• Tartalom

17/2015. (IV. 30.) HM utasítás

17/2015. (IV. 30.) HM utasítás

a Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 53/2014. (VIII. 1.) HM utasítás módosításáról1

2015.05.01.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdése alapján, figyelemmel a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdésére és a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a miniszterelnök és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § A Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 53/2014. (VIII. 1.) HM utasítás (a továbbiakban: Szabályzat) a következő 5. §-sal egészül ki:

5. § A Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 53/2014. (VIII. 1.) HM utasítás módosításáról szóló 17/2015. (IV. 30.) HM utasítás hatálybalépését követő 30. napig a Honvédelmi Minisztérium önálló szervezeti egységei kidolgozzák vagy módosítják ügyrendjüket, melyek egy példányát – azok jóváhagyását követően – megküldik a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály részére.”

2. § A Szabályzat 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

3. § Ez az utasítás a közzétételét követő hónap első napján lép hatályba.

4. § Hatályát veszti a Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 59/2013. (IX. 27.) HM utasítás módosításáról szóló 23/2014. (III. 31.) HM utasítás.

1. melléklet a 17/2015. (IV. 30.) HM utasításhoz


1. § A Szabályzat 1. melléklet 1. § (2) bekezdés k) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A HM alapadatai a következők:)
k) alapító okirat kelte, száma: 2014. július 7., VIII/ID/911/3/2014.”

2. § A Szabályzat 1. melléklet 2. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Nem önálló szervezeti egység az osztályszintű helyettes államtitkári titkárság, az önálló szervezeti egység részét képező titkárság, osztály és iroda.”
„(3) A parlamenti államtitkár
a) a miniszter felkérésére közreműködik a minisztérium feladataival összefüggő szakpolitikai elvek és stratégiák kialakításában,
b) a miniszter felkérésére közreműködik a Kormány Országgyűléssel összefüggő feladatainak ellátásában,
c) a HM szakmai vezetőjén keresztül – az országgyűlési munkájához kapcsolódó ügyben – a minisztérium szervezeti egységének vezetőjétől jelentést, illetve feladat-végrehajtást kérhet.”

4. § (1) A Szabályzat 1. melléklet 9. § (3) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A közigazgatási államtitkár a (2) bekezdésen túl]
b) jóváhagyja az irányítása alá tartozó HM szervezet szervezeti és működési szabályzatát, éves intézményi munkatervét, valamint az irányítása alá tartozó HM szerv ügyrendjét, továbbá a HVKF-fel egyetértésben a HM havi munkatervét,”
(2) A Szabályzat 1. melléklet 9. § (3) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A közigazgatási államtitkár a (2) bekezdésen túl]
d) dönt az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (a továbbiakban: NATO), az Európai Unió (a továbbiakban: EU) és a „Visegrádi Négyek” (a továbbiakban: V4) hadfelszerelési és kutatás-fejlesztési bizottságokban történő szakmai képviseletről, egyeztet a képviselendő magyar álláspontról, irányítja és ellenőrzi a szakterületéhez tartozó nemzeti képviselők tevékenységét,”
(3) A Szabályzat 1. melléklet 9. § (3) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A közigazgatási államtitkár a (2) bekezdésen túl]
g) ellátja a honvédelmi szervezetek beszerzési eljárására vonatkozó jogszabály és közjogi szervezetszabályozó eszköz alapján hatáskörébe utalt engedélyezési és jóváhagyási feladatokat, és”
(4) A Szabályzat 1. melléklet 9. § (7) bekezdése a következő o) ponttal egészül ki:
[A közigazgatási államtitkár a (2) bekezdésben meghatározottak keretében szakmailag irányítja]
o) a hadfelszerelés-fejlesztési programok tervezését és végrehajtását, jóváhagyja a haditechnikai K+F tervet.”

5. § A Szabályzat 1. melléklet 10. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A közigazgatási államtitkár irányítja
a) a védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár,
b) a védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár,
c) a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár,
d) a Közigazgatási Államtitkári Titkárság vezetőjének,
e) a Tervezési és Koordinációs Főosztály vezetőjének,
f) a Humánpolitikai Főosztály vezetőjének,
g) az ellenőrzések kivételével a Belső Ellenőrzési Főosztály vezetőjének,
h) a Jogi Főosztály vezetőjének,
i) az Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztály vezetőjének,
j) a Hadfelszerelés Fejlesztési Főosztály vezetőjének,
k) a HM Beszerzési Hivatal főigazgatójának,
l) a miniszter által átruházott hatáskörben a HM Hatósági Hivatal és a HM Védelmi Hivatal főigazgatójának és
m) a Közszolgálati Iroda vezetőjének
tevékenységét.”

6. § A Szabályzat 1. melléklet 15. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
15. § (1) A kabinetfőnök irányítja
a) a sajtófőnök,
b) a Miniszteri Titkárság titkárságvezetőjének,
c) a Miniszteri Kabinetiroda vezetőjének,
d) a Parlamenti Iroda vezetőjének,
e) a Sajtó Osztály vezetőjének és
f) a Média Osztály vezetőjének
tevékenységét.
(2) A kabinetfőnököt távolléte vagy akadályoztatása esetén az általa kijelölt személy helyettesíti.”

7. § A Szabályzat 1. melléklet 16. § (1) bekezdése a következő h) ponttal egészül ki:
[A védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár felelős a Hvt. vhr. 8. § (2) bekezdésében meghatározott szakterületekért, amelynek keretében szakmailag irányítja]
h) a magyar-amerikai védelmi együttműködési programok tárcaszintű koordinációs feladatait.”

8. § A Szabályzat 1. melléklet 17. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Védelempolitikai Főosztály vezetőjének,
b) a Védelmi Tervezési Főosztály vezetőjének,
c) a Nemzetközi Együttműködési Főosztály vezetőjének,
d) a Védelempolitikáért és Védelmi Tervezésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság vezetőjének,
e) a Magyarország Állandó EBESZ Képviselet, Katonai Képviselet képviselet-vezetőjének és
f) a Magyarország Állandó NATO Képviselet, Védelempolitikai Részleg képviselet-vezetőjének
tevékenységét.”

9. § (1) A Szabályzat 1. melléklet 18. § (1) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár felelős a Hvt. vhr. 8. § (3) bekezdésében meghatározott szakterületekért, amelynek keretében szakmailag irányítja]
f) a katonai minőségüggyel összefüggő tevékenységet,”
(2) A Szabályzat 1. melléklet 18. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár)
b) az általa kijelölt vezető útján felügyeli a HM Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszer (a továbbiakban: HM KGIR) fejlesztését, működtetését, és összehangolja az annak fejlesztésére irányuló alkalmazói követelmények kidolgozását, előterjeszti a rendszer fejlesztésére irányuló szakmai követelményeket, és irányítja a HM KGIR működtetését,”
(3) A Szabályzat 1. melléklet 18. § (2) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár)
e) dönt a NATO, az EU és a V4 gazdasági, anyagi szabványosítási, környezetvédelmi, valamint minőségbiztosítási bizottságaiban történő szakmai képviseletről, egyeztet a képviselendő magyar álláspontról, irányítja és ellenőrzi a szakterületéhez tartozó nemzeti képviselők tevékenységét,”

10. § A Szabályzat 1. melléklet 19. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály vezetőjének,
b) a Vagyonfelügyeleti Főosztály vezetőjének,
c) a Kontrolling Főosztály vezetőjének,
d) a Védelemgazdaságért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság vezetőjének és
e) a HM Védelemgazdasági Hivatal főigazgatójának
tevékenységét.”

11. § A Szabályzat 1. melléklet 20. § (2) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
[A társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az (1) bekezdésen túl]
a) ellátja a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szerinti szakmai felügyeletével összefüggő feladatokat,
b) felügyeli a honvédelmi neveléssel és az ifjúság honvédelmi ismereteinek bővítésével kapcsolatos feladatok végrehajtását, valamint a Honvédelmi Kötelék Program és a Centenáriumi megemlékezéssel kapcsolatos feladatok megvalósítását, a miniszter nevében önállóan kiadmányoz a honvédelmi neveléssel kapcsolatos feladatok ellátása során,”

12. § A Szabályzat 1. melléklet 21. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály vezetőjének,
b) a Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság vezetőjének,
c) a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának és
d) a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal főigazgatójának
tevékenységét.”

13. § (1) A Szabályzat 1. melléklet 27. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A titkárságvezető tevékenységét az állami vezető irányítja. A titkárságvezető feladat- és hatáskörében)
b) elkészíti a titkárság munkaköri leírásait, az önálló HM szervként működő titkárság esetében annak ügyrendjét, és”
(2) A Szabályzat 1. melléklet 27. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(3) Az önálló HM szervként működő titkárság ügyrendjét és a titkárság személyi állományának munkaköri leírását az állami vezető hagyja jóvá.
(4) Az önálló HM szervként működő titkárság esetében a titkárságvezető helyettesítésére a 33. § az irányadó.”
(3) A Szabályzat 1. melléklet 27. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) A (4) bekezdés hatálya alá nem tartozó helyettes államtitkári titkárságvezetőt a helyettes államtitkár által kijelölt személy helyettesíti.”

14. § (1) A Szabályzat 1. melléklet 34. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A 30. § (2) bekezdése a nem önálló szervezeti egységre, a 33. § az önálló szervezeti egység részét képező titkárság, osztály és iroda vezetőjére is irányadó.”
(2) A Szabályzat 1. melléklet 34. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) A helyettes államtitkári titkárság részletes feladat- és hatáskörét a 2. függelék tartalmazza.”

15. § (1) A Szabályzat 1. melléklet 37. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály vezetője önállóan kiadmányoz
a) a miniszter nevében a hadisír-gondozással, valamint a katonai hagyományőrzéssel és
b) a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár nevében a Centenáriumi megemlékezéssel
kapcsolatos feladatok ellátása során.”
(2) A Szabályzat 1. melléklet 37. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A HM biztonsági vezető
a) feladat- és hatáskörében eljárva önállóan kiadmányoz, és
b) a miniszter nevében kiadmányozza a HM Biztonsági Szabályzatát.”

16. § A Szabályzat 1. melléklet 57. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
57. § (1) A (3) bekezdésben meghatározottak kivételével az állami vezető jogkörébe tartozó szerződések és együttműködési megállapodások tervezetét aláírás előtt fel kell terjeszteni a közigazgatási államtitkár részére.
(2) A (3) bekezdésben meghatározottak kivételével az MH katonai szervezeteit érintő szerződés megkötéséhez minden esetben ki kell kérni a HVKF előzetes véleményét.
(3) A HM vagyonkezelői vagy a tulajdonosi joggyakorló képviseletére jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszköz vagy miniszteri megbízólevél szerint felhatalmazott HM szerv vezetője gyakorolja az állami vezető jogkörébe tartozó szerződések és együttműködési megállapodások tervezetével összefüggő képviseleti jogköröket.”
„1. Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatok
a) A közigazgatási államtitkár kijelölése esetén végzi a hadigondozással kapcsolatos állami feladatok irányításával összefüggő feladatokat, szakmailag támogatja az első és a másodfokú hadigondozási szerveket.
b) A Közszolgálati Iroda útján kiadja a kormánytisztviselőkre vonatkozó igazolásokat.”

18. § (1) A Szabályzat 1. melléklet 2. függelék 7.1.0.6. alcím 1. pontja a következő c) alponttal egészül ki:
(Kodifikációs feladatok)
c) Végzi a honvédelmi tárca EU-jogharmonizációs programozással összefüggő tevékenységét.”
(Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatok)
c) Ha a közigazgatási államtitkár eltérően nem rendelkezik, végzi a hadigondozással kapcsolatos állami feladatok irányításával összefüggő feladatokat, szakmailag támogatja az első és a másodfokú hadigondozási szerveket.”
(3) A Szabályzat 1. melléklet 2. függelék 7.1.0.6. alcím 3. pontja a következő d) alponttal egészül ki:
(Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatok)
d) Végzi a nemzetközi kártérítési ügyekkel kapcsolatos feladatokat.”
(Európai uniós, NATO- és nemzetközi feladatok)
a) Végzi a honvédelmi tárca nemzetközi jogi tevékenységét, közreműködik az EU-s normák értelmezésében.”
(Európai uniós, NATO- és nemzetközi feladatok)
g) Közreműködik a külföldi fegyveres erők magyarországi jogállását érintő feladatok végrehajtásában.”
„7.1.0.8. HM Hadfelszerelés Fejlesztési Főosztály
1. Koordinációs feladatok
a) Végzi a stratégiailag kiemelt jelentőségű és komplex együttműködést igénylő fejlesztési programok végrehajtásának irányításával összefüggő, valamint a Gripen programmal kapcsolatos koordinációs feladatokat.
b) Végzi az MH hadfelszerelési programok felügyeletével összefüggő feladatokat, továbbá felügyeli a nemzeti termékazonosítással és a haditechnikai K+F-fel összefüggő tárcaszintű tevékenységet.
c) Végzi az amerikai hadfelszerelés-fejlesztésre irányuló támogatási programok koordinációs feladatait.
2. Európai uniós, NATO- és nemzetközi feladatok
a) Közreműködik a NATO Biztonsági Beruházási Programjának, illetve a Stratégiai Légiszállítási Képesség befogadó nemzeti támogatásának biztosításához kapcsolódó egyes feladatokról szóló 12/2014. (II. 14.) HM utasításban hatáskörébe utalt NATO Strategic Airlift Capability (a továbbiakban: SAC) Légiszállító Képesség programjának Magyarországot érintő projektjeivel összefüggő döntés-előkészítő feladatok végrehajtásában, és ellátja a honvédelmi tárca képviseletét a NATO Támogató Ügynökség Felügyelő Bizottságában.
b) A hadfelszerelési együttműködéssel összefüggő feladatok végrehajtásáról szóló 87/2011. (VII. 29.) HM utasításban meghatározottak szerint ellátja a nemzeti hadfelszerelési igazgató feladatait, képviseli a honvédelmi tárcát a NATO, az EDA és a V4 nemzeti hadfelszerelési igazgatói ülésein.
c) Végzi a két- és többoldalú hadfelszerelési együttműködési programok irányításával és felügyeletével összefüggő feladatokat, valamint koordinálja azok végrehajtását.
d) Javaslatot tesz a közigazgatási államtitkár részére a NATO, az EU és a V4 Nemzeti Hadfelszerelési Igazgatók Értekezletének alárendeltségében működő bizottságokban történő szakmai képviseletre, egyeztet a képviselendő magyar álláspontról, irányítja és ellenőrzi a szakterületéhez tartozó nemzeti képviselők tevékenységét.
e) Ellátja a NATO Tudományos és Technológiai Irányítótestületben – NATO Science&Technology Board (a továbbiakban: NATO STO) – a nemzeti képviselői feladatokat, valamint az EDA-ban a kutatási és technológiai igazgatói feladatokat, végzi a NATO STO panelekben zajló nemzeti tevékenység felügyeletével összefüggő feladatokat.
3. Funkcionális feladatok
a) Végzi a hadiipari társaságok hazai és külföldi megjelenésének és szerepvállalásának támogatásával, tárcaközi koordinációjával kapcsolatos feladatokat, képviseli a honvédelmi tárca és a HM tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságok érdekeit a hazai és nemzetközi kapcsolattartás és kapcsolatépítés terén.
b) Ellátja a honvédelmi tárca hadfelszerelés-fejlesztéseinek szakmai irányításával, valamint az azzal összefüggő szabályozási tevékenység felügyeletével összefüggő feladatokat. Végzi a hadfelszerelés-fejlesztési koncepciók megvalósítását célzó távlati fejlesztési és az ezek alapját képező rövid, közép- és hosszú távú tervek szakmai kidolgozásának felügyeletével összefüggő feladatokat.
c) Közreműködik a nemzetgazdaság védelmi felkészítésével összefüggő, hatáskörébe tartozó minisztériumi szintű feladatok ellátásában.”

20. § A Szabályzat 1. melléklet 2. függeléke a 7.1.1. alcím címsorát követően a következő 7.1.1.0.1. alcímmel egészül ki:
„7.1.1.0.1. HM Védelempolitikáért és Védelmi Tervezésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
1. Funkcionális feladatok
a) Ellátja a védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkárhoz érkezett okmányok, levelek, meghívók és egyéb küldemények felvételével, iktatásával, kezelésével, feldolgozásával, feldolgozáshoz történő előkészítésével, az azok megválaszolásához szükséges háttéranyagok, választervezetek bekérésével kapcsolatos feladatokat.
b) Végzi a védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár programjainak, elfoglaltságainak nyilvántartásával, illetve figyelemmel kísérésével kapcsolatos feladatokat, bekéri az ezekhez szükséges okmányokat, háttéranyagokat, valamint ellátja az egyéb feltételek meglétének pontosításával kapcsolatos feladatokat.
c) Ellátja a védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár által meghatározott feladatok nyilvántartásával, végrehajtásának figyelemmel kísérésével kapcsolatos feladatokat. Előkészíti referáláshoz a beérkező anyagokat, illetve feladatszabás alapján továbbítja azokat a honvédelmi tárca érintett szerve vagy szervezete vezetőjéhez.
d) Részt vesz a védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár vendégei fogadásának, bel- és külföldi utazásainak előkészítésében.
e) Végzi a védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár tevékenységéhez szükséges tárgyi feltételek folyamatos biztosításával kapcsolatos feladatokat.
f) Végzi a védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár hazai és nemzetközi tárgyalásaihoz, beszédeihez, előadásaihoz, médiaszerepléséhez szükséges dokumentációk összeállításának kezdeményezésével és koordinálásával kapcsolatos feladatokat, együttműködve a honvédelmi tárca érintett szakmai szerveivel, szervezeteivel.”

21. § (1) A Szabályzat 1. melléklet 2. függelék 7.1.1.2. alcím 1–3. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„1. Kodifikációs feladatok
a) Kidolgozza a védelmi tervezési tevékenységgel és az egyes védelmi tervezési feladatok végrehajtásával kapcsolatos normatív szabályokat.
b) Kidolgozza a honvédelmi szakpolitikai terület miniszteri programját és az ahhoz kapcsolódó kormány-előterjesztést.
c) Összeállítja a honvédelmi szakpolitikai terület szakpolitikai stratégiáját és az arra vonatkozó kormány-előterjesztést.
d) A Kormány részére kidolgozza a Magyarország honvédelmi szakpolitikai terveinek NATO általi megítéléséről szóló jelentést.
e) Kidolgozza a magyar-amerikai védelmi együttműködés folytatásával kapcsolatos normatív szabályokat.
2. Koordinációs feladatok
a) Az érintett tárcákkal együttműködve harmonizálja a védelmi tervezési eljárásban kidolgozott stratégiai dokumentumokat a kormányzati stratégiákkal.
b) Végzi a NATO védelmi tervezési folyamatában és az EU képességfejlesztési eljárásaiban a nemzeti részvétellel összefüggő tárcaszintű feladatok koordinációját.
c) Koordinálja a magyar-amerikai védelmi együttműködés szakmai feladatai ellátásával összefüggő tárcaszintű feladatokat.
d) Végzi a V4 és a regionális képességfejlesztési együttműködés védelmi tervezési feladatai végrehajtásával összefüggő tárcaszintű feladatok koordinációját.
e) Koordinálja az EBESZ védelmi tervezési adatszolgáltatáshoz kapcsolódó tárcaszintű feladatokat.
3. Európai uniós, NATO- és nemzetközi feladatok
a) Közreműködik a NATO védelmi tervezéssel és az EU, illetve a regionális képességfejlesztéssel kapcsolatos stratégiai jellegű dokumentumok kidolgozásában, részt vesz a NATO védelmi tervezési folyamatában, az EU, illetve a regionális keretekben folytatott képességfejlesztési tevékenységben, a tervezési adatok és információk cseréjében, azok feldolgozásában.
b) Kialakítja, egyezteti és képviseli a NATO védelmi tervezési és az EU képességfejlesztési folyamatában, továbbá a regionális képességfejlesztési együttműködésekben a nemzeti és a tárcaálláspontokat, az illetékes fórumokon ellátja azok képviseletét és a nemzeti érdekek érvényesítését. Végzi a NATO és az EU szervezeteiben a védelmi tervezési ügyeket érintő, a nemzetközi szervezeteknél vagy azok mellett működő nemzeti képviseleteknél az MH képviseletét ellátó személyek részére szükséges mandátumok biztosításával összefüggő feladatokat.
c) Kapcsolatot tart és együttműködik a NATO és EU szervekkel, a regionális partnerekkel, azok védelmi tervezési, haderő- és képességfejlesztési konzultatív és irányító testületeivel, képviseli a honvédelmi tárcát az azok által létrehozott bizottságok, munkacsoportok munkájában.
d) Végzi a NATO képességfejlesztési javaslatok feldolgozásának szakmai irányításával összefüggő feladatokat, koordinálja a feldolgozásban érintett képviseleti feladatokat ellátó szervezetek tevékenységét, jóváhagyásra előkészíti a nemzeti álláspontokat, és megküldi azokat a NATO vagy EU szervek részére, továbbá ellátja az azokkal összefüggő képviseleti feladatokat.
e) Végzi a NATO áttekintési eljárás folyamatában a Képesség kérdőívre adandó nemzeti válaszok kidolgozásának irányításával és koordinálásával, valamint a nemzeti válaszok jóváhagyásra történő előkészítésével összefüggő feladatokat. Megküldi a NATO részére a nemzeti válaszokat, és képviseli azokat.
f) Az EDA irányában központi kapcsolattartóként összehangolja a HM, a KKM és a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékes szervei vonatkozó tevékenységét, azonosítja, illetve részt vesz a kapcsolódó nemzeti érdekek kidolgozásában és képviseletében. Részt vesz az EDA miniszteri szintű irányító testületi üléseit előkészítő bizottsági üléseken.
g) Javaslatokat fogalmaz meg a nem tervezett NATO-, EU- és más nemzetközi beosztások elfogadására.
h) Védelempolitikai és védelmi tervezési szempontok figyelembevételével követelményeket és irányelveket fogalmaz meg a NATO kiválósági központokba és azok irányító testületébe delegált szakértők munkájához.
i) Kapcsolatot tart és együttműködik a védelmi tervezési és képességfejlesztési kérdésekben az USA Védelmi Együttműködési Irodájával, további amerikai ügynökségekkel és parancsnokságokkal.
j) Végzi a nem fegyveres tartós külföldi szolgálatokkal kapcsolatos koordinációs és tervezési feladatokat, irányítja a nemzetközi szervezeteknél vagy azok mellett működő nemzeti képviseleteken rendszeresített beosztásokba történő kihelyezés, váltás tervezését, meghatározza az azokkal kapcsolatos prioritásokat, elemzi a végrehajtás hatékonyságát.”
(Funkcionális feladatok)
e) Kidolgozza a honvédelem fejlesztésére vonatkozó ágazati Miniszteri Programot, Szakpolitikai Programot és Szakpolitikai Stratégiát.”

22. § A Szabályzat 1. melléklet 2. függeléke a 7.1.2. alcím címsorát követően a következő 7.1.2.0.1. alcímmel egészül ki:
„7.1.2.0.1. HM Védelemgazdaságért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
1. Funkcionális feladatok
a) Ellátja a védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkárhoz érkezett okmányok, levelek, meghívók és egyéb küldemények felvételével, iktatásával, kezelésével, feldolgozásával, feldolgozáshoz történő előkészítésével, az azok megválaszolásához szükséges háttéranyagok, választervezetek bekérésével kapcsolatos feladatokat.
b) Végzi a védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár programjainak, elfoglaltságainak nyilvántartásával, illetve figyelemmel kísérésével kapcsolatos feladatokat, bekéri az ezekhez szükséges okmányokat, háttéranyagokat, valamint ellátja az egyéb feltételek meglétének pontosításával kapcsolatos feladatokat.
c) Ellátja a védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár által meghatározott feladatok nyilvántartásával, végrehajtásának figyelemmel kísérésével kapcsolatos feladatokat. Előkészíti referáláshoz a beérkező anyagokat, illetve feladatszabás alapján továbbítja azokat a honvédelmi tárca érintett szerve vagy szervezete vezetőjéhez.
d) Részt vesz a védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár vendégei fogadásának, bel- és külföldi utazásainak előkészítésében.
e) Végzi a védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár tevékenységéhez szükséges tárgyi feltételek folyamatos biztosításával kapcsolatos feladatokat.
f) Végzi a védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár hazai és nemzetközi tárgyalásaihoz, beszédeihez, előadásaihoz, médiaszerepléséhez szükséges dokumentációk összeállításának kezdeményezésével és koordinálásával kapcsolatos feladatokat, együttműködve a honvédelmi tárca érintett szakmai szerveivel, szervezeteivel.”
(Funkcionális feladatok)
l) Végzi a finanszírozási feladatok koordinálását a Hadigondozottak Közalapítványa számára biztosítandó előirányzat vonatkozásában.”

24. § A Szabályzat 1. melléklet 2. függelék 7.1.2.2. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„7.1.2.2. HM Vagyonfelügyeleti Főosztály
1. Kodifikációs feladatok
a) Kialakítja a honvédelmi tárca vagyongazdálkodási és lakhatás-támogatási koncepcióját.
b) Kidolgozza a tárcaszintű lakásjogi szabályozókat.
c) Kidolgozza a HM vagyonkezelésű ingatlanokkal, ingóságokkal és a HM tulajdonosi joggyakorlása alatt álló társasági részesedéssel való gazdálkodással, azok használatával és a feladatellátás rendjével összefüggő tárcaszintű szabályozást.
d) Részt vesz a vagyonkezelési szerződés kidolgozásában.
2. Koordinációs feladatok
a) Koordinálja a HM tulajdonosi joggyakorlása alatt álló nonprofit gazdasági társaságok támogatási megállapodásainak megkötésével és teljesítésének ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat.
3. Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatok
a) A honvédelmi tárca vagyongazdálkodásával kapcsolatban ellátja a központi állami vagyonkezelő szervezet felé a jogszabályban és a vagyonkezelési szerződésben előírt adatszolgáltatási kötelezettséget.
b) Gazdálkodásra kijelölt szervként végzi a nonprofit korlátolt felelősségű társaságok támogatása jogcímmel kapcsolatos, a fejezeti kezelésű előirányzatokkal való gazdálkodásra vonatkozó jogszabályban és közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározott feladatokat.
4. Funkcionális feladatok
a) A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Honvédelmi Minisztérium között 2008. május 29-én megkötött Vagyonkezelési Szerződés ingatlanvagyonra vonatkozó rendelkezései végrehajtásának egyes szabályairól szóló 11/2010. (I. 27.) HM utasításban meghatározottak szerint végzi a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv és a HM vagyonkezelésében lévő ingatlanok vonatkozásában az erdőgazdálkodás szakmai felügyeletét ellátó szerv hatáskörébe tartozó feladatokat, irányítja a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv, továbbá az MH katonai szervezetek HM vagyonkezelésében lévő ingatlanok használatával, hasznosításával összefüggő tevékenységét. Ellátja a HM vagyonkezelésű erdővagyon vagyonkezelői képviseletével összefüggő feladatokat.
b) Az állami tulajdonú HM vagyonkezelői jogú ingatlanok vonatkozásában a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, valamint a miniszter által kiadott megbízólevélben foglaltaknak megfelelően ellátja a vagyonkezelő-képviselői feladatokat.
c) A HM vagyonkezelésű ingatlanok honvédelmi célra feleslegessé nyilvánításával, további hasznosításukkal kapcsolatban a Magyar Állam tulajdonában és a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő, honvédelmi célra feleslegessé vált ingatlanok értékesítésének és az értékesítésre nem tervezett felesleges ingatlanok vagyonkezelői jogának vagyonkezelésre jogosult más szervek részére történő átadása, valamint a tulajdonjog ingyenes átruházása előkészítésének rendjéről szóló 139/2011. (XII. 27.) HM utasításban meghatározottak szerint végzi a HM vagyonfelügyeleti feladatokat ellátó szerv hatáskörébe tartozó feladatokat.
d) A Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő ingóságok és társasági részesedések kezelésének, tulajdonosi ellenőrzésének, valamint az ingóságok hasznosításának, elidegenítésének, átadás-átvételének szabályairól szóló 67/2011. (VI. 24.) HM utasításban meghatározottak szerint végzi a HM vagyonkezelésében lévő állami tulajdonú ingóságokkal, illetve társasági részesedésekkel kapcsolatban a HM vagyonkezelő képviselő és tulajdonosi jogkört gyakorló hatáskörébe tartozó feladatokat.
e) Irányítja a HM szervek vagyongazdálkodási és vagyonnyilvántartási tevékenységét, meghatározza az adatszolgáltatás rendjét.
f) A HM által nyújtott lakhatási támogatásokról és az azokkal összefüggő feladatok ellátásáról rendelkező szabályozókban meghatározottak szerint végzi a HM központi lakásgazdálkodási szerv hatáskörébe tartozó lakásgazdálkodási feladatokat, szakmai felelősként irányítja a helyi lakásgazdálkodási szervek, a fővárosi lakásgazdálkodási szerv, a lakáscélú támogatási szerv és a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv lakásgazdálkodással, lakáselidegenítéssel és lakhatási támogatásokkal összefüggő tevékenységét.
g) Képviseli a honvédelmi érdeket a haditechnikai eszközök kivitelét, behozatalát és transzferét engedélyező, valamint a vállalkozások tanúsítását végző Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal előtt, valamint a hivatal döntéseit előkészítő munkacsoport tevékenységében.
h) Ellátja a HM tulajdonosi joggyakorlása alatt álló állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek tulajdonosi döntéseinek előkészítésével összefüggő feladatokat és képviseletet.”
„7.1.2.3. HM Kontrolling Főosztály
1. Kodifikációs feladatok
a) Kidolgozza a HM Tárca Kontrolling Rendszerének kialakításáról, működtetéséről és fejlesztéséről szóló 55/2011. (V. 13.) HM utasításban hatáskörébe utalt normatív szabályozókat.
b) Kidolgozza a HM KGIR felsőszintű szabályozóját.
c) Kidolgozza a HM mint intézmény operatív belső kontrollok rendszerének kialakításához, működtetéséhez és fejlesztéséhez kapcsolódó általános, szabálytalanság-kezelési és kockázatkezelési szabályzatokat.
2. Koordinációs feladatok
a) Végzi a HM mint intézmény operatív belső kontrollok rendszerének kialakításához, működtetéséhez és fejlesztéséhez kapcsolódó koordinációs tevékenységet, vezeti és koordinálja a HM Kockázatkezelési Bizottság működését.
b) A szakmai szervezetek bevonásával koordinálja a HM KGIR-ben kezelt szakterületek informatikai támogatásának – pénzügy és humán – továbbfejlesztésével, valamint az új területek – tervezés, logisztika és kontrolling – informatikai támogatásának kialakítására vonatkozó javaslatok előkészítésével kapcsolatos feladatokat.
3. Funkcionális feladatok
a) Végzi a HM Tárca Kontrolling Rendszerének kialakításával, működtetésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatokat.
b) Végzi a stratégiai és operatív tervezési folyamatokhoz kapcsolódó tárcaszintű kontrolling feladatokat. A kormányzati stratégiai irányításról szóló 38/2012. (III. 12.) Korm. rendelet szerint a TVTR keretén belül végzi a tárcaszintű tervezői tevékenység figyelemmel kísérésével, a tervek összhangjának vizsgálatával, a stratégiai és az operatív tervek végrehajtásának elemzésével és kontrolling szempontú értékelésével kapcsolatos feladatokat. Támogatja a stratégiai és az operatív tervek végrehajtásának nyomon követési folyamatát.
c) Végzi a honvédelmi tárca gazdálkodásának vizsgálatát, elemzését és értékelését, jelentéseket készít a honvédelmi tárca gazdálkodási helyzetét érintő kérdésekben. Végzi a védelmi programok és a honvédelmi tárca költségvetése végrehajtásának elemzését és kontrolling szempontú értékelését a honvédelmi tárca célkitűzései, a nemzet- és világgazdasági trendek, a várható kiadások és az erőforráskorlátok tükrében.
d) Végzi a felsővezetői döntésekhez szükséges költségelemzéseket és a jóváhagyott programok kontrolling szempontú értékelését.
e) Végzi a tervezési folyamathoz és az erőforrások hatékony elosztásához szükséges elemzési módszertan és eszközök kidolgozását.
f) Meghatározza a tárcaszintű kontrolling tevékenység informatikai támogatásával szemben támasztott igényeket. Üzemelteti és fejleszti a HM Kontrolling Portált.
g) A HM mint intézmény vonatkozásában végzi a Bkr. 13. és 14. §-ában meghatározott nyilvántartási és beszámolási feladatokat a külső ellenőrzések során tett megállapítások, javaslatok alapján végrehajtott, illetve végre nem hajtott intézkedésekről és azok indokairól szóló minisztériumi összefoglaló összeállítása érdekében.
h) Összeállítja a HM mint intézmény belső kontrollrendszere kialakítását, működtetését, minőségét értékelő vezetői nyilatkozatot.”

26. § A Szabályzat 1. melléklet 2. függeléke a 7.1.3. alcím címsorát követően a következő 7.1.3.0.1. alcímmel egészül ki:
„7.1.3.0.1. HM Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
1. Koordinációs feladatok
a) Végzi a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár irányítása és szakmai felügyelete alá tartozó szervezetek közös rendezvényeivel összefüggő programkoordinációs és tájékoztatási feladatokat.
b) Végzi a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum értekezleteinek előkészítésével és levezetésével összefüggő koordinációs és egyeztetési feladatokat.
2. Funkcionális feladatok
a) Ellátja a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárhoz érkezett okmányok, levelek, meghívók és egyéb küldemények felvételével, iktatásával, kezelésével, feldolgozásával, feldolgozáshoz történő előkészítésével, az azok megválaszolásához szükséges háttéranyagok, választervezetek bekérésével kapcsolatos feladatokat.
b) Végzi a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár programjainak, elfoglaltságainak nyilvántartásával, illetve figyelemmel kísérésével kapcsolatos feladatokat, bekéri az ezekhez szükséges okmányokat, háttéranyagokat, valamint ellátja az egyéb feltételek meglétének pontosításával kapcsolatos feladatokat.
c) Ellátja a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár által meghatározott feladatok nyilvántartásával, végrehajtásának figyelemmel kísérésével kapcsolatos feladatokat. Előkészíti referáláshoz a beérkező anyagokat, illetve feladatszabás alapján továbbítja azokat a honvédelmi tárca érintett szerve vagy szervezete vezetőjéhez.
d) Részt vesz a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár vendégei fogadásának, bel- és külföldi utazásainak előkészítésében.
e) Végzi a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tevékenységéhez szükséges tárgyi feltételek folyamatos biztosításával kapcsolatos feladatokat.
f) Végzi a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hazai és nemzetközi tárgyalásaihoz, beszédeihez, előadásaihoz, médiaszerepléséhez szükséges dokumentációk összeállításának kezdeményezésével és koordinálásával kapcsolatos feladatokat, együttműködve a honvédelmi tárca érintett szakmai szerveivel, szervezeteivel.”

27. § (1) A Szabályzat 1. melléklet 2. függelék 7.1.3.1. alcím 2. pontja a következő f) alponttal egészül ki:
(Koordinációs feladatok)
f) Koordinálja a Centenáriumi megemlékezéssel kapcsolatos rendezvények megvalósulását.”
(2) A Szabályzat 1. melléklet 2. függelék 7.1.3.1. alcím 3. pontja a következő c) alponttal egészül ki:
(Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatok)
c) Végzi a Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítványhoz megnevezésű fejezeti kezelésű előirányzattal való gazdálkodással összefüggésben felmerülő feladatokat.”

28. § (1) A Szabályzat 1. melléklet 2. függelék 7.3.0.1. alcím 1. pontja a következő b) alponttal egészül ki:
(Kodifikációs feladatok)
b) A HVKF alárendeltségébe tartozó HM szervekkel és az MH katonai szervezetekkel együttműködve kidolgozza a HVKF éves értékelő és feladatszabó parancsát.”
(2) A Szabályzat 1. melléklet 2. függelék 7.3.0.1. alcím 2. pontja a következő c) alponttal egészül ki:
(Koordinációs feladatok)
c) Koordinálja a csoportfőnökök és a HVKF közvetlen alárendeltségébe tartozó MH katonai szervezetek parancsnokainak beszámoltatásával összefüggő feladatokat.”
„2a. Európai uniós, NATO- és nemzetközi feladatok
a) Végzi a katonai vezetői szintű NATO rendezvények – különösen a felsőszintű katonai látogatások, fogadások, tárgyalások – szakmai előkészítését és a tárgyalások eredményeinek nyilvántartását, továbbá az azokkal összefüggő dokumentumokat megküldi az érintettek részére.
b) A HM Nemzetközi Együttműködési Főosztállyal együttműködve végzi a kétoldalú, valamint a HM Védelempolitikai Főosztállyal együttműködve a multilaterális együttműködéssel kapcsolatos adatszolgáltatásokat.
c) Összeállítja a katonai vezetők, valamint az MH vezénylő zászlós tárgyévet követő évi kétoldalú, multilaterális nemzetközi együttműködési programjavaslatait.
d) A katonai vezetők operatív vezető és irányító tevékenységének biztosítása érdekében együttműködik és kapcsolatot tart a HVKF közvetlen alárendeltségébe tartozó, külképviseleti feladatokat ellátó MH katonai szervezetekkel.
e) A HM Nemzetközi Együttműködési Főosztállyal együttműködve végzi a Magyarország külképviseletein szolgálatot teljesítő attasék, továbbá a Magyarországra akkreditált attasék tájékoztatásával összefüggő feladatokat.
f) A HM szervekkel, az MH kapcsolattartásban érintett katonai szervezeteivel és a NATO parancsnokságokkal együttműködve végzi a katonai vezetőket érintő szövetségi ügyekkel összefüggő feladatokat.
g) A HM Nemzetközi Együttműködési Főosztállyal, Magyarország katonai képviseleteivel és a HM Védelemgazdasági Hivatallal együttműködve tervezi, szervezi és koordinálja a katonai vezetők kétoldalú nemzetközi katonai kapcsolataiban jelentkező feladatok végrehajtását. A HM Védelempolitikai Főosztállyal együttműködve koordinálja a katonai vezetők multilaterális együttműködései során jelentkező feladatok végrehajtását.
h) Közreműködik a NATO/EU vezetők, a stratégiai parancsnokok, valamint a katonai vezetők külföldi partnerei magyarországi látogatásainak szakmai előkészítésében.
i) Kapcsolatot tart a szövetséges fegyveres erők közös parancsnokságain, más nemzetközi parancsnokságokon, más államok fegyveres erőinek vezérkarainál, parancsnokságainál szolgálatot teljesítő MH összekötőkkel, illetve az MH képviseletek útján a műveletek támogatását végző nemzeti rangidősökkel, beleérve a United States Central Command tampai összekötőt is.
j) Összeállítja és nyomon követi a MET és a KNET HVKF alárendeltségébe tartozó HM szerveket, valamint a HVKF közvetlen alárendeltségébe tartozó MH katonai szervezeteket érintő pénzügyi kereteit, továbbá elkészíti az éves beszámolókat, és javaslatokat dolgoz ki a MET és a KNET pénzügyi kereteinek esetleges átcsoportosítására.”
(Funkcionális feladatok)
c) Szakmailag irányítja a haderőnemeket, azok hatáskörébe tartozó fegyvernemeket és szakcsapatokat, a különleges műveleti képességet és a katonai rendészeti tevékenységet.”
(Európai uniós, NATO- és nemzetközi feladatok)
b) A SAC program tekintetében végzi a Stratégiai Légiszállítási Képesség befogadó nemzeti támogatásának biztosításához kapcsolódó egyes feladatokról szóló 12/2014. (II. 14.) HM utasításban meghatározott feladatokat, és ellátja az azzal összefüggő tárcaképviseletet.”
(2) A Szabályzat 1. melléklet 2. függelék 7.3.0.4. alcím 3. pontja a következő c) alponttal egészül ki:
(Európai uniós, NATO- és nemzetközi feladatok)
c) Logisztikai területet érintő, stratégiai szintű kérdésekben a Stratégiai Légiszállítási Képesség befogadó nemzeti támogatásának biztosításához kapcsolódó egyes feladatokról szóló 12/2014. (II. 14.) HM utasítás alapján ellátja a honvédelmi tárca képviseletét a NATO Támogató Ügynökség – NATO Support Agency, NSPA – Logisztikai Bizottság irányában.”
(Funkcionális feladatok)
a) Végzi a Honvédelmi Minisztérium fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről szóló miniszteri utasításban meghatározott feladatokat. Ellátja a készültségi és készenléti erők alkalmazásával, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos logisztikai feladatok tervezését és szervezését. Részt vesz a haderő-fejlesztési célkitűzések, valamint a haderő korszerűsítésére vonatkozóan a szakmai illetékességét érintő fejlesztési tervek előkészítésében, a javaslatok kidolgozásában.
b) A védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár szakmai irányítása mellett végzi az MH logisztikai rendszerének szakmai irányításával kapcsolatos feladatokat. Végzi az MH hadfelszerelés fejlesztési koncepciójának kialakításával összefüggő logisztikai támogatási feladatokat. Elemzi az MH támogatási igényeit és a logisztikai szervezetek tevékenységét, kidolgozza a szervezetfejlesztési feladatokat.”
(Funkcionális feladatok)
l) Végzi az MH logisztikai területet érintő szakmai irányítással összefüggő döntési javaslatok kidolgozását, valamint a HVKF közvetlen alárendeltségébe tartozó MH katonai szervezetek logisztikai feladatai végrehajtásának irányításával összefüggő feladatokat.”
(5) A Szabályzat 1. melléklet 2. függelék 7.3.0.4. alcím 4. pontja a következő n) és o) alponttal egészül ki:
(Funkcionális feladatok)
n) Ellátja a Honvédelmi Minisztérium fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről szóló miniszteri utasításban meghatározott, HVKF részére biztosított tartalék felhasználásával kapcsolatos feladatokat.
o) Szakterületi felelősként végzi az MH nem kiemelt szakági fejlesztési programok tervezésének és végrehajtásának szakmai irányításával kapcsolatos feladatokat.”
1. 9. § (6) bekezdés a) pontjában az „az „Észak-atlanti Szerződés Szervezete (a továbbiakban: NATO)” szövegrész helyébe az „a „NATO”,
2. 9. § (7) bekezdés m) pontjában a „döntést és” szövegrész helyébe a „döntést,”,
3. 9. § (7) bekezdés n) pontjában az „előkészítését.” szövegrész helyébe az „előkészítését, és”,
4. 16. § (1) bekezdés d) pontjában az „Európai Unió (a továbbiakban: EU)” szövegrész helyébe az „EU”,
5. 16. § (1) bekezdés f) pontjában a „tervezését és” szövegrész helyébe a „tervezését,”,
6. 16. § (1) bekezdés g) pontjában a „feladatokat.” szövegrész helyébe a „feladatokat, és”,
7. 18. § (1) bekezdés a) pontjában, 29. § 15. pontjában, 2. függelék 7.1.2.1. alcím 5. pont a) és j) alpontjában, 2. függelék 7.3.0.2. alcím 4. pont k) alpontjában a „Honvédelmi Minisztérium fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről szóló 89/2011. (VIII. 4.) HM utasításban” szövegrész helyébe a „Honvédelmi Minisztérium fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről szóló miniszteri utasításban”,
8. 18. § (1) bekezdés j) pontjában az „összefüggő tárcaszintű tevékenységet” szövegrész helyébe az „összefüggő, valamint a Honvédelmi Minisztérium fejezet Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszerről szóló 80/2014. (XII. 5.) HM utasításban meghatározott tárcaszintű tevékenységet”,
9. 18. § (2) bekezdés d) pontjában az „a szabványosítási” szövegrész helyébe az „az anyagi szabványosítási”,
10. 28. §-ában az „A HM létszámát kormányhatározatban megállapított” szövegrész helyébe az „A HM szervek és a nem önálló szervezeti egységek létszámát e Szabályzatban megállapított”,
11. 34. § (1) bekezdésében a „hatáskörét a” szövegrész helyébe a „hatáskörét – a helyettes államtitkári titkárság kivételével – a”,
12. 60. § (4) bekezdésében az „a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény 6. §-a” szövegrész helyébe az „a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény 23. § (2) bekezdése és a Nemzeti Biztonsági Felügyelet működésének, valamint a minősített adat kezelésének rendjéről szóló 90/2010. (III. 26.) Korm. rendelet 6. §-a”,
13. 2. függelék 7.1.0.5. alcím 4. pont a) alpontjában az „a Bkr.-ben” szövegrész helyébe az „a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Bkr.)”,
14. 2. függelék 7.1.0.6. alcím 4. pont d) alpontjában az „(a továbbiakban: EBESZ) és egyéb,” szövegrész helyébe az „(a továbbiakban: EBESZ) által vezetett és egyéb”,
15. 2. függelék 7.1.1.1. alcím 5. pont b) alpontjában az „európai fegyverzetkorlátozási, leszerelési, valamint nemzetközi biztonságpolitikai egyezmények által előírt feladatok végrehajtásáról szóló 64/2011. (VI. 10.) HM utasításban” szövegrész helyébe az „európai fegyverzetkorlátozási, leszerelési, valamint nemzetközi biztonságpolitikai egyezmények által előírt feladatok végrehajtásáról szóló 6/2015. (II. 9.) HM utasításban”,
16. 2. függelék 7.1.1.2. alcím 4. pont f) alpontjában az „a TVTR rendszergazdai” szövegrész helyébe az „a Tárca Védelmi Tervező Rendszer (a továbbiakban: TVTR) rendszergazdai” és
szöveg lép.

33. § Hatályát veszti a Szabályzat 1. melléklet

1. függelék a 17/2015. (IV. 30.) HM utasítás 1. mellékletéhez

1. függelék a HM Szervezeti és Működési Szabályzatához

Szervezeti felépítés

2. függelék a 17/2015. (IV. 30.) HM utasítás 1. mellékletéhez

3. függelék a HM Szervezeti és Működési Szabályzatához

A HM szervek és azok létszámkereteinek megoszlása

Irányító

Szervezeti egység

Létszám
(fő)

7. Miniszter

1

7.0.0.1. Kabinetfőnök

28

7.0.0.1. HM Miniszteri Kabinet

7.0.0.1.1. Miniszteri Titkárság

7.0.0.1.2. Miniszteri Kabinetiroda

7.0.0.1.3. Parlamenti Iroda

7.0.0.1.4. Sajtó Osztály

7.0.0.1.5. Média Osztály

7.1. Közigazgatási államtitkár

149

7.1.0.1. HM Közigazgatási Államtitkári Titkárság

7.1.0.1.1. Közszolgálati Iroda

7.1.0.2. –

7.1.0.3. HM Tervezési és Koordinációs Főosztály

7.1.0.3.1. Elvi Kidolgozó és Koordinációs Osztály

7.1.0.3.2. Döntéstámogató és Tervezési Osztály

7.1.0.3.3. Szervezési és Létszámgazdálkodási Osztály

7.1.0.4. HM Humánpolitikai Főosztály

7.1.0.4.1. Humánstratégiai és Személyzetfejlesztési Osztály

7.1.0.4.2. Személyi Juttatások és Munkakör-gazdálkodási Osztály

7.1.0.5. HM Belső Ellenőrzési Főosztály

7.1.0.5.1. Mobil Vizsgálati és Belső Ellenőrzést Felügyelő Osztály

7.1.0.5.2. Költségvetési Gazdálkodást Ellenőrző Osztály

7.1.0.5.3. Minőségbiztosítási és Koordinációs Osztály

7.1.0.6. HM Jogi Főosztály

7.1.0.6.1. Kodifikációs Osztály

7.1.0.6.2. Koordinációs Osztály

7.1.0.6.3. Nemzetközi Jogi Osztály

7.1.0.7. HM Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztály

7.1.0.7.1. Igazgatási Osztály

7.1.0.7.2. Jogi Képviseleti Osztály

7.1.0.7.3. Peren Kívüli Ügyek Osztálya

7.1.0.8. HM Hadfelszerelés Fejlesztési Főosztály

7.1.0.8.1. Nemzetközi Hadfelszerelési és Hadiipari Együttműködési Osztály

7.1.0.8.2. Fegyvernemi Fejlesztési Osztály

7.1.1. Védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár

53

7.1.1.0.1. HM Védelempolitikáért és Védelmi Tervezésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

7.1.1.1. HM Védelempolitikai Főosztály

7.1.1.1.1. Védelempolitikai Osztály

7.1.1.1.2. Művelet-stratégiai Osztály

7.1.1.2. HM Védelmi Tervezési Főosztály

7.1.1.2.1. Védelmi Tervezési Osztály

7.1.1.2.2. Stratégiai Elemző és Tervező Osztály

7.1.1.3. HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály

7.1.1.3.1. 1. Területi és Attasé-összekötő Osztály

7.1.1.3.2. 2. Területi Osztály

7.1.2. Védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár

55

7.1.2.0.1. HM Védelemgazdaságért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

7.1.2.1. HM Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály

7.1.2.1.1. Erőforrás és Védelmi Költségvetés Tervezési Osztály

7.1.2.1.2. Gazdálkodás Felügyeleti és Szabályozási Osztály

7.1.2.2. HM Vagyonfelügyeleti Főosztály

7.1.2.2.1. Lakhatás és Ingatlanvagyon Felügyeleti Osztály

7.1.2.2.2. Társaság és Ingóvagyon Felügyeleti Osztály

7.1.2.3. HM Kontrolling Főosztály

7.1.2.3.1. Költségelemző és Programértékelő Osztály

7.1.2.3.2. Költségvetés és Gazdálkodás Monitoring Osztály

7.1.3. Társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

25

7.1.3.0.1. HM Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

7.1.3.1. HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály

7.1.3.1.1. Társadalmi Kapcsolatok Osztály

7.1.3.1.2. Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztály

7.2. Parlamenti államtitkár

4

7.2.0.1. HM Parlamenti Államtitkári Titkárság

7.3. Honvéd Vezérkar főnöke

203

7.3.0.1. HVK Vezérkari Iroda

7.3.0.2. HVK Személyzeti Csoportfőnökség

7.3.0.2.1. Humánerőforrás Gazdálkodási Osztály

7.3.0.2.2. Központi Előmeneteli és Humánerőforrás Fejlesztési Osztály

7.3.0.2.3. Humánszolgálati Osztály

7.3.0.3. HVK Hadműveleti Csoportfőnökség

7.3.0.3.1. Hadműveleti Osztály

7.3.0.3.2. Szárazföldi Haderőnemi Osztály

7.3.0.3.3. Légierő Haderőnemi Osztály

7.3.0.3.4. Különleges Műveleti Osztály

7.3.0.4. HVK Logisztikai Csoportfőnökség

7.3.0.4.1. Logisztikai Támogató Osztály

7.3.0.4.2. Logisztikai Forrás Felügyeleti Osztály

7.3.0.4.3. Logisztikai Rendszerek Osztály

7.3.0.5. HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség

7.3.0.5.1. Haderőtervezési Osztály

7.3.0.5.2. Haderőszervezési Osztály

7.3.0.5.3. Haderőfejlesztési és Transzformációs Osztály

7.3.0.6. HVK Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség

7.3.0.6.1. Híradó Osztály

7.3.0.6.2. Informatikai Osztály

7.3.0.6.3. Elektronikus Információvédelmi Osztály

7.3.0.6.4. Dokumentumvédelmi Osztály


3. függelék a 17/2015. (IV. 30.) HM utasítás 1. mellékletéhez

„4. függelék a HM Szervezeti és Működési Szabályzatához


A HM szervezetek, a miniszter közvetlen irányítása alá tartozó szervezet,
a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési intézmény és a HM tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságok

A) HM szervezetek

Fsz.

Szervezet megnevezése

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő
HM szerv

1.

HM Hatósági Hivatal

irányító

közigazgatási államtitkár

Közigazgatási Államtitkári Titkárság

2.

HM Védelmi Hivatal

irányító

közigazgatási államtitkár

Miniszteri Kabinet,
Közigazgatási Államtitkári Titkárság,
Tervezési és Koordinációs Főosztály

3.

HM Védelemgazdasági Hivatal

alapító

védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár

Védelemgazdaságért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság,
Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály,
Vagyonfelügyeleti Főosztály,
Kontrolling Főosztály

4.

HM Tábori Lelkészi Szolgálat

költségvetési irányítási jogkör

társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár
(felügyeleti jogkör)

Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

5.

HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

alapító

társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

6.

Magyarország Állandó NATO Képviselet, Védelempolitikai Részleg

alapító

védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár

Védelempolitikáért és Védelmi Tervezésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság,
Védelempolitikai Főosztály,
Védelmi Tervezési Főosztály,
Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály

7.

Magyarország Állandó EBESZ Képviselet, Katonai Képviselet

alapító

védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár

Védelempolitikáért és Védelmi Tervezésért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság,
Védelempolitikai Főosztály,
Védelmi Tervezési Főosztály

8.

HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal

alapító

társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

9.

HM Beszerzési Hivatal

alapító

közigazgatási államtitkár

Közigazgatási Államtitkári Titkárság,
Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály



B) A miniszter közvetlen irányítása alá tartozó szervezet

Fsz.

Szervezet megnevezése

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő
HM szerv

1.

Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat

közvetlen
irányító



C) A miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési intézmény

Fsz.

Szervezet megnevezése

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró vezető

A miniszter által átruházott hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő HM szerv

1.

Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium

alapító

társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár
(felügyeleti jogkör)

Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály



D) A HM tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságok

1. HM Bessenyei György Kulturális és Üdültetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
2. HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
3. HM ARMCOM Kommunikációtechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
4. HM Arzenál Elektromechanikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
5. HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
6. HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság

1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. május 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére