KÜ BH 2015/265
KÜ BH 2015/265
2015.09.01.
A kinevező miniszter a végrehajtói kinevezés érvénytelenségét állapítja meg, ha a kinevezés után jut tudomására, hogy a kinevezés feltételei közül a kétéves végrehajtóhelyettesi időt a kinevezett nem szerezte meg [1994. évi LIII. tv. 239. § (4) bek., 233. § (1) bek.].
[1] A felperes 1992. július 16-tól 1994. december 31-ig a Budapesti Bíróságok Végrehajtó Irodájánál, 1995. január 1-jétől a Budapesti IV. és XV. kerületi Bíróságnál állt szolgálati jogviszonyban. 1997. december 1. és 2001. szeptember 14. között a Fővárosi Bíróságra kinevezett végrehajtójelöltként tevékenykedett, szolgálati helye a kinevezési okirat szerint a Fővárosi Bírósági Végrehajtók Irodája és a Budapesti IV. és XV. kerületi Bíróság volt. A felperes 2001. szeptember 15. és 2004. április 30. között végrehajtási ügyintéző volt. 2004. április 1. napjától határozatlan időre szóló irodavezetői kinevezést kapott. 2004. május 1. napjától – irodavezetői kinevezése mellett – bírósági ügyintézői munkakörbe beosztásra került, ezeket a feladatokat 2006. február 24. napjáig, a szolgálati jogviszonya megszűnéséig ellátta.
[2] Z. L. önálló bírósági végrehajtó, a felperes házastársa, 2000. március 31. napján kérte a felperes önálló bírósági végrehajtó-helyettessé történő kinevezését a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarától (a továbbiakban: Kamara). A Kamara a felperest 2002. február 8. napjától felvette az önálló bírósági végrehajtó-helyettesek nyilvántartásába.
[3] A felperes 2005. október 20-án pályázatot nyújtott be a Kőszegi Városi Bíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtói állásra. Pályázatához mellékelt szakmai önéletrajzában csak azt közölte, hogy „1992-1994: Fővárosi Bíróság Végrehajtó Iroda, 1997-től: fővárosi bírósági végrehajtó jelölt, 1999. április 21-én: a végrehajtói szakvizsgát kitűnő eredménnyel letettem, 2002. január 10-től: önálló bírósági végrehajtó-helyettesként nyilvántartásba vett a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara”. Pályázatában a bírósági jogviszony folyamatos fennállásának tényéről említést nem tett. A közigazgatási igazságügyi miniszter a felperest 2006. január 19-én 2006. február 1-jétől a Kőszegi Városi Bíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtónak kinevezte.
[4] A felperes önálló bírósági végrehajtói kinevezése érvénytelenségének megállapítása tárgyában a beavatkozó 2011. szeptember 19-én eljárást kezdeményezett.
[5] Az alperes jogelődje 2011. november 14-én hivatalból az eljárást megindította, majd azt végzésével megszüntette. Az eljárást megszüntető végzés ellen a beavatkozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be és a Fővárosi Törvényszék a 2012. szeptember 19-én kelt végzésével az eljárást megszüntető végzést hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatását rendelte el. A bíróság megállapította, hogy a végrehajtói kinevezésnek kógens feltétele a jogszerűen teljesített – vagyis az összeférhetetlenségi tiltásba nem ütköző – végrehajtó-helyettesítési jogviszony megléte.
[6] A bíróság kimondta, hogy az igazságügyi alkalmazotti jogviszony egyértelműen összeférhetetlen a végrehajtó-helyettesi, illetve a végrehajtói tevékenységgel. Az összeférhetetlenségnek már a végrehajtó-helyettesi kinevezést követően, ésszerű időn belül megszüntetettnek kell lennie, ennek hiányában a kétéves végrehajtó-helyettesi gyakorlat jogszerűnek nem fogadható el. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 233. § (1) bekezdés g) pontja értelmében a végrehajtóvá történő kinevezésnek előfeltétele a kétéves bírósági végrehajtó-helyettesi gyakorlat megszerzése. A Vht. 240/D. § (2) bekezdése szerint a végrehajtó-helyettes a végrehajtóval áll munkaviszonyban. A Vht. 227. § (1) bekezdése alapján a végrehajtó a tisztsége ellátásán kívül csak az ott meghatározott tevékenységeket végezheti kereső tevékenységként, melyek között a bírósági jogviszonyban végzett munka nem szerepel, ezért a végrehajtói, illetve – a Vht. 229. § (3) bekezdése előírása szerint a végrehajtó-helyettesre is irányadó összeférhetetlenségi szabályok értelmében – a végrehajtó-helyettesi tisztséggel összeférhetetlen a bírósági jogviszony. A bíróság a megismételt eljárásra előírta az érintettek nyilatkozatának újbóli beszerzését, kitérve arra is, hogy a felperes milyen okból nem szüntette meg az összeférhetetlenséget.
[7] Az alperesi jogelőd a megismételt eljárásban, 2012. október 3-án meghallgatta a beavatkozó képviselőjét, nyilatkoztatta a felperest, belföldi jogsegéllyel élt. Az így lefolytatott bizonyítás eredményeként a 2013. február 20-án kelt határozatával a felperes végrehajtói kinevezésének érvénytelenségét megállapította a Vht. 233. § (1) bekezdés g) pontjára, 227. § (1) bekezdésére és 229. § (3) bekezdésére figyelemmel.
[8] Határozata indokolása szerint a felperes a meghallgatásakor elmondta, hogy a végrehajtó-helyettesi nyilvántartásba vétele, valamint a végrehajtóvá történő kinevezése idején tudomása volt arról, hogy a végrehajtó-helyettesi, illetve végrehajtói tevékenység összeférhetetlen minden más kereső tevékenységgel. Arra hivatkozott, hogy az összeférhetetlen állapotot végrehajtó-helyettesi szolgálata alatt munkáltatóinak utasítására tartotta fenn, a végrehajtói hivatalba lépését megelőzően megszüntette a bírósági jogviszonyát. A beavatkozó képviselőjének tanúvallomása szerint a kettős munkaviszonyról nem volt tudomása a kinevezéskor. Mivel a felperes a kinevezés egyik törvényi feltételével nem rendelkezett, kétéves bírósági végrehajtó-helyettesi gyakorlatot jogszerűen nem szerzett, ezért a kinevezés feltételei a kinevezés időpontjában nem álltak fenn, emiatt a Vht. 239. § (4) bekezdése alapján a kinevezés érvénytelenségét kellett megállapítani. Kifejtette, hogy irreleváns az, hogy a kinevezési feltételnek meg nem felelő végrehajtó-helyettesi gyakorlatról a kinevezés időpontjában kinek volt tudomása.
[9] A felperes keresetet nyújtott be az alperesi jogelőd határozatának felülvizsgálata iránt.
[10] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét ítéletével elutasította.
[11] A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az alperesi jogelőd határozatának hatályon kívül helyezése mellett az alperes új eljárásra kötelezését, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását.
[12] Álláspontja szerint a Vht. 233. § (1) bekezdésében írt feltételeknek teljes körűen megfelelt, a Vht. 233. § (2) bekezdése szerinti kizáró ok nem állt fenn, a szükséges gyakorlati idő megszerzését igazolta. A kinevezésekor hatályos 16/2001. (X. 26.) IM rendelet (a továbbiakban: IMr.) 10. § (1) bekezdés d) pontja nem tartalmazott az összeférhetetlenség megszüntetésére vonatkozó nyilatkozat csatolását előíró rendelkezést, tehát ilyen nyilatkozatot a pályázatához nem kellett benyújtania. A Vht. a kinevezésekor nem rendelkezett arról, hogy mennyi időn belül kell az összeférhetetlenséget megszüntetni, sem arról, hogy összeférhetetlenség esetén a végrehajtó-helyettesi gyakorlat nem szerezhető meg és arról sem, hogy összeférhetetlenség esetén a végrehajtói jogviszony nem jöhet létre. A bíróság az ezzel kapcsolatos érveivel nem foglalkozott, mert arra hivatkozott, hogy ezt a nemperes eljárásban hozott bírósági végzés eldöntötte.
[13] Állította, hogy a bíróság nem tett eleget a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 221. § (1) bekezdése szerint az indokolási kötelezettségének sem. Álláspontja szerint ugyanis a nemperes eljárásban hozott végzés a jelen perben eljáró bíróságot a Pp. 4. § (1) bekezdése alapján nem kötötte, a végzésben foglaltak kizárólag a megismételt eljárást lefolytatót kötötték a Ket. 109. § (4) bekezdése alapján. Sérelmezte, hogy a nemperes eljárásban az eljárás megindításáról nem értesítették, a jogait nem gyakorolhatta.
[14] Sérelmezte, hogy az alperes jogelődje a megismételt eljárásban nem vizsgálta, hogy milyen okból nem szüntette meg az összeférhetetlenségét, holott erre az új eljárásra adott útmutatás kötelezte. A bíróságnak vizsgálnia kellett volna a Pp. 4. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, hogy a nemperes eljárásban hozott végzés jogszerű volt-e.
[15] A bíróság tévesen értelmezte a Vht. 239. § (4) bekezdését, amikor azt állapította meg, hogy csak annak volt jelentősége, hogy a miniszter mikor szerzett tudomást a kettős jogviszonyról. Megsértette továbbá a bíróság a Pp. 3. § (3) bekezdésében és az 1/2009. (VI. 24.) PK véleményben foglaltakat is, amikor nem adott tájékoztatást a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről és a bizonyítás sikertelenségének következményeiről. Sérelmezte továbbá, hogy a per utolsó tárgyalásán beavatkozni kívánó személynek a bíróság nem engedte meg a perbe való beavatkozását a Pp. 54. § (1) bekezdésébe ütközően. Sérelmezte továbbá, hogy a bíróság úgy engedte meg a Kamara beavatkozását a perbe, hogy az az alperes pernyertességéhez fűződő jogi érdekét nem igazolta, emiatt a beavatkozó részére perköltséget is jogsértően ítélt meg. Sérelmezte továbbá, hogy a jegyzőkönyv kijavítási kérelmeit a bíróság mindhárom alkalommal jogsértően utasította el a Pp. 118. § (3) bekezdésére hivatkozással.
[16] A felperes a felülvizsgálati tárgyaláson a felülvizsgálati kérelmét kiegészítette azzal, hogy a kinevezésre jogosult miniszternek a kinevezéskor tudomása volt a kizáró ok fennállásáról a szakmai önéletrajz tartalma és a KIM feljegyzése alapján, valamint az IMr. 12. § (2) és (4) bekezdés rendelkezései szerint lefolytatandó eljárás anyagából.
[17] A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
[18] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 272. § (2) bekezdése és a 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között, az abban konkrétan megjelölt jogszabálysértések körében vizsgálta felül.
[19] Hangsúlyozza a Kúria, hogy a fenti rendelkezések értelmében a felülvizsgálati kérelem kiegészítésére a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére nyitva álló határidőn túl nincs lehetőség, ezért a Kúria a felperesnek a felülvizsgálati tárgyaláson előterjesztett új jogsértésekre [IMr. 12. § (2) és (4) bekezdés megsértésére] való hivatkozásait érdemben nem vizsgálta.
[20] Az anyagi jogszabálysértések kapcsán a Kúria azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a nemperes eljárásban hozott jogerős végzés jogszerűségének felülvizsgálatára a megismételt eljárásban hozott határozatot felülvizsgáló közigazgatási bíróság nem jogosult. A felperes a Pp. 4. § (1) bekezdésére e körben tévesen hivatkozott. A bíróság által a jelen perben felülvizsgált határozat előzményét képező, jogerős végzés köti a bíróságot, az abban a végzésben jogerősen eldöntött jogkérdések ismételt elbírálására, vizsgálatára nem kerülhet sor, a bírósági döntésben foglaltak a Pp. 229. § (1) bekezdése értelmében ítélt dolognak minősülnek. Az elsőfokú bíróság ezért helytállóan fejtette ki, hogy az előzményi eljárásban eljárt bíróság által, nemperes eljárásban hozott végzésben ítélt dologként eldöntött volt, hogy az összeférhetetlenségi szabályba ütközően folytatott végrehajtó-helyettesi gyakorlat nem vehető figyelembe gyakorlati időként a végrehajtói kinevezésnél.
[21] Mindebből következően a bíróság nem vizsgálhatta azt sem, hogy a nemperes eljárásban a felperest az eljárásról értesítették-e, abban az eljárásban a jogait gyakorolhatta-e, mert ezek a peres eljárás szempontjából irreleváns és nem a per tárgyához tartozó kérdések. Nem bírálhatta felül a bíróság a nemperes eljárásban hozott végzésnek a jogvitában kifejtett jogértelmezését sem a felperes kérésének megfelelően, mert erre hatáskörrel nem rendelkezett.
[22] A felperes álláspontjával szemben nem annak van jelentősége, hogy az IMr. 10. § (1) bekezdés d) pontja a végrehajtói pályázat benyújtásakor milyen rendelkezéseket tartalmazott, hanem annak, hogy a kétéves végrehajtó-helyettesi gyakorlat megszerzésének ideje alatt az összeférhetetlenség fennállt, mert a felperes egyúttal bírósági jogviszonyban is állt. Az összeférhetetlenségi szabályról a felperes tudott, ezt elismerte a megismételt eljárásban tett meghallgatásakor. Tudomással bírt arról, hogy a végrehajtó-helyettesi jogviszony és a bírósági jogviszony együttes fennállása összeférhetetlen.
[23] Az elsőfokú bíróság azt is helytállóan fejtette ki, hogy a nemperes eljárásban hozott végzésben az új eljárásra adott útmutatásnak az alperesi jogelőd eleget tett, a szükséges körben a bizonyítást lefolytatta. A felperes által hiányolt bizonyítással összefüggésben a Kúria arra mutat rá, hogy az új eljárásra adott útmutatás szerinti bizonyítási kötelezettség nem vezethet arra, hogy a bizonyítást az ügy eldöntése szempontjából irreleváns, jelentőséggel nem bíró körülmények bizonyítására folytassák le. Az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy annak volt jelentősége, hogy az összeférhetetlenségről, azaz arról, hogy a felperes a végrehajtó-helyettesi jogviszonya fennállásakor bírósági jogviszonyban is állt, ezért jogszerűen végrehajtó-helyettesi gyakorlatot nem szerezhetett, a végrehajtói kinevezésről döntő személynek – nem pedig a Kamarának – tudomása volt-e a kinevezéskor. A kinevezés előfeltétele a Vht. 233. § (1) bekezdés g) pontja szerint az, hogy a pályázó kétéves bírósági végrehajtó-helyettesítési gyakorlat megszerzését igazolja. A perben meghallgatott tanúvallomásokkal egyértelműen tisztázható volt, hogy a felperest kinevező miniszter a kinevezésig nem szerzett semmilyen formában tudomást arról, hogy összeférhetetlenség állt fenn, a felperes végrehajtó-helyettesi gyakorlata alatt a kettős jogviszony fennállt, mert a végrehajtó-helyettesi jogviszonya mellett a felperes bírósági jogviszonyban is állt. A bíróság a tudomásszerzés hiányát kellőképpen, a Pp. 221. § (1) bekezdésének megfelelően indokolta és e körben a felperes által hivatkozott valamennyi bizonyítékot értékelte és figyelembe vette, így azt a tényt is, hogy a pályázat a kettős jogviszonyra utalást nem tartalmazott. Utal rá a Kúria, hogy a felülvizsgálati tárgyaláson hivatkozott KIM-feljegyzés tartalma alapján sem állapítható meg, hogy a kinevezéskor a miniszternek tudomása volt a kettős jogviszonyról, amely tényt a peres eljárásban meghallgatott tanúk nyilatkozata is alátámasztott.
[24] Mindezek alapján a bíróság a Vht. 239. § (4) bekezdése szerinti döntés jogszerűségét helytállóan állapította meg.
[25] A felperes alaptalanul hivatkozott a Pp. 3. § (3) bekezdésének megsértésére, valamint a jegyzőkönyv-kijavítási kérelmeinek jogsértő elutasítására. A Pp. 3. § (3) bekezdésének megsértésére való hivatkozás alaptalan, ha arra a fél csak általánosságban hivatkozik és nem jelöli meg a felülvizsgálati kérelmében, hogy a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása milyen konkrét jogszabálysértést eredményezett és az mennyiben hatott ki az ügy érdemére. A jegyzőkönyv-kijavítási kérelmek elutasítása kapcsán a felperes konkrét, az ügyben hozott érdemi döntésre kiható jogsértésre nem hivatkozott.
[26] A Pp. 118. § (3) bekezdésében foglalt határidő elmulasztásával benyújtott kijavítási kérelmek elutasítása jogszerű volt. Hangsúlyozza a Kúria, hogy a felülvizsgálati eljárás rendkívüli jogorvoslat, melynek során a Kúria azt vizsgálja, hogy a jogerős ítélet tartalmaz-e olyan jogszabálysértést, amely az ügy érdemére kihatott, mert csak ebben az esetben van jogi lehetőség a támadott határozat hatályon kívül helyezésére és új eljárás elrendelésére. A felperes azonban ezekhez a jogszabálysértésekhez kapcsolódóan semmilyen konkrétumot nem jelölt meg.
[27] A felperes sérelmezte továbbá azt is, hogy a per utolsó tárgyalásán a perbe beavatkozni kívánó személy beavatkozását a bíróság nem engedte meg. A felperes felülvizsgálati kérelmében csak olyan jogszabálysértésre hivatkozhat, amely a felperes által érvényesíteni kívánt joghoz, jogi érdekét megalapozó jogkérdéshez kapcsolódik. A felperesnek semmilyen jogi érdeke nem áll fenn abban a kérdésben, hogy a beavatkozni kívánó személy beavatkozását a bíróság miért nem engedte meg. E körben jogi érdek hiányában hivatkozott a Pp. 54. § (1) bekezdésének megsértésére. Ezt a jogsértést az a személy kifogásolhatta volna, akinek a beavatkozását a bíróság nem engedélyezte.
[28] A felperes az alperesi beavatkozó perbe való beavatkozásának engedélyezését is kifogásolta azzal, hogy a beavatkozó a beavatkozáshoz fűződő jogi érdekét nem igazolta. Az elsőfokú bíróság a beavatkozó jogi érdekét vizsgálta, e kérdésben a 38. sorszámú beadvány tartalma alapján helytállóan döntött a Pp. 54. § (1) bekezdése alapján, figyelemmel arra is, hogy a beavatkozó indította meg az ügy előzményeként lefolytatott nemperes eljárást.
[29] Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv. II. 37.961/2014.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás