• Tartalom

1935/2015. (XII. 12.) Korm. határozat

1935/2015. (XII. 12.) Korm. határozat

a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja () együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól*

2016.02.16.
Magyarország kiemelt nemzetpolitikai érdeke és nemzetstratégiai célja – Magyarország Alaptörvénye Alapvetésének D) cikkével összhangban – a kárpátaljai magyar kisebbség szülőföldjén való boldogulása, magyarságának megőrzése, Magyarországgal való együttműködésének előmozdítása. Magyarország elkötelezett Ukrajna európai uniós integrációja mellett, amely – az ukrán szándékok érvényesülésével együtt – hozzájárulhat az említett magyar érdekek és célok megvalósításához, a kárpátaljai magyarság anyaországgal való gazdasági, kulturális és oktatási kapcsolatainak fejlődéséhez. A 2016. január 1-jén hatályba lépő Mély és Átfogó Szabadkereskedelmi Egyezmény (DCFTA) fontos lépés Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatában, amelyet Magyarország Kormánya következetesen támogat, és amelynek végrehajtása további együttműködést igényel a két ország között. Mindezekre is figyelemmel a Kormány a következő határozatot hozza:

1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 31. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja () együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációja érdekében – e határozat közzétételét követő naptól – 2017. november 30. napjáig dr. Grezsa Istvánt kormánybiztossá (a továbbiakban: kormánybiztos) nevezi ki.

2. A kormánybiztos az 1. pont szerinti feladatkörében

a) a szülőföldön maradás támogatása érdekében elősegíti és koordinálja a Kárpátalján megvalósuló magyar nyelvű oktatás szervezésének támogatását és fejlesztését, valamint irányítja az erre irányuló átfogó programok kidolgozását,

b) elősegíti és támogatja a Magyarország területén folyó ukrán nyelvoktatás és nyelvi képzések megvalósítását,

c) javaslatot tesz a Kárpátalján élő magyar közösségek szociális helyzetét megerősítő egészségügyi, családtámogatási, gyermeknevelési, gyermekétkeztetési, környezetvédelmi támogatási programokra, illetve egyéb karitatív, egyházi és szociális programokra, valamint összehangolja e programok végrehajtását,

d) feladatainak ellátása érdekében kapcsolatot tart az Ukrán Országos Önkormányzattal,

e) a fenntartható fejlődés követelményeinek való megfelelés érdekében figyelemmel kíséri a Kárpátalját érintő, az épített és természeti környezetre, a településekre gyakorolt esetleges közvetlen vagy közvetett környezetterhelő hatással járó beruházások és fejlesztési programok megvalósítását,

f) közreműködik az érintett minisztériumokkal együtt a Kárpátalját érintő katasztrófavédelmi, migrációs, honosítási, határfejlesztési, biztonságpolitikai, illetve rendészeti hatáskörbe tartozó feladatok ellátásában és az ebbe a körbe tartozó átfogó programok kidolgozásában,

g) javaslatot tesz a Kormány részére a kormányzati célok érvényesítéséhez és azok gyakorlati megvalósításához szükséges gazdasági, jogi és közigazgatási folyamatokra, valamint kidolgozza azok szakmai tartalmát,

h) – a miniszterelnök általános helyettesének a nemzetpolitikával kapcsolatos feladatköreit nem érintve – biztosítja, hogy a Kárpátaljai Megyei Tanács mint társult fél esetében érvényesüljenek a Kormány nemzetpolitikai célkitűzései,

i) feladatainak ellátása érdekében kapcsolatot tart Kárpátalja önkormányzataival, valamint a Kárpátalján működő egyházak és civil szervezetek képviselőivel,

j) támogatja és elősegíti a Kárpátalján élő magyarság kapcsolatainak fejlesztését a régióban működtetett államigazgatási szervek rendszerén keresztül,

k) elősegíti a kárpátaljai kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését, valamint a kárpátaljai mezőgazdaság megerősödését és fejlesztését,

l) közreműködik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzatainak bevonásával a gazdaság-élénkítő regionális fejlesztési, valamint terület- és településfejlesztési programok kidolgozásában és megvalósításában,

m) összkormányzati szinten koordinálja az a)–l) pontban foglaltak megvalósításához szükséges kormányzati döntések, intézkedések és átfogó programok előkészítését, ennek keretében javaslatot tesz az esetleges kapcsolódó jogalkotási és egyéb feladatokra vonatkozóan, valamint figyelemmel kíséri ezek végrehajtását,

n) felel a Tisza Európai Területi Társulás (a továbbiakban: Tisza ETT) munkájának kormányzati célokkal és prioritásokkal való összehangolásáért,

o) felel a Tisza ETT Duna Régió Stratégia releváns célkitűzéseihez való térségi szintű hozzájárulásáért,

p) figyelemmel kíséri az n) és o) pontban meghatározott célok elérése érdekében indított együttműködési programok megvalósulását,

q) biztosítja, hogy a Tisza ETT-ben társult szervezetek esetében esélyegyenlőség valósuljon meg a programokhoz való hozzáférés tekintetében,

r) biztosítja, hogy a Tisza ETT-ben társult szervezetek céljai és prioritásai érvényre jussanak a fejlesztési programokban,

s) különös figyelmet fordít a Tisza ETT hatókörében élő határon túli magyar közösségek gazdasági és szociális helyzetének megerősítésére.

3. A kormánybiztos a tevékenységéről jelentés formájában félévente beszámol a Kormánynak.

4. A miniszterelnök a kormánybiztos tevékenységét a Miniszterelnökséget vezető miniszter útján irányítja.

5. A kormánybiztos e tevékenységéért a Ksztv. 31. § (7) bekezdése szerinti díjazásban és juttatásokban részesül.

6. A kormánybiztos tevékenységét a Miniszterelnökség szervezetében működő titkárság segíti.

6/A.* A kormánybiztos közvetlenül irányítja a Miniszterelnökségen

a) a Kormánybiztosi Stratégiai és Koordinációs Főosztály és

b) a Kormánybiztosi Kirendeltségi Főosztály

vezetője tevékenységét.

7. A kormánybiztos összehangolja a Kormány irányítása alatt álló szerveknek, intézményeknek a kormánybiztos feladatai ellátásával összefüggő tevékenységét.

8. A Kormány felhívja valamennyi minisztert, továbbá a Kormány irányítása alatt álló szervek, intézmények vezetőit, hogy

a) az általános együttműködési kötelezettség keretében segítsék elő a kormánybiztos feladatainak ellátását,

b) a kormánybiztos feladatainak ellátásához szükséges adatokat, információkat, elemzéseket bocsássák a kormánybiztos rendelkezésére.

9. A Kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízott útján gondoskodjon arról, hogy a Nyíregyházi Járási Hivatalban és a Kisvárdai Járási Hivatalban a kormánybiztos feladatainak ellátását segítő szakszemélyzet, valamint a feladatellátáshoz szükséges tárgyi eszközök rendelkezésre álljanak.

Felelős:    Miniszterelnökséget vezető miniszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízott útján

Határidő:    folyamatos

10. A Kormány felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, gondoskodjon arról, hogy Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Magyarország Beregszászi Konzulátusa

a) az általános együttműködési kötelezettség keretében segítse elő a kormánybiztos feladatainak ellátását,

b) a kormánybiztos feladatainak ellátásához szükséges adatokat, információkat, elemzéseket bocsássa a kormánybiztos rendelkezésére,

c) biztosítsa a kormánybiztos feladatainak ellátását segítő szakszemélyzet, valamint a feladatellátáshoz szükséges tárgyi eszközök rendelkezésre állását.

Felelős:    külgazdasági és külügyminiszter

Határidő:    folyamatos

11. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

*

A határozatot az 1893/2017. (XI. 30.) Korm. határozat 13. pontja hatályon kívül helyezte 2017. december 1. napjával.

*

A 6/A. pontot az 1050/2016. (II. 15.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére