• Tartalom

1645/2015. (IX. 10.) Korm. határozat

1645/2015. (IX. 10.) Korm. határozat

a regionális operatív programok keretében megvalósuló egyes projektek vonatkozásában kötelezettségvállaláshoz, támogatási szerződés megkötéséhez, módosításához történő hozzájárulásról1

2015.09.10.

A Kormány

1. jóváhagyja a DAOP-2.1.1/G-11-k-2012-0001 azonosító számú, „Hétköznapok és ünnepek az alföldi kastélyokban – A gyulai Almásy-kastély évszázadai” című kiemelt projekt elszámolható közkiadásának

a) 217 059 392 forinttal és

b) 111 519 611 forinttal

történő növelését az 1. melléklet szerint,

2. jóváhagyja a 2. melléklet szerint az ott felsorolt projektek elszámolható közkiadásának növelését,

3. hozzájárul

a) az 1. pont szerinti projekt többlettámogatása vonatkozásában a kötelezettségvállaláshoz a 2007–2013 közötti programozási időszak operatív programjai eredményes zárásával összefüggő 2015. évi feladatokra vonatkozó cselekvési tervről és a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret 2014. évi munkatervéről szóló 1051/2014. (II. 7.) Korm. határozat módosításáról szóló 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat] I.8. pontja alapján,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: az 1. pont a) alpontja esetén 2015. október 31.

az 1. pont b) alpontja esetén 2015. december 31.

b) a 2. pont és a 3. melléklet szerinti projektek többlettámogatása vonatkozásában a kötelezettségvállaláshoz az 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat I.8. pontja alapján,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: a 2. és 3. melléklet szerint

4. hozzájárul

a) az 1. pont szerinti projekt támogatási szerződésének 1. melléklet szerinti módosításához,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: az 1. pont a) alpontja esetén 2015. november 15.

az 1. pont b) alpontja esetén 2015. december 31.

b) a 2. pont szerinti projektek támogatási szerződésének 2. melléklet szerinti módosításához,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: a 2. melléklet szerint

c) a DAOP-1.1.1/ED-13-2013-0068 azonosító számú, „Ecorgan Kft. telephelyfejlesztése raktárcsarnok bővítése üzemcsarnokkal és gépbeszerzés” című projekt támogatási szerződése megkötéséhez az 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat I.9. pontja alapján a 4. melléklet szerint.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2015. október 31.

1. melléklet az 1645/2015. (IX. 10.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

A támogatási szerződésben jelenleg szereplő elszámolható közkiadás
(Ft)

Költségnövekmény
(Ft)

A költségnövekmény elfogadásával a támogatási szerződés módosításában szerepeltethető elszámolható közkiadás

Projekt rövid bemutatása

Támogathatóság feltételei

2.

2015. november 15-ig végrehajtható
(Ft)

2015. december 31-ig végrehajtható
(Ft)

3.

DAOP-2.1.1/G-
11-k-2012-0001

Hétköznapok és ünnepek az alföldi kastélyokban
– A gyulai Almásy-kastély évszázadai

Gyula Város Önkormányzata

2 189 530 372

328 579 003

2 406 589 764

2 518 109 375

A projekt célja az alföldi kastélyok hétköznapi életének bemutatása élményturisztikai elemekkel
(pl. használható bútormásolatok, kipróbálható korabeli tárgyak, interaktív bemutató). A projekt keretében
1. a kastély épületében kiállítási funkciók (kiállítótermek), a földszinten fogadótér kialakítása,
2. kiállításhoz szükséges eszközök (pl. vitrinek, egyéb berendezések, érintőképernyős berendezések, mobil indukciós hurok, számítás- és biztonságtechnikai eszközök) beszerzése,
3. oktatási, turisztikai filmvetítési lehetőségek kialakítása,
4. a kastély épületének rekonstrukciója, bemutathatóvá tétele,
5. a kastély parkjának rehabilitációja (pl. növények telepítése, díszkivilágítás, utcabútorok).

A támogatást igénylő köteles alátámasztani
1. a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló
4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet
61. § (1) és (2) bekezdése alapján azt, hogy csak olyan tevékenységek utólagos finanszírozására kerül sor, amelyek esetén a beavatkozás a projekt eredeti műszaki tartalmának megvalósítása érdekében indokolt, továbbá, hogy a költségnövekmény-igény a támogatást igénylő érdekkörén kívül, előre nem látható ok miatt merült fel,
2. azt, hogy a felmerült többletköltségek az irányadó kiemelt tervezési felhívás és útmutató elszámolható költségekre vonatkozó pontja alapján elszámolhatóak.

2. melléklet az 1645/2015. (IX. 10.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt elszámolható közkiadása
(Ft)

Költségnövekmény

(Ft)

Projekt megnövelt elszámolható közkiadása

(Ft)

Projekt rövid bemutatása

Támogathatóság feltételei

Kötelezettség-
vállalás határideje

Támogatási szerződés módosításának határideje

2.

ÉMOP-
2.1.1/A-
12-k-2012-0005

Próbáljon szerencsét Hollókőn!

Hollókő Község Önkormányzata

2 041 189 825

9 525 000

2 050 714 825

1. A projekt célja egy komplex, tematikus elemekre épülő, bevételei révén önfenntartó turisztikai attrakció létrehozása és működtetése, amely megismerteti a turistákkal a paraszti világ hétköznapjait, ünnepeit, a palócok hagyományait.

2. A projekt fő tevékenységei:

2.1. a vár rekonstrukciója,

2.2. központi recepció, vizesblokk (Küszöb Információs Pont), nagyszínpad (Pajtaárok), eszközraktár és pihenőhely (Fészer), a mulatósház udvarán színpad, mesterségek udvara (Palóc Műhely), harangjáték és parkoló építése,

2.3. a vár étterem, textilház (Guzsalyas), művészeti galéria (Képesház), korabeli falusi iskola (Oskola), pékség (Kalácsos), mulatósház (Táncház), tejfeldolgozó (Gazduram Sajtboltja) felújítása,

2.4. az ófaluban található Kossuth és Petőfi utak és a Babamúzeum előtti tér (Alsókút tere) felújítása,

2.5. eszközbeszerzés (speciális játszótéri eszközök, népi játékok, információs technológiai eszközök, jegyárusító rendszer, parkoló rendszer, ruhák, öltözetek, viseletek, a várba egyedi dísztárgyak, harangjáték bronz harangjai, konyhatechnológiai eszközök a pékségbe és a tejfeldolgozóba, kül- és beltéri bútorok, az ófalu és a vár bronzból készült makettje, 3D film a várról).

2015. október 31.

2015. november 15.

3.

ÉAOP-
2.1.1/E-12-k2-
2012-0002

REPtár Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata

2 359 080 475

332 590 740

2 691 671 215

A projekt célja:

1. a meglévő Indóház épület átalakításával és felújításával fogadóépület és látogatóközpont kialakítása (főzőkonyhás étteremmel, üzlettel, konferenciateremmel és kiállítótérrel),

2. a meglévő Vízház épületének átalakításával és felújításával üzemeltetési központ kialakítása,

3. új hangárépület kialakítása (kiállítótérrel, mozival, restauráló műhellyel),

4. a meglévő raktárépület átalakításával és felújításával múzeumi bemutatótér és egy „kalandpark” jellegű akadálypálya helyének kialakítása,

5. szabadtéri kiállítóhely kialakítása kilátóval,

6. parkoló, út, gyalogjárda, elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút, gyalogátkelőhelyek, buszöböl és csomópontok építése.

2015. október 31.

2015. november 15.

4.

ÉMOP-
4.1.2/A-11-
2012-0001

A rehabilitációs ellátórendszer fejlesztése az Észak-magyarországi régióban

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház

4 741 746 334

88 375 857

4 830 122 191

A konzorcium országosan is mintaértékű rehabilitációs programok megvalósítását tűzte ki célul, a rehabilitációs tevékenység interdiszciplináris fejlesztésével. A fejlesztés két kiemelt területe a régió pszichiátriai és addiktológiai ellátási infrastruktúrájának megújítása, valamint a kardiológiai és tüdőgyógyászati ambuláns rehabilitáció fejlesztése, kiegészülve a szükséges humánerőforrás-fejlesztéssel. Kiemelt hangsúlyt kap a rehabilitációs ellátás progresszív szintenkénti egymásra épülése, a betegutak régión belüli összehangolása.

A támogatást igénylő köteles alátámasztani azt, hogy a felmerült többletköltségek az irányadó pályázati felhívás és útmutató elszámolható költségekre vonatkozó pontja alapján elszámolhatóak.

2015. október 31.

2015. november 15.

5.

KDOP-
2.1.1/A-09-2f-
2010-0002

„Turisztikai attrakciófejlesztés Pápán”. A pápai Eszterházy-kastély komplex, környezetbarát üzemeltetést lehetővé tevő újjáépítése és családbarát szolgáltatásokkal történő fejlesztése

Pápa Város Önkormányzata

2 205 461 250

55 373 824

2 260 835 074

A projekt célja a pápai Eszterházy-kastély felújításán és korszerűsítésén keresztül hozzájárulni a régió turisztikai potenciáljának javításához a környezeti fenntarthatósági elvek figyelembevételével.

A projekt tartalma:

1. a kastély külső és belső helyreállítása, restaurálása,

2. főúri enteriőr és a főúri mindennapokat bemutató állandó kiállítás kialakítása,

3. barokk marionett-bábszínház és ahhoz kapcsolódó színjátszási tematikájú kiállítás létrehozása,

4. egyedi adottságokkal rendelkező rendezvényhelyszín kialakítása,

5. a keleti szárny földszintjén kialakítandó gyerekbirodalomban múzeumpedagógusok közreműködésével tartalmas programok összeállítása az óvodás és iskolás csoportok részére,

6. az épület keleti szárnyának földszintjén 3D-s vetítőterem kialakítása,

7. LEGO-játszóház kialakítása.

A támogatást igénylő köteles alátámasztani

1. a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 61. § (1) és (2) bekezdése alapján azt, hogy csak olyan tevékenységek utólagos finanszírozására kerül sor, amelyek esetén a beavatkozás a projekt eredeti műszaki tartalmának megvalósítása érdekében indokolt, továbbá, hogy a költségnövekmény-igény a támogatást igénylő érdekkörén kívül, előre nem látható ok miatt merült fel,

2. azt, hogy a felmerült többletköltségek az irányadó kiemelt tervezési felhívás és útmutató elszámolható költségekre vonatkozó pontja alapján elszámolhatóak.

2015. október 31.

2015. november 15.

6.

NYDOP-
2.1.1/A.B-12-k-
2012-0001

Eszterháza KözépEurópai Kulturális Központ III. fejlesztési ütem

Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont

1 511 549 148

75 000 000

1 586 549 148

A projekt célja a fertődi Esterházy-kastélyegyüttes, mint turisztikai attrakció fejlesztése újabb, III. ütemének megvalósítása, a kastély fenntartható hasznosítása az ország egyedülálló kulturális és környezeti értékeinek fenntartható gazdagítása érdekében úgy, hogy a turizmusból származó bevételek növekedjenek, valamint a szükséges kulturális és turisztikai infrastruktúra kiépítésre kerüljön. A projekt megvalósításával a kastély épületei szinte teljes egészében elnyerik eredeti pompájukat, funkciójukat és teljes értékű attrakcióként fognak funkcionálni.

A tervezett fejlesztések:

1. „Travaglia. Esterházy-színház/történet” – barokk színházkiállítás,

2. Mária Terézia kiállítási szárny felújítása,

3. Kiskastély rekonstrukciója,

4. a Díszudvar kandelábereinek rekonstrukciója,

5. Szépművészeti Múzeum képtári képek restaurálása.

A támogatást igénylő köteles alátámasztani azt, hogy a felmerült többletköltségek az irányadó kiemelt tervezési felhívás és útmutató elszámolható költségekre vonatkozó pontja alapján elszámolhatóak.

2015. október 31.

2015. november 15.

3. melléklet az 1645/2015. (IX. 10.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt elszámolható közkiadása
(Ft)

Költségnövekmény
(Ft)

Projekt megnövelt elszámolható közkiadása
(Ft)

Kötelezettségvállalás határideje

2.

DDOP-2.1.1/A.B-12-2012-0053

Csurgó Óvárosának turisztikai fejlesztése

Csurgó Város Önkormányzata

464 691 788

69 703 768

534 395 556

2015. október 31.

3.

DDOP-2.1.1/A.B-12-2012-0041

Püspökszentlászlói Kastély – Turisztikai Látogatóközpont, Zarándokház és Mindszenty-emlékhely a Mecsekben

Pécsi Egyházmegye

434 980 689

22 632 136

457 612 825

2015. október 31.

4.

DDOP-3.1.2-12-2013-0016

1. számú Óvoda Kindergarten fejlesztése

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

119 856 850

17 978 527

137 835 377

2015. október 31.

5.

DDOP-3.1.3/G-14-2014-0061

Egészségügyi alapellátás fejlesztése Pécsett

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

59 629 731

8 944 460

68 574 191

2015. október 31.

6.

DDOP-4.1.2/B-13-2014-0004

Lakhatási integrációt erősítő településrehabilitáció Pécsbányatelepen

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

300 000 000

45 000 000

345 000 000

2015. október 31.

7.

DDOP-4.1.2/B-13-2014-0005

Lakhatási integrációt erősítő településrehabilitáció a Hősök terén

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

362 000 000

1 396 526

363 396 526

2015. október 31.

8.

DDOP-4.1.2/B-13-2014-0006

Lakhatási integrációt erősítő településrehabilitáció Pécs-Somogy Bányatelepen és Rückeraknán

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

300 000 000

22 264 596

322 264 596

2015. október 31.

9.

DDOP-5.1.5/B-11-2012-0038

Az Öreg-patak mederrendezése Óbányánál a vízkárok megelőzése, a lakóingatlanok és a természet védelme érdekében

Óbánya Község Önkormányzata

104 665 842

15 699 876

120 365 718

2015. október 31.

10.

ÉAOP-2.1.1/A.I-12-2012-0022

Nagyerdei Víztorony turisztikai célú hasznosítása

Debreceni Egyetem

487 436 600

73 115 490

560 552 090

2015. október 31.

11.

ÉAOP-2.1.1/A.I-12-2012-0074

Interaktív sör- és gasztronómiai pincemúzeum Szolnokon

Szolnoki Városfejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság

463 576 688

65 002 900

528 579 588

2015. október 31.

12.

ÉAOP-2.1.1/A.I-12-2012-0117

Mária Út Nyíregyháza környéki szakaszának programkínálat fejlesztése kapcsolódó zarándokszállás kialakítással

Római Katolikus Egyházközség – Kótaj

113 148 458

425 771

113 574 229

2015. október 31.

13.

ÉAOP-2.1.1/B-2f-2009-0007

Természeti értékekre alapozott turisztikai fejlesztések a Szatmár-Beregi Natúrpark területén

Tivadar Község Önkormányzata

484 420 611

28 843 100

513 263 711

2015. október 31.

14.

ÉAOP-3.1.4/A-11-2012-0001

„Az értől az óceánig” – Komplex közösségi közlekedés fejlesztése Biharban

Pocsaj Nagyközség Önkormányzata

525 877 893

34 661 951

560 539 844

2015. október 31.

15.

ÉAOP-4.1.1/A-11-2012-0005

A karcagi Madarász Imre Egyesített Óvoda Kuthen utcai tagintézményének felújítása, korszerűsítése

Karcag Városi Önkormányzat

126 315 789

18 947 368

145 263 157

2015. október 31.

16.

ÉAOP-4.1.1/A-09-2010-0005

Kós Károly Művészeti Szakképző Iskola és Kollégium felújítása

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

443 253 677

38 646 747

481 900 424

2015. október 31.

17.

ÉAOP-5.1.1/A-2f-2009-0001

Nagykálló Város integrált, szociális jellegű városrehabilitációja

Nagykálló Város Önkormányzata

763 217 454

47 206 246

810 423 700

2015. október 31.

18.

ÉAOP-5.1.1/A-12-2013-0017

Kiskálló szociális célú városrehabilitációja

Nagykálló Város Önkormányzata

290 898 631

19 154 852

310 053 483

2015. október 31.

19.

ÉAOP-5.1.1/D-12-2013-0020

„Kálló-Köz 2.0”

Nagykálló Város Önkormányzata

264 375 755

13 780 560

278 156 315

2015. október 31.

20.

ÉMOP-2.1.1/B-12-2012-0082

Rudapithecus Látványtár a Majomszigeten

Rudabánya Város Önkormányzata

336 483 997

50 472 600

386 956 597

2015. október 31.

21.

ÉMOP-2.1.1/B-12-2012-0158

Kerékpárral a Bükkön át – Kerékpárral a városon át

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata

522 796 820

76 614 092

599 410 912

2015. október 31.

22.

ÉMOP-2.1.1/B-12-2012-0106

Ózdi gyártörténeti emlékpark és élménykomplexum kialakítása

Ózd Város Önkormányzata

494 901 110

13 335 000

508 236 110

2015. október 31.

23.

ÉMOP-3.1.3-11-2012-0161

Élhető település – élhető környezet

Egyházasdengeleg Község Önkormányzata

63 724 879

8 551 349

72 276 228

2015. október 31.

24.

ÉMOP-4.1.1/B-09-2010-0002

Kistérségi járóbeteg szakellátó központ kialakítása Heves városában

Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet

663 705 589

95 743 872

759 449 461

2015. október 31.

25.

ÉMOP-4.1.1/B-12-2013-0001

Városi rendelőintézet felújítása Mezőkövesden

Mezőkövesd Város Önkormányzata

593 543 885

27 344 105

620 887 990

2015. október 31.

26.

ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0048

Egészségügyi alapellátás feltételeinek fejlesztése a Vallon úti orvosi rendelőben

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata

59 111 086

7 585 250

66 696 336

2015. október 31.

27.

ÉMOP-3.1.1-12-2013-0015

Salgótarján szociális célú rehabilitációja – Acélgyár-
Városközpont

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata

399 123 320

32 585 453

431 708 773

2015. október 31.

28.

ÉMOP-3.1.2/A-09-2f-2011-0008

Heves város integrált funkcióbővítő rehabilitációja

Heves Város Önkormányzata

636 919 843

63 966 945

700 886 788

2015. október 31.

4. melléklet az 1645/2015. (IX. 10.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt támogatása
(Ft)

Projekt elszámolható közkiadása
(Ft)

Projekt rövid bemutatása

Támogathatóság feltételei

2.

DAOP-1.1.1/
ED-13-2013-0068

Ecorgan Kft. telephelyfejlesztése raktárcsarnok bővítése üzemcsarnokkal és gépbeszerzés

Ecorgan Kereskedelmi és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság

41 578 948

41 578 948

A projekt műszaki tartalma három elemből tevődik össze:
1. Meglévő épület bővítése: a meglévő csarnok bővítésre kerül egy 779,57 m² hasznos alapterületű résszel. Ez két helyiségből áll: fűtetlen üzemcsarnok, ahol a munkavégzés szezonális, valamint fűtött asztalos műhely és szerviz, ahol egész évben egy műszakos munkavégzés zajlik.
2. Megújuló energiát hasznosító berendezések alkalmazása: napelemes rendszer kerül kiépítésre, melynek névleges csúcsteljesítménye 21,56 kWp. A beépítés célja, hogy a villamos energiafogyasztás kiváltásra kerüljön.
3. Eszközbeszerzés: a projekt keretében
a) AUER WP-1 Woodpecker gerendamaró gép,
b) Cleaner 5000 porelszívó és szűrőberendezés
kerül beszerzésre.

1. A projekt tervezett fizikai befejezése időpontját aktualizálni szükséges a ROP-2015-01. utasításban kiadott útmutató és annak kiegészítése alapján.
2. A költségcsökkentés indoklása alapján át kell dolgozni a projekt költségvetését.
3. A „Támogatás által indukált beruházások nagysága (Mrd HUF)” indikátor célértékét felül kell vizsgálni.
4. A támogatást igénylő korábban a Környezet és Energia Operatív Program (a továbbiakban: KEOP) keretében támogatást nyert napelemes rendszer telepítésére, ezért a támogatási szerződés megkötésekor el kell határolni a KEOP-ból finanszírozott fejlesztést és a Dél-alföldi Operatív Programból finanszírozott, e határozat szerinti fejlesztést a kettős finanszírozás elkerülése érdekében.

1

A határozatot az 1829/2018. (XII. 27.) Korm. határozat 2. pont 2.402. alpontja visszavonta 2018. december 28. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére