• Tartalom

331/2015. (XI. 10.) Korm. rendelet

331/2015. (XI. 10.) Korm. rendelet

a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti átalakításával összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos feladat- és hatáskörével kapcsolatos egyes kérdésekről

2015.11.11.

A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 75. § (4a) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti átalakításával összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos közvetlenül irányítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöki hatáskörben eljáró külső kapcsolatokért felelős elnökhelyettesének tevékenységét.

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére