• Tartalom

4/2015. (III. 3.) IM rendelet

4/2015. (III. 3.) IM rendelet

az igazságügyi miniszter által adományozható elismerésekről

2022.09.27.

Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 24. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) Az igazságügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) által alapított elismerés a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, illetve az azt támogató területen végzett kiemelkedő, illetve tartósan magas színvonalú szakmai tevékenység elismeréseként adományozható.

(2)1 Miniszteri elismerésként díj, miniszteri elismerő oklevél és miniszteri dicséret adományozható.

2. §2 A miniszter által adományozható díjak:

a) Deák Ferenc-díj,

b) Moór Gyula-díj,

c) Vladár Gábor Emlékérem,

d) Isépy Tamás Emlékérem,

e) Sulyok Dezső Emlékérem,

f) Victima Protector díj,

g) Az Év Jogi Segítője díj,

h) A Fogyasztóvédelemért Érdemérem.

3. § (1)3 Miniszteri elismerő oklevél és díj adományozását az Igazságügyi Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) állami vezetője és a miniszter irányítása és felügyelete alá tartozó szerv vezetője kezdeményezheti a miniszternél az adományozási alkalmat legalább 30 nappal megelőzően, a jelölt életútjának, illetve tevékenységének rövid ismertetését tartalmazó indokolt kezdeményezéssel.

(2) A határidő után beérkezett kezdeményezést a soron következő adományozási alkalomnál lehet figyelembe venni.

(3) Az előterjesztés tartalmi és formai követelményeit az 1. melléklet tartalmazza.

4. § (1)4 Nem lehet miniszteri elismerő oklevélben és díjban részesíteni azt a személyt,

a) aki ellen fegyelmi eljárás vagy büntetőeljárás van folyamatban,

b) aki jogerős fegyelmi büntetés hatálya alatt áll, vagy

c) akivel szemben bűnösséget megállapító jogerős ügydöntő határozatot hoztak, és még nem mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.

(2)5 A miniszteri elismerő oklevélre és a díjra jelölt az adományozásról szóló kezdeményezés miniszteri döntésre való felterjesztését megelőzően tett, személyes adatai kezeléséhez hozzájáruló nyilatkozata hiányában elismerésben nem részesíthető.

(3) A (2) bekezdés szerinti nyilatkozat formanyomtatványát a 2. melléklet tartalmazza.

5. §6 (1) A miniszteri elismerő oklevélre és a díjra vonatkozó kezdeményezéseket a miniszter által felkért személyekből álló három fős bizottság rangsorolja.

(2) A miniszter a miniszteri elismerő oklevél és a díj adományozásáról a bizottság javaslatának figyelembevételével dönt.

6. §7 (1) A miniszteri elismerő oklevelet és a díjat ünnepélyes keretek között a miniszter, vagy az általa megbízott személy adja át.

(2) A miniszter döntése esetén a miniszteri elismerő oklevél és a díj átadására az e rendeletben meghatározott időponttól eltérő időpontban is sor kerülhet.

7. § Méltatlanná válik a miniszter által adományozott díjra az, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. A méltatlanná vált személytől a miniszter a díjat visszavonja.

8. § Az elismerések adományozásáról, illetve a díjak visszavonásáról rendelkező miniszteri közleményt a minisztérium honlapján, valamint a Hivatalos Értesítőben kell közzétenni.

9. § (1) A miniszter által adományozható elismerésekkel összefüggő kiadások fedezetét a minisztérium igazgatási költségvetésében kell előirányozni.

(2) A miniszteri elismerő oklevélre jelölt személy jutalmazásának fedezetét annak a szervnek a költségvetése biztosítja, amelynek vezetője a jutalmazást kezdeményezi.

(3)8 Elismerés adományozása önmaga, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti közeli hozzátartozója számára senki által nem kezdeményezhető.

2. Egyes elismerésekre vonatkozó rendelkezések

10. § (1) Deák Ferenc-díj az igazságügy területén hosszú időn át kimagasló színvonalú szakmai munkát végző vagy valamely kiemelt fontosságú szakmai feladat végrehajtásában közreműködő, továbbá az emberi jogok, az alkotmányosság, a jogbiztonság mind teljesebb érvényesülésének elősegítése érdekében kimagasló érdemeket szerzett személynek adományozható. A díj kiemelkedő életmű elismeréseként adományozható a minisztérium tevékenységét segítő személynek is. A díj posztumusz is adományozható.

(2) A díj évente legfeljebb 3 fő részére adományozható.

(3)9 A díj átadására a március 15-i és az október 23-i nemzeti ünnep, valamint az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából kerül sor.

(4) A díjazott kisplasztikát és az adományozást igazoló oklevelet kap.

(5) A kisplasztika bronzból készült, magassága 30 cm, Deák Ferenc mellképét ábrázolja. A kisplasztika Rabóczky Judit Rita szobrászművész alkotása.

(6) A díjhoz 1 000 000 Ft összegű pénzjutalom jár. Posztumusz adományozás esetén a díj és a díjjal járó pénzjutalom átvételére a díjazott özvegye, leszármazója vagy a miniszter által megjelölt más hozzátartozója jogosult.

11. § (1) Moór Gyula-díj az életpálya lezárása alkalmával vagy kiemelkedő életmű elismeréseként annak az igazságügyi területen tevékenykedő személynek adományozható, aki szakmai munkáját hosszú ideig kimagasló színvonalon végzi, vagy jelentős érdemeket szerez valamely országos jelentőségű, nagy munkaigényű szakmai feladat végrehajtásában.

(2) A díj évente legfeljebb 3 fő részére adományozható.

(3)10 A díj átadására a március 15-i és az október 23-i nemzeti ünnep, valamint az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából kerül sor.

(4) A díjazott kisplasztikát és az adományozást igazoló oklevelet kap.

(5) A kisplasztika bronzból készült, magassága 30 cm, Moór Gyula mellképét ábrázolja. A kisplasztika Szanyi Borbála szobrászművész alkotása.

(6) A díjhoz 500 000 Ft összegű pénzjutalom jár.

11/A. §11 (1)12 Vladár Gábor Emlékérem az igazságügyi területen végzett kiemelkedő kodifikációs tevékenység elismeréseként adományozható.

(2)13 A díj évente legfeljebb 1 fő részére adományozható.

(3) A díj átadására október 14-én, Vladár Gábor születésnapján kerülhet sor.

(4) A díjazott emlékérmét és az adományozást igazoló oklevelet kap.

(5) A díjhoz 800 000 Ft összegű pénzjutalom jár.

11/B. §14 (1) Isépy Tamás Emlékérem széles körben köztiszteletben álló, kiemelkedő jogászi- közéleti tevékenység elismeréseként adományozható.

(2)15 A díj évente legfeljebb 1 fő részére adományozható.

(3) A díj átadására március 20-án, Isépy Tamás születésnapján kerülhet sor.

(4) A díjazott emlékérmét és az adományozást igazoló oklevelet kap.

(5) A díjhoz 800 000 Ft összegű pénzjutalom jár.

11/C. §16 (1) Sulyok Dezső Emlékérem széles körben köztiszteletben álló, jogászi, valamint a demokratikus jogállamiságért tett tevékenység elismeréseként adományozható.

(2) A díj évente legfeljebb 1 fő részére adományozható.

(3) A díj átadására március 28-án, Sulyok Dezső születésnapján kerülhet sor.

(4) A díjazott emlékérmét és az adományozást igazoló oklevelet kap.

(5) A díjhoz 800 000 Ft összegű pénzjutalom jár.

11/D. §17 (1)18 Victima Protector díj az áldozatsegítési tevékenység körében kimagasló, tartósan magas színvonalú szakmai munkát végző, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állományába tartozó személy részére adományozható.

(2) A díj adományozását – a 3. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően – az országos rendőrfőkapitány kezdeményezheti a miniszternél.

(3) A díj évente legfeljebb 10 fő részére adományozható.

(4) A díj átadására február 22-én, az Áldozatok Világnapján kerülhet sor.

(5) A díjazott emlékérmét és az adományozást igazoló oklevelet kap.

(6) A díjhoz nettó 100 000 Ft összegű pénzjutalom jár.

11/E. §19 (1) Az Év Jogi Segítője díj a tartósan magas színvonalú, kiváló jogi segítői tevékenységet végző ügyvéd részére adományozható.

(2) A díj adományozását – a 3. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően – a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke kezdeményezheti a miniszternél.

(3) A díj évente legfeljebb 2 fő részére adományozható.

(4) A díj átadására a Magyar Ügyvédnapon kerülhet sor.

(5) A díjazott emlékérmét és az adományozást igazoló oklevelet kap.

(6) A díjhoz nettó 100 000 Ft összegű pénzjutalom jár.

11/F. §20 (1) A Fogyasztóvédelemért Érdemérem

a) a fogyasztóvédelem területén végzett tartósan magas színvonalú szakmai tevékenység vagy kiemelkedő életút vagy

b) a fogyasztóvédelmi szakemberképzés területén végzett kimagasló tevékenység

elismeréséért adományozható.

(2) A díj évente legfeljebb 4 fő részére adományozható.

(3) A díj átadására minden év március 15. napján, a fogyasztóvédelmi világnap alkalmából kerülhet sor.

(4) A díjazott érmet és adományozást igazoló oklevelet kap.

(5) Az érem díszdobozban elhelyezett, ezüstből készült, proof kivitelű, átmérője 42,5 mm, vastagsága 3 mm, előlapján a fogyasztóvédelmet szimbolizáló ábra és az „A FOGYASZTÓVÉDELEMÉRT” felirat látható, hátoldalán Magyarország címere helyezkedik el, amelyet az „IGAZSÁGÜGYI MINISZTER” felirat övez.

12. § (1) Miniszteri elismerő oklevél adományozható annak a személynek, aki a szakmai munkáját huzamos ideig színvonalasan végzi, vagy az adott szerv eredményes működése szempontjából fontos szakmai feladat végrehajtásában szerez érdemeket.

(2)21 Az oklevél átadására a március 15-i és az október 23-i nemzeti ünnep, valamint az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából, illetve kiemelkedő szakmai eseményekhez kötötten kerül sor.

(3)22 Az oklevél adományozásával a díjazott másfél havi illetményének, de legalább a mindenkori kormánytisztviselői illetményalap tizenötszörösének megfelelő összegű pénzjutalom jár.

(4)23

12/A. §24 (1) Miniszteri dicséret adható annak a minisztérium állományába tartozó személynek, aki kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtott.

(2) Miniszteri dicséret átadására kéthavonta kerülhet sor.

(3) A miniszteri dicséret átadását állami vezető kezdeményezheti a miniszternél a jelölt kiemelkedő szakmai teljesítményének rövid ismertetését tartalmazó indokolással.

(4) Miniszteri dicséretben a jelölt akkor részesíthető, ha hozzájárul ahhoz, hogy a miniszteri dicséret adományozásáról szóló miniszteri közlemény a minisztérium honlapján, valamint a Hivatalos Értesítőben közzétételre kerüljön.

(5) A miniszteri dicséret adományozásával legfeljebb a díjazott egy havi illetményének, de legalább a mindenkori kormánytisztviselői illetményalap tízszeresének megfelelő összegű pénzjutalom jár.

3. Záró rendelkezések

13. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

14. §25 E rendeletnek az igazságügyi miniszter által adományozható elismerésekről szóló 4/2015. (III. 3.) IM rendelet módosításáról szóló 4/2018. (I. 18.) IM rendelettel megállapított 11/C. §-a szerinti díj átadására első alkalommal 2018 februárjában kerül sor.

15. §26

1.melléklet a 4/2015. (III. 3.) IM rendelethez


Előterjesztés

AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTERNEK

díj, oklevél adományozására

Név (születési név):
Születési hely, idő:
Anyja neve:
Munkahely:
Munkakör, beosztás (foglalkozás):
Tudományos fokozat:
Lakcíme:
Telefonszáma:
E-mail címe:
Korábbi miniszteri, állami kitüntetései, elismerései:
Az elismerés átadásának javasolt időpontja:

Hivatalos indokolás röviden (sajtóban, honlapon megjelentethető módon):

Szakmai életút, érdemek részletes ismertetése:

Dátum

P. H.

.................................................................
javaslattevő neve/munkaköre/aláírása

2. melléklet a 4/2015. (III. 3.) IM rendelethez

NYILATKOZAT
Alulírott,

1. hozzájárulok ahhoz, hogy a ....................................................... miniszteri elismerés adományozását előkészítő eljárásban az Igazságügyi Minisztérium természetes személyazonosító adataimat (név, születési hely, születés dátuma, anyja neve), lakcím adataimat, valamint az adományozásra irányuló javaslat megalapozásához szükséges személyes adataimat nyilvántartsa.

2. Kijelentem, hogy velem szemben az igazságügyi miniszter által adományozható elismerésekről szóló 4/2015. (III. 3.) IM rendelet 4. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró ok nem áll fenn.

3. Elismerésben részesítésem esetére hozzájárulok nevemnek a Hivatalos Értesítőben, valamint a minisztérium honlapján való közzétételéhez.


Dátum

.......................................................

elismerésre jelölt aláírása

1

Az 1. § (2) bekezdése a 7/2016. (V. 25.) IM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 2. § a 19/2022. (IX. 26.) IM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

3

A 3. § (1) bekezdése a 7/2016. (V. 25.) IM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

4

A 4. § (1) bekezdése a 16/2018. (VI. 22.) IM rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

5

A 4. § (2) bekezdése a 7/2016. (V. 25.) IM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

6

Az 5. § a 7/2016. (V. 25.) IM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

7

A 6. § a 7/2016. (V. 25.) IM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

8

A 9. § (3) bekezdését a 19/2022. (IX. 26.) IM rendelet 4. §-a iktatta be.

9

A 10. § (3) bekezdése a 14/2021. (XI. 25.) IM rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg.

10

A 11. § (3) bekezdése a 14/2021. (XI. 25.) IM rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

11

A 11/A. §-t a 23/2015. (IX. 14.) IM rendelet 2. §-a iktatta be.

12

A 11/A. § (1) bekezdése a 19/2022. (IX. 26.) IM rendelet 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 11/A. § (2) bekezdése a 4/2018. (I. 18.) IM rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

14

A 11/B. §-t a 23/2015. (IX. 14.) IM rendelet 2. §-a iktatta be.

15

A 11/B. § (2) bekezdése a 4/2018. (I. 18.) IM rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

16

A 11/C. §-t a 4/2018. (I. 18.) IM rendelet 2. §-a iktatta be.

17

A 11/D. §-t a 14/2021. (XI. 25.) IM rendelet 2. §-a iktatta be.

18

A 11/D. § (1) bekezdése a 19/2022. (IX. 26.) IM rendelet 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 11/E. §-t a 14/2021. (XI. 25.) IM rendelet 2. §-a iktatta be.

20

A 11/F. §-t a 19/2022. (IX. 26.) IM rendelet 5. §-a iktatta be.

21

A 12. § (2) bekezdése a 14/2021. (XI. 25.) IM rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

22

A 12. § (3) bekezdése a 7/2016. (V. 25.) IM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

23

A 12. § (4) bekezdését a 7/2016. (V. 25.) IM rendelet 9. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

24

A 12/A. §-t a 7/2016. (V. 25.) IM rendelet 7. §-a iktatta be.

25

A 14. §-t a 7/2016. (V. 25.) IM rendelet 9. § b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 4/2018. (I. 18.) IM rendelet 3. §-a iktatta be.

26

A 15. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére