BK ÍH 2015/42.
BK ÍH 2015/42.
2015.06.01.
A kiskorú veszélyeztetése bűntettét valósítja meg az a vádlott, aki két éven át a sértettet rendszeresen bántalmazza, mely hetente több alkalommal történő pofonütést, havi rendszerességgel komolyabb, percekig tartalmazó bántalmazást, hajhúzást, földre rántást, testszerte ütlegelést, alkalmanként a sértett fejének falba verését jelenti, és ezzel a kiskorú sértett erkölcsi fejlődését veszélyezteti [Btk. 208. § (1) bekezdés].
Az első fokon eljárt járásbíróság a 2013. április 23. napján kihirdetett ítéletével a vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 2 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte a korábbi ügyében kiszabott 2 év börtön végrehajtását is.
Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést, felmentés érdekében.
A másodfokon eljáró törvényszék a 2014. február 10. napján kihirdetett ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a vádlottat a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól felmentette bizonyítottság hiányában.
A másodfokú bíróság ítélete ellen az ügyész jelentett be fellebbezést, a vádlott terhére, a másodfokú ítélet megalapozatlansága miatt, annak megváltoztatása, a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása végett. A fellebbviteli főügyészség a fellebbezést azzal a módosítással tartotta fenn, hogy a vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.
Az ítélőtábla az ügyész módosított fellebbezését alaposnak ítélte.
Az irányadó tényállás szerint, a vádlott házasságát a bíróság 2007 májusában felbontotta, és az 1997. november 11. napján született S. T. sértettet nála helyezte el. Ezen időponttól kezdődően a vádlott élettársával együtt nevelte a sértettet.
A vádlott a sértettet, illetőleg másik két korábbi kapcsolatából született nagykorú gyermekét is, amíg vele együtt laktak, az átlagosnál szigorúbban nevelte, gyermekeivel szemben magas elvárásokat támasztott, melyek nem teljesítése esetén különböző hátrányokat, büntetéseket alkalmazott.
A vádlott és a kiskorú sértett kapcsolata 2009. évtől kezdődően romlott meg, amikor a vádlott nagyobb gyermeke, tizennyolcadik életévének betöltésekor, közös otthonukból elköltözött. Ettől kezdődően a vádlott és a sértett között rendszeresek, napi gyakoriságúak voltak a viták, kisebb veszekedések. Hetente többször előfordult, hogy a viták alkalmával a vádlott megpofozta a sértettet, illetőleg havi rendszerességgel fordult elő komolyabb fizikai bántalmazás, pofonütés, a sértett hajának meghúzása, esetleg hajánál fogva a földre lerántása, majd ezt követő testszerte történő ütlegelés. Ritkábban megtörtént az is, hogy a sértett fejét a vádlott az ajtóba vagy a falba verte.
Előbbieket megelégelve a sértett 2011. március 10. napján az esti órákban kialakult vita folytán történt bántalmazást követően másnap reggel, saját akaratából, édesapjához költözött. Ezen alkalommal a sértett a vádlott haragját azzal váltotta ki, hogy nem ette meg a szendvicsét, amely miatt a vádlott egy alkalommal a sértettet megpofozta, a fenekére ütött, és a haját húzta. A jegyző 2011. április 7. napján kelt határozatával a kiskorú sértettet ideiglenes az apánál helyezte el.
A vádlott éveken át fennálló fizikailag és lelkileg bántalmazó viselkedése súlyos mértékben károsította a sértett személyiségfejlődését, a bántalmazások lelki traumát okoztak, mely hosszú távon megnehezíti és gátolja személyiségfejlődését. A sértett a bántalmazó helyzetekben képtelen volt megvédeni magát, ami kiszolgáltatottságot, védtelenséget eredményezett. A vádlott viselkedésével súlyosan veszélyeztette a sértett pszichés, szellemi és érzelmi fejlődését. Fizikailag fájdalmat okozott számára, ami párosult egy negatív érzelmi állapottal. A sértett érzelmi fejlődése a megrázkódtatások, megalázások következtében zavart, miközben erkölcsileg rendkívül rossz példát látott attól a felnőttől, aki nevelte őt, ráadásul azonosulásra alkalmas személyként is élt a sértett lelki szemei előtt.
A vádlott fenti magatartásával súlyosan megszegte a kiskorú neveléséből folyó kötelezettségét, és ezzel a sértett erkölcsi és szellemi fejlődését veszélyeztette.
Az első fokon eljárt járásbíróság hiánytalan és megalapozott tényállást állapított meg, azt a másodfokon eljárt törvényszék is csupán a vádlott személyi körülményei tekintetében egészítette ki. Az elsőfokú ítélet tényállását a másodfokú bíróság is elfogadta, mely tényállást az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével állapította meg, attól eltérő tényállás megállapítására ezért a másodfokú eljárásban nem is kerülhetett sor.
A másodfokú bíróság jogi álláspontja szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott büntetőjogi felelősségét megállapította, mert nem bizonyítható, hogy a vádlott magatartása elérte a büntethetőség fokát, valamint az sem, hogy a sértett testi, érzelmi, értelmi vagy erkölcsi fejlődésének konkrét, közvetlen veszélyeztetettsége alakult ki, mert a szakvélemény is csak absztrakt és távoli következményeket fogalmazott meg. Ezért a vádlottat bizonyítékok hiánya okából felmentette.
A harmadfokú bíróság álláspontja szerint a másodfokú bíróság ezen jogi álláspontja téves.
Irreleváns a másodfokú bíróságnak a kialakult bírói gyakorlatra történő hivatkozása, hiszen a hivatkozott ügyben (BH 1992.623. számú jogeset) közel három év alatt, három esetben került sor a gyermekkorú sértett bántalmazására, de mindhárom esetben a gyermeknek az általános nevelési elvek szerint is igen negatív magatartása motiválta a vádlott cselekményét (kisebb testvérét belelökte az üvegbe; a szüleit megtévesztve, azok engedélye nélkül, felügyelet nélkül kerékpározott a Duna parton; önkényesen átjavította az ellenőrző könyvbe beírt érdemjegyeket).
A jelen ügyben azonban nem eseti bántalmazásról van szó. Az irányadó tényállás szerint a vádlott mindenféle indok nélkül, két éven át rendszeresen bántalmazta a sértettet, amely hetente több alkalommal történő pofonütést, havi rendszerességgel komolyabb, percekig tartó bántalmazást, hajhúzást, földre rántást, testszerte ütlegelést, alkalmanként a sértett fejének falba verését jelentette.
A gyermekvédelemről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 2005. január 1. napja óta hatályban lévő 6. § (5) bekezdése a gyermek bárminemű bántalmazását, testi fenyítését tilalmazza.
Az ítélőtábla álláspontja szerint a vádlott magatartása messze túlmutat a szülői fegyelmezői jogkörön, az nem esetleges, hanem egy két éven át tartó folyamat volt, amely a lelki terroron túl, testi fenyítésben nyilvánult meg.
A sértett elköltözésének időpontjában, azaz 2011. március 10. napján hatályban lévő 1978. évi IV. tv. 195. § (1) bekezdése szerint a kiskorú veszélyeztetése akkor valósul meg, ha a kiskorú nevelésére köteles személy e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi-, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti.
Az elkövetéskori törvény pontos meghatározásának azért van jelentősége, mert az elbíráláskor hatályban lévő Btk. szélesíti a bűnösség körét, és már az érzelmi fejlődés veszélyeztetését is büntetni rendeli.
Annak megállapítása, hogy történt-e súlyos kötelességszegés és ez a sértettet veszélyeztette-e, a jogi értékelés során a bíróság feladata akkor is, ha ennek vizsgálatához szakértő bevonása szükséges. A harmadfokú bíróság álláspontja szerint a két éven át tartó folyamatos, gyakran ok nélküli bántalmazás a szülői kötelesség súlyos megszegésének minősül, és az, hogy ez a sértett erkölcsi fejlődését veszélyeztette, szintén megállapítható. A szakértő a másodfokú ítéletben írtakkal ellentétben azt állapította meg, hogy a vádlott fizikailag és lelkileg bántalmazó viselkedése súlyos mértékben károsította a sértett személyiségfejlődését, az számára lelki traumát okozott, a sértett pszichés traumán esett át, és ez a kiskorú értékrendjét, lelki fejlődését veszélyeztette. A sértett erkölcsi fejlődését tehát konkrétan és közvetlenül veszélyeztette a vádlott magatartása, és a veszélyeztetettséget egyébként mindig a sértett oldaláról kell vizsgálni. Az, hogy felnőttként a sértettnek lesz-e problémája a kapcsolataiban, valóban csak feltételezés, ez azonban már nem a veszélyeztetés, hanem az azon túl beálló káros következmény, a vádlott veszélyeztető magatartásának az esetleges következménye.
A kiskorú veszélyeztetésének bűntette azonban veszélyeztető bűncselekmény. A káros következmény tényleges létrejötte nem feltétele a bűncselekmény megvalósulásának, az csupán súlyosító körülmény lenne. A veszélyeztetés, mint eredmény bekövetkezése pedig kétséget kizáróan megállapítható.
Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság jogi álláspontját osztotta.
A harmadfokú bíróság vizsgálta, hogy az elkövetéskori vagy az elbíráláskori törvényt kell-e alkalmazni.
Az elbíráláskor hatályban lévő törvény tényállása már az érzelmi fejlődés veszélyeztetését is tartalmazza. Figyelemmel azonban arra, hogy a vádlott cselekménye az elkövetéskor és az elbíráláskor hatályban lévő törvény szerint is a sértett erkölcsi fejlődését veszélyeztette, így büntetőjogi felelőssége mindkét törvény szerint megállapítható. A büntetési tétel is azonos a két törvényben, és a büntetés kiszabása során mindkét törvény szerint a középmérték az irányadó.
Ugyanakkor a feltételes szabadságra vonatkozó enyhébb szabályokra figyelemmel az elbíráláskori törvény tesz lehetővé összhatásában kedvezőbb elbírálást, ezért az ítélőtábla azt alkalmazta.
Erre figyelemmel a vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 208. § (1) bekezdésébe ütköző, aszerint minősülő és büntetendő kiskorú veszélyeztetésének bűntettében.
A büntetés kiszabása során az elsőfokú bíróság által értékelt bűnösségi körülményeken túl súlyosítóként értékelte az ítélőtábla, hogy a vádlott a cselekményét huzamosabb ideig valósította meg.
A bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés büntetés, melynek középmértéke három év. A felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatti elkövetésre figyelemmel a vádlottal szemben más büntetés, mint végrehajtandó szabadságvesztés szóba sem jöhet.
A jelentős időmúlásra és arra is figyelemmel, hogy a sértett időközben az édesapjánál került elhelyezésre, így a bűncselekményt lehetővé tevő szituáció megszűnt, indokolt a középmértéktől a vádlott javára eltérni, ezért az ítélőtábla a vádlottat 2 év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtási fokozatát börtönben határozta meg. A cselekmény jellegére, a vádlott előéletére figyelemmel méltatlannak ítélte a közügyek gyakorlásában való részvételre, ezért 3 évre eltiltotta azok gyakorlásától.
(Szegedi Ítélőtábla Bhar.I.169/2014/3.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás