• Tartalom

1788/2015. (X. 30.) Korm. határozat

1788/2015. (X. 30.) Korm. határozat

a Környezet és Energia Operatív Program 1. prioritása keretében megvalósuló egyes projektek támogatásának növeléséről, a KEOP-1.3.0/09-11-2011-0021 azonosító számú („Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-javító program” című) projekt szakaszolásának jóváhagyásáról, valamint egyes projektek forrásszerkezetének módosításáról1

2016.03.03.

1. A Kormány

a) jóváhagyja az 1. melléklet szerint az ott felsorolt projektek támogatásának növelését,

b) hozzájárul az 1. pont szerinti projektek támogatási szerződésének 1. melléklet szerinti módosításához.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: az 1. melléklet szerint

2. A Kormány

a) jóváhagyja a KEOP-1.3.0/09-11-2011-0021 azonosító számú, „Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-javító program” című projekt támogatásának növelését a 2. melléklet 1. pontja szerint,

b) egyetért az a) alpont szerinti projekt – a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés 25b. pontja szerinti – szakaszolásával,

c) egyetért az a) alpont szerinti projekt forrásszerkezetének 2. melléklet 2. pontja szerinti módosításával,

d) hozzájárul az a) alpont szerinti projekt első szakasza tekintetében a támogatási szerződés módosításához a 2. melléklet 2. pontja szerint,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

e) hozzájárul az a) alpont szerinti projekt második szakaszára vonatkozó támogatási szerződés megkötéséhez,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (a továbbiakban: KEHOP) a projektre vonatkozó felhívás megjelenését követően azonnal

f) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy

fa) a KEHOP 2016. évre szóló éves fejlesztési kerete és a KEHOP-pal összefüggő egyéb tervezési dokumentumok előkészítése során vegye figyelembe az a) alpont szerinti projekt 2. melléklet 2. pontjában meghatározott költségeit,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: folyamatos

fb) gondoskodjon az a) alpont szerinti projektnek a KEHOP 2016. évre szóló éves fejlesztési keretében kiemelt projektként történő nevesítéséről a 2. melléklet 2. pontja szerint,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: folyamatos

g) felhívja a belügyminisztert, hogy a d) alponttal összefüggésben gondoskodjon az a) alpont szerinti projektre vonatkozó, a BM EU Önerő Alap támogatás tárgyában megkötött támogatási szerződés módosításáról,

Felelős: belügyminiszter

Határidő: azonnal

h)2

3. A Kormány

a) egyetért a KEOP-1.2.0/09-11-2012-0009 azonosító számú, „Bucsa Község szennyvízcsatornázása” című projekt első és második szakasza összesített támogatásának 45 108 850 forinttal történő csökkentésével,

b) egyetért

ba) az a) alpont szerinti projekt, és

bb) a KEOP-1.2.0/09-11-2011-0056 azonosító számú, „Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése” című projekt

forrásszerkezetének módosításával a 3. és 4. melléklet szerint,

c) hozzájárul az a) alpont és a b) alpont bb) alpontja szerinti projektek támogatási szerződésének 3. és 4. melléklet szerinti módosításához,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

d) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a KEHOP-pal összefüggő tervezési dokumentumok előkészítése során az a) alpont szerinti projekt 3. mellékletben meghatározott költségeit vegye figyelembe.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: folyamatos

1. melléklet az 1788/2015. (X. 30.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt támogatása
(Ft)

Többlettámogatás
(Ft)

Projekt megnövelt támogatása
(Ft)

Projekt rövid bemutatása

Támogathatóság feltételei

Támogatási szerződés módosításának határideje

2.

KEOP-
1.3.0/2F/09-2010-0031

Jászsági Ivóvízminőség-
javító Projekt

Jászsági Ivóvízminőség-
javító Önkormányzati Társulás

1 500 471 006

157 924 427

1 658 395 433

A projekt célja a támogatást igénylőhöz tartozó települések vízminőség-javító fejlesztésének végrehajtása, és a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosítása. A településeken a szolgáltatott ivóvíz legalább egy, de esetenként több szennyező komponens koncentrációja meghaladja a határértéket. A projekt célcsoportja a 8 település 30 422 lakosa.

1. Kifizetési feltételek:
a) A támogatást igénylőnek a közbeszerzési eljárást eredményesen le kell zárnia.
b) A támogatást igénylőnek el kell fogadnia, hogy ha a közbeszerzési eljárás során alacsonyabb árajánlat kerül nyertesként kihirdetésre, akkor a támogató jogosult a támogatási szerződés módosítása során ezen alacsonyabb összegnek megfelelően csökkentett támogatás támogatási szerződésben történő rögzítésére.
c) A kiegészítő műszaki beruházás tárgyában kiírt közbeszerzési eljárás vonatkozásában rendelkezésre kell állnia a központi koordinációs szerv által kiállított szabályossági tanúsítványnak.
d) A többletforrással arányos önerő rendelkezésre állását igazolni kell.

2. Támogatási szerződésbe foglalandó feltétel:
a) A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy a Környezet és Energia Operatív Program (a továbbiakban: KEOP) forrásából a 2015. december 31-ig kifizetett költségek számolhatók el, az ezt követően felmerülő – beleértve a működőképesség biztosításához szükséges – költségek a támogatás terhére nem számolhatóak el.
b) Ha a projekt nem fejeződik be 2015. december 31-ig, a fennmaradó költséget a támogatást igénylőnek saját forrásból szükséges biztosítania.

2015. november 30.

3.

KEOP-
1.1.1/C/13-2013-0018

Az Érd és Térsége Szilárd Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerének eszközpark fejlesztése, informatikai korszerűsítése

Érd és Térsége Szilárd Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás

983 628 000

88 231 800

1 071 859 800

A hulladékgazdálkodási rendszer összesen öt település 106 ezer lakosát látja el közszolgáltatással. A projekt keretében a közszolgáltatás hatékonysága, valamint a gépjárművek üzembiztonságának javítása érdekében a támogatást igénylő tíz új, szelektív gyűjtésre is alkalmas gyűjtőjármű, egy elektromos targonca és egy homlokrakodó beszerzését tervezi. A projekt részeként a szelektív hulladékok gyűjtésére alkalmas edényzetek, továbbá házi komposztálók is beszerzésre kerülnek. A szelektív gyűjtés elősegítése érdekében Érd legsűrűbben lakott belvárosi területén kialakításra kerül egy hármas földfelszíni gyűjtősziget is. A projekt tartalmazza továbbá az informatikai rendszer fejlesztését is.

1. Kifizetési feltételek:
a) A támogatást igénylőnek a közbeszerzési eljárást eredményesen le kell zárnia.
b) A támogatást igénylőnek el kell fogadnia, hogy ha a közbeszerzési eljárás során alacsonyabb árajánlat kerül nyertesként kihirdetésre, akkor a támogató jogosult a támogatási szerződés módosítása során ezen alacsonyabb összegnek megfelelően csökkentett támogatás támogatási szerződésben történő rögzítésére.
c) A kiegészítő műszaki beruházás tárgyában kiírt közbeszerzési eljárás vonatkozásában rendelkezésre kell állnia a központi koordinációs szerv által kiállított szabályossági tanúsítványnak.
d) A többletforrással arányos önerő rendelkezésre állását igazolni kell.

2. Támogatási szerződésbe foglalandó feltétel:
a) A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy a KEOP forrásából a 2015. december 31-ig kifizetett költségek számolhatók el, az ezt követően felmerülő – beleértve a működőképesség biztosításához szükséges – költségek a támogatás terhére nem számolhatóak el.
b) Ha a projekt nem fejeződik be 2015. december 31-ig, a fennmaradó költséget a támogatást igénylőnek saját forrásból szükséges biztosítania.

2015. november 30.

2. melléklet az 1788/2015. (X. 30.) Korm. határozathoz

1.    A KEOP-1.3.0/09-11-2011-0021 azonosító számú, „Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-javító program” című projekt támogatásának növeléséről

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt támogatása
(Ft)

Többlettámogatás
(Ft)

Projekt megnövelt támogatása
(Ft)

Projekt rövid bemutatása

Támogathatóság feltételei

2.

KEOP-
1.3.0/09-11-2011-0021

Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-javító program

Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-Javító Önkormányzati Társulás

3 582 742 218

473 359 095

4 056 101 313

A projekt célja a támogatást igénylő projektcsoportjához tartozó települések (Ásotthalom, Bordány, Domaszék, Forráskút, Mórahalom, Pusztamérges, Ruzsa, Öttömös, Üllés, Zákányszék) vízminőség-javító fejlesztésének végrehajtása, és a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosítása.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy a KEOP forrásából a 2015. december 31-ig kifizetett költségek számolhatók el, az ezt követően felmerülő – beleértve a működőképesség biztosításához szükséges – költségek a támogatás terhére nem számolhatóak el.

2.    A KEOP-1.3.0/09-11-2011-0021 azonosító számú, „Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-javító program” című projekt szakaszolásáról

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Szakaszolás előtti forrásszerkezet

Forrásszerkezet a szakaszolást követően

Projekt rövid bemutatása

Támogathatóság feltételei

2.

KEOP
(Ft)

KEOP
(Ft)

KEHOP
(Ft)

3.

KEOP-
1.3.0/09-11-2011-0021

Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-javító program

Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-Javító Önkormányzati Társulás

4 056 101 313

3 183 728 239

872 373 074

A projekt célja a támogatást igénylő projektcsoportjához tartozó települések (Ásotthalom, Bordány, Domaszék, Forráskút, Mórahalom, Pusztamérges, Ruzsa, Öttömös, Üllés, Zákányszék) vízminőség-javító fejlesztésének végrehajtása, és a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosítása.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy a KEOP forrásából a 2015. december 31-ig kifizetett költségek számolhatók el, az ezt követően felmerülő – beleértve a működőképesség biztosításához szükséges – költségek a támogatás terhére nem számolhatóak el.

3. melléklet az 1788/2015. (X. 30.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Módosítás előtti forrásszerkezet

Forrásszerkezet a szakaszolást követően

Projekt rövid bemutatása

Támogathatóság feltételei

2.

KEOP
(Ft)

KEHOP
(Ft)

KEOP
(Ft)

KEHOP
(Ft)

3.

KEOP-
1.2.0/09-11-2012-0009

Bucsa Község szennyvízcsatornázása

Bucsa Község Önkormányzata

750 873 513

790 798 904

1 116 200 132

380 363 435

A projekt keretében Bucsa település szennyvízcsatorna hálózata elválasztott rendszerű, gravitációs kialakítású, műszaki szükség szerinti darabszámú szennyvízátemelővel épül ki. A megépítendő szennyvíztisztító telep hidraulikai kapacitása 200 m3/d, biológiai kapacitása
2150 lakosegyenérték lesz.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy a KEOP forrásából
a 2015. december 31-ig kifizetett költségek számolhatók el, az ezt követően felmerülő – beleértve a működőképesség biztosításához szükséges – költségek a támogatás terhére nem számolhatóak el.

4. melléklet az 1788/2015. (X. 30.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Módosítás előtti forrásszerkezet

Forrásszerkezet a szakaszolást követően

Projekt rövid bemutatása

Támogathatóság feltételei

2.

KEOP
(Ft)

KEHOP
(Ft)

Támogatási intenzitás
(%)

KEOP
(Ft)

KEHOP
(Ft)

Támogatási intenzitás
(%)

3.

KEOP-
1.2.0/09-11-2011-0056

Budapest Komplex Integrált Szennyvíz-
elvezetése

Budapest Főváros Önkormányzata,
Budaörs Város Önkormányzata

20 812 934 061

6 785 452 181

83,144858

22 069 585 006

5 540 658 820

83,180581

A projekt keretében Budapest csatornahálózattal még nem rendelkező, gazdaságosan csatornázható településrészeinek csatornázása, valamint a Budaörsön keletkező szennyvizek Budapestre történő átvezetése, és megfelelő tisztítása valósul meg. A projekt keretében összesen 13 927 db új bekötés létesül, továbbá a budapesti szennyvízelvezetési agglomeráció megfelelő szennyvízelvezetése és tisztítása valósul meg.

A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy a KEOP forrásából a 2015. december 31-ig kifizetett költségek számolhatók el, az ezt követően felmerülő – beleértve a működőképesség biztosításához szükséges – költségek a támogatás terhére nem számolhatóak el.

1

A határozatot az 1829/2018. (XII. 27.) Korm. határozat 2. pont 2.419. alpontja visszavonta 2018. december 28. napjával.

2

A 2. pont h) alpontját az 1103/2016. (III. 3.) Korm. határozat 2. pont b) alpontja visszavonta.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére