GÜ BH 2015/288
GÜ BH 2015/288
2015.10.01.
Jogalap nélkül kifizetett szolgálati időt elismerő támogatás elévülési időn belül követelhető vissza [1996. évi XLIII. törvény 12. §, 114. §, 17/2009. (VI. 11.) IRM rendelet 6. §].
[1] A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az 1990. november 1. napjától hivatásos szolgálati viszonyban álló alperes részére az állományilletékes parancsnok 2011. január 1-jétől kezdődően havi 50 000 forint szolgálati időt elismerő támogatást állapított meg. 2011. november 30-ig összesen 550 000 forint kifizetése történt meg.
[2] Az alperes 2011. február 6. és július 3. között egészségügyi szabadságon volt, a támogatás megállapításakor vele szemben büntetőeljárás volt folyamatban, amelynek eredményeképpen a bíróság ítéletével büntetőjogi felelősségét állapította meg és büntetést szabott ki vele szemben.
[3] A felperes munkáltató az eredménytelen fizetési felszólításokat követően, a módosított keresetében a Ptk. 361. § (1) bekezdése, továbbá a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 12. § (1) bekezdése alapján kérte kötelezni az alperest 450 000 forint, valamint ezen összeg kamatainak megfizetésére. Álláspontja szerint a támogatás a Hszt. 99. §-a alapján nem minősül illetménynek, ezért nem vonatkoznak rá a Hszt. 106. § (3) bekezdésének az illetmény visszakövetelésére vonatkozó szabályai, így az elévülési időn belül követelhető vissza. Kifejtette, hogy a 2010. évben megindított büntetőeljárásra tekintettel a szolgálati időt elismerő támogatásra a 17/2009. (VI. 4.) IRM rendelet 3. § (3) bekezdése alapján az alperes egyébként sem volt jogosult.
[4] A peres felek a 2014. április 1. napján tartott tárgyaláson részegyezséget kötöttek, amelyben az alperes kéthavi tartozás nettó összegű visszafizetését vállalta.
[5] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 450 000 forint szolgálati időt elismerő támogatás, valamint ezen összeg kamatainak és perköltség megfizetésére.
[6] Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárásra tekintettel az alperes már az engedélyezéskor sem volt jogosult a támogatásra, a rendőrkapitány akkor járt volna el helyesen, ha annak visszatartásáról rendelkezik. A keresetben megjelölt Ptk. 361. § (1) bekezdése helyett a Hszt. 12. § (1) bekezdése, 114. § (1) bekezdése, valamint a 17/2009. (VI. 4.) IRM rendelet 6. §-a alapján rendelkezett a támogatás visszafizetéséről. Az összegszerűség megállapítása során figyelembe vette, hogy a felek 100 000 forint vonatkozásában részegyezséget kötöttek.
[7] Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[8] A másodfokú bíróság álláspontja szerint az illetmény fogalmát tartalmazó Hszt. 99. § (2) bekezdése a szolgálati időre járó támogatást nem tartalmazza, ezért az nem minősül illetménynek, az elsőfokú bíróság helytálló megállapítása szerint a Hszt. 114. § (1) bekezdése alá esik. A szolgálati időt elismerő támogatás részletes szabályait az Hszt. 114. § (5) bekezdés felhatalmazása alapján miniszteri rendelet, a perbeli esetben a 17/2009. (VI. 4.) IRM rendelet határozza meg. A rendelet 4. § (1) bekezdés a) pontja alapján az alperes az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásra tekintettel nem volt jogosult a támogatásra, ezért az állományilletékes parancsnok azt megállapító parancsa jogszabályba ütközött.
[9] A törvényszék érvelése szerint az állományilletékes parancsnok a semmisséget észlelve parancsával hatálytalanította a támogatás folyósítását engedélyező, illetőleg az azt felfüggesztő parancsot és megállapította, hogy a támogatást az alperes jogalap nélkül vette igénybe, ezért azt köteles visszafizetni.
[10] A törvényszék megállapította, hogy az alperes a fellebbezésében tévesen hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság túlterjeszkedett a kereseten, mert a felek között megkötött részegyezséget követően a felperes 4. sorszámú iratában még nettó összegben, a tárgyalás berekesztését megelőzően azonban már bruttó összegben jelölte meg a követelését.
[11] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan a jogerős ítélet megváltoztatását kérte a visszafizetendő összeg 278 599 forintra csökkentésével.
[12] Az alperes elsődleges álláspontja szerint a szolgálati időt elismerő támogatás illetménynek minősül, ezért arra a Hszt. 106. § (3) bekezdésében foglaltak az irányadók, mely szerint a jogalap nélkül kifizetett illetményt 60 napon belül lehet visszakövetelni. A szolgálati időt elismerő támogatást a hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonya alapján annak keretében kapja, abból adót és járulékot az illetményre vonatkozó általános szabályok szerint vonnak, az szerepel a fizetési jegyzéken a többi illetményelemmel együtt. Érvelése szerint a Hszt. illetmény fogalmát nem szabad szigorúan a Hszt. IX. fejezetére szűkíteni. A Hszt. X. fejezete tartalmazza a juttatások, költségtérítések, kedvezmények és támogatások szabályait, ezen fejezetben rendezi a jogszabály a távolléti díj, a jubileumi jutalom és a vezetői juttatások szabályait is.
[13] Amennyiben a szolgálati időt elismerő támogatás nem minősül illetménynek, annak visszakövetelésére abban az esetben is a Hszt. 106. § (3) bekezdése az irányadó, mert egyrészt más jogcím nem lelhető fel, másrészt a foglalkoztatási jogviszony sajátosságaira tekintettel a jogalap nélkül kifizetett illetmény visszakövetelésének garanciális szabályai vannak a jogalap nélküli gazdagodás szabályrendszeréhez képest. A jogalap nélküli illetmény visszakövetelhetőségének korlátai a jogszabályokban – a felek közötti sajátos alá-fölé rendeltségi viszony alapján – kerültek szabályozásra, figyelemmel arra, hogy a munkáltató rendelkezik szakismerettel és apparátussal az illetmény kifizetéséről. Nyomatékosan elvárható, hogy a munkáltató annak helyesen és pontosan tegyen eleget, továbbá, ha hibázik, akkor ne a Ptk. 361. §-a szerinti általános szabályok szerint, hanem csak 60 napon belül követelhesse vissza. Ezen szabályok garanciális jelentőségűek, azt nem lehet kizárólag az illetményre szűkíteni, hanem mindarra a juttatásra alkalmazni kell, amelyet a foglalkoztatási jogviszonyra tekintettel fizet a munkáltató.
[14] Az alperes hivatkozott az EBH 2012.M.8. számú állásfoglalásra, amely a végkielégítéssel összefüggésben, illetőleg a BH 1997.50. számú elvi határozatra, amely a prémiummal összefüggően emelte ki a fentieket, holott e bérelemek sem illetményként kerültek szabályozásra. Érvelése szerint nem tudott és nem is volt elvárható, hogy tudjon a speciális szabályról, mely szerint 30 napot meghaladó egészségügyi szabadság esetén nem jogosult a szolgálati időt elismerő támogatásra, szakismeret hiányában ezért nem ismerhette fel a támogatás jogtalanságát. Hivatkozott továbbá az EBH 2006.1548. számú elvi határozatra, amely rámutatott arra, hogy ha a fizetési jegyzékkel egyezően folyósítanak jogalap nélküli illetményt, akkor a visszakövetelésre csak abban az esetben kerülhet sor, ha a munkáltató bizonyítja, hogy a kifizetés jogtalanságáról a hivatásos állomány tagja tudott.
[15] Az alperes érvelése szerint a szolgálati időt elismerő támogatás szabályairól szóló 17/2009. (VI. 4.) IRM rendelet 6. §-a a Hszt. 106. § (3) bekezdésétől eltérően nem szól a visszakövetelésről, abból még következtetést sem lehet levonni a jogalap nélküli támogatás visszakövetelésének eljárási rendjére, ezért ez a kereset megalapozott jogalapja nem lehet. Ezen rendelkezésre a felperes egyébként sem hivatkozott.
[16] A felperes a keresetét a Ptk. 361. §-a szerinti jogalap nélküli gazdagodás szabályaira alapította, amely nem helytálló, mivel a felek között nem polgári jogi jogviszony, hanem hivatásos szolgálati viszony állt fenn. A Legfelsőbb Bíróság a BH 2010.39. számú elvi határozatában rámutatott arra, hogy a jogalap nélküli gazdagodásra alapított követelés csak akkor tekinthető alaposnak, ha a jogosult más jogcímen a kötelezettel szemben nem érvényesítheti igényét.
[17] Az alperes a másodlagos felülvizsgálati kérelmének alátámasztásaként kifejtette, hogy a visszafizetési kötelezettség csak az általa felvett nettó összeg lehet, ezért legfeljebb a részére kifizetett 278 599 forint követelhető vissza.
[18] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
[19] A felülvizsgálati eljárásban az nem volt vitatott, hogy az alperes jogalap nélkül részesült szolgálati időt elismerő támogatásban. Vita tárgyát az képezte, hogy milyen jogcímen és mely jogszabályhely alapján követelhető vissza a jogalap nélküli kifizetés.
[20] A törvényszék a jogerős ítéletében helytállóan állapította meg, hogy az illetmény fogalmába csak a Hszt. 99. § (2) bekezdésében felsoroltak tartoznak, az alperes által hivatkozott Hszt. 106. § (3) bekezdése pedig csak a jogalap nélkül kifizetett illetmény visszakövetelésének határidejét szabályozza, míg az illetményen kívüli egyéb igény – így a Hszt. 114. § (5) bekezdés felhatalmazása alapján rendeletben szabályozott szolgálati időt elismerő támogatás –, amennyiben jogalap nélkül került kifizetésre, az általános szabályok szerint, vagyis a Hszt. 12. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a hároméves elévülési időn belül érvényesíthető.
[21] A Hszt. 106. § (3) bekezdése az illetmény jogalap nélküli kifizetése esetére szabályozza annak visszakövetelhetőségének feltételét. Az illetmény megélhetést szolgáló célja miatt a hivatásos állomány tagjának az ilyen tartozás visszafizetésére szigorú, garanciális szabály vonatkozik, amely korlátozottan, a téves kifizetéstől számított 60 napon belül teszi lehetővé a visszafizetésre vonatkozó felszólítást. E garanciális szabály kifejezetten az illetményre vonatkozik, így nincs lehetőség kiterjesztő értelmezésére.
[22] Nem vonható ebbe a körbe – a juttatást terhelő adó és járulékterhek miatt – ez a juttatás.
[23] Az alperes megalapozatlanul hivatkozott a szabadság idejére járó távolléti díj, illetőleg a végkielégítés körében hozott eseti döntésekre, mivel ezen juttatások számításának alapját a Hszt. 99. § (2) bekezdése szerinti illetmény fogalmába tartozó bérelemek képezik, a szolgálati időt elismerő támogatás azonban az illetmény összegétől független, külön jogszabályban szabályozott juttatás. Az a körülmény, hogy a folyósított támogatást a bérjegyzéken az illetménnyel együtt számolta el a munkáltató, illetőleg abból adót és járuléklevonást eszközölt, adójogi kérdés, önmagában a támogatás jogcímét nem alakítja át.
[24] Az alperes megalapozatlanul panaszolta, hogy a törvényszék jogerős ítéletének indokolásában a visszakövetelés jogalapjaként a 17/2009. (VI. 4.) IRM rendelet 6. §-ára hivatkozott, mert ezt a jogszabályhelyet a határozata csak az elsőfokú bíróság ítéletének ismertetése körében tartalmazza. Bár a felperes a keresete jogalapjaként tévesen hivatkozott a Ptk. 361. § (1) bekezdése szerinti jogalap nélküli gazdagodásra, ahhoz, mint jogcímhez a bíróság a Pp. 3. § (2) bekezdése alapján nem volt kötve, ezért helytállóan állapította meg, hogy az IRM-rendelet 4. § (1) bekezdésének a) pontjába ütköző támogatás megállapítását tartalmazó határozat semmisségét a a Hszt. 9. § (2) bekezdése alapján hivatalból kellett figyelembe venni.
[25] Az alperes a másodlagos felülvizsgálati kérelmében megalapozatlanul panaszolta, hogy az eljárt bíróságok túlterjeszkedtek a kereseti kérelmen. A felperes a szolgálati időt elismerő támogatásból eredő visszafizetési igényét az alperessel szemben első alkalommal nettó összegben jelölte meg 340 509 forintos összegben. Ezen igényét azonban már ezen a tárgyaláson a tárgyalási jegyzőkönyv 5. oldal első bekezdésében rögzítettek szerint módosította és követelését bruttó 450 000 forintos összegben tartotta fenn az alperessel szemben, amelyre a Pp. 146. § (1) bekezdésének rendelkezése alapján az elsőfokú tárgyalás berekesztéséig módja volt. Bár az alperes a támogatást nettó összegben vette fel a felperestől, visszafizetési kötelezettsége ezen bruttó összeg tekintetében áll fenn, mivel adóbevallása utólagos módosításával a levont személyi jövedelemadót mint adóalany a Nemzeti Adó és Vámhivataltól ő maga igényelheti vissza.
[26] A törvényszék a jogerős ítéletében helytállóan hivatkozott a 17/2009. (VI. 4.) IRM rendelet 4. § (1) bekezdésére, amely szerint a hivatásos állomány tagja nem jogosult a támogatásra a beosztásból felfüggesztés vagy büntetőeljárás ideje alatt, ha az marasztalással zárult, továbbá a c) pont rendelkezése értelmében a 30 napot meghaladó egészségügyi szabadság ideje alatt. Mivel az alperes a támogatásra a jogszabályi rendelkezések alapján a vele szemben folyamatban volt büntetőeljárásra tekintettel már a megállapításakor sem volt jogosult, bűnösségét az eljáró bíróságok jogerősen megállapították, ezért az illetménynek nem minősülő támogatás visszafizetésére köteles.
[27] A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Mfv. II. 10.071/2015.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás