• Tartalom

29/2015. (VI. 5.) FM rendelet

29/2015. (VI. 5.) FM rendelet

a fővárosi és megyei kormányhivatalok integrációjával összefüggésben a földművelésügyi miniszter hatáskörébe tartozó egyes miniszteri rendeletek módosításáról1

2015.06.06.

A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 38. § (2) bekezdés k) pontjában és (4) bekezdés d), f) és g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 10. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 77. §-ában meghatározott feladatkörében eljáró honvédelemi miniszterrel egyetértésben –,

a 2. alcím tekintetében a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 38. § (2) bekezdés a) pontjában és (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 10. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 77. § -ában meghatározott feladatkörében eljáró honvédelemi miniszterrel egyetértésben –,

a 3. alcím tekintetében a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 66. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 5. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 4. alcím tekintetében az ingatlan-nyilvántartásól szóló 1997. évi CXLI. törvény 90. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 7. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az 5. alcím tekintetében az ingatlan-nyilvántartásól szóló 1997. évi CXLI. törvény 90. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 7. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 6. alcím tekintetében a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 104. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 5. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 7. alcím tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 8. alcím tekintetében az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 90. § (3) bekezdésében, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény 33. § (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 7. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 9. alcím tekintetében a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 38. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 10. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 10. alcím tekintetében a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 38. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 10. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 77. §-ában meghatározott feladatkörében eljáró honvédelemi miniszterrel egyetértésben –,

a 11. alcím tekintetében a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 38. § (2) bekezdés a) és i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 10. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 12. alcím tekintetében a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 38. § (2) bekezdés b), e), f) és g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 10. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 13. alcím tekintetében a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 38. § (2) bekezdés j), k) és m) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 10. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva

a következőket rendelem el:

1. A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 1996. évi LXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 21/1997. (III. 12.) FM–HM együttes rendelet módosítása

1. § A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 1996. évi LXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 21/1997. (III. 12.) FM–HM együttes rendelet 22. § (5) bekezdésében az „a földhivatalt” szövegrész helyébe az „az ingatlanügyi hatóságként eljáró járási hivatalt, a fővárosban a Budapest Főváros Kormányhivatala XI. és XIV. Kerületi Hivatalát” szöveg lép.

2. A földmérési és térképészeti állami alapadatok kezeléséről, szolgáltatásáról és egyes igazgatási szolgáltatási díjakról szóló 63/1999. (VII. 21.) FVM–HM–PM együttes rendelet módosítása

2. § (1) A földmérési és térképészeti állami alapadatok kezeléséről, szolgáltatásáról és egyes igazgatási szolgáltatási díjakról szóló 63/1999. (VII. 21.) FVM–HM–PM együttes rendelet (a továbbiakban: Díjvhr1.)

a) 5. § (6) bekezdésében az „a járási földhivatalok” szövegrész helyébe az „az ingatlanügyi hatóságként eljáró járási hivatalok (a továbbiakban: járási hivatal)”, az „a fővárosi és megyei kormányhivatalok földhivatalai (a továbbiakban együtt: megyei földhivatal)” szövegrész helyébe az „az ingatlanügyi hatóságként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban együtt: kormányhivatal)”, a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „földügyért felelős miniszter”,

b) 5. § (8) bekezdésében és 15. § (2) bekezdésében a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „földügyért felelős miniszter”,

c) 15. § (1) bekezdésében a „megyei földhivatalnak” szövegrész helyébe a „kormányhivatalnak”,

d) 15. § (5) bekezdésében a „vidékfejlesztési miniszter” szövegrész helyébe a „földügyért felelős miniszter”,

e) 15/A. §-át megelőző alcím címében a „járási földhivatal” szövegrész helyébe a „járási hivatal”,

f) 15/A. § (5) és (7) bekezdésében a „megyei földhivatal” szövegrészek helyébe a „kormányhivatal”,

g) 15/A. § (6) bekezdésében a „megyei földhivatalt” szövegrész helyébe a „kormányhivatalt”,

h) 15/A. § (8) bekezdésében a „fővárosi és megyei kormányhivatal” szövegrész helyébe a „kormányhivatal”,

i) 15/A. § (9) bekezdésében a „járási földhivatalok” szövegrész helyébe a „járási hivatalok”,

j) 18. § (2) bekezdésében a „vizsgálatot végző földhivatalt” szövegrész helyébe a „kormányhivatalt”,

k) 1. számú melléklet 6. táblázat megjegyzésének d) pontjában a „földhivatal” szövegrész helyébe a „járási hivatal”,

l) 2. számú melléklet nyitó szövegrészében a „megelőző földhivatali vizsgálat” szövegrész helyébe a „megelőző ingatlanügyi hatósági vizsgálat”

szöveg lép.

(2) A Díjvhr1. 16. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

16. § A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 14. § (4) bekezdésében foglalt ismételt mulasztás esetén az illetékes járási hivatal által elrendelt bemérésért a tulajdonos a „Mérnöki Szolgáltatások Ajánlott Díjszabása” (MÉDI) szerinti munkadíj 130%-át köteles megfizetni, mely teljes egészében az illetékes kormányhivatalt illeti. Az így számított összegen felül az adatszolgáltatás és a változási vázrajz vizsgálatának díját is meg kell téríteni.”

(3) A Díjvhr1. 20. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki:

„(2) Ahol e rendelet járási hivatalt említ, azon a földhivatalok, valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézet feladatairól, illetékességi területéről, továbbá egyes földhivatali eljárások részletes szabályairól szóló 373/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. mellékletében megjelölt járási hivatalokat kell érteni.”

(5) Hatályát veszti a Díjvhr1. 13. §-a.

3. A földminősítés részletes szabályairól szóló 105/1999. (XII. 22.) FVM rendelet módosítása

3. § (1) A földminősítés részletes szabályairól szóló 105/1999. (XII. 22.) FVM rendelet (a továbbiakban: Fmr.) 18. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A járási hivatal és a kormányhivatal helyszíni földminősítési eljárása során a földminősítést végző személy – lakások és lakás céljára szolgáló helyiségek kivételével – bármely ingatlanba beléphet, illetve osztályba sorozási tevékenységet végezhet, amelyet az ingatlan tulajdonosa a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 30. § (1) bekezdésében foglaltak alapján tűrni köteles.”

(2) Az Fmr. a következő 21/A. §-sal egészül ki:

21/A. § Ahol e rendelet járási hivatalt említ, azon a földhivatalok, valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézet feladatairól, illetékességi területéről, továbbá egyes földhivatali eljárások részletes szabályairól szóló 373/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. mellékletében megjelölt járási hivatalokat kell érteni.”

(3) Az Fmr.

a) 8. § (2) bekezdésében a „járási földhivatal, a fővárosban a Budapesti 1. és 2. számú Földhivatal (a továbbiakban: járási földhivatal)” szövegrész helyébe a „földminősítési hatósági hatáskörében eljáró járási hivatal, a fővárosban a Budapest Főváros Kormányhivatala XI. és XIV. Kerületi Hivatala (a továbbiakban: járási hivatal)”,

b) 14. § (1) bekezdésében a „fővárosi és megyei kormányhivatal földhivatala (a továbbiakban: megyei földhivatal” szövegrész helyébe a „földminősítési hatósági hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal)”,

c) 16. § (1) bekezdésében a „járási földhivatal hatósági” szövegrész helyébe a „járási hivatal földminősítési hatósági”,

d) 18. § (3) bekezdésében a „földhivatali dolgozó” szövegrész helyébe a „járási hivatali, vagy kormányhivatali dolgozó”,

e) 19. § (2) bekezdésében a „járási földhivatal” szövegrész helyébe a „járási hivatal”,

f) 20. § (1) bekezdésében a „járási, illetve megyei földhivatal” szövegrész helyébe a „járási hivatal, illetve a kormányhivatal”,

g) 21. § (2) bekezdésében a „fővárosi és megyei kormányhivatal földhivatala (a továbbiakban: megyei földhivatal), valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatal földhivatala (a továbbiakban: járási földhivatal)” szövegrész helyébe a „kormányhivatal, valamint a járási hivatal”,

h) 21. § (4) bekezdésében a „megyei kormányhivatal földhivatala hivatalból, a járási földhivatal a megyei kormányhivatal földhivatala útján” szövegrész helyébe a „kormányhivatal hivatalból, a járási hivatal a kormányhivatal útján”,

i) 21. § (7) bekezdésében a „megyei kormányhivatal földhivatala, illetve a járási földhivatal állományából kilépő” szövegrész helyébe a „kormányhivatal, illetve a járási hivatal állományából kilépő”, a „megyei kormányhivatal földhivatala útján” szövegrész helyébe a „kormányhivatal útján”

szöveg lép.

(5) Az Fmr. 4. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.

4. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény végrehajtásáról szóló
109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet módosítása

4. § (1) Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény végrehajtásáról szóló 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet (a továbbiakban: Inyvhr.) 60. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) A kérelmet – a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben (a továbbiakban: Ket.) meghatározottakon túl az 1. melléklet szerinti adattartalommal – a járási hivatalnál kell benyújtani. A formanyomtatványt az ingatlan-nyilvántartásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) rendszeresíti, melyet közzé kell tenni a miniszter által vezetett minisztérium honlapján, valamint a földügyi szakigazgatás hivatalos honlapján (földhivatali portál). A kérelem benyújtására az jogosult, akinek az a bejegyzett jogát érinti, illetve aki a bejegyzés által jogosulttá válik.
(2) A tv. alapján elektronikus úton benyújtható kérelmet – a Ket.-ben meghatározottakon túl a 6. melléklet szerinti adattartalommal – a járási hivatal részére kell megküldeni. A kérelem benyújtásához szükséges formanyomtatvány rendszeresítésére és közzétételére az (1) bekezdésben foglaltak az irányadók.”

(2) Az Inyvhr. 73. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ha a szervezeti-működési szabályzatot, illetőleg annak módosítását külön jogszabályban meghatározottak szerint az ingatlanügyi hatóságként eljáró járási hivatalhoz benyújtják, azokat csupán az ingatlan-nyilvántartási iratokhoz kell csatolni.”

(3) Az Inyvhr. 83/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

83/A. § (1) A soron kívüli ügyintézés engedélyezése tárgyában a soronkívüliség iránti kérelem beérkezését követő 2 munkanapon belül kell dönteni.
(2) Soron kívüli ügyintézés engedélyezése esetén a kérelmet erre vonatkozó záradékkal kell ellátni.
(3) A soron kívüli ügyintézés engedélyezése esetén a kérelem tárgyában a járási hivatal az (1) bekezdésben meghatározott engedély megadásától még nyitva álló törvényes ügyintézési határidő felén belül hoz határozatot vagy eljárást megszüntető végzést.”

(4) Az Inyvhr. 111/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

111/A. § (1) A tulajdonilap-másolat szolgáltatása iránti kérelmet – a Ket.-ben meghatározottakon túl a 3. mellékletben meghatározott adattartalommal – a járási hivatalnál, illetve az integrált ügyfélszolgálaton (kormányablak) kell benyújtani.
(2) A tulajdoni lapba történő betekintés iránti kérelmet – a Ket.-ben meghatározottakon túl a 4. melléklet szerinti adattartalommal – a járási hivatalnál kell benyújtani.
(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti kérelem benyújtásához szükséges formanyomtatványok rendszeresítésére és közzétételére a 60. § (1) bekezdésében foglaltak az irányadók.”

(5) Az Inyvhr. 112/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A tv. 70/A. §-ában meghatározott, az ingatlantulajdon fennállásáról szóló hatósági bizonyítvány kiállítása iránti, a felhasználás célját is megjelölő kérelmet természetes személy – a Ket.-ben meghatározottakon túl a 7. melléklet szerinti adattartalommal – a Földmérési és Távérzékelési Intézetnél (a továbbiakban: FÖMI) nyújthat be. E kérelem benyújtásához szükséges formanyomtatvány rendszeresítésére és közzétételére a 60. § (1) bekezdésében foglaltak az irányadók.”

(6) Az Inyvhr. 114. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

114. § A TakarNet szolgáltatások igénybevétele iránti kérelmet – Ket.-ben meghatározottakon túl az 5. mellékletben meghatározott adattartalommal – a FÖMI-nél kell benyújtani. E kérelem benyújtásához szükséges formanyomtatvány rendszeresítésére és közzétételére a 60. § (1) bekezdésében foglaltak az irányadók.”
125/A. § Ahol e rendelet járási hivatalt említ, azon az R. 1. mellékletében megjelölt járási hivatalt kell érteni.”

(8) Az Inyvhr. 126/D. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A tv. 94. § (1) bekezdése szerinti formanyomtatványt a miniszter a 8. számú mellékletben meghatározott adattartalommal rendszeresít, melynek közzétételére a 60. § (1) bekezdésében foglaltak az irányadók.”

(9) Az Inyvhr.

1. 4. § (3a) bekezdésében a „földhivatal 4/A. § (6) bekezdése szerinti rövidített nevének” szövegrész helyébe az „ingatlanügyi hatóságként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal), valamint az ingatlanügyi hatóságként eljáró járási hivatal, a fővárosban a Fővárosi XI. és XIV. Kerületi Hivatal (a továbbiakban: járási hivatal)”,

3. 9. § (4) bekezdésében a „járási földhivatal, a fővárosban a Budapesti 1. és 2. számú Földhivatal (a továbbiakban: járási földhivatal)” szövegrész helyébe a „járási hivatal”,

4. 13. § (1a) bekezdésében a „földhivatalt” szövegrész helyébe a „kormányhivatalt, illetve járási hivatalt”,

5. 21. § (4) bekezdésében az „az első fokú földhivatal” szövegrész helyébe az „a járási hivatal”,

7. 26. § (1) bekezdésében a „földhivatali döntés” szövegrész helyébe a „döntés”,

8. 26. § (2) bekezdésében a „földhivatali döntéssel” szövegrész helyébe a „döntéssel”,

9. 39/B. §-ában a „földhivatalnak” szövegrész helyébe a „járási hivatalnak” szöveg, a „földhivatali” szövegrész helyébe a „járási hivatali”,

10. 50. § (9) bekezdésében és 6. számú melléklet 1.3. és 2.4. pontjában a „földhivatalhoz” szövegrész helyébe a „járási hivatalhoz”,

11. 74. § (2) bekezdésében az „a földhivatali” szövegrész helyébe az „az ingatlan-nyilvántartási”,

12. 77. § (2) bekezdésében az „A R. 7. § (4) és (5) bekezdése szerinti” szövegrész helyébe az „A földhivatalok, valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézet feladatairól, illetékességi területéről, továbbá egyes földhivatali eljárások részletes szabályairól szóló 373/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 9. § (2) és (3) bekezdése szerinti”,

13. 56. alcím címében és 77. § (3) és (5) bekezdésében a „járási földhivatalt” szövegrész helyébe a „járási hivatalt”,

14. 77. § (7) bekezdésében és 95. § (2) bekezdésében a „járási földhivatalok” szövegrész helyébe a „járási hivatalok”,

15. 77. § (8) bekezdésében, 99/A. §-ában, 102. §-ában és 120. § (2) bekezdésében a „megyei földhivatal” szövegrész helyébe a „kormányhivatal”,

16. 77. § (8) bekezdésében a „földhivatallal” szövegrész helyébe a „járási hivatallal”,

17. 95. § (2) bekezdésében és 119/F. § (3) bekezdésében a „járási földhivatalnak” szövegrész helyébe a „járási hivatalnak”,

18. 106. §-ában, 108. §-ában és 120. § (1) bekezdésében a „megyei földhivatalhoz” szövegrész helyébe a „kormányhivatalhoz”,

19. 115. §-ban az „az ingatlan-nyilvántartásért felelős miniszternek” szövegrész helyébe az „a miniszternek”,

20. 117. §-ban az „az ingatlan-nyilvántartásért felelős miniszter” szövegrész helyébe az „a miniszter”,

21. 119/C. § (2) bekezdésében és 119/F. § (1) és (2) bekezdésében a „járási földhivatalnál” szövegrész helyébe a „járási hivatalnál”,

22. 126. §-ában a „földhivatalhoz” szövegrész helyébe a „járási hivatalhoz vagy a kormányhivatalhoz”,

23. 1. számú melléklet 1.4. és 1.17. pontjában, és 8. számú melléklet 1.3. pontjában az „a földhivatali” szövegrész helyébe az „az ingatlan-nyilvántartási”,

24. 1. számú melléklet 1.16. pontjában a „földhivatali pénztáros nyilatkozata” szövegrész helyébe a „díj megfizetését igazoló nyilatkozat”

szöveg lép.

(10) Hatályát veszti az Inyvhr.

5. Az önálló ingatlanok helyrajziszámozásáról és az alrészletek megjelöléséről szóló
44/2006. (VI. 13.) FVM rendelet módosítása

5. § Az önálló ingatlanok helyrajziszámozásáról és az alrészletek megjelöléséről szóló 44/2006. (VI. 13.) FVM rendelet

a) 7. § (2) bekezdésében az „a fővárosi és megyei kormányhivatal földhivatala (a továbbiakban: megyei földhivatal)” szövegrész helyébe az „az ingatlanügyi hatóságként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban együtt: kormányhivatal)”,

b) 7. § (3) bekezdésében, 8. § (1) és (2) bekezdésében és 9. § (2) bekezdésében a „megyei földhivatal” szövegrész helyébe a „kormányhivatal”,

c) 24. § (3) bekezdésében a „megyei földhivatalnak a Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „kormányhivatalnak az ingatlan-nyilvántartásért felelős miniszter”

szöveg lép.

6. A földhasználati nyilvántartásból való adatszolgáltatásra vonatkozó igazgatási szolgáltatási díj mértékéről és a díjfizetés részletes szabályairól szóló 155/2009. (XI. 16.) FVM rendelet módosítása

6. § (1) A földhasználati nyilvántartásból való adatszolgáltatásra vonatkozó igazgatási szolgáltatási díj mértékéről és a díjfizetés részletes szabályairól szóló 155/2009. (XI. 16.) FVM rendelet (a továbbiakban: Díjvhr2.) 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A 7. §-ban szabályozott esetet kivéve, a díjfizetés a kérelem előterjesztésével egyidejűleg az adatigénylés helye szerint illetékes járási hivatal, a fővárosban Budapest Főváros Kormányhivatala XI. és XIV. Kerületi Hivatala (a továbbiakban: járási hivatal) ügyfélszolgálatán működő pénztárba történő készpénzbefizetéssel, illetve ha erre lehetőség van, bankkártyával, vagy az illetékes kormányhivatal – e rendelet melléklete szerinti – számlaszámára készpénz-átutalási megbízással (fizetési számlára történő készpénzbefizetéssel), illetve átutalási megbízással teljesíthető.”
8/A. § Ahol e rendelet járási hivatalt említ, azon a földhivatalok, valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézet feladatairól, illetékességi területéről, továbbá egyes földhivatali eljárások részletes szabályairól szóló 373/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. mellékletében megjelölt járási hivatalokat kell érteni.”

(3) A Díjvhr2.

a) 2. § (2) bekezdésében a „fővárosi és megyei kormányhivatal földhivatala (a továbbiakban: megyei földhivatal)” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal)”,

b) 4. §-ában, 6. § (1) bekezdésében és 7/A. § (3) bekezdésében a „megyei földhivatal” szövegrész helyébe a „kormányhivatal”,

c) 3. § (4) bekezdésében és 5. § (2) bekezdésében a „földhivatal” szövegrész helyébe a „járási hivatal”,

d) 3. § (5) bekezdésében a „földhivatal” szövegrészek helyébe a „járási hivatal”,

e) 5. § (1) bekezdésében a „földhivatalnak” szövegrész helyébe a „járási hivatalnak”,

f) 6. § (2) bekezdésében és 7. § (2) bekezdésében a „megyei földhivatal” szövegrészek helyébe a „kormányhivatal”,

g) 6. § (3) bekezdésében a „megyei földhivatalt” szövegrészek helyébe a „kormányhivatalt”,

h) 7. § (2) bekezdésében a „megyei földhivatalt” szövegrész helyébe a „kormányhivatalt”

szöveg lép.

(4) A Díjvhr2. 1. melléklete helyébe a 4. melléklet lép.

7. A telekalakítási engedélyezési eljárás igazgatási szolgáltatási díjáról szóló
166/2009. (XII. 9.) FVM rendelet módosítása

7. § (1) A telekalakítási engedélyezési eljárás igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 166/2009. (XII. 9.) FVM rendelet (a továbbiakban: Díjvhr3.) 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A díjfizetési kötelezettség kizárólag a kérelem előterjesztésével egyidejűleg az ingatlan fekvése szerint illetékes, a telekalakítási hatósági hatáskörben eljáró járási hivatal ügyfélszolgálatán működő pénztárba történő készpénzbefizetéssel, illetve ha erre lehetőség van, bankkártyával vagy a fővárosi és megyei kormányhivatal – e rendelet melléklete szerinti – számlaszámára készpénz-átutalási megbízással (fizetési számlára történő készpénzbefizetéssel) vagy átutalási megbízással teljesíthető. A díjnak készpénz-átutalási megbízással (fizetési számlára történő készpénzbefizetéssel) vagy átutalási megbízással történő megfizetése esetén a kérelem előterjesztésekor mellékelni kell a díj megfizetését igazoló okiratot vagy annak másolatát.”

(2) A Díjvhr3.

a) 4. § (1) bekezdésében a „földhivatalnak” szövegrész helyébe a „járási hivatalnak”,

b) 4. § (3) bekezdésében a „földhivatal” szövegrész helyébe a „járási hivatal”

szöveg lép.

(3) A Díjvhr3. melléklete helyébe az 5. melléklet lép.

8. A számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszerből lekérdezés útján szolgáltatható
egyes ingatlan-nyilvántartási adatok szolgáltatásáról és igazgatási szolgáltatási díjáról,
valamint az ingatlan-nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díjának megállapításáról
és a díjak megfizetésének részletes szabályairól szóló 176/2009. (XII. 28.) FVM rendelet módosítása

8. § (1) A számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszerből lekérdezés útján szolgáltatható egyes ingatlan-nyilvántartási adatok szolgáltatásáról és igazgatási szolgáltatási díjáról, valamint az ingatlan-nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díjának megállapításáról és a díjak megfizetésének részletes szabályairól szóló 176/2009. (XII. 28.) FVM rendelet (a továbbiakban: Díjvhr4.) a következő 18. §-sal egészül ki:

18. § Ahol e rendelet járási hivatalt említ, azon a földhivatalok, valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézet feladatairól, illetékességi területéről, továbbá egyes földhivatali eljárások részletes szabályairól szóló 373/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. mellékletében megjelölt járási hivatalokat kell érteni.”

(2) A Díjvhr4. 10. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) A soron kívüli ügyintézés engedélyezése iránti kérelem elutasítása esetén vagy ha a járási hivatal a soron kívüli ügyintézésre irányadó határidőt túllépi, a Díjtörvény 32/A. § (4) bekezdése alapján megfizetett díjat az ügyfél részére vissza kell téríteni.
(3) A (2) bekezdésben foglalt esetekben a visszatérítést hivatalból kell elrendelni, és annak teljesítéséről a soron kívüli ügyintézés engedélyezése iránti kérelmet elutasító, illetve – a soron kívüli ügyintézésre irányadó határidő túllépése esetén – az eljárást lezáró döntés meghozatalától számított harminc napon belül kell gondoskodni.”

(3) A Díjvhr4. 12. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A díjfizetés az ingatlan fekvése szerint illetékes járási hivatal ügyfélszolgálatán működő pénztárba történő készpénzbefizetéssel, amennyiben a járási hivatal hivatali helyiségében erre lehetőség van, az eljárás megindításával egyidejűleg bankkártyával, vagy az illetékes kormányhivatal – e rendelet mellékletében meghatározott – számlaszámára történő készpénz-átutalási megbízással (fizetési számlára történő készpénzbefizetéssel), illetve átutalással teljesíthető.”

(4) A Díjvhr4.

a) 2. §-át megelőző alcím címében az „A járási földhivatal saját illetékességi területére vonatkozó egyes” szövegrész helyébe az „Egyes”,

b) 2. § (1) bekezdésében az „a járási földhivatal, a fővárosban a Budapesti 1. és 2. számú Földhivatal (a továbbiakban együtt: járási földhivatal)” szövegrész helyébe az „az ingatlanügyi hatóságként eljáró járási hivatal, a fővárosban a Budapest Főváros Kormányhivatala XI. és XIV. Kerületi Hivatala”,

d) 4. § (2) bekezdésében a „fővárosi és megyei kormányhivatal földhivatalának (a továbbiakban: megyei földhivatal)” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatalnak (a továbbiakban: kormányhivatal)”,

e) 4. § (2)–(4) bekezdésében, 7. § (3) bekezdésében és (3a) bekezdés a) és b) pontjában a „megyei földhivatalt” szövegrész helyébe a „kormányhivatalt”,

f) 4. § (4) bekezdésében a „megyei földhivatal” szövegrész helyébe a „kormányhivatal”,

g) 7. § (4) bekezdés záró szövegrészében a „megyei földhivatal előirányzat-felhasználási keretszámlájára” szövegrész helyébe a „kormányhivatal – e rendelet mellékletében meghatározott – számlaszámára”,

h) 11. § (4) bekezdésében a „megyei földhivatal előirányzat-felhasználási keret számlájára” szövegrész helyébe a „kormányhivatal – e rendelet mellékletében meghatározott – számlaszámára”,

i) 12. § (1a) és (2) bekezdésében a „megyei földhivatal előirányzat-felhasználási keret számlája javára” szövegrész helyébe a „kormányhivatal – e rendelet mellékletében meghatározott – számlaszámára”,

j) 5. § (2) bekezdésében az „országos földhivatali” szövegrész helyébe a „számítógépes ingatlan-nyilvántartási”,

k) 14. § (1) bekezdésében a „földhivatal” szövegrész helyébe a „járási hivatal”,

l) 11. § (1) bekezdésében a „járási földhivatalnál” szövegrész helyébe a „járási hivatalnál”,

m) 11. § (3) bekezdés a) és b) pontjában és 11. § (4) bekezdésében a „földhivatalt” szövegrész helyébe a „járási hivatalt”

szöveg lép.

(5) A Díjvhr4. melléklete helyébe a 6. melléklet lép.

9. A térképészetért felelős miniszter felelősségi körébe tartozó állami alapadatok és térképi adatbázisok vonatkoztatási és vetületi rendszeréről, alapadat-tartalmáról, létrehozásának, felújításának, kezelésének és fenntartásának módjáról, és az állami átvétel rendjéről szóló
15/2013. (III. 11.) VM rendelet módosítása

9. § A térképészetért felelős miniszter felelősségi körébe tartozó állami alapadatok és térképi adatbázisok vonatkoztatási és vetületi rendszeréről, alapadat-tartalmáról, létrehozásának, felújításának, kezelésének és fenntartásának módjáról, és az állami átvétel rendjéről szóló 15/2013. (III. 11.) VM rendelet

a) 4. § (1) bekezdésében az „a fővárosi és megyei kormányhivatalok földhivatalainak (a továbbiakban: megyei földhivatal)” szövegrész helyébe az „az ingatlanügyi hatóságként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok (a továbbiakban együtt: kormányhivatal)”,

b) 29. § (1) és (2) bekezdésében, 70. § (5) bekezdés b) pontjában és 10. melléklet 12. pont 12.12 alpontjában a „megyei földhivatalok” szövegrész helyébe a „kormányhivatalok”,

c) 32. § (2) és (6) bekezdésében, 33. §-ában, a 10. melléklet 12. pont 12.8.1 és 12.11 alpontjában és 13. pont 13.2.1 alpontjában a „megyei földhivatalnak” szövegrész helyébe a „kormányhivatalnak”,

d) 32. § (3) bekezdésében, 56. § (1) bekezdésében, 65. § (2) bekezdés m) pont mb) alpontjában, 68. § (2) bekezdésében és 10. melléklet 12. pont 12.3.2 alpontjában a „megyei földhivatal” szövegrész helyébe a „kormányhivatal”,

e) 38. § (2) bekezdésében a „bekedés” szövegrész helyébe a „bekezdés”,

f) 48. § (3) bekezdés a) pontjában a „megyei földhivataltól” szövegrész helyébe a „kormányhivataltól”,

g) 52. § (4) bekezdésében, 55. § (2) bekezdésében, 65. § (1) bekezdésében és 66. §-ában a „megyei földhivatali” szövegrész helyébe a „kormányhivatali”,

h) 53. § (2) bekezdésében a „megyei földhivatalt” szövegrész helyébe a „kormányhivatalt”,

i) 77. § (6) bekezdésében a „megyei földhivatalon” szövegrész helyébe a „kormányhivatalon”,

j) 10. melléklet 4. pont 4.2.5. alpont e) alpontjában a „Földhivatali” szövegrész helyébe az „A járási hivatali”,

k) 10. melléklet 12. pont 12.10 alpontjában a „földhivatalnak” szövegrész helyébe a „kormányhivatalnak”,

l) 10. melléklet 13. pont 13.2.1 alpontjában a „földhivatal” szövegrész helyébe a „kormányhivatal”

szöveg lép.

10. Az állami digitális távérzékelési adatbázisról szóló 29/2014. (III. 31.) VM rendelet módosítása

10. § Az állami digitális távérzékelési adatbázisról szóló 29/2014. (III. 31.) VM rendelet

a) 4. § l) pontjában a „térképészetért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által a földhivatali tájékoztatás céljából üzemeltetett elektronikus honlapon” szövegrész helyébe a „földügyi szakigazgatás hivatalos honlapján”,

b) 5. § h) pontjában, 6. § j) pontjában és 7. § l) pontjában a „miniszter által a földhivatali tájékoztatás céljából üzemeltetett elektronikus honlapon” szövegrész helyébe a „földügyi szakigazgatás hivatalos honlapján”

szöveg lép.

11. Az alapponthálózati pontokkal kapcsolatos szabályokról szóló 51/2014. (IV. 29.) VM rendelet módosítása

11. § Az alapponthálózati pontokkal kapcsolatos szabályokról szóló 51/2014. (IV. 29.) VM rendelet

a) 2. § (2) bekezdésében az „A fővárosi és megyei kormányhivatalok földhivatala (a továbbiakban: megyei földhivatal)” szövegrész helyébe az „Az ingatlanügyi hatóságként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal)”,

c) 9. § (1) bekezdésében a „megyei földhivatalhoz” szövegrész helyébe a „kormányhivatalhoz”,

d) 10. § (3) bekezdésében és 21. § (1) bekezdésében a „megyei földhivatalt” szövegrész helyébe a „kormányhivatalt”,

e) 10. § (4) bekezdésében a „megyei földhivatal” szövegrészek helyébe a „kormányhivatal”,

f) 14. § (1) és (2) bekezdésében, 16. § (2) bekezdésében és 17. § (1) bekezdésében a „megyei földhivatalok” szövegrész helyébe a „kormányhivatalok”,

g) 15. §-ában a „megyei földhivatalok” szövegrészek helyébe a „kormányhivatalok”,

h) 30. § (2) bekezdés b) pontjában a „megyei földhivataloknak” szövegrész helyébe a „kormányhivataloknak”,

i) 33. § (1) bekezdésében az „a Fővárosi Földhivatal” szövegrész helyébe az „az ingatlanügyi hatóságként eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala” szöveg, az „a Pest Megyei Földhivatal” szövegrész helyébe az „az ingatlanügyi hatóságként eljáró Pest Megyei Kormányhivatal”,

j) 33. § (2) bekezdésben a „megyei földhivatalnak” szövegrész helyébe a „kormányhivatalnak”

szöveg lép.

12. A földmérő igazolványról, az ingatlanrendező földmérő minősítésről, valamint a földmérési szakfelügyelői feladatokról szóló 52/2014. (IV. 29.) VM rendelet módosítása

12. § (1) A földmérő igazolványról, az ingatlanrendező földmérő minősítésről, valamint a földmérési szakfelügyelői feladatokról szóló 52/2014. (IV. 29.) VM rendelet (a továbbiakban: Szakr.)

a) 6. § (1) bekezdés a) pontjában az „a megyei vagy járási földhivatalnál” szövegrész helyébe az „az ingatlanügyi hatóságként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalnál (a továbbiakban: kormányhivatal) vagy a járási hivatalnál”,

b) 7. § (1) bekezdés a) és b) pontjában a „földhivatal” szövegrész helyébe a „járási hivatal”,

c) 7. § (1) bekezdés c) pontjában a „járási vagy megyei földhivatalnál hatósági” szövegrész helyébe a „járási hivatalnál vagy kormányhivatalnál ingatlanügyi hatósági”,

d) 7. § (2) bekezdésében a „járási földhivatal” szövegrész helyébe a „járási hivatal”,

e) 8. § (2) bekezdésében a „megyei földhivatalhoz” szövegrész helyébe a „kormányhivatalhoz”,

f) 8. § (2) és (3) bekezdésében és 18. § (3) bekezdésében a „megyei földhivatal” szövegrész helyébe a „kormányhivatal”,

g) 8. § (3) bekezdésében a „megyei földhivatalokat” szövegrész helyébe a „kormányhivatalokat”,

h) 17. § (2) bekezdésében és 19. § (2) bekezdésében a „megyei földhivatalok” szövegrész helyébe a „kormányhivatalok”,

i) 4. mellékletében foglalt táblázat 5. oszlopában az „Az átvevő földhivatal” szövegrész helyébe az „Az átvevő ingatlanügyi hatóság”,

j) 5. mellékletében a „bejegyeztem” szövegrész helyébe a „bejegyzem”,

k) 6. melléklet 1. pontjában az „a földhivatalok hatósági feladatainak” szövegrész helyébe az „az ingatlanügyi hatósági feladatok”

szöveg lép.

(2) A Szakr. 3. melléklete helyébe a 7. melléklet lép.

13. Az állami alapadatok adatbázisainak selejtezési és archiválási rendjéről, valamint a földügyi és távérzékelési levéltárról szóló 39/2014. (XII. 18.) FM rendelet. módosítása

13. § (1) Az állami alapadatok adatbázisainak selejtezési és archiválási rendjéről, valamint a földügyi és távérzékelési levéltárról szóló 39/2014. (XII. 18.) FM rendelet (a továbbiakban: Archívvhr.) 1. § (3) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(E rendelet alkalmazásában iratkezelő:)

a) az ingatlanügyi hatóságként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal);
b) a fővárosi és megyei kormányhivatal ingatlanügyi hatóságaként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala (a továbbiakban: járási hivatal);”

(2) Az Archívvhr. 7. § (4) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A (3) bekezdésben meghatározott adatbázis archiválási műszaki szabályzatot]

b) a kormányhivatalok, valamint azok illetékességi területéhez tartozó járási hivatalok vonatkozásában a kormányhivatal vezetője”

(készíti el.)

(3) Az Archívvhr.

a) 1. § (5) bekezdésében a „megyei, illetve a járási földhivatalnak” szövegrész helyébe a „kormányhivatalnak, vagy a járási hivatalnak”,

b) 2. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében a „megyei és járási földhivatalok” szövegrész helyébe a „kormányhivatalok és járási hivatalok”,

c) 2. § (3) bekezdésében a „megyei, illetve a járási földhivatal” szövegrész helyébe a „kormányhivatal, illetve járási hivatal”, a „megyei és a járási földhivatalok” szövegrész helyébe a „kormányhivatalok és járási hivatalok”,

d) 4. § (1) és (2) bekezdésében és 6. § (1) bekezdésében a „megyei-, a járási földhivatal” szövegrész helyébe a „kormányhivatal, a járási hivatal”

szöveg lép.

14. Záró rendelkezés

14. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 29/2015. (VI. 5.) FM rendelethez

 

A

B

 

Név

Számlaszám

1.

Földmérési és Távérzékelési Intézet

10032000-01474527-00000000

2.

Baranya Megyei Kormányhivatal

10024003-00300960-00000000

3.

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

10025004-00301071-00000000

4.

Békés Megyei Kormányhivatal

10026005-00321127-00000000

5.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

10027006-00302814-00000000

6.

Csongrád Megyei Kormányhivatal

10028007-00302515-00000000

7.

Fejér Megyei Kormányhivatal

10029008-00302649-00000000

8.

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

10033001-00301617-00000000

9.

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal

10034002-00301813-00000000

10.

Heves Megyei Kormányhivatal

10035003-00302089-00000000

11.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

10045002-00301820-00000000

12.

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

10036004-00301428-00000000

13.

Nógrád Megyei Kormányhivatal

10037005-00302106-00000000

14.

Pest Megyei Kormányhivatal

10023002-00302247-00000000

15.

Somogy Megyei Kormányhivatal

10039007-00301112-00000000

16.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

10044001-00302261-00000000

17.

Tolna Megyei Kormányhivatal

10046003-00302436-00000000

18.

Vas Megyei Kormányhivatal

10047004-00301507-00000000

19.

Veszprém Megyei Kormányhivatal

10048005-00301569-00000000

20.

Zala Megyei Kormányhivatal

10049006-00303004-00000000

21.

Budapest Főváros Kormányhivatala

10023002-00301208-00000000

22.

Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.

10023002-00286040-00000017

23.

Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

10032000-00286576-00000017

2. melléklet a 29/2015. (VI. 5.) FM rendelethez

A földminősítő igazolvány
Előlap

………MEGYEI/FŐVÁROSI KORMÁNYHIVATAL

 

 

igazolvány
száma:____________

 

 

 

fénykép helye

 

FÖLDMINŐSÍTŐ IGAZOLVÁNY

 

 

 

 

 

…………..…………………………..

név

……………………………………

beosztás

Kelt:…………………………………PH

 

 

 

…………………………..

FM közigazgatási államtitkára

…………………………..

tulajdonos aláírása

JÁRÁSI (FŐVÁROSI KERÜLETI) HIVATAL

 

 

igazolvány
száma:____________

 

 

 

fénykép helye

 

FÖLDMINŐSÍTŐ IGAZOLVÁNY

 

 

 

 

 

…………..…………………………..

név

……………………………………

beosztás

Kelt:…………………………………PH

 

 

 

…………………………..

FM közigazgatási államtitkára

…………………………..

tulajdonos aláírása

Hátlap



Az igazolvány tulajdonosa a termőföld védelméről szóló 2007.
CXXIX. törvény 30. § (2) bekezdése értelmében
földminősítési, valamint helyszíni ellenőrzési tevékenységre
jogosult.

A munkavégzés érdekében bármely ingatlanra – a lakás és
lakás céljára szolgáló helyiségek kivételével – beléphet, ott
földminősítéssel, helyszíni ellenőrzéssel kapcsolatos munkákat
végezhet.
Az igazolvány a kiállításától számított 10 évig hatályos.




3. melléklet a 29/2015. (VI. 5.) FM rendelethez

IGÉNYLŐLAP
a földminősítő igazolvány kiadásához
Az igénylő neve:    
Az igénylő anyja neve:    
Állandó lakcíme:    
Személyi igazolvány száma:    
Telefonszám:    
E-mail cím:    
Jelenlegi munkahelye:    
Jelenlegi beosztása:    
Az előírt szakképesítést igazoló oklevél (bizonyítvány) száma, kelte, kiállító intézmény megnevezése:
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az adatok a valóságnak megfelelnek.
Kelt:……………………… 20…. év ………………… hó …. nap.

………………………………..…

………………………….

az igénylő aláírása

fővárosi/megyei kormányhivatal

 

főigazgatója

P. H.

4. melléklet a 29/2015. (VI. 5.) FM rendelethez

 

A

B

 

Név

Számlaszám

1.

Földmérési és Távérzékelési Intézet

10032000-01474527-00000000

2.

Baranya Megyei Kormányhivatal

10024003-00300960-00000000

3.

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

10025004-00301071-00000000

4.

Békés Megyei Kormányhivatal

10026005-00321127-00000000

5.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

10027006-00302814-00000000

6.

Csongrád Megyei Kormányhivatal

10028007-00302515-00000000

7.

Fejér Megyei Kormányhivatal

10029008-00302649-00000000

8.

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

10033001-00301617-00000000

9.

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal

10034002-00301813-00000000

10.

Heves Megyei Kormányhivatal

10035003-00302089-00000000

11.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

10045002-00301820-00000000

12.

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

10036004-00301428-00000000

13.

Nógrád Megyei Kormányhivatal

10037005-00302106-00000000

14.

Pest Megyei Kormányhivatal

10023002-00302247-00000000

15.

Somogy Megyei Kormányhivatal

10039007-00301112-00000000

16.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

10044001-00302261-00000000

17.

Tolna Megyei Kormányhivatal

10046003-00302436-00000000

18.

Vas Megyei Kormányhivatal

10047004-00301507-00000000

19.

Veszprém Megyei Kormányhivatal

10048005-00301569-00000000

20.

Zala Megyei Kormányhivatal

10049006-00303004-00000000

21.

Budapest Főváros Kormányhivatala

10023002-00301208-00000000

5. melléklet a 29/2015. (VI. 5.) FM rendelethez

 

A

B

 

Név

Számlaszám

1.

Baranya Megyei Kormányhivatal

10024003-00300960-00000000

2.

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

10025004-00301071-00000000

3.

Békés Megyei Kormányhivatal

10026005-00321127-00000000

4.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

10027006-00302814-00000000

5.

Csongrád Megyei Kormányhivatal

10028007-00302515-00000000

6.

Fejér Megyei Kormányhivatal

10029008-00302649-00000000

7.

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

10033001-00301617-00000000

8.

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal

10034002-00301813-00000000

9.

Heves Megyei Kormányhivatal

10035003-00302089-00000000

10.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

10045002-00301820-00000000

11.

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

10036004-00301428-00000000

12.

Nógrád Megyei Kormányhivatal

10037005-00302106-00000000

13.

Pest Megyei Kormányhivatal

10023002-00302247-00000000

14.

Somogy Megyei Kormányhivatal

10039007-00301112-00000000

15.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

10044001-00302261-00000000

16.

Tolna Megyei Kormányhivatal

10046003-00302436-00000000

17.

Vas Megyei Kormányhivatal

10047004-00301507-00000000

18.

Veszprém Megyei Kormányhivatal

10048005-00301569-00000000

19.

Zala Megyei Kormányhivatal

10049006-00303004-00000000

20.

Budapest Főváros Kormányhivatala

10023002-00301208-00000000

6. melléklet a 29/2015. (VI. 5.) FM rendelethez

 

A

B

 

Név

Számlaszám

1.

Földmérési és Távérzékelési Intézet

10032000-01474527-00000000

2.

Baranya Megyei Kormányhivatal

10024003-00300960-00000000

3.

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

10025004-00301071-00000000

4.

Békés Megyei Kormányhivatal

10026005-00321127-00000000

5.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

10027006-00302814-00000000

6.

Csongrád Megyei Kormányhivatal

10028007-00302515-00000000

7.

Fejér Megyei Kormányhivatal

10029008-00302649-00000000

8.

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

10033001-00301617-00000000

9.

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal

10034002-00301813-00000000

10.

Heves Megyei Kormányhivatal

10035003-00302089-00000000

11.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

10045002-00301820-00000000

12.

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal

10036004-00301428-00000000

13.

Nógrád Megyei Kormányhivatal

10037005-00302106-00000000

14.

Pest Megyei Kormányhivatal

10023002-00302247-00000000

15.

Somogy Megyei Kormányhivatal

10039007-00301112-00000000

16.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

10044001-00302261-00000000

17.

Tolna Megyei Kormányhivatal

10046003-00302436-00000000

18.

Vas Megyei Kormányhivatal

10047004-00301507-00000000

19.

Veszprém Megyei Kormányhivatal

10048005-00301569-00000000

20.

Zala Megyei Kormányhivatal

10049006-00303004-00000000

21.

Budapest Főváros Kormányhivatala

10023002-00301208-00000000

7. melléklet a 29/2015. (VI. 5.) FM rendelethez

A földmérő igazolvány
Előlap

FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM
FÖLDMÉRÉSI ÉS TÁVÉRZÉKELÉSI INTÉZET

igazolvány száma:

 

 

FÖLDMÉRŐ IGAZOLVÁNY

fénykép helye

 

 

 

 

…………..…………………………..

 

név

 

 

 

……………………………………

 

szakképzettség

 

Kelt:………………………………………

 

 

 

 

…………………………..

főigazgató

…………………………..

a tulajdonos aláírása

 

Hátlap

 

Az igazolvány tulajdonosa a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 28. § (1) bekezdése értelmében földmérési tevékenység végzésére jogosult.

A földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 24. § (1) és (2) bekezdése alapján a földmérő a mérés helyét bármely ingatlanon át megközelítheti és azon földmérési jelet helyezhet el.

Az igazolvány a kiállításától számított 10 évig hatályos.

 

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. június 7. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére