PK ÍH 2015/26.
PK ÍH 2015/26.
2015.03.01.
I. A választottbírósági szerződés érvényességéről szóló vita nem a személyek vagyoni és személyi jogaival kapcsolatban felmerült jogvita, hanem eljárásjogi természetű vita, amely a bírósági peres eljárás kizárását eredményezheti.
II. A bíróság hivatalból is köteles vizsgálni, hogy eljárhat-e választottbírósági kikötés esetén: ha a választottbírósági szerződés érvénytelen, érdemben tárgyalja a felek közti jogviszonyból származó jogvitát, a választottbírósági szerződéssel kapcsolatos álláspontjára pedig csak ítélete indokolásában kell kitérnie. Az eljárásjogi természetű vita tárgyában külön erre irányuló kereseti kérelem esetében sincs helye ítélet hozatalának, ebből következően részítéletnek sem [1994. évi LXXI. tv. (Vbtv.) 3. § (1) bek., 5. § (1) bek., 8. § (1) bek.; Pp. 1. §, 3. § (2) bek., 213. § (2) bek.].
A felperes a Ptk. 217. § (1) bekezdése, 200. § (2) bekezdése, az 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 210. § (2) bekezdése, 213. § (1) bekezdés c) és d) pontja alapján keresetet terjesztett elő az alperesi jogelőddel 2007. augusztus 27. napján kötött kölcsönszerződés semmisségének megállapítása iránt. Kereseti kérelmében a kölcsönszerződés választottbírósági kikötése érvénytelenségének megállapítását, valamint azt is kérte, hogy a bíróság a Pp. 23. § (1) bekezdés k) pontja, 29. § (1) bekezdése alapján állapítsa meg saját hatáskörét és illetékességét.
A választottbírósági kikötés érvénytelensége vonatkozásában előadta: a felek közötti szerződés fogyasztói szerződés, mely tényt a bíróságnak hivatalból észlelnie kell [2/2011. (XII. 12.) PK vélemény]. A bírói gyakorlat szerint a fogyasztói szerződésben a választottbírósági kikötés a szokásostól eltérő rendelkezés. A per tárgyát képező kölcsönszerződés V. pontja oly módon utal a választottbírósági kikötésre, hogy arra az ÁSZF XII. 97. pontja külön felhívta a figyelmet. A szerződéskötéskor hatályban volt ÁSZF azonban nem a XII. 97. pontjában, hanem a XIII. 100. pontjában rendelkezik a választottbírósági kikötésről, mely egyértelműen bizonyítja, hogy ezt a feltételt a szerződéskötéskor a felek nem tárgyalták meg. Az alperes nem adott lehetőséget arra, hogy a másik fél az előre meghatározott szerződési feltételtől eltérő szerződési akaratot érvényesítsen a szerződésben. A felperes álláspontja szerint a választottbírósági kikötés rá mint fogyasztóra nézve hátrányos, az alperesre nézve pedig előnyt jelent, hiszen korlátozza, illetve megnehezíti a fogyasztói igényérvényesítés lehetőségét. Az alperes ezen előre meghatározott szerződési feltétel alkalmazásával lényegében elzárja a fogyasztókat attól, hogy igényeiket a szokásos jogi eszközökkel, és bírói úton érvényesítsék. A választottbírósági úton történő igényérvényesítés olyan többletköltséget ró a fogyasztóra, amely a folyamatosan növekvő törlesztő részletek mellett már nem vállalható a számára, és a jogorvoslat nélküli eljárási rend korlátozza jogai érvényesítését.
Az alperes ellenkérelmében a választottbírósági kikötésre tekintettel a Pp. 157. § a) pontja, 158. § (1), (2) bekezdése, 130. § (1) bekezdés b) pontja alapján a per megszüntetését kérte. Kiemelte, hogy a kölcsönszerződésben foglaltak által is igazoltan az alperesi jogelőd kifejezetten felhívta a felperes figyelmét az ÁSZF XIII. fejezetében található választottbírósági kikötésre. A felperes a kölcsönszerződésben kijelentette: a választottbírósági kikötésre vonatkozó tájékoztatást megértette, és azt kifejezetten elfogadta. Az adott esetben hiánytalanul fennállnak az 1994. évi LXXI. törvény (Vbtv.) és a Ptk. által előírt konjunktív feltételek. A peres felek közötti választottbírósági kikötés jogszerűségét a következetes ítélkezési gyakorlat is alátámasztja. Abban az esetben, ha a jogalkotó a választottbírósági eljárások köréből ki kívánta volna zárni a fogyasztóval kötött szerződéseket, úgy a választottbírósági eljárást csak abban az esetben tette volna lehetővé, ha valamennyi szerződő fél hivatásszerűen foglalkozna gazdálkodással. Az alperes álláspontja szerint mindezekre tekintettel ex lege kizárt, hogy a jogszabályok által lehetővé tett kikötés tisztességtelen, érvénytelen volna. A Ptk. 209. § (6) bekezdése kimondja, hogy nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg vagy jogszabály előírásának megfelelően határozzák meg. A Ptk. mint lex generalis szabály mellett nincs a magyar jogrendszerben olyan lex specialis rendelkezés, amely a fogyasztói szerződésben a fórumválasztás jogát korlátozná. A 93/13/EGK irányelv, valamint az azt átültető, a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet sem jelöli meg a választottbírósági kikötést tisztességtelen feltételként. A Vbtv. 27. §-a értelmében a választottbírósági eljárásban a feleknek ugyanúgy egyenlő elbánásban kell részesülniük, mint a rendes bíróság előtt. A választottbírósági eljárás mindkét félre azonos költségeket ró, mindkét fél azonos feltételek mellett jogosult a követelését érvényesíteni.
Az elsőfokú bíróság – arra tekintettel, hogy a felperes keresetében egyrészt a kölcsönszerződés választottbírósági kikötése, másrészt a teljes kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítását kérte – a Pp. 149. § (1) bekezdése alapján elkülönítette a két kereseti kérelem tárgyalását. Az utóbbi kereseti kérelem tárgyában a Pp. 152. § (1) bekezdése alapján felfüggesztette a tárgyalást a választottbírósági kikötés érvénytelenségének jogerős elbírálásáig, mivel e kereseti kérelem álláspontja szerint a bíróság hatásköre vizsgálata szempontjából előkérdésnek minősül.
Részítéletével megállapította, hogy érvénytelen a per tárgyát képező kölcsönszerződés választottbírósági kikötése. Az elsőfokú részítélet indokolásában kifejtettek szerint vizsgálta, hogy a választottbírósági kikötést tartalmazó ÁSZF rendelkezés a perbeli kölcsönszerződés részévé vált-e. Megállapította: a felek közötti kölcsönszerződés fogyasztói szerződésnek, az alperesi jogelőd által kibocsátott kölcsönszerződés általános szerződési feltételei a Ptk. 205. §-a alapján általános szerződési feltételnek minősülnek, és az utóbbiba foglalt választottbírósági kikötés a szokásos szerződési gyakorlattól lényegesen eltérő rendelkezés. A jogszabályi rendelkezésekre tekintettel önmagában a fogyasztói szerződésbe foglalt választottbírósági kikötés nem ütközik jogszabályba, hiszen a választottbírósági eljárás nem gátolja a fogyasztót abban, hogy a szerződésből eredő jogát érvényesítse, és a feleknek a választottbíróság előtt is egyenlő bánásmódban kell részesülniük. Vizsgálni kellett ugyanakkor, hogy a választottbírósági kikötés érvényesen részévé vált-e a kölcsönszerződésnek, mivel a Ptk. 205/B. § (2) bekezdése alapján ez csak abban az esetben lehetséges, ha erről a szerződés megkötése előtt a másik szerződő felet tájékoztatták és az a választottbírósági kikötést kifejezetten elfogadta. A bizonyítás e körben az alperest terhelte. Az elsőfokú bíróság az életszerűséget is mérlegelve a felperes személyes előadásában foglaltakat fogadta el bizonyítottként, és azt állapította meg, hogy a felperes a szerződéskötéskor a kölcsönszerződés általános szerződési feltételeire vonatkozó rendelkezéseket egyáltalán nem ismerhette meg, a kölcsönszerződés V. pontjában írtak ellenére a választottbírósági kikötést a szerződő felek külön nem tárgyalták meg, ezért a választottbírósági kikötés érvénytelen.
Fellebbezésében az alperes elsődlegesen az elsőfokú részítélet Pp. 252. § (2) bekezdése alapján történő hatályon kívül helyezését, másodlagosan a Pp. 253. § (2) bekezdése értelmében történő megváltoztatásával a megalapozatlan kereseti kérelem elutasítását, harmadlagosan a Pp. 252. § (3) bekezdése szerint az elsőfokú részítélet hatályon kívül helyezését, és a hatályon kívül helyezés iránti kérelmek mellett az elsőfokú bíróság újabb tárgyalásra és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem tett eleget tényállás-feltárási kötelezettségének, a Pp. 3. § (3) bekezdésében foglaltak ellenére nem tájékoztatta a peres feleket a per eldöntése szempontjából releváns tényekről, a bizonyítási teherről. Jóllehet az alperes bizonyította, hogy a felperes az ÁSZF-et megismerte, szükséges lett volna a szerződéskötéskor az alperes nevében eljáró személy tanúkénti meghallgatása, melyre nézve a bizonyítási teherről történő kioktatás esetén az alperes indítványt terjesztett volna elő. Kiemelte: a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt kölcsönszerződés szerint a felperes megismerte az ÁSZF-et és annak egy példányát át is vette, ennek ellenkezőjét sem a személyes előadása, sem a Fizetési Ütemezés okirat szerződésszerű későbbi megküldése nem támasztja alá. A Pp. 196. § (1) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel bizonyított, hogy az alperes kifejezetten felhívta a felperes figyelmét a választottbírósági kikötésre. Teljesültek tehát a Ptk. 205/B. § (2) bekezdésében megjelölt feltételek, a kikötés a kölcsönszerződés részévé vált. Amennyiben nem teljesült volna e jogszabályi feltétel, úgy annak jogkövetkezménye nem az érvénytelenség, hanem az lehetne, hogy a választottbírósági kikötés nem jött létre. A másodfokú tárgyaláson az alperes arra hivatkozott, hogy adott esetben egyedileg megtárgyalt szerződési feltételről volt szó.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú részítélet helybenhagyását kérte. Kiemelte, nem volt vitás a felek között, hogy fogyasztói szerződésről van szó, és a választottbírósági kikötést az általános szerződési feltételek tartalmazzák. Arra az esetre, ha a választottbírósági kikötés a szerződés részévé vált volna, hivatkozott a 3/2013. Polgári jogegységi határozatra, melyből következően a választottbírósági kikötés mint tisztességtelen, semmis. Az 1/2012. és a 2/2012. PK vélemények pedig eldöntik, mikor minősül egy feltétel egyedileg megtárgyaltnak.
Az alperes fellebbezése annyiban alapos, hogy a részítélet – az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértése folytán – a Pp. 252. § (2) bekezdésében foglaltakból következően érdemben nem bírálható felül, és a következők miatt a hatályon kívül helyezése szükséges.
A Pp. 213. § (2) bekezdése azt teszi lehetővé, hogy a bíróság egyes kereseti kérelmek felől, vagy a kereseti kérelmek önállóan elbírálható egyes részei felől külön ítélettel (részítélet) határozzon. Tény, hogy az adott esetben a felperes önálló kereseti kérelemként kérte a választottbírósági szerződés érvénytelenségnek megállapítását, a bíróságnak azonban a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint kell figyelembe vennie [Pp. 3. § (2) bekezdés]. Az elsőfokú bíróságnak ezért észlelnie kellett volna, hogy a felperes kérelme nem minősül a Pp. 121. § (1) bekezdés e) pontja értelmében vett petitumnak, a kérelemmel kapcsolatos vita ugyanis a Pp. fogalomrendszere szerinti, nem is tekinthető jogvitának.
A Vbtv. 5. § (1) bekezdése értelmében a választottbírósági szerződés a felek megállapodása, amely szerint meghatározott, akár szerződéses, akár szerződésen kívüli jogviszonyukból keletkezett vagy keletkező vitájukat választottbíróság elé terjesztik. A Vbtv. 3. § (1) bekezdésében foglaltakból következően a választottbírósági szerződés tárgya a választottbírósági eljárás kikötése, mely a bírósági peres eljárás kizárását eredményezi. A választottbírósági szerződés érvényességéről szóló vita ezért nem a Pp. 1. §-ában megfogalmazott, a személyek vagyoni és személyi jogaival kapcsolatban felmerült jogvita, hanem eljárásjogi természetű vita, melynek tárgyában eleve nincs lehetőség ítélet hozatalának, és ebből következően részítéletnek sem.
A Vbtv. 8. § (1) bekezdése szerint az a bíróság, amely előtt a választottbírósági szerződés tárgyát képező ügyben keresetet indítottak – kivéve az 54. § szerinti keresetet –, a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, vagy bármelyik fél kérelmére a pert megszünteti, kivéve, ha úgy ítéli meg, hogy a választottbírósági szerződés nem jött létre, érvénytelen, hatálytalan vagy betarthatatlan. E jogszabályi rendelkezés alapján a bíróságnak nem kell határozatot hoznia a választottbírósági szerződés érvényességéről. Az elsőfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha megvizsgálja a választottbírósági szerződés létrejöttét, érvényességét, és ha úgy ítéli meg, hogy az nem jött létre vagy érvénytelen, érdemben tárgyalja a felek kölcsönszerződésből keletkezett vitáját. Amennyiben az elsőfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy a választottbírósági szerződés nem érvénytelen, az alperes határidőben előterjesztett kérelmére a pert meg kellett volna szüntetnie. Nem egyértelmű e tekintetben a részítéletben kifejtett álláspontja, ugyanis annak vizsgálatát tartotta szükségesnek, hogy a választottbírósági kikötés érvényesen részévé vált-e a kölcsönszerződésnek. Permegszüntetés hiányában a választottbírósági szerződéssel kapcsolatos eljárási természetű vitára az elsőfokú bíróságnak az ítéletben kellett volna kitérnie. Az adott esetben tehát nem volt miről részítélettel dönteni.
Azt, hogy a rendes bíróság eljárhat-e a felek vitájában, az ítélőtábla is vizsgálta, mert egyrészt ez hivatalból is vizsgálandó, másrészt meghatározó a bíróság további eljárása szempontjából. Észlelte a választottbírósági kikötés tisztességtelenségét, melyre nyilatkozatai tartalmát tekintve a felperes is hivatkozott. Az ítélőtábla álláspontja szerint a kölcsönszerződés érvényessége tárgyában keletkezett jogvita elbírálása a következők miatt a rendes bíróság elé tartozik.
Az elsőfokú eljárás során nem volt vitás, de okirat is rendelkezésre áll róla, hogy a felek szerződése fogyasztói szerződés és a választottbírósági kikötés az általános szerződési feltételek között szerepel. Annak a vélelemnek a megdöntéséhez, amely amellett szól, hogy a felek a kérdéses feltételt egyedileg nem tárgyalták meg, nem elegendő arra hivatkozni, hogy a felperes a kölcsönszerződésben kijelentette, megértette a választottbírósági kikötésre vonatkozó tájékoztatást és azt kifejezetten elfogadta, továbbá hogy az ÁSZF-et megismerte és annak egy példányát átvette. Nincs azonban jelentősége sem ennek, sem annak, hogy a fogyasztói szerződés részévé vált-e az általános szerződési feltétel, mivel választottbírósági eljárás kikötése okán nem lehet helye a per megszüntetésének, ha a Vbtv.-ben felsorolt bármelyik kizáró ok fennáll. A Kúria pedig a 3/2013. Polgári jogegységi határozatában kimondta: fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételen, vagy egyedileg meg nem tárgyalt feltételen alapuló választottbírósági kikötés tisztességtelen [Ptk. 209. § (1) bekezdés], ezért nem köti a fogyasztót. A jogegységi határozatban kifejtettek szerint a választottbírósági megállapodással létrejövő jogviszony tartalmát a felek rendelkezési joga tölti ki tartalommal, ezért az ilyen kikötés nem tartozik a Ptk. 209. § (6) bekezdésének hatálya alá.
Mindezek alapján azt kellett megállapítani, hogy az elsőfokú bíróság jogosultsággal bír a kereset tárgyalására, így folytatnia kell a felfüggesztett tárgyalást.
A Fővárosi Ítélőtábla ezért az elsőfokú bíróság részítéletét a Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
(Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.21.478/2013/3.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás