• Tartalom

1993/2015. (XII. 28.) Korm. határozat

1993/2015. (XII. 28.) Korm. határozat

a sportolók által használt táplálék-kiegészítőknek a tiltott teljesítményfokozás szempontjából történő vizsgálatára alkalmas sport-táplálkozástudományi intézmény megvalósításával kapcsolatos intézkedésekről

2015.12.29.

A Kormány – tekintettel arra, hogy a sport hasznos és megtérülő társadalmi befektetés, valamint a magyar sport versenyképességének megtartása és erősítése, valamint az azon keresztül megvalósuló egészségtudatos életmód támogatása kiemelt társadalmi érdek –

1. egyetért azzal, hogy a Testnevelési Egyetem szervezeti keretein belül létre kell hozni egy, a táplálék- és étrend-kiegészítők hatékonyságának, sportolói teljesítmény-optimalizáló hatásának tudományos megalapozottságú vizsgálatát végző, valamint az elsősorban sportolók által használt táplálék- és étrend-kiegészítőkben kiemelten a WADA Tiltólistáján szereplő szerek jelenlétére vonatkozó bevizsgálást végző, laboratóriumi feladatokat, továbbá felvilágosítást, tanácsadást ellátó, nemzetközi akkreditációval rendelkező intézményt;

2. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy az 1. pont szerinti intézmény létrehozása érdekében szükséges intézkedéseket – az elhelyezés és a létrehozás szervezeti, személyi és tárgyi eszköz feltételei tekintetében a Testnevelési Egyetemmel egyeztetve – tegye meg;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2016. július 1.

3. felhívja a nemzetgazdasági minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy gondoskodjanak az 1. pontban meghatározott intézmény kialakításához és folyamatos működtetéséhez szükséges forrásoknak a Magyarország központi költségvetése XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében történő biztosításáról;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: az intézmény kialakítása és működtetése tekintetében a költségek felmerülésének függvényében a 2016. évben folyamatos,

az intézmény működtetése és fejlesztése tekintetében a 2017. évtől a központi költségvetés tervezésével összhangban.

4. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére