• Tartalom

294/2015. (X. 8.) Korm. rendelet

294/2015. (X. 8.) Korm. rendelet

az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet módosításáról1

2015.10.16.

A Kormány a sportról szóló 2004. évi I. törvény 79. § (1) bekezdés b) pont bj) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

1. § E rendelet alkalmazásában:
1. edző: a sportról szóló 2004. évi I. törvény 77. § b) pontja szerinti edző;
2. Európa Játékok: az Európai Olimpiai Bizottság által négyévente, a nyári olimpiai játékokat megelőző évben szervezett, több sportágat magába foglaló sportesemény;
3. földrész: Afrika, Amerika, Ausztrália, Ázsia, Európa;
4. nevelőedző: a versenyzőt valamely utánpótlás korosztályban legalább két évig folyamatosan felkészítő sportszakember, akit az állami jutalomra jogosultság szempontjából e minőségében a versenyző – korlátozott cselekvőképessége, cselekvőképtelensége esetén a törvényes képviselője, gondnoka jóváhagyásával – kizárólagosan és visszavonhatatlanul a 4. § (3) bekezdése szerinti eljárásban egyedüliként meghatároz;
5. sportszakember: a sportról szóló 2004. évi I. törvény 77. § p) pontja szerinti olyan sportszakember, aki a versenyző sport világeseményre történő sportszakmai felkészítésében az eredményes szereplés érdekében a sportág jellegére figyelemmel közvetlenül közreműködött;
6. sport világesemény:
a) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által szervezett nyári és téli olimpiai játékok;
b) a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság által szervezett nyári és téli paralimpiai játékok;
c) a Nemzetközi Világjátékok Szövetsége által szervezett Világjátékok;
d) a Nemzetközi Sakkszövetség által szervezett Sakkolimpia;
e) a Siketek Sportjának Nemzetközi Bizottsága által szervezett nyári és téli siketlimpiai játékok;
f) a Siketek Nemzetközi Sakk Bizottsága által szervezett Sakkolimpia;
g) a Vakok Nemzetközi Sakk Szövetsége által szervezett Sakkolimpia;
h) a Szervátültetettek Világjátékainak Szövetsége által szervezett nyári és téli Szervátültetettek Világjátékai;
i) a Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség által szervezett nyári és téli Speciális Olimpia Világjátékai;
7. versenyző: a sportról szóló 2004. évi I. törvény 1. § (3) bekezdése szerinti, versenyszerűen sportoló természetes személy.”

2. § (1) Az R. 2. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Sport világesemény)

c) egyéni sportágak 3–8 fős csapatversenyszámában, valamint”

(2) Az R. 2. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Állami jutalom a sport világesemény versenykiírásában szereplő hivatalos, állandó versenyprogramjában szereplő versenyszámban szerzett (1) bekezdés szerinti helyezés után akkor nyújtható, ha a sport világeseményen legalább három földrész államainak versenyzői vettek részt, és
a) ha a sport világeseményt nemzetközi kvalifikációs versenyrendszer alapján rendezték, a kvalifikációs versenyeken részt vett államok száma az állami jutalomra jogosító versenyeredmény szerinti sportági versenyszámban legalább 15 volt; vagy
b) ha a sport világeseményt nem nemzetközi kvalifikációs versenyrendszer alapján rendezték, a sport világeseményen részt vett államok száma legalább 40 volt, és
ba) egyéni versenyszámban legalább 12 állam;
bb) páros versenyszámban legalább 12 állam;
bc) egyéni sportágak 3–8 fős csapatversenyszámában legalább 10 állam;
bd) csapatsportágban legalább 12 állam
versenyzői szerepeltek.”

(3) Az R. 2. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) Állami jutalom a sport világesemény versenykiírásában szereplő meghívott, bemutató sportágakban nem nyújtható.”

(4) Az R. 2. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A versenyzői pénzjutalom mértéke:
a) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (a továbbiakban: IOC) által szervezett olimpiai játékok esetében az 1. mellékletben meghatározott összeg;
b) a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (a továbbiakban: IPC) által szervezett Paralimpia esetében az 1. mellékletben meghatározott összeg 50 százaléka;
c) a Nemzetközi Világjátékok Szövetsége (a továbbiakban: IWGA) által szervezett Világjátékok esetében az 1. mellékletben meghatározott összeg 50 százaléka;
d) a Nemzetközi Sakkszövetség (a továbbiakban: FIDE) által szervezett Sakkolimpia esetében az 1. mellékletben meghatározott összeg 50 százaléka;
e) a Siketek Sportjának Nemzetközi Bizottsága (a továbbiakban: ICSD) által szervezett Siketlimpia esetében az 1. mellékletben meghatározott összeg 30 százaléka;
f) a Siketek Nemzetközi Sakk Bizottsága (a továbbiakban: ICCD) által szervezett Sakkolimpia esetében az 1. mellékletben meghatározott összeg 15 százaléka;
g) a Vakok Nemzetközi Sakk Szövetsége (a továbbiakban: IBCA) által szervezett Sakkolimpia esetében az 1. mellékletben meghatározott összeg 15 százaléka;
h) a Szervátültetettek Világjátékainak Szövetsége (a továbbiakban: WTGF) által szervezett Szervátültetettek Világjátékai esetében az 1. mellékletben meghatározott összeg 15 százaléka;
i) a Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség (a továbbiakban: SOI) által szervezett Speciális Olimpia Világjátékai (a továbbiakban: Speciális Olimpia) esetében az 1. mellékletben meghatározott összeg 1 százaléka.”

(5) Az R. 2. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) A Speciális Olimpia esetében az edzők, nevelőedzők és sportszakemberek részére kifizethető jutalom keretösszege megegyezik a versenyzők részére az elért eredményeik alapján nyújtható állami jutalom összegével, azzal, hogy esetükben a 3. § (1)–(2) bekezdése nem alkalmazható.”

3. § Az R. 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az edzők és a sportszakemberek részére megállapítható állami jutalmak összege sportáganként a versenyzők részére kifizetett állami jutalmak összegének hatvan százaléka, öttusa és triatlon sportágban hetven százaléka.”

4. § (1) Az R. 4. § (4) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A sport világeseményt követő harminc napon belül az állami jutalomban részesíthető edzőket, sportszakembereket és nevelőedzőket, valamint azok jutalmának összegét)

b) az IPC által szervezett paralimpiai játékok esetében – az országos sportági szakszövetség, sportági szövetség, fogyatékosok országos sportszövetsége javaslatának figyelembevételével – a Magyar Paralimpiai Bizottság (a továbbiakban: MPB) ügyintéző-képviseleti szerve;”

[javasolja a (2) bekezdés szerinti személyi nyilatkozatnak megfelelően a MOB-nak.]

(2) Az R. 4. § (5)–(7) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(5) A (4) bekezdés szerinti javaslatokat a MOB ügyintéző-képviseleti szerve bírálja el, megállapítva a 3. § (3) bekezdése szerint a jutalmak jogosultankénti összegét is. A MOB a jutalmazandó edzők, sportszakemberek és nevelőedzők személyére, valamint azok jutalmának összegére vonatkozó határozatát a sportpolitikáért felelős miniszter részére a 4. § (4) bekezdése szerinti javaslat kézhezvételét követő kilencven napon belül továbbítja.
(6) A 2. § (1) bekezdés szerinti helyezést elért versenyzőkre és azok jutalmára vonatkozó 3. melléklet szerinti listát a MOB továbbítja a sportpolitikáért felelős miniszter részére a 4. § (4) bekezdése szerinti javaslat kézhezvételét követő kilencven napon belül. A listához a sport világesemény szervezője által a helyezésekről kiállított hivatalos igazolást is csatolni kell, ha a versenyszám helyosztó versenyeit lejátszották. Ha a versenyszámban az 5–8. helyért a helyosztó versenyeket nem játszották le, a sport világesemény szervezője által a helyezésekről kiállított hivatalos igazolás nélkül a sport világesemény 5-8. helyezése után csak a 8. helyezésre megállapítható jutalom adható.
(7) A sportpolitikáért felelős miniszter a MOB-nak az (5)–(6) bekezdése alapján benyújtott határozatát a határozat benyújtását követő 30 napon belül megvizsgálja, és ha megállapítja, hogy a határozat nincs összhangban e rendeletben foglaltakkal, úgy a MOB-ot 30 napos határidő tűzése mellett hiánypótlásra szólítja fel.”

(3) Az R. 4. §-a a következő (8) és (9) bekezdéssel egészül ki:

„(8) A (5)–(6) bekezdés szerinti határozatok hiányában a sportpolitikáért felelős miniszter nem dönt az állami jutalmakról.
(9) A (2) bekezdés szerinti személyi nyilatkozat hiányában edző, sportszakember, nevelőedző nem részesülhet állami jutalomban. Nevelőedző egy versenyző után csak egy sport világesemény esetén részesülhet állami jutalomban.”

5. § (1) Az R. 5. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) A sportág nemzetközi szövetsége által szervezett versenyrendszer legmagasabb szintű világbajnokságán, Európa-bajnokságán olimpiai versenyszámban, paralimpiai versenyszámban, valamint a sakk világbajnokságon és Európa-bajnokságon klasszikus (sztenderd) versenyszámban szerzett 1–3. helyezés után a sportpolitikáért felelős miniszter eredményességi támogatást nyújt a (2) bekezdésben foglalt feltételekkel.
(2) Eredményességi támogatás akkor nyújtható, ha:
a) az (1) bekezdés szerinti, a sportág nemzetközi szövetsége által szervezett versenyrendszer legmagasabb szintű világbajnokságán, Európa-bajnokságán az olimpiai vagy paralimpiai versenyszámot nemzetközi kvalifikációs versenyrendszer alapján rendezték és a kvalifikációs versenyeken részt vett államok száma az eredményességi támogatásra jogosító versenyeredmény szerinti sportági versenyszámban
aa) világbajnokság esetében legalább három földrészről legalább tizenöt volt,
ab) Európa-bajnokság esetében legalább tíz volt; vagy
b) az (1) bekezdés szerinti, a sportág nemzetközi szövetsége által szervezett versenyrendszer legmagasabb szintű világbajnokságán, Európa-bajnokságán az olimpiai vagy paralimpiai versenyszámot nem nemzetközi kvalifikációs versenyrendszer alapján rendezték,
ba) a világbajnokságon legalább három földrész államainak versenyzői vettek részt és a sportági versenyszámban legalább tizenöt állam versenyzői szerepeltek;
bb) az Európa-bajnokságon a sportági versenyszámban legalább tíz állam versenyzői vettek részt, vagy
c) az Európa Játékok a sportág hivatalos felnőtt, vagy a felnőtt alatti első utánpótlás-korosztály Európa-bajnokságának minősülnek és az olimpiai versenyszámban legalább az ab) vagy bb) alpontban meghatározott számú állam versenyzői vettek részt.”

(2) Az R. 5. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az eredményességi támogatásban részesítendő személyekre és a támogatás összegére olimpiai versenyszám esetén az országos sportági szakszövetség, paralimpiai versenyszám esetén az MPB tesz javaslatot a MOB-nak az (1)–(5) és (7)–(8) bekezdés, valamint a 6. § alapján a sporteseményt követő harminc napon belül. A javaslathoz elektronikus adathordozón csatolni kell a világbajnokságon, Európa-bajnokságon elért, eredményességi támogatásra jogosító eredmény versenyszámának rajtlistáját és annak hivatalos jegyzőkönyvét, valamint az edző és a sportszakember esetében a felkészítésben való részvételről szóló sportszakmai beszámolót és az eredményességi támogatást alátámasztó indoklást. A javaslatot a MOB ügyintéző- képviseleti szerve hagyja jóvá és a 3. melléklet szerint továbbítja a sportpolitikáért felelős miniszter részére a jóváhagyást követő tizenöt napon belül. A sportpolitikáért felelős miniszter a MOB által jóváhagyott javaslat alapján határozza meg a támogatandók névsorát és az eredményességi támogatás összegét.”

6. § (1) Az R. 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Egy sportágban évente, szakáganként, nemenként a felnőtt- és a felnőtt alatti első utánpótlás-korosztály versenyzői, paralimpiai sportágakban nemenként a felnőtt korosztály versenyzői, valamint a versenyzőket felkészítő edzők, továbbá a felkészítésben közreműködő sportszakemberek részesíthetők eredményességi támogatásban. Azokban a sportágakban, amelyekben a nemzetközi szövetség által meghatározott versenyrendszerben az Európa- és a világbajnokság tekintetében eltérő a felnőtt alatti első utánpótlás-korosztály, mind az Európa-bajnokság, mind a világbajnokság esetében a felnőtt alatti első utánpótlás-korosztály részesíthető eredményességi támogatásban.”

(2) Az R. 6. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Az Európa- és a világbajnokság tekintetében az országos sportági szakszövetség nyilatkozik arról, hogy az eredményességi támogatásra jogosító eredményt a nemzetközi szövetség által elfogadott felnőtt alatti első utánpótlás-korosztályban érték el a versenyzők.”

(3) Az R. 6. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Az edzők és a sportszakemberek részére világbajnokság, Európa-bajnokság esetén megállapítható eredményességi támogatások összege a sportágban a versenyzőknek a 2. melléklet szerint világbajnokság, Európa-bajnokság esetén nyújtható eredményességi támogatások összegének ötven százaléka, triatlon és öttusa sportágban hetven százaléka lehet.”

7. § Az R. 4. § (4) bekezdés f) pontjában az „ICSC” szövegrész helyébe az „ICCD” szöveg lép.

Záró rendelkezések

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

9. § Az R. a következő 10. §-sal egészül ki:

10. § Az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet módosításáról szóló 294/2015. (X. 8.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: módosító rendelet) megállapított 5. § (2) bekezdés c) pontját a 2015. évi Európa Játékok esetében is alkalmazni kell azzal, hogy az 5. § (6) bekezdésben megállapított határidők a módosító rendelet hatálybalépésének napján kezdődnek.”

10. § Az R. a következő 11. §-sal egészül ki:

11. § A módosító rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben az 5. § (6) bekezdés szerinti javaslatok elbírálása során a 6. § (4) bekezdésnek a módosító rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezéseit nem kell alkalmazni.”

11. § Az R. 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

12. § Az R. a 2. melléklet szerinti 3. melléklettel egészül ki.

13. § Hatályát veszti

b) az R. 9. §-a.

1. melléklet a 294/2015. (X. 8.) Korm. rendelethez

Az R. 1. mellékletébe foglalt táblázat 1. sora helyébe a következő sor lép:

1

Eredményességi szint

Egyéni versenyszámok (forint)

Páros versenyszámok (forint)

Egyéni sportágak 3–8 fős csapat- versenyszámai (forint)

Egyéni sportágak csapatversenyszámai
(9 főtől) és csapatsportágak (forint)

2. melléklet a 294/2015. (X. 8.) Korm. rendelethez

Állami jutalom és eredményességi támogatás meghatározása sportoló esetén

A.

B.

C.

D.

E.

F.

G.

H.

I.

J.

K.

L.

M.

N.

O.

Sport-
esemény neve:

Ideje:

Helyszíne:

Korosztály:

Helye-
zés:

Sportoló neve:

Versenyszám:

Egyéni/
páros/
csapat:

Körülmények (olimpiai/
nem
olimpiai):

Eseményen résztvevő földrészek
száma:

Eseményen résztvevő országok
száma:

Verseny-
számban
induló
országok
száma:

Verseny-
számban
induló
versenyzők
száma:

Hány
évente
rendezik
az
eseményt:

Jutalom/
eredményes-
ségi
támogatás
összege:

Állami jutalom és eredményességi támogatás meghatározása sportszakember esetén

A.

B.

C.

D.

E.

F.

G.

H.

I.

Sportesemény neve:

Ideje:

Helyszíne:

Korosztály:

Helyezés:

Sportszakember neve:

A versenyző
neve:

A versenyző sportszakmai felkészítésében végzett feladatköre:

Jutalom/
eredményességi támogatás összege:

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. október 17. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére