• Tartalom

BK ÍH 2015/43.

BK ÍH 2015/43.

2015.06.01.

2013. július 1. napját követően a bírósági tárgyaláson a tanúvallomást jogosulatlanul megtagadó tanúval szemben rendbírság kiszabására nincs törvényes lehetőség, a tanú cselekménye a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása vétségének minősülhet [Btk. 277; §, Be. 93. §].

A hatályon kívül helyezés folytán megismételt elsőfokú eljárásban a törvényszék ismételten elrendelte J. Z. tanú kihallgatását. Az alapeljárásban a tanú a vádirat szerint az ügy III. r. vádlottja volt, a tárgyalásról azonban lemondott, amelynek következtében vele szemben a törvényszék elkülönítés után, lemondás a tárgyalásról eljárás keretében hozott 2010. évben bűnösséget megállapító és büntetést kiszabó ítéletet.
A törvényszék korábbi, az ítélőtábla végzésével jogerőre emelkedett határozatában megállapította, hogy a tanú a vallomástételt jogosulatlanul tagadta meg, mert azokra a kérdésekre, amelyek nem a terhére megállapított bűncselekményekkel függenek össze, köteles a vallomás-tételre. A Be. 82. § (1) bekezdés b) pontja alapján tanúvallomás megtagadási joga csak azokra a kérdésekre terjed ki, amelyekkel magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná. Ezzel szemben J. Z. tanú a válaszadást minden kérdésre megtagadta.
A tanú ismételt idézését követően a tárgyaláson újra mentességi jogára hivatkozott, és a feltett kérdésekre nem válaszolt. A törvényszék álláspontja szerint a 2015. február 12. napján tartott nyilvános tárgyaláson a tanú jogosulatlanul tagadta meg a vallomástételt, ezért a tárgyaláson meghozott és kihirdetett végzésével a tanút a Be. 93. §-a alapján 100 000 Ft rendbírsággal sújtotta azzal, hogy annak meg nem fizetése esetén a rendbírságot 2000 Ft-onként kell egy-egy napi elzárásra átváltoztatni.
A törvényszék rendbírságot kiszabó végzése ellen J. Z. tanú jelentett be fellebbezést.
A fellebbviteli főügyészség az átiratában a tanú által bejelentett fellebbezést alaposnak ítélve rámutatott arra, hogy jogszabályi alap hiányában a bírósági eljárásban nincs törvényes lehetőség a tanúvallomást jogosulatlanul megtagadó személlyel szemben rendbírság kiszabására. Abban az esetben, ha a tanú a bírósági eljárásban a következményekre történt figyelmeztetés után tagadja meg a vallomástételt, megvalósítja a Btk. 277. §-ában meghatározott bűncselekményt. Emiatt a törvényszék fellebbezéssel támadott végzésének hatályon kívül helyezését indítványozta.
A főügyészségi átiratra tett írásbeli észrevételében J. Z. tanú arra hivatkozott, hogy a vallomástételt az adott eljárási cselekményen nem tagadta meg, kizárólag egy kérdést tett fel neki a bíróság, amelyre történő válaszadással önmaga ellen szolgáltatott volna adatot, illetőleg bizonyítékot, erre figyelemmel a kérdésre nem kívánt válaszolni.
Az ítélőtábla a tanú által előterjesztett fellebbezési kérelmet – egyéb okból – alaposnak találta.
A 2012. évi CCXXIII. törvény 101. §-ával megállapított, és 2013. július 1. napjától hatályos Be. 93. §-a értelmében, amennyiben a tanú az eljárási cselekményen való közreműködést, illetve a nyomozó hatóság vagy az ügyész eljárásában a vallomástételt a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, rendbírsággal sújtható.
A Be. 93. §-ának 2013. július 1. napját megelőző szövegezése általános jelleggel fogalmazta meg a tanúvallomás jogosulatlan megtagadása esetére rendbírság kiszabását, a büntetőeljárás valamennyi szakaszára, amely a fenti módosítással szűkítésre került a nyomozó hatóság és ügyész eljárására.
2013. július 1. napján hatályba lépett a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény, amelynek a 277. §-a értelmében a tanú, aki büntetőügyben a bíróság előtti vallomástételt a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának vétsége miatt elzárással büntetendő.
A Be. és a Btk. fenti törvényhelyeinek egybevetett értelmezése alapján az ítélőtábla a fellebbviteli főügyészség álláspontját megalapozottnak találta abban, hogy a hatályos jogi szabályozás mellett nincs jogszabályi alapja annak, hogy a bíróság előtti eljárásban a tanúvallomást jogosulatlanul megtagadó személlyel szemben rendbírság kiszabására kerüljön sor. A Be. idézett rendelkezése értelmében ugyanis rendbírság kiszabására a tanúvallomást jogosulatlanul megtagadó tanúval szemben csak a nyomozati és az ügyészi szakban van lehetőség. Ehhez képest a bírósági eljárásban a jogkövetkezményekre történt figyelmeztetés után a tanúvallomás tételét jogosulatlanul megtagadó személy a Btk. 277. §-ában meghatározott bűncselekményt követi el, ami miatt vele szemben büntetőeljárás megindításának van helye.
A fentiekre figyelemmel az ítélőtábla a törvényszék fellebbezéssel támadott végzését a Be. 375. § (1) bekezdése alkalmazásával eljárási szabálysértés miatt hatályon kívül helyezte.
(Győri Ítélőtábla Bpkf.81/2015/3.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére