• Tartalom

20/2015. (XI. 24.) KKM utasítás

20/2015. (XI. 24.) KKM utasítás

a fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről és hatáskörökről1

2016.10.29.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (3) bekezdésében, valamint a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következő utasítást adom ki:

1. § A Külgazdasági és Külügyminisztérium (a továbbiakban: KKM) fejezeti kezelésű előirányzataival kapcsolatos eljárási rendet és hatásköröket tartalmazó gazdálkodási szabályzatot az 1. mellékletben foglaltak szerint határozom meg.

2. §2

3. §3

1. melléklet a 20/2015. (XI. 24.) KKM utasításhoz


A fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rend és hatáskörök szabályzata
Általános rendelkezések

1. Az utasítás hatálya

1. § A KKM fejezeti kezelésű előirányzataival kapcsolatos eljárási rendet és hatásköröket tartalmazó belső szabályzat hatálya
a) a központi költségvetésről szóló törvénynek a KKM fejezetében eredeti előirányzatként megállapított fejezeti kezelésű előirányzatokra,
b) a költségvetési évet megelőző évek központi költségvetéséről szóló törvényben az a) pont szerinti költségvetési fejezetet irányító szerv vezetője (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium és annak jogelődjei költségvetési fejezetében megállapított fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési maradványára,
c) az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) alapján az a) pont szerinti költségvetési fejezetben a költségvetési évben megállapított új előirányzatokra
[az a)–c) pont a továbbiakban együtt: előirányzatok] terjed ki.

2. § A KKM humanitárius segélyeket, adományokat, valamint felajánlásokat az arra irányuló kérelem, jogszabályi rendelkezés, valamint a Kormány egyedi határozata alapján egyoldalú jognyilatkozat formájában is nyújthat.

2. Értelmező rendelkezések

3. § A jelen utasítás alkalmazásában
1. érvényesítés: a teljesítés igazolása alapján az összegszerűségnek a szerződéssel való egyeztetése, a fedezet megléte és az érvényesítést megelőző ügymenetben az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.), az Ávr. és az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet előírásai betartásának ellenőrzése a FEUVE szabályzatban meghatározott részletes feladatleírás szerint, ideértve a szükséges aláírások meglétének, az ellenjegyzők nevének és az ellenjegyzés időpontja megjelölésének, a teljesítést igazoló jogosultságának ellenőrzését is;
2. fedezetigazolás: az előzetes kötelezettségvállaláshoz a pénzügyi fedezet rendelkezésre állását igazoló dokumentum;
3. kezelő szerv: a Beruházás ösztönzési célelőirányzat tekintetében a beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló 210/2014. (VIII. 27.) Korm. rendelet szerint kijelölt szervezet;
4. kötelezettségvállalás: az előirányzatok felhasználását szolgáló, a kiadási előirányzatokat terhelő fizetési vagy más teljesítési kötelezettség vállalása, amely kizárólag írásos formában történhet;
5. kötelezettségvállalás jogi szempontú ellenjegyzése: annak írásban történő igazolása, hogy az adott kötelezettségvállalásra vonatkozóan a szerződés és a kezdeményező által rendelkezésre bocsátott iratok összhangban vannak, a szerződés az annak tárgyát képező jogviszonyra vonatkozó jogi előírásoknak megfelel, ide nem értve a pénzügyi ellenjegyzés alapjául szolgáló gazdálkodási szabályoknak való megfelelést;
6. kötelezettségvállalás pénzügyi szempontú ellenjegyzése: annak írásban történő igazolása, hogy a jóváhagyott költségvetés fel nem használt, illetve le nem kötött, a kötelezettségvállalás tárgyával összefüggő kiadási előirányzata rendelkezésre áll, illetve a befolyt vagy a megtervezett és várhatóan befolyó bevétel biztosítja a fedezetet, a kifizetés időpontjában a fedezet rendelkezésre áll, a kötelezettségvállalási jogkör fennáll, és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat a FEUVE szabályzatban meghatározott részletes feladatleírás szerint;
7. kötelezettségvállaló: a miniszter vagy a miniszter által az előirányzatok terhére fizetési kötelezettség vállalására jogosultként meghatározott személy;
8. külföldi szervezet: nem magyarországi székhelyű jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet;
9. szakmai felügyeletet ellátó szervezeti egységek: a KKM Szervezeti és Működési Szabályzatával (a továbbiakban: SzMSz) összhangban az előirányzatot érintő szakmai feladatok ellátásának koordinálását végző szervezeti egység;
10. teljesítés igazolása: a kötelezettségvállalás dokumentumában foglaltak teljesítésének írásban történő igazolása;
11. teljesítésigazoló: a miniszter, valamint a miniszter által erre írásban felhatalmazott személy, ideértve a kezelő szerv képviseletét ellátó személyt, valamint a helyettesítés esetét is. Ha a helyettesítés nem jogszabályon alapul, azt írásbeli meghatalmazással igazolni szükséges;
12. utalványozás: a kiadások teljesítésének, a bevételek beszedésének, valamint elszámolásának elrendelése;
13. záradékolás (záradékolt kötelezettségvállalás): a külképviseletek által pénzügyileg lebonyolított kötelezettségvállalás, melynek pénzügyi elszámolása az érintett fejezeti kezelésű előirányzat terhére történik. A záradékolás a fejezeti kezelésű előirányzat terhére előleg formájában is történhet.
Közös szabályok

4. § (1) Az előirányzatok szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználásáért a kötelezettségvállaló és a kezelő szerv felel.
(2) A kötelezettségvállaló, a kezelő szerv – az éves beszámoló elkészítése és a zárszámadás keretében – szöveges értékelést készít az általa kezelt előirányzatok felhasználásáról, a megvalósított szakmai célokról, a nevesített feladatok végrehajtásáról és az előirányzat-maradványról.

5. § A közigazgatási államtitkár vagy a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár eltérő rendelkezése hiányában, az előirányzatok tartalmazzák a felhasználásukkal kapcsolatosan felmerülő költségek, így különösen a kincstár által a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtásáért felszámított díj, rendelkezésre állási díj, pénzügyi tranzakciós illeték, a postaköltség, a fordítási, tolmácsolási, szakértői költség fedezetét is.

6. § (1) A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján kötött szerződéshez kapcsolódó, havi nettó 200 ezer forintot meghaladó kifizetés akkor teljesíthető, ha a kifizetés időpontjában rendelkezésre áll a vállalkozás 30 napnál nem régebbi nemlegesnek minősülő együttes adóigazolása, vagy a vállalkozás szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban.
(2) Az együttes adóigazolás beszerzéséről vagy a köztartozásmentes adózói adatbázisban való szereplés ellenőrzéséről a teljesítésigazoló gondoskodik.

7. § Az idegen nyelven kiállított nyilatkozathoz, dokumentumhoz magyar nyelvű fordítást is csatolni kell, vagy az idegen nyelven kiállított bizonylatra rá kell vezetni a fordítást.

8. § (1) A kezelő szerv az általa kezelt előirányzatok tekintetében felel
a) az elkülönített pénzügyi számla kezeléséért, az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultságok körében az előirányzatok terhére történő kötelezettségvállalásért, azok megalapozottságáért, nyilvántartásáért, a teljesítés igazolásáért, az utalványozásért, a pénzügyi lebonyolítás körében a pénzügyi ellenjegyzésért és az érvényesítésért, a pénzügyi, számviteli elszámolásért és a feladat ellátására kötött szerződésben foglaltak teljesítéséért;
b) a dokumentumokkal alátámasztott döntési javaslat összeállításáért;
c) a támogatási döntés elleni kifogás tárgyában hozott döntésben foglaltakból adódó, a kezelő szerv feladatkörébe tartozó pénzügyi, adatszolgáltatási és nyilvánosságra hozatalhoz kapcsolódó feladatok teljesítéséért;
d) az Ávr. 13. § (3) bekezdésében meghatározott szabályzat elkészítéséért;
e) a pályázatokhoz és egyedi támogatási kérelmekhez kapcsolódó, az Áht. 54/B. §-ában előírt adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséért.
(2) A KKM-mel kötött megállapodás az (1) bekezdés rendelkezéseitől eltérő feladat- és hatásköröket is megállapíthat.

9. § A fejezeti kezelésű előirányzatokat érintő visszterhes szerződések, megrendelések lebonyolítása esetében a KKM gazdálkodási keretszabályzatáról szóló szabályzat szerint kell eljárni.

10. § Külön szabályozás rendelkezik
a) a fejezeti kezelésű előirányzatok terhére teljesítendő nemzetközi tagdíjbefizetési kötelezettségek, valamint kötelező jellegű önkéntes felajánlások finanszírozásáról;
b) a Beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásának szabályairól,
c) a nemzetközi fejlesztési együttműködés és humanitárius segélyezéshez kapcsolódó jelen szabályozástól eltérő felhasználás eljárásrendjéről.
Az előirányzatok tervezése

11. § (1) Az előirányzatok tervezése az Áht. és az Ávr. hatályos előírásai, továbbá az államháztartásért felelős miniszter által kiadott tervezési tájékoztatóban foglaltak alapján történik.
(2) A költségvetés szakmai tervezése és végrehajtása során a szakmai felügyeletet ellátó szervezeti egységek, illetve a kötelezettségvállalók a felügyeletük alá tartozó egyes előirányzatokért tartoznak felelősséggel.
(3) Az előirányzatok tervezésének koordinálásáért a Költségvetési Főosztály (a továbbiakban: KFO) vezetője felelős, aki az államháztartásért felelős miniszter által kiadott tervezési tájékoztató – az abban szereplő határidők – ismeretében szervezi a tervezéssel kapcsolatos feladatok ellátását.
(4) Az egyes előirányzatok éves költségvetési javaslatának összeállításához szükséges információkat a közigazgatási államtitkár iránymutatásának megfelelően adják meg a kötelezettségvállalók a KFO részére.
(5) A központi költségvetésről szóló törvény elfogadását követően a KFO vezetője megállapítja az egyes előirányzatok költségvetési előirányzatait.
(6) A megállapított kincstári költségvetés alapján az előirányzatok elemi költségvetését a KFO a kincstár honlapján közzétett űrlapok, illetve a rendelkezésre bocsátott elektronikus program segítségével készíti el, és nyújtja be feldolgozásra.
(7) Az előirányzatok elemi költségvetését a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár – mint a KKM gazdasági vezetője – aláírásával hagyja jóvá.
Az előirányzatok módosításának és átcsoportosításának különös szabályai

12. § Az előirányzatok felhasználása a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 3/2015. (VII. 15.) KKM rendeletben (a továbbiakban: KKM rendelet) meghatározott célokra történhet.

13. § (1) A fejezeten belüli intézményhez átcsoportosított előirányzat felhasználása során a kötelezettségvállalás, az ellenjegyzés, az utalványozás és az érvényesítés az érintett intézmény gazdálkodására vonatkozó szabályzatok szerint történik.
(2) Az átcsoportosított előirányzatot a megvalósító intézmény fejezeti kezelésű előirányzatonként, feladatonként és kiadási jogcímenként elkülönítetten kezelni és azok igénybevételéről – a feladat elvégzését követően – az átcsoportosításra vonatkozó intézkedésben foglaltak szerint, valamint az éves beszámoló keretében elszámolni köteles.
(3) A KFO az előirányzatok átcsoportosításáról, a felhasználás jogcíméről, a felhasználás időtartamáról, valamint az elszámolási kötelezettség feltételeiről értesíti az érintett költségvetési szerv gazdasági szervezetét.

14. § (1) Az előirányzatok és az intézményi címeket érintő fejezeti hatáskörű előirányzat-átcsoportosítási és -módosítási jogkört a miniszter által átruházott hatáskörben – a (2) bekezdés kivételével – a KFO vezetője gyakorolja.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti előirányzat-átcsoportosításhoz és -módosításhoz a Kormány vagy az államháztartásért felelős miniszter engedélye is szükséges, úgy az előirányzat-átcsoportosítási és -módosítási jogkört a miniszter által átruházott hatáskörben a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár gyakorolja.
(3) A Kormány és az Országgyűlés hatáskörébe tartozó előirányzat-átcsoportosítás és -módosítás technikai végrehajtásáról a KFO vezetője gondoskodik.
(4) Az előirányzatok rovatainak végleges csökkentéséről, zárolásáról a miniszter által átruházott hatáskörben a közigazgatási államtitkár dönt.
(5) A központi költségvetésről szóló törvényben jóváhagyott előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő kiadási előirányzatok túllépésekor az eredeti előirányzatot meghaladó támogatási igényt, valamint az azt megalapozó indokolást és számítást a szakfőosztály és a kezelő szerv készíti elő a KFO, valamint a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár közreműködésével, és a közigazgatási államtitkár nyújtja be az államháztartásért felelős miniszter, illetve a Kormány részére.
(6) Ha az (5) bekezdés szerinti eredeti előirányzatot meghaladó támogatási igény érvényesítéséhez önálló, a KKM által készített kormány-előterjesztés készítése szükséges, úgy annak elkészítéséről a szakmai felügyeletet ellátó szervezeti egység a KFO közreműködésével gondoskodik.
(7) Az előirányzat-átcsoportosításokról a KFO a FORRÁS SQL programmal nyilvántartást vezet.
Az előirányzatok felhasználásának általános szabályai

3. Általános rendelkezések

15. § (1) Az előirányzatok felhasználása magában foglalja a jóváhagyott kiadási előirányzatok terhére elszámolt kiadások teljesítését és a jóváhagyott bevételi előirányzat teljesítésének kötelezettségét.
(2) Ha az előirányzatok felhasználása visszterhes polgári jogi szerződés vagy megrendelés alapján történik, a szerződés megkötésére és az azt megelőző eljárásra a KKM gazdálkodási keretszabályzatáról szóló mindenkori szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni.
(3) Jelen utasításban foglaltakat a KKM folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzési rendszeréről szóló szabályzatában foglalt rendelkezésekkel összhangban kell alkalmazni.
(4) A Kbt. alapján kötött szerződések esetében a teljesítésigazoló a nettó 200 ezer forintot elérő vagy az alatti kifizetés kezdeményezésekor a korábbi kifizetések adatait a kifizető szervezeti egységgel egyezteti.
(5) Ha a teljesítésigazolónak együttes adóigazolás beszerzéséről kellett gondoskodnia, a beszerzett együttes adóigazolás alapján állítja ki a teljesítésigazolást, és az együttes adóigazolást az ellenőrizhetőség érdekében irattározza.

16. § (1) A kötelezettségvállalásra, a teljesítés igazolására, a kötelezettségvállalás ellenjegyzésére, az érvényesítésre, az utalványozásra, valamint az utalvány ellenjegyzésére felhatalmazottak nevéről és aláírásmintájáról a KFO naprakész nyilvántartást vezet.
(2) Az előirányzatok felhasználása során keletkező kötelezettségvállalási dokumentumok egy példányát (a nemzetközi tagdíjak, az európai uniós befizetések és a kötött segélyhitelezés fejezeti kezelésű előirányzatok esetében a kezdeményező szervezeti egység feljegyzése minősül kötelezettségvállalási dokumentumnak), a kapcsolódó számlát, a teljesítésigazolást, továbbá az utalványrendeletet a banki bizonylatok mögé a KFO fűzi le eredeti vagy hitelesített másolat formájában. Több részletben történő utalás esetén a kötelezettségvállalás eredeti vagy hitelesített dokumentuma az első banki utalás bizonylataihoz csatolandó. A KFO részére megküldött elszámolások példányát a KFO elkülönítetten tárolja.

4. A kötelezettségvállalás

17. § (1) Kötelezettségvállalásra a miniszter, az 1. függelékben szereplő személyek, valamint a miniszter által erre írásban felhatalmazott személy jogosult, ideértve a helyettesítés esetét is. Ha a helyettesítés nem jogszabályon alapul, azt írásbeli meghatalmazással igazolni szükséges.
(2) A kötelezettségvállalást tartalmazó eredeti aláírt dokumentumot a KFO a pénzügyi kifizetéshez kapcsolódó iratként kezeli.
(3) A kötelezettségvállalásokról év közben a KFO a FORRÁS SQL programmal analitikus nyilvántartást vezet.
(4) Az előzetes kötelezettségvállaláshoz (pl. pályázati kiírás) a kötelezettségvállaló köteles beszerezni a KFO által kiadott, az 1. melléklet 3. § 2. pontja szerinti fedezetigazolást.

5. Az ellenjegyzés

18. § (1) A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár által írásban kijelölt, az Ávr. 55. § (3) bekezdésében megjelölt feltételeknek megfelelő, a KKM alkalmazásában álló személy jogosult.
(2) Jogi ellenjegyzésre a Jogi Főosztály (a továbbiakban: JFO) vezetője vagy főosztályvezető-helyettese jogosult. Akadályoztatásuk esetén jogi ellenjegyzés tekintetében a – vezetőjét és helyettesét közigazgatási államtitkár által írásban kijelölt – jogtanácsos vagy jogi szakvizsgával rendelkező munkatárs helyettesíti.
(3) Ha a kötelezettségvállalás nem felel meg a 3. § 5–6. pontjaiban foglaltaknak, az Ávr. 54. § (3) bekezdése szerint az ellenjegyzésre jogosultnak erről feljegyzés formájában kell tájékoztatni az adott előirányzat kötelezettségvállalóját, a minisztert és a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkárt. Ha a miniszter a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad az ellenjegyzésre, az ellenjegyző köteles az utasításnak eleget tenni. Ez esetben az okmányt „a kötelezettségvállalás ellenjegyzése utasításra történt” záradékkal látja el, és erről a minisztert írásban haladéktalanul értesíti.

6. A teljesítés igazolása

19. § (1) A kiadás teljesítésének elrendelése előtt – az Ávr. 57. § szerint – okmányok alapján ellenőrizni és igazolni kell azok jogosultságát, összegszerűségét, a szerződés, megrendelés, megállapodás teljesítését. Az esetleges hiányosságok megszüntetésére intézkedést kell kezdeményezni, és érvényesíteni kell a szerződésben rögzített szankciókat.
(2) A teljesítés elfogadását megalapozó dokumentumok megőrzése a teljesítés igazolására jogosult személy feladata.
(3) A támogatási szerződés vagy támogatói okirat (a továbbiakban együtt: támogatási szerződés) alapján felhasznált előirányzatok esetében a teljesítés igazolását végző személy felelőssége, hogy dokumentált módon ellenőrizze a szakmai és pénzügyi beszámoló megfelelőségét, különös tekintettel a kedvezményezett által vállalt feladatok teljes körű ellátására, a feladatellátás színvonalára, a feladatok határidőre történő elvégzésére és a pénzügyi elszámolásának a szakmai teljesítéssel való összhangjára.
(4) Teljesítés igazolására a miniszter, az 1. függelékben szereplő személyek, valamint a miniszter által erre írásban felhatalmazott személy jogosult, ideértve a kezelő szerv képviseletét ellátó személyt, valamint a helyettesítés esetét is.

7. Az érvényesítés

20. § (1) Érvényesítésre a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár által írásban kijelölt, a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel rendelkező, a KKM alkalmazásában álló személy jogosult.
(2) Az érvényesítésnek tartalmaznia kell az érvényesítésre utaló megjelölést, a megállapított összeget, az érvényesítés dátumát és az érvényesítő aláírását.
(3) Ha az érvényesítő a 3. § 1. pontja szerinti vizsgálata során az ott megjelölt jogszabályok megsértését tapasztalja, köteles azt az utalványozónak jelezni. Az érvényesítést nem tagadhatja meg, ha ezt követően az utalványozó erre írásban utasítja.

8. Az utalványozás

21. § (1) Utalványozásra a miniszter által átruházott hatáskörben a KFO vezetője vagy helyettese, továbbá a kezelő szerv alkalmazásában álló, valamint a miniszter által írásban felhatalmazott személy jogosult.
(2) Utalványozni az érvényesített okmányra rávezetett vagy külön írásbeli rendelkezéssel lehet.
(3) A külön írásbeli rendelkezésként elkészített utalványon fel kell tüntetni
a) a költségvetési évet,
b) az „Utalvány” szót,
c) a befizető és a kedvezményezett megnevezését és címét, pénzforgalmi számlaszámát,
d) a fizetés időpontját, módját, összegét és devizanemét,
e) a megterhelendő, jóváírandó pénzforgalmi számla számát és megnevezését,
f) a keltezést,
g) az érvényesítő, az utalványozó és az ellenjegyző aláírását,
h) a kötelezettségvállalás-nyilvántartásba vétel sorszámát és
i) a rendelkezőnek (utalványozónak) és a rendelkezést végrehajtónak (könyvelőnek) a megnevezését.
(4) A külföldi devizanemben utalványozott összeg forintértékét a terhelési értesítő alapján kell figyelembe venni.

9. Összeférhetetlenség

22. § (1) A kötelezettségvállaló személy ugyanazon gazdasági esemény vonatkozásában nem lehet azonos a pénzügyi ellenjegyző személyével.
(2) Az érvényesítő személy ugyanazon gazdasági esemény vonatkozásában nem lehet azonos a kötelezettségvállalásra, utalványozásra jogosult személlyel.
(3) Az érvényesítést végző és a teljesítés igazolását végző nem lehet azonos személy.
Költségvetési támogatások

23. § (1) Ha a KKM rendeletben meghatározott előirányzatok támogatási szerződéssel kerülnek felhasználásra, akkor az e fejezetben meghatározottak szerint kell eljárni.
(2) Az előirányzat felhasználásában más szerv közreműködése esetén, a szervvel kötött megállapodásban foglaltak alapján az e fejezet rendelkezéseitől – a jogszabályok keretei között – eltérő eljárásrend is alkalmazható.

10. A pályázati eljárás

24. § Költségvetési támogatás pályázat vagy egyedi írásos kérelem (a továbbiakban együtt: támogatási kérelem) alapján nyújtható.

25. § (1) A pályázati eljárás lefolytatása pályázati eljárásrend kezdeményezésével lehetséges.
(2) A pályázati eljárásrend elkészítéséről a kötelezettségvállaló köteles gondoskodni.
(3) A pályázati eljárásrend tartalmazza:
a) a pályázati kiírást;
b) a döntés-előkészítésben részt vevő szervezeti egységeket és a KKM által más ország minisztériumával kötött megállapodás alapján kiírt pályázat esetén a döntéshozatallal felruházott személyt;
c) a döntéshozatal módját és tervezett határidejét, figyelemmel a 30. § (2) bekezdésében meghatározott bírálati szempontokra;
d) egyéb szakmai elvárásokat, paramétereket.
(4) A pályázati kiírást, támogatási kérelmet – ha az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatást vagy csekély összegű állami támogatást tartalmaz – az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet alapján előzetesen meg kell küldeni az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter részére. A kapcsolódó állásfoglalást megelőzően a pályázat nem tehető közzé, a támogatási szerződés nem köthető meg.

26. § (1) A pályázati kiírás az Ávr. 66. § (2) bekezdésében foglalt adatokat tartalmazza.
(2) Pályázati eljárás lefolytatása esetén a pályázati kiírást az Ávr. 66. § (1) bekezdése alapján közzé kell tenni.
(3) A pályázati kiírás közzététele és annak közvetlen megküldése ajánlattételi felhívásnak minősül, amellyel kapcsolatosan a KKM a változtatási jogát fenntarthatja.

27. § (1) Tervezett pályázati kiírás esetén a kezdeményező szervezeti egység a pénzügyi fedezetigazolást és a jogi ellenőrzést követően a szakmai felügyeletet ellátó helyettes államtitkár részére jóváhagyás céljából írásban megküldi a pályázati eljárásrendet.
(2) A pályázati kiírás megjelentetéséről és lebonyolításáról a kezdeményező szakmai szervezeti egység köteles gondoskodni.
(3) A pályázati kiírás kizárólag – a feltételekhez kötött pályázatkiírás kivételével – pénzügyi forrás rendelkezésre állását követően lehetséges.

28. § Pályázati eljárás lefolytatása nélkül, támogatási kérelem alapján is a támogatási kérelem elbírálásakor már megvalósult vagy folyamatban lévő, de a támogatási kérelem benyújtását követően megkezdett tevékenységre, projektre is nyújtható költségvetési támogatás.

11. A támogatási kérelem

29. § (1) A támogatási kérelemhez csatolni kell:
a) külföldi szervezet kivételével a 3. függelék szerinti nyilatkozatot,
b) az igénylő nyilvántartásba vételét jogszabályban meghatározott igazoló okiratának egyszerű másolatát vagy az igénylő létesítő okiratáról készített egyszerű másolatot,
c) az igénylő képviselőjének közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányát vagy az aláírási címpéldány közjegyző által hitelesített másolatát vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintáját, illetve az ötszázezer forintot meg nem haladó költségvetési támogatás esetén az igénylő képviselőjének pénzintézetnél szereplő eredeti vagy a pénzintézet által hitelesített aláírás-bejelentő kartonját,
d) külföldi személy, szervezet kérése esetén a magyarországi bankszámlával rendelkező szervezet befogadó nyilatkozatát,
e) ha azt jogszabály előírja, a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedély egyszerű másolatát,
f) külföldi szervezet esetén a 4. függelék szerinti, hiánytalanul kitöltött nyilatkozatot,
g) az átláthatóságról szóló 5. függelék szerinti nyilatkozatot,
h) a 7–10. függelék szerinti nyilatkozatokat.
(2) A támogatási kérelemnek tartalmaznia kell a támogatandó program, feladat szakmai leírását, a megvalósítás tervezett folyamatának bemutatását, továbbá a kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás esetén a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 651/2014/EU rendelet 6. cikk (2) bekezdésében meghatározott kötelező tartalmi elemeket.
(3) A támogatási kérelemhez csatolni kell a támogatandó program, feladat teljes költségtervét (11. vagy 12. függelék), amely tartalmazza az általános forgalmi adót, a megvalósításhoz igényelt költségvetési támogatás, a saját forrás, az egyéb forrásból származó bevétel összegét, a várható kifizetések ütemezését.
(4) A támogatási kérelemhez benyújtott bizonylatokat a szerződést előkészítő szervezeti egység irattározza.
(5) Ha a támogatási kérelem az Ávr. 70. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelel, a kötelezettségvállaló a pályázat vagy kérelem benyújtását követő hetedik napig kibocsátja a befogadó nyilatkozatot.

30. § (1) Ha a benyújtott és befogadott támogatási kérelem nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, a kötelezettségvállaló által meghatározott formai követelményeknek, vagy tartalmi szempontból hiányos, a támogatási kérelem benyújtójának körülményeit (így különösen annak székhelye, telephelye földrajzi távolságát és a kérelem benyújtásához rendelkezésére álló feltételeket) figyelembe vevő határidő kitűzésével – a hibák, hiányosságok egyidejű megjelölése mellett – fel kell hívni a támogatási kérelem benyújtóját a hiba kijavítására, a hiányosság pótlására.
(2) A kötelezettségvállaló jogosult a támogatási kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.
(3) A támogatási kérelem hiányos benyújtása esetén a támogató az igénylőt az általa megadott elektronikus elérhetőségen vagy telefaxon hívja fel hiánypótlásra. Kézbesítettnek kell tekinteni a hiánypótlásra történő felhívást telefaxon vagy elektronikusan történő továbbítás esetén a telefax berendezés vagy az elektronikus levelezőrendszer által megjelölt sikeres elküldés időpontjában.
(4) A hiánypótlásra történő felhívásban tájékoztatni kell az igénylőt arról, hogy a hiánypótlásra biztosított határidő elmulasztása a támogatási kérelem érdemi vizsgálat nélkül történő elutasítását eredményezheti.
(5) Ha a támogatási kérelem benyújtója a hiánypótlást hibásan, hiányosan nyújtja be, illetve a hiányosságokat nem pótolja a megadott határidőn belül, a támogatási kérelem további vizsgálat nélkül elutasítható.

12. A támogatási döntés

31. § (1) A támogatási döntést a kötelezettségvállalásra jogosult egyedileg vagy pályázat esetén a 25. § (3) bekezdés szerint előzetesen meghatározott eljárási rend alapján hozza meg.
(2) A támogatási döntés meghozatala során figyelembe kell venni, hogy a tervezett tevékenység milyen mértékben
a) illeszkedik a külgazdasági, külpolitikai stratégiához,
b) alkalmas az előirányzat céljának megvalósítására,
c) felel meg a pályázati kiírásban megfogalmazott konkrét követelményeknek,
d) erősíti a külpolitikai kormányzat és a hazai, valamint a nemzetközi civil szféra közötti kapcsolatot,
e) alkalmas Magyarország külföldi megítélésének, a hiteles Magyarország-kép kialakításának elősegítésére,
f) biztosít saját forrást (ha saját forrás biztosítása szükséges).

32. § (1) Költségvetési támogatás az igénylő által igényelt összegnél kisebb összegben is nyújtható. Ebben az esetben az igénylőnek a tényleges költségvetési támogatási összegnek megfelelő költségvetési tervet kell benyújtania.
(2) A pályázat esetén a pályázati feltételek teljesítése nem jelent jogosultságot a pályázatban megjelölt összegű költségvetési támogatás igénybevételére.
(3) Nem ítélhető meg költségvetési támogatás olyan igénylő részére, továbbá nem köthető támogatási szerződés azzal, akivel szemben a költségvetési támogatás nyújtásának jogszabályban meghatározott vagy jelen utasítás hatálybalépését megelőzően kötött szerződésből eredő akadálya van.

33. § (1) A 25–29. §-okban foglaltak figyelembevételével a kötelezettségvállaló a támogatási döntésről szóló értesítésben a szerződés megkötéséhez szükséges – az Ávr.-ben meghatározott nyilatkozatokon és dokumentumokon túl – következő nyilatkozatok, dokumentumok benyújtására hívja fel a kedvezményezettet:
a) a Kbt. hatálya alá tartozó beruházások esetén a közbeszerzési dokumentáció másolata,
b) csekély összegű támogatás esetén a 6. függelék szerinti nyilatkozat.
(2) Az (1) bekezdés szerinti értesítésben a kedvezményezettet tájékoztatni kell arról, hogy a szerződéskötés várható határideje a támogatási döntés közlésétől számított harmincadik nap.

13. A támogatási szerződés előkészítése

34. § Ha a kedvezményezett nem költségvetési szerv, úgy a támogató a kedvezményezettel a támogatás feltételeiről támogatási szerződésben állapodik meg. Ha a támogatási szerződés magyar nyelven kívül más nyelven vagy nyelveken is megkötésre kerül, a támogatási szerződés értelmezése során a magyar nyelvű szöveg az irányadó.

35. § (1) A támogatási szerződés a költségvetési támogatás nyújtására vonatkozó feltételek mellett tartalmazza
a) a kedvezményezett cégnevét (nevét), székhelyét (címét), adószámát, számlavezető bankjának nevét, számlaszámát és képviselőjének nevét,
b) a támogatás összegét forintban, a támogatás forrását jelentő fejezeti kezelésű előirányzat pontos megnevezését, címrendi besorolását és államháztartási azonosítóját, a támogatás intenzitását,
c) a szakmai, műszaki teljesítés mennyiségi és minőségi jellemzőinek meghatározását, a felhasználás időtartamát, határidejét, amelyet a tárgyévi előirányzatok terhére történő kötelezettségvállalás esetében úgy kell megállapítani, hogy a pénzügyi teljesítés határideje – ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik – ne haladja meg a tárgyévet követő év június 30-át,
d) a támogatott cél (projekt) elfogadott, tényleges költségvetési támogatási összegnek megfelelő költségtervét,
e) a támogatási összeg kifizetésének pontos ütemezését, határidejét, részletekben történő folyósítás esetén az egyes finanszírozási időszakokat, a következő évek előirányzata terhére vállalt kötelezettségek esetében évenkénti ütemezésben,
f) visszatérítendő költségvetési támogatás esetén a visszafizetés módját – egy összegben vagy részletekben – és határidejét,
g) a kormányzati funkció szerinti besorolást,
h) a beszámolással – ideértve a beszámoló tartalmi követelményeit és az elszámolás határidejét is –, továbbá az ellenőrzéssel kapcsolatos szabályokat,
i) a költségvetési támogatással kapcsolatos iratok, valamint a költségvetési támogatás felhasználását alátámasztó bizonylatok teljes körű megőrzésének határidejét,
j) az elállási, felmondási, visszavonási esetköröket, valamint
k) a pályázati kiírás vagy a kötelezettségvállaló által megállapított egyéb adatokat, körülményeket.
(2) Ha a szerződés előkészítése során a költségterv átdolgozása szükséges, a kedvezményezett a megítélt támogatáshoz képest alacsonyabb végösszegű költségtervet is benyújthat.
(3) A költségvetési támogatással érintett tevékenység teljesítésének határideje kizárólag annak lejártát legkésőbb harminc – különösen méltányolható esetben három – nappal megelőzően beérkezett, indokolással ellátott kérelem vagy a támogató kezdeményezése alapján módosítható. A módosítás nem irányulhat a támogatási döntésben meghatározott összegen felüli többlet költségvetési támogatás biztosítására.

36. § A támogatási szerződés módosítására az Ávr. 95. § (3) bekezdésében foglaltak alapján nem kerül sor azzal, hogy ha a kedvezményezett a támogatási szerződésben foglaltakban vállaltaktól való eltérést nem jelenti be írásban a támogató számára a 35. § (3) bekezdésben megjelölt határidőben, úgy a támogató jogosult a szerződésszegés következményeinek alkalmazására, egyebekben a támogatási szerződés módosítására a támogatási szerződés megkötésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

37. § A támogató nyilvántartja a kedvezményezettel kötött támogatási szerződés lényeges tartalmi elemeit, valamint a támogatási szerződés teljesítésével és a költségvetési támogatás felhasználásával kapcsolatos adatokat.

38. § (1) Támogatási szerződést a kötelezettségvállaló kezdeményezhet, kizárólag a pénzügyi forrást igazoló, a KFO által kiállított bizonylat alapján.
(2) A kezdeményező irathoz mellékelni kell a támogatási kérelmet.
(3) A központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott címzett támogatás esetében a szerződéskötést a szakmai felügyeletet ellátó szervezeti egység a támogatás fedezetéről a KFO vezetőjével történő egyeztetést követően a támogatási kérelem benyújtása nélkül kezdeményezheti, a kezdeményezéshez azonban a fedezetigazolást mellékelni kell.
(4) A kezdeményezést megelőzően tett intézkedések szabályszerűségéért, továbbá – ha a kezdeményezés pályázati eljáráson alapul – a kezdeményezésnek a pályázat tartalmával és eredményével való összhangjáért a szerződés pénzügyi fedezetét képező fejezeti kezelésű előirányzat vonatkozásában kötelezettségvállaló a felelős.

39. § A támogatási szerződés előkészítését az SzMSz-ben meghatározott szervezeti egységek végzik.

40. § (1) A szerződést előkészítő szervezeti egység a kezdeményező iratot a KFO részére továbbítja a pénzügyi fedezet rendelkezésre állásának igazolása céljából.
(2) A KFO a kezdeményező iratot az (1) bekezdés szerinti igazolást követően 5 napon belül visszajuttatja az előkészítést végző szervezeti egység részére.
(3) Ha a kezdeményezés – a gazdálkodásra vonatkozó szabályok előírásaira tekintettel – módosításra szorul, a KFO vezetője – szükség szerint a szakmai felügyeletet ellátó személlyel történt egyeztetést követően – az előkészítést végző szervezeti egységet tájékoztatja.
(4) Ha a támogatási szerződés megkötéséhez az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter jóváhagyó véleménye szükséges, az előzetes állásfoglalás beszerzéséről az előkészítést végző szervezeti egység gondoskodik.

41. § (1) Az elkészített szerződéstervezetet az előkészítést végző szervezeti egység elektronikus úton előzetes véleményezésre küldi meg a KFO és a JFO részére, akik észrevételeiket, illetőleg jóváhagyásukat elektronikus úton 5 napon belül jelzik.
(2) A szerződéstervezet kedvezményezettel történő egyeztetését az előkészítést végző szervezeti egység látja el.

42. § (1) Az egyeztetett támogatási szerződést a JFO jogi ellenjegyzéssel látja el, majd soron kívül továbbítja pénzügyi ellenjegyzésre.
(2) A szerződésnek a kedvezményezett által történő aláírásáról az előkészítést végző szervezeti egység gondoskodik.

43. § A szakmai felügyeletet ellátó szervezeti egység a felek által aláírt támogatási szerződés 1-1 példányát megküldi a kedvezményezett, illetve az ellenjegyzők részére.

14. A költségvetési támogatás folyósítása

44. § (1) A költségvetési támogatás folyósítására a támogatási szerződésben foglalt formában, mértékben és időpontokban kerül sor.
(2) A költségvetési támogatás beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőző folyósítására – ha jogszabály vagy jelen utasítás a támogatási előleg folyósítását kifejezetten ki nem zárja – a támogatási szerződés ilyen rendelkezése esetén van lehetőség.

45. § A támogatási szerződések pénzügyi teljesítését a KFO végzi a részére megküldött, aláírt teljesítésigazolás alapján.

15. Elszámolás a felhasznált költségvetési támogatásról

46. § (1) A kedvezményezett által a költségvetési támogatás felhasználásával megvalósított programról, fejlesztésről készített beszámoló pénzügyi elszámolásból és tartalmi, szakmai szöveges jelentésből áll.
(2) A pénzügyi elszámolásnak a támogatási szerződésben meghatározottakon kívül tartalmaznia kell:
a) összesítő kimutatást a támogatási szerződés mellékletét képező költségvetésben szereplő költségekre vetítve, amelyet elektronikus úton (MS Office Excel) is be kell nyújtani, és amelyben az üzleti titkot olvashatatlanná kell tenni (számlaösszesítő),
b) a támogatás, a saját és egyéb forrás felhasználását igazoló számlák, számlahelyettesítő (számfejtési, valamint az adó- és járulékbefizetési) bizonylatok másolatát,
c) a támogatás, a saját és egyéb forrás felhasználásával munkavégzésre irányuló jogviszony létesítéséről szóló dokumentum másolatát,
d) átutalás esetében a bankszámla terheléséről szóló banki igazolást vagy kivonatot (megjelölve, kiemelve a vonatkozó tételt), készpénzes kifizetés esetében a készpénzfelvétel és elszámolás tényét tartalmazó pénzügyi dokumentumot, kimutatást.
(3) A számlaösszesítőnek a számla vagy számlát helyettesítő bizonylat kibocsátójának nevét, a sorszámát, a tartalmát (kifizetés jogcímét), a keltét és a teljesítés időpontját, az áfaalapot, az áfatartalmat és a bruttó összeget kell tartalmaznia.
(4) A beszámolóhoz felhasznált számlák, számviteli bizonylatok eredeti példányaira szövegszerűen fel kell vezetni a költségvetési támogatásból felhasznált összeget és a támogatási szerződés iktatószámát vagy nyilvántartási számát, és ezt követően a dokumentumról a beszámolóhoz csatolandó másolatot kell készíteni. A másolatra az eredeti irattal történő egyezőségre vonatkozó záradékot kell felvezetni, és azt a kedvezményezett aláírásával hitelesíteni kell.
(5) A költségvetési támogatás alapjául szolgáló számlára, számviteli bizonylatra akkor is fel kell vezetni a (4) bekezdés szerinti szöveget, ha a számla, számviteli bizonylat másolatát a beszámolóhoz nem csatolták.
(6) A kedvezményezett tartalmi, szakmai szöveges jelentést készít a támogatási szerződésben megjelölt tevékenységek, feladatok teljesítéséről, eredményéről. A tartalmi, szakmai jelentést elektronikus úton is be kell nyújtani, amelyben az üzleti titkot olvashatatlanná kell tenni. A tartalmi, szakmai jelentés a támogatott tevékenység megvalósításának igazolása tekintetében legalább a pályázati felhívásban, támogatási szerződésben meghatározott támogatott cél (projekt) főbb naturális mutatószámait és a feladat vagy beruházás megvalósításának helyét és időpontjára való utalást foglalja magában. A tartalmi, szakmai jelentés részletes követelményeit a támogatási szerződés tartalmazza.

47. § A szerződésszerű teljesítés mellett fel nem használt költségvetési támogatás összegét a kedvezményezett támogatott tevékenység megvalósítására előírt határidőt követő 15 napon belül köteles a támogatási szerződésben megjelölt bankszámlára visszautalni.

48. § (1) A beszámolót a támogató a beszámoló kézhezvételét követő 30 – hiánypótlás, kiegészítés esetén 45 – napon belül szakmai és pénzügyi szempontból megvizsgálja, és dönt annak elfogadásáról vagy elutasításáról és a visszafizetésre történő felszólításról.
(2) A támogató az (1) bekezdés szerinti döntésről a döntést követő 5 napon belül írásban tájékoztatja a kedvezményezettet.

49. § (1) A költségvetési támogatás felhasználását a miniszter, valamint jogszabályban, a pályázati felhívásban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik.
(2) A költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzésével összefüggésben helyszíni ellenőrzésre is sor kerülhet. A helyszíni ellenőrzés során vizsgálni kell a költségvetési támogatás hasznosulását, az eredeti számlák záradékolását, a költségvetési támogatásból megvalósított beszerzések, felújítások megtörténtét, a beszerzett tárgyi eszközök leltárba vételét és meglétét. A helyszíni ellenőrzés megállapításairól és az abból levont következtetésekről jegyzőkönyv készül.

50. § (1) A kezelő szerv által lebonyolított előirányzatok terhére kötött támogatási szerződések kivételével a támogatási szerződések beszámolóinak, elszámolásának ellenőrzését az SzMSz-ben meghatározott szervezeti egységek végzik.
(2) A teljesítést igazoló – a teljesítés igazolásával egyidejűleg – aláírásával nyilatkozik a szakmai és pénzügyi beszámoló elfogadásáról, annak szerződés szerinti megfelelőségéről is. A támogatási szerződések teljesítésigazolási mintáját a 2. függelék tartalmazza.
(3) A pénzügyi rendezés érdekében a 2. függelék szerinti nyomtatványt a KFO a FORRÁS SQL programmal állítja elő és küldi meg a teljesítésigazoló részére, melyet a teljesítés aláírását követően köteles visszaküldeni a KFO részére.
(4) Záradékolások pénzügyi elszámolása a fejezeti kezelésű előirányzatok vonatkozásában a külképviseletek által továbbított számlák alapján történik.
(5) Záradékolás esetén a pénzügyi elszámoláshoz csatolt idegen nyelvű számlák megfelelőségét, meglapozottságát és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 166–167. §-aiban foglalt előírások betarthatóságát az elszámolást elkészítő külképviseleti egység biztosítja a teljesítésigazoló részére.

16. Az előirányzatok támogatási rendszeréből való kizárás

51. § A miniszter írásbeli döntésével a kedvezményezett meghatározott időre, de legfeljebb 5 évre kizárható az előirányzatok támogatási rendszeréből, ha az alábbi feltételek bármelyike fennáll
a) a támogatott tevékenységtől eltérő kiadásokra használja fel a költségvetési támogatást,
b) felszólítás ellenére nem tesz eleget beszámolási, jelentéstételi kötelezettségének,
c) nem tesz eleget ellenőrzéstűrési kötelezettségének, és ezért a támogatott tevékenység szabályszerű megvalósítását nem lehet ellenőrizni,
d) támogatási igénye során valótlan, hamis adatot szolgáltatott,
e) a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatást nem fizette vissza,
f) a kedvezményezettnek felróható okból került sor a szerződéstől való elállásra,
g) az előző években a támogató által azonos célra biztosított költségvetési támogatás felhasználásával jogszabályban vagy a támogatási szerződésben foglalt kötelezettségét megszegve nem számolt el.

17. Adatszolgáltatás

52. § (1) A támogatási kérelmekkel, pályázatokkal, támogatási döntésekkel és a támogatási szerződésekkel kapcsolatos, az Áht. 54/B. §-ában és az Ávr. 74. § (4) bekezdésében előírt, a kincstár által működtetett monitoring rendszer felé szükséges adatszolgáltatási kötelezettséget – a kötelezettségvállaló adatszolgáltatása alapján – a KFO teljesíti.
(2) A fejezeti kezelésű előirányzatokat érintő havi finanszírozási terve elkészítéséről és Magyar Államkincstár részére történő benyújtásáról a KFO gondoskodik.

53. § (1) A fejezeti kezelésű előirányzatok felett a kötelezettségvállalónak, illetve a kezelő szervnek – az éves költségvetési beszámoló, illetve a zárszámadás keretében – szöveges értékelést kell adnia az előirányzat felhasználásáról, a megvalósított szakmai célokról és a nevesített feladatok végrehajtásáról, továbbá a keletkezett költségvetési maradványról.
(2) A kötelezettségvállaló a beszámolót (értékelést) a KFO által – a zárszámadás elkészítéséhez igazodóan – meghatározott határidőre készíti el és küldi meg.

18. A támogatási szerződések módosítása, megszüntetése

54. § (1) A támogatási szerződés megszüntetésére, az elállásra, illetve a szerződés felmondására irányuló jognyilatkozatot a szerződést előkészítő szervezeti egység készíti elő.
(2) A kedvezményezett szerződésszegése esetén annak tényéről a szakmai felügyeletet ellátó szervezeti egység a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkárt haladéktalanul értesíti, egyben javaslatot tesz az ügy megoldására. Az értesítésben be kell mutatni az eset körülményeit, és állást kell foglalni abban a kérdésben, hogy a szerződésszegés
a) a kedvezményezett magatartására, eljárására vezethető-e vissza, valamint
b) a felek együttműködése szempontjából milyen súlyt képvisel.
(3) A kedvezményezett szerződésszegése nyomán szükséges intézkedésekről a kötelezettségvállaló dönt a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár javaslata, valamint a JFO állásfoglalása alapján.

1. függelék


A Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezeti kezelésű előirányzatainak felhasználásával kapcsolatosan kötelezettségvállalásra és teljesítés igazolására jogosultak


5E06534_0

ÁHT

Előirányzat neve

Kötelezettségvállalói/teljesítésigazolói* jogkör gyakorlója

Jogkör

Fejezeti kezelésű előirányzatok

Célelőirányzatok

197524

Beruházás Ösztönzési Célelőirányzat

gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

247423

Kötött segélyhitelezés

gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

297346

Nemzetközi befektetéseket támogató célelőirányzat

gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

343517

A Stipendium Hungaricum ösztöndíjak és ösztöndíjprogram működtetése

közigazgatási államtitkár

értékhatár nélkül

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

348695

Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása

közigazgatási államtitkár

értékhatár nélkül

gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

50,0 mFt-ig

247412

Kormányfői protokoll

Protokoll és Szervezési Főosztály főosztályvezetője

értékhatár nélkül

Protokoll és Szervezési Főosztály főosztályvezető-helyettese

8,0 mFt-ig

340284

Államfői Protokoll

Protokoll és Szervezési Főosztály főosztályvezetője

értékhatár nélkül

Protokoll és Szervezési Főosztály főosztályvezető-helyettese

8,0 mFt-ig

334539

Keleti kapcsolatok bővítése

gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

344640

Magyar-indiai közös KKV Alap

gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

296202

Kisebbségpolitikai célok támogatása

parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes

értékhatár nélkül

parlamenti államtitkár kabinetfőnöke

8,0 mFt-ig

334762

Közép-európai elnökségi feladatok

parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes

értékhatár nélkül

Közép-Európa Főosztály vezetője

8,0 mFt-ig

330040

Duna Stratégia hazai prioritási területei koordinátorainak működési költségei

Duna Régió Stratégia miniszteri biztosa

értékhatár nélkül

331095

MPA EU kommunikáció

közigazgatási államtitkár

értékhatár nélkül

Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása

296746

Európai Területi Társulások Támogatása

gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

50,0 mFt-ig

Határmenti Gazdaság-fejlesztési Főosztály vezetője

8,0 mFt-ig

263090

Demokrácia Központ Közalapítvány-Tom Lantos Intézet támogatása

közigazgatási államtitkár

értékhatár nélkül

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

295702

Egyéb civil szervezetek támogatása

parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes

értékhatár nélkül

kabinetfőnök

8,0 mFt-ig

278967

Külföldi magyar emlékek megőrzése

kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

Kulturális Diplomáciai Főosztály vezetője

8,0 mFt-ig

302857

Népirtás Megelőzési Központ támogatása

közigazgatási államtitkár

értékhatár nélkül

Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések

004174

Nemzetközi tagdíjak és kötelező jellegű, önkéntes hozzájárulások

biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkár

Biztonságpolitikai és Non-proliferációs Főosztály vezetője

Nemzetközi Jogi Főosztály vezetője

Nemzetközi Szervezetek Főosztály vezetője

Ázsiai és Csendes-óceáni Főosztály vezetője

Nemzetközi Fejlesztési és Humanitárius Főosztály vezetője

255390

Európai uniós befizetések

biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkár

349551

Az afgán nemzeti biztonsági erők fenntartásához szükséges pénzügyi hozzájárulás

biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkár

Nemzetközi fejlesztési együttműködés és humanitárius segélyezés

241790

Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés

biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

Nemzetközi Fejlesztési és Humanitárius Főosztály vezetője

8,0 mFt-ig

277045

Humanitárius segélyezés

biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

Nemzetközi Fejlesztési és Humanitárius Főosztály vezetője

8,0 mFt-ig

275867

Afganisztán PRT támogatása a NEFE keretében

biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

Nemzetközi Fejlesztési és Humanitárius Főosztály vezetője

8,0 mFt-ig

331984

EU keleti partnerséghez kapcsolódó magyar programok

nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

Nemzetközi Fejlesztési és Humanitárius Főosztály vezetője

8,0 mFt-ig

347295

Keleti Partnerséghez kapcsolódó fejlesztési programok támogatása Ukrajnában

nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

Nemzetközi Fejlesztési és Humanitárius Főosztály vezetője

8,0 mFt-ig

Fejezeti tartalék

197535

Fejezeti általános tartalék

ITU Telecom World 2015 Konferencia Előkészítéséért Felelős miniszteri biztos

értékhatár nélkül

közigazgatási államtitkár

értékhatár nélkül

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

50,0 mFt-ig


*teljesítésigazolás értékhatár nélkül

2. függelék


Teljesítésigazolás
(pénzügyi teljesítéshez, követelésállományból történő kivezetéshez)
Bizonylatszám :
Oldal: 1
Számla adatai:

Partner megnevezése

 

 

 

Partner bankszámlaszáma

 

 

 

Külső bizonylatszám

 

Számlahivatkozás

:

Számla összege

HUF

Teljesítés dátuma

: 2015.

Megjegyzés

 

Bizonylat dátuma

: 2015.

Igaz.kiad. dátuma

2015.

Fiz. határidő

: 2015.

Igazoló

 

Fizetési mód

: Banki átutalás

Igaz.visszaérk.

 

Iktatás dátuma

 


Iktatta és ellenőrizte:
Budapest, 2015.

1. Teljesítésigazolás:
A kiadás teljesítésének/bevétel beszedésének jogosságát, összegszerűségét, a szerződés, megrendelés, megállapodás teljesítését az okmányok alapján ellenőriztem, a teljesítést igazolom és kérem, hogy az alábbiakban feltüntetett összeg

kifizetéséről*     követelésállományból történő kivezetéséről*
intézkedni szíveskedjék**.

Köt.váll. nyilvántartási.sz.    :    
Bizonylat hivatkozás    :    
Keretgazda    :    
Ügylet    :    
Megjegyzés     

Egység (fejezeti sor megnevezése, ÁHT azonosító, tárgy)

Alap (Ft nettó)

ÁFA (Ft)

Bruttó (Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 


További kifizetés        várható*        nem várható*

Budapest,

év

nap

……………………………

 

teljesítésigazoló aláírása

3. függelék


NYILATKOZAT
támogatási kérelemhez

Alulírott (név):

 

mint a (szervezet neve):

 

székhelye:

 

nyilvántartásba vételt elrendelő bíróság:

 

nyilvántartásba vételi végzés száma:

 

adószám:

TB törzsszám:

számlavezető bank neve:

 

bankszámlaszám:

 

képviselője
1. Kijelentem, hogy a szervezetünknek esedékessé vált és meg nem fizetett adótartozása, valamint járulék-, illeték vagy vámtartozása nincs. Tudomásul veszem, hogy részemre támogatás nem folyósítható, amíg lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozásom van, illetve a megítélt és folyósításra kerülő esedékes támogatásból a köztartozás összege visszatartásra kerül. A visszatartott összegről a Magyar Államkincstár írásban értesít.
2. Tudomásul veszem, hogy a köztartozás vizsgálata céljából - a támogatási jogviszony fennállásáig - a támogató vagy a támogató adatszolgáltatása alapján a Magyar Államkincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogosultak az általam képviselt szervezet nevének (megnevezésének), lakhelyének (székhelyének), adószámának, adóazonosító jelének kezelésére.
3. Jelen nyilatkozat útján hozzájárulok ahhoz, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataimhoz a költségvetési támogatás utalványozója, folyósítója, a XIX. Uniós fejlesztések fejezetből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság (a továbbiakban együtt: a támogatás folyósítója), az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférjenek.
4. Kijelentem, hogy az általam képviselt szervezetnek nincs az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozása.
5. Kijelentem, hogy a kérelemhez csatolt, mellékletben foglalt adatok, információk, dokumentumok teljes körűek, valódiak és hitelesek, a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot nem szolgáltattam, ilyen nyilatkozatot nem teszek/nem tettem.
6. Kijelentem, hogy költségvetési támogatás nyújtásának jogszabályban meghatározott, vagy szerződésből eredő akadálya nincs.
7. Kijelentem, hogy az általam képviselt szervezet a kapott költségvetési támogatás felhasználása során a vonatkozó jogszabályok szerint jár el, és fokozott figyelemmel érvényesíti a számviteli, adóügyi és társadalombiztosítási előírásokat.
8. Kijelentem, hogy a kapott költségvetési támogatás magyarországi felhasználása során a közbeszerzésekről szóló törvény rendelkezései szerint járok el,
9. Tudomásul veszem, hogy a KKM nyilvántartja a kedvezményezettel kötött támogatási szerződés lényeges tartalmi elemeit, valamint a támogatási szerződés teljesítésével és a költségvetési támogatás felhasználásával kapcsolatos adatokat.
10. Hozzájárulok az általam képviselt szervezet támogatási igényében foglalt adatainak, valamint a támogatásra vonatkozó adatok, így a költségvetési támogatás kedvezményezettjének megnevezése, a költségvetési támogatás tárgya, a költségvetési támogatás összege nyilvánosságra hozatalához.
11. Kijelentem, hogy a kapott költségvetési támogatás tekintetében a beszámolási és elszámolási kötelezettségemet teljesítem.
12. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet a támogatott tevékenység tekintetében az általános forgalmi adó levonására
□ jogosult,
□ nem jogosult.
Nyilatkozom továbbá, hogy az általam képviselt szervezet a támogatott tevékenység tekintetében az általános forgalmi adó
□ adóterhét áthárítja
□ nem hárítja át.
Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet a támogatott tevékenység tekintetében az általános forgalmi adó bevallás elkészítésekor
□ levonást, visszaigénylést érvényesít,
□ levonást, visszaigénylést nem érvényesít.
13. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek – az Ávr. 82. §-ában foglaltakat is figyelembe véve - megfelel.
14. Kijelentem, hogy az általam képviselt szervezet nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt szervezetünk ellen jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésre irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban és tudomásul veszem, hogy az ebben esetlegesen bekövetkezett változásokról a szerződés lejártáig bezárólag bejelentési kötelezettség terhel.
15. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet
□ a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvényben foglalt közzétételi kötelezettségének eleget tett,
□ e kötelezettség szempontjából nem releváns szervezet.
16. Kijelentem, hogy a költségtervben feltüntetett saját forrás rendelkezésre áll. (Nem tekinthető saját forrásnak az államháztartás központi alrendszeréből kapott más költségvetési támogatás, kivéve az EU Önerő Alapból és a Kbt. alapján ajánlatkérőnek minősülő szervezetnek a részben európai uniós forrásból finanszírozott projektek megvalósításához európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokkal összhangban nyújtott önerő támogatást.)
17. Kijelentem, hogy az általam képviselt szervezetnek nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja.
18. Nyilatkozom, hogy a KKM által előírt biztosítékokat legkésőbb a támogatási szerződés megkötéséig rendelkezésre bocsátom.
19.Nyilatkozom, hogy
□ a támogatott tevékenység hatósági engedélyhez kötött és a megvalósításához szükséges hatósági engedélyekkel rendelkezem,
□ a támogatott tevékenység hatósági engedélyhez kötött és a megvalósításához szükséges hatósági engedélyeket legkésőbb a támogatási szerződés megkötéséig a KKM rendelkezésére bocsátom,
□ a támogatott tevékenység megvalósítása hatósági engedélyhez nem kötött.

Kelt:
Aláírás/Cégszerű aláírás

4. függelék


NYILATKOZAT
támogatási kérelemhez

Alulírott (név):

 

mint a (szervezet neve):

 

székhelye:

 

nyilvántartásba vételt elrendelő bíróság:

 

nyilvántartásba vételi végzés száma:

 

adószám:

 

számlavezető bank neve:

 

bankszámlaszám:

 

képviselője, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy
- a kérelemhez csatolt mellékletben foglalt adatok, információk, dokumentumok teljes körűek, valódiak és hitelesek,
- szervezetünk nem áll felszámolási, csőd-, végelszámolási, illetve adósságrendezési eljárás alatt és az ebben esetlegesen bekövetkezett változásokról a szerződés lejártáig bezárólag bejelentési kötelezettség terhel,
- az általam képviselt szervezet magyarországi munkakapcsolatok tekintetében megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének,
- az általam képviselt szervezet a kapott költségvetési támogatás felhasználása során a vonatkozó jogszabályok szerint jár el, és fokozott figyelemmel érvényesíti a számviteli, adóügyi és társadalombiztosítási előírásokat,
- a kapott költségvetési támogatás magyarországi felhasználása során a közbeszerzésekről szóló törvény rendelkezései szerint járok el,
- az általam képviselt szervezetnek Magyarország felé lejárt és ki nem egyenlített adó-, járulék-, vám- és illetéktartozása nincs,
- az általam képviselt szervezetnek.......................................................................(a székhely, illetve telephely szerinti ország) felé lejárt és ki nem egyenlített adó-, járulék-, vám- és illetéktartozása nincs,
- hozzájárulok, hogy a támogató e nyilatkozat valóságtartalmának igazolását kérje az állami adó- és vámhatóságtól, és az önkormányzati adóhatóságtól,
- az általam képviselt szervezetnek nincs az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozása, illetve az illetékes adóhatóság fizetési könnyítést engedélyezett,
- tudomásul veszem, hogy a támogató nyilvántartja a kedvezményezettel kötött támogatási szerződés lényeges tartalmi elemeit, valamint a támogatási szerződés teljesítésével és a költségvetési támogatás felhasználásával kapcsolatos adatokat.
- kijelentem, hogy költségvetési támogatás nyújtásának jogszabályban meghatározott, vagy szerződésből eredő akadálya nincs.
- hozzájárulok az általam képviselt szervezet támogatási igényében foglalt adatainak, valamint a támogatásra vonatkozó adatok, így a költségvetési támogatás kedvezményezettjének megnevezése, a költségvetési támogatás tárgya, a költségvetési támogatás összege nyilvánosságra hozatalához,
- a kapott költségvetési támogatás tekintetében beszámolási és elszámolási kötelezettségemet teljesítem,
- a megvalósítani tervezett tevékenység, feladat vonatkozásában szervezetünk más pályázaton is részt vett, illetve Magyarország vagy más állam költségvetéséből támogatást igénybe vett az alábbiak szerint:

Támogató szervezet megnevezése

Támogatás tárgya

Pályázott összeg

Elnyert összeg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- az általam képviselt szervezetnek Magyarország központi költségvetéséből folyósított támogatásból eredő lejárt és ki nem egyenlített tartozása nincs.
Tudomásul veszem, hogy az általam képviselt szervezet részére támogatás nem folyósítható, amíg lejárt esedékességű, meg nem fizetett, az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozásom van, illetve a megítélt és folyósításra kerülő esedékes támogatásból a köztartozás összege visszatartásra kerül. A visszatartott összegről a támogató írásban értesít.
Hozzájárulok, hogy a támogatás utalványozója, folyósítója, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában részt vevő szervek és a jogszabályban meghatározott egyéb jogosultak a Magyar Államkincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adatokhoz - azok konstrukciós forrásainak költségvetésben elhelyezkedésétől függetlenül - hozzáférjenek.
Nyilatkozom továbbá, hogy az általam képviselt szervezet a támogatott tevékenység tekintetében magyarországi általános forgalmi adó levonására
□ jogosult
□ nem jogosult.

Kelt:
Aláírás/Cégszerű aláírás

5. függelék


ÁTLÁTHATÓSÁGI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI
NYILATKOZAT


az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdése c) pontja, valamint 50. § (3) bekezdése alapján

Alulírott     , mint a(z)…………..…….(székhely:………………………,adószám:…………………)cégjegyzésre/aláírásra jogosult képviselője jelen okirat aláírásával ezennel büntetőjogi felelősségem tudatában a jelen nyilatkozat    pontja vonatkozásában

nyilatkozom

1.)    hogy személyem, illetve az általam képviselt szervezet az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (3) bekezdésében foglaltak alapján nem összeférhetetlen és költségvetési támogatásra jogosult.

2.)    arról, hogy az általam képviselt szervezet a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt.) 3. § (1) bekezdésének 1. a) pontja alapján átlátható szervezetnek minősül.

A szervezet jogállása: ………………………….

3.)     arról, hogy az általam képviselt szervezet az Nvt. 3. § (1) bekezdésének 1. b) pontja alapján átlátható szervezetnek minősül.

a)    A nyilatkozatot tevő szervezet tényleges tulajdonosai4 :
1.    Tényleges tulajdonos
    neve:
lakcíme:
anyja neve:
születési helye, ideje:
tulajdoni hányada, befolyásának és szavazati jogának mértéke: ....%
2.    Tényleges tulajdonos
    neve:
lakcíme:
anyja neve:
születési helye, ideje:
tulajdoni hányada, befolyásának és szavazati jogának mértéke:....%

b)    A nyilatkozatot tevő szervezetben közvetlenül vagy közvetve több mint 25%- os tulajdoni részesedéssel, befolyással vagy szavazati joggal rendelkező jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet5:

1.    Szervezet:
neve:
tulajdoni hányadának, befolyásának és szavazati jogának mértéke:    %
2.    Szervezet:
neve:
tulajdoni hányadának, befolyásának és szavazati jogának mértéke:    %

c)    A 3. pont b) alpont szerinti jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet(ek) tényleges tulajdonosai6:
1.    ................................(szervezet) tényleges tulajdonosa
neve:
lakcíme:
anyja neve:
születési helye, ideje:
tulajdoni hányada, befolyásának és szavazati jogának mértéke: ....%

2.    . ................................ (szervezet) tényleges tulajdonosa
neve:
lakcíme:
anyja neve:
születési helye, ideje:
tulajdoni hányada, befolyásának és szavazati jogának mértéke:....%

d)    A nyilatkozatot tevő szervezet adóilletősége:
    Az adóilletőség szerinti ország (ok) felsorolása:

A 3. pont b) alpont szerinti jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet(ek) adóilletősége7:
1.    Szervezet neve:
adóilletőség szerinti ország(ok):
2.    Szervezet neve:
adóilletőség szerinti ország(ok):

e)     A nyilatkozatot tevő szervezet nem minősül ellenőrzött külföldi társaságnak, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. tv.) 4. § 11. pontja szerint meghatározott adatok az alábbiak:
..........................................

    A 3. pont b) alpont szerinti jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet(ek) nem minősül ellenőrzött külföldi társaságnak, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. tv.) 4. § 11. pontja szerint meghatározott adatok az alábbiak:
..........................................

4.)     arról, hogy az általam képviselt szervezet - az Nvt. 3. § (1) bekezdésének 1.c) pontja alapján - a törvény erejénél fogva átlátható szervezetnek minősül.

a)     A nyilatkozatot tevő szervezet vezető tisztségviselői8 :
1.    Vezető tisztségviselő
     neve:
lakcíme:
anyja neve:
születési helye, ideje:
tulajdoni hányada, befolyásának és szavazati jogának mértéke: ....%

2.    Vezető tisztségviselő
    neve:
lakcíme:
anyja neve:
születési helye, ideje:
tulajdoni hányada, befolyásának és szavazati jogának mértéke:....%

b)    A nyilatkozatot tevő szervezet 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedésével működő szervezet(ek) neve a tulajdoni hányad mértéke:
    A szervezet neve:
Tulajdoni hányad:....%

    A kedvezményezett vezető tisztségviselőjének 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedésével működő szervezet(ek) neve a tulajdoni hányad mértéke:
    A szervezet neve:
Tulajdoni hányad:....%

c)    a 4.) pont b) alpont szerinti szervezetek tényleges tulajdonosának természetes személyazonosító adatait, tulajdoni hányadát, befolyásának és szavazati jogának mértéke9:
A szervezet neve:
1.    Tényleges tulajdonos
neve:
lakcíme:
anyja neve:
születési helye, ideje:
tulajdoni hányada, befolyásának és szavazati jogának mértéke: ....%

2.    Tényleges tulajdonos
neve:
lakcíme:
anyja neve:
születési helye, ideje:
tulajdoni hányada, befolyásának és szavazati jogának mértéke: ....%

Kijelentem, és aláírásommal igazolom, hogy jelen nyilatkozatban foglaltak a valóságnak mindenben megfelelnek.
Tudomásul veszem, hogy a nyilatkozatban foglaltak változása esetén, arról haladéktalanul köteles vagyok tájékoztatni a Külgazdasági és Külügyminisztériumot.

Tudomásul veszem, hogy a jelen nyilatkozatban közölt adatokat - a lakcím, anyja neve, születési hely és idő kivételével - a támogató a támogatás folyósításától számított 5 évig közzéteheti.

Kelt:     2015    
képviseletre jogosult személy aláírása

6. függelék


NYILATKOZAT

az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 1. o.) szerinti csekély összegű (de minimis) támogatás esetén10

1. Pályázó adatai

Név:

 

Adószám:

 

Elérthetőség:

 

Aláírásra jogosult képviselő:

 

E-mail cím:

 

(jelölje X-szel )
□ Egyesülés a folyamatban lévő és az azt megelőző két adóév során
□ Szétválás a folyamatban lévő és az azt megelőző két adóév során

Egyesülés, szétválás ideje:


_________ ___________ _________
(év) (hónap) (nap)



Ezúton nyilatkozom, hogy a folyó pénzügyi évben és az azt megelőző két pénzügyi év során a pályázó, továbbá az olyan vállalkozások, amelyekkel a pályázó a az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (1407/2013/EU bizottsági rendelet) 2. cikk (2) bekezdése alapján egy és ugyanazon vállalkozásnak minősül, a következő csekély összegű támogatás(ok)ban részesültek.

Nyilatkozatom arra is kiterjed, hogy a pályázó, továbbá az olyan vállalkozások, amelyekkel a pályázó egy és ugyanazon vállalkozásnak minősül, milyen csekély összegű támogatás(ok)ra nyújtottak be támogatási kérelmet (az elutasított kérelmekről nem kell nyilatkozni, csak azokról, amelyek elbírálása folyamatban van).

Nyilatkozatom a 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8)-(9) bekezdéseiben írtak betartásához szükséges adatokat is tartalmazzák.11

5E06544_1

2/a. Csekély összegű támogatások9

Sor-
szám

Támogatás jogalapja (bizottsági rendelet száma)

Támogatást nyújtó szervezet

Támogatás kedvezmé-
nyezettje és célja

A támogatást ellenszol-
gáltatás fejében végzett közúti kereskedelmi árufuvarozáshoz vette igénybe?

Kérelem benyúj-
tásának dátuma10

Odaítélés dátuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


9 Az egyesülésre és szétválásra vonatkozó szabályok, valamint és az egy és ugyanazon vállalkozás fogalma által érintett vállalkozások tekintetében is ki kell tölteni.

10 Ha a támogatásról még nem született döntés.


5E06544_2

2/b. Csekély összegű támogatások11

Sor-
szám

Támogatás összege

Támogatás bruttó támogatástartalma12

 

Forint

Euró

Forint

Euró13

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


11 A 2/a. táblázatban szereplő támogatásokra vonatkozóan kell kitölteni a megfelelő sorszámok feltüntetésével.

12 Az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. melléklete alapján.

13 A 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell kiszámítani:

Ha létező támogatási program másként nem rendelkezik, az uniós állami támogatási szabályokban euróban meghatározott összegek forintra történő átszámításánál a támogatási döntés napját megelőző hónap utolsó napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, két tizedes jegy pontossággal meghatározott devizaárfolyam alkalmazandó.

3. Adatok az egy és ugyanazon vállalkozásokról

Nyilatkozom, hogy az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése értelmében a pályázó az alábbi vállalkozásokkal minősül egy és ugyanazon vállalkozásnak.

Vállalkozás neve

Adószáma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerint csekély összegű támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami támogatással vagy olyan kockázatfinanszírozási célú intézkedéssel, amelyhez a 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatást nyújtják l, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság határozatában meghatározott maximális támogatási intenzitást vagy összeget. Ennek megfelelően a pályázó vonatkozásában az alábbiakról nyilatkozom.12

Nyilatkozatom arra is kiterjed, hogy a pályázó milyen, a jelen pályázattal érintett csekély összegű támogatás elszámolható költségeivel azonos elszámolható költséget tartalmazó, vagy milyen olyan kockázatfinanszírozási célú intézkedésre nyújtott be támogatási kérelmet, amelyhez a jelen pályázattal érintett csekély összegű támogatást is kéri(az elutasított kérelmekről nem kell nyilatkozni, csak azokról, amelyek elbírálása folyamatban van).

5E06544_4

4/a. Adatok az azonos elszámolható költségekre vonatkozó, vagy a csekély összegű támogatással azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatásokra

Sor-
szám

Támogatás jogalapja (uniós állami támogatási szabály)

Támogatást nyújtó szervezet

Támogatási kategória

(pl. regionális beruházási támogatás)

Kérelem benyúj-
tásának dátuma15

Odaítélés dátuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


15 Ha a támogatásról még nem született döntés.



5E06544_5

4/b. Adatok az azonos elszámolható költségekre vonatkozó, vagy a csekély összegű támogatással azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatásokra16

Sor-
szám

Azonos elszámolható költségek teljes összege jelentértéken /

azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés

teljes összege jelentértéken

Azonos elszámolható költségekre nyújtott támogatás bruttó támogatástartalma /

azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatás bruttó támogatástartalma17

Maximális támogatási intezitás (%) vagy maximális támogatási összeg

 

Forint

Euró

Forint

Euró18

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


16 A 4/a. táblázatban szereplő támogatásokra vonatkozóan kell kitölteni a megfelelő sorszámok feltüntetésével.

17 Az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. melléklete alapján.

18 A 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell kiszámítani:

Ha létező támogatási program másként nem rendelkezik, az uniós állami támogatási szabályokban euróban meghatározott összegek forintra történő átszámításánál a támogatási döntés napját megelőző hónap utolsó napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, két tizedes jegy pontossággal meghatározott devizaárfolyam alkalmazandó.


Nyilatkozom, hogy a pályázó aláírásra jogosult képviselője vagyok és a fent megadott adatok helyesek.

Hozzájárulok ahhoz, hogy a fenti adatokat a tárgyban illetékes szerveknek az adatkezelő átadja.

Kelt:
……………………………..

Pályázó (aláírás, pecsét)

7. függelék


NYILATKOZAT
az adott tárgyban beadott támogatási igényekről
Alulírott ................................................................................................ (elnök, kuratóriumi elnök, kuratóriumi titkár, képviselő) a .............................................................. (szervezet megnevezése) képviseletében büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a támogatási kérelemben foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, hitelesek és valódiak.
Kijelentem továbbá, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz benyújtott támogatási kérelemmel azonos tárgyban a következő szervezetekhez nyújtottam be támogatási igényt:

TÁMOGATÁSI IGÉNYT ELBÍRÁLÓ SZERVEZET NEVE

A TÁMOGATÁSI IGÉNY BENYÚJTÁSÁNAK IDŐPONTJA

A TÁMOGATÁSI IGÉNYBEN MEGJELÖLT ÖSSZEG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kelt:
Aláírás/Cégszerű aláírás

8. függelék


NYILATKOZAT
BANKSZÁMLÁKRÓL
Alulírott ........................................................................................ (elnök, kuratóriumi elnök, kuratóriumi titkár, képviselő) a ....................................................... (szervezet megnevezése) képviseletében büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az alábbiakban megjelölt pénzforgalmi számlá(ko)n kívül más pénzforgalmi számlával az általam képviselt szervezet nem rendelkezik. Vállalom továbbá, hogy a támogatási szerződés fennállásának időtartama alatt létrehozott új pénzforgalmi számlákat a támogató részére 8 napon belül bejelentem.

PÉNZINTÉZET NEVE

PÉNZFORGALMI SZÁMLA

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kelt:
Aláírás/Cégszerű aláírás

9. függelék


NYILATKOZAT
a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény szerinti összeférhetetlenség vagy érintettség fennállásáról vagy hiányáról

A pályázó

neve vagy elnevezése:

lakcíme vagy székhelye:

képviselőjének neve:

Természetes személy

születési helye, ideje:

Gazdasági társaság

cégjegyzékszáma:

adószáma:

Egyéb szervezet

nyilvántartásba vételi
okirat száma:

nyilvántartásba vevő
szerv megnevezése:

Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény

a) 6. § (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség
□ nem áll fenn
□ fennáll a(z) ... pont alapján

b) 8. § (1) bekezdése szerinti érintettség
□ nem áll fenn
□ fennáll a(z) ... pont alapján

Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:


Kijelentem, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésére az alábbiak szerint intézkedtem:


Kijelentem, hogy az érintettség közzétételét külön űrlap csatolásával kezdeményeztem.
Kelt:
Aláírás/Cégszerű aláírás

10. függelék


KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM
a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény szerinti érintettségéről

A pályázó

neve vagy elnevezése:

lakcíme vagy székhelye:

képviselőjének neve:

Természetes személy

születési helye, ideje:

Gazdasági társaság

cégjegyzékszáma:

adószáma:

Egyéb szervezet

nyilvántartásba vételi
okirat száma:

nyilvántartásba vevő
szerv megnevezése:

Kijelentem, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Knytv.) 8. § (1) bekezdés szerinti érintettség személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel az alábbiakra tekintettel fennáll.
1. A pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok ......................................................................... (a szervezet neve és székhelye), de a törvény értelmében nem minősülök döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak.
2. Az alábbi közjogi tisztséget betöltő nem kizárt közjogi tisztségviselő vagyok:

□ köztársasági elnök

□ az Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő

□ országgyűlési vagy európai parlamenti képviselő

□ polgármester vagy főpolgármester

□ alpolgármester vagy főpolgármester-helyettes

□ helyi önkormányzati képviselő

□ helyi önkormányzat képviselő-
testülete bizottságának tagja

□ központi államigazgatási szerv - a Knyt. 2. § (1) bekezdés d) pontja alá nem tartozó - vezetője vagy helyettese

 

3. Az 1. vagy 2. pont szerinti személy közeli hozzátartozója vagyok, mivel
□ közeli hozzátartozóm a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő, vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, de a törvény értelmében nem minősül döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak,
□ közeli hozzátartozóm nem kizárt közjogi tisztségviselő.
A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése:

□ házastárs

□ egyeneságbeli rokon

□ örökbefogadott

□ mostoha- vagy neveltgyermek

□ örökbefogadó-, mostoha- vagy nevelőszülő

□ testvér

□ bejegyzett élettárs

 

 


4. A pályázóként megjelölt szervezet olyan gazdasági társaság, amely az 1-3. pontban megjelölt személy tulajdonában áll.
A szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszony fennáll:
..............................................................................................................................................
..............................................................................................................................................
(a szervezet neve, székhelye)
Közjogi tisztség megjelölése:

□ köztársasági elnök

□ az Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő

□ országgyűlési vagy európai parlamenti képviselő

□ polgármester vagy főpolgármester

□ alpolgármester vagy főpolgármester-helyettes

□ helyi önkormányzati képviselő

□ helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja

□ központi államigazgatási szerv - a Knyt. 2. § (1) bekezdés d) pontja alá nem tartozó - vezetője vagy helyettese


A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése:

□ házastárs

□ egyeneságbeli rokon

□ örökbefogadott

□ mostoha- vagy neveltgyermek

□ örökbefogadó-, mostoha- vagy nevelőszülő

□ testvér

□ bejegyzett élettárs

 

 


5. A pályázóként megjelölt gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyház vagy szakszervezet tekintetében az érintettség fennáll, mert

□ vezető tisztségviselője,
□ az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője vagy
□ társadalmi szervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja
a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő szervnél vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy, nem kizárt közjogi tisztségviselő vagy e személyek közeli hozzátartozója.

Az érintettséget megalapozó személy társaságban betöltött pozíciója:
...............................................................................................................................................
...............................................................................................................................................
A szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszony fennáll:
...............................................................................................................................................
...............................................................................................................................................
(a szervezet neve, székhelye)

Közjogi tisztség megjelölése:

□ köztársasági elnök

□ az Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő

□ országgyűlési vagy európai parlamenti képviselő

□ polgármester vagy főpolgármester

□ alpolgármester vagy főpolgármester-helyettes

□ helyi önkormányzati képviselő

□ helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja

□ központi államigazgatási szerv - a Knyt. 2. § (1) bekezdés d) pontja alá nem tartozó - vezetője vagy helyettese

 


A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése:

□ házastárs

□ egyeneságbeli rokon

□ örökbefogadott

□ mostoha- vagy neveltgyermek

□ örökbefogadó-, mostoha- vagy nevelőszülő

□ testvér

□ bejegyzett élettárs

 

 

Kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat kitöltésével eleget tettem a Knytv. rendelkezéseinek az érintettségemet illetően. A nyilatkozatban szereplő adatok a valóságnak mindenben megfelelnek.
Kelt:
Aláírás/Cégszerű aláírás

11. függelék

12. függelék13

1

Az uatsítást a 10/2017. (III. 24.) KKM utasítás 3. §-a hatályon kívül helyezte 2017. március 25. napjával.

2

A 2. §-t – az utasítás hatályba léptető rendelkezését – a 27/2016. (X. 21.) KKM utasítás 28. §-a hatályon kívül helyezte.

3

A 3. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

1 A tényleges tulajdonosok számának megfelelően bővíthető.

5

2 A tulajdonos szervezetek számának megfelelően bővíthető.

6

A tényleges tulajdonosok számának megfelelően bővíthető.

7

Több adóilletőség esetén bővíthető.

8

5 A tényleges tulajdonosok számának megfelelően bővíthető.

9

A tényleges tulajdonosok számának megfelelően bővíthető.

10

A nyilatkozatot konzorcium esetén valamennyi konzorciumi tag ki kell, hogy töltse.

11

Az egyesülés által érintett vállalkozásoknak nyújtott valamennyi korábbi csekély összegű támogatást bele kell számítani az egyesülés révén létrejövő, vagy jogutód pályázó csekély összegű támogatási keretébe. Az egyesülést megelőzően jogszerűen odaítélt csekély összegű támogatás később is jogszerű marad.

Ha egy vállalkozás két vagy több vállalkozásra válik szét, a szétválást megelőzően nyújtott csekély összegű támogatást az eredetileg a támogatásban részesülő azon vállalkozásnak kell betudni, amely a csekély összegű támogatással támogatott tevékenységet átvállalta. Ha ennek meghatározására nincs lehetőség, a csekély összegű támogatást a saját tőkének a szétválás tényleges időpontjában érvényes könyv szerinti értéke alapján arányosan el kell osztani a szétválás által érintett vállalkozások között.

12

Itt kizárólag a pályázó tekintetében kell nyilatkozni, az egyesülésre és szétválásra vonatkozó szabályok, valamint és az egy és ugyanazon vállalkozás fogalma által érintett vállalkozások tekintetében nem.

13

Az 1. melléklet 12. függelékét a 27/2016. (X. 21.) KKM utasítás 28. §-a hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére