• Tartalom

30/2015. (VII. 7.) OGY határozat

30/2015. (VII. 7.) OGY határozat

a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról1

2015.07.08.

Az Országgyűlés a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépés érdekében,

a) elismerve a mindenkit megillető emberi jogok védelmének fontosságát;

b) határozottan elutasítva a kapcsolati erőszak valamennyi formáját és elkötelezve magát a bántalmazás felszámolásának ügye mellett;

c) kijelentve, hogy a kapcsolati erőszak nem tekinthető magánügynek;

d) megerősítve, hogy a kapcsolati erőszak bűncselekmény, amely komoly fenyegetést jelent a házasság, a család és a gyermekek sérelmére;

e) elismerve, hogy a kapcsolati erőszak aránytalanul érinti a nőket és gyermekeket, és hogy a férfiak is válhatnak kapcsolati erőszak áldozataivá;

f) elismerve, hogy a gyermekek szemtanúként is a kapcsolati erőszak áldozatai;

g) elismerve azt, hogy a kapcsolati erőszak megnyilvánulási formái szélesebb körűek a puszta fizikai erőszaknál;

h) tapasztalva az egyes kormányzati szervek, valamint a kormányzat és a nem kormányzati szervezetek közötti kölcsönös és előremutató együttműködés folytatásának szükségességét;

i) elismerve, hogy a lelki egészségnek össztársadalmi szinten, a családokban is elsőrangú fontossággal kell bírnia;

j) elismerve, hogy a lelki egészség fejlesztése és a mentális zavarok megelőzése fontos társadalmi érdek;

k) figyelembe véve a nemzetközi egyezményeket és ajánlásokat, így különösen

ka) a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló ENSZ egyezményt (1979, New York), amelyet Magyarországon a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról 1979. december 18-án New Yorkban elfogadott egyezmény kihirdetéséről szóló 1982. évi 10. törvényerejű rendelet hirdetett ki,

kb) a Gyermek jogairól szóló ENSZ egyezményt (1989, New York), amelyet Magyarországon a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvény hirdetett ki,

kc) az Európa Tanácsnak a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményét (2011, Strasbourg), (Isztambuli Egyezmény),

kd) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1450 (2000) számú ajánlását: A nők elleni erőszak Európában,

ke) az Európa Tanács Miniszterek Bizottságának R (2002) 5. számú ajánlását a tagállamok felé a nőknek az erőszakkal szembeni védelméről,

kf) az ENSZ Nők Elleni Erőszak Felszámolásáról szóló Nyilatkozatát (1993, New York),

kg) a Nők IV. Világkonferenciájának Cselekvési Programját és Zárónyilatkozatát, (1995, Peking)

a következő határozatot hozza:


1. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a következő nemzeti stratégiai célokat figyelembe véve tegyen intézkedéseket a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépés érdekében:

a) a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépéshez a pénzügyi és humán kapacitásokat a mindenkori költségvetési lehetőségek figyelembevételével szükséges biztosítani,

b) a kapcsolati erőszak elleni eredményes fellépés a kormányzati és nem kormányzati szereplők hatékony együttműködésével lehetséges,

c) kiemelt hangsúlyt kell helyezni a prevencióra, különösen fontos cél a fiatalok áldozattá és elkövetővé válásának megelőzése,

d) az áldozatok védelmét, támogatását, krízis- és erőszakkal fenyegetett helyzetből való eredményes és fenntartható kilépését az áldozatok speciális helyzete szerint szükséges biztosítani, kiemelt figyelemmel a közvetlen vagy közvetett módon áldozattá vált gyermekek érdekeire és jogaira,

e) cél a krízisközpontok és félutas kiléptető házak számának lehetőség szerint a szükségletekhez mérten, a megfelelő földrajzi elosztásra figyelemmel történő biztosítása,

f) törekedni kell olyan szolgáltatások biztosítására, amelyek révén megelőzhető, hogy a kapcsolati problémák erőszakhoz vezessenek,

g) törekedni kell a lelki ellenálló képesség, a megküzdési módok erősítése, fejlesztése, valamint az életvezetési készségek, képességek elsajátítását célzó szolgáltatások biztosítására,

h) törekedni kell az áldozatokkal, elkövetőkkel foglalkozó vagy potenciálisan kapcsolatba kerülő szakemberek képzésének folyamatos biztosítására, különös tekintettel a gyermekvédelmi jelzőrendszerbe tartozó szakemberek képzésére,

i) a bírósági és hatósági eljárások során a kapcsolati erőszak áldozatainak speciális igényeit vegyék figyelembe,

j) ösztönözni szükséges a kapcsolati erőszak elleni küzdelemben való részvételre a társadalom minden tagját, stratégiai cél a tudatosságnövelés,

k) indokolt a társadalom tagjainak ismereteit bővíteni a kapcsolati erőszak esetén igénybe vehető segítségnyújtási lehetőségekről,

l) törekedni kell arra, hogy a kapcsolati erőszak megszüntetése érdekében tett intézkedéseket kutatások, felmérések, adatgyűjtések alapozzák meg, az intézkedések szakmai ellenőrzése rendszeres legyen.

2. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy 2016. december 31-éig vizsgálja felül a kapcsolati erőszak elleni fellépést célzó vagy azzal kapcsolatban célt vagy feladatot meghatározó, jelenleg hatályos kormányzati szintű stratégiákat, és szükség esetén módosítsa azokat az 1. pontban foglalt célokkal összhangban.

3.2

1

A határozatot az Országgyűlés a 2015. június 30-i ülésnapján fogadta el.

2

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére