• Tartalom

1880/2015. (XII. 2.) Korm. határozat

1880/2015. (XII. 2.) Korm. határozat

egyes, a Környezet és Energia Operatív Program 5. prioritása keretében megvalósuló projektek támogatásának növeléséről, kötelezettségvállaláshoz történő hozzájárulásáról, valamint a Környezet és Energia Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervének megállapításáról szóló 1125/2015. (III. 6.) Korm. határozat módosításáról1

2015.12.04.

1. A Kormány

a) jóváhagyja az 1. melléklet szerint az ott felsorolt projektek támogatásának növelését,

b) hozzájárul az 1. és 2. melléklet szerinti projektek többlettámogatása vonatkozásában a kötelezettségvállaláshoz a 2007–2013 programozási időszak operatív programjai eredményes zárásával összefüggő 2015. évi feladatokra vonatkozó cselekvési tervről és a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret 2014. évi munkatervéről szóló 1051/2014. (II. 7.) Korm. határozat módosításáról szóló 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat I.8. pontja alapján,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: az 1. és a 2. melléklet szerint

c) hozzájárul az 1. melléklet szerinti projektek vonatkozásában a támogatói okirat módosításához az 1. melléklet szerint,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: az 1. melléklet szerint

d) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon azoknak a projekteknek a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Programból (a továbbiakban: KEHOP) történő finanszírozásáról, és a KEHOP 2016. évi éves fejlesztési keretében történő szerepeltetéséről, amelyekkel a Környezet és Energia Operatív Program

da) finanszírozó alaponkénti forrásfelhasználása meghaladná a 100%-ot,

db) egyes prioritásai esetén a forrásfelhasználás várható mértéke meghaladná a 110%-ot.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: folyamatos

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.2

1. melléklet az 1880/2015. (XII. 2.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt támogatása
(Ft)

Többlet-
támogatás
(Ft)

Projekt megnövelt támogatása
(Ft)

Projekt rövid bemutatása

Kötelezettségvállalás határideje

Támogatói okirat módosításának határideje

2.

KEOP-5.6.0/
E/15-2015-
0011

Energia-megtakarítást célzó egészségügyi eszközbeszerzés a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban

Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

139 440 920

29 464 000

168 904 920

A projekt célja az elavult képalkotó diagnosztikai eszköz új CT-berendezésre történő cseréjével egyrészt az energia felhasználásának csökkentése, másrészt a kórház eszközparkjának modernizálása. A támogatást igénylő gondoskodik az új berendezés minél hosszabb élettartama érdekében, a pályázat fenntartási időszakának végéig tartó, a napi működtetéshez szükséges tervszerű, megelőző karbantartás ellátásáról.

2015. december 10.

2015. december 14.

3.

KEOP-5.6.0/
E/15-2015-
0035

Ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet röntgensugárzáson alapuló diagnosztikai eszközeinek beszerzése

Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet

598 984 588

731 042 734

1 330 027 322

A pályázat keretében cserélni kívánt eszközökön felül a támogatást igénylő további meglévő és elavult képalkotó diagnosztikai eszközöket kíván cserélni az alábbi berendezésekre:
- 3 db C-íves sebészeti képerősítő,
- 3 db direkt digitális mobil röntgen,
- 2 db padlóvezetékes röntgencsöves direkt digitális röntgen,
- 2 db távirányításos átvilágító felvételi röntgen,
- 2 db fogászati röntgenberendezés digitalizálóval.

2015. december 10.

2015. december 14.

4.

KEOP-5.6.0/
E/15-2015-
0039

Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet röntgensugárzáson alapuló diagnosztikai eszközök beszerzése

Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet

607 494 100

539 048 960

1 146 543 060

A pályázat keretében cserélni kívánt eszközökön felül a támogatást igénylő további meglévő és elavult képalkotó diagnosztikai eszközöket kíván cserélni az alábbi berendezésekre:
1.) Szent László Kórház telephely:
- 1 db digitális felvételi röntgenberendezés,
- 2 db digitális mobil röntgenberendezés,
- 1 db röntgen leletező munkaállomás,
2.) Merényi Gusztáv Kórház telephely:
- 2 db digitális felvételi röntgenberendezés,
- 1 db digitális mobil röntgenberendezés,
- 1 db röntgen leletező munkaállomás,
- 2 db C-íves sebészeti digitális röntgen képerősítő.

2015. december 10.

2015.december 14.

5.

KEOP-5.6.0/
E/15-2015-
0043

Energia megtakarítást célzó fejlesztés a Bajcsy Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben a radiológiai géppark modernizálása

Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

1 067 345 406

646 100 000

1 713 445 406

A pályázat keretében cserélni kívánt eszközökön felül a támogatást igénylő további meglévő és elavult képalkotó diagnosztikai eszközöket kíván cserélni az alábbi berendezésekre:
- 1 db angiográfiás röntgenberendezés,
- 1 db haemodinamikai röntgenmunkahely.

2015. december 10.

2015.december 14.

6.

KEOP-5.6.0/
E/15-2015-
0044

Energiamegtakarítást célzó beruházás az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézetben

Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet

224 153 500

100 000 000

324 153 500

A pályázat keretében cserélni kívánt eszközökön felül a támogatást igénylő további meglévő és elavult képalkotó diagnosztikai eszközöket kíván cserélni az alábbi berendezésekre:
- 1 db felvételező digitális átvilágító röntgen és kiértékelő,
- 1 db digitális C-íves átvilágító röntgen.

2015. december 10.

2015.december 14.

7.

KEOP-5.6.0/
E/15-2015-
0055

Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzése a Gróf Eszterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő részére

Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő

178 115 723

72 009 000

250 124 723

A pályázat keretében cserélni kívánt eszközökön felül a támogatást igénylő további meglévő és elavult képalkotó diagnosztikai eszközt kíván cserélni az alábbi berendezésre:
- 1 db digitális mammográf készülék.

2015. december 10.

2015. december 14.

8.

KEOP-5.6.0/
E/15-2015-
0059

„Hagyjátok magatok mögött a tegnap álmait„ – Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzése a Szent János Kórházban

Szent János Kórház és Észak-Budai Egyesített Kórházak

1 100 364 830

265 125 200

1 365 490 030

A pályázat keretében cserélni kívánt eszközökön felül a támogatást igénylő további meglévő és elavult képalkotó diagnosztikai eszközöket kíván cserélni az alábbi berendezésekre:
- 3 db C-íves képerősítő,
- 1 db digitális tüdőszűrő berendezés működtetéséhez szükséges leletező munkaállomás,
- 3 db radiológiai berendezésekkel kompatibilis másodkonzol,
- 3 db kiemelt klinikusi másodkonzol,
- 2 db radiológiai archiváló másodkonzol,
- 3 db radiológiai berendezéshez szükséges röntgengépekkel kompatibilis, DICOM (Digitális képkezelés és kommunikáció az orvostudományban szabványok) képet előállító másodkonzol,
- 2 db radiológiai berendezéshez szükséges röntgen kiolvasó.

2015. december 10.

2015.december 14.

9.

KEOP-5.6.0/
E/15-2015-
0069

Energia-megtakarítást célzó röntgen készülékek beszerzése a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban

Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr

716 340 198

279 232 360

995 572 558

A projekt célja az elavult képalkotó diagnosztikai eszköz új röntgenberendezésre történő cseréjével egyrészt az energia felhasználásának csökkentése, másrészt a kórház eszközparkjának modernizálása. A támogatást igénylő gondoskodik az új berendezés minél hosszabb élettartama érdekében, a pályázat fenntartási időszakának végéig tartó, a napi működtetéshez szükséges tervszerű, megelőző karbantartás ellátásáról.

2015. december 10.

2015. december 14.

10.

KEOP-5.6.0/
E/15-2015-
0088

Energiatakarékos kardiológiai röntgen angiográfia berendezés beszerzése a balatonfüredi Állami Szívkórházba

Állami Szívkórház Balatonfüred

179 935 140

59 289 950

239 225 090

A projekt célja az elavult képalkotó diagnosztikai eszköz új röntgenberendezésre történő cseréjével egyrészt az energia felhasználásának csökkentése, másrészt a kórház eszközparkjának modernizálása. A támogatást igénylő gondoskodik az új berendezés minél hosszabb élettartama érdekében, a pályázat fenntartási időszakának végéig tartó, a napi működtetéshez szükséges tervszerű, megelőző karbantartás ellátásáról.

2015. december 10.

2015. december 14.

11.

KEOP-5.6.0/
E/15-2015-
0092

Röntgen berendezések energia-megtakarítást eredményező cseréje a Heim Pál Gyermekkórházban

Heim Pál Gyermekkórház

975 386 416

318 770 000

1 294 156 416

A pályázat keretében cserélni kívánt eszközökön felül a támogatást igénylő további meglévő és elavult képalkotó diagnosztikai eszközöket kíván cserélni az alábbi berendezésekre:
- 1 db digitális mennyezeti sínes felvételi röntgen,
- 1 db digitális mobil rtg (radioizotópos termoelektromos generátor) berendezés,
- 1 db fogászati digitális panoráma röntgen.

2015. december 10.

2015. december 14.

12.

KEOP-5.6.0/
E/15-2015-
0096

Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása a Felső-Szabolcsi Kórházban, 2. szakasz

Felső-Szabolcsi Kórház

450 408 971

429 768 000

880 176 971

A pályázat keretében cserélni kívánt eszközökön felül a támogatást igénylő további meglévő és elavult képalkotó diagnosztikai eszközöket kíván cserélni az alábbi berendezésekre:
- 1 db multifunkciós digitális felvételi átvilágító berendezés,
- 1 db mennyezeti rögzítésű digitális felvételi röntgen fali állványzattal,
- 1 db fogászati panoráma röntgen.

2015. december 10.

2015. december 14.

2. melléklet az 1880/2015. (XII. 2.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt támogatása
(Ft)

Többlet-
támogatás
(Ft)

Projekt megnövelt támogatása
(Ft)

Projekt rövid bemutatása

Kötelezettségvállalás határideje

2.

KEOP-5.6.0/
E/15-2015-
0098

Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzése az Országos Onkológiai Intézetben

Országos Onkológiai Intézet

805 402 250

31 750 000

837 152 250

A pályázat keretében cserélni kívánt eszközökön felül a támogatást igénylő további meglévő és elavult képalkotó diagnosztikai eszközt kíván cserélni az alábbi berendezésre:
- 1 db digitális röntgen átvilágító (Flat paneles).

2015. december 10.

1

A határozatot az 1829/2018. (XII. 27.) Korm. határozat 1. pont 1.39. pontja hatályon kívül helyezte 2018. december 28. napjával.

2

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére