PK ÍH 2015/22 .
PK ÍH 2015. 22.
2015.03.01.
A károsultat sújtó személyhez fűződő joghátrány súlyát és jelentőségét mindig egyéniesítve, maradandó következménnyel járó egészségkárosodás esetén a károsult életvitelére, énképére gyakorolt tényleges hatással arányban kell értékelni, amelyben kisegítő jelleggel az egyes esetek összevethetősége érdekében alkalmazhatók a munkaképesség-csökkenés és az egészségkárosodás mértékét absztrakt módon meghatározott közjogi célokat szolgáló százalékban kifejezett mutatók [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 355. §].
A szövődményes cukorbetegsége, magasvérnyomás-betegsége miatt 2007. szeptember 1-jétől 67% munkaképesség-csökkenéssel rokkantosított felperesnél 2008. augusztus 15-én az alperes bőrgyógyászati ambulanciáján a bal láb erős gyulladását észlelték, orbáncot diagnosztizáltak, antibiotikum szedését, borogatást, jegelést javasoltak. Az augusztus 28. napján elvégzett röntgenvizsgálat az osteomyelitis (csontvelőgyulladás) lehetőségét felvetette, a felperest kezelő orvos azonban ennek nem tulajdonított jelentőséget. 2008. szeptember 12-től észlelték az alsó végtag fekélyét, sebészeti konzíliumra azonban nem került sor. Ezt követően a felperes tartós antibiotikumos kezelésben és ambuláns nyirokmasszázsos kezelésben részesült.
2009. január végén a felperes lázas állapotba került, bal talpán egy csomó kifakadt, nagy mennyiségű genny ürült. Január 28. napján háziorvosa antibiotikum szedését írta elő, a következő napon az alperes bőrgyógyászatán Gentamycin kenőcs használatát és Betadin oldatos fertőtlenítést javasoltak, szükség esetén másnapi osztályos felvétellel. A felperes 2009. február 2. napján erős rosszulléte miatt került az alperes sebészeti sürgősségi ambulanciájára, sebészeti osztályra felvették, a fekélyt feltárták. A másnap készült röntgenlelet előrehaladott csontvelőgyulladást igazolt. A helyi feltárás ellenére a gyulladásos folyamat nem javult, bal lábszárát a középső harmad felső harmadában 2009. február 6. napján amputálni kellett. 2009. február 13. napján bocsátották otthonába.
Az alperes a felperes ellátása során nem az elvárható gondossággal járt el. Az osteomyelitis (csontvelőgyulladás) igazolására nem javasolt további vizsgálatot, a csontfolyamat követésére kontroll röntgenvizsgálatot, a kórokozó kimutatására irányuló direkt és indirekt vizsgálatokat nem végzett, az általa alkalmazott gyógyszeres kezelés a protokollnak nem felelt meg, sebészeti konzíliumot nem kért. Az alkalmazott hosszas gyógyszeres kezelés hatására a felszínes bőr- és lágyrészfolyamatok nyugalomba kerültek ugyan, azonban a csontfolyamat gyulladásos gócként szerepelhetett.
Bizonyossággal nem állítható, hogy gondos kezelés esetén az amputáció elkerülhető lett volna, amennyiben azonban az alperes a csontvelőgyulladást korábban felismeri és kezeli, úgy az amputáció elkerülésének esélye nagyobb lett volna.
A IV. emeleti lakásában egyedül élő felperes a rokkantnyugdíjazását követően, az amputációt megelőzően képes volt saját maga ellátására. Az amputáció óta művégtag használata mellett kerekesszékkel, járókerettel vagy bottal közlekedik. Lábszárprotézisével rövidebb távok megtételére képes, ez a távolság különösen lerövidül akkor, ha a protézis a térdhajlatot feltöri. A háztartási munkában segítségre szorul.
Tömegközlekedés igénybevételére a mellékbetegségként meglévő subclavian steal syndromával (a kulcscsont alatti verőér szűkülete miatt a váll mozgásakor agytörzsi vérellátási zavar léphet fel) együtt nem képes, mivel a kapaszkodásban, lépcsőre fellépésben akadályozott.
Az elsőfokú bíróság az alperest az egyes vagyoni károk mellett 3 500 000 forint nem vagyoni kártérítés és annak 2009. február 7. napjától számított késedelmi kamatai megfizetésére kötelezte.
Az ítélet indokolásában az orvosszakértői véleményt értékelve kifejtette, hogy a felperes alperes általi ellátása nem a kellő gondossággal történt, emiatt az amputáció elkerülésének esélyét a felperes elveszítette. Az orbánc szövődmény hiányában tekinthető csak bőrgyógyászati megbetegedésnek, a fekélyesedés kialakulásától a betegség sebészeti kérdés, az alperes azonban nem ilyenként kezelte, a helyes diagnózis felállítását és az annak megfelelő kezelést felróhatóan elmulasztotta, így a Ptk. 339. §-a és az 1997. évi CLIV. törvény 77. § (3) bekezdése alapján a felperest ért kárt megtéríteni tartozik. A felperesnek felróható, a kár bekövetkezésében közreható magatartást a törvényszék nem talált bizonyítottnak. A beszerzett háziorvosi dokumentáció alapján alaptalannak találta azt az alperesi állítást, hogy a felperes bal lábán a nyílt seb 2009. január 25. vagy 26. napján keletkezett; rögzítette, hogy a felperes a legkorábban január 27. napján jelentkező problémával másnap orvoshoz, a következő napon pedig az alperes bőrgyógyászati ambulanciájához fordult. A szükség esetére ajánlott osztályos felvétel nem jelent határozott beutalást, hibázott az alperes, amikor a betegre hárította a fekvőbeteg ellátással kapcsolatos döntést, így a felperest mulasztás a 2009. január végén történtek miatt semmilyen tekintetben nem terheli.
A felperest ért nem vagyoni hátrány feltárásakor jelentőséget tulajdonított annak, hogy az egészségi állapotváltozás 67% mértékű egészségkárosodásról 80%-ra történő növekedést jelentett. A felperes korábbi társas kapcsolatai az amputációt követően beszűkültek, a lakásból való kijutás nehézséget okoz számára, a mindennapi teendők ellátása a korábbiakhoz képest többlet energiabefektetéssel és nagyobb időszükséglettel jár. Így az elsőfokú bíróság úgy találta, hogy 3 500 000 forint nem vagyoni kártérítés az az összeg, amely az egészségsértés megfelelő kompenzációját jelenti.
A véghatáridő nélküli közlekedési járadék iránti igényt alaptalannak találta, mert a felperest az amputáció a tömegközlekedés használatában csak a protézis használatának elsajátításáig akadályozta. Megítélése szerint az alperes felelőssége szempontjából nem bír jelentőséggel, hogy a felperes egyéb sorsszerű megbetegedése (subclavian steal szindróma) miatt bal kezével az autóbuszon kapaszkodni nem tud, jobb kezével pedig a járókeretbe vagy botba kell kapaszkodnia és emiatt nem tud tömegközlekedési eszközt igénybe venni; indokolása szerint a felperes perbeli megbetegedéssel össze nem függő betegségei nem esnek az alperes kártérítési felelősségének körébe.
Az elsőfokú ítélet ellen, annak részbeni megváltoztatása iránt 84. sorszám alatt a felperes fellebbezett. Egyebek mellett kérte, hogy a másodfokú bíróság az alperest 7 500 000 forint nem vagyoni kártérítés és ennek 2009. február 6. napjától számított törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére kötelezze. A nem vagyoni kártérítés körében hangsúlyozta a felperes, hogy az alperesi károkozás nem 13% mértékű egészségkárosodást jelent; elveszítette a bal lábát, stabil járásképességét. Korábban meglévő cukorbetegsége, magas vérnyomás betegsége és subclavian steal szindrómája nem jelentettek számottevő életvitelbeli korlátozást, míg az amputációval a mozgásszabadságát és az önálló életvitelre való képességét veszítette el.
A közlekedési többletköltség vonatkozásában az elsőfokú ítéletben kifejtett állásponttal szemben igenis relevanciával bír, hogy a subclavian steal szindrómája miatt tömegközlekedési eszközön bal kézzel biztonságosan kapaszkodni egyébként sem tud. Az alperesi károkozást megelőzően kargyengeségét a stabil állással tudta ellensúlyozni; az alperesi károkozás következtében azonban nem tud stabilan állni, a lépcsőre fellépést, kapaszkodást a járókeret, bot tovább nehezíti. A térdhajlatban keletkezett feltöretés miatt, illetve annak hiányában is csak kb. 40-50 m távolságig járóképes támbot segítségével, mely adottságok mellett tömegközlekedni lehetetlen.
Az alperes csatlakozó fellebbezést terjesztett elő, melyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását, másodlagosan a késedelmi kamatfizetési kötelezettség mellőzésével a nem vagyoni kártérítés összegének 2 000 000 forintra történő leszállítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú ítélet jogalapot megállapító rendelkezése megalapozatlan.
A felperes fellebbezése nagyobb részben alapos, az alperes csatlakozó fellebbezése alaptalan.
A jogalapot érintő kérdésben a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság következtetéseivel maradéktalanul egyetért. Az alperes csatlakozó fellebbezésében kifogásoltakkal szemben az elsőfokú bíróság a bizonyítást körültekintően folytatta le, az írásban és szóban is kiegészített, konzekvens orvosszakértői vélemény a Pp. 182. § (3) bekezdésében írt hibákban nem szenved, egyértelmű megállapításokból kiindulva logikus következtetések mentén meggyőzően foglal állást az alperesi mulasztások és azok következményei kérdésében.
Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a felperesi közrehatás hiányával kapcsolatos álláspontjával is, különös figyelemmel arra, hogy „szükség esetén” kitétellel felvetett osztályos ellátásból az következik, hogy az adott körülmények mellett az alperes a kórházi kezelést még nem tartotta szükségesnek, csak annak lehetőségével számolt; a felperes, mint laikus pedig nem volt annak a szakképzettségnek a birtokában, hogy maga döntse el, osztályos felvétele mikor válhat szükségessé.
Az alperes csatlakozó fellebbezésében foglalt másodlagos fellebbezési kérelemmel szemben az elsőfokú bíróság által megállapított nem vagyoni kártérítés a másodfokú bíróság megítélése szerint sem elégséges a felperest ért jelentős nem vagyoni hátrány, személyhez fűződő jogsérelem másnemű előnnyel történő ellentételezéséhez.
Nem vitás, hogy a felperes egészségi állapota sorsszerű megbetegedései következtében már az amputációt megelőzően megromlott. Az elsőfokú bíróság azonban a perbeli károsodást a megelőző egészségi állapottal nem kellő körültekintés mellett vetette össze; egyrészt az egészségi állapotot jellemző viszonyszámokat (80%-67%) helytelenül tette összehasonlítás tárgyává, másrészt a számszaki értelemben kimutatható különbözetnek túlzott jelentőséget tulajdonított. A keresetlevél mellékleteként csatolt ORSZSZI szakvéleményből is kitűnik, hogy a 67%-ot még munkaképesség-csökkenésben határozták meg. A rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi LXXXIV. törvény a munkaképesség-csökkenés fogalma helyett vezette be 2008. január 1. napjától az egészségkárosodás fogalmát. Miután a munkaképesség-csökkenés mértékének vizsgálata helyett az egészségkárosodás vizsgálatán alapuló új minősítési rendszer került bevezetésre, a 67%-os munkaképesség-csökkenésnek az új szabályok szerint 50%-os egészségkárosodás felel meg. A mechanikus szemléletmód szerint ebből az következik, hogy a felperes egészségkárosodásának mértéke 30%-kal nőtt: a polgári jogi kártérítési felelősség, a kiküszöbölendő nem vagyoni joghátrány szempontjából azonban ennek másodlagos a jelentősége. A munkaképesség-csökkenés és az egészségkárosodás mérésének absztrakt rendszerét is közjogi célokra, az általánosíthatóság szolgálatában fejlesztették ki, a kártérítési joggyakorlat is az egyes esetek összevethetősége érdekében vette használatba ezeket. Az általánosított százalékos arányszámok azonban a nem vagyoni hátrány mibenlétének megállapításához csak fenntartásokkal, kisegítő jelleggel alkalmazhatóak, mert a károsultat sújtó személyhez fűződő joghátrány súlyát és jelentőségét a konkrétumok talaján, de mindig egyéniesítve, maradandó következménnyel járó egészségkárosodás esetén a károsult életvitelére, énképére gyakorolt tényleges hatással arányban kell értékelni.
A perben lefolytatott bizonyítás adatai alátámasztották, hogy a felperes mozgáskészségét a sorsszerű megbetegedései mellett is megőrizte, önellátásra képes volt, egészségi állapota a mindennapi tevékenységeiben, megszokott életvitelének folytatásában lényegesen nem korlátozta. Ehhez képest a felperes fellebbezésében indokoltan hivatkozott arra, hogy az alsó végtag csonkolása nagyon jelentős negatívum, a mozgáskészséget nyilvánvalóan súlyosan és hátrányosan befolyásolja akkor is, ha az művégtag használatával, egyéb segédeszközökkel részlegesen helyreállítható. A csonkoltsággal való együttélés a felperes önértékelését megterheli, a fájdalmak, kellemetlenségek elviselésén túl bezártságra, kiszolgáltatottságra kárhoztatja, mivel a lakásból való kimozdulása is körülményes. Ilyen feltételek között a 3 500 000 forint nem vagyoni kártérítés a vissza nem fordítható és folyamatos nagymértékű alkalmazkodást kívánó károsodás okozta hátrányok ellensúlyozására nem elégséges, annak ellenére sem, hogy a felperes általános állapota miatt az amputáció elmaradása esetén is ki lenne téve az egészségügyi problémákból adódó gondok és kellemetlenségek fokozott kockázatának. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a károkozáskor irányadó ár- és értékviszonyok alapján 7 000 000 forint szükséges és indokolt a felperest ért nem vagyoni hátrányok másnemű (vagyoni) előnnyel történő hozzávetőleges ellensúlyozására.
Egyetértett a másodfokú bíróság a felperes fellebbezésében kifejtettekkel abban a tekintetben is, hogy a felperes egyébként meglévő, sorsszerű elváltozását nem lehet figyelmen kívül hagyni a tömegközlekedésre való alkalmassága megítélésekor. A felperesnél a kapaszkodókészségét érintő elváltozás a perbeli egészségkárosodástól függetlenül is fennállott, őt ezen sorsszerű rendellenesség mellett érte a perbeli, alperesi mulasztásból eredő hátrány. A felperest ért hátrányokat az ő sajátos körülményeire figyelemmel kell értékelni, melyekhez éppúgy hozzátartozik egyebek mellett az is, hogy egyedülállóként IV. emeleti lakásban él, amiként a sorsszerű megbetegedéseiből eredő egészségi állapota is. Ha a felperes a csonkolás következtében veszítette el a tömegközlekedéshez szükséges maradék készségeit, úgy csak arra lehet következtetni, hogy a tömegközlekedés igénybevételére a perbeli műhiba folytán vált alkalmatlanná, közlekedését az amputációt követően személygépkocsival kell megoldania.
Az 1959-es Ptk. 359. §-ára is figyelemmel elszámolt közlekedési többletköltségekre és kísérői költségekre az 1959-es Ptk. 355. § (3) bekezdésére tekintettel megállapított járadék megfizetésére az alperest kellett kötelezni.
A másodfokú bíróság a fentieknek megfelelően az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta.
(Pécsi Ítélőtábla Pf.VI.20.057/2013/7.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás