak. A tanácsülésekről készített jelentés tartalmi és formai követelményeit a 8. melléklet tartalmazza.

5. A szakbizottsági eljárás

5. § (1) Az NFM első helyi felelősségébe tartozó uniós jogi aktusokban foglalt feladatok elvégzésére létrehozott szakbizottságokban a képviseletről az érintett szakértői csoport vezetője az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező főosztály vezetőjével történt egyeztetést követően gondoskodik. Indokolt esetben az érintett szakértői csoport vezetője által az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező főosztály vezetőjével történt egyeztetést követően a szakbizottságban való részvételre és a kormányzati álláspont képviseletére minisztériumon kívüli szakértő is kijelölhető. A kijelölt képviselő személyéről és annak esetleges változásáról az EKTB tagot haladéktalanul tájékoztatni kell. Az EKTB tag erről az illetékes szakdiplomatán keresztül értesíti az Európai Bizottságot.

(2) A szakbizottságban képviselendő tárgyalási álláspontot a szakértő az érintett szakértői csoportban egyezteti. A szakbizottságba kijelölt képviselő a szakbizottság ülésén az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező főosztályvezető és a szakértői csoport vezetője által előzetesen jóváhagyott tárgyalási álláspontot képviseli. Amennyiben az ügy jelentősége indokolja, a tárgyalási álláspontot az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező államtitkárral vagy helyettes államtitkárral is jóvá kell hagyatni.

(3) A szakbizottság ülését követően a kijelölt képviselő a szakbizottság üléséről 2 munkanapon belül gyorsjelentést, 5 munkanapon belül jelentést készít, amelyet az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező főosztályvezető jóváhagyását követően tájékoztatásul elektronikus úton megküld a kiküldetés témája alapján érintett szakértői csoport tagjai, valamint az Európai Uniós Főosztály részére.

(4) Amennyiben a szakbizottság kiemelt jelentőségű vagy kormányzati döntést igénylő témát tárgyal, az érintett szakértő által előkészített, a döntést előkészítő tárgyalási álláspontot bemutató, az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező államtitkár vagy helyettes államtitkár által jóváhagyott előterjesztést az EKTB tag nyújtja be az EKTB részére.

(5) Amennyiben egy szakbizottságban tárgyalt témával kapcsolatban horizontális kérdés merül fel, az EKTB tag beszámol az EKTB-nek a képviselendő magyar álláspontról és a tárgyalások állásáról.

6. Az EKTB üléseinek előkészítése

6. § (1) Az EKTB ülésein az NFM képviseletét az EKTB tag látja el. Az EKTB heti rendszerességgel tartott üléseinek NFM-en belüli előkészítését és az EKTB tag felkészítését – a Kormányhatározatban foglaltakra is figyelemmel – az Európai Uniós Főosztály végzi.

(2) Az EKTB tag feladatai különösen a Kormányhatározatból az NFM-re háruló feladatok elvégzése, a COREPER és a Tanács üléseire készítendő tárgyalási álláspontok figyelemmel kísérése. Az EKTB tag gondoskodik továbbá a minisztériumi előterjesztések EKTB részére történő benyújtásáról, elvégzi az EKTB Titkárságon keresztül beérkező előterjesztések és egyéb anyagok NFM-en belüli egyeztetését, véglegesíti a képviselendő álláspontot, és gondoskodik az EKTB döntéseiből az NFM-re háruló feladatok hatékony elvégzéséről.

7. Az európai uniós intézményi ügyek kezelésének rendje

7. § (1) Az Európai Unió egyes intézményeibe történő jelölésekre, tagcserékre, valamint az európai uniós intézmények székhelyére vonatkozóan a tárgykör szerint felelős szakértői csoport vezetője alakítja ki a magyar álláspontra vonatkozó javaslatot.

(2) Az EKTB tag gondoskodik – a Miniszterelnökséggel történt előzetes egyeztetést követően – az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező államtitkár vagy helyettes államtitkár által jóváhagyott előterjesztés EKTB elé terjesztéséről.

8. A jogharmonizációs ügyek intézésének rendje

8. § (1) Az Európai Unió jogának való megfelelés érdekében szükséges jogszabály-előkészítési feladatok teljesítéséről szóló 302/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) alapján az elfogadott és kihirdetett uniós jogi aktusokról az Európai Uniós Főosztály – az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzétételt követő 5 napon belül – tájékoztatást küld az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező főosztály részére annak érdekében, hogy a Kormányrendelet 3. § (3) bekezdésében meghatározott határidőre a Kormányrendelet szerinti jogharmonizációs javaslat elkészítése megfelelően megtörténjen. Erről egyidejűleg tájékoztatást küld a Jogszabály-előkészítő Főosztály részére.

(2) Az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező főosztály az elkészített jogharmonizációs javaslatot további ügyintézésre a Jogszabály-előkészítő Főosztály részére továbbítja.

(3) A jogharmonizációs célú jogszabálytervezeteket és előterjesztéseket a jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítéséről, a más tárcák hatáskörébe tartozó előterjesztések véleményezésének koordinációjáról és a felkészítés rendjéről szóló utasításban foglaltak szerint kell egyeztetni.

(4) Az EU PILOT ügyek, a kötelezettségszegési ügyek és az Európai Bíróság előtti ügyek kezelésébe az Európai Uniós Főosztályt be kell vonni az eljárás minden szakaszában.

9. Az Európai Unió intézményeitől érkező megkeresések kezelési rendje

9. § (1) Az Európai Unió intézményeitől érkező megkeresések megválaszolásával kapcsolatos egyeztetési feladatokat az Európai Uniós Főosztály végzi. Az Európai Uniós Főosztály a beérkezett megkeresést véleményezés céljából megfelelő határidő tűzésével megküldi az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező főosztály részére. Az Európai Uniós Főosztály az elkészített választ egyezteti a tárgykör szerint illetékes szakértői csoportban.

(2) Az egyeztetett válaszlevél tervezetét az Európai Uniós Főosztály terjeszti az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező állami vezető elé jóváhagyásra és aláírásra, majd küldi meg az európai uniós ügyekért felelős miniszter által vezetett minisztérium részére a további szükséges intézkedések megtétele érdekében. A jóváhagyott választ az Európai Uniós Főosztály egyidejűleg elektronikus úton megküldi az illetékes szakdiplomata részére is.

10. A további együttműködések rendje és a tájékoztatás

10. § (1) Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és a Kormányhatározat VI. fejezete alapján szükséges NFM-en belüli koordinációs feladatokat az Európai Uniós Főosztály látja el.

(2) Amennyiben az Országgyűlés valamelyik bizottsága álláspontjavaslatot kér a minisztertől, arról az EKTB tagot a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya haladéktalanul értesíti. Az álláspontjavaslatot az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező főosztály szakértője készíti elő, és az illetékes szakértői csoport vezetője egyezteti a szakértői csoportban. Az álláspontjavaslatot az EKTB tag egyezteti az EKTB-vel, és küldi meg az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező államtitkár vagy helyettes államtitkár útján a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya részére. Az országgyűlési álláspont javaslat formátumát a 7. melléklet tartalmazza.

(3) Amennyiben az Országgyűlés vagy annak bármely bizottsága az NFM-et érintő európai uniós ügyet tárgyal, arról a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya az EKTB tagot és az SZMSZ szerint hatáskörrel rendelkező főosztály vezetőjét haladéktalanul értesíti.

(4) Az Európai Parlament magyarországi képviselői és a Kormány együttműködéséből adódó feladatokkal kapcsolatos NFM-en belüli koordinációt az Európai Uniós Főosztály látja el. Az Európai Parlament magyarországi képviselőitől érkező egyéb megkeresésekre adandó válaszokat az EKTB taggal előzetesen egyeztetni kell.

(5) Az EKTB tag az NFM szempontjából kiemelkedő jelentőségű, intézkedést igénylő európai uniós ügyekről heti rendszerességgel tájékoztatja az SZMSZ szerint működő Vezetői Értekezletet.

(6) Az EKTB tag az EKTB üléseiről készült emlékeztetőt tájékoztatásul megküldi az érdekelt főosztályoknak.

(7) Az Európai Uniós Főosztály az aktuális európai uniós ügyekről heti hírlevélben tájékoztatja az NFM vezetőit (főosztályvezető-helyettesek, főosztályvezetők, helyettes államtitkárok, államtitkárok, közigazgatási államtitkár, kabinetfőnök, miniszter).

III. Fejezet

Záró rendelkezések

11. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2)1

1. melléklet a 16/2015. (V. 15.) NFM utasításhoz


Az NFM által vezetett, illetve részvételével működő EKTB szakértői csoportok

NFM által vezetett EKTB szakértői csoportok

10. Közlekedéspolitika

11. Energia

13. Fogyasztóvédelem, a fogyasztók egészségének védelme

16. Távközlés és információs technológiák

29. Audiovizuális politika

37. Állami támogatások

NFM részvételével működő EKTB szakértői csoportok

01. Belügyi együttműködés

05. Regionális politika, strukturális eszközök koordinációja

06. Foglalkoztatáspolitika

07. Mezőgazdaság

08. Halászat

09. Áruk szabad áramlása, piacfelügyelet

12. Iparpolitika, kis- és középvállalkozások

14. Turisztika

15. Ifjúságpolitika és sportügyek

17. Vállalati versenyjog

18. Vállalati jog (számvitel nélkül)

19. Közbeszerzés

20. Adatvédelem

21. Statisztika

22. Szolgáltatások szabad áramlása (pénzügyi szolgáltatások nélkül)

25. Intézmények

26. Egyebek

27. Nemzetközi fejlesztési együttműködés

28. Környezetvédelem

31. Tudomány és kutatás

32. Nukleáris kérdések

33. Oktatás és képzés

40. Pénzügyi ellenőrzés

41. Költségvetés

44. Munkavállalók szabad áramlása

46. Kommunikáció

47. Az Európai Unió Bírósága előtti, valamint az ezeket megelőző eljárások

48. Bővítés

49. Versenyképességi és növekedési

50. Pénzügyi perspektíva

51. Szociálpolitika és esélyegyenlőség

52. Társadalmi befogadás

53. Európa 2020

2. melléklet a 16/2015. (V. 15.) NFM utasításhoz


Az NFM első helyi felelősségébe tartozó tárgyköröket tárgyaló tanácsi munkacsoportok

 

Tanácsi munkacsoportok

 

 

G22

Űrügyek

G23

Fogyasztóvédelmi és információs

H1

Szárazföldi közlekedés

H2

Tengeri közlekedés

H3

Légi közlekedés

H4

Intermodális közlekedés és hálózatok

H5

Távközlés és információs társadalom

H7

Energia

K4

Audiovizuális politika

3. melléklet a 16/2015. (V. 15.) NFM utasításhoz


A nemzeti fejlesztési miniszter első helyi felelősségébe tartozó közösségi politikák területén működő szakbizottságok (korábbi komitológiai bizottságok) és a felelősök

 

Szakbizottság

Felelős

1.

Committee for the adaptation to technical progress of legislation on the removal of technical barriers to trade in agricultural and forestry tractors

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

2.

Committee for the adaptation to technical progress of legislation on the removal of technical barriers to trade in motor vehicles and their trailers

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

3.

Committee for the harmonisation of national legislation relating to recreational craft

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

4.

Committee for the implementation of the distribution and management of authorisations for heavy trucks of the Community circulating in Switzerland

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

5.

Committee for the establishment of conditions for the interoperability of the trans-European high-speed rail system

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

6.

Committee on the transport of dangerous goods

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

7.

Community/Switzerland Transport Committee (rail and road)

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

8.

Advisory Committee on measures taken on the event of a crisis on the market on the carriage of goods by road and for laying down the conditions under which non-resident carriers may operate national road haulage services within a Member State (cabotage)

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

9.

Developing European Railways Committee

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

10.

Technical Adaptation Committee on Roadworthiness Testing

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

11.

Committee on the labelling of tyres

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

12.

Committee Professional Drivers Training

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

13.

Single European Rail Area Committee

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

14.

Roadworthiness - Working Group Registration Documents

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

15.

Committee for harmonisation of national regulations relating to cableway installations designed to carry persons

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

16.

Marco Polo II Committee

Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály

17.

Transport infrastructure charging

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

18.

Freigth Transport Logistics

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

19.

Electronic Fee Toll Collection (Comité Télépéage)

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

20.

Committee for the adaptation to technical progress on the possible adoption of a harmonised method of analysis of the risks concerning minimum safety requirements for tunnels in the trans-European road network

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

21.

TEN-Transport Financial Assistance Committee

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

22.

TEN-T Committee

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

23.

European ITS Committee (EIC)

Közlekedési Infrastruktúra Főosztály

24.

Committee on driving licences

Nemzeti Közlekedési Hatóság

25.

Committee on road package

Nemzeti Közlekedési Hatóság

26.

Committee on social rules (road transport)

Nemzeti Közlekedési Hatóság

27.

Committee on driving licences

Nemzeti Közlekedési Hatóság

28.

Committee on tachographs (CATP)

Nemzeti Közlekedési Hatóság

29.

Advisory committee on the conditions under which non-resident carriers may operate national road passanger transport services within a Member State (cabotage)

Nemzeti Közlekedési Hatóság

30.

Committee on safety belt

Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.

31.

Committee on Road Infrastructure safety management

Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

32.

Committee on application of the legislation on ship inspection and survey organisations and the relevant activities of maritime administrations

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

33.

Committee on application of the legislation on enhancing ship and port facility security

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

34.

Committee on application of the legislation on harmonisation of technical requirements and administrative procedures on the field of civil aviation

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

35.

Committee on application of the legislation on tonnage measurement of ballast spaces in segregated ballast oil tankers (SBT)

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

36.

Committee on application of the legislation on harmonisation of technical requirements and administrative procedures on the field of civil aviation security

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

37.

Maritime Security Regulatory Committee (MARSEC)

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

38.

Advisory Committee on unfair pricing practices in maritime transport

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

39.

EASA Committee

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

40.

Committee on adaptation of the legislation concerning reciprocal recognition of national boatmasters’ certificates for the carriage of goods and passengers by inland waterway

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

41.

Advisory Committee on application of the legislation on access for Community air carriers to intra-Community air routes

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

42.

Air Safety Committee

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

43.

Special Committee on Aviation

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

44.

Single Sky Committee

Légi- és Víziközlekedési Főosztály,
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal

45.

Committee on Safe Seas and prevention of pollution from ships (COSS)

Légi- és Víziközlekedési Főosztály

46.

Committee on application of the legislation on access to the groundhandling market at Community airports

Légi- és Víziközlekedési Főosztály,
Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal

47.

Committee on application of the legislation concerning the definition and use of compatible technical specifications for the procurement of air traffic management equipment and systems

Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal

48.

Committee for the implementation of the series of guidelines for trans-European energy networks

Stratégia és Energiapolitikai Főosztály

49.

TEN-Energy Financial Assistance Committee

Stratégia és Energiapolitikai Főosztály

50.

Committee for the implementation of common rules for the transport, distribution, provision and storage of natural gas

Stratégia és Energiapolitikai Főosztály

51.

Committee for the application of legislation on conditions for access to the network for cross-border exchanges of electricity

Stratégia és Energiapolitikai Főosztály

52.

Advisory Committee for the technical adaptation of the Community procedure to improve the transparency of gas and electricity prices charged to industrial end-users

Stratégia és Energiapolitikai Főosztály

53.

Oil Supply Group

Stratégia és Energiapolitikai Főosztály

54.

Committee for the oil stocks directive/Oil Supply Group

Stratégiai és Energiapolitikai Főosztály

55.

Committee on Fuel Quality Directive

Stratégia és Energiapolitikai Főosztály,
Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

56.

Cogeneration - Committee for the promotion of high efficiency cogeneration of heat and power based on useful heat demand and primary energy savings in the internal energy market

Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

57.

Energy Efficiency Directive Committee

Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

58.

Committee on the Sustainability of Biofuels and other bioliquids

Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

59.

Committee on Renewable Energy Sources

Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

60.

Energy Demand Management Committee - Energy Services Formation

Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

61.

Intelligent Energy Europe Programme Management Committee

Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály

62.

Committee for the nuclear decommissioning assistance programme

Atomenergetikai Főosztály

63.

Climate Change Committee

Klímapolitikai Főosztály

64.

European GNSS Programmes Committee

Infokommunikációs Gazdaság- és Társadalom-fejlesztési Főosztály

65.

GMES Committee

Infokommunikációs Gazdaság- és Társadalom-fejlesztési Főosztály

66.

CIP-ICTC (b) the Committee for the ICT Policy Support Programme, called the ICT Management Committee (ICTC)

Infokommunikációs Gazdaság- és Társadalom-fejlesztési Főosztály

67.

Telecommunications Conformity Assessment and Market Surveillance Committee (TCAM)

Infokommunikációs Gazdaság- és Társadalom-fejlesztési Főosztály

68.

Committee on Interoperability Solutions for European Public Administrations (the ISA Committee)

Infokommunikációs Gazdaság- és Társadalom-fejlesztési Főosztály

69.

COCOM - Communications Committee (COCOM) - framework directive 2002/21/EC

Infokommunikációs Gazdaság- és Társadalom-fejlesztési Főosztály

70.

Copernicus Committee

Infokommunikációs Gazdaság- és Társadalom-fejlesztési Főosztály

71.

CEF Coordination Committee - Telecommunication Committee

Infokommunikációs Gazdaság- és Társadalom-fejlesztési Főosztály

72.

General Product Safety Committee

Fogyasztóvédelmi Főosztály

73.

Consumer Protection Cooperation Committee

Fogyasztóvédelmi Főosztály

74.

Consumer Policy Network

Fogyasztóvédelmi Főosztály

75.

Consumer Financial Programme Committee

Fogyasztóvédelmi Főosztály

76.

European Consumer Centres Committee

Fogyasztóvédelmi Főosztály

77.

Market Surveillance Group - Internal Market for Product

Fogyasztóvédelmi Főosztály

78.

Consumer Market Expert Group

Fogyasztóvédelmi Főosztály

79.

Committee on Online Dispute Resolution

Fogyasztóvédelmi Főosztály

4. melléklet a 16/2015. (V. 15.) NFM utasításhoz

Az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság részére benyújtandó induló tárgyalási álláspontról szóló előterjesztés felépítése

Induló tárgyalási álláspont


…………………… Minisztérium


E L Ő T E R J E S Z T É S


az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság részére


Induló tárgyalási álláspont


Budapest, 201… ………

1. Magyar álláspont

2. Az uniós tervezet költségvetési/gazdasági hatásai/hatásvizsgálat/az egyeztetésbe bevont társadalmi szervezetek

3. Az uniós tervezet összefoglalója

4. Az uniós tervezet tárgyalásának menete

5. Tagállami álláspontok, „red line”-ok, potenciális szövetségesek, a kérdést kiemelt témaként kezelő tagállamok

6. Az uniós tervezetből fakadó hazai jogalkotási feladatok

7. Előzmények

8. Az előterjesztés jogalapja


* * *


Kérjük az EKTB-t, hogy az ………… induló tárgyalási álláspontot fogadja el.

Budapest, … év ……………… hó … nap

5. melléklet a 16/2015. (V. 15.) NFM utasításhoz

TÁRGYALÁSI ÁLLÁSPONT
(a tanácsi munkacsoportok, a Tanács üléseit előkészítő egyéb tanácsi döntés-előkészítő bizottságok,
a komitológia bizottságok, a Tanács formális ülései, az informális miniszteri találkozók, illetve a COREPER ülések
vitás napirendi pontjaihoz)1

(Készült: dátum)    Kizárólag belső használatra!

Ülés:

(dátum)

Napirendi pont száma (hivatalos és hazai számozás is):

Az uniós tervezet tárgya:

Az uniós tervezet azonosítója:

A felelős szakértői csoport száma:

 

A felelős szakértői csoport vezetőjének neve:

(telefonszáma)

A felelős EKTB tag neve:

(telefonszáma)

Az előadó (ügygazda) neve:

(telefonszáma)

A szakértői csoportban egyeztetve: (dátum)

 

Az EU Állandó Képviseleten felelős:

(telefonszáma)

Az álláspont címzettje:

(telefonszáma)

Az ülés célja:
Döntéshozatali fázis:

HOZZÁSZÓLÁS JAVASOLT: igen/nem/a vita fényében szükség szerint

MAGYAR ÁLLÁSPONT ANGOLUL:
(szükség szerint az álláspont teljes szövege, de a szakkifejezések, terminus technicusok minden esetben; esetleges alternatív álláspontok, a megállapodás feltételei, fenntartások)

MAGYAR ÁLLÁSPONT:


A magyar álláspont indoklása:
Háttér:
Az uniós tervezet rövid összefoglalása, tartalmi elemzése:
Előzmények:
A tagállamok és az érintett uniós intézmények véleményének összefoglalása:
Az uniós tervezet törvényhozatali tárgykörbe tartozik-e?
Az uniós tervezetből fakadó hazai jogalkotási feladatok és egyéb intézkedések:
Költségvetési hatások:

__________________________
1 A főcím alatt kell megjelölni azt, hogy milyen ülésre készül a tárgyalási álláspont.

6. melléklet a 16/2015. (V. 15.) NFM utasításhoz

TÁRGYALÁSI ÁLLÁSPONT
(a COREPER I és II üléseinek vita nélküli napirendi pontjaihoz)1

(Készült: dátum)    Kizárólag belső használatra!

Ülés:

(dátum)

Napirendi pont száma (hivatalos és hazai számozás is):

Az uniós tervezet tárgya:

Az uniós tervezet azonosítója:

A felelős szakértői csoport száma:

 

A felelős szakértői csoport vezetőjének neve:

(telefonszáma)

A felelős EKTB tag neve:

(telefonszáma)

Az előadó (ügygazda) neve:

(telefonszáma)

A szakértői csoportban egyeztetve: (dátum)

 

Az EU Állandó Képviseleten felelős:

(telefonszáma)

Az álláspont címzettje:

(telefonszáma)

HOZZÁSZÓLÁS JAVASOLT: igen/nem/a vita fényében szükség szerint

HÁTTÉR:

 






_________________
1 A főcím alatt kell megjelölni azt, hogy milyen ülésre készül a tárgyalási álláspont.

7. melléklet a 16/2015. (V. 15.) NFM utasításhoz

TÁRGYALÁSI ÁLLÁSPONT JAVASLAT AZ ORSZÁGGYŰLÉS RÉSZÉRE (TÁP OGY)


Kizárólag belső használatra!

Felelős minisztérium:

Az európai uniós tervezet tárgya:


Tanácsi kódjai:


A tervezet tartalmi összefoglalása



Az alkalmazandó döntéshozatali eljárás megjelölése



A tervezet elfogadásának várható menetrendje, lehetőség szerint a tervezet tanácsi tárgyalásának kezdő időpontja



Az Európai Unió döntéshozatali eljárásában elérni kívánt célok és azok indokai, valamint a Kormány európai uniós tervezettel kapcsolatos álláspontja



Az európai uniós tervezetből esetlegesen következő jogalkotási feladatok



Szakkifejezések magyarázata:



Egyéb:

8. melléklet a 16/2015. (V. 15.) NFM utasításhoz

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSÁNAK ÜLÉSÉRŐL KÉSZÍTETT JELENTÉS


A jelentést készítő tárca neve

JELENTÉS
a …………………… Tanács üléséről
Időpont
Helyszín


A ………………………………… Tanács ………………………… (időpont) ………………………… (hely) ülésén a magyar Kormányt ……………………………… (név) miniszter képviselte.



Vezetői összefoglaló a tanácsülésről


Részletes jelentés a tanácsülésről


A Tanács ülésén részt vevők:


Dátum


Készítette:


Jóváhagyta:
1

A 11. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére