• Tartalom

1878/2015. (XII. 2.) Korm. határozat

1878/2015. (XII. 2.) Korm. határozat

a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében pénzügyi eszközök alkalmazásával összefüggő intézkedésekről, a program 1–3. prioritása keretében támogatott egyes projektek támogatásának növeléséről és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervének megállapításáról szóló 1291/2015. (V. 5.) Korm. határozat módosításáról1

2015.12.04.

1. A Kormány

a) felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy készítsen előterjesztést a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program forrásainak maradéktalan felhasználása érdekében szükséges pénzügyi eszközök kihelyezésre javasolt forrásainak összegéről, figyelembe véve a hazai költségvetési forrásból megvalósult projektek európai uniós forrásra történő utólagos elszámolását is,

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2015. december 15.

b) hozzájárul, hogy az a) alpont figyelembevételével a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program pénzügyi eszköz konstrukciói keretösszegéből legfeljebb 10 milliárd forint 2015. december 31-ig a forráskezelő szervezet részére átutalásra kerüljön a végső kedvezményezetti igények, részükre történő kihelyezések összegének ismerete nélkül.

2. A Kormány

a) jóváhagyja az 1. melléklet szerint az ott felsorolt projektek támogatásának növelését,

b) hozzájárul az a) alpontban meghatározott projektek támogatási szerződése 1. melléklet szerinti módosításához.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 1. melléklet szerint

3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

4–5.2

1. melléklet az 1878/2015. (XII. 2.) Korm. határozathoz

1.    A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 1. és 2. prioritása keretében támogatott projektek költségnövekményéről:

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt elszámolható közkiadás

Költségnövekmény

Projekt megnövelt támogatása (Ft)

Projekt megnövelt elszámolható közkiadása (Ft)

Szerződésmódosítás határideje

2.

támogatás része (Ft)

önerő része
(Ft)

támogatás része legfeljebb (Ft)

önerő része legfeljebb (Ft)

3.

TIOP-1.1.3-12/1-
2013-0001

Végponti kapcsolatok fejlesztése a közoktatásban (Központi szolgáltatás-fejlesztés a közoktatási hálózatban)

Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet

6 000 000 000

0

1 200 000 000

0

7 200 000 000

7 200 000 000

2015.
december 15.

4.

TIOP-2.2.4-09/1-
2010-0004

Központi Technológiai Tömb kialakítása és a hozzá kapcsolódó korszerű egészségügyi reform megvalósítása az Orosháza Városi Önkormányzat Kórházában

Orosházi Kórház

1 585 068 727

176 118 747

61 441 824

6 826 869

1 646 510 551

1 829 456 167

2015.
december 15.

5.

TIOP-2.2.6-
12/1A-
2013-0001

Janus Pannonius Program–Dél-Dunántúli Regionális Onkológiai Centrum kialakítása Pécsett

Pécsi Tudományegyetem

1 999 991 473

0

281 397 920

0

2 281 389 393

2 281 389 393

2015.
december 15..

2.    A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 3. prioritása keretében támogatott projekt többlettámogatásáról:

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt támogatása
(Ft)

Többlettámogatás
(Ft)

Projekt megnövelt támogatása
(Ft)

Projekt rövid bemutatása

Szerződésmódosítás határideje

2.

TIOP-3.5.2-12/1-
2013-0001

Komplex rehabilitáció Gárdonyban

Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

2 250 000 000

50 000 000

2 300 000 000

A projekt célja korai intervenciós és fogyatékos személyek rehabilitációs központjának létrehozása Agárdon. A projekt az aktív életre való felkészítésre helyezi a hangsúlyt, és ezzel elősegíti, hogy a mozgáskorlátozottak társadalomba való reintegrálására a lehető legnagyobb önállóság elérésével kerüljön sor.

2015. december 15.

2. melléklet az 1878/2015. (XII. 2.) Korm. határozathoz3

1

A határozatot az 1829/2018. (XII. 27.) Korm. határozat 1. pont 1.37. pontja hatályon kívül helyezte 2018. december 28. napjával.

2

A 4–5. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 2. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére