• Tartalom

22/2015. (VII. 21.) NFM utasítás

22/2015. (VII. 21.) NFM utasítás

a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (X. 10.) NFM utasítás módosításáról1

2015.07.22.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a miniszterelnök és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (X. 10.) NFM utasítás a Mellékletben foglaltak szerint módosul.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

Melléklet a 22/2015. (VII. 21.) NFM utasításhoz


1. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (X. 10.) NFM utasítás (a továbbiakban: NFM utasítás) 1. melléklet 5. §-a a következő k) ponttal egészül ki:
(A miniszter irányítja)
k) az Egyes Kiemelt Jelentőségű Budapesti Beruházásokért Felelős Kormánybiztos Koordinációs Főosztálya vezetőjének”
(tevékenységét.)

2. § (1) Az NFM utasítás 1. melléklet 31. § (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A vagyonpolitikáért felelős államtitkár)
e) gondoskodik az állami vagyon körébe tartozó létesítményekkel (ingatlanokkal) kapcsolatos fejlesztési, rekonstrukciós programokról, valamint az üzemeltetési, működtetési feladatokról, továbbá a nemzeti köznevelési infrastruktúra fejlesztési programokhoz kapcsolódó tanterem-, tornaterem-, tanuszoda- és iskolafejlesztési programokról, kivéve az emberi erőforrások miniszterének sportpolitikáért való felelősségi körébe tartozó, kiemelt sportágakhoz kapcsolódó sportlétesítmény-fejlesztéseket, valamint az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos (a továbbiakban: kormánybiztos) feladatkörébe utalt beruházásokat,”
(2) Az NFM utasítás 1. melléklet 31. § (1) bekezdése a következő g) ponttal egészül ki:
(A vagyonpolitikáért felelős államtitkár)
g) kidolgozza a szakterületéhez tartozó koncessziós szakpolitikai irányelveket, felel a koncessziókkal összefüggő döntések előkészítéséért.”

3. § Az NFM utasítás 1. melléklet 31. § (3) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A vagyonpolitikáért felelős államtitkár)
b) gondoskodik a PPP beruházás keretében megvalósult és folyamatban lévő kulturális, infrastrukturális és sportlétesítményekkel összefüggő állami fejlesztési feladatok ellátásáról, továbbá e PPP szerződésekben meghatározott, a Magyar Államot érintő jogokból és kötelezettségekből fakadó feladatokról, valamint e PPP projektek és szerződések kezeléséről,”

4. § Az NFM utasítás 1. melléklet 32. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A vagyonpolitikáért felelős államtitkár feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.”

5. § Az NFM utasítás 1. melléklet 37. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) A helyettes államtitkár feladatainak ellátása során együttműködik a többi helyettes államtitkárral, a kormánybiztossal és a miniszteri biztosokkal.”

6. § Az NFM utasítás 1. melléklet 59. § (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az energetikáért felelős helyettes államtitkár irányítja)
c) az Energiagazdálkodási és Bányászati Főosztály és”
(vezetőjének tevékenységét.)

7. § Az NFM utasítás 1. melléklet 61. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
61. § Az energetikáért felelős helyettes államtitkárt – ha nem az energiaügyért felelős államtitkárt helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén az Energiagazdálkodási és Bányászati Főosztály vezetője helyettesíti. Az energetikáért felelős helyettes államtitkár helyettesítését a tisztség betöltetlensége esetén az Energiagazdálkodási és Bányászati Főosztály vezetője látja el.”

8. § Az NFM utasítás 1. melléklet 68. § (1)–(2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár ellátja
a) a nemzeti és állami vagyonra vonatkozó szabályozással,
b) a vagyonpolitikai kérdésekkel,
c) a miniszteri tulajdonosi joggyakorlással,
d) az éves költségvetés vagyongazdálkodással, a vagyonkezelő szervezetekkel, illetve azok portfóliójába tartozó társaságokkal
kapcsolatos előirányzatok tervezési és zárszámadási feladataira vonatkozó minisztériumi állami vezetői feladatokat.
(2) A vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár irányítja
a) a Vagyongazdálkodási Stratégiai és Koordinációs Főosztály,
b) az Állami Vagyonelemek Főosztálya,
c) a Társasági Portfólió Főosztály,
d) a Sportcélú Beruházások Főosztálya és
e) a Kiemelt Állami Szerződések Főosztálya
vezetőjének tevékenységét.”

9. § Az NFM utasítás 1. melléklet 70. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
70. § A vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkárt – ha nem a vagyonpolitikáért felelős államtitkárt helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén a Vagyongazdálkodási Stratégiai és Koordinációs Főosztály vezetője helyettesíti. A vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár helyettesítését a tisztség betöltetlensége esetén a Vagyongazdálkodási Stratégiai és Koordinációs Főosztály vezetője látja el.”

10. § Az NFM utasítás 1. melléklet 77. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(6) A Miniszteri Értekezlet állandó résztvevői a miniszter, a közigazgatási államtitkár, az államtitkárok, a kabinetfőnök, a Miniszteri Kabinet sajtószóvivői feladatok ellátásáért felelős tagja (a továbbiakban: sajtószóvivő), a miniszter által kijelölt minisztériumi politikai tanácsadó, a Miniszterelnökség képviselője, a kormánybiztos, valamint a miniszter döntése alapján meghívottak. A résztvevőket a kabinetfőnök elektronikus úton vagy telefonon hívja meg.”

11. § Az NFM utasítás 1. függeléke helyébe jelen utasítás Függeléke lép.

12. § Az NFM utasítás 2. függelék 4. pontja a következő 4.0.0.3. alponttal egészül ki:
(A miniszter által közvetlenül irányított szervezeti egységek)
„4.0.0.3. Egyes Kiemelt Jelentőségű Budapesti Beruházásokért Felelős Kormánybiztos Koordinációs Főosztálya
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. szakmailag előkészíti a kormánybiztos feladatkörébe utalt beruházásokkal összefüggő jogszabályok, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetét,
2. közreműködik a kormánybiztos feladatkörébe utalt beruházások szempontjából a jogszabálytervezetek, a közjogi szervezetszabályozó eszközök véleményezésében, előkészíti a kormánybiztos feladatkörébe utalt beruházásokkal összefüggő kormányzati döntéseket és állásfoglalásokat,
3. benyújtásra előkészíti a Kormány és az Országgyűlés részére előterjesztésre javasolt előterjesztéseket és jelentéseket,
4. a kormánybiztos feladatkörébe utalt kiemelt sportlétesítmény-fejlesztési beruházások érintettsége esetén együttműködik a Sportcélú Beruházások Főosztályával az állami vagyon körébe tartozó sportlétesítményekkel való gazdálkodás eltérő szabályaira vonatkozó szabályozás tervezetének előkészítésében.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. támogatja a kormánybiztos tevékenységének ellátását, a feladatkörébe tartozó feladatok adminisztratív és koordinációs előkészítését,
2. kapcsolatot tart a kormánybiztos és a minisztérium szervezeti egységei között,
3. irányítja, felügyeli, ellenőrzi és összehangolja a kormánybiztos feladatkörébe utalt beruházási feladatokat,
4. a 2. pontban meghatározott tevékenysége keretében együttműködik az államigazgatási szervekkel, összehangolja a kormánybiztos feladatkörébe utalt beruházásokkal összefüggő feladatokat, valamint a kapcsolódó pályázatok előkészítésével és a megvalósított pályázatok ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat,
5. a Sportcélú Beruházások Főosztályával együttműködve közreműködik az egységes állami tulajdonú sportingatlan-portfólió kialakításában, ennek keretében ellátja az állami sportcélú ingatlanok (különösen az olimpiai központok) hasznosításának tervezésével, ellenőrzésével, működtetésével és az ezzel összefüggő költségvetési és pénzügyi tervezésével kapcsolatos feladatokat,
6. közreműködik az ellenőrző szervezetek vizsgálataival, jelentéseikben megfogalmazott megállapításokkal, intézkedési javaslatok végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátásában,
7. ellátja mindazon egyéb feladatokat, amit a kormánybiztos a feladatkörébe utal.”

13. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.2.3. c) pont 4. alpontjában a „Külügyminisztériummal” szövegrész helyébe a „Külgazdasági és Külügyminisztériummal” szöveg lép.

14. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.2.3. c) pontja a következő 8. alponttal egészül ki:
(Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya
A Főosztály feladatai
Funkcionális feladatai körében:)
„8. közreműködik a minisztérium éves költségvetésében szereplő „Nemzetközi tagdíjak” fejezeti kezelésű költségvetési előirányzat tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátásában.”

15. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.2.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.1.2.4. Protokoll Főosztály
a) Kodifikációs feladatai körében gondoskodik a protokoll-, rendezvény- és utazásszervezési, tolmácsolási és fordítási feladatok ellátásához kapcsolódó szabályzatok megalkotásáról, illetve felülvizsgálatáról.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. ellátja a miniszter, az államtitkárok, a kormánybiztos, a helyettes államtitkárok, a miniszteri biztos, a kabinetfőnök és a Miniszteri Titkárság vezetője hivatalos külföldi látogatásaival, valamint hazai partnereinek fogadásával és külföldi vendégeinek érkezésével, magyarországi tartózkodásával és elutazásával kapcsolatos protokolláris és szervezési teendőket, valamint azok pénzügyi tervezését és elszámolását,
2. ellátja a minisztérium munkatársainak hivatalos külföldi utazásaival kapcsolatos szervezési feladatokat, elvégzi az ezekkel kapcsolatos pénzügyi tervezést és elszámolást.
c) Funkcionális feladatai körében:
1. szervezi a minisztérium felsővezetői programjait, hazai és nemzetközi találkozóit, bilaterális és multilaterális tárgyalásait, elvégzi az ezekkel kapcsolatos pénzügyi tervezést, megrendeléseket és elszámolást,
2. szervezi a minisztérium belföldi rendezvényeit (nemzeti és állami ünnepségek, évfordulók, kitüntetés- és díjátadó ceremóniák), elvégzi az ezekkel kapcsolatos pénzügyi tervezést, megrendeléseket és elszámolást,
3. szervezi a minisztérium szakterületeit érintő belföldi vagy nemzetközi konferenciákat, találkozókat, tárgyalásokat, elvégzi az ezekkel kapcsolatos pénzügyi tervezést, megrendeléseket és elszámolást,
4. koordinálja a fordítási és tolmácsolási feladatokat, részt vesz a fordítási közbeszerzési eljárásban,
5. gondoskodik a protokoll-, az utazásszervezési, a tolmácsolási és fordítási feladatokra elkülönített pénzügyi keret előírásszerű felhasználásáról,
6. összefogja a minisztérium kiutazási és fogadási tervéhez, tolmácsolási és fordítási feladataihoz kapcsolódó pénzügyi keret tervezését,
7. gondoskodik a megfelelő szintű ajándékok beszerzéséről és az ajándékraktárral kapcsolatos nyilvántartásról,
8. gondoskodik a rendezvények lebonyolításához szükséges protokolleszközök beszerzéséről, a szakterületek folyamatos ellátásáról,
9. működteti a minisztériumi tárgyalók foglalási rendszerét, intézi az ezekhez kapcsolódó teremberendezési igényeket, illetve protokollkonyhai szolgáltatásokat.
d) Egyéb feladatai körében:
1. nyilvántartja a tevékenységi körébe eső látogatásokra, rendezvényekre vonatkozó adatokat,
2. ellátja a kormányváró lefoglalása ügyében felmerülő feladatokat,
3. felel a minisztérium felsővezetői számára a diplomata útlevelek, illetve a minisztérium munkatársai részére a szolgálati útlevelek igényléséért, valamint vízumügyintézéséért.”

16. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.3.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.1.3.1. Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
A Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt álló önálló szervezeti egység, amely a 72. §-ban rögzítetteken túl
a) Kodifikációs feladatai körében előkészíti az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos feladatkörébe tartozó és a Kormányzati szakpolitikai feladatok fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználására vonatkozó szabályozási javaslatot.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. ellátja az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos feladatkörébe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok szakmai kezelésével kapcsolatos feladatokat,
2. előkészíti és jóváhagyásra felterjeszti a miniszter részére az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos feladatkörébe tartozó támogatási szerződéseket, és ellenőrzi a támogatási szerződésekben foglaltak érvényesülését,
3. előkészíti a 2. pont szerinti kötelezettségvállalások tekintetében a szakmai teljesítésigazolásokat, valamint a kifizetések engedélyezését,
4. ellátja a Kormányzati szakpolitikai feladatok fejezeti kezelésű előirányzat szakmai kezelésével kapcsolatos feladatokat,
5. előkészíti és jóváhagyásra felterjeszti a Kormányzati szakpolitikai feladatok fejezeti kezelésű előirányzat terhére megkötésre kerülő kormányzati szakpolitikai és médiafigyeléssel kapcsolatos szerződéseket,
6. a 4. pont szerinti fejezeti kezelésű előirányzat terhére történt kötelezettségvállalás tekintetében előkészíti a szakmai teljesítésigazolásokat, valamint a kifizetések engedélyezését,
7. közreműködik az ellenőrző szervezetek vizsgálataival, jelentéseikben megfogalmazott megállapításokkal, intézkedési javaslatok végrehajtásával kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásában.”

17. § (1) Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.3.2. a) pont 3. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Gazdálkodási Főosztály
A Főosztály feladatai
Kodifikációs feladatai körében:)
„3. előkészíti, véleményezi az NFM Igazgatás költségvetését érintő megállapodásokat, e tárgykörben vezetői felkészítőket állít össze, valamint elkészíti a hozzájuk kapcsolódó kormányhatározatokat,”
(2) Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.3.2. a) pont 6. alpontja helyére a következő rendelkezés lép:
(Gazdálkodási Főosztály
A Főosztály feladatai
Kodifikációs feladatai körében:)
„6. előkészíti az NFM Igazgatás költségvetése pénzügyi-gazdasági feladatairól és a döntési eljárásokról, az illetményszámfejtésről, a beszerzésekről, valamint a közbeszerzésről, a kincstári VIP-kártya kiadásáról és használati rendjéről, a hivatali mobiltelefonok használatáról, valamint a taxikártyák használatáról szóló belső szabályokat,”
(3) Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.3.2. a) pontja a következő 7. alponttal egészül ki:
(Gazdálkodási Főosztály
A Főosztály feladatai
Kodifikációs feladatai körében:)
„7. közreműködik a protokollkiadásokról, valamint a fordítási és tolmácsolási feladatok ellátásáról szóló belső szabályozás elkészítésében.”

18. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.3.2. c) pontja a következő 29. alponttal egészül ki:
(Gazdálkodási Főosztály
A Főosztály feladatai
Funkcionális feladatai körében:)
„29. kezeli az NFM Igazgatás keretszámlájára érkező sajátos bevételekkel kapcsolatos feladatai körében a bevételeket, jogcímenként nyilvántartja, eleget tesz a hozzá kapcsolódó áfabevallási és -befizetési kötelezettségnek, teljesíti a hozzá kapcsolódó tranzakciós kötelezettséget, kezeli és nyilvántartja a követeléseket, különös tekintettel az alábbi sajátos bevételekre:
29.1. a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény II. fejezet 4. címében foglalt bevételek,
29.2. a koncessziós díjbevételek,
29.3. a Nemzeti Klímavédelmi Hatóságot illető díjbevételek,
29.4. a felszámolási eljárásban az adós vagyontárgyainak nyilvános értékesítésére szolgáló elektronikus értékesítési rendszer működtetésével kapcsolatos bevételek.”

19. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.3.2. d) pont 8. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Gazdálkodási Főosztály
A Főosztály feladatai
Egyéb feladatai körében:)
„8. közreműködik a közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár, valamint a környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkár által ellátott közreműködő szervezeti feladatok végrehajtásában,
8.1. vezeti a gépjárművekkel kapcsolatos nyilvántartásokat,
8.2. vezeti a mobiltelefonokkal kapcsolatos nyilvántartást,
8.3. ellátja az egyedi beszerzésekkel kapcsolatos koordinációs és nyilvántartási feladatokat,”

20. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.3.3. c) pontja a következő 26–29. alponttal egészül ki:
(Költségvetési Főosztály
A Főosztály feladatai
Funkcionális feladatai körében:)
„26. előkészíti a fejezeti és a központi kezelésű előirányzatok kincstári költségvetését, a szakmai kezelőkkel egyeztetve megküldi azt a Magyar Államkincstár részére,
27. előkészíti a fejezeti és a központi kezelésű előirányzatok elemi költségvetését, a szakmai kezelőkkel egyeztetve megküldi azt a Magyar Államkincstár részére,
28. ellenőrzi és benyújtja a Magyar Államkincstárnak az Intézményfelügyeleti és Számviteli Főosztály által előkészített fejezeti és központi kezelésű előirányzatok időközi mérlegjelentéseit, éves költségvetési beszámolóit, illetve feladja a havi költségvetési jelentéseit,
29. felülvizsgálja, nyilvántartja a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok előirányzat-maradványait, elkészíti azok maradványelszámolását, összefogja a fejezet maradványelszámolását, és továbbítja a Nemzetgazdasági Minisztérium részére.”

21. § (1) Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.3.4. b) pont 1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Intézményfelügyeleti és Számviteli Főosztály
A Főosztály feladatai
Koordinációs feladatai körében:)
„1. elkészíti a fejezet havi költségvetési jelentéseit, időközi mérlegjelentéseit, éves beszámolóit,”
(2) Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.3.4. d) pont 15–17. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Intézményfelügyeleti és Számviteli Főosztály
A Főosztály feladatai
Funkcionális feladatai körében:)
„15. felülvizsgálja az intézményi szektor kincstári és elemi költségvetéseit, majd megküldi az adatállományt a Magyar Államkincstár részére,
16. koordinálja az intézményi szektor költségvetési beszámolási tevékenységét, az ellenőrzött éves költségvetési beszámolókat benyújtja a Magyar Államkincstár felé,
17. ellenőrzi és feldolgozza az intézményi szektor időközi mérlegjelentéseit, majd megküldi a Magyar Államkincstár részére,”
(3) Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.3.4. d) pont 20. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Intézményfelügyeleti és Számviteli Főosztály
A Főosztály feladatai
Funkcionális feladatai körében:)
„20. az intézményi igények jóváhagyása céljából előterjeszti az intézményi szektor fejezeti hatáskörű előirányzat-módosítási igényeit, valamint az előirányzat-módosítások engedélyezését követően továbbítja a Magyar Államkincstár részére,”
(4) Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.3.4. d) pont 22–23. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Intézményfelügyeleti és Számviteli Főosztály
A Főosztály feladatai
Funkcionális feladatai körében:)
„22. engedélyezi az intézmények havi időarányos keretnyitását, és megküldi a Magyar Államkincstár részére,
23. az intézmények által kezdeményezett és fejezeti hatáskörben jóváhagyott előirányzat keretnyitás előrehozás érdekében eljár a Magyar Államkincstárnál,”
(5) Az NFM utasítás 2. függelék 4.1.3.4. d) pontja a következő 46. alponttal egészül ki:
(Intézményfelügyeleti és Számviteli Főosztály
A Főosztály feladatai
Funkcionális feladatai körében:)
„46. ellátja a miniszter által felügyelt, illetve irányított intézmények nyilvántartásával összefüggő feladatokat (címrendi besorolás, új cím esetén államháztartási egyedi azonosító kérése, számlanyitás, számlamódosítás, számla megszüntetése), ezzel összefüggésben elkészíti a törzsadattárat érintő adatszolgáltatásokat.”

22. § (1) Az NFM utasítás 2. függelék 4.5.1.3. b) pont 4. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Energiaszabályozási Főosztály
A Főosztály feladatai
Funkcionális feladatai körében:)
„4. ellátja az energetikai szabályozásértelmezési és tájékoztatási feladatok előkészítését az Energiagazdálkodási és Bányászati Főosztály bevonásával.”
(2) Az NFM utasítás 2. függelék 4.5.1.3. d) pont 2. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Energiaszabályozási Főosztály
A Főosztály feladatai
Egyéb feladatai körében:)
„2. közreműködik az Energiagazdálkodási és Bányászati Főosztály feladatkörébe tartozó, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal, valamint a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet szakmai irányítása körébe tartozó döntések előkészítésében,”

23. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.5.1.4. pont címe helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.5.1.4. Energiagazdálkodási és Bányászati Főosztály”

24. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.5.1.4. e) pont 5–6. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Energiagazdálkodási Főosztály
A Főosztály feladatai
Egyéb feladatai körében:)
„5. ellátja a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal tevékenységének szakmai irányítását,
6. ellátja a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet tevékenységének szakmai irányítását.”

25. § (1) Az NFM utasítás 2. függelék 4.5.1.5. c) pontja a következő 9. alponttal egészül ki:
(Atomenergetikai Főosztály
A Főosztály feladatai
Funkcionális feladatai körében:)
„9. ellátja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel, az EU szakmai szervezeteivel, az OECD Atomenergia Ügynökségével, továbbá az atomenergia békés célú alkalmazás területén működő más nemzetközi, regionális kormányközi és egyéb szervezetekkel kapcsolatos együttműködési és szakmai képviseleti feladatokat.”
(2) Az NFM utasítás 2. függelék 4.5.1.5. d) pont 1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Atomenergetikai Főosztály
A Főosztály feladatai
Egyéb feladatai körében:)
„1. ellátja az Országos Atomenergia Hivatal tevékenységének szakmai felügyeletét,”

26. § Az NFM utasítás 2. függelék 4.7.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.7.1. A vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységek
4.7.1.1. Vagyongazdálkodásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
A Vagyongazdálkodásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság a vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár irányítása alatt álló önálló szervezeti egység, amely ellátja a 72. §-ban meghatározott feladatokat.
4.7.1.2. Vagyongazdálkodási Stratégiai és Koordinációs Főosztály
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. szakmailag előkészíti a nemzeti vagyonra, valamint az állami vagyonra vonatkozó vagy azzal összefüggő jogszabályok, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetét,
2. vagyongazdálkodási szempontból véleményezi a jogszabálytervezeteket, a közjogi szervezetszabályozó eszközöket, előkészíti az állami vagyonnal kapcsolatos vagyonpolitikai kérdésekben a kormányzati döntéseket és állásfoglalásokat,
3. benyújtásra előkészíti az állami vagyonnal való gazdálkodással összefüggésben az MNV Zrt. által a Kormány és az Országgyűlés részére előterjesztésre javasolt előterjesztéseket és jelentéseket.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. támogatja a vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár munkáját a szakmapolitikai koncepciók, stratégiák kialakításában,
2. figyelemmel kíséri és ellenőrzi a vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár által irányított főosztályok folyamatos feladatainak és kiemelt szakpolitikai feladatainak végrehajtását,
3. a vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó több szakterületet érintő ügyekben koordinációs feladatokat lát el, részt vesz a vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár vezetői értekezletekre, egyeztetésekre történő felkészítésében,
4. a vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár hatáskörébe tartozó feladatok ellátásával összefüggésben, a helyettes államtitkár egyedi utasítása alapján kapcsolatot tart a minisztérium szervezeti egységeivel, a feladat ellátásával érintett más szervvel,
5. összehangolja az ellenőrző szervezetek állami vagyont érintő vizsgálataival, jelentéseikben megfogalmazott megállapításokkal, intézkedési javaslatok végrehajtásával kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
6. benyújtásra felterjeszti az állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek működéséről, az állami vagyon állományának alakulásáról, az állami vagyonnal való gazdálkodás folyamatairól szóló éves beszámolót,
7. a központi költségvetésnek az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezete (a továbbiakban: Vagyonfejezet) éves költségvetése, középtávú irányszámai, zárszámadása tekintetében:
7.1. összeállítja a költségvetés és a zárszámadás tervezetét, részt vesz e feladatok módszertanának a Vagyonfejezet sajátosságaihoz igazodó kidolgozásában,
7.2. a költségvetési tervezési munkákhoz kapcsolódóan összehangolja a Vagyonfejezet vonatkozásában az előirányzatokra vonatkozó keretszámok kialakítását, normaszöveg-javaslatot, az összefoglaló számításokat, elkészíti a szöveges és számszaki indoklásokat,
7.3. közreműködik a fejezetet, annak előirányzatait, szabályozását érintő feladatokban,
7.4. előkészíti a Vagyonfejezet előirányzat-átcsoportosításaival, kötelezettségvállalásaival, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 45. §-ában rögzített, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter engedélyével kapcsolatos feladatokat,
7.5. elkészíti a Vagyonfejezet kincstári költségvetésének, elemi költségvetésének tervezetét és a havi időszaki kincstári jelentést,
8. figyelemmel kíséri és ellenőrzi a vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó több szakterületet érintő költségvetési tervezési, előirányzat-átcsoportosítási, kötelezettségvállalási feladatait,
9. közreműködik az MNV Zrt. Igazgatóságának üléseire benyújtásra kerülő előterjesztések véleményezésében.
c) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében gondoskodik a miniszter által jogszabály alapján gyakorolt személyi döntések előkészítéséről, az MNV Zrt.-t és a miniszter közvetlen tulajdonosi jogkörébe tartozó gazdasági társaságokat érintő személyi döntések kivételével.
4.7.1.3. Állami Vagyonelemek Főosztálya
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. közreműködik a 4.7.1.2. a) 1–3. pontban foglalt feladatok ellátásában,
2. előkészíti az állam tulajdonában lévő vizek medrének használatáért fizetendő használati díj mértékét megállapító miniszteri rendeletet, valamint annak módosításait.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. előkészíti az állami vagyon gyarapítására irányuló döntéseket, kormány-előterjesztéseket, valamint közreműködik az állami vagyon gyarapítására irányuló kormányzati döntések végrehajtásában,
2. ellátja az állami tulajdonú ingó és ingatlan vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos szakmai feladatokat, lefolytatja az állami vagyonelemek célszerű és hatékony hasznosítását megalapozó szakmai egyeztetéseket,
3. közreműködik az állami tulajdonban álló ingó és ingatlan vagyonelemek állományfelmérésében, figyelemmel kíséri az állami vagyon összesítésére szolgáló nyilvántartások és az Országleltár kialakítását, naprakész működtetését,
4. előkészíti és miniszteri jóváhagyásra felterjeszti a tulajdonosi joggyakorlóknak az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 3. § (5) bekezdése szerinti megállapodásait,
5. összehangolja az állami tulajdonban és a minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó szervezetek portfóliójában található ingó és ingatlan vagyonelemek vagyonkezelési és használati viszonyainak egységes kialakítását,
6. közreműködik a központi költségvetési szervek elhelyezésének biztosításában és koordinálásában,
7. ellenőrzi az állami vagyonra vonatkozó értékbecslések rendszerét, ösztönzi az értékmegőrzést szolgáló vagyonpolitika elvének megfelelő értékbecslési gyakorlat kialakítását, és egyes esetekben közreműködik az állami vagyonelemekre elkészített értékbecslések utóellenőrzésében,
8. előkészíti az állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek működéséről, az állami vagyon állományának alakulásáról, az állami vagyonnal való gazdálkodás folyamatairól szóló éves beszámolót,
9. összehangolja az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok adataira és információira irányuló minisztériumon belüli és kívüli adatkéréseket,
10. összesíti és értékeli az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok MNV Zrt.-n keresztül érkező gazdasági adatait,
11. a minisztériumon belüli és kívüli adat- és információigények kielégítésének érdekében folyamatosan nyomon követi az MNV Zrt. portfóliójába tartozó gazdasági társaságok gazdálkodását, továbbá adatgyűjtést végez az állami vagyonnal kapcsolatos vagyonpolitikai kérdéseket érintő kormányzati döntések, állásfoglalások és jogszabályok előkészítése érdekében,
12. közreműködik az MNV Zrt. Igazgatóságának üléseire benyújtásra kerülő előterjesztések véleményezésében,
13. közreműködik az ellenőrző szervezetek állami vagyont érintő vizsgálataival, jelentéseikben megfogalmazott megállapításokkal, intézkedési javaslatok végrehajtásával kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásában.
c) Egyéb feladatai körében:
1. az érintett intézmények bevonásával összehangolja és biztosítja az OECD Corporate Governance Committee munkacsoport ülésein való kormányzati képviseletet, a felmerülő komplex adatszolgáltatásokat, az elkészült OECD anyagok véleményezését, valamint biztosítja a kormányzati részvételt az OECD-ben és az azzal összefüggő magyar álláspontok egyeztetését szolgáló tárcaközi megbeszéléséken,
2. ellátja az állami vagyon értékesítésére szolgáló elektronikus árverési rendszer működtetésével, az elektronikus árverési rendszer keretében történő értékesítéssel összefüggő minisztériumi feladatokat,
3. ellátja az állami fenntartású felsőoktatási intézmények vagyongazdálkodásának felügyeletét, amelynek keretében véleményezi a felsőoktatási intézmények vagyonkezelésében lévő ingatlanok értékesítését, hasznosítását és fejlesztési programjait,
4. közreműködik a világörökségi helyszínekkel összefüggő, a világörökségről szóló törvény alapján az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter hatáskörébe utalt állami feladatok ellátásában.
4.7.1.4. Társasági Portfólió Főosztály
A Társasági Portfólió Főosztály feladatai kiterjednek az MNV Zrt.-re és a minisztérium közvetlen tulajdonosi jogkörébe tartozó gazdasági társaságokra (a 4.7.1.4. pontban a továbbiakban együtt: társaságok).
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. felel a társaságok – kivéve az MNV Zrt. – vezető tisztségviselőinek, felügyelőbizottsági (a továbbiakban: FB) tagjainak és más vezető állású, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 208. §-a hatálya alá tartozó munkavállalóinak javadalmazására vonatkozó szabályozás szakmai előkészítéséért a Személyügyi Főosztállyal és a Jogszabály-előkészítő Főosztállyal együttműködve,
2. felel a társaságok középtávú működési, tevékenységi és szervezeti stratégiájának kialakításával, intézkedési terv alapján történő végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátásáért,
3. előkészíti az egyes gazdasági társaságok tekintetében a tulajdonosi joggyakorlót kijelölő miniszteri rendelet szakmai tervezetét.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. a részvényesi joggyakorló képviselőjeként állandó meghívottként biztosítja a részvételt az MNV Zrt. Igazgatóságának ülésein, és az Állami Vagyonelemek Főosztályával együttműködve véleményezi az Igazgatóság üléseire benyújtásra kerülő előterjesztéseket,
2. előkészíti, koordinálja és nyilvántartja a társaságokkal kapcsolatos tulajdonosi döntéseket – beleértve a létesítő okiratok jóváhagyását, az FB ügyrendjének jóváhagyását, a számviteli törvény szerinti beszámoló jóváhagyását, az alaptőke felemeléséről, leszállításáról szóló döntéseket, a külön utasítás alapján szakmai kezelésébe tartozó előirányzatok terhére nyújtandó támogatások engedélyezését, továbbá minden olyan tárgykörben hozott döntést, amelyet jogszabály vagy a létesítő okirat a tulajdonosi joggyakorló hatáskörébe utal,
3. véleményezi a társaságokkal kapcsolatos előterjesztéseket és javaslatokat, folyamatosan figyelemmel kíséri a társaságok működését,
4. véleményezi a társaságok közszolgáltatási tevékenységével kapcsolatos szerződéstervezeteket,
5. feladatkörében ellátja a társaságok vezetőivel kapcsolatos, jogszabályban meghatározott humánpolitikai teendőket, így különösen a társaságok vezető tisztségviselőinek, FB tagjainak vonatkozásában kiadásra kerülő személyi döntések előkészítését, valamint a munkaszerződések, azok módosításának, illetve megszüntetésének véleményezését,
6. meghatározza a társaságok felügyeleti kontrollingrendszer koncepcióját, vezeti a szükséges nyilvántartásokat, koordinálja az információszolgáltatást az önálló szervezeti egységek és a Miniszteri Kabinet részére,
7. közreműködik az ellenőrző szervezetek állami vagyont érintő vizsgálataival, jelentéseikben megfogalmazott megállapításokkal, intézkedési javaslatok végrehajtásával kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásában, különös tekintettel a társaságok gazdálkodásával összefüggésben,
8. összehangolja a társaságok adataira és információira irányuló minisztériumon belüli és kívüli adatkéréseket, továbbá adatgyűjtést végez az állami vagyonnal kapcsolatos vagyonpolitikai kérdéseket érintő kormányzati döntések, állásfoglalások és jogszabályok előkészítése érdekében,
9. figyelemmel kíséri a társaságok gazdálkodási tevékenységét, összesíti és értékeli a társaságok gazdasági adatait,
10. véleményezi a társaságokkal megkötendő közhasznú szerződések támogatási (pénzügyi, gazdálkodási) feltételrendszere kialakítását,
11. összegyűjti – az érintett szakmai területek bevonásával – a társaságokkal kapcsolatos, tulajdonosi szempontból releváns pénzügyi-számviteli információkat,
12. közreműködik a társasági tevékenységet érintő utasítások előkészítésében.
c) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:
1. felel a társaságokban a Magyar Állam nevében a tulajdonosi jogok gyakorlásával kapcsolatos feladatok ellátásáért, a vonatkozó tulajdonosi határozatok előkészítéséért, a belső és külső szakmai egyeztetések lefolytatásáért, javaslatot tesz a tulajdonosi jogok gyakorlója részére,
2. felel a társaságok – kivéve az MNV Zrt. – vagyonkezelésében és használatában lévő állami vagyonnal kapcsolatos – jogszabályban, valamint vagyonkezelési szerződésben a miniszter egyetértéséhez, illetve véleményadásához kötött – feladatok elvégzéséért, döntésre történő előkészítéséért,
3. előkészíti a társaságok létesítő okiratát, azok módosítását, és azokat elektronikus változatban, naprakészen nyilvántartja,
4. ellátja a Személyügyi Főosztály és az érintett szakmai főosztály előzetes véleménye alapján a társaságok első számú vezetői javadalmazásával és teljesítményértékelésével kapcsolatos feladatokat.
d) Funkcionális feladatai körében:
1. nyilvántartja a társaságok tulajdonosi részesedéseit,
2. nyilvántartja a tulajdonosi határozatokat és az MNV Zrt. részére kiadásra kerülő részvényesi joggyakorlói határozatokat, valamint a részvényesi jogok gyakorlójának az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 20. § (8) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján kiadásra kerülő írásbeli utasításokat,
3. véleményezi a társaságok által végzett közszolgáltatások működési (pénzügyi, gazdálkodási) feltételrendszere kialakítását.
4.7.1.5. Sportcélú Beruházások Főosztálya
A Főosztály feladatai
a) Kodifikációs feladatai körében:
1. előkészíti a sportlétesítmény-fejlesztéssel összefüggésben a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai koncepcióját, és javaslatot tesz a sportberuházásokra vonatkozó kormányzati döntésekre azon állami sportlétesítmény-fejlesztési feladatok tekintetében, amelyek nem tartoznak az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányításával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos feladatkörébe,
2. előkészíti az állami vagyon körébe tartozó sportlétesítményekkel való gazdálkodás eltérő szabályaira vonatkozó szabályozás tervezetét,
3. közreműködik a sport területét érintő jogszabályok véleményezésében az állami tulajdonú sportinfrastruktúra működtetésével, hasznosításával kapcsolatos kérdésekben.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. irányítja, felügyeli, ellenőrzi és összehangolja azokat a Kormány, valamint a miniszter által meghatározott állami sportlétesítmény-fejlesztési feladatokat, amelyek nem tartoznak az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányításával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos feladatkörébe,
2. az 1. pontban meghatározott tevékenysége keretében ellátja az állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmény-fejlesztéssel kapcsolatos beruházási koncepciók és programok előkészítésével, végrehajtásával, koordinálásával, valamint azok költségvetési és pénzügyi tervezésével kapcsolatos feladatokat, együttműködik a helyi önkormányzati és államigazgatási szervekkel, összehangolja a létesítményfejlesztési programokkal kapcsolatos feladatokat, valamint az egyes sportlétesítmény-fejlesztési pályázatok előkészítésével és a megvalósított pályázatok ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat,
3. az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányításával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős kormánybiztossal együttműködve közreműködik az egységes állami tulajdonú sportingatlan-portfólió kialakításában, ennek keretében ellátja az állami sportcélú ingatlanok (különösen az olimpiai központok) hasznosításának tervezésével, ellenőrzésével, működtetésével és az ezzel összefüggő költségvetési és pénzügyi tervezésével kapcsolatos feladatokat,
4. ellátja az állami sportlétesítmény-fejlesztési feladatokhoz tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok szakmai kezelésével összefüggő feladatokat, amely előirányzatok szakmai kezelése nem tartozik az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányításával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos feladatkörét érintően a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár hatáskörébe,
5. előkészíti a 4. pont szerinti fejezeti kezelésű előirányzatok terhére történő kötelezettségvállaláshoz szükséges előzetes egyetértés kiadását, a szakmai teljesítési igazolás kiadását, valamint a meglévő kötelezettségvállaláson alapuló kifizetés engedélyezését,
6. ellátja a sportcélú ingatlanok vagyonkezelését, működtetetését, hasznosítását, fejlesztését és felújítását alaptevékenységként ellátó Nemzeti Sportközpontok szakmai irányításával kapcsolatos feladatokat,
7. előkészíti és jóváhagyásra felterjeszti a miniszter részére a sportlétesítmény-fejlesztéssel kapcsolatos támogatási szerződéseket, és ellenőrzi a támogatási szerződésekben foglaltak érvényesülését, azon állami sportlétesítmény-fejlesztési feladatok tekintetében, amelyek nem tartoznak az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért irányításával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos feladatkörébe,
8. közreműködik az állami vagyon körébe tartozó, sportcélú ingatlanok önkormányzati tulajdonba adásához, valamint értékesítéséhez vagy hosszú távú hasznosításához szükséges vagyonpolitikai döntés előkészítésében,
9. közreműködik az ellenőrző szervezetek állami vagyont érintő vizsgálataival, jelentéseikben megfogalmazott megállapításokkal, intézkedési javaslatok végrehajtásával kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásában.
c) Egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében az Intézményfelügyeleti és Számviteli Főosztállyal egyeztetve szakmailag előkészíti, koordinálja és nyilvántartja a Nemzeti Sportközpontok irányítása tekintetében a miniszter hatáskörébe tartozó döntéseket.
4.7.1.6. Kiemelt Állami Szerződések Főosztálya
A Főosztály feladatai
a) Funkcionális feladatai körében:
1. vizsgálja, ellenőrzi és felügyeli az állami vagyongazdálkodással kapcsolatos, közinfrastruktúrához kötődő privatizációs és PPP, illetve egyedi kijelölés alapján egyes koncessziós (a 4.7.1.6. pont tekintetében a továbbiakban: koncessziós) és egyéb állami vagyont érintő, gazdálkodó szervezetekkel kötött és megkötendő szerződéseket, projekteket,
2. a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény 5. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a koncessziós pályázatok kiírása, elbírálása és a koncessziós szerződés megkötése során előkészíti az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter egyetértését,
3. a 2. pontban foglaltakkal összefüggésben kidolgozza a koncessziós politikát, felel a koncessziókkal összefüggő döntések előkészítéséért,
4. a vagyonpolitikáért felelős államtitkár 31. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott feladatai tekintetében felel a koncessziós pályázati eljárások lebonyolításáért, ennek keretében előkészíti a koncessziós pályázati kiírásokat, a koncessziós szerződéseket,
5. gondoskodik az állami vagyongazdálkodással kapcsolatos, PPP beruházás keretében megvalósult és folyamatban lévő oktatási, kulturális, infrastrukturális és sportlétesítményekkel összefüggő fejlesztési feladatokról, továbbá e PPP szerződésekben meghatározott, a Magyar Államot érintő jogokból és kötelezettségekből fakadó feladatokról, valamint e PPP projektek és szerződések kezeléséről.
b) Koordinációs feladatai körében:
1. felügyeli, elemzi és ellenőrzi az állami vagyongazdálkodással kapcsolatos privatizációs, PPP és kapcsolódó szerződéseket, illetve koncessziós szerződéseket,
2. megállapodás alapján közös ellenőrzéseket végezhet a szerződésben vagy megállapodásban meghatározott szervezettel (ÁSZ, KEHI), ennek során önálló ellenőrzési jelentést készíthet,
3. felügyeli az állami vagyongazdálkodással kapcsolatos, a minisztérium irányítása és felügyelete alá tartozó intézmények, gazdasági társaságok PPP szerződéseinek teljesítését – illetve koncessziós és egyéb vagyonhasznosítási szerződéseinek teljesítését –, az azokkal kapcsolatos finanszírozási javaslatokat gazdaságosság, költséghatékonyság szempontjából véleményezi,
4. részt vesz a PPP projektekhez kötődő költségvetési tervezésben, valamint pénzügyi adatszolgáltatásokban,
5. kapcsolatot tart a szerződéses partnerekkel, magyarországi PPP típusú befektetésekben érdekelt pénzügyi, jogi és befektetői csoportokkal, tanácsadókkal, valamint nemzetközi szervezetekkel,
6. ellenőrzi, hogy a privatizáció során a felelős kormányzati és tulajdonosi szervezetek betartották-e a vonatkozó törvényeket, és az adott körülmények között miként gondoskodtak a felelősségi körükbe tartozó vagyon eredményes hasznosításáról,
7. vizsgálja az előnytelen, gazdaságtalan privatizációs és PPP – továbbá koncessziós, illetve egyéb állami vagyont érintő –, gazdálkodó szervezetekkel kötött szerződések módosításának, megszüntetésének lehetőségét, az esetleges jogkövetkezmények hatásait, megoldási javaslatokat készít.
c) Egyéb feladatai körében:
1. együttműködik a minisztérium és a társminisztériumok szakterületeivel a PPP struktúrában megvalósuló közinfrastruktúra-fejlesztési projektek nyomon követésében,
2. egyedi feladatmeghatározás alapján konzultációt folytat a közigazgatás egyéb szereplőivel az állami vagyongazdálkodással közvetlenül nem kapcsolatos közinfrastruktúrához kötődő privatizációs és PPP szerződésekkel kapcsolatban.”

27. § Az NFM utasítás 3. függelék 4. pontja a következő 4.0.0.3. alponttal egészül ki:
„4.0.0.3. Egyes Kiemelt Jelentőségű Budapesti Beruházásokért Felelős Kormánybiztos Koordinációs Főosztálya”

28. § Az NFM utasítás 3. függelék 4.1.3.1. pontja a következő 4.1.3.1.1. alponttal egészül ki:
„4.1.3.1.1. Egyes Kiemelt Jelentőségű Beruházások és Kormányzati Szakpolitika Osztálya”

29. § (1) Az NFM utasítás 3. függelék 4.1.3.2.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.1.3.2.2. Közbeszerzési, Illetményszámfejtési és Ellátási Osztály”
(2) Az NFM utasítás 3. függelék 4.1.3.2.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.1.3.2.4. Előirányzat-gazdálkodási és Sajátos Bevételek Nyilvántartási Osztálya”

30. § Az NFM utasítás 3. függelék 4.1.3.3. pontja a következő 4.1.3.3.5. alponttal egészül ki:
„4.1.3.3.5. PPP, Sport és Köznevelés Pénzügyi Osztály”

31. § Az NFM utasítás 3. függelék 4.4.2.2. pontjában a „Szabályozási, Ellenőrzési és Zárási Főosztály” szövegrész helyébe a „Szabályossági, Ellenőrzési és Zárási Főosztály” szöveg lép.

32. § Az NFM utasítás 3. függelék 4.5.1.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.5.1.4. Energiagazdálkodási és Bányászati Főosztály”

33. § Az NFM utasítás 3. függelék 4.7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.7. Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
4.7.0.1. Vagyonpolitikáért Felelős Államtitkári Titkárság
4.7.1. Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
4.7.1.1. Vagyongazdálkodásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
4.7.1.2. Vagyongazdálkodási Stratégiai és Koordinációs Főosztály
4.7.1.2.1. Vagyonjogi Szabályozási és Koordinációs Osztály
4.7.1.2.2. Vagyon-költségvetési Osztály
4.7.1.3. Állami Vagyonelemek Főosztálya
4.7.1.3.1. Vagyongazdálkodási Osztály
4.7.1.4. Társasági Portfólió Főosztály
4.7.1.4.1. Tulajdonosi Joggyakorlást és Társasági Belső Működést Támogató Osztály
4.7.1.4.2. Társasági Üzletvitel és Kontrolling Osztály
4.7.1.4.3. Társasági Belső Szabályozási Osztály
4.7.1.5. Sportcélú Beruházások Főosztálya
4.7.1.5.1. Sportlétesítmény Fejlesztési Osztály
4.7.1.5.2. Sportberuházási Osztály
4.7.1.5.3. Köznevelési Infrastruktúra-fejlesztési Osztály
4.7.1.6. Kiemelt Állami Szerződések Főosztálya”

34. § (1) Az NFM utasítás 4. függelékében foglalt táblázat 7–8. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

„7.

Magyar Bányászati
és Földtani Hivatal

irányítás

energetikáért felelős helyettes államtitkár

Energiagazdálkodási
és Bányászati Főosztály

8.

Magyar Földtani
és Geofizikai Intézet

irányítás

energetikáért felelős helyettes államtitkár

Energiagazdálkodási
és Bányászati Főosztály”


(2) Az NFM utasítás 4. függelékében foglalt táblázat 10. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

„10.

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

szakmai irányítás
[a 276/2006. (XII. 23.)
Korm. rendelet
4. § (2) bekezdés a) pontja szerint]

közlekedésért felelős helyettes államtitkár

Gépjármű-közlekedési
és Vasúti Főosztály”


(3) Az NFM utasítás 4. függelékében foglalt táblázat a következő 12. sorral egészül ki:

„12.

Nemzeti Sportközpontok

irányítás

vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár

Sportcélú Beruházások Főosztálya”



35. § Az NFM utasítás 4/A. függelékében foglalt táblázat 4. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

„4.

a kormányhivatal bányafelügyeleti feladatai

az Áht. 9. § g)–i) pontjában meghatározott jogkör, valamint törvényességi és szakszerűségi ellenőrzés

Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

Energiaügyért felelős államtitkár

Energiagazdálkodási és Bányászati Főosztály”



36. § (1) Az NFM utasítás 5. függelék 8. pontjában a „2017.” szövegrész helyébe a „2018.” szöveg lép.
(2) Az NFM utasítás 5. függelékében foglalt táblázat 1–3. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

„1.

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

Állami Vagyonelemek Főosztálya

2.

Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

Kiemelt Állami Szerződések Főosztálya

3.

Hungaroring Sport Zrt.

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

Társasági Portfólió Főosztály”


(3) Az NFM utasítás 5. függelékében foglalt táblázat 17. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

„17.

BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési
és Közbeszerzési Zrt.

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

Sportcélú Beruházások Főosztálya”


(4) Az NFM utasítás 5. függelékében foglalt táblázat a következő 19–20. sorral egészül ki:

„19.

„Hód” Sport Kft.

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

Vagyongazdálkodási Stratégiai és Koordinációs Főosztály

20.

MFK Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Vagyonpolitikáért felelős államtitkár

Társasági Portfólió Főosztály”



37. § Hatályát veszti az NFM utasítás
a) 3. § (4) bekezdésében a „valamint illetményének megállapítása,” szövegrész,

Függelék a 22/2015. (VII. 21.) NFM utasításhoz

1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. július 23. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére