• Tartalom

1924/2015. (XII. 11.) Korm. határozat

1924/2015. (XII. 11.) Korm. határozat

a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból, az Országvédelmi Alapból és egyéb előirányzat-átcsoportosításról, valamint egyes kormányhatározatok módosításáról

2015.12.12.

1. A Kormány

1.1. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 21. § és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 23. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatot az 1. melléklet szerint megemeli;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

1.2. a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 19. § (3) bekezdésében és az Áht. 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva 4199,1 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 33. Országvédelmi Alap cím terhére, a 2. melléklet szerint;

Az átcsoportosítás tekintetében

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

1.3. a Kvtv. 19. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva elrendeli a Kvtv. 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet címrendjének a 26. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat feladatainak támogatása és 27. Paks Város Önkormányzat Kinizsi utca felújítása és közműcsere támogatása címmel történő kiegészítését;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

belügyminiszter

Határidő: azonnal

1.4. az Áht. 21. § (6) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva 8618,5 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel – kivéve a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet részére történő átcsoportosítás – a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 32. Rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére, a 3. melléklet szerint;

Az átcsoportosítás tekintetében

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

Az elszámolás és a visszatérítési kötelezettség tekintetében

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter, belügyminiszter, külgazdasági és külügyminiszter, emberi erőforrások minisztere a fejezetüket érintő átcsoportosítások tekintetében

Határidő: 2016. június 30.

1.5. egyetért azzal, hogy a belügyminiszter az 1.4. pont szerint a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet részére átcsoportosított összeg terhére külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül, előfinanszírozás keretében és egy összegben nyújtson 150 millió forint támogatást a Babits Mihály Kulturális Központ működéséhez, 100 millió forint támogatást út, járda és parkoló felújításához, továbbá 50 millió forint támogatást uszoda működtetéséhez Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata (ezen alpont alkalmazásában a továbbiakban: Önkormányzat) részére, valamint a támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes feltételeiről támogatási szerződést kössön az Önkormányzattal;

1.6. egyetért azzal, hogy a belügyminiszter a 1.4. pont szerint a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet részére átcsoportosított összeg terhére külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül, előfinanszírozás keretében és egy összegben nyújtson 300 millió forint támogatást a Kinizsi utca felújításához és közműcserére Paks Város Önkormányzata (ezen alpont alkalmazásában a továbbiakban: Önkormányzat) részére, valamint a támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes feltételeiről támogatási szerződést kössön az Önkormányzattal;

1.7. egyetért azzal, hogy ha az 1.5. és 1.6. pont szerinti támogatás az 1.5. és 1.6. pont szerinti Önkormányzatok számára 2015. évben nem, vagy nem teljes összegben kerül folyósításra, a 2016. évben a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezetben azonos néven létrehozott címre e határozat rendelkezéseit kell alkalmazni;

1.8. az Áht. 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság felállításához szükséges forrásbiztosítás érdekében 3300,0 millió forint, valamint a Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Eximbank Zrt.) tőkeemelése érdekében 10 900,0 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a 4. melléklet szerint;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

1.9. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy – különös tekintettel a 2016. és 2017. évekre – mutassa be az Eximbank Zrt. tőkehelyzetét, tevékenységét és az abból eredő költségvetési hatásokat, azok nagyságrendjének indokait, továbbá ismertesse a felhasznált költségvetési források (tőkejuttatás és kamatkiegyenlítés) nemzetgazdasági hatásait, kiemelten az exportélénkítés és az állami bevétel növekedésének várható eredményeit;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

Határidő: 2016. március 31.

1.10. egyetért azzal, hogy az állami tankönyvfejlesztés és kiadás feltételeinek megteremtése érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról szóló 1158/2014. (III. 20.) Korm. határozat (a továbbiakban: Határozat) 1. melléklete szerint – az egyszeri előirányzat-átcsoportosítás összesen összegének változatlanul hagyása mellett – a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 6. Egyéb oktatási intézmények cím, 2. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet alcím javára átcsoportosított összesen 1 306 369 ezer forintból 323 524 ezer forint a K1. Személyi juttatások kiemelt előirányzat, 73 493 ezer forint a K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiemelt előirányzat, 677 476 ezer forint a K3. Dologi kiadások kiemelt előirányzat, 231 876 ezer forint a K6. Beruházások kiemelt előirányzat terhére kerüljön felhasználásra és elszámolásra.

2–4.1

1. melléklet az 1924/2015. (XII. 11.) Korm. határozathoz

XI. Miniszterelnökség

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2015.

Millió forintban, egy tizedessel

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

297102

 

32

 

 

 

 

 

Rendkívüli kormányzati intézkedések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

7 674,4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Fejezet

 

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb:

 

azonnal

 

7 674,4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7 674,4

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. melléklet az 1924/2015. (XII. 11.) Korm. határozathoz

XI. Miniszterelnökség

XIV. Belügyminisztérium

XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium

XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma

XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2015.

ezer forintban

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

304191

 

14

 

 

 

 

 

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K4

 

 

 

 

 

Ellátottak pénzbeli juttatásai

 

 

 

 

 

 

 

 

9 804

 

 

 

271734

 

33

 

 

 

 

 

Országvédelmi Alap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-4 199 100

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XIV.

 

 

 

 

 

Belügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

003704

 

1

 

 

 

 

 

Belügyminisztérium igazgatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K6

 

 

 

 

 

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

180 000

 

 

 

001711

 

12

 

 

 

 

 

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

79 267

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XVIII.

 

 

 

 

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

260256

 

4

 

 

 

 

 

Balassi Intézet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

34 780

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

 

 

 

 

 

 

 

 

8 802

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

14 940

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K4

 

 

 

 

 

Ellátottak pénzbeli juttatásai

 

 

 

 

 

 

 

 

32 852

 

 

 

 

 

7

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

356039

 

 

 

7

 

 

 

 

 

Határmenti gazdaságfejlesztési programok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

80 000

 

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

227942

 

5

 

 

 

 

 

Egyetemek, főiskolák

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K4

 

 

 

 

 

Ellátottak pénzbeli juttatásai

 

 

 

 

 

 

 

 

2 080 870

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8

 

 

 

 

 

Nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok programjai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

302913

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Nemzetközi kétoldalú oktatási és képzési programok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

62 785

 

 

 

 

XLIII.

 

 

 

 

 

Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Felhalmozási jellegű kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

356028

 

 

 

12

 

 

 

 

 

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer fejlesztése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K6

 

 

 

 

 

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

1 615 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ezer forintban

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ezer forintban

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

304191

 

14

 

 

 

 

 

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9 804

 

 

 

 

XIV.

 

 

 

 

 

Belügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

003704

 

1

 

 

 

 

 

Belügyminisztérium igazgatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

180 000

 

 

 

001711

 

12

 

 

 

 

 

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

 

 

 

 

 

 

 

 

 

79 267

 

 

 

 

XVIII.

 

 

 

 

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

260256

 

4

 

 

 

 

 

Balassi Intézet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

91 374

 

 

 

 

 

7

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

356039

 

 

 

7

 

 

 

 

 

Határmenti gazdaságfejlesztési programok

 

 

 

 

 

 

 

 

80 000

 

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

227942

 

5

 

 

 

 

 

Egyetemek, főiskolák

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2 080 870

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8

 

 

 

 

 

Nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok programjai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

302913

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Nemzetközi kétoldalú oktatási és képzési programok

 

 

 

 

 

 

 

 

62 785

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Fejezet

 

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb: azonnal

 

 

4 199 100

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4 199 100

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. melléklet az 1924/2015. (XII. 11.) Korm. határozathoz

IX. Helyi önkormányzatok támogatásai

XI. Miniszterelnökség

XIV. Belügyminisztérium

XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium

XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2015.

Millió forintban, egy tizedessel

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

IX.

 

 

 

 

 

Helyi önkormányzatok támogatásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

334939

 

26

 

 

 

 

 

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

300,0

 

 

 

356062

 

27

 

 

 

 

 

Paksi Kinizsi utca felújítása és közműcsere támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

300,0

 

 

 

 

XIV.

 

 

 

 

 

Belügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

001711

 

12

 

 

 

 

 

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

2 310,0

 

 

 

 

XVIII.

 

 

 

 

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004174

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Nemzetközi tagdíjak és kötelező jellegű, önkéntes hozzájárulások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

3 000,0

 

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Felsőoktatási feladatok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

297424

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Lakitelek Népfőiskola támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

120,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

38,0

 

 

 

 

 

 

28

 

 

 

 

 

Gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

295202

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások

 

 

 

 

 

 

 

 

850,5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

55

 

 

 

 

 

Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

335740

 

 

 

9

 

 

 

 

 

Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú támogatások

 

 

 

 

 

 

 

 

434,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

1 116,0

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

302213

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Év közben jelentkező többletfeladatok kiadásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

150,0

 

 

 

297102

 

32

 

 

 

 

 

Rendkívüli kormányzati intézkedések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-8 618,5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XIV.

 

 

 

 

 

Belügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

001711

 

12

 

 

 

 

 

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2 310,0

 

 

 

 

XVIII.

 

 

 

 

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004174

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Nemzetközi tagdíjak és kötelező jellegű, önkéntes hozzájárulások

 

 

 

 

 

 

 

 

3 000,0

 

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

Felsőoktatási feladatok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

297424

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Lakitelek Népfőiskola támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

158,0

 

 

 

 

 

 

28

 

 

 

 

 

Gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

295202

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

850,5

 

 

 

 

 

 

55

 

 

 

 

 

Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

335740

 

 

 

9

 

 

 

 

 

Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

1 550,0

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

302213

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Év közben jelentkező többletfeladatok kiadásai

 

 

 

 

 

 

 

 

150,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I. n.év

II. n.év

III. n.év

IV. n.év

Fejezet

 

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb:

 

azonnal

 

8 618,5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8 618,5

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. melléklet az 1924/2015. (XII. 11.) Korm. határozathoz

XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium

XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai

XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2015.

Millió forintban, egy tizedessel

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XVIII.

 

 

 

 

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8

 

 

 

 

 

Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

351895

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Eximbank Zrt. tőkeemelése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K6

 

 

 

 

 

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10 900,0

 

 

 

 

XLII.

 

 

 

 

 

A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

29

 

 

 

 

 

Lakástámogatások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

005137

 

 

1

 

 

 

 

 

Egyéb lakástámogatások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-10 900,0

 

 

 

 

 

32

 

 

 

 

 

Egyéb költségvetési kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Vegyes kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

348551

 

 

 

25

 

 

 

 

 

Átmeneti hulladék-közszolgáltatással kapcsolatos kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K6

 

 

 

 

 

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-3 300,0

 

 

 

 

XLIII.

 

 

 

 

 

Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Felhalmozási jellegű kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Állami tulajdoni részesedések növekedését eredményező kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

296335

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Részesedésvásárlás, tőkeemelés, pótbefizetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K6

 

 

 

 

 

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3 300,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

Államháztartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I. n.év

II. n.év

III. n.év

IV. n.év

Fejezet

 

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb:

 

azonnal

 

14 200,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14 200,0

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

A 2–4. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére