BÜ BH 2015/296
BÜ BH 2015/296
2015.11.01.
I. Nem állapítható meg a hivatali visszaélés bűncselekménye annak a hivatalos személynek a terhére, aki kötelességszegő magatartását nem a hivatali működése – azaz a közhatalmat gyakorló tevékenysége – során valósítja meg, hanem kizárólag a közszolgálati jogviszonyából származó kötelezettségét sérti [1978. évi IV. tv. 225. §, illetőleg Btk. 305. §].
II. Személyes szívességtétel okán az információs rendszerbe belépési jogosultság kereteinek túllépésével való belépés vagy bennmaradás – és az ezúton történő adatszerzés – a hivatalos személy részéről hivatali visszaélést valósít meg, ha annak célja jogtalan előnyszerzés vagy hátrányokozás. Ez a bűncselekmény valósul meg akkor is, ha az adat jogosultsági feltételekhez kötötten bárki által megismerhető [Btk. 305. § c) pont].
III. Amennyiben a hivatalos személy személyes adattal visszaélésben megnyilvánuló jogtalan előnyszerzési vagy hátrányokozási célú magatartása egyszersmind jogtalan haszonszerzésre is irányul – a specialitás elve alapján – e magatartásával a személyes adattal visszaélés bűncselekményét valósítja meg [Btk. 219. §, 305. §].
[1] A törvényszék a 2014. június 26. napján kihirdetett ítéletével az I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali visszaélés bűntettében (korábbi Btk. 225. §), valamint 5 rendbeli nagyobb vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettében [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 310. § (1) bek. a) pont, (2) bek. b) pont bb) alpont, (3) bek. b) pont].
[2] Ezért őt halmazati büntetésül 2 évi börtönbüntetésre és 300 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, s a börtönbüntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A pénzbüntetés egynapi tételének összegét 1000 forintban állapította meg.
[3] Ugyanakkor az I. r. vádlottat az ellene további egyrendbeli, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntette (korábbi Btk. 225. §) miatt emelt vád alól felmentette.
[4] Az ítélet ellen az ügyész az I. r. vádlott terhére, a folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettében a bűnösség megállapítása végett továbbá súlyosításért jelentett be a fellebbviteli főügyészség által utóbb fenntartott fellebbezést.
[5] Az I. r. vádlott és védője az I. r. vádlott terhére megállapított hivatali visszaélés bűntette vonatkozásában felmentésért, egyebekben enyhítésért fellebbezett.
[6] Az ítélőtábla a 2014. december 4. napján kelt ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és
[7] - az I. r. vádlott tekintetében a felmentő rendelkezés mellőzésével megállapította, hogy a vádlott bűnös további folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettében [Btk. 305. § a) pont],
[8] - az 1978. évi IV. törvény 225. §-a szerinti hivatali visszaélés bűntettének jogszabályi helyeként a Btk. 305. § a) pontját jelölte meg,
[9] - az 5 rendbeli, az 1978. évi IV. törvény 310. § (1) bekezdés a) pontja, (2) bekezdés b) pont bb) alpontja és (3) bekezdés b) pontja szerinti költségvetési csalás bűntettét egységesen a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontja és a (3) bekezdés b) pont II. fordulata szerint minősítette,
[10] - a szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztésének próbaidejét 5 évre súlyosította,
[11] - a pénzbüntetés egynapi tételének összegét 3000 forintra felemelte.
[12] - Megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtása esetén a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra,
[13] - egyebekben pedig az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[14] A másodfokú ítélet ellen a védő az I. r. vádlott felmentése érdekében jelentett be fellebbezést.
[15] Fellebbezésének írásbeli indokolásában kifejtette:
[16] álláspontja szerint a folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntetteként értékelt cselekmény vonatkozásában a megalapozott tényállásból tévesen következtetett a bíróság a vádlott bűnösségére;
[17] a költségvetési csalás bűntette tekintetében a minősítés téves;
[18] a hivatali visszaélés bűntette vonatkozásában pedig a tényállás – iratellenesség és téves ténybeli következtetés okán – megalapozatlan.
[19] Mindezek alapján a védő az írásban is indokolt fellebbezésében
[20] - az I. r. vádlott felmentését a 2 rendbeli hivatali visszaélés bűntette vonatkozásában,
[21] - a fennmaradó bűncselekmény egy rendbeli költségvetési csalás bűntetteként [Btk. 396. § (1) bek. a) pont és (3) bek. b) pont II. fordulat] való minősítését,
[22] - a folytatólagosság hiányában – másodlagosan – költségvetési csalások minősítésének az okozott kisebb vagyoni hátrányhoz igazodó korrekcióját,
[23] - a többszörös halmazatnak a súlyosító körülmények közül való mellőzését,
[24] - a vagyoni hátrány teljes megtérítésének, az időmúlásnak, a vádlott büntetlen előéletének, a két kiskorú gyermek eltartásának és a költségvetési csalás vonatkozásában tett beismerő vallomásának enyhítő körülményként való értékelését,
[25] - és végül – a Btk. 82. § (1)–(3) bekezdésére való utalással – az I. r. vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
[26] A Legfőbb Ügyészség átiratában a védelmi fellebbezést részben alaposnak tartotta.
[27] Az I. r. vádlott ugyanis nem az általa adóellenőrként elvégzett adóhatósági vizsgálatokkal kapcsolatos valamely kötelezettségének nem tett eleget, hanem a közszolgálati jogviszonyának létesítésével kapcsolatos szabályokat sértette meg. Ezért a bejelentés elmulasztásával a vádlott nem a hivatali kötelezettségét szegte meg, így e magatartása a jogtalan előnyszerzés ellenére sem valósítja meg a hivatali visszaélés bűntettét.
[28] A 3/2011. BJE számú jogegységi határozatra tekintettel a részesi cselekmény rendbelisége és minősítése a tettesi alapcselekményhez igazodik, a részesi elkövető felelősségének a tettesi alapcselekmény minősítése szab határt. Ebből következően összefoglalt bűncselekményt kizárólag a tettesként elkövetett részcselekmények alkothatnak. Ezért a járásbíróság jogerős ítélete – ami az I. r. vádlott bűnösségét egy korábban, 2010 májusában, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt állapította meg – nem eredményezhet ítélt dolgot a jelen ügyben elbírált cselekmény vonatkozásában.
[29] A III. tényállási pont tekintetében a Legfőbb Ügyészség helyesnek tartotta az I. r. vádlott bűnösségére vont következtetést. Utalt rá: a vádlott hivatalos személyként célhoz kötötten kérdezhetett le adatokat az adóhatóság nyilvántartásaiból. Jelen esetben azonban magáncélra, a II. r. vádlott kérésére, személyes ismeretségükre tekintettel hajtotta végre az adatkereséseket, amivel így hivatali kötelezettségét szegte meg.
[30] A Kúria a bejelentett másodfellebbezést a Be. 391. § (2) bekezdés II. fordulata alapján nyilvános ülésen bírálta el.
[31] A Kúria mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a bejelentett fellebbezések alapján helye van-e harmadfokú eljárásnak. Ennek a törvényi előfeltétele – a bűnösség kérdésében az első- és másodfokú ítélet közötti eltérés – teljesült.
[32] Az I. r. vádlott tekintetében a folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettében való bűnösség megállapítása emiatt az első fokon való felmentése ellenében a Be. 386. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a harmadfokú eljárást megengedhetővé tette.
[33] Mindez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy az eltérő bűnösségmegállapítás folytán olyan kérdésben is támadható a másodfokú ítélet, amely nem esik az eltérő bűnösségmegállapítás körébe. Ekként az I. r. vádlott védőjének a fellebbezése alapján a bűnösségnek a III. tényállási pontban foglalt hivatali visszaélés bűntettében történt mindkét fokú megállapítása, és a költségvetési csalás is tárgya a harmadfokú felülbírálatnak.
[34] A Kúria a fentiek alapján a Be. 387. §-ában meghatározott terjedelemben bírálta felül a másodfokú bíróság ítéletét és a megelőző eljárást. Tekintetbe vette azonban, hogy a törvény szerint a teljes körű felülbírálati kötelességhez nem társul teljes körű döntési jogkör: csak az ún. abszolút eljárási szabálysértéseknek vannak eljárásjogi konzekvenciái a harmadfokú eljárásban, más – relatív természetű – eljárási szabálysértés észlelhető csupán, de a harmad-fokú eljárás eredményeként nem küszöbölhető ki.
[35] A támadott ítélet megalapozatlansága pedig csak az iratok tartalma alapján, vagy a ténybeli következtetés helyesbítésével korrigálható. Amennyiben erre nincs lehetőség, a támadott ítéletek hatályon kívül helyezésének és új eljárás elrendelésének van helye.
[36] A felülbírálat során a Kúria sem az első-, sem a másodfokú eljárásban nem észlelt olyan, a Be. 373. § (1) bekezdés I-III. pontjában meghatározott, ún. feltétlen eljárási szabálysértést, amely alapot adhatna a támadott határozat hatályon kívül helyezésére.
[37] Megállapította, hogy a másodfokú eljárásban az I. r. vádlott bűnösségének megállapítására az első fokon felmentéssel érintett cselekmény kapcsán, valamint a büntetés súlyosítására az I. r. vádlott terhére bejelentett joghatályos ügyészi fellebbezés alapján került sor, ezért e rendelkezések meghozatalát a Be. 354. §-a szerinti súlyosítási tilalom nem akadályozta.
[38] Végül rögzíti azt is, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított, és a másodfokú bíróság által csak szűk körben, a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint módosított tényállás mindenben megalapozott, annak akár kiegészítésére, akár helyesbítésére, sem az iratok tartalma, sem ténybeli következtetés vagy bizonyíték felvétele útján nincs szükség.
[39] Ezért a másodfellebbezéssel támadott ítélet hatályon kívül helyezésére a Be. 399. §-a alapján sincs törvényes ok.
[40] A tényállás megalapozottságát a védő részéről a másodfellebbezésben kizárólag a III. tényállási pont, azon belül is csupán egyetlen ténymegállapítás tekintetében érte támadás.
[41] Ennek lényege a következő: az bizonyított tény, hogy az I. r. vádlott a II. r. vádlott kérésére lépett be a NAV adatbázisába, és állapította meg, hogy M. L. bejelentkezett a II. r. vádlott ingatlanába. Ugyanakkor azt a jogerős ítéletben ugyancsak megállapított további tényt, miszerint az I. r. vádlott az általa így megszerzett információt soron kívül közölte a II. r. vádlottal, az ügyben semmi nem bizonyította, és helyes ténybeli következtetéssel sem lehetett volna annak megállapítására sort keríteni.
[42] A Kúria a megalapozottságot érintő ezt a támadást – az alábbiak szerint – nem találta alaposnak.
[43] Egyfelől az I. r. vádlott vallomásából – melyet a körben az elsőfokú bíróság elfogadott – egyértelműen következik az a tény, hogy az I. r. vádlott megtudta: M. L. valóban be van jelentkezve az ingatlanba. Így nincs ok kétségbe vonni, hogy azt közölte is az őt erre megkérő, vele kapcsolatban álló II. r. vádlottal. Másfelől az I. r. vádlott a 2013. június 17. napján megtartott elsőfokú tárgyaláson kétszer is úgy nyilatkozott, hogy cselekménye folytán a II. r. vádlott a kért adathoz – annak hangsúlyozásával, hogy „abszolút jogosan”, de – hozzájutott. Ezt követően pedig – kifejezetten a III. tényállási pontra vonatkozó ügyészi kérdésre – elismerte, hogy a vádiratban írtak megfelelnek a valóságnak. Ez a ténybeli beismerés tehát – korlátozás hiányában – a másodfellebbezésben vitatott ténymegállapításra is kiterjed.
[44] A döntő érv azonban az, hogy a kifogásolt tény bizonyíthatatlanságának sem lenne jogi relevanciája.
[45] A bizonyításnak a jogilag releváns tényekre kell kiterjednie [Be. 75. § (1) bek.], szükségképpen a történeti tényállásnak is a jogilag releváns tényeket kell tartalmaznia.
[46] A III. vádpontban vád tárgyává tett bűncselekmény hivatali visszaélés, amelynek tényállásszerűségéhez elégséges a jogtalan előnyszerzési (vagy hátrányokozási) célzat; de nem szükséges, hogy ez a célzat beteljesedjék, azaz az előnyös (vagy hátrányos) helyzet ténylegesen be is következzék.
[47] E célzat megállapításához pedig elégséges lehet annak a ténynek a nem vitatott bizonyítottsága, miszerint az I. r. vádlott megígérte a II. r. vádlottnak, hogy a NAV adatbázisaiba belépéssel utánanéz M. L. bejelentkezése megtörténtének, és megígérte, hogy a megállapításait a II. r. vádlottal közli; neki ezáltal előnyösebb helyzetet biztosítva azzal, hogy megkíméli őt az utánajárástól.
[48] Tehát – anélkül, hogy a Kúria most állást foglalna e cselekmény jogi minősítése helyességét illetően – tulajdonképpen közömbös körülmény, hogy az I. r. vádlott ténylegesen közölte-e a bejelentkezés megtörténtét a II. r. vádlottal; a tényállás megalapozatlanságát az sem jelentené, ha e közlés tényszerűen nem lenne megállapítható.
[49] Mindezekre figyelemmel a Kúria úgy találta, hogy a másodfokú bíróság ügydöntő határozatának is alapjául szolgáló tényállás mindenben – így e részében is – megalapozott, ennélfogva azt – a Be. 388. § (1) bekezdés első fordulata értelmében – ügydöntő határozatának meghozatala során maga is irányadónak tekintette, és a bűnösségmegállapítás, a jogi minősítés és a kiszabott büntetés érdemi helyességének vizsgálatába bocsátkozott; mindenekelőtt annak előrebocsátott megállapításával, hogy helyes volt az elbíráláskor hatályos Btk. alkalmazása. Erre a Btk. 2. § (2) bekezdésére figyelemmel kellő alapot ad a költségvetést károsító bűncselekmény enyhébb minősülése, a feltételes szabadság legkorábbi időpontjának a vádlottra kedvezőbb szabályozása (4/2013. BK vélemény), valamint a pénzbüntetés egynapi tétele összegének alacsonyabb alsó határa is.
[50] Az I. tényállási pontot illetően a Legfőbb Ügyészség és a védelem lényegében megegyező indokok alapján tartotta tévesnek az I. r. vádlott bűnösségének hivatali visszaélés bűntettében való, a másodfokú bíróság ítéletével történt megállapítását.
[51] Ezzel az egybehangzó állásponttal a Kúria is egyetértett, és az I. tényállási pont jogi értékelését az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtett indokok szerint tartja helyesnek.
[52] Ahogyan a másodfellebbezések írásbeli indokolásában, illetőleg a legfőbb ügyész átiratában, sőt az elsőfokú ítéletben felhozott eseti döntésekből ez egyértelműen kiderül: az ítélkezési gyakorlat egységes abban, miszerint nem állapítható meg a hivatali visszaélés annak a hivatalos személynek a terhére, aki a törvényi tényállásban meghatározott elkövetési magatartások valamelyikét – jelen esetben kötelességszegést – úgy fejti ki, hogy arra nem a hivatali működés keretében kerül sor. Ebben az esetben az nincs is közvetlen összefüggésben a hivatali működésével, a közhatalmi funkció gyakorlásával, ezáltal a magatartás a jogtárgy (a hivatali működés törvényességébe vetett bizalom) veszélyeztetésére sem alkalmas (BH 2014.68.; 2007.282.; 2004.493.; 1988.336.).
[53] Az a kötelességszegő magatartás tehát, amely nem a hivatalos személy hivatali – azaz közhatalmat gyakorló – tevékenysége során valósul meg, nem tényállásszerű.
[54] Az elbírált ügyben: az I. r. vádlott adóellenőrként gyakorolt közhatalmi jogosítványokat.
[55] Az az egyébként kötelességszegő magatartása, hogy ezzel egy időben az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok megsértésével, illetőleg megkerülésével – annak tudatában, hogy ezt részére a munkáltató nem engedélyezheti – más neve alatt magánkönyvelői tevékenységet is végzett, nem kapcsolódik közvetlenül a közhatalom-gyakorló tevékenységéhez, nem érinti közvetlenül a hivatali működését. A mellékfoglalkozás engedélyezés végetti bejelentésének elmaradása mint megsértett kötelesség tehát nem az I. r. vádlottnak az állampolgárok felé végzett közhatalmi tevékenységére vonatkozott, hanem a tisztségéből fakadó összeférhetetlenségi szabályok része volt; így megsértése nem meríti ki a hivatali visszaélés bűntettének törvényi tényállást.
[56] Kötelességszegő magatartás a tevékenységgel kapcsolatban akkor valósult volna meg, ha például a vádlott kedvezőbb adóhatósági elbírálást is ígért volna a könyvelést vele végeztető cégeknek. Ilyenre azonban adat nem merült fel, értelemszerűen a vád sem tartalmazott ilyen tényt.
[57] Mindezek alapján a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét e körben a Be. 398. § (1) bekezdése szerint megváltoztatta, és az I. r. vádlottat – a Be. 6. § (3) bekezdés a) pont I. fordulatára tekintettel, a Be. 331. § (1) bekezdése alapján – bűncselekmény hiányában, a folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettének [Btk. 305. § a) pont] vádja alól felmentette.
[58] A II. tényállási pont tekintetében a másodfokú bíróság ítéletét a védő részéről csupán a cselekmény jogi minősítését érintően érte támadás.
[59] Az I. r. vádlott csupán a szerzett jövedelmének és az abból fakadó adófizetési kötelezettségének mértékét vitatta, az eljárt bíróságok végül az ennek megfelelő elkövetési értéket állapították meg. Így a tényállás ezen része az I. r. vádlott beismerő vallomásán és az ezt alátámasztó bizonyítékokon alapult, annak alapján pedig a bűnösségmegállapítás nyilvánvalóan helyes.
[60] A védői fellebbezés ebben a körben – az indokolásából kitűnően – lényegileg a másodfokú bíróság ítélete rendelkező részének a félreértésén alapszik.
[61] Szó sincs ugyanis arról, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletben az I. r. vádlott terhére rótt 5 rendbeli költségvetési csalás kapcsán, pusztán az általa alkalmazott 2012. évi C. törvény rendelkezéseit megjelölve, de ugyancsak 5 rendbeli költségvetési csalásként minősítette volna e cselekményt, mint ahogy ezt a fellebbezés állította. A rendelkező rész egyértelmű: az ítélőtábla az elsőfokú ítéletben 5 rendbeli bűncselekményként, a korábbi Btk. 310. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő költségvetési csalás bűntettét egységesen átminősítette, mégpedig az elbíráláskor hatályos Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő költségvetési csalás bűntettének. Miután a rendbeliségre nem utalt, ebből következően a cselekményt egyrendbelinek értékelte. Ezt egyértelműen tükrözi a másodfokú ítélet indokolása is.
[62] Ez az értékelés annál is inkább helyes, mert a költségvetési csalás tényállása – a folytatólagosság feltételeinek hiányában is – törvényi egységet létesít a különböző költségvetésekben és eltérő adónemekben okozott vagyoni hátrány vonatkozásában. Ezért így már a Btk. 6. § (2) bekezdése szerinti feltételek vizsgálata is szükségtelen.
[63] A fentiekre tekintettel a történeti tényállás szerinti 2007-2011. év között folyamatosan zajló vagyoni hátrány okozás a személyi jövedelemadó adónemben és az egészségügyi hozzájárulás tekintetében egyrendbeli bűncselekmény (törvényi egység), amely az összesen mintegy 2,9 millió forint összegű vagyoni hátrány folytán a Btk. 459. § (6) bekezdés b) pontja szerint nagyobb vagyoni hátrányt okozó; s miután a cselekmény öt éven át zajlott, üzletszerűen elkövetett.
[64] A vádlottnak az üzletszerű elkövetést vitató érve vonatkozásában a Kúria arra utal, hogy az üzletszerűség megállapíthatóságát nem zárja ki az, ha az elkövetőnek nem az egyetlen vagy fő jövedelemforrása a jogtalan hasznot hajtó tevékenység, megállapítható az üzletszerűség a tartósság célzatával folytatott, a rendszeres mellékkereset elérésére törekvő jövedelemszerzés esetében is (BH 2002.469.). E követelmény megléte jelen esetben az irányadó tényállás alapján nem kétséges. Továbbá, mivel a folytatólagosság egységébe csak olyan cselekmények (részcselekmények) tartozhatnak, amelyek önmagukban is bűncselekmények, az ugyanolyan bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekvés akkor is megállapítható, ha a részcselekmények jogi értékelése törvényi egységként, egy bűncselekményként történik.
[65] Helytálló az ítéletekben az az érvelés is, hogy a vagyoni hátrány teljes összegének vádemelés előtti megtérítése éppen az üzletszerűség folytán nem teszi lehetővé a büntetés korlátlan enyhítését [Btk. 82. § (5) bek.; Btk. 396. § (8) bek. második mondata], ez legfeljebb nyomatékos enyhítő körülmény. Az ún. „kétszeres leszállás” [Btk. 82. § (4) bek.] pedig kizárólag kísérlet vagy bűnsegély esetében alkalmazható. Jelen ügyben azonban a vádlott bűnössége tettesként elkövetett, befejezett bűncselekmények miatt került megállapításra. A büntetés korlátlan enyhítése, vagy kétszeres leszállással történő büntetéskiszabás szükségességére tehát a fellebbezés kellő jogalap nélkül hivatkozott.
[66] Megjegyzi a Kúria, hogy a védő fellebbezésében ezen jogintézmények mellett a Btk. 82. § (1)–(3) bekezdéseit hívta fel, ami az ún. „rendes” vagy „egyfokú” enyhítés jogszabályi alapja. Ennek alkalmazásának az ügyben valóban nem volt törvényi akadálya, mivel azonban ez bírói mérlegelést igénylő kérdés, azt a büntetéskiszabás indokolása körében érinti majd a harmadfokú bíróság.
[67] Mindamellett egyetértett a Kúria a Legfőbb Ügyészség átiratában kifejtettekkel is, miszerint e cselekmény vonatkozásában az I. r. vádlott bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás miatti korábbi elítélése nem eredményez ítélt dolgot. A részesi bűncselekmény nem alkalmas a törvényi egység megállapítására, ezért a korábbi ugyanilyen bűncselekmény miatt, de bűnsegédként elítélés nem akadályozza a most elbírálandó tettesi cselekményben a bűnösség kimondását.
[68] A III. tényállásban írt, az eljárt bíróságok által egyöntetűen hivatali visszaélés bűntettének [Btk. 305. § a) pont] értékelt cselekményt illetően a Kúria mindenekelőtt arra utal, hogy a bűnösség megállapítása abban az esetben sem lenne kifogásolható, ha a helyes jogi értékelés eredményeként az lett volna megállapítható, hogy az I. r. vádlott kötelességszegő magatartása tekintetében hiányzik az előnyokozási célzat.
[69] Tény ugyanis, hogy a vádlott a célhoz kötöttség követelményének megszegésével, magáncélból, tehát nem a jogosultság keretei között lépett be a NAV különböző adatbázisaiba. A NAV belső szabályai – összhangban a személyes adatok védelmére vonatkozó törvényi előírásokkal – a NAV adatbázisában lévő személyes adatok hivatali célú, a hivatali feladat teljesítéséhez tartozó körben teszik lehetővé a számítógépes adatbázisok igénybevételét.
[70] A hatályos Btk. 423. § (1) bekezdés a) pont II. fordulatában [és az elkövetéskor hatályos korábbi Btk. 300/C. § (1) bekezdés II. fordulatában] írt információs rendszer megsértése vétséget pedig elköveti az is, aki ugyan az információs rendszerbe belépési jogosultsággal rendelkezik (tehát nem a védelmet biztosító intézkedést játssza ki), de a belépési jogosultsága kereteit túllépve bent marad; azaz adatbázist olyan célból használ, melynek használatára adott célból nincs jogosultsága.
[71] A célhoz kötöttség követelményét sértő, főképp nem hivatali ügyben, hanem személyes ismeretség okán való belépés és bent maradás (keresés) a NAV különböző adatbázisaiban kétségkívül hivatali kötelességszegésként értékelendő magatartás (BH 2013.173).
[72] Ehhez képest a továbbiakban az vizsgálandó, a kötelességszegés bárkinek az előnyszerzését célozta-e. E körben nyilvánvalóan a II. r. vádlott jön szóba – tehát előnyt jelenthetett-e számára, ha nem a hivatalos úton, az 1992. évi LXVI. törvény előírásaival összhangban, a lakcímnyilvántartón keresztül szerzi meg az ingatlanába bejelentkezésre vonatkozó adatokat, hanem a NAV adatbázisainak felhasználásával az I. r. vádlott közbejöttével.
[73] Az előny fogalmát a joggyakorlat a lehető legszélesebben értelmezi. Előnyt jelent mindaz a helyzet, amely a korábbihoz vagy más lehetőséghez képest kedvezőbb.
[74] A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény (1992. évi LXVI. törvény) 17. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) pontja és 19. § (1) bekezdés a) pontja az állampolgárok számára is lehetővé teszi kérelemre – de kizárólag a felhasználás céljának és jogalapjának igazolása mellett – a névről, lakcímről, értesítési címről való felvilágosítás adását a nyilvántartást végző szerv részéről.
[75] A kérelem teljesítése (még akkor is, ha a kért adat az adott nyilvántartásban nem szerepel) díjköteles; a díjakat a 16/2007. (III. 13.) IRM-MeHVM együttes rendelet határozza meg. Eszerint akkor nem kell díjat fizetni, ha az adatigénylő a saját vagy korábbi adatairól kap tájékoztatást a nyilvántartást végző szervtől [23. § (4) bek.].
[76] Az, hogy egy bizonyos személy – jelen esetben a II. r. vádlott – tulajdonában álló ingatlanban rajta kívül ki van bejelentkezve, nyilvánvalóan nem saját adat. A személyes adat ugyanis mindig a természetes személyhez – nem pedig például ingatlanhoz – kapcsolódik. Így erre a díjmentesség sem vonatkozik. Az más kérdés, hogy amennyiben a jogosult az ingatlanhoz fűződő tulajdonjogát és azt igazolja, hogy az oda bejelentkezett személy ténylegesen nem lakik ott, az onnan való törlésére irányuló, ún. lakcím fiktívvé nyilvánítása iránti eljárás már valóban díj- és illetékmentes.
[77] Ehhez a szabályozáshoz, illetőleg az annak megfelelő joghelyzethez (kérvényezési lehetőséghez) képest nyilvánvalóan előnyös helyzet, ha valaki díjfizetés, a jogszerű igazolások és eljárás nélkül jut hozzá másnak a bejelentett lakcímadatához.
[78] Ekként pedig az I. r. vádlott kötelességszegő magatartása jogtalan előnyszerzést célzott.
[79] Nem mond mindennek ellent az sem, hogy bizonyos esetekben a lakcímre (székhelyre) vonatkozó adatok a NAV internetes honlapján bárki által is kereshetők. Az adott információ törvényes úton való beszerzésének elvi lehetősége ugyanis – ha az előnyszerzési célzat egyébként fennáll – közömbös (BH 2014.360.).
[80] Jelen esetben pedig még azt is figyelembe kell venni, hogy a NAV honlapján csak egyes adatbázisokban, de nem valamennyi adatbázisban lehet keresni személyekre és lakcímükre. Így például az egyes adóalanyok, adóhiányosok, hátralékosok, végrehajtás alatt állók stb. adatbázisából nyerhető a név – vagy a név egy részének – ismeretében bárki által adat azok székhelyére vagy lakcímére vonatkozóan is. Amennyiben a keresett személy ebben az adatbázisban nem szerepel (mert pl. nem áfaköteles adózó), a lakcíme sem kereshető, nem található, de a vállalkozás (vállalkozó) székhelye sem szükségképpen azonos a mögötte álló magánszemély állandó bejelentett lakcímével.
[81] A bárki által történő lakcím-adatszerzés tehát ezen az úton meglehetősen esetleges, azt feltételezi, hogy az a személy szerepeljen a NAV bárki által kereshető adatbázisában, továbbá vállalkozásának székhelye és állandó lakcíme azonos.
[82] Ezzel szemben a NAV munkatársa – jogosultsága keretei között vagy azt túllépve – valamennyi adatbázishoz, így a polgárok személyi, lakcím és értesítési cím adatait tartalmazó nyilvántartáshoz is hozzáférhet.
[83] Az I. r. vádlott kötelességszegő magatartásának jogtalan előnyszerzési célzatát egyébként mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy – amennyiben a nyilvánosan hozzáférhető adatbázisokból ugyanolyan bizonyossággal és egyszerűséggel megszerezhető lett volna a kért adat – az I. r. vádlott II. r. vádlott kérése teljesítésének többszöri halogatása, illetve a munkahelyéről való távollétére való hivatkozás helyett egyszerűen közölhette volna a II. r. vádlottal az általa is elérhető nyilvántartás internetes címét, illetve maga is megnézhette volna azt – akár otthonról, akár a munkahelyéről – a nyilvános adatbázisban. Ehelyett a NAV más célra létrehozott, csak a jogosultak által elérhető adatbázisaiban keresett; aminek az indoka így csak a biztos adatszerzés, valamint az igazolások beszerzésével járó utánajárás és a költségkihatások elkerülése lehetett.
[84] A cselekmény társadalomra veszélyessége sem hiányzik. Kétségtelen, hogy a II. r. vádlott egy akkor még csak vélt – később valósnak bizonyult – jogellenes állapot méltányolható magánérdekéből fakadó megszüntetése végett, az I. r. vádlott pedig ennek ismeretében, ugyanezen okból járt el. Ugyanakkor ennek könnyítése végett a hivatalos helyzet, illetve a hivatalos személyhez fűződő személyes ismeretség kihasználása a többi, hasonló helyzetbe kerülő, és a jogszerű eljárás szerint igazolások beszerzésére, valamint díjfizetésre kötelezett polgár helyzetéhez képest jelent jogtalan előnyt.
[85] Ekképpen a III. tényállási pont kapcsán a hivatali visszaélés bűntette maradéktalanul, tényállásszerűen megvalósult.
[86] Mivel azonban az I. r. vádlott más természetes személy (M. L.) személyes adatát szerezte meg, és adta át jogosulatlanul a II. r. vádlottnak, a 3/2007. BJE határozatban kifejtettekre is tekintettel a Kúria vizsgálta azt is, hogy csak a hivatali visszaélés, vagy – a hivatali visszaélés tényállási elemeit magában foglaló – másik bűncselekmény, a személyes adattal visszaélés (Btk. 219. §), esetleg halmazat róható-e az I. r. vádlott terhére.
[87] A személyes adattal visszaélés és a hivatali visszaélés viszonyában az előbbivel, a személyes adattal visszaélés hivatalos személykénti elkövetését kell összevetni.
[88] Kétségtelen, ha a hivatalos személy haszonszerzésben konkretizálódó jogtalan előnyszerzést vagy károkozási céllal személyes adattal a Btk. 219. § (1) bekezdés a) pontja szerinti módon visszaél, úgy szükségképpen megvalósítja a személyes adattal visszaélést (specialitás elve).
[89] Ha azonban a hivatalos személy személyes adattal nem jogtalan haszonszerzés végett (vagy nem jelentős érdeksérelmet eredményezve) él vissza, hanem ettől eltérő előnyszerzési vagy hátrányokozási célzat vezérli, úgy a személyes adattal visszaélés – ezen tényállási elemek hiányában – nem valósulhat meg, viszont a Btk. 305. § szerinti bűncselekmény igen (BH 2013.146).
[90] Miután az I. r. vádlottat cselekményénél haszonszerzési célzat nem vezette és a személyes adattal visszaélve jelentős érdeksérelmet sem okozott, a III. tényállási pontban írt bűncselekményének minősítése is helyes. Ezért a másodfellebbezés e körben sem vezetett eredményre, ennélfogva ebben a vonatkozásban is a másodfokú bíróság ítélete helybenhagyásának van helye.
[91] Az I. tényállási pontot illető felmentő rendelkezés szükségessé teszi a büntetés kiszabásának teljes körű újraértékelését.
[92] Ennek során a Kúria megállapította, hogy az I. r. vádlott
[93] - bűnösségi köre egy számottevő bűncselekmény tekintetében szűkült,
[94] - rendkívüli enyhítő nyomatéka van a II. tényállási pont tekintetében a vagyoni hátrány vádemelés előtti megtérítésének, akkor is, ha ez nem ad alapot a Btk. 82. § (4) bekezdése szerinti kétfokú, illetve az (5) bekezdés szerinti korlátlan enyhítésre, továbbá
[95] - a III. tényállási pontbeli cselekmény tárgyi súlya – a cselekmény részben méltányolható indítékának és a kötelességszegés súlyának figyelembevétele mellett – csekélyebb.
[96] A részfelmentésre tekintettel a súlyosító körülmények közül mellőzni kellett továbbá a többszörös halmazat ekként történő értékelését, ugyanakkor enyhítő körülményként kellett figyelembe venni a további időmúlást is.
[97] A másik oldalról viszont nem hagyható figyelmen kívül a költségvetési csalás igen hosszú időn keresztül való elkövetése. Igen nagy súlyosító nyomatéka van annak is, hogy a vádlott a cselekmény elkövetésekor egyébként adóellenőri tisztséget viselt; ekként a hivatali feladata éppen az általa semmibe vett adófizetési kötelezettség másokkal való betartatása volt. Az pedig közömbös, hogy a vádlott valós és kitartó munkavégzés ellenében szerezte az adózatlan jövedelmét. Éppen a hivatali minőségénél fogva neki még az átlagos állampolgárnál is jobban tisztában kellett lennie azzal, hogy az ilyen jövedelem is adóköteles, a munka mennyisége és nehézsége adókedvezményre, főként adómentességre nem jogosít.
[98] Mindezeket összevetve a harmadfokú bíróság úgy találta, hogy az e bűnhalmazat folytán egy évtől hét év hat hónapig terjedő büntetési tételkeretek között, de a jóval a Btk. 80. § (2) és (3) bekezdése szerinti középmérték (4 év 3 hónap) alatt kiszabott szabadságvesztés további enyhítésre szorul. Ez azonban – a feltárt súlyosító körülmények mellett – nem terjedhet túl a törvényi (speciális) minimumon, sőt el sem érheti azt. Ezért a harmadfokú bíróság a Btk. 82. § (1)–(3) bekezdéseinek alkalmazására nem látott törvényes okot, és a szabadságvesztés tartamát némileg a törvényi minimum felett határozta meg.
[99] Ugyanezen okokból a harmadfokú bíróság jelentősen – a törvényi középmértékre – mérsékelte a próbaidő tartamát is. E körben kiemelt enyhítő nyomatékkal értékelte az összességében jelentős időmúlást és a vádlott büntetlen előéletét, súlyosítóként viszont a hosszú időn keresztül való elkövetést.
[100] Elsődlegesen a teljes vagyoni hátrány megtérítésére tekintettel a harmadfokú bíróság indokoltnak találta a pénzbüntetés összegének mérséklését is. Ezt pedig oly módon tette meg, hogy a napi tételek számát jelentősen mérsékelte, míg a vádlott vagyoni-jövedelmi viszonyaihoz helyesen igazodó egynapi tétel összegét változatlanul hagyta.
[101] Az előzetes mentesítés mellőzendőségét illetően a Kúria mindenben osztotta a másodfokú ítéletben kifejtetteket.
[102] A bűnügyi költségre vonatkozó vádlotti és védői indítványt a Kúria csak részben osztotta.
[103] A Be. 338. § (1) bekezdés első mondatának első fordulata szerint a bíróság a vádlottat a bűnügyi költség viselésére kötelezi. Ugyanezen törvényhely (2) bekezdése értelmében a vádlottat csak azzal a cselekménnyel, illetőleg a tényállásnak azzal a részével kapcsolatban felmerült bűnügyi költség viselésére lehet kötelezni, amelyre a bűnösségét vagy a felelősségét megállapították. Nem lehet kötelezni annak a bűnügyi költségnek a viselésére, amely – nem az ő mulasztása folytán – szükségtelenül merült fel.
[104] Ebből következően helyesen kötelezték az eljárt bíróságok az I. r. vádlottat azon költség viselésére is, amelyek a nyomozás azon szakaszában keletkeztek, amikor a közölt gyanú még vesztegetésre vonatkozott. Az eljárás ezen szakaszában végzett, költséget keletkeztető nyomozati cselekmények ugyanis olyan tények feltárásához vezettek, melyek a végső soron a vádlott terhére megállapított bűncselekmények ténybeli alapjait jelentették.
[105] Utal a Kúria arra is, hogy a bűnösnek kimondott vádlott a terhére megállapított cselekménnyel összefüggésben csak a szükségtelenül felmerült költség viselésére nem kötelezhető, amibe nem tartozik bele a szükséges, de eredménytelen bizonyítás folytán felmerült költség. Így az I. r. vádlott által fedetten végzett könyvelői tevékenység feltárásához szükséges volt a vádlott rendelkezése alatt álló valamennyi számítógép megvizsgálása, még akkor is, ha a cselekménnyel összefüggő, terhelő adatot nem mindegyik tartalmazott. Ez azonban a számítógépek tartalmának szakértői feltárása nélkül nem lett volna megállapítható.
[106] Az adószakértői vélemény első kiegészítésével kapcsolatban találta a Kúria úgy, hogy annak beszerzésére – ha nem is kizárólagosan, de döntően – a szakértő súlyos tévedése (részben rossz adókulcs alkalmazása) folytán kellett sort keríteni. A szakvélemény második kiegészítését azonban már teljes egészében az újonnan – és jelentős részben az I. r. vádlottól származóan – utóbb felszínre került adatok miatt kellett elkészíttetni. Ezért a harmadfokú bíróság csak az adószakértői vélemény első kiegészítésével felmerült költség kapcsán rendelkezett úgy, hogy azt a Be. 338. § (2) bekezdésére és a Be. 339. § (1) bekezdésére tekintettel az állam viseli.
[107] Az előzőekben kifejtettek szerint a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét az I. r. vádlott vonatkozásában a Be. 398. §-a szerint részben megváltoztatta, a változtatással nem érintett ítéleti rendelkezéseket pedig a Be. 397. § alapján helybenhagyta.
(Kúria Bhar. III. 201/2015.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás