PK ÍH 2015/21.
PK ÍH 2015/21.
2015.03.01.
I. A vagyoni kártérítés iránti követelések elévülése a vagyoncsökkenés bekövetkezésekor vagy a haszon elmaradásakor, illetőleg a költség felmerülésekor, míg a nem vagyoni kártérítés iránti követelések elévülése a személyhez fűződő jogsértés miatti hátrány bekövetkezésekor kezdődik.
Az egészséghez fűződő jog megsértése miatti hátrányok bekövetkezése nem feltétlenül esik egybe a jogsértés időpontjával, azok attól eltérő időpontban, később is bekövetkezhetnek.
II. Ha a hepatitis C vírusfertőzöttséget okozó transzfúzió miatt utóbb májkárosodás lép fel, az ezzel kapcsolatos vagyoni és nem vagyoni hátrányok miatt járó kártalanítás elévülése az egészségromlást jelentő állapot, illetve az azzal összefüggésben keletkezett egyéb károk bekövetkezésével kezdődik meg [régi Ptk. 76. §, 326. §, 355. §, 360. §, 1972. évi II. tv. 40. §].
A felperes a keresetében 5 000 000 forint nem vagyoni kártalanítás, továbbá havi 30 000 forint járadék és mindezek kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest hivatkozva a transzfúzió által okozott hepatitis C vírusfertőzöttsége miatt bekövetkezett májkárosodásra.
Az alperes érdemi védekezése elsődlegesen a követelés elévülése miatt a kereset teljes elutasítására irányult. Emellett a járadék-követelést alaptalannak, a nem vagyoni kárigényt pedig eltúlzottnak tartotta.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 4 millió forintot és ennek 2011. március 1-jétől 2013. június 30-ig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű, míg 2013. július 1-jétől a kifizetésig, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatot. Kötelezte továbbá az alperest, hogy 2011. március 1-jétől véghatáridő nélkül, minden hónap 10. napjáig előre fizessen havi 30 000 forint járadékot, valamint 720 000 forint lejárt járadékot és annak 2012. április 1-jétől 2013. június 30-ig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű, míg 2013. július 1-jéig a kifizetés napjáig a késelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a járadékra vonatkozó ítéleti rendelkezés fellebbezésre tekintet nélkül előzetesen végrehajtható.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1991-ben, a gyomorvérzése kapcsán elvégzett műtét során transzfúzióban részesült. A felperes HCV fertőzöttségére egy véradás alkalmával elvégzett szűrés során derült fény 1999 novemberében. Ezt követően a felperes rendszeres kontrollvizsgálatokon vett részt, az orvosa a betegség lényegéről részletes tájékoztatást nem nyújtott. A felperes folytatta addigi életét, 2000-ben megnősült, különösebb jelentőséget a betegségének nem tulajdonított. A felperesnek a betegség diagnosztizálását követően két gyermeke született, 2001-ben és 2006-ban. 2004 júniusában a felperes mája enyhén gyulladt állapotba került, melyre figyelemmel májbiopsziára került sor. A májbiopszia eredményeként májában elváltozást ekkor nem állapítottak meg. A felperes ezt követően is évente járt kontrollra, az orvosa ezen alkalmakkor mindent rendben talált. 2010-ben a felperesnél fibroscan vizsgálat történt, amely már kóros elváltozást mutatott. A felperesnél vírusellenes kezelést kezdtek 2011. január 15-én. A kezelés lezárását követően elvégzett HCV PCR vizsgálatok negatív eredménnyel zárultak. A felperes jelenleg vírushordozó, de tünetmentes, a gyógykezelése eredményesnek tekinthető. A felperesnek jelenleg is májkímélő diéta tartása szükséges. A felperesnek családi és baráti kapcsolatai megváltoztak 2010 óta, visszahúzódó lett, türelmetlen, már nem képes arra az életvitelre, mint korábban.
Az elsőfokú ítélet jogi indokolása szerint az alperes elévülési kifogása alaptalan. A felperes a 2010-ben elvégzett fibroscan vizsgálat eredményét követően kapott teljes körű tájékoztatást a betegsége lényegéről, várható következményeiről, a Hepatitis C vírus elleni kezelés szükségességéről és annak várható eredményéről. Ekkor került abba a helyzetbe, hogy igényét érvényesíteni tudja. Az elévülés ez ideig a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése szerint nyugodott. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes helytállási kötelezettsége a károkozás idején hatályos 1972. évi II. tv. (Eü. tv.) 40. §-a, 22. §-ának (2) és az 58. § (3) bekezdése alapján fennáll, az alperes a felperes kártalanítására a Ptk. kártérítésre vonatkozó rendelkezései szerint köteles. A perbeli dietetikus vélemény alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperesnek májkímélő diétaként teljes alkoholmentesség mellett zsírszegény, fűszerektől mentes, szénhidrátban és teljes értékű fehérjékben gazdag étrendet kell követnie, melynek megtartása egész életén át javasolt állapotromlásának megakadályozása, a súlyos szövődmények késleltetése végett. E diéta többletköltségét a felperes kereseti kérelmével egyezően átlagosan havi 20 000 forintban fogadta el. A felperes betegségének könnyebb elviseléséhez szükségesnek ítélte vitaminok, gyógyhatású készítmények szedését, melyek költségét 8000 forint összegben elfogadta, és indokoltnak tartotta a többlet-tisztítószerek 2000 forint költségét is.
A felperes nyilatkozata, családtagja tanúvallomása és a szakértői vélemény alapján megállapította, hogy a felperes életvitele jelentősen megváltozott, mióta HCV-fertőzöttségéről tudomást szerzett. A betegséggel járó testi és lelki következmények a felperes hátralévő életében fennmaradnak, élettevékenységét jelentősen befolyásolják. Életmódját e megváltozott körülményekhez kellett igazítania, a betegség tudata mindennapjaiban jelen van. Visszahúzódó lett, kapcsolata családjával és barátaival megváltozott. Fizikai teljesítőképessége, munkabírása csökkent, fertőzöttségének tudata szexuális életére is negatív hatással van. Bár a felperes vírusellenes kezelése sikeres volt, azonban továbbra is vírushordozó, a vírus bármikor nagymértékben aktivizálódhat, ennek folytán állandóan törekedni kell arra, hogy szigorúan betartott egészséges életmódjával állapota romlását elkerülje. Az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kártalanítás összegének megállapításakor figyelemmel volt a felperes életkorára és az Interferon-kezelés eredményességére is, és mindezek alapján az eddigi bírói gyakorlattal összhangban 4 millió forintot tartott alkalmasnak a felperest ért nem vagyoni károk enyhítésére.
Az elsőfokú ítélet ellen kizárólag az alperes fellebbezett. Fellebbezésében kérte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét úgy változtassa meg, hogy a keresetet utasítsa el.
Fellebbezésében nem vitatta, hogy a felperesnél a Hepatitis C vírusfertőzöttség fennáll. Fenntartotta azonban az elsőfokú eljárásban előterjesztett elévülési kifogását. A fellebbezés szerint a keresetben a kártalanítási kötelezettséget megalapozó károkozó magatartás a vértranszfúzió, a bekövetkezett kár pedig a HCV-fertőzöttség volt. Az elévülés a vértranszfúzió időpontjában, azaz 1991. október 14-én kezdődött, és mivel a felperes nem jelölt meg olyan tényt, amely az elévülést félbeszakította volna, 1996. október 14-én be is következett. A felperes az elévülés állított nyugvását nem bizonyította. A tanúként kihallgatott kezelőorvos vallomása és a rendelkezésre álló orvosi iratok azt bizonyították, hogy a fertőzés ténye 1999-ben ismertté vált. A felperes a betegségről 2000-ben az akkori szakmai szabályoknak megfelelő tájékoztatást megkapta, kezelése megkezdődött. Erre tekintettel – figyelemmel az ultrahangos vizsgálat 2000. május 25-i időpontjára – a követelés legkésőbb 2001. május 25. napján elévült. Amennyiben ezt az érvelést a másodfokú bíróság nem osztaná, akkor a 2004. június 9-i májbiopszia időpontját kell olyan időpontnak tekinteni, amikor a felperes a betegsége következményeivel már tisztában volt. Önmagában az a körülmény, hogy ekkor még a felperes májkárosodása nem következett be, és emiatt az akkori szakmai szabályok szerint antivirális kezelésre nem került sor, nem jelenti azt, hogy a felperes a fertőzés lehetséges következményeit ne ismerte volna. Ez esetben a kártalanítás iránti követelés 2005. június 9-én évült el. A felperes a járadékigényét is a fertőzés tényére és nem állapotromlásra alapozta, így e követelése is elévült.
Elévülés hiányában vitatta a nem vagyoni kártalanítás megítélt összegét, valamint a járadék indokoltságát és annak összegét is. A nem vagyoni kártalanítás vonatkozásában kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a felperes az Interferon-kezelés eredményeképpen teljes egészében vírusmentessé vált, fizikai tünetei kizárólag a kezelés időtartama alatt álltak fenn, a szakértői vélemény szerint azok átmeneti jellegűek. A kezelés lezárását követő kontrolleredmény alapján a felperes gyógyultnak tekinthető, a HCV-fertőzéshez kapcsolódó májkárosodása sem állapítható meg. Gyógyult HCV-fertőzött betegek esetében az általános kártalanítási összeg 1,5 – 2 millió forint a bírói gyakorlat szerint. A felperes járadékkövetelését azért tartotta alaptalannak, mert a felperes csak általánosságban jelentette ki, hogy mennyivel nőtt meg az étkezésre fordított költsége, azt azonban semmilyen módon nem támasztotta alá. A felperes által követelt tisztítószer többletköltséget azért tartotta indokolatlannak, mert a szakvélemény szerint az általános higiéniás szabályok betartása elegendő, a gyógyszerköltséget pedig azért, mert a felperes erre vonatkozó számlát, nyugtát nem csatolt, személyes előadása szerint is csak általános vitaminkészítményt szed.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a per eldöntéséhez szükséges mértékben lefolytatta, annak alapján a tényállást helyesen állapította meg, és nagyobb részben helytálló döntést hozott. A fellebbezésre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét elsődlegesen az elévülés vonatkozásában bírálta felül.
A felperes – az érvényesített joga alapjaként előadott tényekből megállapíthatóan – károkozó magatartásként a hepatitis C vírusfertőzöttségét okozó transzfúziót jelölte meg. Az ezzel okozati összefüggésben bekövetkezett kárát azonban nem a vírusfertőzöttségében, hanem a későbbiekben bekövetkezett májkárosodásában és az amiatt elszenvedett kezelés hatásaiban határozta meg.
Az 1959. évi IV. tv. (Ptk.) 326. §-ának (1) bekezdése szerint az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik. A kártérítés a kár bekövetkezésekor nyomban esedékes [Ptk. 360. § (1) bek.]. E rendelkezések alapján a vagyoni kártérítési igények elévülése a vagyoncsökkenés vagy elmaradt haszon bekövetkezésekor, illetőleg a költség felmerülésekor, a nem vagyoni kártérítési igények elévülése pedig a személyhez fűződő jogsértés miatti hátrány bekövetkezésekor kezdődik. A kár bekövetkezése tehát nem feltétlenül esik egybe a károkozás időpontjával, a kár attól eltérő időpontban, később is bekövetkezhet.
Köztudomású tény – amelyet a perbeli szakvélemény is alátámaszt –, hogy a Hepatitis C vírusfertőzés következményei az egyes fertőzötteknél rendkívül eltérőek. A vírusfertőzést nem követi feltétlenül heveny vagy idült betegség kialakulása, és a kialakult betegségek bizonyos százaléka magától gyógyul. A betegség rendkívül hosszú ideig tart, amiből akár 10 év is tünetmentes lehet. Fokozatosan halad előre, és a kezeletlenek 80%-ánál, a kezeltek 20%-ánál 20 év elteltét követően okoz májelégtelenség miatt halált. A vírus, a betegség behatóbb megismerése lényegében az utóbbi évek eredménye, a vírus felfedezése óta a gyógymódok folyamatosan változtak, fejlődtek.
A felperes személyes előadásából megállapíthatóan a károkozás időpontjával egybeeső megfertőződése miatt kártalanításra nem tartott igényt. Fertőzését folyamatos kontroll alatt tartotta, az beavatkozást, kezelést az akkori orvosi protokoll szerint nem igényelt, klinikai tünetekkel nem járt. A felperesnek ezen állapota miatt költsége nem merült fel. Az egészséghez fűződő jogának megsértését klinikai tünetek nélkül, ép lélekkel élte meg, annak negatív hatásai életvezetésében, életminőségében nem jelentkeztek.
A felperesnél a 2010. évben a fertőzés következtében mérsékelt fokú májfibrózis (a májszöveteket rostos kötőszövetté alakulása) kezdődött, a károkozó magatartás, a vértranszfúzió miatt a vírusfertőzésen túli további hátrány – májkárosodás – következett be. A felperes személyes előadásával és házastársa vallomásával bizonyítottan ez a tény a felperest pszichikailag megviselte, gyermekeivel, házastársával való kapcsolatát nehezítette, életminőségét rontotta. Állapotromlásának elkerülése végett diétát kezdett, vitamint szedett, és a környezetében élők védelmében a tisztítószerek használatát fokozta. A bekövetkezett májkárosodás miatt a felperesnél Interferon-kezelést kellett kezdeni, az 1 évig tartó folyamatos kezelés fizikailag megviselte.
A felperes egészséghez fűződő jogának megsértése miatt a kereset alapjául meghatározott hátrányok tehát a 2010. évben következtek be, az e hátrányok miatti nem vagyoni kártalanítás ekkor vált esedékessé, az elévülési idő ekkor kezdődött meg. A felperes vagyoni kára, a keresetében előadott költségei is ettől az időponttól kezdődően merültek fel, így az elévülés a vagyoni károk vonatkozásában is a 2010. évben kezdődött. A felperes 2011. február 25-i keresetindításáig tehát az 5 éves elévülési idő nem telt el [Ptk. 324. § (1) bekezdés]. A felperes vagyoni és nem vagyoni kártalanítás iránti követelése bíróság előtt érvényesíthető volt, ahogyan azt az elsőfokú bíróság eltérő indokok alapján, azonban helyesen megállapította.
A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperest a testi épséghez, egészséghez fűződő jogának [Ptk. 76. § (1) bekezdés] megsértésével okozott nem vagyoni kárai mérséklésére az Eü. tv. 58. §-ának (3) bekezdése és a 22. §-a alapján alkalmazandó Ptk. 355. § (1) bekezdése szerint nem vagyoni kártalanítás illeti meg.
A nem vagyoni kártalanítás összegének megállapításához azonban a kereset szerinti hátrányokat, a felperes állapotromlását, az emiatti kezelést és mindezek következményeit kellett figyelembe venni. A másodfokú bíróság a Pp. 206. § (3) bekezdésének alkalmazása során a mérlegelés körébe vonta azt a körülményt, hogy a felperesnél 2010-ben májkárosodás következett be. A felperes ekkor szembesült megváltozott állapotával, betegsége reális közelségbe került lehetséges végkimenetelével. Mindezek személyében, férjként és apaként is egyaránt megviselték. Visszahúzódó lett, viselkedése a családjával, barátaival egyaránt megváltozott. A felperes kezelése heti rendszerességgel 1 évig tartott. Az Interferon-kezelés mellékhatásai, influenzaszerű tünetek, fáradékonyság, étvágytalanság, bőrelváltozások, depressziós zavarok lehetnek. A felperes személyes előadása szerint, bőrgyógyászati leletével és házastársa tanúvallomásával bizonyítottan e mellékhatásokat kezelésének ideje alatt el kellett szenvednie. A mellékhatások folytán meg kellett küzdenie azzal is, hogy sem a munkájában, sem a családi életében nem tud a korábbiak szerint teljesíteni. Attól függetlenül, hogy a terápia a felperes jelenlegi állapota szerint sikeresnek tekinthető, a felperesnek az állapot-rosszabbodással, a kezeléssel járó hátrányokat el kellett szenvednie. További élete során a megváltozott étrendjét szigorúan be kell tartania. Jelenlegi gyógyult státuszától függetlenül vírushordozó, betegsége visszatérhet, melynek tudatával folyamatosan meg kell küzdenie.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal egyező összegű, 4 millió forint nem vagyoni kártalanítást ítélt alkalmasnak a felperest ért hátrányok enyhítésére.
Helyesen döntött az elsőfokú bíróság a felperest a Ptk. 355. §-ának (1) és (4) bekezdése alapján megillető, járadék formájában megtérítendő költségekről.
A perbeli orvosszakértő és dietetikus véleménye bizonyította, hogy a felperes kialakult állapotára tekintettel élete végéig májvédő diéta tartása szükséges, állapotromlásának megakadályozása, a súlyos szövődmények kialakulásának késleltetése érdekében. A felperes étkezéséről házastársa gondoskodik, tanúvallomásából megállapíthatóan férjének külön főz, az általa készített ételek alapvetően egyezőséget mutatnak a dietetikus véleményben ajánlott étrenddel. Ennek a keresetben megjelölt költségei a dietetikus véleményben foglaltakkal megegyeznek.
Helyesen döntött az elsőfokú bíróság, amikor a járadék összegének meghatározásakor figyelembe vette a vitaminfogyasztás és a tisztítószer-használat fokozott költségeit annak ellenére, hogy az orvosszakértői vélemény ezeket szükségszerűen felmerülő költségekként nem tartalmazta. Bármilyen tartós betegség esetén fontos a szervezet jó általános állapotának fenntartása, és emellett annak a tudata, hogy ezen állapot elérését és megtartását a beteg – vitaminokkal, nyomelemekkel, étrend-kiegészítőkkel – maga is elősegíti. E „segédeszközök” árait figyelembe véve az elsőfokú bíróság által elfogadott 8000 forint költség nem volt eltúlzottnak tekinthető. A megnövekedett mennyiségű tisztítószer alkalmazása is indokolt, hiszen nyilvánvaló, hogy a családban élő felperes betegségének tudatában minden olyan helyzetben igyekszik a családtagjait a fertőzéstől megóvni, melyben a vírus átadásának akár a legcsekélyebb kockázata is felmerül, pl. a közös higiéniás helyiségek használata során.
A felperes a keresetében járadékkövetelését úgy terjesztette elő, hogy a kereset benyújtásának a napjától havi 30 000 Ft járadék és a lejárt járadékösszeg után középarányos mértékű kamat megfizetését kérte.
Az elsőfokú bíróság az alperest a kereset szerint kötelezte havi 30 000 forint járadék, ezenfelül a kereset benyújtásától számított 24 hónapra jutó, egy összegben megállapított lejárt járadék megfizetésére. Ezzel ténylegesen az alperest ugyanazon időszakra kétszeresen kötelezte fizetésre. Az elsőfokú bíróság e rendelkezésével a Pp. 215. §-ában írt tilalom ellenére a kereseten túl terjeszkedett, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletnek az alperes havi járadékfizetési kötelezettségéből az elsőfokú ítélet meghozataláig lejárt összegekre (2011. március 1-2013. november 1.) vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte [Pp. 252. § (2) bekezdés], és ezen időszakra a felperest a lejárt 31 havi járadék (összesen 930 000 forint) egyösszegű megfizetésére és ezen összeg középarányos időponttól számított kamatának a megfizetésére kötelezte.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. § (2) bekezdése szerint részben hatályon kívül helyezte, nagyobb részében azonban a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján eltérő indokolással helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.22.302/2013/4.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás