BÜ BH 2015/270
BÜ BH 2015/270
2015.10.01.
I. Ha a felülvizsgálati eljárásra azért került sor, mert az Alkotmánybíróság a jogerős határozatban alkalmazott jogszabályt megsemmisítette és az ilyen törvényi rendelkezés alkalmazásával meghozott jogerős határozattal lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát elrendelte, akkor a felülvizsgálatot lefolytató Kúriának ugyanazt a büntetőtörvényt kell alkalmaznia, mint amelyet a megtámadott határozatot hozó bíróság alkalmazott, de annak a rendelkezésnek a figyelmen kívül hagyásával, amelyet az Alkotmánybíróság megsemmisített.
II. A Btk. 2. §-a alkalmazásánál csak az elkövetéskori és az elbíráláskori törvény közötti választás lehetősége merülhet fel, ahol az elbírálás alatt a rendes eljárásban meghozott ügydöntő határozat jogerejét kell érteni, annak időpontjával együtt. A felülvizsgálati eljárás időpontjában hatályban levő új törvény a megtámadott határozat elbírálásának törvényességét, felülvizsgálhatóságát nem érinti.
III. Ha a bűncselekmény elkövetésekor és elbírálásakor egyaránt az 1978. évi IV. törvény volt hatályban, ám a felülvizsgálati indítvány benyújtása már a 2012. évi C. törvény hatályban léte alatt történt, az új Btk. felülvizsgálat során történő alkalmazása már azért sem lehetséges, mert ez olyan jogszabály alkalmazását eredményezné, amely sem az elkövetéskor, sem a (jogerős) elbíráláskor nem volt hatályban. [Btk. 2. §; 1978. évi IV. törvény 85. § (3) bek.; Be. 416. § (1) bek., 423. § (2), (4) bek., 426. §, 427. § (2) bek.]
[1] A törvényszék a 2012. október 10-én kelt ítéletével az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki 2 rendbeli rablás bűntettében [1978. évi IV. tv. – a továbbiakban: korábbi Btk. – 321. § (1) bek., (3) bek. a) pont], melyből egyrendbeli kísérlet, testi sértés bűntettének kísérletében [korábbi Btk. 170. § (1) és (6) bek. I. fordulat], valamint – a K. Városi Bíróság ítélete próbára bocsátást kimondó rendelkezésének hatályon kívül helyezése mellett – önbíráskodás bűntettében [korábbi Btk. 273. § (1) bek.], 2 rendbeli testi sértés bűntettében [korábbi Btk. 170. § (1) és (2) bek.] és személyi szabadság megsértésének bűntettében [korábbi Btk. 175. § (1) bek.].
[2] Ezért az I. r. terheltet halmazati büntetésül 6 évi fegyházbüntetésre és 6 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
[3] A terhelt terhére bejelentett ügyészi fellebbezés alapján eljárva az ítélőtábla a 2012. február 19-én kihirdetett és ugyanakkor jogerőre emelkedett ítéletével az I. r. terhelt fegyházbüntetését és a közügyektől eltiltás tartamát 7-7 évre súlyosította. Egyebekben azonban az elsőfokú ítéletet az I. r. terhelt vonatkozásában helybenhagyta.
[4] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a Legfőbb Ügyészség a Be. 417. § (2) bekezdésében meghatározott kötelezettsége folytán, a Be. 416. § (1) bekezdés e) pontjában írt okból – a terhelt javára – terjesztett elő felülvizsgálati indítványt.
[5] Indítványában utalt az Alkotmánybíróság 23/2014. (VII. 15.) AB számú határozatára, amely kizárta a folyamatban lévő ügyekben a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 2010. július 23. és 2013. június 30. napja között hatályos 85. § (4) bekezdésének alkalmazását, továbbá a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 2013. július 1. napjától hatályos 81. § (4) bekezdését pedig hatálybalépésére visszaható hatállyal megsemmisítette. Egyúttal az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 45. § (6) bekezdése alapján elrendelte a fenti törvényi rendelkezések alkalmazásával meghozott, jogerős határozattal lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát.
[6] Az indítvány ezt követően kiemelte, hogy jelen ügyben az eljárt elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában – a másodfokú bíróság által nem érintetten – kifejtette, miszerint a terhelt terhére rótt cselekmények a korábbi Btk. 137. § 17. pontjában felsorolt személy elleni erőszakos bűncselekmények, ezért a bűnhalmazatban lévő cselekmények legsúlyosabbikának büntetési tétele a korábbi Btk. 85. § (4) bekezdése alapján a kétszeresére emelkedik. A felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettét a törvény öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni, erre figyelemmel a terhelttel szemben öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, melynek középmértéke a Btk. 83. § (3) bekezdése alapján 12 év 6 hónapi szabadságvesztés.
[7] A terhelt az ennek figyelembevételével kiszabott büntetését jelenleg is tölti, ezért a hivatkozott alkotmánybírósági határozat következményeképp a Legfőbb Ügyészség hivatalból köteles a felülvizsgálati indítvány benyújtására.
[8] E felülvizsgálati indítványt a Be. 423. § (2) bekezdés második mondata alapján az elbíráláskor hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni. A Legfőbb Ügyészség azonban részletesen kifejtette, hogy e rendelkezés értelmében nem a jelenleg hatályos – a konkrét esetben sem az elkövetéskor, sem a jogerős elbíráláskor hatályban nem volt – 2012. évi C. törvényt, hanem a jogerős ítéletben alkalmazott büntető jogszabályt – azaz jelen ügyben az 1978. évi IV. törvényt – kell alkalmazni, azonban az alkotmányellenesnek nyilvánított rendelkezés figyelmen kívül hagyása mellett.
[9] A fentiekre figyelemmel jelen ügyben a korábbi Btk.-t kell tehát alkalmazni, de a büntetést a korábbi Btk. 85. § (4) bekezdésének alkalmazása nélkül kell kiszabni. Ez azt eredményezi, hogy az irányadó büntetési tételkeret öttől húsz évig terjedő szabadságvesztésről – a korábbi Btk. 85. § (3) bekezdése szerint – öttől tizenöt évig terjedő tartamra csökken. Ugyancsak csökken a korábbi Btk. 83. § (3) bekezdése szerinti, a büntetés kiszabása során irányadó középmérték is, mégpedig 12 év 6 hónapról 10 évre.
[10] Ennek ellenére a Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint a kiszabott büntetés így sem terjeszkedik túl az alkotmányos kereteken, sőt arányban áll a cselekmények tárgyi súlyával, az alanyi bűnösség fokával és a terhelt személyében rejlő társadalomra veszélyesség mértékével, így eltúlzottan súlyosnak nem tekinthető.
[11] Ezért a Legfőbb Ügyészség azt indítványozta, hogy a Kúria a Be. 427. § (2) bekezdése alapján annyiban változtassa meg a jogerős ítéletet, miszerint a szabadságvesztés büntetést az I. r. terhelttel szemben a korábbi Btk. 85. § (1)–(3) bekezdése alapján tekinti kiszabottnak. Egyebekben viszont a támadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában tartsa fenn.
[12] A felülvizsgálati indítványra a terhelt nem, kirendelt védője azonban írásbeli észrevételt tett. Ebben azt az – e részében az indítvánnyal ellentétes – álláspontját fejtette ki, miszerint a Be. 423. § (2) bekezdés második mondata alapján az ügyben egyértelműen a 2012. évi C. törvényt kell alkalmazni, mint az elbíráláskor – azaz jelenleg – hatályos büntető jogszabályt. Ennek alapján pedig – a büntetési tételkeret és a középmérték csökkenésére figyelemmel – a büntetés mértékét is enyhíteni kell, és e törvény szabályozásának megfelelően – a Btk. 38. § (2) bekezdés a) pontja szerint – kell meghatározni a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját is. Ezért az említett részeiben a jogerős ítéletnek az általa előadottak szerinti megváltoztatását, egyebekben pedig annak a hatályában való fenntartását indítványozta.
[13] A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be. 424. § (1) bekezdés első fordulata szerint tanácsülésen bírálta el.
[14] A felülvizsgálati indítvány alapos.
[15] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a Be. 416. § (1) bekezdésének e) pontja alapján felülvizsgálati indítványnak van helye, ha az Alkotmánybíróság a jogerős határozattal befejezett büntetőeljárás felülvizsgálatát elrendelte, feltéve, hogy a terhelt még nem mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól, vagy a kiszabott büntetés, illetőleg az alkalmazott intézkedés végrehajtása még nem fejeződött be, vagy a végrehajthatósága még nem szűnt meg.
[16] Jelen esetben e feltételek maradéktalanul teljesültek. Az Alkotmánybíróság a 23/2014. (VII. 15.) AB számú határozatában a folyamatban lévő ügyekben a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 2010. július 23. és 2013. június 30. napja között hatályos 85. § (4) bekezdésének alkalmazását kizárta, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 2013. július 1. napjától hatályos 81. § (4) bekezdését pedig hatálybalépésére visszaható hatállyal megsemmisítette. Egyúttal elrendelte a fenti törvényi rendelkezések alkalmazásával meghozott, jogerős határozattal lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát.
[17] A konkrét ügyben az I. r. terhelt terhére rótt valamennyi bűncselekmény a korábbi Btk. 137. § 17. pontjában felsorolt személy elleni erőszakos bűncselekmények körébe esik. Így az eljárt bíróságok az 1978. évi IV. törvény 2010. július 23. és 2013. június 30. napja között hatályos 85. § (4) bekezdés első mondatának alkalmazásával a büntetést öt évtől húsz évig terjedő büntetési tételkeretek között szabták ki, mely büntetését a terhelt jelenleg is tölti.
[18] Ezért a Legfőbb Ügyészség a Be. 417. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségének megfelelően, indokoltan nyújtott be a terhelt javára felülvizsgálati indítványt, amit a Kúriának a Be. 423. § (2) bekezdés második mondatát alkalmazva kellett elbírálnia.
[19] Az ennek alapján alkalmazandó jogszabály kérdését illetően a Kúria mindenben osztotta a felülvizsgálati indítványban kifejtetteket.
[20] A büntetőtörvény időbeli hatályára vonatkozó rendelkezés (korábbi Btk. 2. §) alapján az eljárt bíróságok az alkalmazandó jogszabályt illetően még nem is voltak választási helyzetben. A 2012. évi C. törvény ugyanis még a másodfokú – jogerős – elbírálás idején sem lépett hatályba, így csak az 1978. évi IV. törvény alapján bírálhatták el a terhelt cselekményeit. A felülvizsgálati indítvány e törvény alkalmazását, a terhelt bűnösségének megállapítását, a cselekmények jogi minősítését – más, anyagi jogi okból – nem tette vitássá, a legfőbb ügyész felülvizsgálati indítványa kizárólag a Be. 416. § (1) bekezdés e) pontján alapszik, és a kiszabott büntetést érinti. Az ezen pontra alapított felülvizsgálati indítvány elbírálására nézve a jogalkotó a Be. 423. § (2) bekezdés második mondata szerint a „felülvizsgálati indítvány elbírálásakor hatályos jogszabály” alkalmazásának előírásával (a bekezdés első mondatától eltérően) csak arra kívánt utalni, hogy az a jogszabályi rendelkezés, amit az Alkotmánybíróság megsemmisített – mint a megtámadott határozat meghozatala idején hatályban volt jogszabály –, a felülvizsgálat során már nem alkalmazható, hiszen alkalmazása esetén nem születhetne más eredmény, más határozat, mint amit az Alkotmánybíróság felülvizsgálni rendelt.
[21] Nem kétséges az sem, hogy a Be. 423. § (2) bekezdésének második mondata csak az ugyanezen bekezdés első mondatához képest jelent kivételt, tehát nem érinti a Be. 423. § (4) bekezdésének azt az – általános érvényű – szabályát, miszerint a megtámadott határozat [a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában írt októl eltekintve] kizárólag a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott részében, és csak a felülvizsgálati indítványban meghatározott ok alapján bírálható felül. A Kúria döntési jogköre pedig nyilvánvalóan a felülbírálati jogköréhez igazodik, azon túl nem terjeszkedhet.
[22] Ekként viszont, miután az Alkotmánybíróság határozata nem érintette az indítványban megtámadott bírósági határozatban alkalmazott anyagi jogszabály egészét, hanem csak annak a fentebb írt egyetlen rendelkezését, a védői indítványban írtakkal szemben nincs törvényes lehetőség arra, hogy a Kúria áttérjen az indítvány elbírálásakor hatályos Btk. (2012. évi C. tv.) alkalmazására, és annak rendelkezései szerint bírálja el az indítványt. Ez még a korábbi Btk. 2. §-ára figyelemmel sem lenne lehetséges, mivel a 2012. évi C. törvény még a cselekmények – alapeljárásbeli – jogerős elbírálásakor sem volt hatályban, így az olyan jogszabály alkalmazását eredményezné, ami sem az elkövetéskor, sem a (jogerős) elbíráláskor nem volt hatályos.
[23] Az indítvány elbírálásakor hatályos Btk. alkalmazására való áttérés emellett a különböző büntetőtörvények tilalmazott vegyes (kombinatív) alkalmazását is eredményezné, hiszen a támadott jogerős határozatnak a Be. 423. § (4) bekezdése szerint felülvizsgálattal nem érinthető részében a korábbi Btk., míg a büntetés kiszabását illetően a hatályos Btk. kerülne alkalmazásra. Továbbá, mivel a Kúria ilyen esetben is a határozat megtámadott részének keretei között dönthet, nem kerülhető el a különböző büntetőtörvények vegyes (kombinatív) alkalmazása az indítvánnyal érintett ügy egészének (azaz a bűnösség megállapításának, a minősítésnek és a büntetésnek) a hatályos Btk. alapján történő újbóli elbírálásával sem.
[24] Mindezek egybevetéséből az következik, hogy a felülvizsgálati indítvány elbírálásakor hatályos szabályok alapján való elbírálásának a Be. 423. § (2) bekezdés második mondatában írt követelménye – a Be. 423. § (3) bekezdésében írt szabállyal tartalmilag azonosan – akként értelmezendő, hogy a Kúriának a felülvizsgálati indítvány elbírálása során ugyanazt a Btk.-t kell alkalmaznia, mint amit a megtámadott határozatában a bíróság alkalmazott, de annak a rendelkezésnek a figyelmen kívül hagyásával, amelyet az Alkotmánybíróság a határozatával megsemmisített. Ez pedig jelen esetben az 1978. évi IV. törvény 2011. június 12. napján hatályos szövege, az alkotmányellenesnek minősített 85. § (4) bekezdésének figyelmen kívül hagyásával.
[25] A Kúria ennek megfelelően az alaptörvény-ellenesnek nyilvánított rendelkezést figyelmen kívül hagyta, majd vizsgálta azt, hogy annak mellőzésével a kiszabott büntetés eltúlzottan súlyosnak tekinthető-e.
[26] Ennek során a Kúria a jogerős ítéletben megállapított büntetéskiszabási körülményekből indult ki, és úgy találta: a terhelt terhére rótt bűncselekmények számára, tárgyi súlyára, és a terhelt személyi társadalomra veszélyességére figyelemmel a jogerős ítéletben kiszabott 7 évi szabadságvesztés a megváltozott büntetési tételkeretekhez képest sem lép túl az alkotmányos mértéken, de még csak eltúlzottan súlyosnak sem tekinthető. E büntetés jelentősen alatta marad az alkotmányos keretek között – a korábbi Btk. 83. § (2) és (3) bekezdése szerint – irányadó 10 éves középmértéknek is, így a főbüntetés mérséklésére a részben megváltozott jogszabályi körülmények között sincs törvényes ok.
[27] Ennek ellenére, mivel a Legfőbb Ügyészség a törvényben engedélyezett indokon alapuló, alapos felülvizsgálati indítványt terjesztett elő, a Kúriának – az indítványhoz igazodó terjedelemben – a jogerős ítéletet megváltoztató rendelkezést kellett hoznia.
[28] Ez azonban így csak a figyelmen kívül hagyott jogszabály helyett alkalmazott rendelkezés feltüntetésére terjedhetett ki. Ez pedig – az ügyészi indítványban írtakkal szemben – kizárólag a korábbi Btk. 85. § (3) bekezdése.
[29] A korábbi Btk.-nak a halmazati büntetésre vonatkozó szabályozása ugyanis akként épült fel, hogy a 85. § (1) bekezdése meghatározta: bűnhalmazat esetén egy büntetést kell kiszabni.
[30] Ezt követően a hivatkozott törvényhely (2) bekezdése rögzítette, miszerint a büntetést a bűnhalmazatban lévő cselekmények legsúlyosabbikának alapulvételével kell kiszabni. A (3) és (4) bekezdés speciális rendelkezései pedig a halmazat egyes fajtáira írtak elő egyre szigorodó feltételek mellett egyre szigorúbb szabályozást; azaz, ha a bűnhalmazatban legalább két bűncselekmény határozott ideig tartó szabadságvesztéssel volt büntetendő, akkor a büntetési tétel felső határa a felével, ha legalább három bűncselekmény személy elleni bűncselekménynek minősült, akkor pedig a kétszeresére emelkedett.
[31] Az Alkotmánybíróság határozata kizárólag a korábbi Btk. 85. § (4) bekezdését érintette. Ehhez képest abban, miszerint a bíróság bűnhalmazat esetén egy büntetést szab ki, nem történt változás, a (2) bekezdés pedig – mivel a (4) bekezdés szigorúbb rendelkezést ír elő – eddig sem került alkalmazásra. A (4) bekezdés helyébe így kizárólag a (3) bekezdés rendelkezése lépett, ezért a Kúria ítélete rendelkező részében csak ezt a jogszabályhelyet tüntette fel.
[32] Ekként a Kúria – miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. § (5) bekezdése alapján hivatalból köteles – a megtámadott határozatokat a felülvizsgálati indítvánnyal támadott részükben a Be. 427. § (2) bekezdése szerint megváltoztatta, és a törvénynek megfelelő határozatot hozott. Egyebekben a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a szerint hatályukban fenntartotta.
(Kúria Bfv. III. 1.422/2014.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
