• Tartalom

18/2015. (V. 29.) NFM utasítás

18/2015. (V. 29.) NFM utasítás

a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (X. 10.) NFM utasítás módosításáról1

2015.05.30.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a miniszterelnök és kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (X. 10.) NFM utasítás a Mellékletben foglaltak szerint módosul.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

Melléklet a 18/2015. (V. 29.) NFM utasításhoz


1. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (X. 10.) NFM utasítás (a továbbiakban: NFM utasítás) 1. melléklet 3. §-a a következő (4a) bekezdéssel egészül ki:
„(4a) Az egyes fővárosi és megyei kormányhivatalokkal (a továbbiakban: kormányhivatal) kapcsolatos irányítási feladatokhoz kapcsolódóan a miniszter irányítási és ellenőrzési jogköreit, a jogkör gyakorlásában közreműködő központi hivatal kijelölését, a miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető kijelölését, valamint a hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő, döntés-előkészítő önálló szervezeti egység (szakmai felelős) megnevezését a 4/A. függelék tartalmazza.”

2. § Az NFM utasítás 1. melléklet 4. §-a a következő k) ponttal egészül ki:
(A miniszter mint a minisztérium vezetője, különösen)
k) ellátja az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: IKOP) tekintetében, valamint a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (a továbbiakban: KEOP) 2. és 5. prioritása tekintetében a szakmai felelősi feladatokat.”

3. § Az NFM utasítás 1. melléklet 9. §-a a következő f) ponttal egészül ki:
(A közigazgatási államtitkár közvetlenül irányítja)
f) a Cégeljárási Jogi Főosztály vezetőjének”
(tevékenységét.)

4. § Az NFM utasítás 1. melléklet 14. § e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az államtitkárok)
e) irányítási és ellenőrzési tevékenységet végeznek a 4/A. függelék szerint átruházott hatáskörükbe tartozó feladatok kapcsán, valamint javaslatot tesznek az 5. függelék szerinti szakmai felelősségi körükbe tartozó társaságok vezető tisztségviselőinek kinevezésére a kinevezést előkészítő államtitkár részére,”

5. § Az NFM utasítás 1. melléklet 56–58. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
56. § (1) A közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár irányítja a Közlekedés Operatív Programok Irányító Hatóságát, ennek keretében – különösen az 1083/2006/EK tanácsi rendelet 60. cikkében, valamint az 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 125. cikkében foglaltakkal összhangban –:
a) gondoskodik a KÖZOP, az IKOP, valamint az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (a továbbiakban: CEF) végrehajtásáról,
b) a KÖZOP tekintetében felel a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet] 5/A. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,
c) az IKOP tekintetében felel a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet] 20. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért.
(2) A közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Szabályossági, Ellenőrzési és Zárási Főosztály,
b) a Közúti Projektek Főosztály,
c) a Kötöttpályás Projektek Főosztály,
d) a CEF Főosztály,
e) a Pénzügyi és Monitoring Főosztály
vezetőjének tevékenységét.
57. § (1) A közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.
(2) A közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.
58. § A közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása vagy távolléte esetén a Szabályossági, Ellenőrzési és Zárási Főosztály vezetője, együttes távollétük vagy akadályoztatásuk esetén a Kötöttpályás Projektek Főosztály vezetője helyettesíti. A közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár helyettesítését a tisztség betöltetlensége esetén a Szabályossági, Ellenőrzési és Zárási Főosztály vezetője látja el.”

6. § Az NFM utasítás 1. melléklet 62. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár)
c) gondoskodik az épületenergetikai programok és épület-energiatakarékossági programok kidolgozásáról és működtetéséről, dönt a feladat- és hatáskörébe tartozó pályázatokkal kapcsolatban benyújtott kifogásokról,”

7. § Az NFM utasítás 1. melléklet 62. § (2) bekezdése a következő f) ponttal egészül ki:
(A zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár irányítja)
f) a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság”
(vezetőjének tevékenységét.)

8. § Az NFM utasítás 1. melléklet 65. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Projektfelügyeleti Főosztály,
b) a Kiemelt Energetikai Projektek Végrehajtási Főosztálya,
c) a Vízügyi és Természetvédelmi Végrehajtási Főosztály,
d) a Pályázatos Energetikai Projektek Végrehajtási Főosztálya,
e) a Közműfejlesztési és Hulladékgazdálkodási Végrehajtási Főosztály,
f) a Szabályossági és Pénzügyi Főosztály,
g) a Projektfinanszírozási és Monitoring Főosztály,
h) a Klímavédelmi Projektek Főosztálya és
i) a Közműfejlesztési Programok Főosztálya
vezetőjének tevékenységét.”

9. § Az NFM utasítás 1. melléklet 66–67. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
66. § (1) A környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkár feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.
(2) A környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.
67. § A környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása vagy távolléte esetén a Projektfelügyeleti Főosztály vezetője, együttes távollétük vagy akadályoztatásuk esetén a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság vezetője helyettesíti. A környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkár helyettesítését a tisztség betöltetlensége esetén a Projektfelügyeleti Főosztály vezetője látja el.”

10. § Az NFM utasítás 1. melléklet 80. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(8) Az állami vezető, illetve az önálló szervezeti egység vezetője – jogszabály, a felette irányítási jogot gyakorló állami vezető vagy e Szabályzat eltérő rendelkezése hiányában – kiadmányoz minden, a 4. függelékben meghatározott irányítói feladatkörébe tartozó iratot. A 4/A. függelék szerinti átruházott hatáskörben kiadott iratot a miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető kiadmányozza.”
„(11) A közlekedési CEF projektek tekintetében a minisztériumot az 1316/2013/EU rendeletben tagállami felelősségi körbe utalt feladatok tekintetében és az állami költségvetésből vagy kizárólagosan állami tulajdonú gazdasági társaságok vagyoni hozzájárulásával megvalósuló projektek kedvezményezettjeként a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár képviseli.”

12. § Az NFM utasítás 1. függeléke helyébe jelen utasítás Függeléke lép.

13. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.1. pontja a következő 4.1.0.4. alponttal egészül ki:
„4.1.0.4. Cégeljárási Jogi Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében: ellátja a végelszámolásról és a felszámolási eljárásról szóló jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítését.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. ellátja a felszámolási eljárásban az adós vagyontárgyainak nyilvános értékesítésére szolgáló elektronikus értékesítési rendszer létrehozásával, működtetésével, üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat,
2. ellátja a felszámolói névjegyzékvezetéssel összefüggő hatósági feladatokat,
3. ellátja a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatokat, valamint felel e szervezet tekintetében a miniszter hatáskörébe tartozó döntések szakmai előkészítéséért.”

14. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.1.2. b) pontja a következő 11. alponttal egészül ki:
(Jogszabály-előkészítő Főosztály
A Főosztály feladatai
Koordinációs feladatai körében:)
„11. ellátja a minisztérium által benyújtani kívánt előterjesztéseknek, jelentéseknek a Kormány, valamint a Közigazgatási Államtitkári Értekezlet üléseire történő bejelentésével kapcsolatos feladatokat, megküldi az összeállított listát e-mailben a Miniszterelnökség Kormányirodának napirendre vétel céljából, szervezi az előterjesztések és jelentések beterjesztését.”

15. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.1.3. b) pontja a következő 14. alponttal egészül ki:
(Jogtanácsosi Főosztály
A Főosztály feladatai
Funkcionális feladatai körében:)
„14. jogi szempontból véleményezi a minisztérium hazai pályázataival kapcsolatban benyújtott kifogásokat elbíráló döntéseket.”

16. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.4.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.4.2. A közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek
4.4.2.1. Közlekedési Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
A Közlekedési Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt álló önálló szervezeti egység, amely ellátja a 72. §-ban meghatározott feladatokat, továbbá ellátja a főosztályok közti koordinációs és adminisztrációs feladatokat, így különösen:
a) összehangolja a több főosztályt érintő feladatokat,
b) határidő-figyelést végez,
c) nyomon követi a feladatok végrehajtását.
4.4.2.2. Szabályossági, Ellenőrzési és Zárási Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. a közlekedésért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt működő önálló szervezeti egységekkel együttműködve gondoskodik az NFK ülésére benyújtandó előterjesztések előkészítéséről,
2. közreműködik a fejlesztéspolitikai tevékenység irányítási, finanszírozási, intézményi és szabályozási rendszerének kialakításában.
b) Funkcionális feladatai körében:
1. a KÖZOP és az IKOP tekintetében naprakészen nyilvántartja a szabálytalanságokkal kapcsolatos eseményeket a monitoring rendszerben,
2. a KÖZOP és az IKOP tekintetében bekéri, összegyűjti, elemzi, feldolgozza a szabálytalanság gyanújára utaló tényeket, körülményeket, javaslatot tesz a kezelésükre,
3. a KÖZOP és az IKOP tekintetében javaslatot tesz a szabálytalansági gyanúval összefüggésben a kifizetések felfüggesztésére és a felfüggesztés feloldására,
4. a KÖZOP és az IKOP tekintetében gondoskodik a szabálytalansági vizsgálat lefolytatásáról és ez alapján a szabálytalanságvizsgálati jegyzőkönyv elkészítéséről,
5. a KÖZOP és az IKOP tekintetében szabálytalanság megállapítása esetén végrehajtja a meghozott döntéseket (jogkövetkezmény), illetve nyomon követi a végrehajtást,
6. a KÖZOP és az IKOP tekintetében ellátja a szabálytalansági döntés kapcsán beérkezett jogorvoslati kérelmekkel kapcsolatos feladatokat, ennek keretében elkészíti a jogorvoslati kérelemmel kapcsolatos álláspontot, felterjeszti a jogorvoslati kérelmeket döntéshozatalra,
7. a KÖZOP és az IKOP tekintetében teljesíti a szabálytalanságokkal kapcsolatos jelentéstételi kötelezettségeket,
8. a KÖZOP és az IKOP tekintetében kialakítja a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár döntése ellen beérkezett kifogáshoz kapcsolódó álláspontot, a kifogást a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet, illetve a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet alapján felterjeszti döntéshozatalra,
9. a KÖZOP és az IKOP tekintetében nyilvántartja a kifogásokat és kifogáskezelési tevékenységet a monitoring rendszerben,
10. a KÖZOP és az IKOP tekintetében ellátja és koordinálja a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkárt érintő külső, belső ellenőrzési feladatokat,
11. ellátja és koordinálja a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár hitelesítési feladatait, amely magában foglalja a jelentés jóváhagyatását is,
12. a KÖZOP és az IKOP tekintetében összeállítja az ellenőrzési intézkedési tervek és az intézkedési tervek beszámolóit,
13. együttműködik az éves kockázatelemzési és éves ellenőrzési terv elkészítésében,
14. gondoskodik – a szakpolitikai felelőssel együttműködve – az IKOP többéves nemzeti keret és az éves fejlesztési keret összeállításáról és módosításáról,
15. gondoskodik a KÖZOP és az IKOP módosításával, valamint a KÖZOP akcióterv módosításával kapcsolatos feladatok ellátásáról,
16. gondoskodik a KÖZOP és a szakpolitikai felelős bevonásával az IKOP felhívás és útmutató elkészítésével, megjelentetésével, módosításával és felfüggesztésével kapcsolatos feladatok ellátásáról,
17. gondoskodik az IKOP előzetes feltételrendszerének (ex-ante feltételek) teljesítéséhez szükséges intézkedések végrehajtásáról,
18. gondoskodik az IKOP irányítási és kontrollrendszer kialakításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról,
19. ellátja a KÖZOP és az IKOP Monitoring Bizottság (Horizontális Albizottság) létrehozásával, működtetésével kapcsolatos feladatokat, és ellátja a titkársági feladatokat,
20. gondoskodik a KÖZOP és az IKOP értékelési terv elfogadásával, módosításával, valamint az értékelések végrehajtásával, az eredmények nyomon követésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról,
21. elkészíti a KÖZOP és az IKOP éves/záró végrehajtási jelentéseket, lebonyolítja a jóváhagyási eljárást,
22. ellátja a KÖZOP-ra és az IKOP-ra vonatkozó éves felülvizsgálati ülések megszervezését,
23. részt vesz a KÖZOP és az IKOP számszerűsíthető eredményei (indikátor) teljesülésének nyomon követésében, ellenőrzésében és jelentéstételében,
24. részt vesz az IKOP prioritás szintű eredményességmérési keretek teljesülésének nyomon követésében az eredményességi tartalék felhasználásának érdekében,
25. ellátja a KÖZOP és az IKOP horizontális célkitűzéseinek teljesítésével kapcsolatos feladatokat,
26. biztosítja az irányító hatóság képviseletét a Monitoring és Értékelési Munkacsoportban,
27. részt vesz a KÖZOP és az IKOP keretében biztosított támogatásból finanszírozott közbeszerzési eljárások ellenőrzésében,
28. részt vesz a támogatási szerződések megkötésében és módosításában,
29. közreműködik a Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program (a továbbiakban: KIOP), a KÖZOP, valamint a TEN-T támogatású projektek zárásának, illetve a fenntartási időszakban felmerült ellenőrzési feladatok ellátásában,
30. ellátja a KIOP, KÖZOP, IKOP projektjeinek projekt- és programszintű zárását és az azt követő projektfenntartással kapcsolatos munkát,
31. ellátja a projektszintű kommunikációs, tájékoztatási feladatokat,
32. elkészíti az éves helyszíni ellenőrzési tervet,
33. lebonyolítja a támogatást nyert projektek végrehajtása során a helyszíni ellenőrzéseket,
34. működteti a KÖZOP helyszíni ellenőrzési rendszerét, a helyszíni ellenőrzések koordinációját,
35. kialakítja és működteti az IKOP és a CEF helyszíni ellenőrzési rendszerét,
36. részt vesz a kockázatelemzésre alapozott helyszíni ellenőrzések folyamatában,
37. részt vesz a projektek pénzügyi zárásához szükséges helyszíni ellenőrzéseken,
38. éves összefoglaló jelentést készít a tárgyévi helyszíni ellenőrzésekről.
c) Egyéb feladatai körében:
1. választervezetet készít a nyomozó hatóságtól vagy más hatóságoktól érkező, tevékenységéhez kapcsolódó megkeresésre,
2. részt vesz a KÖZOP-ot érintő Egységes Monitoring és Információs Rendszer (a továbbiakban: EMIR) fejlesztések, illetve az IKOP tekintetében a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer (a továbbiakban: FAIR) fejlesztések véleményezésében,
3. közreműködik a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár csalásellenes feladatainak végrehajtásában,
4. közreműködik a rendszerszintű szabálytalanságok megelőzése, illetve kezelése tekintetében szükséges intézkedések megtételében (beleértve az ismétlődés kockázatának csökkentésére irányuló intézkedéseket is),
5. kapcsolatot tart az intézményrendszer szereplőivel,
6. közreműködik és együttműködik az egyes ellenőrzési joggal rendelkező külső ellenőrzési szervekkel,
7. részt vesz a támogatást nyert projektek végrehajtása során a helyszíni ellenőrzésekben.
4.4.2.3. Közúti Projektek Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. a közlekedésért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt működő önálló szervezeti egységekkel együttműködve gondoskodik az NFK ülésére benyújtandó előterjesztések előkészítéséről,
2. közreműködik a fejlesztéspolitikai tevékenység irányítási, finanszírozási, intézményi és szabályozási rendszerének kialakításában.
b) Funkcionális feladatai körében:
1. részt vesz a Többéves Nemzeti Keret, valamint az Éves Fejlesztési Keret közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkárhoz tartozó feladatok végrehajtásában,
2. részt vesz a KÖZOP és az IKOP forrásainak felhasználásra irányuló felhívás és útmutató összeállításában, valamint módosítása esetén annak összeállításában,
3. gondoskodik a projektkiválasztásról, a projektek befogadásáról, értékeléséről, vizsgálva az OP-hoz való illeszkedést és az elszámolhatóságot,
4. előkészíti projektértékelés alapján a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár döntését,
5. előkészíti a KÖZOP kiemelt projektcsatornarend szerinti projektek akciótervi nevesítését,
6. összeállítja és leegyezteti az NFK elé benyújtandó kormány-előterjesztéseket, az elfogadott kormányhatározatok végrehajtásában közreműködik,
7. közreműködik az európai uniós jóváhagyást igénylő pályázati anyagok összeállításában, ellátja ezek minőségbiztosítását,
8. részt vesz a JASPERS egyeztetési folyamatokban,
9. benyújtja a nagyprojekteket az Európai Bizottság felé, valamint ellátja a tagállamnak az Európai Bizottság által küldött kérdések megválaszolását az érintett kedvezményezett bevonásával,
10. kapcsolatot tart az Európai Bizottsággal a nagyprojektek és az operatív program kapcsán,
11. részt vesz az operatív program módosításának előkészítésében,
12. adatot szolgáltat az OP éves jelentéshez, valamint a Monitoring Bizottság és az ARM üléseihez,
13. gondoskodik a támogatási szerződések megkötéséről, illetve módosításáról,
14. ellátja a KÖZOP és IKOP keretében biztosított támogatásból finanszírozott közbeszerzési eljárások ellenőrzéséből adódó feladatokat,
15. megvizsgálja a projektelemek elszámolhatóságát a változtatások, illetve pótmunkák tekintetében,
16. folyamatosan nyomon követi a támogatott projektek végrehajtását, a projekt és prioritás szintű kifizetéseket, feltárja a kockázatokat, és intézkedési terveket állít össze. Ennek érdekében rendszeresen beszámoltatja a kedvezményezetteket a támogatási szerződésben rögzített feladatainak teljesüléséről,
17. megvizsgálja a projektelemek elszámolhatóságát a változtatások, illetve pótmunkák tekintetében,
18. részt vesz a megvalósíthatósági tanulmányok minőségellenőrzésében,
19. jelentéseket, beszámolókat állít össze a prioritások és projektek helyzetéről,
20. ellátja a főosztály feladataiból adódó informatikai rendszerekbe történő adatrögzítési feladatokat,
21. kimutatásokat, rendszeres és eseti beszámolókat, jelentéseket készít a minisztériumon belüli és az európai uniós intézményrendszerben szereplő résztvevők számára,
22. közreműködik a projekt szintű zárási feladatok ellátásában.
c) Egyéb feladatai körében:
1. részt vesz a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár által felügyelt operatív programok, akcióterv, elszámolhatósági útmutató elkészítésében, módosításában,
2. részt vesz a KÖZOP-ot érintő EMIR fejlesztések, illetve az IKOP tekintetében a FAIR fejlesztések véleményezésében,
3. közreműködik és együttműködik az egyes ellenőrzési joggal rendelkező külső ellenőrzési szervekkel,
4. eseti jelleggel részt vesz az elfogadott projektek végrehajtása során a helyszíni ellenőrzésekben,
5. adatot szolgáltat a szabálytalansági eljárásokhoz és kifogásokhoz, véleményezi az ellenőrzési jelentéstervezeteket,
6. kapcsolatot tart az intézményrendszer szereplőivel.
4.4.2.4. Kötöttpályás Projektek Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. a közlekedésért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt működő önálló szervezeti egységekkel együttműködve gondoskodik az NFK ülésére benyújtandó előterjesztések előkészítéséről,
2. közreműködik a fejlesztéspolitikai tevékenység irányítási, finanszírozási, intézményi és szabályozási rendszerének kialakításában.
b) Funkcionális feladatai körében:
1. részt vesz a Többéves Nemzeti Keret, valamint az Éves Fejlesztési Keret közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkárhoz tartozó feladatok végrehajtásában,
2. részt vesz a KÖZOP és az IKOP forrásainak felhasználásra irányuló felhívás és útmutató összeállításában, valamint módosítása esetén annak összeállításában,
3. gondoskodik a projektkiválasztásról, a projektek befogadásáról, értékeléséről vizsgálva az OP-hoz való illeszkedést és az elszámolhatóságot,
4. előkészíti a projektértékelés alapján a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár döntését,
5. előkészíti a KÖZOP kiemelt projektcsatornarend szerinti projektek akciótervi nevesítését,
6. összeállítja és leegyezteti az NFK elé benyújtandó kormány-előterjesztéseket, az elfogadott kormányhatározatok végrehajtásában közreműködik,
7. közreműködik az európai uniós jóváhagyást igénylő pályázati anyagok összeállításában, ellátja ezek minőségbiztosítását,
8. részt vesz a JASPERS egyeztetési folyamatokban,
9. benyújtja a nagyprojekteket az Európai Bizottság felé, valamint ellátja a tagállamnak az Európai Bizottság által küldött kérdések megválaszolását az érintett kedvezményezett bevonásával,
10. kapcsolatot tart az Európai Bizottsággal a nagyprojektek és az operatív program kapcsán,
11. részt vesz az operatív program módosításának előkészítésében,
12. adatot szolgáltat az OP éves jelentéshez, valamint a Monitoring Bizottság és az ARM üléseihez,
13. gondoskodik a támogatási szerződések megkötéséről, illetve módosításáról,
14. ellátja a KÖZOP és az IKOP keretében biztosított támogatásból finanszírozott közbeszerzési eljárások ellenőrzéséből adódó feladatokat,
15. megvizsgálja a projektelemek elszámolhatóságát a változtatások, illetve pótmunkák tekintetében,
16. folyamatosan nyomon követi a támogatott projektek végrehajtását, projekt és prioritás szintű kifizetéseket, feltárja a kockázatokat, és intézkedési terveket állít össze. Ennek érdekében rendszeresen beszámoltatja a kedvezményezetteket a támogatási szerződésben rögzített feladatainak teljesüléséről,
17. megvizsgálja a projektelemek elszámolhatóságát a változtatások, illetve pótmunkák tekintetében,
18. részt vesz a megvalósíthatósági tanulmányok minőségellenőrzésében,
19. jelentéseket, beszámolókat állít össze a prioritások és projektek helyzetéről,
20. ellátja a főosztály feladataiból adódó informatikai rendszerekbe történő adatrögzítési feladatokat,
21. kimutatásokat, rendszeres és eseti beszámolókat, jelentéseket készít a minisztériumon belüli és az európai uniós intézményrendszerben szereplő résztvevők számára,
22. közreműködik a projekt szintű zárási feladatok ellátásában.
c) Egyéb feladatai körében:
1. részt vesz a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár által felügyelt operatív programok, akcióterv, elszámolhatósági útmutató elkészítésében, módosításában,
2. részt vesz a KÖZOP-ot érintő EMIR fejlesztések, illetve az IKOP tekintetében a FAIR fejlesztések véleményezésében,
3. közreműködik és együttműködik az egyes ellenőrzési joggal rendelkező külső ellenőrzési szervekkel,
4. eseti jelleggel részt vesz az elfogadott projektek végrehajtása során a helyszíni ellenőrzésekben,
5. adatot szolgáltat a szabálytalansági eljárásokhoz és kifogásokhoz, véleményezi az ellenőrzési jelentéstervezeteket,
6. kapcsolatot tart az intézményrendszer szereplőivel,
7. koordinálja a 4-es metró projekt tekintetében a Magyar Állam projektbeli feladatainak ellátását.
4.4.2.5. CEF Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. a közlekedésért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt működő önálló szervezeti egységekkel együttműködve gondoskodik az NFK ülésére benyújtandó előterjesztések előkészítéséről,
2. közreműködik a fejlesztéspolitikai tevékenység irányítási, finanszírozási, intézményi és szabályozási rendszerének kialakításában.
b) Funkcionális feladatai körében:
1. elkészíti a KÖZOP, az IKOP és a CEF program lehatárolását,
2. ellátja a TEN-T Végrehajtó Hatóság feladatait, a korábbi, TEN-T támogatású projekteket lezárja,
3. a TEN-T-vel és a CEF közlekedéssel kapcsolatban folyamatos pályázatfigyelést végez, és elkészíti a pályázatokat,
4. azon CEF közlekedési projektek esetében, amelyeknél az NFM mint a tagállam képviselője a kedvezményezett, gondoskodik a pályázati anyagok összeállításáról, valamint elvégzi azok minőségbiztosítását,
5. kapcsolatot tart és egyeztet a független minőségbiztosítóval,
6. benyújtja azon TEN-T és CEF közlekedési projekteket az Európai Bizottság és az Innováció és Hálózati Projektek Végrehajtó Ügynökség felé, amelyeknél az NFM mint a tagállam képviselője a kedvezményezett,
7. kapcsolatot tart az Európai Bizottsággal és az Innováció és Hálózati Projektek Végrehajtó Ügynökséggel a projektek kapcsán,
8. folyamatosan nyomon követi az elfogadott TEN-T és CEF projektek végrehajtását, a kifizetéseket, feltárja a kockázatokat,
9. megadja a szakmailag hatáskörrel rendelkező főosztály egyetértése esetén a nem állami támogatású TEN-T és CEF projektek pályázatainak beadásához való állami hozzájárulást,
10. elkészítteti és jóváhagyja a TEN-T és CEF támogatású projektek időközi, éves és záró jelentéseit,
11. összeállítja a jelentéseket, beszámolókat a TEN-T és CEF támogatású közlekedési projektek helyzetéről,
12. adatot szolgáltat az Európai Bizottság Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatósága által működtetett TENTec rendszerbe,
13. képviseletet lát el a TEN-T Pénzügyi Támogatások (FAC) Bizottság ülésein, valamint a CEF általános és közlekedési koordinációjával kapcsolatban,
14. szükség esetén szabálytalansági gyanú bejelentést tesz, továbbá közreműködik a szabálytalansági eljárásban,
15. ellátja a főosztály feladataiból adódó informatikai rendszerekbe történő adatrögzítési feladatokat,
16. kimutatásokat, rendszeres és eseti beszámolókat, jelentéseket készít a minisztériumon belüli és az európai uniós intézményrendszerben szereplő résztvevők számára,
17. gondoskodik a programokkal, a TEN-T és CEF közlekedési projektekkel kapcsolatos kormány-előterjesztések előkészítéséről,
18. előkészíti az operatív program módosítását,
19. részt vesz a 4-es metró projekt tekintetében a Magyar Állam projektbeli feladatainak ellátásában.
c) Egyéb feladatai körében: kapcsolatot tart az intézményrendszer szereplőivel.
4.4.2.6. Pénzügyi és Monitoring Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. a közlekedésért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt működő önálló szervezeti egységekkel együttműködve gondoskodik az NFK ülésére benyújtandó előterjesztések előkészítéséről,
2. közreműködik a fejlesztéspolitikai tevékenység irányítási, finanszírozási, intézményi és szabályozási rendszerének kialakításában.
b) Funkcionális feladatai körében:
1. feldolgozza a kedvezményezettek által megküldött kifizetési kérelmeket és előlegbekérőket, projektstátusz jelentéseket (PSJ), projekt-előrehaladási jelentéseket, illetve beszámolókat,
2. összeállítja a forráslehívásokat, utalványlapokat, elvégzi az utalványlapok szakmai teljesítésigazolását, érvényesítését,
3. felel a forráslehívások jóváhagyásáért,
4. felel az utalványozott támogatás lebonyolítási bankszámlára történő utalásáért,
5. végzi az utalványozott támogatás kedvezményezetteknek/szállítóknak történő továbbutalását a lebonyolítási számláról,
6. elvégzi a követeléskezeléssel kapcsolatos pénzügyi feladatokat a jogszabályban szabályozott módon,
7. a dokumentumalapú ellenőrzések végzésével nyomon követi a projektek előrehaladását,
8. felel a kedvezményezettek által megküldött kifizetési előrejelzések feldolgozásáért, nyomon követéséért, a kedvezményezettekkel történő egyeztetéséért,
9. részt vesz a kockázatelemzésre alapozott helyszíni ellenőrzések folyamatában,
10. ellátja a projektek zárásával kapcsolatos monitoring feladatokat,
11. ellátja a projektek fenntartásával kapcsolatos feladatokat,
12. ellátja a KIOP 2.1. intézkedés projektjeinek zárásával és az azt követő projektfenntartással kapcsolatos munkát,
13. ellátja az M4 kiegészítő finanszírozás folyósításával kapcsolatos monitoring feladatokat,
14. a Gazdálkodási Főosztály és a Költségvetési Főosztály közreműködésével ellátja a Végrehajtási Operatív Programhoz (a továbbiakban: VOP), a KÖZOP Technikai Segítségnyújtáshoz, valamint a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Programhoz (a továbbiakban: KÖFOP) kapcsolódó feladatokat,
15. ellátja az EMIR menedzseri feladatokat,
16. felel a havi kifizetési előrejelzések elkészítéséért és a Miniszterelnökség részére történő megküldéséért,
17. kapcsolatot tart az Igazoló Hatósággal a közösségi hozzájárulás rendezése, a költségnyilatkozatok elkészítése tekintetében,
18. adatot szolgáltat a KÖZOP és az IKOP féléves/háromnegyed éves/éves beszámolójának elkészítéséhez,
19. felel a zárszámadáshoz, leltározáshoz kapcsolódó közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkári feladatok elvégzéséért,
20. felel a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár által kezelt OP-kban történt kötelezettségvállalások nyilvántartásáért, az OP-k és az előirányzatok lekötött és szabad kereteinek, illetve abszorpciójának folyamatos nyomon követéséért a program monitoring feladatai keretében,
21. folyamatosan nyomon követi az N+3 és az N+2 célok teljesülését,
22. felel az Egységes Működési Kézikönyvben szabályozott, a projektek végrehajtásához kapcsolódó, a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkárt érintő pénzügyi és nyomonkövetési feladatok ellátásáért,
23. végzi az IKOP tekintetében az Éves Elszámolással kapcsolatos helyettes államtitkári feladatokat,
24. közreműködik a CEF Főosztályt érintő költségvetés tervezési és egyéb pénzügyi feladatokban, pénzügyi szempontból véleményezi a CEF Főosztály által készített előterjesztéseket, egyéb dokumentumokat,
25. részt vesz a KÖZOP és IKOP számszerűsíthető eredményeinek (indikátor) teljesülésének nyomon követésében,
26. részt vesz az IKOP prioritás szintű eredményességmérési keretek teljesülésének nyomon követésében az eredményességi tartalék felhasználásának érdekében.
c) Egyéb feladatai körében:
1. részt vesz a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár által felügyelt operatív programok, akcióterv, elszámolhatósági útmutató elkészítésében, módosításában,
2. részt vesz a KÖZOP-ot érintő EMIR fejlesztések, illetve az IKOP tekintetében a FAIR fejlesztések véleményezésében,
3. adatot szolgáltat az ellenőrző szervek által végzett ellenőrzésekhez.”

17. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.1. b) pontja a következő 12. alponttal egészül ki:
(Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály
A főosztály feladatai
Koordinációs feladatai körében:)
„12. felülvizsgálja, majd döntésre előkészíti a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó pályázatokkal kapcsolatban benyújtott kifogásokat, amely során elsősorban dokumentumalapú ellenőrzést végez, szükség esetén személyes meghallgatást tart, illetve helyszíni ellenőrzést végez.”

18. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.1. d) pont 4. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály
A főosztály feladatai
Funkcionális feladatai körében:)
„4. szakmai felügyeleti jogot gyakorol az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. és a Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Korlátolt Felelősségű Társaság felett,”

19. § (1) Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.2. a) pontja a következő 4. alponttal egészül ki:
(Klímapolitikai Főosztály
A Főosztály feladatai
Kodifikációs feladatai körében felel:)
„4. minden egyéb, az üvegházhatású gázokkal kapcsolatos vagy azt érintő nemzetközi szerződés, megállapodás átültetéséért és az ezzel kapcsolatos egyéb klímapolitikai jogszabályok szakmai előkészítéséért az érintett főosztályok bevonásával.”
(2) Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.2. b) pont 10. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Klímapolitikai Főosztály
A Főosztály feladatai
Koordinációs feladatai körében:)
„10. koordinálja a UNFCCC felé az NC/BR jelentéstételt, felülvizsgálatot,”
(3) Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.2. b) pontja a következő 13–14. alponttal egészül ki:
(Klímapolitikai Főosztály
A Főosztály feladatai
Koordinációs feladatai körében:)
„13. koordinálja az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésére és bejelentésére, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos egyéb információk nemzeti és uniós szintű bejelentésére szolgáló rendszerről, valamint a 280/2004/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, a 2013. május 21-i 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelethez kapcsolódó, az üvegházhatású gázok kibocsátásával, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzeti jelentés tartalmáról és elkészítésének módjáról, az adatszolgáltatás rendjéről, illetve az adatszolgáltatási kötelezettség megszegése esetén fizetendő bírságról szóló 278/2014. (XI. 14.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 278/2014. (XI. 14.) Korm. rendelet] foglalt jelentéstételi feladatok ellátását,
14. véleményezi a feladatkörét érintő kérdésekben a más szervek által közigazgatási egyeztetésre megküldött jogszabályok, szabványok és előterjesztések tervezeteit.”
(4) Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.2. c) pontja a következő 3–4. alponttal egészül ki:
(Klímapolitikai Főosztály
A Főosztály feladatai
Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:)
„3. a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság hatósági jogkörébe tartozó ügyekben előkészíti a miniszter másodfokú döntéseit,
4. a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság hatósági jogkörébe tartozó ügyekben előkészíti a miniszter hatósági felügyeleti jogkörben hozott döntéseit.”
(5) Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.2. d) pont 5–7. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a pont a következő 8–11. alponttal egészül ki:
(Klímapolitikai Főosztály
A Főosztály feladatai
Európai uniós és nemzetközi feladatai körében:)
„5. figyelemmel kíséri a fluortartalmú gázok szabályozása vonatkozásában a közösségi döntések, jogszabályok végrehajtását, a kapcsolódó jogszabályok keletkezését, felülvizsgálatát, módosítását,
6. kialakítja és képviseli a magyar álláspontot az éghajlatváltozással kapcsolatos közösségi komitológiai munkában (CCC, WG munkacsoportok, TF és TWG munkacsoportokban) összhangban a közösségi és nemzetközi klímapolitikai tárgyalásokhoz kapcsolódó hazai állásponttal,
7. előkészíti a közösségi és nemzetközi klímapolitikai tárgyalásokhoz kapcsolódó hazai álláspontokat, és részt vesz a közösségi és nemzetközi klímapolitikai tárgyalásokon,
8. képviseli az éghajlatváltozással foglalkozó nemzetközi szervezetekben Magyarországot (többek között ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény, Éghajlatváltozás Kormányközi Testülete, OECD klímapolitikai munkacsoport),
9. képviseli a fluortartalmú gázokkal foglalkozó nemzetközi szervezetekben Magyarországot (Montreali Jegyzőkönyv),
10. együttműködik a Földművelésügyi Minisztérium illetékes szervezeti egységeivel a Bécsi Egyezmény és a Montreali Jegyzőkönyv által megkívánt adatszolgáltatási, szabályozási, európai uniós és nemzeti feladatok ellátásában,
11. együttműködik a Földművelésügyi Minisztérium illetékes szervezeti egységeivel a levegőtisztaság-védelem és a klímaváltozásért felelős gázok (pl. fluortartalmú gázok, szén-dioxid) szabályainak, az azokkal kapcsolatos tárgyalásoknak az összehangolásában.”
(6) Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.2. e) pont 2. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Klímapolitikai Főosztály
A Főosztály feladatai
Hazai feladatai körében:)
„2. részt vesz a szénszivárgással, derogációval, ESD-vel, LULUCF-vel és a klímapolitika más vonatkozásaival kapcsolatos hazai jogszabályok előkészítésében és az ehhez kapcsolódó egyeztetéseken,”
(7) Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.2. e) pontja a következő 6. alponttal egészül ki:
(Klímapolitikai Főosztály
A Főosztály feladatai
Hazai feladatai körében:)
„6. részt vesz a klímapolitika területét érintő szerződések, támogatások, pályázatok előkészítésében és véleményezésében.”
(8) Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.2. f) pont 6. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Klímapolitikai Főosztály
A Főosztály feladatai
Funkcionális feladatai körében:)
„6. figyelemmel kíséri a klímapolitikai tárgyú online piaci rendszerek szolgáltatásait, elemzési programokat, kutatásokat hazai uniós és nemzetközi területen egyaránt,”
(9) Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.2. f) pontja a következő 9. alponttal egészül ki:
(Klímapolitikai Főosztály
A Főosztály feladatai
Funkcionális feladatai körében:)
„9. szakmai és jogi szempontból felügyeli és ellenőrzi a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság által működtetett Klímagáz adatbázist.”
(10) Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1.2. g) pont 2. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a pont a következő 3. alponttal egészül ki:
(Klímapolitikai Főosztály
A Főosztály feladatai
Egyéb feladatai körében:)
„2. gondoskodik a 278/2014. (XI. 14.) Korm. rendeletben foglalt jelentéstételi feladatok ellátásáról az érintett tárcák bevonásával,
3. koordinálja és szakmai szempontból felügyeli a klímagázokkal kapcsolatos képzési, képesítési, szakmai követelmények, szabályzatok előkészítését.”

20. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.1. pontja a következő 4.6.1.6. alponttal egészül ki:
„4.6.1.6. Nemzeti Klímavédelmi Hatóság
A Hatóság feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében felel:
1. a feladatkörét érintő kérdésekben a más szervek által közigazgatási egyeztetésre megküldött jogszabályok, szabványok és előterjesztések tervezeteinek véleményezéséért,
2. a klímagázokkal kapcsolatos tevékenységek végzésével kapcsolatosan a szakértői biztonsági, műszaki szabályzatok, tájékoztatások, útmutatások előkészítéséért és kiadásáért,
3. szakmai iránymutatásokkal a jogszerű és egységes joggyakorlat kialakulásának elősegítéséért.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. létrehozza, kezeli a klímagázt tartalmazó meglévő és újonnan telepített hűtőkörök azonosító kódrendszerét, kiadja a hűtőkör adatait és a nyilvántartásba vételt igazoló magyar nyelvű címkét elektronikus formában, kezeli a hűtőkörök nyilvántartására, címkézésére, kötelező szivárgásvizsgálatának elvégzésére és igazolására, hűtőköri beavatkozásokra, valamint a klímagázokra vonatkozó típusonként, fajtánként és a felhasználás jellege szerinti, illetőleg a klímagázok hazai kül- és belkereskedelmében, piacra helyezésében, ártalmatlanításában közreműködő, csak regisztrációra kötelezett vállalkozások nyilvántartását biztosító adatbázist és monitoring rendszert,
2. kezeli és működteti a Klímagáz adatbázist,
3. létrehozza, működteti és kezeli a képesített személyekre és képesített vállalkozásokra vonatkozó képzési, képesítési rendszereket, valamint a kapcsolódó adatbázist és monitoring rendszert,
4. a vonatkozó jogszabály szerint ellátja a képesítésekre és képzésekre vonatkozó tájékoztató, tanácsadó és felvilágosító feladatokat,
5. a hazai és nemzetközi jelentéstételi kötelezettségek teljesítésével összefüggésben előkészíti a szükséges kimutatásokat, előrejelzéseket, jelentéseket, adattartalmakat,
6. koordinálja az egyes módszertan-fejlesztési, adatbázis-építési, tudományos elemző-értékelő feladatokat, ennek keretében felméri, kidolgozza és javaslatot tesz a feladatellátásában esetlegesen közreműködő intézményre/szervezetre,
7. figyelemmel kíséri és elemzi a klímagázokat tartalmazó vagy azzal működtetett alkalmazások felhasználására vonatkozó tevékenységek műszaki, biztonsági, baleseti helyzetét, és kezdeményezi, illetve megteszi a szükséges intézkedéseket,
8. felállítja, működteti civil szervezetek bevonásával a szakmai, társadalmi konszenzus és irányelvek meghatározásában közreműködő Szakértői Testületet és a szerzett tudást értékelő Kompetencia Bizottságokat,
9. szakmai együttműködés keretében együttműködik más szervekkel, hatóságokkal és a társadalom, valamint a versenyszféra széles rétegeivel az éghajlatváltozás veszélyei és káros folyamatai elleni védelem szempontjainak meghatározásában és végrehajtásában,
10. kidolgozza és végrehajtja az éves klímavédelmi felügyeleti díj befizetésének ellenőrzésével, bevételezésével, kikényszerítésével kapcsolatos részletes hatósági feladatokat,
11. felülvizsgálja és aktualizálja az internetes honlapra kerülő, felügyeleti díj befizetésével kapcsolatos anyagokat és szolgáltatásokat,
12. elkészíti a Hatóság éves jelentésének felügyeletidíj-bevételezésével összefüggő részét, ezen túlmenően, értékeléseket, elemzéseket készít a hatóság feladatainak magas szintű ellátásához, a díjfizetési rendszer rendszeres felülvizsgálatához, és ezzel kapcsolatban javaslatokkal él a jogalkotásért felelős Klímapolitikai Főosztály felé,
13. a klímagázokkal kapcsolatos tevékenységek során nyert adatokra vonatkozóan irányítja és összehangolja az információgyűjtő, -feldolgozó, -elemző és -szolgáltató tevékenységet.
c) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. első fokon eljár a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló törvény, valamint a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendelet szerinti közigazgatási hatósági ügyekben, így különösen
1.1. kiállítja a klímagázokkal kapcsolatos tevékenység végzéséhez szükséges személyzeti képesítési és cégképesítési igazolást,
1.2. kiszabja a klímavédelmi bírságot, alkalmazza az egyéb jogkövetkezményeket,
1.3. vezeti a hatósági nyilvántartásokat,
1.4. biztosítja az elektronikus kapcsolattartást és ügyintézést az F-GÁZ ügyfél-azonosítóval rendelkező ügyfelek számára,
1.5. jogsértés esetén felfüggeszti vagy visszavonja, illetőleg kérelemre engedélyezi a képesítési jogosultság szüneteltetését,
1.6. elbírálja a benyújtott mentességi kérelmeket, elutasítja, vagy megfelelőségük esetében indokolással ellátott tagállami kérelmet készít, és benyújtja azokat az Európai Bizottság felé,
1.7. meghozza az illetékes alsófokú vámszerv által feltartóztatott klímagázszállítmányokra vonatkozó egyedi hatósági döntéseket, valamint továbbítja a megkereséseket az Európai Bizottság felé,
1.8. más hatóság hatáskörébe tartozó, de a klímagázokkal kapcsolatos tevékenységek végzéséhez szükséges egyéb jogszabályi kötelezettségek ellenőrzését ellátó szervek megkeresésére megindítja a szükséges eljárásokat,
1.9. polgári, szabálysértési és büntetőjogi eljárásokat kezdeményez,
1.10. az Európai Bizottság megkeresése esetén nyilatkozatot ad ki az auditori megfelelőségről a fluorozott szénhidrogének forgalombahozatali kvótaszabályozása kapcsán,
1.11. az Európai Bizottság megkeresése esetén hatósági nyilatkozatokat tesz a klímagázokkal kapcsolatos szabályozás végrehajtása területén,
1.12. kezeli és megfelelően kommunikálja az Európai Bizottság klímagázokkal kapcsolatos közleményeit, szabályzatait, tájékoztatóit, állásfoglalásait az ügyfelek felé,
1.13. dönt a hatósági címkézés egyéb formai követelményeiről,
1.14. hiteles formában kiadmányozza a képesítési igazolásokat azok más uniós tagállamban való felhasználása érdekében,
1.15. elismeri a más uniós tagállambeli képesítési jogosultságot,
1.16. előzetes megkeresés alapján véleményezi a klímagázokat tartalmazó hűtőkörök terveit, és állásfoglalásokat készít,
1.17. nyilvántartja és kezeli az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos kivételes tevékenységek végzését engedélyező, az Európai Bizottság által kiadott engedélyeket,
1.18. az Európai Bizottság előzetes tájékoztatásával egyedi kérelemre engedélyezi az 1005/2009/EK rendelet szerinti szabályozott anyagok termelését, gyártását,
1.19. elbírálja az 1005/2009/EK rendelet szerinti mentességi kérelmeket, azokat elutasítja, vagy megfelelőségük esetében indokolással ellátott tagállami kérelmet készít, és benyújtja az Európai Bizottság felé,
1.20. engedélyezi az 1005/2009/EK rendelet szerinti metil-bromid létesítményben való felhasználását vagy más illetékes hatóság megkeresése esetén szakmai állásfoglalást készít,
1.21. felhatalmazza a vállalkozásokat az 1005/2009/EK rendeletben szabályozott kritikus felhasználási célokra szánt halonok tárolása céljából (halonbank),
1.22. engedélyezi az 1005/2009/EK rendelet 14. cikke szerinti termelési szintek túllépését a hazai ipari racionalizáció céljából,
2. ellátja a klímagázokkal kapcsolatos valamennyi tevékenység hatósági ellenőrzését és felügyeletét.
d) Funkcionális feladatai körében:
1. ellátja a klímaváltozással, az azt kiváltó folyamatokkal és hatásokkal kapcsolatos hazai kutatásokkal, az üvegházhatású gázok hazai kibocsátásainak csökkentésével és a klímaváltozás hazai hatásai, valamint az éghajlati alkalmazkodás elemzésével, felmérésével kapcsolatos feladatokat, részt vesz a klímapolitikát szolgáló elemzések, vizsgálatok, stratégiák elkészítésében,
2. szervezi a feladatkörében országosan végzett ellenőrzéseket,
3. szakmai felügyeletet gyakorol a feladatkörébe utalt ügykörök és tevékenységek tekintetében a képesített vállalkozások, tulajdonosok és üzemeltetők felett,
4. ellenőrzi a címkézési és forgalombahozatali követelményeket – ideértve a 2014. április 16-i 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 12. cikk szerinti követelmények ellenőrzését is,
5. segíti más illetékes hatóságok ellenőrzési tevékenységét, biztosítja a képesítések helyzetére, valamint a klímagázok felhasználására vonatkozó adatokhoz való hozzáférést,
6. közreműködik, valamint javaslatot dolgoz ki és tesz a klímagázok csökkentéséhez, újrahasznosításához és helyettesíthetőségéhez kapcsolódóan,
7. az éghajlatot nem vagy csak kisebb mértékben befolyásoló, klímagázokat nem eredményező technológiák használatának ösztönzéséhez és az ehhez kapcsolódó adatok nyilvántartásához kapcsolódóan szakmai kutatásokat és jelentéseket készít,
8. közreműködik a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia végrehajtásához szükséges jogszabályok előkészítésében, a 2050-ig tartó dekarbonizációs útiterv végrehajtásához szükséges szabályozás előkészítésében,
9. közreműködik az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményhez kapcsolódó hazai feladatok végrehajtásában, ehhez kapcsolódóan közreműködik a közép- és hosszú távú üvegházhatásúgáz-kibocsátási előrejelzések, stratégiák, valamint a kapcsolódó szakpolitikák figyelembevételével végzett előrejelzések elkészítésében,
10. kapcsolatot tart fenn a társhatóságokkal és intézményekkel,
11. a fluorozott szénhidrogének uniós forgalombahozatali kvótarendszer adatbázishoz való hozzáférési jogosultság igénylésének koordinálása az illetékes magyar hatóságok számára, valamint ezen adatbázishoz való hozzáférés főfelelősként,
12. befogadja az Európai Bizottság felé benyújtandó forgalombahozatali mentességi kérelmet.”

21. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.6.2.0–4.6.2.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.6.2.0. Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság a környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt álló önálló szervezeti egység, amely ellátja a 72. §-ban meghatározott feladatokat.
4.6.2.1. Projektfelügyeleti Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. közreműködik az NFK ülésére benyújtandó előterjesztések előkészítésében,
2. közreműködik a fejlesztéspolitikai tevékenységek irányítási, finanszírozási, intézményi és szabályozási rendszerének kialakításában.
b) Funkcionális feladatai körében:
1. javaslatot tesz a konstrukciók hatékony előrehaladásának javítása érdekében szükséges intézkedésekre,
2. javaslatot tesz a forrásvesztés elkerülése érdekében szükséges intézkedésekre,
3. javaslatot tesz a végrehajtást érintő rendszerszintű szakmai problémák kezelésére,
4. javaslatot tesz a pályázatokat lassító, pályázati rendszeren kívüli tényezők, akadályok felszámolására,
5. gondoskodik a projektek előrehaladásához szükséges horizontális tevékenységről,
6. nyomon követi a végrehajtást.
c) Egyéb feladatai körében: kapcsolatot tart az intézményrendszer szereplőivel, a kedvezményezettekkel.”

22. § Az NFM utasítás 3. függelék 4.1. pontja a következő 4.1.0.4. alponttal egészül ki:
„4.1.0.4. Cégeljárási Jogi Főosztály”

23. § Az NFM utasítás 3. függelék 4.4.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.4.2. Közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár
4.4.2.1. Közlekedési Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
4.4.2.2. Szabályozási, Ellenőrzési és Zárási Főosztály
4.4.2.2.1. Audit és Szabályossági Osztály
4.4.2.2.2. Projektzárási és Tájékoztatási Osztály
4.4.2.2.3. Eljárásrendi és Tervezési Osztály
4.4.2.2.4. Helyszíni Ellenőrzési Osztály
4.4.2.3. Közúti Projektek Főosztály
4.4.2.3.1. Gyorsforgalmi Projektek Osztály
4.4.2.3.2. Főúti Projektek Osztály
4.4.2.4. Kötöttpályás Projektek Főosztály
4.4.2.4.1. TEN-T Vasúti Projektek Osztály
4.4.2.4.2. Elővárosi Vasúti Projektek Osztály
4.4.2.4.3. Városi Közlekedési Projektek Osztály
4.4.2.5. CEF Főosztály
4.4.2.6. Pénzügyi és Monitoring Főosztály
4.4.2.6.1. Pénzügyi Tervezési és Kifizetési Osztály
4.4.2.6.2. Végrehajtás-finanszírozási Osztály
4.4.2.6.3. Monitoring Osztály”

24. § Az NFM utasítás 3. függelék 4.6.1. pontja a következő 4.6.1.6. alponttal egészül ki:
„4.6.1.6. Nemzeti Klímavédelmi Hatóság
4.6.1.6.1. Hatósági és Klímagáz Adatkezelési Osztály
4.6.1.6.2. Felügyeleti Osztály
4.6.1.6.3. Hatósági Díj Ellenőrzési és Végrehajtási Osztály”

25. § Az NFM utasítás 3. függelék 4.6.2.0–4.6.2.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.6.2.0. Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
4.6.2.1. Projektfelügyeleti Főosztály”

26. § Az NFM utasítás az alábbi 4/A. függelékkel egészül ki:
A miniszter fővárosi és megyei kormányhivatalokkal kapcsolatos szakmai irányítási és ellenőrzési jogkörei

 

A

B

C

D

E

1.

A miniszter szakmai irányítása alá tartozó feladat

A miniszter szakmai irányítási és ellenőrzési jogköre

A miniszter szakmai irányítási és szakmai ellenőrzési jogkörének gyakorlásában közreműködő
központi hivatal

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben szakmai felelős szervezeti egység

2.

a kormányhivatal közlekedési hatósági feladatai

az államháztartásról szóló 2011. évi
CXCV. törvény
(a továbbiakban: Áht.) 9. § g)–i) pontjában meghatározott jogkör, valamint törvényességi és szakszerűségi ellenőrzés

Nemzeti Közlekedési Hatóság Központ

Közlekedés-
politikáért felelős államtitkár

Gépjármű-közlekedési
és Vasúti Főosztály

3.

a kormányhivatal fogyasztóvédelmi feladatai

az Áht. 9. §
g)–i) pontjában meghatározott jogkör, valamint törvényességi és szakszerűségi ellenőrzés

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Infokommuni-
kációért
és fogyasztó-
védelemért felelős államtitkár

Fogyasztóvédelmi Főosztály

4.

a kormányhivatal bányafelügyeleti feladatai

az Áht. 9. §
g)–i) pontjában meghatározott jogkör, valamint törvényességi és szakszerűségi ellenőrzés

Magyar Bányászati
és Földtani Hivatal
a miniszter kormányhivatalokat érintő törvényességi és szakszerűségi ellenőrzési jogkörében

Energiaügyért felelős államtitkár

Energia-
gazdálkodási Főosztály



27. § Az NFM utasítás 5. függelékében foglalt táblázat a következő 18. sorral egészül ki:
„18.

„18.

Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Kft.

Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály”



28. § Az NFM utasítás 1. függelék 65. § (1) bekezdés a) pontjában az „a Környezet és Energia Operatív Program (a továbbiakban: KEOP)” szövegrész helyébe az „a KEOP” szöveg lép.

29. § Hatályát veszti az NFM utasítás

Függelék a 18/2015. (V. 29.) NFM utasításhoz

1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. május 31. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére