• Tartalom

23/2015. (VIII. 7.) MvM utasítás

23/2015. (VIII. 7.) MvM utasítás

a Miniszterelnökség Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2014. (VII. 23.) MvM utasítás módosításáról1

2015.08.12.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva – a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában foglaltakra figyelemmel – a következő utasítást adom ki:

1. § (1) A Miniszterelnökség Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2014. (VII. 23.) MvM utasítás (a továbbiakban: Szabályzat) 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

(2) A Szabályzat 1. függeléke helyébe az 1. függelék lép.

(3) A Szabályzat 2. függeléke a 2. függelék szerint módosul.

(4) A Szabályzat 3. függeléke a 3. függelék szerint módosul.

(5) A Szabályzat 4. függeléke a 4. függelék szerint módosul.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő 5. napon lép hatályba.

1. melléklet a 23/2015. (VIII. 7.) MvM utasításhoz


1. § (1) A Szabályzat 1. melléklet 51. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A stratégiai ügyekért felelős államtitkár a Statútum 4. § 10., 12. és 12a. pontjában, 5. § a) pontjában, 6. § (1) bekezdés a)–d) pontjában, 16. §-ában, 18. §-ában és 18/A. §-ában foglaltak alapján
a) koordinálja és felügyeli a miniszter által meghatározott kiemelt kormányzati célokat megvalósító stratégiai ügyeket,
b) nyomon követi és segíti a miniszter által meghatározott kiemelt kormányzati célok megvalósulását, valamint rendszeresen beszámol azok alakulásáról,
c) figyelemmel kíséri az összkormányzati jellegű tevékenységeket, döntéseket és azok megvalósítását,
d) segíti a miniszterelnököt, a Kormányt és a minisztert a kormányzati stratégiai célok meghatározásában háttéranyagok, elemzések és összefoglalók készítésével, valamint stratégiai javaslatok megtételével,
e) működteti, fenntartja és fejleszti az e-epites.hu építésügyi információs portált, az árazatlan költségvetési kiíró programot, az Egységes Elektronikus Közműnyilvántartási Rendszert, az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központot, valamint közreműködik a területrendezési információs (TEIR) rendszer működtetésében,
f) szakmailag irányítja, összehangolja, ellenőrzi és felügyeli az Országos Építésügyi Nyilvántartást, az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központot, valamint a Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot (a továbbiakban: Lechner Tudásközpont), továbbá a Lechner Tudásközpont Üzemeltetési Szabályzatában meghatározott feladatok tekintetében a Lechner Tudásközpont útján működteti, fenntartja és fejleszti az Országos Építésügyi Nyilvántartást.”
(2) A Szabályzat 1. melléklet 51. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A stratégiai ügyekért felelős államtitkár átruházott hatáskörében eljárva ellátja a miniszternek a Statútum 4. § 10., 12. és 12a. pontja szerinti építésügyi, településfejlesztési és településrendezési, valamint területrendezési tevékenységgel kapcsolatos feladatait.”
„(5) A stratégiai ügyekért felelős államtitkár a 4. függelékben a felelősségi körébe utalt gazdasági társaságok tekintetében gyakorolja a tulajdonosi jogokat, így különösen:
a) végrehajtja a Kormány vagyongazdálkodási politikáját,
b) irányítja és ellenőrzi a társaságok gazdálkodását, kiemelt szerződéseit,
c) dönt a létrehozásra, átalakításra, valamint megszüntetésre vonatkozó kérdésekben.
(6) A stratégiai ügyekért felelős államtitkár javaslatot tesz az építészeti, építésügyi, településfejlesztési, település- és területrendezési feladatokkal kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználására vonatkozóan.”

2. § A Szabályzat 1. melléklet 102. § (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A nemzetközi helyettes államtitkár)
e) az építészeti és építésügyi helyettes államtitkárral egyeztetve képviseli a Miniszterelnökséget a 2014–2020-as programozási időszakban az URBACT nemzetközi tervezési munkacsoportjában, a monitoring bizottságokban,”

3. § A Szabályzat 1. melléklet 123. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az építészeti és építésügyi helyettes államtitkár segíti a stratégiai ügyekért felelős államtitkárt a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi, településfejlesztési és településrendezési, valamint területrendezési tevékenységével kapcsolatos feladatok ellátásában, amelynek keretében
a) irányítja az átfogó építészeti stratégia kidolgozását, amelyben különös hangsúlyt kap a felelősség, a funkcionalitás és a gazdaságosság,
b) közreműködik az építészeti szabályozási struktúra minőségi és szolgáltatásközpontú kialakításában,
c) ellenőrzi a meghatározott kiemelt beruházások minőségi garanciákkal történő megvalósítása érdekében végzett koordináló tevékenységet és monitoringját,
d) összehangolja a területhasználati folyamatokat a területfejlesztési, gazdaságpolitikai és környezetgazdálkodási célokkal, és javaslatokat dolgoz ki az azokkal összefüggő kormányzati intézkedésekre,
e) dönt a közvetlen irányítása alá tartozó hivatali egységek között felmerült vitában,
f) szervezi és irányítja a feladatkörébe tartozó esetekben a más minisztériumokkal, központi államigazgatási szervekkel való kapcsolattartást,
g) ellátja azokat az egyéb feladatokat, amelyeket jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszköz, a Kormány, a miniszterelnök, a miniszter vagy a stratégiai ügyekért felelős államtitkár a feladatkörébe utal,
h) elemzi a településfejlesztési folyamatokat,
i) a miniszter nevében gyakorolt kiadmányozási jogkörében
ia) záró szakmai véleményt ad a főváros teljes közigazgatási területére készülő fővárosi településszerkezeti tervről és fővárosi rendezési szabályzatról jogszabályban meghatározott teljes eljárás esetén,
ib) kiadja a megyei területrendezési tervekről a véleményt és állásfoglalást,
ic) ellátja az építésügyi szakmagyakorlási kérdésekben a szakmai kamarák által működtetett jogosultsági vizsgához és beszámolóhoz kapcsolódó vizsgabizottságokba, valamint a szakképzettségek egyenértékűségét megállapító bizottságokba és a továbbképzési bizottságokba való tagi delegálást (megbízást), visszahívást, és kiadmányozza a miniszter nevében a bizottsági tagok jelölésével összefüggő iratokat,
id) kiadja a Lechner Tudásközpont szakmai irányításával és felügyeletével kapcsolatos döntéseket,
ie) kiadmányozza a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Építész Kamara, a területi mérnöki kamarák és a területi építész kamarák tevékenysége feletti általános törvényességi felügyeleti eljárás záródokumentumait, záró intézkedéseit,
if) soron kívüli téma-, cél- és utóellenőrzéseket rendel el az első- és másodfokú építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok által ellátott államigazgatási feladatok tekintetében,
ig) helyszíni, téma-, cél- és utóellenőrzéseket rendel el az elsőfokú építésfelügyeleti hatóságok szakmai munkájának és a vonatkozó jogszabályok érvényesülésének helyszíni ellenőrzése érdekében,
ih) kiadmányozza az önkormányzati felzárkóztatási támogatás elszámolásával kapcsolatos módosítási kérelmeket,
ii) kiadmányozza a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Építész Kamara, a területi mérnöki kamarák és a területi építész kamarák tevékenysége feletti, a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvényben foglaltak szerinti felügyeleti eljárás döntéseit,
ij) kiadmányozza a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által ellátott, az építőipari kivitelezési tevékenységre jogosultak névjegyzéke vezetésével kapcsolatos feladatok felügyeletének eredményeképpen keletkezett intézkedéseket,
j) előkészíti a feladatkörébe tartozó közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetét,
k) szükség esetén elrendeli az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszer (a továbbiakban: ÉTDR) 24 órát meghaladó üzemszünetét, hivatalos és sajtónyilatkozatot tesz az ÉTDR alkalmazása tekintetében.”

4. § (1) A Szabályzat 1. melléklet 180. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A Kormányirodát irányító helyettes államtitkár a tervezet előzetes egyeztetése során gondoskodik
a) szükség szerint a feladatkör szerint érintett állami vezető irányítása alá tartozó egyes szervezeti egységek (a továbbiakban: érintettek) véleményének beszerzéséről,
b) kötelezően az Igazságügyi Minisztérium és a tervezet tartalmától függően a Nemzetgazdasági Minisztérium véleményének beszerzéséről,
c) kötelezően a stratégiai ügyekért felelős államtitkár tájékoztatásáról.”
(2) A Szabályzat 1. melléklet 180. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:
„(7) A stratégiai ügyekért felelős államtitkár döntése szerint részt vehet a (4) és (5) bekezdés szerinti véleményezésben az ott meghatározott feltételek betartásával.”

1. függelék a 23/2015. (VIII. 7.) MvM utasításhoz

2. függelék a 23/2015. (VIII. 7.) MvM utasításhoz


1. A Szabályzat 2. függelék 27.2.1. pont a) és b) alpontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(Az Építészet-stratégiai Főosztály koordinációs feladatai körében)
a) kidolgozza az Építésjogi és Hatósági Főosztállyal, valamint a Területrendezési és Településügyi Főosztállyal együttműködve az építészet átfogó stratégiáját, rövid, közép- és hosszú távú céljainak meghatározását, elemzi a célok elérését biztosító jogi, műszaki, gazdasági változásokat és szükséges szabályozásokat, részt vesz az ezt szolgáló eszközök, jogszabályok és programok kialakításában,
b) ellátja a Magyar Építészeti Tanács működtetésével kapcsolatos feladatokat,”

2. A Szabályzat 2. függelék 27.2.1. pont h) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az Építészet-stratégiai Főosztály koordinációs feladatai körében)
h) ellátja a feladatkörét érintő szakmai díjakkal kapcsolatos feladatokat,”

3. A Szabályzat 2. függelék 27.2.1. pontja a következő p) alponttal egészül ki:
(Az Építészet-stratégiai Főosztály koordinációs feladatai körében)
p) részt vesz a stratégiai ügyekért felelős államtitkár tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságok vonatkozásában a tulajdonosi döntések előkészítésében.”

4. A Szabályzat 2. függelék 27.2.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„27.2.2. A főépítészi tevékenységről szóló kormányrendelet szerinti országos főépítész az Építészet-stratégiai Főosztályon működik. A főépítészi feladatok tekintetében az Építészet-stratégiai Főosztály a Területrendezési és Településügyi Főosztállyal együtt közreműködik a fővárosi és megyei kormányhivataloknak az építészeti és építésügyi szakmai irányításában, tevékenységének koordinálásában, felügyeletében.”

5. A Szabályzat 2. függeléke a következő 27.2.3. ponttal egészül ki:
„27.2.3. Az Építészet-stratégiai Főosztály vezetője egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladataival összefüggésben, a miniszter nevében gyakorolt kiadmányozási jogkörében
a) kiadmányozza az Építészet-stratégiai Főosztály feladataival összefüggésben keletkezett iratokat,
b) ellátja – a településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló 252/2006. (XII. 7.) Korm. rendeletben meghatározott kivétellel – a központi Építészeti-Műszaki Tervtanács elnöki feladatait, és kiadmányozza az elnöki feladatokkal összefüggő iratokat,
c) jóváhagyja a Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Építész Kamara által működtetett továbbképzési szakbizottság ügyrendjét,
d) a társfőosztályokkal együttműködve ellátja az építészeti és építésügyi helyettes államtitkárnak a Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara, valamint a területi építész kamarák és területi mérnöki kamarák feletti törvényességi felügyeleti feladatait, és ezzel összefüggésben kiadmányozza az általános törvényességi felügyeleti eljárás során hozott közbenső intézkedéseket, előkészíti a felügyeleti intézkedéseket,
e) a miniszter nevében meghatározza és jóváhagyja a jogszabályban előírt építésügyi szakmagyakorlási jogosultságok tekintetében a kötelező szakmai továbbképzések tematikáját, felügyeli, koordinálja, ellenőrzi a jogosultsági vizsga és beszámoló rendjét, valamint a szakmai továbbképzést.”

6. A Szabályzat 2. függelék 27.3.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„27.3.1. A Területrendezési és Településügyi Főosztály kodifikációs feladatai körében
a) kidolgozza a területrendezésre, a településfejlesztésre és a településrendezésre vonatkozó jogszabályi követelményeket, különösen
aa) a közigazgatás reformjával összhangban a területrendezési, a településfejlesztési és a településrendezési tervezés rendszerének átalakítására, további egyszerűsítésére vonatkozó koncepciót, szakmai szabályokat és feltételeket,
ab) az aa) alpontra vonatkozóan a településfejlesztési dokumentumok és a településrendezési eszközök véleményezése során az eredményes társadalmasítást, az egyszerű, átlátható partnerségi véleményezési rendszert,
ac) az országos településrendezési, valamint az építmények elhelyezésére vonatkozó szakmai követelményeket,
ad) a főépítészek terület- és településrendezési tevékenysége ellátásának szakmai szabályait és feltételeit,
ae) a területrendezési és településrendezési tervtanácsok működésének szabályait,
af) a településrendezési tervpályázatok szakmai és eljárási szabályait,
ag) a telekalakítás részletes szakmai követelményeit,
ah) a telekalakítási és az építési tilalom elrendelésére vonatkozó részletes szabályokat,
ai) a településrendezési kötelezések elrendelésére vonatkozó részletes szabályokat,
aj) a területek biológiai aktivitás értékének számítására vonatkozó szabályokat,
ak) a területrendezéssel összefüggő tartalmi követelményekre, az egyeztetési és az elfogadási rendre vonatkozó jogszabályi követelményeket, egyszerűsítési lehetőségeket, egyértelmű jogszabályi értelmezést,
al) a területrendezési hatósági eljárások részletes szabályait,
am) a területrendezési tervek térségi övezeteinek lehatárolásával kapcsolatos részletes szabályokat, a lehatárolásra kötelezett államigazgatási szervek körét,
an) a településrendezési szakmagyakorlási tevékenységek folytatásának feltételeit, valamint az engedélyezés, a bejelentés és a névjegyzékbe történő felvétel követelményeit és eljárási szabályait; a kötelező és szakmai továbbképzés rendszerét és szabályait,
ao) a területrendezési szakmagyakorlás (jogosultság) feltételeit és követelményeit, illetve a továbbképzésre vonatkozó jogszabályt,
ap) az egységes elektronikus közműnyilvántartás koncepcióját és a kapcsolódó szabályokat,
b) szakmailag irányítja az ország és a – törvény által meghatározott – kiemelt térségek területrendezési tervének készítését, előkészíti az e tervek elfogadásáról szóló törvénytervezeteket,
c) közreműködik a területrendezést, a településfejlesztést és a településrendezést szolgáló források felhasználásáról szóló szabályok előkészítésében,
d) közreműködik a területrendezési terveknek, a településfejlesztési dokumentumoknak és a településrendezési eszközöknek a területrendezési információs rendszerben térinformatikai módszerekkel történő feldolgozására és elemzésére, valamint a Dokumentációs Központban való nyilvántartására vonatkozó koncepció és szabályozás kialakításában,
e) jogszabályban meghatározott időszakonként javaslatot tesz a kedvezményezett települések besorolásának feltételrendszerére és besorolására, közreműködik a kedvezményezett járások besorolása feltételrendszerének és besorolásának kidolgozásában,
f) közreműködik a területszervezés jogszabályi környezetének kialakításában, valamint a várossá nyilvánítási eljárás szabályozási koncepciójának előkészítésében és szakmai megalapozásában,
g) közreműködik a területrendezést, a településfejlesztést és a településrendezést érintő egyéb jogszabályok kidolgozásában,
h) közreműködik a területi tervezés szakmai rendszerének kialakításában, továbbfejlesztésében, szakmai követelményrendszerének kidolgozásában,
i) közreműködik az ország területi folyamatainak alakulásáról és a területfejlesztési politika hatásairól szóló országgyűlési beszámoló elkészítésében,
j) szakmailag irányítja és koordinálja a főépítészek tevékenységét, gondoskodik szakmai továbbképzésükről.”

7. A Szabályzat 2. függelék 27.3.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„27.3.2. A Területrendezési és Településügyi Főosztály koordinációs feladatai körében
a) elemzi a területhasználati folyamatokat, összehangolja azokat a területfejlesztési, gazdaságpolitikai és környezetgazdálkodási célokkal, és javaslatokat dolgoz ki az azokkal összefüggő kormányzati intézkedésekre különösen a következő szempontok szerint:
aa) hazánk és a kiemelkedő tájegységei arculatát megalapozza, és segít azok kialakításában,
ab) a táji, a természeti, a társadalmi környezet sajátosságainak megfelelően tipizál, biztosítva a táji és épített környezeti adottságokból építkező, azokhoz illeszkedő sajátos építészeti karakter megvalósulását,
ac) a nemzetközi, különösen az európai uniós egyezményekben tett megállapodások figyelembevételével vizsgálja és meghatározza mindazokat az eszközöket a területrendezés, a településfejlesztés és a településrendezés területén, amelyek az építészeti célok megvalósítását segítik elő, hogy ezáltal segítse kialakítani az építészeti tevékenység rövid és hosszú távú céljait,
b) a főépítészi feladatok tekintetében
ba) az Építészet-stratégiai Főosztállyal együttműködve szakmailag irányítja az állami és az önkormányzati (megyei és települési) főépítészek természeti, táji, épített környezetet befolyásoló szakirányú feladatait úgy, hogy az örökség megőrzése, fenntartható fejlesztése mellett az építészeti minőségnek megfelelő új, nemzeti építészeti értékek létrehozásának alapjait is biztosítsa,
bb) szakmailag véleményezi az állami főépítészek kinevezését,
bc) részt vesz a fővárosi és megyei kormányhivatalok területrendezési, településfejlesztési és településrendezési szakmai irányításában, tevékenységük koordinálásában, felügyeletében,
c) elemzi a településfejlesztési folyamatokat, kialakítja a várospolitika stratégiai irányait,
d) részt vesz az európai uniós várospolitikai programok hazai végrehajtásában, koordinálja az Európai Városok Tudáshálózat (a továbbiakban: EUKN) projekt hazai megvalósítását,
e) érvényesíti a hazai település- és városfejlesztés érdekeit az európai és nemzetközi szervezetek, munkacsoportok munkájában, a kapcsolódó fejlesztési dokumentumok, koncepciók, stratégiák kialakításában,
f) szakmailag koordinálja a nemzeti településfejlesztési folyamatokat,
g) szakmailag koordinálja a nemzeti településrendezési folyamatokat, különös tekintettel a kiemelt térségek területén elhelyezkedő települések rendezésére,
h) projektjavaslatokat dolgoz ki a településfejlesztési folyamatok támogatására,
i) képviseli Magyarország érdekeit a nemzetközi területrendezési és településügyi fórumokon.”

8. A Szabályzat 2. függelék 27.3.3. pont c) és d) alpontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(A Területrendezési és Településügyi Főosztály egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében)
c) előkészíti a megyei területrendezési tervekhez a miniszteri véleményt, továbbá szakmai javaslatot tesz a megyei területrendezési tervek elfogadásához szükséges miniszteri állásfoglalás kialakítására, amelyet az építészeti és építésügyi helyettes államtitkár a miniszter nevében gyakorolt kiadmányozási jogkörében ír alá,
d) kiadmányozásra előkészíti a főváros teljes közigazgatási területére készülő fővárosi településszerkezeti tervre vonatkozóan a jogszabályban előírt eljárásban a záró szakmai véleményt, amelyet az építészeti és építésügyi helyettes államtitkár a miniszter nevében gyakorolt kiadmányozási jogkörében ír alá.”

9. A Szabályzat 2. függelék 27.3.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„27.3.4. A Területrendezési és Településügyi Főosztály vezetője a miniszter nevében gyakorolt kiadmányozási jogkörében kiadja az előzetes vizsgálati, környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásban a területrendezési tervekkel való összhang tekintetében kialakított másodfokú szakhatósági állásfoglalást és végzést.”

10. A Szabályzat 2. függelék 27.3.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„27.3.5. A Területrendezési és Településügyi Főosztály egyéb feladatai körében
a) folyamatosan figyelemmel kíséri a nemzeti sajátosságokat és a nemzetközi trendeket, melyeknek megfelelően – szükség szerint az Építészet-stratégiai Főosztállyal, valamint az Építésjogi és Hatósági Főosztállyal együttműködve – javaslatot tesz a nemzeti építészetpolitika módosítására,
b) ellátja az önkormányzati és állami főépítészi adatszolgáltatás nyilvántartásával összefüggő feladatokat,
c) közreműködik az ország településhálózatának, ezen belül a többközpontú városhálózatra építő településhálózat-fejlesztési koncepció kidolgozásában, valamint az operatív programokkal kapcsolatos javaslatok megfogalmazásában és a programok megvalósítása során a hazai terület-, település- és várospolitika szempontjainak érvényesítésében,
d) közreműködik az e-közigazgatás kormányzati programban megfogalmazott célkitűzéseinek elérésében,
e) előkészíti a Lechner Tudásközpont terület- és településrendezési, valamint településfejlesztési feladatai szakmai felügyeletével kapcsolatos miniszteri döntéseket,
f) módszertani segítséget nyújt a település- és várospolitika alakításával kapcsolatos feladatok vonatkozásában az önkormányzatok fejlesztési stratégiáinak és terveinek elkészítéséhez,
g) közreműködik az európai uniós szabályok, irányelvek érvényesítésére irányuló jogharmonizációs feladatokban,
h) részt vesz az Európai Unió Strukturális Alapjai és a Kohéziós Alap igénybevételét szolgáló fejlesztési dokumentumok, a nemzeti stratégiai referenciakeret (Új Magyarország Fejlesztési Terv) és a kapcsolódó operatív programok, akciótervek, település- és városfejlesztési pályázati kiírások elkészítésében, ellátja az azok végrehajtásához kapcsolódó település- és városfejlesztési, illetve városrehabilitációs feladatokat,
i) ellátja a feladatkörét érintő nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos feladatokat, részt vesz az Európai Unió és az Európa Tanács keretén belül működő, továbbá a két- vagy többoldalú kormányközi kapcsolatokon alapuló szervezetek munkájában, biztosítja a képviseletet e szervezetek bizottságaiban, munkacsoportjaiban (CEMAT, EUKN stb.),
j) a nemzetközi kapcsolatok terén kezdeményezi a határ menti térségek területrendezési terveinek egyeztetését,
k) előkészíti a területrendezési tervek érvényesítéséről szóló országgyűlési beszámolót,
l) közreműködik az Európai Táj Egyezménnyel kapcsolatos feladatok végrehajtásában,
m) kapcsolatot tart az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösséggel, előkészíti az Európai Falumegújítási Díjakra pályázó magyar települések jelölését, ennek keretében irányítja a Magyarországi Falumegújítási Díj pályázat lebonyolítását, valamint a benyújtott önkormányzati pályázatokat elbíráló szakértői bizottság munkáját,
n) módszertani segítséget nyújt a különböző szinten és szakterületeken működő település- és városfejlesztéssel foglalkozó szervezetek, intézmények szakmai tevékenységéhez, együttműködik a tervezési, értékelő és elemző munkájukban,
o) segíti és támogatja a feladatkörét érintő kutatási, elemző tevékenységeket,
p) együttműködik a feladatkörét érintően képzést folytató felsőoktatási intézményekkel az alapképzési, szakirányú továbbképzési és felsőfokú szakképzési, valamint továbbképzési programok kidolgozásában, akkreditációjának elősegítésében,
q) kapcsolatot tart a feladatkörének megfelelő szakmai társadalmi szervezetekkel, testületekkel (mint például Magyar Urbanisztikai Társaság, Magyar Mérnöki Kamara, Magyar Építész Kamara),
r) gondoskodik az egységes jogalkalmazást és az önkormányzatok településüggyel kapcsolatos tevékenységét segítő szakmai anyagok és kiadványok elkészítéséről és a szakmai továbbképzések, fórumok szervezéséről.”

11. A Szabályzat 2. függelék 27.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„27.4. Építésjogi és Hatósági Főosztály
27.4.1. Az Építésjogi és Hatósági Főosztály kodifikációs feladatai körében
a) közreműködik az építészet átfogó stratégiájának kidolgozásában, rövid, közép- és hosszú távú céljainak meghatározásában, a célok elérését biztosító jogi, műszaki, gazdasági változtatások és szükséges szabályozások elemzésében,
b) kidolgozza a stratégia alapján az építésügyi célok elérését szolgáló jogalkotási tervet, és az előírások szerinti szerkesztéssel elkészíti az építésügyi jogszabályi környezet tervezeteit, különösen
ba) az épített környezet alakítására és védelmére, a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráira vonatkozó, továbbá a nemzetgazdasági szempontból kiemelt építési beruházásokra vonatkozó törvénytervezeteket,
bb) az építmények elhelyezésére és kialakítására vonatkozó szakmai követelményeket,
bc) az építésügyi hatósági és az építésfelügyeleti hatósági tevékenység szabályait, a hatósági rendszer kialakítására és működési feltételeire, az építésügyi hatósági szolgáltatásra, az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokra és ellenőrzésekre, kötelezésre, az integrált eljárásra, az összevont telepítési eljárásra és az építésügyi és építésfelügyeleti bírságra vonatkozó szabályokat, az építésügyi szakhatósági eljárások és az építésügyi hatósági szolgáltatások igazgatási szolgáltatási díjainak szabályait,
bd) az építésügy körébe tartozó nyilvántartási rendszer kialakítására és működtetésére vonatkozó szabályokat, továbbá az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központról, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartásról szóló szabályokat,
be) az építészeti és építésügyi díjakra és kitüntetésekre vonatkozó szakmai szabályozást,
bf) az építőipari kivitelezési tevékenységre vonatkozó szabályokat,
bg) az építésügyi szakmagyakorlási tevékenységek (építészeti-műszaki tervezés, építésügyi műszaki szakértő, felelős műszaki vezető, építési műszaki ellenőr, energetikai tanúsító) feltételeit, valamint az engedélyezés, a bejelentés és a névjegyzékbe történő felvétel követelményeit és eljárási szabályait; a kötelező és szakmai továbbképzés rendszerét és szabályait; az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági ügyintézők szakmai továbbképzésének rendszerét és szabályait; az építésügyi vizsga követelményrendszerét és eljárási szabályait,
bh) az építészeti-műszaki tervtanácsra és eljárásaira vonatkozó szakmai szabályokat,
bi) az összevont telepítési eljárásra, a településképi véleményezési eljárásra, a településképi bejelentési eljárásra vonatkozó szabályokat,
bj) az épületek energetikai követelményeire, az energetikai tanúsításra és az építési termékek betervezésére, beépítésére, valamint az építési termékek teljesítménynyilatkozataira vonatkozó szakmai követelményeket,
c) közreműködik a megújuló és egyéb korszerű energiaforrások alkalmazásairól szóló szabályozás kialakításában.
27.4.2. Az Építésjogi és Hatósági Főosztály koordinációs feladatai körében
a) koordinálja az örökségvédelemmel összefüggő nyilvántartási és adatszolgáltatási feladatoknak az Építészeti Dokumentációs és Információs Központba történő integrálását, továbbá e nyilvántartásoknak az Országos Építészeti Nyilvántartáshoz történő illesztését, kapcsolódását,
b) az építésügyi jogszabályok hatályosulását elősegítő és népszerűsítő szakmai kiadványokat készíttet, előadásokat, továbbképzéseket szervez,
c) ellátja az építésügyi ágazatba tartozó, az Országos Képzési Jegyzék szerinti szakképesítések tekintetében a tanügyigazgatási-koordinációs feladatokat, közreműködik az ágazathoz tartozó szakképesítések szakmai dokumentumainak előterjesztésében, figyelemmel kíséri a hatályos szakmai és vizsgáztatási követelményrendszerek érvényesülését,
d) ellátja az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok építésügyi szakmai irányítását, tevékenységük koordinálását, felügyeletét, és ennek keretében gondoskodik e szervezetek szakmai munkájának és a vonatkozó jogszabályok érvényesülésének, alkalmazásának helyszíni ellenőrzéséről,
e) az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok képviselőit szakmai koordináció keretében szakmai egyeztetésre hívja meg az Építészet-stratégiai Főosztály, valamint a Területrendezési és Településügyi Főosztály közreműködésével.
27.4.3. Az Építésjogi és Hatósági Főosztály egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében
a) megszervezi az – építésügyi és építésfelügyeleti hatósági tevékenység hatékonyságának növelése, valamint feladatellátás országosan egységes gyakorlása érdekében tartott – összevont ellenőrzéseket,
b) részt vesz az akadálymentes épített környezet megteremtésével összefüggő követelmények érvényre juttatásának a hatósági eljárásokban és a helyszínen történő ellenőrzésében,
c) ellátja kifutó rendszerben az építésügyi ágazatba tartozó, az Országos Képzési Jegyzék szerinti szakképesítések tekintetében a szakmai vizsgabizottság munkájában részt vevő elnökök megbízását, a vizsgaszervező által bejelentett vizsgák visszaigazolását, és gondoskodik a szakmai vizsga vizsgafeladatainak teljesítésére alkalmas dokumentumairól, valamint közreműködik a jogszabályban meghatározott feladatok ellátásában,
d) részt vesz az építési termékek teljesítményállandóságát vizsgáló tanúsító és ellenőrző szervezetek, továbbá a műszaki értékelő szervezetek kijelölési eljárásában,
e) az Építésjogi és Hatósági Főosztály vezetője
ea) a miniszter nevében kiadmányozza a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által ellátott, az építőipari kivitelezési tevékenységre jogosultak névjegyzéke vezetésével kapcsolatos feladatok felügyeletének eredményeképpen keletkezett intézkedéseket,
eb) a miniszter nevében gyakorolt kiadmányozási jogkörében kiadja a miniszter építésügyért való felelőssége körében a hatáskörébe tartozó felügyeleti és irányítási jogkörben hozott intézkedéseket, döntéseket,
ec) a miniszter nevében gyakorolt kiadmányozási jogkörében kiadja az ÉTDR-ben hozott döntéseket.
27.4.4. Az Építésjogi és Hatósági Főosztály egyéb feladatai körében
a) képviseli az építésügyi érdekeket a különböző közigazgatási, szakmai és társadalmi fórumokon,
b) képviseli az építésügy szakmai szempontjait a közigazgatási egyeztetések, megkeresések során,
c) érvényre juttatja az építésügyi követelményeket a társtárcák joganyagaiban,
d) elősegíti az építési beruházások magas építészeti és építési minőségben történő megvalósítását,
e) véleményezi a Miniszterelnökség más hivatali egységei, valamint a más tárcák által előkészített jogszabálytervezeteket,
f) előkészíti a Lechner Tudásközpont építésügyi feladatainak szakmai irányításával és felügyeletével kapcsolatos miniszteri döntéseket,
g) a miniszter nevében ellátja az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ és az Országos Építésügyi Nyilvántartás, annak elektronikus alkalmazásai (e-bírság, e-statisztika, e-építési napló, e-tanúsítás, e-szankció, e-kezelő felület, ÉMO és ÉTDR) szakmai irányításával, összehangolásával és felügyeletével kapcsolatos feladatokat, így különösen:
ga) döntésre előkészíti az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központnak és az Országos Építésügyi Nyilvántartásnak, azok elektronikus alkalmazásainak működtetéséhez szükséges források évenkénti tervezését,
gb) gondoskodik a szükséges támogatási, üzemeltetési és egyéb szerződések megkötéséről,
gc) az Országos Építésügyi Nyilvántartásra vonatkozó működtetési, fenntartási, fejlesztési feladatok végrehajtásában szakmai döntéseket hoz, feladatot határoz meg a Lechner Tudásközpontnak, és felügyeli a Helpdesk feladatok végrehajtását,
gd) ellenőrzi az ÉTDR törzsadatait és kezdeményezi a Lechner Tudásközpontnál azok javítását,
ge) az Országos Építésügyi Nyilvántartás elektronikus alkalmazásai rendszerének fejlesztésével összefüggő kérdésekben stratégiai döntéseket hoz, feladatot határoz meg,
gf) a Lechner Tudásközpont Helpdesk megkeresésére a jogszabályi környezetre, egyedi jogalkalmazási problémák kezelésére, eljárásrendi problémákra vonatkozó kérdések esetében szakmai álláspontot alakít ki, amelyet válaszadás céljából megküld a Lechner Tudásközpontnak,
gg) részt vesz a friss programverziók tesztelésében, és szakmai álláspontot alakít ki a tesztelés eredményéről,
gh) szakmai álláspontot alakít ki, és szakmai kontrollt gyakorol a programjavítások elfogadásáról, az új programverziók éles üzembe helyezéséről,
gi) részt vesz az Országos Építésügyi Nyilvántartás alkalmazásainak oktatásában,
gj) közreműködik az Országos Építésügyi Nyilvántartás – Gyakran Ismételt Kérdések kezelőfelület frissítésében,
gk) véleményezi a Lechner Tudásközpont által lefolytatandó, az Országos Építésügyi Nyilvántartás vonatkozásában a közbeszerzési eljárásokhoz elkészített műszaki specifikációkat, a kiírást, és szükség esetén kezdeményezi annak módosítását, javítását,
h) az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok tevékenységét és az egységes jogalkalmazást elősegítő kiadványokat, segédleteket készíttet, továbbképzéseket szervez,
i) közreműködik az építésügyet érintő oktatási, képzési, szakoktatási célok meghatározásában, kidolgozásában és érvényesítésében,
j) szakmai felügyeletet gyakorol az építésügyi szabályozott szakmák tekintetében a szakképzettségek és szakképesítések elismerési eljárásai felett az Építészet-stratégiai Főosztály közreműködésével,
k) javaslatot tesz az építésügyi feladatok fejezeti kezelésű előirányzat éves felhasználási tervére, és ellátja az előirányzat felhasználásával kapcsolatos külön jogszabály szerinti feladatokat,
l) kezdeményezi az egységes jogalkalmazást biztosító – a feladatkörével összefüggő – szakmai segédletek, valamint az állampolgárok tájékozódását szolgáló építésügyi kiadványok kidolgozását,
m) együttműködik, és rendszeres kapcsolatot tart a szakmai és társadalmi szervezetekkel, képviseli és érvényre juttatja az építésügyi érdekeket és követelményeket a különböző közigazgatási, szakmai és társadalmi fórumokon,
n) szakmailag közreműködik az építésügyi szabványosítási tevékenységben, az építésügyi nemzeti szabványok kidolgoztatásában,
o) közreműködik a fővárosi és megyei kormányhivatalok átfogó, cél-, utó- és témaellenőrzéseiben az építésügyi és építésfelügyeleti feladatellátás tekintetében,
p) kidolgozza a feladatkörébe tartozó, az építésfelügyeleti hatóságok által lefolytatandó hatósági ellenőrzések szempontrendszerét, meghatározza az ellenőrzés helyszínét, szakmailag előkészíti a hatósági ellenőrzésre vonatkozó miniszteri utasítást,
q) a miniszter nevében meghatározza és jóváhagyja az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági ügyintézők tekintetében az építésügyi vizsgarendet és a szakmai továbbképzést.
27.4.5. Az Építésjogi és Hatósági Főosztály európai uniós és nemzetközi feladataival összefüggésben
a) részt vesz – feladatkörével összefüggésben – az európai uniós munkacsoportok jogharmonizációs munkájában, az építésügyi szakterület nemzetközi képviseletében, és közreműködik az európai uniós jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos feladatokban,
b) ellátja a feladatkörét érintő nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos feladatokat,
c) ellátja a külföldre irányuló nemzetközi jogsegéllyel kapcsolatos feladatokat,
d) részt vesz az európai uniós tagságból fakadó feladatok ellátásában az építési termékekre, az épületek energiahatékonyságára vonatkozóan,
e) véleményezi
ea) más európai uniós tagállamok műszaki tartalmú építésügyi és épületenergetikai európai uniós tagállami jogszabálytervezeteit,
eb) feladatkörével összefüggésben az EKTB előterjesztéseit,
ec) az EKTB szakértői munkacsoportokban a tárgyalási álláspontokat és előterjesztéseket.”

3. függelék a 23/2015. (VIII. 7.) MvM utasításhoz


1. A Szabályzat 3. függelékében foglalt táblázat 1.7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Irányító állami vezető

Szervezeti egység

Létszám
(fő)]

„1.7. Stratégiai ügyekért felelős államtitkár

1.7.0.1. Stratégiai Ügyekért Felelős Államtitkári Kabinet

1.7.0.2. Referatúra Főosztály

1.7.0.2.1. Tartalmi Előkészítési Osztály

1.7.0.2.2. Véleményezési Osztály

1.7.0.2.3. Vizsgálati Osztály

1.7.0.2.4. Értékelési Osztály

1.7.1. Stratégiai és tájékoztatási helyettes államtitkár

1.7.1.1. Stratégiai és Tájékoztatási Helyettes Államtitkári Titkárság

1.7.1.2. Stratégiai Főosztály

1.7.1.2.1. Társadalom-stratégiai Osztály

1.7.1.2.2. Gazdaság-stratégiai Osztály

1.7.1.2.3. Stratégiai Tervezési Osztály

1.7.1.3. Tájékoztatási Főosztály

1.7.1.3.1. Tájékoztatási Osztály

1.7.1.3.2. Elemzési Osztály

1.7.1.3.3. Tartalomkoordinációs Osztály

1.7.2. Építészeti és építésügyi helyettes államtitkár

1.7.2.1. Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkári Titkárság

1.7.2.2. Építészet-stratégiai Főosztály

1.7.2.2.1. Építészeti Osztály

1.7.2.2.2. Kiemelt Beruházási Osztály

1.7.2.3. Területrendezési és Településügyi Főosztály

1.7.2.3.1. Területrendezési Osztály

1.7.2.3.2. Településügyi Osztály

1.7.2.4. Építésjogi és Hatósági Főosztály

1.7.2.4.1. Építészeti Szabályozási Osztály

1.7.2.4.2. Építésügyi Hatósági Osztály

1.7.3. Infokommunikáció összehangolásáért felelős helyettes államtitkár

1.7.3.1. Infokommunikáció Összehangolásáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

1.7.3.2. Infokommunikációs Koordinációs Főosztály

1.7.3.2.1. Infokommunikációs Stratégiai Osztály

1.7.3.2.2. IKT Program-koordinációs Osztály

2. A Szabályzat 3. függelékében foglalt táblázat „Háttérintézmények” megjelölésű rész 1.7.0.0.0.1. pontjában a „Lechner Lajos Tudásközpont Területi, Építésügyi, Örökségvédelmi és Informatikai” szövegrész helyébe a „Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai” szöveg lép.

4. függelék a 23/2015. (VIII. 7.) MvM utasításhoz


A Szabályzat 4. függelék III. részében foglalt táblázat 8. sorában a „Lechner Lajos Tudásközpont Területi, Építésügyi, Örökségvédelmi és Informatikai” szövegrész helyébe a „Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai” szöveg lép.
1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. augusztus 13. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére