BÜ BH 2015/187
BÜ BH 2015/187
2015.07.01.
A másodfokú eljárásban nem tekinthető a tényállás kiegészítésére vonatkozó ügyészi indítványnak a vádtól eltérő bűncselekményre vonatkozó, bűnösség megállapítását meghatározó jelentőségű tény előadása. Ez ugyanis fogalmilag vádmódosítás, amely a másodfokú szakaszban már nem megengedett. A bíróság az ügyet az elsőfokú határozathozatalt megelőző tanácsülés megkezdéséig előterjesztett, a vádmódosítás vagy vádkiterjesztés fogalmi körébe tartozó tények alapján bírálhatja el [Be. 310. § (1)–(3) bek.].
[1] V. A. rendőr százados vádlottat a törvényszék katonai tanácsa a 2013. március 19. napján meghozott ítéletében bűnösnek mondta ki az 1978. évi IV. törvény 348. § (1) bekezdésébe ütköző szolgálatban kötelességszegés vétségében, ezért őt egy évre próbára bocsátotta.
[2] Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére pénzbüntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést, melyet a fellebbviteli főügyészség azzal tartott fenn, hogy a másodfokú bíróság a megállapított tényállást kiegészítve, illetve helyesbítve V. A. rendőr százados vádlott bűnösségét az 1978. évi IV. törvény 361. § (1) bekezdésének a) pontjába ütköző elöljárói intézkedés elmulasztása vétségében állapítsa meg, és ezért ítélje pénzbüntetésre.
[3] Az ítélőtábla katonai tanácsa az elsőfokú határozatot a 2014. február 28. napján meghozott ítéletével megváltoztatta: a vádlottat a terhére megállapított katonai vétség vádja alól bűncselekmény hiányában felmentette.
[4] A másodfokú bíróság ítélete ellen a fellebbviteli főügyészség jelentett be fellebbezést a vádlott felmentése miatt, a másodfokú határozat megváltoztatása, a vádlott bűnösségének megállapítása és vele szemben pénzbüntetés kiszabása érdekében. A Legfőbb Ügyészség a fellebbezést fenntartotta.
[5] A Legfőbb Ügyészség szerint tévedett a másodfokú bíróság, amikor az ügyészi fellebbezésnek a tényállás helyesbítésére és kiegészítésére vonatkozó indítványát vádmódosításként értékelte, és ezért annak nem adott helyt.
[6] Ezért arra tett indítványt, hogy a Kúria egészítse ki a másodfokú határozatot azzal, miszerint a vádlott a kérdéses időben szolgálati elöljárója volt S. L. rendőr főtörzsőrmesternek, erre is tekintettel a vádlottat mondja ki bűnösnek elöljárói intézkedés elmulasztása vétségében, és a büntetlen előéletű, kiskorú gyermekét eltartó vádlottat emiatt részesítse megrovásban.
[7] A Kúria mint harmadfokú bíróság a joghatályos fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet a Be. 387. § (1) bekezdésére figyelemmel az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül.
[8] Ennek során észlelte, hogy – amint arra az ítélőtábla is utalt – az elsőfokú bíróság megsértette a tárgyalás kitűzésére, a tárgyalási időközre és a vádlott nyilatkoztatására vonatkozó eljárási szabályokat. Ezek a szabálysértések azonban nem voltak lényeges hatással az ügy érdemére, és egyébként sem eredményezhetik a támadott határozat hatályon kívül helyezését.
[9] Ezt meghaladóan azonban mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság betartotta az eljárási törvény rendelkezéseit.
[10] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást csupán a vádlott személyi körülményeit érintően egészítette ki; egyebekben megalapozottnak találta és az eljárásban irányadónak tekintette.
[11] Miután ez a bizonyítékok indokolt mérlegelésével megállapított tényállás összhangban áll az iratok tartalmával, téves ténybeli következtetést sem tartalmaz, azt a Kúria – a másodfellebbezésben kifejtettekkel szemben – ugyancsak megalapozottnak találta, ekként a Be. 388. § (1) bekezdésére figyelemmel a harmadfokú eljárásban is irányadónak tekintette.
[12] A katonai ügyészség az akkor még rendőr főhadnagy vádlottal szemben az 1978. évi IV. törvény 348. § (1) bekezdésébe ütköző bűncselekmény, szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt emelt vádat.
[13] A vádirati tényállás szerint a vádlott 2011. április 5-én 14.00 órától 22.00 óráig volt szolgálatba vezényelve; azt azonban, hogy milyen szolgálatba, a vád nem tartalmazza. Így a vádiratból az, hogy a vádlott az 1978. évi IV. törvény 348. §-a által védett szolgálati formák valamelyikét látta-e el, nem állapítható meg.
[14] A vádirati tényállás nem tartalmazza továbbá annak a kötelességszegő magatartásnak a leírását sem, amely a törvényi tényállásban nevesített három elkövetési magatartással súlyában azonosnak minősülne. Kötelességszegésként azt rótta fel, miszerint a vádlott nem intézkedett annak tisztázása érdekében, hogy S. L. rendőr főtörzsőrmester a segéd-motorkerékpárt ittas állapotban vezette-e, pusztán arra figyelmeztette, hogy a motorját tolja és ne üljön fel rá.
[15] Az első fokon eljárt katonai tanács az általa az ügyészi váddal egyezően megállapított tényállás alapján arra következtetett, hogy a vádlott megszegte a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 13. § (1) bekezdésében, valamint a Rendőrség Szolgálati Szabályzatának 3. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket.
[16] Az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtettek szerint a szolgálatban lévő vádlottnak intézkedési kötelezettsége lett volna S. L.-lel szemben; a szolgálatra vonatkozó szabályok megszegését pedig abban látta, hogy bár a vádlott nem tudta eldönteni: kollégája ittas-e vagy sem, nem intézkedett az ittasság megerősítésére vagy kizárására.
[17] Az ítélőtábla katonai tanácsa helytállóan mutatott rá arra: az elsőfokú bíróság a felhívott jogszabályhelyekben előírt intézkedési kötelezettség elmulasztása kapcsán helytelen következtetést vont le. Ahogy azt ítéletében rögzítette is, a vádlott telefonon felhívta Sz.-né J. A. rendőr főhadnagyot, akinek a történteket elmondta.
[18] Ezért helyesen állapította meg az ítélőtábla, hogy a vádlott a rendőrségi törvény és Rendőrség Szolgálati Szabályzata általános intézkedési kötelezettséget előíró szabályait nem szegte meg.
[19] Egyetértett a Kúria a másodfokú bírósággal abban is, hogy a fellebbviteli ügyész által előterjesztett és a Legfőbb Ügyészég által fenntartott indítvány – amely arra irányult, hogy a bíróság rögzítse a tényállásban, miszerint a rendőr százados vádlott szolgálati ideje alatt a munkaköri leírásának megfelelően szolgálati elöljárója volt a Bevetési Szolgálat teljes személyi állományának – nem tényállás-kiegészítésnek, hanem a vád módosításának minősülne, ekként a jogorvoslati eljárásban tilalmazott.
[20] Ezzel ugyanis a bíróság olyan, a bűnösséget meghatározó jelentőségű tényt rögzítene a tényállásban, amely a vádban nem szerepelt, és amely kapcsán az elsőfokú eljárásban nem történt vádmódosítás; ez a tény – amely alapján más bűncselekmény lenne a vádlott terhére megállapítható, mint amelyet a vád tartalmaz – nem tartozik a tettazonosság körébe.
[21] Emellett pusztán annak rögzítése a tényállásban, hogy a vádlott a kérdéses cselekmény elkövetésekor S. L. volt rendőr főtörzsőrmesternek szolgálati elöljárója volt, még nem alapozná meg az 1978. évi IV. törvény 361. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti elöljárói vétség megállapíthatóságát; ehhez a tényállásnak további tényeket is tartalmaznia kellene.
[22] Egyrészt pontosan meg kellene határozni, hogy a vádlottnak, mint a szolgálati feladatait vezényléses munkarendben kiemelt főelőadóként ellátó rendőrtisztnek a munkaköri leírása alapján milyen konkrét szolgálati elöljárói jogköre volt a Bevetési Szolgálat éppen szolgálatot teljesítő, illetve szolgálaton kívüli – egészségügyi szabadságon lévő – rendőrei felett, másrészt meg kellene jelölni, hogy a vádlott e konkrét elöljárói kötelmei közül melyeket szegte meg, és ezzel a szolgálat ellátására vonatkozó mely jogszabályi rendelkezéseket, illetve mely belső szabályzatok rendelkezéseit sértette meg vagy mulasztotta el végrehajtani.
[23] Emellett rámutat a Kúria a következőkre: a katonai ügyészség előtt már az eljárás kezdetén ismert volt, hogy a katonai nyomozó hatóság V. A. rendőr főhadnaggyal szemben a nyomozást az 1978. évi IV. törvény 361. § (1) bekezdésének a) pontjába ütköző elöljárói intézkedés elmulasztása miatt rendelte el, mint ahogyan a vádhatóság előtt ismert volt a vádlott munkaköri leírása is.
[24] A vádemelésre azonban nem az elöljárói bűncselekmény, hanem szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt került sor, és az elsőfokú tárgyaláson eljárt katonai ügyész a vádirati minősítést fenntartotta.
[25] Ugyanakkor – ahogy arra a másodfokú bíróság helytállóan rámutatott – az 1978. évi IV. törvény 348. § (1) bekezdése szerinti katonai vétség két ok miatt nem valósult meg: V. A. rendőr százados nem az e törvényhely szerinti védett szolgálatba volt vezényelve, és nem valósított meg az e törvényi tényállás megvalósulásához szükséges kötelességszegő magatartást sem.
[26] A vád módosításának pedig sem a másodfokú, sem a harmadfokú eljárásban nincs helye; azzal, hogy V. A. vádlott S. L. szolgálati elöljárója volt, és az ezzel kapcsolatos elöljárói kötelmei közül melyeket szegte meg, továbbá ezzel a szolgálat ellátására vonatkozó mely jogszabályi rendelkezéseket, illetve mely belső szabályzatok rendelkezéseit sértette meg vagy mulasztotta el végrehajtani, és e magatartása milyen – az eredeti vádtól eltérő – bűncselekmény megállapítására alkalmas, kizárólag az elsőfokú eljárás során, az ügydöntő határozat meghozatala céljából megtartott tanácsülésig lehetett volna a vádat módosítani.
[27] Mindezekre figyelemmel az ügyészi másodfellebbezés nem vezetett eredményre.
[28] Ezért a Kúria a Be. 397. §-a alapján a megalapozott másodfokú ítéletet helybenhagyta.
(Kúria Bhar. I. 607/2014.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás