PÜ BH 2015/226
PÜ BH 2015/226
2015.08.01.
A megbízás alapján átvett összeg nem tartozik a hagyatékhoz, azzal a megbízott örököse a megbízási szerződés megszűnése folytán tartozik elszámolni. A felperes keresetét nem lehet azon okból elutasítani, hogy a megbízáson alapuló kötelmi jogi igény helyett téves jogszabályhelyre alapította az egyébként bizonyított követelését [1959. évi IV. tv. (Ptk.) 479. § (2) bek., 1952. évi III. tv. (Pp.) 121. § (1) bek.].
[1] A felperessel szemben büntetőeljárás indult, ennek nyomozati szakaszában a felperes előzetes letartóztatásba került. A bíróság ezt azzal szüntette meg, hogy óvadék jogcímén 4 000 000 forint összeg letétbe helyezésre került. Az óvadék összegét T. I., a felperes barátja fizette be 2003. augusztus 8-án. Az óvadék összegét a felperes ismerősei adták össze, akik a felperesnek kívántak segíteni, hogy kikerülhessen az előzetes letartóztatásból. Az óvadékösszeget T. I. e személyek megbízásából fizette be.
[2] A büntetőeljárás jogerősen lezárult, az óvadék összegét pedig az akkor hatályos büntetőjogi szabályok szerint a befizető részére rendelték el kiadni. A befizető azonban 2009. október 30-án végintézkedés nélkül elhalálozott, hagyatékát a közjegyző 2010. november 3-án kelt végzésével a magyar állam alperesnek adta át, mint a befizető törvényes örökösének. Az óvadék összegét biztosító személyek követelésüket a felperesre engedményezték.
[3] A felperes keresetében 4 000 000 forint, továbbá ezen összeg után 2010. november 9. napjától a kifizetésig járó késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy az alperes jogelődje megbízás alapján rendelkezett az óvadékként befizetett összeggel, az nem volt a tulajdona, így az alperes nem lehet annak örököse. Az óvadék összegét összeadó személyek a felperesre engedményezték a követelésüket, így az alperesnek a felperes részére kell kiadnia a 4 000 000 forint összegű óvadékot. A kereset alátámasztásául a felperes az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 323. § (1)–(2) bekezdésére, valamint a Ptk. 361. § (1) bekezdésére hivatkozott.
[4] Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Álláspontja szerint nem bizonyított, hogy az óvadék összegét a felperesi jogelődök adták össze. Abban az esetben is, ha ez bizonyított lenne, a befizető a részére átadott összegen tulajdonjogot szerzett, így az óvadék összege a hagyaték tárgyát képezi. A felperesnek az igénye alapossága esetében is viselnie kell a hagyatéki tartozásokat is. Az ellenkérelem alátámasztásául a Ptk. 119. §-ára, 599. § (3) bekezdésére és a Ptk. 674. § (1) bekezdésére hivatkozott.
[5] Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatását követően ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 4 000 000 forintot, ezen összeg után 2011. július 7. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot. Ezt meghaladóan a bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a perben meghallgatott tanúk aggálytalan és ellentmondásmentes vallomásai alapján az volt megállapítható, hogy a felperes javára 2003. augusztus 8-án óvadékként befizetett 4 000 000 forint összeg a tanúk, illetve a felperesi jogelődök tulajdona volt. Ezeket a tanúvallomásokat a befizető testvérének a tanúvallomása is alátámasztotta. A befizetőnek nagyobb összegű megtakarítása nem volt, így az óvadékot kifizetni nem tudta volna.
[6] Az elsőfokú bíróság nem tartotta megalapozott érvelésnek, hogy a befizető az óvadék összegén tulajdonjogot szerzett. A befizetőre ugyanis az óvadék összegét biztosító személyek nem ruházták át az összeggel való rendelkezési jogot, azt kifejezetten a felperes javára szóló befizetés céljából bízták rá. Miután az óvadék összege visszafizetésre került, a felperest engedményezés folytán megilleti az óvadék összegének követelésére vonatkozó igény. Ezzel az összeggel a peradatok alapján az alperes a felperes rovására jogalap nélkül gazdagodott a Ptk. 361. § (1) bekezdése alapján. Az elsőfokú bíróság a késedelmi kamat megfizetésére irányuló igény kezdő időpontját a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésének napjától számította, mivel az alperes is ezen időponttól tarthatott igényt az óvadék visszafizetésére. A késedelmi kamat vonatkozásában az ezt meghaladó felperesi keresetet az elsőfokú bíróság elutasította.
[7] Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes nyújtott be fellebbezést. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság nem tette azt vitássá, hogy az óvadék teljes összegét a tanúk adták össze, és azt sem, hogy az összegen a néhai tulajdonjogot nem szerzett, ezért a felperesnek a jogerős hagyatékátadó végzésre tekintettel az alperessel szemben az engedményezés alapján az óvadékösszeg kifizetésére igénye keletkezett. A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az elhunyt, illetve az óvadék összegét biztosító személyek között a Ptk. 474. §-a szerint megbízási szerződés jött létre az óvadékösszeg befizetésére vonatkozóan. Ha a megbízási szerződéssel átadott pénzösszegen a néhai formálisan meg is szerezte a tulajdonjogot, ez nem változtat azon, hogy az összeg visszafizetésére kötelmi jogi kötelezettség terhelte. A megbízási szerződésből folyó kötelezettségek kiterjednek a szerződés megszűnésének esetére is, tehát a Ptk. 479. § (2) bekezdése szerint kell eljárnia a megbízottnak és erre alapítottan támasztható igény az összeg kifizetésére a felperes részéről. Miután T. I. elhunyt, a megbízási szerződés a Ptk. 481. § b) pontja szerint megszűnt, az e szerződésből származó kötelezettségei és jogai a hagyatékának részévé váltak, azt az alperes mint jogutód megörökölte, ily módon a megbízottal azonos módon köteles helytállni.
[8] A másodfokú bíróság a fent kifejtett okfejtést követően azonban arra a következtetésre jutott, hogy a felperes keresete mégsem teljesíthető, mert a felperes a kereseti kérelmét nem a megbízási jogviszony megszűnésére és az abból eredő elszámolási kötelezettségre alapította, hanem a Ptk. 361. §-a szerint jogalap nélküli gazdagodásra hivatkozott. A jogalap nélküli gazdagodás esetében a jogosult megtérítési igénye a jogcím hiányán alapul, igénye akkor lehet alapos, ha más jogcímen az igényét érvényesíteni nem tudja a kötelezettel szemben. Miután a felperes igénye megbízáson alapult, így a felperes által állított jogalap alapján az alperes nem volt marasztalható, erre tekintettel a másodfokú bíróság a keresetet elutasította.
[9] A jogerős ítélettel szemben a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, ebben a jogerős ítélet megváltoztatását és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróságnak a marasztalás jogcíme tekintetében történő megváltoztatására vonatkozó indítványt terjesztett elő, harmadlagosan pedig a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását kérte. Felülvizsgálati kérelmében a Legfelsőbb Bíróság több határozatát idézte, hangsúlyozta, hogy a kereseti kérelemhez való kötöttség nem jelenti a jogcímhez kötöttséget. Az alperes keresettől eltérő jogcím alapján is marasztalható, ha a tényállás teljes körű felderítése megtörtént.
[10] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
[11] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
[12] A Pp. 121. § (1) bekezdése sorolja fel a keresetlevél kötelező tartalmát, a c) pont szerint a felperesnek az érvényesíteni kívánt jogot, az annak alapjául szolgáló tényeket és azok bizonyítékait kell megjelölni. A Pp. tehát nem írja elő, hogy a felperes a keresetlevélben az igénye alapjául szolgáló jogszabályhelyet tételesen megjelölje. Ilyen követelmény kizárólag a felülvizsgálati eljárásban érvényesül. A Pp. 272. § (2) bekezdése a kötelező jogi képviseletre is figyelemmel előírja, hogy a jogszabálysértés megjelölése mellett a jogi képviselő a megsértett jogszabályhelyet is köteles megjelölni, ugyanakkor a (3) bekezdés ebben az esetben is úgy rendelkezik, hogy ha a felülvizsgálati kérelemben tartalmilag helyesen történik hivatkozás a jogszabálysértés tényére, de a megsértett jogszabályhely megjelölése téves, ezen okból a felülvizsgálati kérelem nem utasítható el.
[13] A Kúria számos eseti döntésében, illetve a 2/2010. (VI. 28.) PK véleményében is foglalkozott a jogszabályhely megjelölésének kérdésével, illetve az ahhoz való kötöttséggel. A Kúria a PK vélemény 5/a. pontjában egyértelműen leszögezte, hogy a kereseti kérelemhez kötöttség nem jelenti azt, hogy a bíróság a fél által tévesen megjelölt jogszabályhelyhez kötve lenne. Ha a fél által előadott tények a keresetet vagy a viszontkeresetet más jogcímen megalapozzák, a bíróság a jogviszonyt a jogszabályoknak megfelelően minősítheti. A kialakult bírói gyakorlat alapján tehát azt kell vizsgálnia a bíróságnak, hogy azok a tények, amelyeket a felperes előadott, illetve az arra vonatkozó bizonyítékok a kereseti kérelme teljesítését lehetővé teszik-e. A jelen ügyben a felperes 4 000 000 forint visszafizetését kérte, erre vonatkozóan az eljáró bíróság a tényállást felderítette és a bizonyítás adatai is az igénye megalapozottságát támasztották alá. A tényállás egyértelműen a megbízási jogviszony létrejöttét igazolta, ahogy azt a másodfokú bíróság is helyesen megállapította.
[14] A kifejtettek alapján önmagában amiatt, hogy a felperes a megbízási jogviszony megjelölése mellett a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó jogszabályhelyet hívta fel, nem pedig a megbízási szerződésre irányadó szabályokat, nem vezethet a felperes kereseti kérelmének elutasítására. Az ilyen formális jogalkalmazás kizárólag a perek számának gyarapítására vezet, illetve sok esetben a perindítási határidők elmulasztása miatt megalapozott igények teljesítését is meggátolná. A Kúria szerint tehát az aggálytalan bizonyítékok alapján megállapítható a felperes – engedményezés folytán – a megbízási szerződés megszűnése miatt a megbízott jogutódjától alappal kéri a megbízás alapján átvett összegek visszafizetését. Ebben a körben tehát az elsőfokú bíróság döntése megalapozott volt.
[15] Az alperes fellebbezésében és felülvizsgálati ellenkérelmében alaptalanul hivatkozott arra, hogy a felperes követeléséért a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel. A néhai halálakor a 4 000 000 forint nem volt a néhai tulajdonában és birtokban sem tartotta azt. A hagyatékhoz az a jogosultság tartozott, hogy a néhai a 4 000 000 forintot a letétből felvegye és az a kötelezettség, hogy ezt az összeget az átadók részére a másodfokú bíróság által helyesen hivatkozott Ptk. 479. § (2) bekezdés alapján átadja. Az összegre a néhai annak felvételével sem szerzett volna tulajdonjogot, ezért az nem tartozik a hagyatékához. Az alperes a néhai jogosultságával élve vette fel az összeget, azt azonban a saját felelősségére tette és miután az soha nem volt a néhai tulajdona, saját vagyona terhére is ki kell adnia a felperesnek.
[16] A kifejtettek alapján a jogerős ítélet nem felelt meg a jogszabályoknak, ezért azt a Kúria hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét pedig a Pp. 253. § (2) bekezdése alkalmazásával helybenhagyta.
(Kúria Pfv. VI. 21.427/2014.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás