225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendelet
225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendelet
a veszélyes hulladékkal kapcsolatos egyes tevékenységek részletes szabályairól
A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. § (1) bekezdés 3. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. A rendelet hatálya
1. § E rendelet hatálya kiterjed:
a) a veszélyes hulladékra,
b) a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységekre, valamint
c) a veszélyes hulladék termelőjére, birtokosára, illetve a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységet folytatóra.
2. Értelmező rendelkezések
2. § (1) E rendelet alkalmazásában:
1. gyűjtőjárat: több hulladéktermelő telephelyén, telephelyein vagy ingatlanán képződött, illetve hulladékbirtokos telephelyén, telephelyein vagy ingatlanán gyűjtött, az e rendeletben meghatározott mennyiségű veszélyes hulladék átvétele, összegyűjtése és kezelés céljából történő elszállítása érdekében szervezett műveletek összessége;
2. hulladék átadója: az a hulladéktermelő vagy hulladékbirtokos, aki a veszélyes hulladékot a szállítónak, a kereskedőnek vagy a gyűjtőjárat üzemeltetőjének a hulladékkezelőhöz történő elszállítás érdekében átadja;
3. kezelési technológia: a veszélyes hulladékkal kapcsolatos kezelési műveletek egymást követő összessége az ilyen kezelési műveletek elvégzését szolgáló berendezések rendszerével együtt;
4. másodlagos hulladék: kezelés során képződő, további kezelést igénylő veszélyes hulladék.
(2) Az átvételi hely, a hulladékgyűjtő udvar, a hulladéktároló hely, a munkahelyi gyűjtőhely, a speciális gyűjtőhely, a hulladékkezelő létesítmény, az üzemi gyűjtőhely, valamint a konténer vonatkozásában az egyes hulladékgazdálkodási létesítmények kialakításának és üzemeltetésének szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott fogalmakat kell alkalmazni.
3. A veszélyes hulladék gyűjtésével kapcsolatos szabályok
3. § (1) A hulladékbirtokos a veszélyes hulladékot kizárólag
a) a lakóingatlan területén, a társasházi, a lakásszövetkezeti, illetve az üdülőingatlanok közös használatú helyiségeiben,
b) átvételi helyen,
c) speciális gyűjtőhelyen,
d) hulladékgyűjtő udvaron,
e) munkahelyi gyűjtőhelyen,
f) üzemi gyűjtőhelyen, valamint
g) – kezelés során képződő másodlagos hulladék esetén – hulladékkezelő létesítményben
gyűjtheti.
(2) A veszélyes hulladékot a hulladékbirtokos
a) gyűjtőedényben,
b) konténerben,
c) a hulladék biztonságos gyűjtését lehetővé tevő helyiségben vagy
d) szilárd burkolattal ellátott fedett területen
a hulladék fizikai, kémiai jellegének megfelelően, a környezet veszélyeztetését, szennyezését, károsítását, valamint az emberi egészség veszélyeztetését, károsítását kizáró módon, elkülönítetten gyűjti.
(3) Egymással reakcióképes veszélyes hulladékot nem lehet ugyanabban a gyűjtőedényben vagy konténerben – hulladékgazdálkodási engedély nélkül – gyűjteni. Az ugyanabban a gyűjtőedényben vagy konténerben történő gyűjtésre a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 56. § (1) bekezdését kell alkalmazni.
(4) Gyűjtőedényben vagy konténerben történő gyűjtés esetén a veszélyes hulladékot a hulladékbirtokos olyan műszaki védelemmel ellátott gyűjtőedényben vagy konténerben gyűjtheti, amely ellenáll a hulladék fizikai és kémiai hatásainak, és kizárja a hulladék csapadékvízzel történő érintkezését.
4. § (1) Az ingatlanhasználó a háztartásban képződő veszélyes hulladékot – a hulladék rendszeres időközönként történő elszállítása vagy elszállíttatása céljából –
a) ha ezt a hulladék mérete lehetővé teszi, a 3. § (2) bekezdés a) vagy b) pontjában,
b) az a) ponttól eltérő esetben, a 3. § (2) bekezdés c) vagy d) pontjában
meghatározott módon gyűjti.
(2) Ha a gyűjtőedény, illetve a konténer megtelik, a veszélyes hulladék elszállításáról vagy elszállíttatásáról az ingatlanhasználónak haladéktalanul intézkednie kell.
4. A veszélyes hulladék szállításával kapcsolatos általános szabályok
5. § (1) A veszélyes hulladékot a képződés helyétől a hulladékkezelő létesítménybe történő elszállításig, illetve a hulladékkezelő részére történő átadásig az 1. melléklet 1. pontja szerinti szállítási lappal kell dokumentálni. A szállítási lapot akkor kell használni, ha a szállítást – a Ht. 14. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – hulladékgazdálkodási engedélyhez kötött tevékenységként végzik.
(2) A szállítási laphoz egyedi sorszámtartományt kell igényelni. Sorszámtartományt az igényelhet, aki legalább székhellyel és Környezetvédelmi Ügyfél Jellel (a továbbiakban: KÜJ) rendelkezik. A sorszámtartományt az igénylőnek a környezetvédelemért felelős miniszter 30 napon belül adja ki.
(3) Az igénylést papír alapon vagy elektronikus úton a környezetvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium központi levelezési vagy elektronikus postafiók címére kell megküldeni a következő adattartalommal:
a) név,
b) székhely címe,
c) telephely címe, ha van,
d) a hulladékgazdálkodási engedély száma, ha van,
e) a hulladékgazdálkodási engedély érvényességi ideje,
f) KÜJ, és
g) Környezetvédelmi Területi Jel (a továbbiakban: KTJ), ha van.
(4) Minden igénylő csak egy sorszámtartománnyal rendelkezhet. A sorszámtartomány részét képező azonosítótól kötőjellel elválasztott sorszámot (a továbbiakban együtt: sorszám) a szállítási lap minden példányán fel kell tüntetni. A szállítási lap példányait – lehetőség szerint – folyamatosan növekvő sorszámozással kell ellátni.
6. § (1) A veszélyes hulladék elszállítását megelőzően a hulladék átadója a veszélyes hulladék szállításával kapcsolatos adatok dokumentálása érdekében a szállítási lapon a hulladékra és a hulladék átadójára vonatkozó adatokat kitölti. A szállító a szállítóra vonatkozó adatokat tölti ki.
(2) A szállítási lapot hulladék átadónként és szállítmányonként kell kitölteni. Több típusú veszélyes hulladék ugyanattól az átadótól történő átvétele és szállítása esetén a szállítási lapon a további hulladéktípusra vonatkozó adatokat is meg kell adni. Ebben az esetben a szállítási lapon a hulladéktípusra vonatkozó mezők bővíthetők.
(3) A veszélyes hulladék azonosítására a hulladékjegyzékről szóló miniszteri rendeletben meghatározott azonosító kódokat kell alkalmazni.
(4) A Ht. hatálya alá tartozó, hulladékként ártalmatlanításra kerülő állati melléktermékek szállítása esetén szállítási lapot csak akkor kell használni, ha az állatbetegségek bejelentésének rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott betegségek kórokozóival fertőzött állati melléktermékeket szállítanak. Ebben az esetben az állati mellékterméket veszélyes hulladéknak kell tekinteni.
(5) A veszélyes hulladék szállítása esetén a szállítási lapból 4 példányt kell készíteni. A szállítási lap 1. példányát a hulladék átadója, a további 3 példányt a hulladék szállítója őrzi meg. Ha a hulladék átadója és a szállító személye megegyezik, a szállítási lapból 3 példányt kell készíteni.
(6) A hulladék átadója gondoskodik arról, hogy a veszélyes hulladékot tartalmazó elsődleges vagy másodlagos csomagoláson – ha a csomagolás jellege ezt lehetővé teszi –, illetve a veszélyes hulladékon jól láthatóan és olvashatóan a szállítási lapon szereplő sorszám és a hulladék azonosító kódja fel legyen tüntetve.
(7) Ha a szállító vagy a hulladékkezelő környezetének, egészségének, személyi és tárgyi eszközeinek megóvása, illetve a veszélyes hulladék speciális kezelése indokolja, a szállítót, a hulladékkezelőt a veszélyes hulladék képződésének lényeges körülményeiről a szállítási laphoz mellékelt külön lapon a hulladék átadója tájékoztatja. A külön lapból legalább 2 példányt kell készíteni, amelyből egyet a hulladék átadója, egyet pedig a szállító, illetve a hulladékkezelő őriz meg. Ha a szállító, illetve a hulladékkezelő a külön lapon történő tájékoztatást nem igényli, a külön lap kitöltésétől el lehet tekinteni.
7. § (1) A veszélyes hulladék szállítója a veszélyes hulladék szállítását azt követően kezdheti meg, hogy a kitöltött szállítási lap további példányait birtokba vette, és ellenőrizte, hogy a szállítási lapon meghatározott adatok a hulladékon, illetve a hulladék csomagolásán feltüntetett jelölésnek megfelelnek, a hulladék csomagolása és a jármű állapota lehetővé teszi a biztonságos szállítást.
(2) A veszélyes hulladék szállítását a veszélyes hulladék biztonságos és környezetszennyezést kizáró szállítására alkalmas járművel, módon és feltételekkel kell végezni.
(3) A veszélyes hulladék szállítója a veszélyes hulladékot a birtokba vett mennyiségben, csomagolásban és összetételben a szállítási lapon meghatározott címre szállítja, és azt a hulladékkezelőnek vagy a kereskedőnek a szállítmányra vonatkozó valamennyi dokumentum bemutatását, illetve átadását követően átadja. Ha a veszélyes hulladék átadója kereskedő, a veszélyes hulladékot – az elem- és akkumulátorhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló 445/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 20/A. §-ában meghatározott kivétellel – csak hulladékkezelőhöz szállíthatja vagy szállíttathatja.
(4) A veszélyes hulladék hulladékkezelőhöz vagy kereskedőhöz történő szállítását követően az átvétel előtt a hulladékkezelő, a kereskedő ellenőrzi, hogy a veszélyes hulladék megegyezik-e a szállítási lapon, illetve a hulladék átadójával kötött szerződésben rögzített adatokkal. A hulladékkezelő, a kereskedő a veszélyes hulladékot a szállítótól csak abban az esetben veheti át, ha a veszélyes hulladékot a szállítási lapon feltüntetettel megegyező hulladékként azonosította.
(5) A veszélyes hulladék szállítója a szállítmány hulladékkezelőnek, kereskedőnek történő átadását követően az átadás tényét a szállítónál lévő valamennyi szállítási lap példányán igazoltatja. A hulladékkezelő vagy a kereskedő a szállítási lap egy példányát a szállítónak visszaadja, amelyet a szállító igazolásként megőriz. A hulladékkezelő vagy a kereskedő a szállítási lap rá vonatkozó egy példányát bizonylatként megőrzi, a másik példányt a veszélyes hulladék átvételét követő 30 napon belül a hulladék átadójának visszajuttatja.
(6) Ha a szállítási lap hulladék átadója részére visszajuttatandó példányát a hulladékkezelő, a kereskedő a veszélyes hulladék átvételét követő 30 napon belül a hulladék átadója részére nem juttatja vissza, a hulladék átadója a hulladékkezelőt, a kereskedőt e kötelezettségének teljesítésére haladéktalanul felszólítja. Ha a felszólítást követő 8 napon belül a szállítási lap e példányát a hulladékkezelő, a kereskedő a hulladék átadója részére nem juttatja vissza, a hulladék átadója erről a hulladék képződésének helye szerint illetékes környezetvédelmi hatóság részére haladéktalanul bejelentést tesz.
(7) A kitöltött szállítási lapot a hulladék átadójának, a szállítónak, a kereskedőnek, a hulladékkezelőnek 10 évig meg kell őriznie.
8. § (1) A hulladékkezelő vagy a kereskedő a veszélyes hulladék átvételét abban az esetben tagadhatja meg, ha
a) a hulladék átadásának előre egyeztetett időpontja, a hulladék mennyisége, típusa, fajtája, jellege nem egyezik a hulladék átadójával megkötött szerződésben vagy a fuvarokmányban és a szállítási lapon foglaltakkal,
b) a hulladék kezelése az adott hulladékkezelő létesítményben biztonságosan nem lehetséges, vagy
c) a veszélyes hulladék szállításának módja – így különösen a hulladék csomagolásának állapota, a gyűjtőedény vagy a konténer nem megfelelő állapota – miatt a hulladék szállítóeszközről történő levétele, tárolása az emberi egészségre, a testi épségre vagy a környezetre súlyos veszélyt jelent, és a szállítmány visszaszállítása összességében kisebb környezeti és egészségügyi kockázatot jelent.
(2) Ha a hulladékkezelő vagy a kereskedő a veszélyes hulladék átvételét megtagadja, a szállító a szállítási lap hulladékkezelő vagy kereskedő részére átadandó példányán az átvétel megtagadásának indokát, helyét és időpontját részletesen rögzíti. Ha a szállítási lapon a részletes rögzítés céljára szolgáló hely nem elégséges, külön lapot kell használni. A hulladékkezelő vagy a kereskedő és a szállító a szállítási lap mindkét példányát aláírja, a hulladékkezelő vagy a kereskedő az egyik példányt bizonylatként megőrizi, a másik példányt a szállító a hulladék átadójának vagy a kereskedőnek átadja. Külön lap használata esetén az aláírással hitelesített külön lapot a szállítási lap mindkét példányához csatolni kell.
(3) A hulladék átadója a (2) bekezdés szerinti esetben a veszélyes hulladék átvételének megtagadását az átvétel megtagadásától számított 8 napon belül a hulladék átadásának helye szerint illetékes környezetvédelmi hatóságnak bejelenti, egyúttal a szállítási lap bizonylatként megőrzött, valamint a részére visszajuttatott példányát (adott esetben a külön lappal együtt) a környezetvédelmi hatóság részére bemutatja.
(4) Ha a veszélyes hulladék átvételének megtagadásával kapcsolatban a környezetvédelmi hatóság közigazgatási hatósági eljárást folytat le, az (1) bekezdésben foglaltak bizonyítása a hulladékkezelőt vagy a kereskedőt terheli.
(5) Ha a hulladékkezelő vagy a kereskedő a veszélyes hulladékot a hulladék szállítójától nem veszi át, a szállító a veszélyes hulladékot a hulladék átadójának haladéktalanul visszaszállítja.
(6) Ha a szállító a veszélyes hulladékot a hulladék átadójának visszaszállítja, a hulladék átadójának a hulladékot tőle haladéktalanul át kell vennie, és az átvételt követő 90 napon belül ismételten gondoskodnia kell a hulladék hulladékkezelőhöz, kereskedőhöz vagy egy másik hulladékkezelőhöz, kereskedőhöz történő elszállításáról, elszállíttatásáról.
5. A gyűjtőjárattal történő szállítással kapcsolatos szabályok
9. § A gyűjtőjárattal történő szállításra a veszélyes hulladék szállításával kapcsolatos általános szabályokat a 10. és 11. § szerinti eltéréssel kell alkalmazni.
10. § (1) Gyűjtőjárat gyűjtésre és szállításra vagy kereskedelemre és szállításra vonatkozó hulladékgazdálkodási engedéllyel üzemeltethető.
(2) A hulladék átadója a gyűjtőjáratot üzemeltető részére alkalmanként legfeljebb 2 tonna mennyiségű veszélyes hulladékot adhat át.
(3) Ha a veszélyes hulladék alkalmankénti mennyisége a 2 tonnát meghaladja – a Magyar Honvédségnél képződött veszélyes hulladék szállítását kivéve –, a veszélyes hulladék gyűjtőjárattal nem szállítható el. Ebben az esetben a szállítással kapcsolatos 5–8. §-ok szerinti általános szabályok szerint kell eljárni.
(4) A veszélyes hulladék átvételével a hulladék a gyűjtőjárat üzemeltetőjének tulajdonába kerül.
(5) A gyűjtőjárat üzemeltetője a gyűjtőjárat üzemeltetése során összegyűjtött veszélyes hulladékot – a (6) bekezdésben meghatározott kivétellel – a hulladékkezelőnek átadja.
(6) A gyűjtőjárat üzemeltetője a hulladékjegyzékről szóló miniszteri rendeletben meghatározott 16 06 azonosító kóddal rendelkező elem- és akkumulátorhulladékot a hulladékkezelőn túl kereskedőnek is átadhatja.
11. § (1) A gyűjtőjáratra vonatkozó szállítási lapot csak egy hulladéktípusra lehet kitölteni. Több átadó esetében a gyűjtőjáratra vonatkozó szállítási lapon az átadóra vonatkozó mezők bővíthetők. A gyűjtőjáratra vonatkozó szállítási lapot az 1. melléklet 2. pontja tartalmazza.
(2) Gyűjtőjárattal történő szállítás esetén a gyűjtőjárat üzemeltetője a szállítási lapot 1 példányban kitölti. A szállítási lapból 2 példányt abban az esetben kell készíteni, ha a gyűjtőjárat üzemeltetője a veszélyes hulladékot az összegyűjtést követően közvetlenül a hulladékkezelőhöz vagy kereskedőhöz szállítja.
(3) A gyűjtőjáratra vonatkozó szállítási lap kitöltését és a hulladék átvételét követően a gyűjtőjárat üzemeltetője a hulladék átadójának az átvett hulladékról bizonylatot ad. Ha a gyűjtőjárat üzemeltetője a hulladék átadójától egyszerre több típusú hulladékot is átvesz, a bizonylaton valamennyi hulladéktípusra vonatkozó adatot szerepeltetni kell. A bizonylat tartalmi feltételeit az 1. melléklet 4. pontja tartalmazza.
(4) Ha a gyűjtőjárat üzemeltetője a gyűjtőjárattal történő szállítás során a hulladék átadójától átvett, illetve összegyűjtött veszélyes hulladékot nem közvetlenül a hulladékkezelő vagy kereskedő telephelyére szállítja, akkor a hulladékot saját telephelyére kell szállítania, és azt a hulladékkezelő vagy kereskedő részére történő átadásáig a hulladékgazdálkodási engedélyében foglaltaknak megfelelően kialakított és üzemeltetett hulladéktároló helyen kell tárolnia. Ebben az esetben a gyűjtő és a hulladékkezelő vagy kereskedő telephelye közötti szállításra a szállítással kapcsolatos 5–8. §-ok szerinti általános szabályok szerint kell eljárni.
(5) Ha a gyűjtőjárat üzemeltetője a hulladék átadójától átvett veszélyes hulladékot közvetlenül a hulladékkezelőhöz vagy kereskedőhöz szállítja, a szállítási lap 2. példányát a veszélyes hulladék hulladékkezelőnek vagy kereskedőnek történő átadásával egyidejűleg a hulladékkezelőnek vagy kereskedőnek átadja.
6. A veszélyes hulladék közvetítésével és tárolásával kapcsolatos szabályok
12. § Veszélyes hulladék közvetítését kizárólag olyan közvetítő szervezet végezheti, amely közvetítő tevékenység végzésére törvény, kormány-, illetve miniszteri rendelet alapján jogosult.
13. § (1) Veszélyes hulladék az egyes hulladékgazdálkodási létesítmények kialakításának és üzemeltetésének szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott módon hulladéktároló helyen, a hulladékgazdálkodási engedély tárolásra vonatkozó előírásai szerint tárolható.
(2) A hulladékbirtokos a Ht. 58. § (3) bekezdésében foglalt határidőn belül gondoskodik a telephelyen tárolt veszélyes hulladék hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról.
7. A veszélyes hulladék kezelésével kapcsolatos szabályok
14. § (1) Ha a veszélyes hulladék kezelése során másodlagos hulladék képződik, a hulladékkezelő a másodlagos hulladékot (mint hulladéktermelő) gyűjti, és gondoskodik annak további kezeléséről, figyelemmel a Ht. 58. § (3) bekezdésében foglaltakra.
(2) A hasznosítási műveletek során képződő másodlagos hulladék együttes tömege nem lehet több, mint a hasznosításra átadott, azonos típusú hulladék tömege.
(3) A környezethasználat feltételeit megállapító – a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény szerinti – engedély lejárta, visszavonása, megsemmisítése vagy hatályon kívül helyezése esetén a hulladékbirtokos a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységet a környezet szennyezését és veszélyeztetését kizáró módon beszünteti, és – a Ht. 31. § (2) bekezdés szerinti módon – gondoskodik a birtokában levő veszélyes hulladék kezeléséről.
8. A hulladék minősítésére vonatkozó szabályok
15. § (1) Aki olyan hulladékkal végez hulladékgazdálkodási tevékenységet, vagy olyan hulladéknak a tulajdonosa,
a) amelynek összetétele és származása ismeretlen,
b) amely a hulladékjegyzékről szóló miniszteri rendeletben meghatározott hulladékjegyzékben nem veszélyes hulladékként szerepel, de a hulladék tulajdonságai alapján feltételezhető annak veszélyessége,
c) amely a hulladékjegyzékről szóló miniszteri rendeletben meghatározott hulladékjegyzékben veszélyes hulladékként szerepel, de a Ht. 1. mellékletben meghatározott veszélyességi jellemzők egyikével sem rendelkezik, vagy
d) amelynek adott hulladéktípusként történő, a környezetvédelmi hatóság által elvégzett besorolását a hulladékbirtokos vitatja,
a hulladékbirtokos az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőségnél (a továbbiakban: OKTF) a Ht. 55. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel kérelmezi a hulladék minősítését.
(2) A hulladékbirtokosnak a hulladék minősítésére vonatkozó kérelmet és annak mellékleteit 1 példányban, elektronikus adathordozón kell benyújtania.
(3) A kérelemnek legalább a következőket kell tartalmaznia:
a) a kérelmező neve, címe, székhelye, telephelye, statisztikai azonosító jele;
b) a hulladék mennyisége (a képződött hulladék éves mennyisége, ha az adat rendelkezésre áll);
c) annak a tevékenységnek a műszaki és környezeti szempontból történő leírása, amelynek során a hulladék képződik, beleértve az anyagmérleg és az anyagforgalom leírását;
d) a hulladék külső megjelenési formája, halmazállapota (folyékony, szilárd, iszap), továbbá egyéb, a minősítés szempontjából releváns tulajdonsága;
e) akkreditált laboratórium által végzett mintavizsgálat eredményeit tartalmazó dokumentumot és a mintavételről készített jegyzőkönyvet.
(4) A kérelemhez az igazgatási szolgáltatási díj befizetéséről szóló igazolást csatolni kell.
16. § (1) A minősítés tárgyát képező hulladékból reprezentatív mintát kell venni. A mintavételt akkreditált laboratórium végezheti el.
(2) A laboratórium a mintát 3 részre osztja, amelyből a hulladékbirtokos 1 mintarészt kap, a 2. és 3. mintarész a laboratóriumnál marad. A laboratórium a 2. mintarészt a mérések elvégzésére használja fel, a 3. mintarészt referenciamintaként a későbbi bizonyítás érdekében megőrzi. A mintákat legalább a minősítési eljárás befejezéséig meg kell őrizni.
(3) A mintavételnél a kérelmet előterjesztő hulladékbirtokosnak jelen kell lennie.
(4) A mintavételt nemzeti szabvány vagy azzal egyenértékű műszaki megoldás, ennek hiányában az Európai Szabvány (EN) vagy a Nemzetközi Szabványosítási Szervezet (ISO) által kiadott szabványok előírásai szerint kell elvégezni.
(5) A mintavétel körülményeit jegyzőkönyvben kell rögzíteni. A jegyzőkönyv minimális tartalmi elemeit a 2. melléklet 1. pontja határozza meg.
17. § (1) A mintavételt követően az akkreditált laboratórium 30 napon belül mintavizsgálatot végez.
(2) A hulladék veszélyes vagy nem veszélyes hulladékként történő minősítésének eldöntéséhez a veszélyes hulladék veszélyességi jellemzőinek meghatározásához szükséges vizsgálatok körét a laboratórium annak mérlegelésével állapítja meg, hogy a veszélyes hulladék milyen tevékenység során képződött. A veszélyességi jellemzők meghatározására nemzeti szabványokat vagy az azokkal egyenértékű műszaki megoldásokat, ennek hiányában az Európai Szabvány (EN), illetve a Nemzetközi Szabványosítási Szervezet (ISO) által kiadott szabványokat kell alkalmazni.
(3) A hulladék veszélyességének megállapítása érdekében a 2. melléklet 3. pontja szerinti vizsgálatokat kell elvégezni. A fizikai és kémiai, valamint ökotoxikológiai vizsgálatokat minden esetben el kell végezni. A fertőzőképességi vizsgálatokat minden szervesanyag-tartalmú, illetve szerves anyaggal feltételezhetően szennyeződött hulladék esetében el kell végezni.
(4) A laboratórium a mintavizsgálat eredményeit tartalmazó dokumentumot a mintavizsgálatot követő 8 napon belül az OKTF részére megküldi, amely gondoskodik annak a kérelmezővel és a Hulladékminősítő Bizottsággal való megismertetéséről.
18. § (1) A hulladékminősítésre irányuló eljárásban a környezetvédelemért felelős miniszter által normatív utasításban létrehozott Hulladékminősítő Bizottság szakértőként jár el.
(2) A Hulladékminősítő Bizottság által készített szakértői vélemény minimális tartalmi elemeit a 2. melléklet 2. pontja határozza meg.
(3) Állati melléktermékre vonatkozó kérelem esetén az OKTF a kérelmet a hulladék képződésének vagy kezelésének helye szerint illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal részére a mintavizsgálati dokumentummal együtt a beérkezéstől számított 8 napon belül megküldi, és a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének felváltásáról szóló, 2014. december 18-i 1357/2014/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 1357/2014/EU rendelet) szerinti HP9 veszélyességi jellemző vonatkozásában kikéri véleményét. Az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal a véleményét a kézhezvételtől számított 15 napon belül küldi meg az OKTF részére.
(4) Az OKTF a minősítési eljárás tárgyát képező hulladék veszélyes vagy nem veszélyes voltáról az 1357/2014/EU rendeletben, továbbá e rendelet 2. melléklet 3. pontjában foglaltak alapján dönt.
(5)1
(6) Az OKTF döntése a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben meghatározottakon túlmenően legalább a következőket tartalmazza:
a) a Hulladékminősítő Bizottság szakértői véleményének és a vélemény indokolásának összefoglalását, a szakértői vélemény keltezését, a tagok nevét;
b) a minősített hulladék hulladékjegyzék szerinti típusának megnevezését, azonosító kódját, megjelenési formáját, halmazállapotát, veszélyessége esetén a veszélyességi jellemzőjét; új hulladéktípus esetén a hulladék megnevezésére vonatkozó javaslatot;
c) a minősített hulladék kezeléséhez alkalmazandó kezelési technológiára vonatkozó javaslatot;
d) a mintavételre és a laboratóriumi vizsgálatra felkért akkreditált laboratórium nevét, címét;
e) a minősítést megalapozó vizsgálatok körülményeit és eredményeit;
f) a minősítési eljárás során készített jegyzőkönyvek megállapításainak összefoglalását.
(7) Az OKTF a minősítés eredményét a határozathozatalt követő 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer publikus felületén közzéteszi.
(8) A Hulladékminősítő Bizottság tagjai a minősítést megalapozó vizsgálatokban, továbbá a laboratórium vizsgálati jelentésének elkészítésében nem vehetnek részt.
9. Záró rendelkezések
19. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
(2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult ügyekben kell alkalmazni.
20. § (1) Az e rendelet szerinti Hulladékminősítő Bizottságot legkésőbb e rendelet hatálybalépésétől számított 6 hónapon belül létre kell hozni. A Hulladékminősítő Bizottság tagjainak miniszteri utasítás alapján történő kinevezéséig a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet] szerinti Hulladékminősítő Bizottság a hulladék minősítésével kapcsolatos feladatait a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint látja el.
(2) A veszélyes hulladék szállításához szükséges, a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendeletben meghatározott szállítási lapok ('SZ' és 'K' kísérőjegyek) e rendelet hatálybalépését követő 9 hónapig használhatók.
21. § (1) Ez a rendelet
a) a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. november 19-i 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek, és
b) a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek
való megfelelést szolgálja.
(2) Ez a rendelet a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének felváltásáról szóló, 2014. december 18-i, 1357/2014/EU bizottsági rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
22. §2
1. melléklet a 225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendelethez
1. A szállítási lap:
1.1. A veszélyes hulladék szállításához szükséges szállítási lap adattartalma:
”Sz” lap |
SZÁLLÍTÁSI LAP* |
sorszám: |
|||||||||
példányszám: |
|||||||||||
1. A hulladék azonosító kódja és hulladékjegyzék szerinti megnevezése: |
|||||||||||
2. A szállítónak átadott hulladékmennyiség: nettó: kg bruttó: kg |
|||||||||||
3. A hulladék összetétele: |
4. A hulladék megjelenési formája: |
||||||||||
5. A legfontosabb veszélyességi jellemzője**: HP_____________ HP_____________ HP_____________ HP______________ HP_____________ HP______________ |
|||||||||||
6. A hulladék ADR, RID, ADN (megfelelő aláhúzandó) szerinti UN száma, helyes szállítási megnevezése, valamint az ADR, RID, ADN (megfelelő aláhúzandó) által meghatározott egyéb bejegyzések***: UN __ __ __ __ |
|||||||||||
7. Az átadott küldeménydarabok (csomagok) száma: |
8. A csomagolás módja: |
||||||||||
9. A hulladék átadójának neve, címe (település, utca, házszám, irányítószám): |
|||||||||||
10. A hulladék átadójának telefonszáma: |
|||||||||||
11. Adószám vagy adóazonosító jel: |
|||||||||||
12. KÜJ: |
13. KTJ: |
||||||||||
14. A hulladék átadója telephelyének neve: |
|||||||||||
15. A hulladék átadója telephelyének címe (település, utca, házszám, irányítószám): |
|||||||||||
16. Szállító**** neve, címe (település, utca, házszám, irányítószám): |
|||||||||||
17. Szállító telefonszáma: |
|||||||||||
18. Adószám vagy adóazonosító jel: |
19. A fuvarlevél száma: |
20. Külön lap csatolva: Igen: □ Nem: □ |
|||||||||
21. A szállításra vonatkozó hulladékgazdálkodási engedély száma: |
|||||||||||
22. A szállítás módja: |
23. A szállítás megkezdése: |
24. A szállító jármű rendszáma: |
|||||||||
25. A hulladékkezelő, kereskedő neve, címe (település, utca, házszám, irányítószám): |
|||||||||||
26. A hulladékkezelő, kereskedő telefonszáma: |
|||||||||||
27. KÜJ: |
28. KTJ: |
||||||||||
29. Az átvevő hulladékkezelő, kereskedő telephelyének neve, címe (település, utca, házszám, irányítószám): |
|||||||||||
30. Kezelési kód: |
31. Az átvétel időpontja: |
||||||||||
32. Hulladékgazdálkodási engedély száma: |
33. Az átvevő a küldeményt (csomagot): |
||||||||||
34. Az átvett küldeménydarabok (csomagok) száma: |
35. Az átvett hulladék mennyisége: nettó: kg bruttó: kg |
||||||||||
36. A veszélyes hulladék átadója kijelenti, hogy az általa közölt adatok a valóságnak megfelelnek, a szállítmány szállításra alkalmas állapotú, a szállítmányra megfelelő pénzügyi garanciával vagy biztosítással rendelkezik (ha e kötelezettséget kormányrendelet előírja), az átvétel meghiúsulása esetén a szállítmányt visszafogadja. |
|||||||||||
Felelős személy neve, telefonszáma: Kelt: Aláírás és pecsét: |
|||||||||||
37. A szállító kijelenti, hogy az adatok a valóságnak megfelelnek, a veszélyes hulladék szállítására feljogosítással és megfelelő felszereltséggel, a szállítmányra megfelelő pénzügyi garanciával vagy biztosítással rendelkezik (utóbbit csak akkor, ha e kötelezettséget kormányrendelet előírja): Felelős személy neve, telefonszáma:
Kelt: Aláírás és pecsét: |
|||||||||||
38. A veszélyes hulladékot átvevő hulladékkezelő, kereskedő kijelenti, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek, a veszélyes hulladék átvételére feljogosítással és megfelelő technológiával, megfelelő pénzügyi garanciával vagy biztosítással rendelkezik (utóbbit csak akkor, ha e kötelezettséget kormányrendelet előírja), és a veszélyes hulladékot kezelésre átvette: Felelős személy neve, telefonszáma: Kelt: Aláírás és pecsét: |
|||||||||||
39. A hulladékátvétel megtagadásának indoka, helye, időpontja: Felelős személy neve, telefonszáma: Kelt: Aláírás és pecsét: |
|||||||||||
* E nyomtatvány kitöltését a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek részletes szabályairól szóló kormányrendelet írja elő. ** A legfontosabb veszélyességi jellemzőn túl – a több veszélyességi jellemzővel rendelkező hulladék esetében – a HP1; HP2; HP3; HP6; HP8; HP12 veszélyességi jellemzőket is fel kell tüntetni. *** Akkor kell kitölteni, ha a veszélyes hulladék szállítása az ADR, a RID, az ADN hatálya alá tartozik. **** Ha a hulladék átadójának és a szállítónak a személye megegyezik, akkor az ugyanazon tartalmú mezőket elég egyszer kitölteni. |
2. A gyűjtőjáratra vonatkozó szállítási lap:
2.1. A veszélyes hulladék gyűjtőjárattal történő szállításához szükséges szállítási lap adattartalma:
”Gy” lap |
GYŰJTŐJÁRAT SZÁLLÍTÁSI LAP* |
sorszám: |
|||||||||
példányszám: |
|||||||||||
1. A hulladék azonosító kódja és hulladékjegyzék szerinti megnevezése: |
|||||||||||
2. A hulladék összetétele: |
3. A hulladék megjelenési formája: |
||||||||||
4. A legfontosabb veszélyességi jellemzője**: HP HP____________ HP_____________ HP_____________ HP______________ HP_____________ HP____________ |
|||||||||||
5. A hulladék ADR, RID, ADN (megfelelő aláhúzandó) szerinti UN száma, helyes szállítási megnevezése, valamint az ADR, RID, ADN (megfelelő aláhúzandó) által meghatározott egyéb bejegyzések***: UN __ __ __ __ |
|||||||||||
1. |
6. A hulladék átadójának neve, telephelyének, ingatlanának címe (település, utca, házszám, irányítószám): |
||||||||||
7. KTJ (ennek hiányában egyéb azonosító): |
|||||||||||
8. A gyűjtőjárat üzemeltetőjének átadott hulladékmennyiség: nettó: kg bruttó: kg |
|||||||||||
9. A veszélyes hulladék átadója kijelenti, hogy az általa közölt adatok a valóságnak megfelelnek, a szállítmány szállításra alkalmas állapotú, a szállítmányra megfelelő pénzügyi garanciával vagy biztosítással rendelkezik (ha e kötelezettséget kormányrendelet előírja): Felelős személy neve, telefonszáma: Kelt: Aláírás és pecsét: |
|||||||||||
10. A csomagolás módja: |
11. A gyűjtőjárat üzemeltetőjének átadott hulladékmennyiség: nettó: kg bruttó: kg |
||||||||||
12. A gyűjtőjárat üzemeltetőjének neve, címe (település, utca, házszám, irányítószám): |
|||||||||||
13. A gyűjtőjárat üzemeltetőjének telefonszáma: |
|||||||||||
14. Adószám vagy adóazonosító jel: |
15. Külön lap csatolva: Igen: □ Nem: □ |
||||||||||
16. A hulladékgazdálkodási engedély száma: |
|||||||||||
17. A szállítás módja: |
18. A szállítás megkezdése: |
19. A szállító jármű rendszáma: |
|||||||||
20. A hulladékkezelő, kereskedő**** neve, címe (település, utca, házszám, irányítószám): |
|||||||||||
21. A hulladékkezelő, kereskedő telefonszáma: |
|||||||||||
22. KÜJ: |
23. KTJ: |
||||||||||
24. A hulladékkezelő, kereskedő telephelyének neve, címe (település, utca, házszám, irányítószám): |
|||||||||||
25. Kezelési kód: |
26. Az átvétel időpontja: |
||||||||||
27. Hulladékgazdálkodási engedély száma: |
|||||||||||
28. Az átvett küldeménydarabok (csomagok) száma: |
29. Az átvett hulladék mennyisége: nettó: kg bruttó: kg |
||||||||||
30. A gyűjtőjárat üzemeltetője kijelenti, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek, a veszélyes hulladék átvételére feljogosítással és megfelelő technológiával, megfelelő pénzügyi garanciával vagy biztosítással rendelkezik (utóbbit csak akkor, ha e kötelezettséget kormányrendelet előírja), továbbá ha a veszélyes hulladékot tőle a hulladékkezelő nem veszi át, a szállítmány kezeléséről a Ht. szerinti időtartamon belül, illetve másik hulladékkezelő útján gondoskodik: Felelős személy neve, telefonszáma: Kelt: Aláírás és pecsét: |
|||||||||||
31. A hulladékkezelő, kereskedő kijelenti, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek, a veszélyes hulladék átvételére feljogosítással és megfelelő technológiával, megfelelő pénzügyi garanciával vagy biztosítással rendelkezik (utóbbit csak akkor, ha e kötelezettséget kormányrendelet előírja), és a veszélyes hulladékot kezelésre átvette: Felelős személy neve: Kelt: Aláírás és pecsét: |
|||||||||||
* E nyomtatvány kitöltését a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek részletes szabályairól szóló kormányrendelet írja elő. ** A legfontosabb veszélyességi jellemzőn túl – a több veszélyességi jellemzővel rendelkező hulladék esetében – a HP1; HP2; HP3; HP6; HP8; HP12 veszélyességi jellemzőket is fel kell tüntetni. *** Akkor kell kitölteni, ha a veszélyes hulladék szállítása az ADR, a RID, az ADN hatálya alá tartozik. **** A hulladékkezelőre, kereskedőre vonatkozó mezőket akkor kell a szállítási lapon szerepeltetni és kitölteni, ha a veszélyes hulladékot a gyűjtőjárat üzemeltetője közvetlenül a hulladékkezelőhöz vagy kereskedőhöz szállítja. |
3. Jelmagyarázat a szállítási laphoz:
3.1. A szállítási lapon a 4. pont, illetve a gyűjtőjáratra vonatkozó szállítási lapon a 3. pont szerinti ”megjelenési forma” mezőbe a hulladék 20 °C-on mutatott fizikai megjelenési formájának megfelelő azonosító kódot kell beírni a következők szerint:
|
Fizikai megjelenési forma: |
Azonosító kód: |
1. |
Por |
P |
2. |
Szilárd |
Sz |
3. |
Viszkózus/pasztaszerű |
V |
4. |
Folyékony |
F |
5. |
Gáznemű |
G |
6. |
Iszapszerű anyag (szárazanyag-tartalma: 1 – 5 %) |
0 |
7. |
Iszapszerű anyag (szárazanyag tartalma: 6 – 10 %) |
1 |
8. |
Iszapszerű anyag (szárazanyag-tartalma: 11 – 15 %) |
2 |
9. |
Iszapszerű anyag (szárazanyag-tartalma: 16 – 20 %) |
3 |
10. |
Iszapszerű anyag (szárazanyag-tartalma: 21 – 25 %) |
4 |
11. |
Iszapszerű anyag (szárazanyag-tartalma: 26 – 30 %) |
5 |
12. |
Iszapszerű anyag (szárazanyag-tartalma: 31 – 35 %) |
6 |
13. |
Iszapszerű anyag (szárazanyag-tartalma: 36 – 40 %) |
7 |
14. |
Iszapszerű anyag (szárazanyag-tartalma: 41 – 45 %) |
8 |
15. |
Iszapszerű anyag (szárazanyag-tartalma: > 45 %) |
9 |
3.2. A szállítási lapon a 8. pont, illetve a gyűjtőjáratra vonatkozó szállítási lapon a 10. pont szerinti ”csomagolás módja” mezőbe az elsődleges csomagolásnak vagy csomagolószernek megfelelő számkódot kell beírni:
|
A csomagolás módja: |
Számkódja: |
1. |
Hordó |
1 |
2. |
Fahordó |
2 |
3. |
Kanna, flakon |
3 |
4. |
Doboz, tartály, láda |
4 |
5. |
Zsák |
5 |
6. |
Kombinált csomagolás |
6 |
7. |
Nyomásálló tartály |
7 |
8. |
Ömlesztve |
8 |
9. |
Egyéb |
9 |
3.3. A szállítási lapon a 22. pont, illetve a gyűjtőjáratra vonatkozó szállítási lapon a 17. pont szerinti ”szállítás módja” mezőbe az alábbi betűkódok valamelyikét kell beírni:
|
A szállítás módja: |
Betűkódja: |
1. |
Közúton |
R |
2. |
Vasúton |
T |
3. |
Belső vízi úton |
W |
4. |
Egyéb módon |
O |
3.4. A szállítási lapon a 23. pont, illetve a gyűjtőjáratra vonatkozó szállítási lapon a 18. pont szerinti ”szállítás megkezdése” mezőbe azt a dátumot kell beírni, amely jelzi, hogy a szállítmány mikor hagyta el a gyűjtőhelyet vagy a hulladék átadójának telephelyét, ingatlanát. A napot, hónapot és az évet arab számmal kell jelölni.
4. A bizonylat tartalmi elemei:
a) a veszélyes hulladék átadójának és átvevőjének neve, címe (település, utca, házszám, irányítószám);
b) az átvett veszélyes hulladék típusának megnevezése, azonosító kódja;
c) az átvett veszélyes hulladék mennyisége;
d) a veszélyes hulladék átadójának KTJ-azonosítója (ha van);
e) a ”Gy” lap száma;
f) a bizonylat kiállításának helye, időpontja, az eljáró felek aláírása.
2. melléklet a 225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendelethez
1. A mintavételi jegyzőkönyv tartalmi elemei:
A mintavételi jegyzőkönyvnek legalább a következő tartalmi elemekkel kell rendelkeznie:
a) a hulladékbirtokos neve, címe, székhelye, telephelye;
b) a mintavétel helye, időpontja;
c) a mintavevő szervezet megnevezése, címe;
d) a mintavételi jegyzőkönyv száma;
e) a mintavétel idején gyűjtött vagy tárolt hulladék mennyisége és csomagolásának módja;
f) a hulladékkal kapcsolatos információ (megjelenési forma: szilárd, folyadék, iszap; szín, szag stb.);
g) a mintavétel célja;
h) a mintavétel körülményeinek és módjának ismertetése, valamint a mintavételi módszer ismertetése és indokolása;
i) a minták száma, valamint a minták származási helyének egyértelmű leírása, amelyet szükség szerint helyszínrajzon kell jelölni;
j) a minták csomagolására, számozására és feliratozására vonatkozó információ;
k) a hulladék mennyisége, képződési, gyűjtési, tárolási körülményeinek ismertetése, a veszélyesség megállapításához javasolt legfontosabb vizsgálatok köre;
l) a minták - összetételüktől függő - tárolása;
m) a minták elosztása;
n) a minősítést megalapozó vizsgálatokat végző akkreditált laboratóriumok megnevezése;
o) a mintavételnél jelenlevők aláírása, a mintavételnél jelen lévő személyek neve, beosztása, a képviselt szervezet neve.
2. A Hulladékminősítő Bizottság szakértői véleménye:
A Hulladékminősítő Bizottság szakértői véleményének legalább a következő tartalmi elemekkel kell rendelkeznie:
a) a kérelmet előterjesztő hulladékbirtokos neve, címe, székhelye, telephelye;
b) az akkreditált mintavételre, illetve az akkreditált mintavizsgálatra felkért laboratórium neve, címe és akkreditálási dokumentációjának másolata;
c) a minősítendő hulladék származási helye; annak átfogó ismertetése, hogy a hulladék milyen tevékenység során képződött;
d) a minta előkészítésének ismertetése;
e) a minősítésre használt vizsgálati módszerek ismertetése:
ea) szabvány alapján végzett vizsgálatok esetében a szabvány száma, címe,
eb) más vizsgálati módszer vagy műszaki megoldás esetében a választott módszer vagy műszaki megoldás ismertetése és annak indokolása;
f) a vizsgálatok eredményeinek értékelése;
g) a hulladék javasolt minősítése a lefolytatott vizsgálatok alapján;
h) a hulladékkal kapcsolatos egyéb információ és ajánlás ismertetése (hasznosításra és ártalmatlanításra vonatkozó javaslatok);
i) a vélemény kiállításának dátuma és a véleményt készítő aláírása.
3. A hulladék veszélyességének megállapítása:
3.1. A hulladék minősítésére szolgáló vizsgálatok:
3.1.1. Fizikai és kémiai vizsgálatok.
3.1.2. Ökotoxikológiai vizsgálatok:
a) Daphnia-teszt,
b) Halteszt,
c) Csíranövény-teszt,
d) Talajtesztek,
e) Algateszt.
3.1.3. Toxicitás vizsgálata (a konkrét mérési módszert az akkreditált laboratórium választja ki).
3.1.4. Mutagenitás vizsgálata (a konkrét mérési módszert az akkreditált laboratórium választja ki).
3.1.5. Fertőzőképességi vizsgálatok:
a) F. coliform,
b) F. streptococcus,
c) Salmonella,
d) Bélféreg-peték,
e) szükség esetén egyéb kórokozó baktériumok.
3.2. A következő hulladékfajtákat - természetük és a képződésükhöz vezető tevékenységek alapján - veszélyes hulladéknak kell tekinteni:
3.2.1. Ha a következő tulajdonságok közül legalább eggyel rendelkezik, a HP4, HP5, HP6, HP7, HP9, HP10, HP11 és a HP14 veszélyességi jellemzőkre vonatkozó nemzeti ökotoxikológiai (biológiai) minősítési paraméterek alapján az 1357/2014/EU rendelet mellékletében meghatározott veszélyességi jellemzőkkel rendelkező hulladéknak kell tekinteni
a) azt a hulladékot, amelynek vizes oldatkivonata az egértesztben negatív eredményt mutat, de a sejttenyészetet 40-szeres hígításban pusztítja;
b) azt a fertőző hulladékot, amely Salmonellát és/vagy életképes parazita bélféreg-petéket, továbbá F. coliform és F. streptococcus baktériumokat (>200 telep/g mennyiségben) tartalmaz;
c) a környezet élő szervezeteit károsító hulladékot, amely desztillált vizes kivonata a Daphnia- és a csíranövény-tesztben >100-szoros, a baktériumtesztben, a hal- és algatesztben >50-szeres hígításban károsító hatású;
d) azt a hulladékot, amely mutagenitási tesztje legalább közepes mutagén hatást (>500 revertáns/g) jelez.
3.2.2. Mikrobiológiai laborban képződő hulladék esetében az 1357/2014/EU rendelet mellékletében meghatározott veszélyességi jellemzőkkel rendelkező hulladéknak kell tekinteni
a) azt a hulladékot, amelynek vizes oldatkivonata az egértesztben negatív eredményt mutat, de a sejttenyészetet 40-szeres hígításban pusztítja;
b) azt a fertőző hulladékot, amely Salmonellát, illetve életképes parazita bélféreg-petéket, továbbá F. coliform és F. streptococcus baktériumokat (>100 telep/g mennyiségben) tartalmaz;
c) a környezet élő szervezeteit károsító hulladékot, amelynek desztillált vizes kivonata a Daphnia- és a csíranövény-tesztben >10-szeres, a baktériumtesztben, a hal- és algatesztben >25-szörös hígításban károsító hatású;
d) azt a hulladékot, amelynek mutagenitási tesztje közepes mutagén hatást (500 revertáns/g) jelez.
A 18. § (5) bekezdését a 441/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 259-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 263. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.
A 22. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás