• Tartalom

253/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet

253/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet

az SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt. Kecskeméten megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

2023.01.01.

A Kormány

a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), d) és e) pontjában,

a 4. § tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16.2., 17. és 24. pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja azokat az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a Kecskemét megyei jogú város közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 0801/303 helyrajzi szám alatt nyilvántartott földrészleten, illetve az ebből a földrészletből telekalakítási eljárások jogerős befejezését követően kialakított földrészleteken megvalósításra kerülő üzem és az ahhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházással függenek össze.

2. §1 A Kormány az 1. § szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispánt jelöli ki.

3. §2

4. § Az 1. § szerinti beruházással összefüggésben

a) építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni,

b) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

6. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 253/2015. (IX. 8.) Korm. rendelethez

Az SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt. Kecskemét területén megvalósuló gyárának megvalósításával összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított eljárások

1. építésügyi és építésfelügyeleti hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2. örökségvédelmi hatósági eljárások,

3. környezetvédelmi hatósági eljárások,

4. természetvédelmi hatósági eljárások,

5. útügyi hatósági eljárások,

6. vasúti és szalagpálya hatósági engedélyezési eljárás,

7. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

8. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

9. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

10. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

11. területrendezési hatósági eljárások,

12. földmérési hatósági eljárások,

13. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

14. hírközlési hatósági eljárások,

15. bányahatósági engedélyezési eljárások,

16. tűzvédelmi hatósági eljárások,

17. élelmiszerlánc-felügyeleti eljárás,

18. közegészségügyi hatósági eljárások,

19. erdővédelmi hatósági eljárások,

20. földvédelmi hatósági eljárások,

21. veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások,

22. azok az 1–21. pontban nem szereplő hatósági engedélyezési eljárások, amelyek az 1. § szerinti beruházás megvalósításához és használatbavételéhez, üzembe helyezéséhez, üzemeltetéséhez, működtetéséhez szükségesek,

23. az 1–22. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

1

A 2. § az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 84. § a)-c) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 3. §-t a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 205. §-a hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére