• Tartalom

1734/2015. (X. 8.) Korm. határozat

1734/2015. (X. 8.) Korm. határozat

egyes kormányhatározatok módosításáról1

2015.10.08.

1. Hatályukat vesztik a 2014–2020-as programozási időszak országos jelentőségű közúti, vasúti és vízi közlekedési, városi és elővárosi közlekedési fejlesztéseinek indikatív listájáról szóló 1696/2014. (XI. 26.) Korm. határozat 7. pontjában az „a 2015.,” szövegrészek.

2. A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósuló egyes labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztési beruházásokkal kapcsolatos intézkedésekről, valamint a Nemzeti Stadionfejlesztési Program megvalósításához kapcsolódó további intézkedésekről szóló 1980/2013. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló 1753/2014. (XII. 15.) Korm. határozat

a) 1. pont b)–e) alpontjában a „2015. évben” szövegrész helyébe a „2015. és 2016. évben” szöveg, valamint

b) 2. pontjában az „a 2015. év folyamán, illetve a 2016. év tekintetében a 2016. évi központi költségvetés tervezésével összhangban” szövegrész helyébe „a felmerülés ütemében” szöveg

lép.

3. Hatályát veszti az Országos Atomenergia Hivatal hatósági feladatellátását biztosító anyagi és humán erőforrások rendelkezésre állásához szükséges intézkedésekről, valamint e feladatellátással összefüggésben felsőoktatási ösztöndíj bevezetésének és a duális képzés nukleáris iparban történő bevezetésének vizsgálatáról szóló 1850/2014. (XII. 30.) Korm. határozat 3. pontjában az „ , a 1. b) pont tekintetében 2015. július 1.” szövegrész.

4. Hatályát veszti az Ebola-járvány által sújtott nyugat-afrikai országokba küldendő egészségügyi önkéntesekről szóló 1042/2015. (II. 10.) Korm. határozat 3. pontja.

5. A veszprémi uszoda beruházás egyes kérdéseiről szóló 1049/2015. (II. 11.) Korm. határozat 4. pontjában az „azonnal” szövegrész helyébe a „felmerülés ütemében” szöveg lép.

6. A budavári Várgarázs beruházás befejezéséhez szükséges forrás biztosításáról szóló 1058/2015. (II. 16.) Korm. határozatban a „2015. május 31.” szövegrész helyébe a „felmerülés ütemében” szöveg lép.

7. A Budavári Palota épületegyütteshez tartozó egykori főőrségi épület és Stöckl-lépcső újjáépítéséhez szükséges forrás biztosításáról szóló 1066/2015. (II. 23.) Korm. határozat 3. pontjában a „2015. július 31.” szövegrész helyébe a „265,5 millió forint tekintetében 2015. augusztus 31., 1784,5 millió forint tekintetében 2016. február 28.” szöveg lép.

8. A tudatos nemzeti közjogi gondolkodás és a magyar kulturális értékek megőrzése és fejlesztése ügyével összefüggő feladatok finanszírozásáról szóló 1227/2015. (IV. 20.) Korm. határozatban

a) a „300,0” szövegrész helyébe a „200,0” szöveg, valamint

b) a „2015. május 31.” szövegrész helyébe a „felmerülés ütemében” szöveg

lép.

9. A Bogányi-zongorák magyar és külföldi közintézményekben történő elhelyezéséről és megvásárlásáról szóló 1259/2015. (IV. 24.) Korm. határozat 2. pontjában a „2015. július 31.” szövegrész helyébe a „felmerülés ütemében.” szöveg lép.

10. A Magyar Testgyakorlók Köre Budapest létesítményfejlesztési programjának további támogatásáról szóló 1299/2015. (V. 13.) Korm. határozat

a) 2. pont a) alpontjában a „2015. évben” szövegrész helyébe a „2015. és 2016. évben” szöveg,

b) 2. pont b) alpontjában a „2015-ben” szövegrész helyébe a „2015. évben szükséges 24,0 millió forint és 2016. évben szükséges 856,0 millió forint” szöveg,

c) 2. pont c) alpontjában a „2015-ben szükséges 400,0 millió forint, valamint 2016-ban szükséges 800,0 millió forint” szövegrész helyébe a „2015. évben szükséges 22,0 millió forint és 2016. évben szükséges 1178,0 millió forint” szöveg, valamint

d) 2. pontjában az „a 2015. évi források tekintetében: 2015. július 31. a 2016. évi források tekintetében: a 2016. évi központi költségvetés tervezése keretében” szövegrész helyébe az „a 2015. évi források tekintetében: a felmerülés ütemében, a 2016. évi források tekintetében: a felmerülés ütemében” szöveg

lép.

11. A vízügyi igazgatási szervek területi vízgazdálkodási feladatainak működtetéséhez szükséges műszaki, jogi, humán és pénzügyi feltételeinek biztosítását szolgáló előirányzat átcsoportosításáról szóló 1313/2015. (V. 21.) Korm. határozat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. a nemzetgazdasági minisztert, hogy az 1. pont szerinti feladat teljesítése érdekében
a) 292,2 millió forint egyszeri jelleggel, és
b) 2707,8 millió forint tartós jelleggel
történő biztosításáról a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 17. Vízügyi Igazgatóságok cím javára gondoskodjon.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: a felmerülés ütemében”

12. Az e-kártya megvalósításának intézkedési tervéről szóló 1333/2015. (V. 27.) Korm. határozat 1. pont 1.4. alpontjában a „2015. július 1.” szövegrész helyébe az „a felmerülés ütemében” szöveg lép.

13. A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében megvalósuló programokról és az annak megvalósításához szükséges források biztosításáról szóló 1340/2015. (V. 27.) Korm. határozat

a) 2. pont a) alpontjában a „3000” szövegrész helyébe az „1000,0” szöveg, valamint

b) 2. pont b) alpontjában az „1000” szövegrész helyébe a „3000,0”, a „2015. július 31.” szövegrész helyébe a „2015. október 31.” szöveg

lép.

14. Magyarország Kormánya és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1428/2015. (VI. 25.) Korm. határozat 4. pontjában a „2015. július 31.” szövegrész helyébe az „a kifizetések üteméhez igazodóan” szöveg lép.

1

A határozat a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. október 9. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére