• Tartalom

44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet

44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet

a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről

2022.12.10.

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (2) bekezdés a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 9. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a 4. alcím tekintetében a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) Az Európai Unió Hivatalos Lapja kiegészítésében (Tenders Electronic Daily), a hirdetmények elektronikus napilapjában (a továbbiakban: TED) kell közzétenni az e rendelet 26–32. §-ában meghatározott hirdetményeket.

(2) A „Közbeszerzési Értesítő – a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapjá”-ban (a továbbiakban: Értesítő) kell közzétenni az e rendelet 34. §-ában meghatározott hirdetményeket.

(2a)1 Az Értesítő a Közbeszerzési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) által szerkesztett, a Hatóság honlapján díjmentesen elérhető elektronikus kiadvány.

(3)2 A Hatóság ellenőrzi a hirdetményeket, amennyiben az ellenőrzés kötelező vagy az ajánlatkérő azt kéri. Erre irányuló kérelem esetén a Hatóság ellenőrzi az ajánlatkérő által összeállított, a közbeszerzési eljárás megindításához szükséges egyéb közbeszerzési dokumentumokat (a továbbiakban: közbeszerzési dokumentumok) is.

(4) A hirdetmények megküldése alatt a TED-en vagy az Értesítőben közzéteendő hirdetményeknek az ajánlatkérő által a Hatóság részére történő megküldését kell érteni. Az Értesítőben közzéteendő hirdetmények esetében a hirdetmény feladásának időpontja megegyezik a megküldés időpontjával, míg a TED-en közzéteendő hirdetmények esetében a feladás időpontja a hirdetménynek a Hatóság által történő közzétételre feladás ideje.

2. §3 Az Értesítő szerkesztését, kiadását, a hirdetmények kezelését, ellenőrzését, közzétételét és a TED-en közzéteendő vagy az ajánlatkérő által abban közzétenni kért hirdetmények közzétételre feladását a Hatóság látja el.

3. § Az Értesítő a Hatóság által meghatározott rendszerességgel jelenik meg. Az Értesítő szerkesztése és kiadása során biztosítani kell a hirdetményeknek a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényben (a továbbiakban: Kbt.) és e rendeletben meghatározott határidőknek megfelelő közzétételét.

4. § Ahol e rendelet közbeszerzést említ, azon koncessziós beszerzési eljárást és tervpályázatot is megfelelően érteni kell.

2. A hirdetmények megküldése, feladása, javítása, visszavonása, valamint a hirdetmények TED-en történő közzétételre való feladása

5. §4 (1) Az ajánlatkérőnek a 26–32. § szerinti hirdetményeket az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló kormányrendeletben foglaltak szerint – a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett, egységes, elektronikus közbeszerzési rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével, a Hatóságon keresztül – kell megküldenie az Európai Unió Kiadóhivatalának (a továbbiakban: Kiadóhivatal).

(2)5 Ha a Kbt. rendelkezéseinek megfelelően az EKR tartós üzemzavara vagy működési hiba miatt az (1) bekezdés szerinti hirdetményeket a Hatóságon keresztül, közvetlenül a Hatóság által üzemeltetett informatikai rendszer igénybevételével kell megküldeni a Kiadóhivatalnak, az ajánlatkérő a Hatóság által üzemeltetett informatikai rendszerben regisztrációra köteles.

(3) Az ajánlatkérőnek a 34. § szerinti hirdetményeket az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló kormányrendeletben foglaltak szerint – az EKR igénybevételével – kell megküldenie a Hatóságnak.

(4)6 Ha a Kbt. rendelkezéseinek megfelelően az EKR tartós üzemzavara vagy működési hiba miatt a (3) bekezdés szerinti hirdetményeket a Hatóságon keresztül, közvetlenül a Hatóság által üzemeltetett informatikai rendszer igénybevételével kell megküldeni a Hatóságnak, az ajánlatkérő a Hatóság által üzemeltetett informatikai rendszerben regisztrációra köteles.

5/A. §7 (1) Hirdetményt közzétételre csak az az ajánlatkérő küldhet meg, illetve hirdetményben ajánlatkérőként csak olyan szervezet szerepelhet, amely a Kbt. 26. § (1) bekezdése szerinti értesítési kötelezettségének – legkésőbb a hirdetmény Hatóság részére történő megküldése előtt két munkanappal – eleget tett.

(2) Az ajánlatkérőnek minősülő szervezetek esetében a Kbt. 26. § (1) bekezdése szerinti kötelezettség teljesítése az ajánlatkérő felvételére, adatváltozására, illetve törlésére irányuló kérelemmel az EKR-ben történik.

(3) A Hatóság a (2) bekezdés szerinti kérelmet haladéktalanul, de legkésőbb annak beérkezésétől számított egy munkanapon belül bírálja el.

(4) Ha a (2) bekezdés szerinti kérelemben foglaltak megfelelnek a Kbt., illetve a vonatkozó jogszabályok szerinti követelményeknek, a Hatóság a kérelmet jóváhagyja.

(5) Ha a (2) bekezdés szerinti kérelemben foglaltak hiányosak, vagy nem felelnek meg a Kbt., illetve a vonatkozó jogszabályok szerinti követelményeknek, a Hatóság a kérelmet elutasítja, és erről az ajánlatkérőt haladéktalanul, de legkésőbb egy munkanapon belül tájékoztatja, megjelölve az elutasítás indokát. Az elutasított kérelem esetében ajánlatkérő jogosult javított kérelmet benyújtani, melyben az elutasítás indokaként megjelölt hiányosságot vagy a Kbt.-nek, illetve végrehajtási rendeleteinek nem megfelelő tartalmat javítja.

(6) A (2)–(5) bekezdésben foglalt rendelkezések a Kbt. 26. § (1) bekezdésben foglalt kivétel alá tartozó ajánlatkérők esetében is megfelelően alkalmazandók.

6. §8 (1) A hirdetmények TED-en történő közzétételre való feladását, illetve az Értesítőben történő közzétételét a Hatósághoz megküldött kérelemmel kell kezdeményezni.

(2)9 A kérelmet és mellékleteit – az 5. § (2) és (4) bekezdésében meghatározott esetek kivételével – az EKR-ben kell létrehozni és az EKR-en keresztül kell a Hatóság részére megküldeni.

(3)10 A (2) bekezdés szerint kell eljárni azokban az esetekben is, ha az elektronikus kommunikáció az EKR-től eltérő informatikai rendszerben történik, vagy az elektronikus úton történő kommunikáció az eljárásban nem kötelező.

(4) A hirdetmény közzétételre való feladására vagy közzétételére irányuló kérelmet az ajánlatkérő vagy képviselője (a továbbiakban: kérelmező) nyújthatja be a Hatósághoz. Ha a kérelmet az ajánlatkérő nevében más személy vagy szervezet nyújtja be, úgy kell tekinteni, hogy ő az ajánlatkérő által meghatalmazott, és az ajánlatkérőnek küldendő iratokat a Hatóság e személynek vagy szervezetnek is megküldi. Az e bekezdés szerinti meghatalmazott szervezetek megbízott szervezetként kötelesek regisztrációra a Hatóság által üzemeltetett informatikai rendszerben.

(5) A kérelemhez mellékelni kell

a) a közzétenni kívánt hirdetményt,

b) a 9. § (1) bekezdés szerinti esetben a minőségellenőrzési tanúsítványt,

c) a 9. § (4) bekezdés szerinti dokumentumot, valamint

d) a közbeszerzési dokumentumokat, ha a kérelmező a közbeszerzési dokumentumok ellenőrzését is kéri, feltéve, hogy a Kbt. szerint ajánlatkérőnek az érintett közbeszerzési dokumentumokat az eljárást megindító felhívás közzétételétől rendelkezésre kell bocsátania.

(6) A kérelemnek tartalmaznia kell

a) az ajánlatkérők nyilvántartásában az ajánlatkérőt megjelölő azonosító számot, feltéve, hogy az ajánlatkérő ilyen azonosító számmal rendelkezik;

b) azt, hogy az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése alapján tartozik annak a hatálya alá, ideértve a Kbt. 5. § (4) bekezdése szerinti önkéntes vagy szerződésben vállalt kötelezettség, illetve jogszabály kötelezése alapján történő alkalmazás esetét is;

c) azt, hogy az ajánlatkérő a Kbt. mely része, illetve fejezete szerinti eljárást alkalmazza;

d) az adott közbeszerzés forintban kifejezett becsült értékét, szükség szerint utalva a Kbt. 19. § (3) bekezdésére;

e) annak megjelölését, hogy a kérelem az Értesítőben vagy a TED-en történő közzétételt kezdeményezi;

f) ha a kérelmező olyan hirdetmény közzétételét kéri az Értesítőben vagy a TED-en, amelynek közzététele a Kbt. szerint nem kötelező, ezt a körülményt is;

g) ha a kérelmező a közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges közbeszerzési dokumentumok Hatóság általi ellenőrzését kéri, az erre való utalást és az ellenőrizni kért közbeszerzési dokumentumok megnevezését;

h) a kérelem és a hirdetmény, illetve a közbeszerzési dokumentumok megküldésének napját;

i) ha a hirdetmény ellenőrzése nem kötelező, akkor annak közlését, hogy a kérelmező kéri vagy nem kéri a hirdetmény ellenőrzését;

j) ha a hirdetmény ellenőrzése kötelező, vagy azt a kérelmező kéri, és az ellenőrzési díjjal kapcsolatban mentességre jogosult, ennek közlését;

k) a Kbt. 75. § (4) bekezdése alapján, ha a Kbt. 41/C. § (1) bekezdésében foglalt valamely ok miatt az ajánlatok bontására nem az EKR-ben kerül sor, az eljárást megindító hirdetmény esetén a rendelkezésre álló fedezet összegét.

(7) A kérelem és a hirdetmény, illetve a közbeszerzési dokumentumok kézhezvételét a Hatóság a kézhezvétel napján, elektronikus úton visszaigazolja a kérelmezőnek.

7. § (1)11 A kérelmező a Hatósághoz megküldött kérelem, hirdetmény, illetve a közbeszerzési dokumentumok tartalmát érintő javítást kezdeményezhet a hirdetmény, illetve a közbeszerzési dokumentumok ismételt, teljes terjedelemben történő megküldésével.

(2)12 A hirdetmény, illetve a közbeszerzési dokumentumok javítására irányuló kérelmet, a javított hirdetményt, illetve a közbeszerzési dokumentumokat legkésőbb a hirdetmény 19. § (1) bekezdés szerinti feladásáig, illetve a 34. § szerinti hirdetmények esetében addig az időpontig lehet benyújtani a Hatósághoz, amíg a hirdetmény az elektronikus rendszer visszajelzése alapján „közzétehető” státuszba kerül.

(3) A hirdetmény megküldése – az Értesítőben közzéteendő hirdetmények esetében egyben a feladása – napjának a javított hirdetmény megküldésének napja minősül.

(4) A javított kérelem, illetve hirdetmény vonatkozásában a 6. § és 9–22. § megfelelően alkalmazandó.

8. § (1) A kérelmező a közzétételi kérelmét visszavonhatja.

(2)13 A közzétételi kérelem visszavonására irányuló kérelmet legkésőbb a hirdetmény 19. § (1) bekezdés szerinti feladásáig, illetve a 34. § szerinti hirdetmények esetében addig az időpontig lehet benyújtani a Hatósághoz, amíg a hirdetmény az elektronikus rendszer visszajelzése alapján „közzétehető” státuszba kerül.

(3)14 A közzétételi kérelem visszavonására irányuló kérelem benyújtására a 6. § megfelelően alkalmazandó.

3. A hirdetmények ellenőrzése

9. § (1)15 A közbeszerzési eljárást megindító felhívás, a koncessziós beszerzési eljárást megindító felhívás, a tervpályázati kiírás, a közbeszerzési eljárást meghirdető hirdetmény és a koncessziós eljárást meghirdető hirdetmény ellenőrzése kötelező, kivéve, ha a kérelmező csatolja kérelméhez az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló jogszabály alapján az uniós támogatásból megvalósuló közbeszerzések közbeszerzési jogi minőségellenőrzéséért felelős szervezet által kiállított közbeszerzési minőségellenőrzési tanúsítványt.

(2) Az (1) bekezdés szerinti hirdetmények módosítását, vagy az ajánlattételi – több szakaszból álló eljárásban részvételi – határidő és a pályaművek benyújtására vonatkozó határidő meghosszabbítását tartalmazó hirdetmény ellenőrzése kötelező. Amennyiben a hirdetmény kizárólag az (1) bekezdés szerinti hirdetmények és tervpályázati kiírás visszavonására irányul, annak ellenőrzése nem kötelező.

(3) Az eljárás eredményéről és a tervpályázati eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmények ellenőrzése kötelező.

(4)16 A szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmények ellenőrzése kötelező, kivéve ha a kérelmező csatolja kérelméhez a külön jogszabály alapján az uniós támogatásból megvalósuló közbeszerzések közbeszerzési jogi minőségellenőrzéséért felelős szervezet által kiállított, a szerződésmódosítás jogszerűségével kapcsolatos megállapításokat tartalmazó dokumentumot.

(5)17 Az (1)–(4) bekezdésben nem szereplő hirdetmények és a közbeszerzési dokumentumok ellenőrzése nem kötelező, azonban azt a kérelmező – az (1) bekezdés, illetve a (2) bekezdés második mondata szerinti esetekben is – kérheti.

10. §18 (1) A Hatóság a hirdetmény közzétételére irányuló kérelmet először abból a szempontból vizsgálja meg, hogy az megfelel-e a 6. § (2) vagy (3) bekezdése szerinti követelményeknek. Ha a kérelem és mellékletei nem felelnek meg a 6. § (2) vagy (3) bekezdése szerinti követelményeknek, a Hatóság a kérelem beérkezésétől számított két munkanapon belül elektronikus úton felhívja az ajánlatkérőt a dokumentum ismételt benyújtására.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat a közzétételi kérelem javítására, visszavonására irányuló, valamint a helyesbítési kérelemre is megfelelően alkalmazni kell.

(3) Valamennyi megküldött kérelem és hirdetmény, illetve a közbeszerzési dokumentumok megküldését követő két munkanapon belül a Hatóság megvizsgálja, hogy a hirdetmény szerinti ajánlatkérőnek a kérelem, illetve a hirdetmény szerinti adatai megegyeznek-e az ajánlatkérők nyilvántartása szerinti adatokkal.

(4) Ha az ajánlatkérő ajánlatkérők nyilvántartása szerinti adatai eltérnek a kérelem vagy a hirdetmény szerinti adataitól, akkor a Hatóság a kérelmezőt hiánypótlásra hívja fel, és tájékoztatja, hogy a hirdetmény csak a hiánypótlási kötelezettség teljesítését követő egy munkanap elteltével küldhető meg. A hiánypótlási felhívásra és a hiánypótlásra a 11. § (1) bekezdése, illetve a 12. § (1) bekezdése megfelelően alkalmazandó.

(5) A Hatóság a (4) bekezdés hatálya alá nem tartozó kérelmet a megküldését követő két munkanapon belül az alábbi szempontok szerint is megvizsgálja, és a következő intézkedéseket teszi:

a) ha a kérelemben a kérelmező úgy nyilatkozott, hogy nem kéri a hirdetmény ellenőrzését, és a kérelem alapján megállapítható, hogy a hirdetmény ellenőrzése nem kötelező, akkor a Hatóság a 19. § (1) bekezdése vagy a 21. § (1) bekezdése szerint jár el;

b) ha a kérelem hiányosságai miatt nem állapítható meg, hogy a hirdetmény ellenőrzése kötelező-e, vagy hogy a kérelmező kéri-e a hirdetmény, illetve a közbeszerzési dokumentumok ellenőrzését, akkor a Hatóság a kérelmezőt a kérelem megküldését követő két munkanapon belül felhívja a kérelem 7. § szerinti javítás keretében öt munkanapon belül történő kiegészítésére, a 7. § (2) bekezdése szerinti határidő ebben az esetben nem alkalmazandó;

c) ha a hirdetmény ellenőrzése a 9. § (1)–(4) bekezdése szerint kötelező, vagy a kérelemben a kérelmező úgy nyilatkozott, hogy kéri a hirdetmény, illetve a közbeszerzési dokumentumok ellenőrzését, akkor a Hatóság a (8) bekezdés és a 11. § szerint jár el.

(6) A kérelem (5) bekezdés b) pontja szerinti kiegészítésének elmaradása esetén, vagy ha a határidőben kiegészített kérelem alapján sem áll elegendő adat rendelkezésre annak megállapításához, hogy a hirdetmény ellenőrzése kötelező-e, vagy hogy a kérelmező kéri-e a hirdetmény, illetve a közbeszerzési dokumentumok ellenőrzését, a kérelmet visszavontnak kell tekinteni. Erről a tényről a Hatóság a kérelmezőt elektronikus úton, valamint a határidőn belül megküldendő hirdetmények esetében a Hatóság elnökét haladéktalanul írásban tájékoztatja, továbbá az esetlegesen befizetett díj visszautalásáról a 14. § szerint intézkedik.

(7) Ha a határidőben kiegészített kérelem tartalmazza az (5) bekezdés a) vagy c) pontja szerinti információkat, akkor azzal és a hirdetménnyel, illetve a közbeszerzési dokumentumokkal kapcsolatban a Hatóság az (5) bekezdés a) vagy c) pontja szerint jár el. Ebben az esetben a kérelem és a hirdetmény megküldése – az Értesítőben közzéteendő hirdetmények esetében egyben a feladása – napjának a kérelem kiegészítésének napja minősül.

(8) A Hatóság az (5) bekezdés c) pontjában foglalt esetben a kérelmet és a hirdetményt, illetve erre irányuló kérelem esetén a közbeszerzési dokumentumokat a megküldésétől számított két munkanapon belül az alábbi szempontok szerint is ellenőrzi:

a) a kérelem tartalmazza-e a 6. § (6) bekezdésében foglaltakat;

b) a 6. § (6) bekezdés j) pontja szerinti, az ellenőrzési díjjal kapcsolatban mentességre való jogosultság megalapozottságát;

c) az ellenőrzési díj jóváírásra került-e a 13. § (3) bekezdése szerinti számlán;

d) a hirdetmény, illetve a közbeszerzési dokumentum megfelel-e a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak;

e) ha a Kbt. a hirdetmény megküldésére határidőt határoz meg, a hirdetmény megküldésére sor került-e a határidőn belül.

11. § (1)19 Ha a Hatóság megállapítja, hogy a kérelem vagy a hirdetmény, illetve az ellenőrzött közbeszerzési dokumentum nem felel meg a 10. § (8) bekezdés a)–e) pontjának valamelyikében foglaltaknak, a kérelmezőt – a hiány, illetve a jogszabályba ütköző előírás megjelölése mellett – a kérelem megküldését követően legkésőbb két, a közbeszerzési dokumentumok és azok módosítása esetében öt munkanapon belül elektronikus úton hiánypótlásra hívja fel.

(2)20 A hiánypótlásra történő felhívást a Hatóság elektronikus úton küldi meg a kérelmezőnek.

(3)21 A hiánypótlásra történő felhívásban a Hatóság tájékoztatást ad arról, hogy ha a felhívás alapján megküldött hirdetmény, illetve az ellenőrzött közbeszerzési dokumentum ismét nem felel meg a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak, a hirdetmény a megküldött tartalommal fog megjelenni.

(4)22 A hiánypótlásra történő felhívásban a Hatóság új kérelem és hirdetmény benyújtására hívja fel a kérelmezőt, ha a Hatóság ellenőrzési eljárását nem a megfelelő hirdetmény tekintetében kezdeményezte. A Hatóság a hiánypótlásra történő felhívásban tájékoztatást ad arról is, hogy az ellenőrzési díj összegének a 13. § (2) bekezdése szerinti mértéket a hiánypótlási felhívás alapján megküldött hirdetmény tekintetében kell elérnie.

(5)23 Ha a hirdetmény, illetve az ellenőrzött közbeszerzési dokumentum megfelel a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak, de az ellenőrzési díj nem vagy nem az előírt mértékben került befizetésre, a Hatóság a kérelmezőt a befizetendő ellenőrzési díj összegének meghatározásával hívja fel hiánypótlásra.

(6)24 A hiánypótlásra történő felhívásban a Hatóság tájékoztatást ad a 12. § (1) bekezdése szerinti, a hiánypótlásra nyitva álló határidőről is.

(7)25 A hiánypótlásra történő felhívásban a Hatóság tájékoztatja a kérelmezőt, ha a 6. § (6) bekezdés j) pontja szerint közölt ellenőrzési díjjal kapcsolatban a mentességre jogosultság nem megalapozott.

(8)26 Ha a Hatóság a hiánypótlásra történő felhívás megküldését követően megállapítja, hogy a hiánypótlásra történő felhívás tartalma valótlan vagy részben valótlan, a hiánypótlási felhívást kijavítja, módosítja vagy visszavonja.

(9) A hiánypótlási felhívás kijavítására, módosítására a 11. § (1) bekezdés és 12. § (6) bekezdés a) pontja, a visszavonására a 11. § (1) bekezdése, 12. § (6) bekezdés a) pontja, 19. § (1) bekezdése és 21. § (1) bekezdése megfelelően alkalmazandó. A hiánypótlási felhívás kijavítására, módosítására vagy visszavonására a 19. § (1) bekezdés szerinti feladásig, illetve 21. § (1) bekezdés szerinti közzétételig van lehetőség.

(10)27 Amennyiben a Hatóság megállapítja, hogy a kérelem és a hirdetmény, illetve a közbeszerzési dokumentumok egy korábban megküldött kérelemmel azonos tartalommal ismételten (duplikáltan), vagy tévedésből kerültek megküldésre, a kérelmet – feltéve, hogy azt a kérelmező nem vonta vissza – visszavontnak tekinti, és erről kérelmezőt öt munkanapon belül elektronikus úton tájékoztatja.

(11)28 Ha a Hatóság a nyilvántartása alapján észleli, hogy a Kbt.-ben meghatározott határidőn belül az ajánlatkérő nem tett eleget a hirdetmény megküldésére vonatkozó kötelezettségének, elektronikus úton felhívja az ajánlatkérőt a hirdetmény megküldésére.

12. § (1) A kérelemmel, a hirdetménnyel, illetve az ellenőrzött közbeszerzési dokumentumokkal kapcsolatos hiányokat a kérelem, a hirdetmény, illetve a közbeszerzési dokumentumok ismételt, teljes terjedelemben való megküldésével a hiánypótlásra történő felhívás feladásától számított

a) tíz napon belül kell pótolni azokban az esetekben, amikor a Kbt. a hirdetmény megküldésére határidőt határoz meg;

b) tizenöt napon belül kell pótolni, ha a Kbt. a hirdetmény megküldésére határidőt nem határoz meg.

(2) Ha a hiánypótlásra nyitva álló határidő utolsó napja nem munkanapra esik, a határidő az ezt követő legközelebbi munkanapon jár le.

(3)29 A hiánypótlásra nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén a Hatóság a kérelmet visszavontnak tekinti, és erről a kérelmezőt elektronikus úton – továbbá az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a Hatóság elnökét írásban – öt munkanapon belül tájékoztatja.

(4)30 A (3) bekezdés szerinti esetben, ha a hirdetmény ellenőrzése kötelező volt, vagy azt a kérelmező kérte, és a 13. § szerinti hirdetményellenőrzési díj megfizetésére nem került sor, a hirdetményellenőrzésért felelős szervezeti egység felhívja a kérelmezőt – a (3) bekezdés szerinti tájékoztatással egyidejűleg – a hirdetményellenőrzési díj 14. § b) pont szerinti mértékkel csökkentett befizetésére.

(5) A hiánypótlásra történő felhívás alapján megküldött kérelem, illetve hirdetmény esetében a hirdetmény megküldése – az Értesítőben közzéteendő hirdetmények esetében egyben a feladása – napjának az ismételt megküldés napja minősül.

(6) Amennyiben a hiánypótlásra történő felhívás alapján

a)31 az ajánlatkérő az eredetileg vagy a hiánypótlásra történő felhívás alapján megküldött hirdetménnyel, illetve a közbeszerzési dokumentumokkal kapcsolatban az ellenőrzési díjat ismételten nem vagy nem az előírt mértékben fizette be, a Hatóság erről a tényről a kérelmezőt a hirdetmény megküldésétől számított két munkanapon belül elektronikus úton tájékoztatja; az ismételt hiánypótlásra az (1)–(5) bekezdésben foglaltak megfelelően alkalmazandóak;

b)32 a megküldött hirdetmény, illetve az ellenőrzött közbeszerzési dokumentum ismét nem felel meg a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak, a Hatóság a hirdetményt a 11. § (3) bekezdésének megfelelően teszi közzé.

(7)33 A (6) bekezdés b) pontja szerinti esetben az Értesítőben közzéteendő hirdetmények esetén a Hatóság a hirdetmény Értesítőben történő közzététele napján, a TED-en közzéteendő hirdetmények esetében a hirdetmény TED-en történő közzététele napján írásban tájékoztatja a Hatóság elnökét.

(8)34 Ha a hiánypótlásra történő felhívás alapján az ajánlatkérő más eljárási rendet vagy más eljárásfajtát választ, vagy a hirdetmény tartalmát a felhívásban foglalt észrevételeken túl jelentősen megváltoztatja, azt a Hatóság új hirdetménynek tekinti, és a kérelmezőt a 11. § (4) bekezdése szerint ismételten hiánypótlásra hívja fel a hirdetmény megküldésétől számított két, ha a kérelmező a közbeszerzési dokumentumok ellenőrzését is kéri, öt munkanapon belül.

4. 35 Az ellenőrzési díj, a közzétételi költségtérítés és a törvényességi ellenőrzési díj

13. § (1) Amennyiben a hirdetmény ellenőrzése kötelező vagy azt a kérelmező kéri, a hirdetmények, illetve erre irányuló kérelem esetén a közbeszerzési dokumentumok ellenőrzéséért – a (6)–(7) bekezdés szerinti ajánlatkérők kivételével – ellenőrzési díjat kell fizetni.

(2)36 Az ellenőrzési díj mértéke – függetlenül az érintett hirdetmény, illetve közbeszerzési dokumentumok terjedelmétől – egységesen

a)37 a 9. § (1) bekezdése szerinti felhívás, a közbeszerzési eljárást, illetve a koncessziós eljárást meghirdető hirdetmény és a tervpályázati kiírás esetében 200 000 forint, az EKR alkalmazása esetén 160 000 forint,

b) a közbeszerzési dokumentumok esetében: 200 000 forint,

c)38 a közbeszerzési eljárást megindító, illetve meghirdető felhívás, a koncessziós beszerzési eljárást megindító, illetve meghirdető felhívás, a tervpályázati kiírás módosítása, továbbá az ajánlattételi vagy részvételi, illetve pályaművek benyújtására vonatkozó határidő meghosszabbítását tartalmazó hirdetmény esetében 80 000 forint,

d) az eljárás eredményéről és a tervpályázati eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmények esetében: 100 000 forint,

e) a szerződés módosításáról szóló tájékoztató esetében: 100 000 forint,

f) az a) és c)–e) pontok alá nem tartozó hirdetmények esetében: 80 000 forint.

(2a)39 A (2) bekezdés c) pontja szerinti ellenőrzési díjat nem kell befizetni, ha a hirdetmény feladása az EKR jogszabályban meghatározott üzemzavara miatt, kizárólag az ajánlattételi és részvételi határidő kötelező meghosszabbítása céljából szükséges.

(3) Az ellenőrzési díjat a Hatóságnak a Magyar Államkincstárnál vezetett MNB 10032000-01720361-00000000 számú számlájára kell befizetni.

(4) Az ellenőrzési díj kizárólag átutalással teljesíthető. Az átutalások beazonosíthatóságának biztosítása érdekében az átutaláskor a „Közlemény”, vagy ennek értelemszerűen megfelelő rovatban meg kell adni azon hirdetmény nyilvántartási számát (KÉ szám/évszám), amely vonatkozásában az ellenőrzési díj megfizetésre kerül.

(5) Az ellenőrzési díj azon a napon minősül megfizetettnek, amely napon az a (3) bekezdés szerinti számlán jóváírásra kerül.

(6) Az ellenőrzési díj megfizetése alól mentesség illeti meg az ezer fő lakosnál kevesebb lélekszámú települések esetében a Kbt. 5. § (1) bekezdés c) pontja szerinti önkormányzat és önkormányzati költségvetési szerv, valamint ilyen települések által létrehozott társulás ajánlatkérőket.

(7) Az ellenőrzési díj megfizetése alól mentesség illeti meg a külön jogszabály szerinti kedvezményezett járásokban található, a (6) bekezdés hatálya alá nem tartozó és tízezer főnél kevesebb lakosú települések esetében a Kbt. 5. § (1) bekezdés c) pontja szerinti önkormányzat és önkormányzati költségvetési szerv, valamint ilyen települések által létrehozott társulás ajánlatkérőket.

14. § A befizetett ellenőrzési díj tizenöt napon belül az alábbiak szerint kerül visszautalásra:

a) ha a kérelmező a közzétételi kérelmet visszavonja, és a kérelemmel, vagy a hirdetménnyel kapcsolatban sor került hiánypótlásra történő felhívásra, a díj fele; amennyiben nem került sor hiánypótlásra történő felhívásra, a díj 90%-a;

b) ha a 12. § (1) bekezdése szerinti hiánypótlási határidő eredménytelenül telt el, és ezért a közzétételi kérelmet visszavontnak kell tekinteni, a díj fele;

c) ha a befizetett ellenőrzési díj összege meghaladja az előírt mértéket, a túlfizetett összeg;

d)40 ha a kérelmező a 10. § (5) bekezdés a) pontja, a 11. § (10) bekezdése, a 13. § (2a) bekezdése vagy a 13. § (6) és (7) bekezdése szerinti esetben ellenőrzési díjat utalt át, a díj 90%-a;

e) ha a 19. § (4) bekezdése szerint a Kiadóhivatal a hirdetmény közzétételét visszautasítja, és ezért a közzétételi kérelmet visszavontnak kell tekinteni, a díj fele.

15. § (1)41 Amennyiben a Hatóság a 10. § (8) bekezdés e) pontja szerinti ellenőrzés alapján a Kbt.-ben meghatározott határidők betartásával kapcsolatban mulasztást állapít meg, és az a 12. § (1) bekezdése szerinti hiánypótlást követően is fennáll, a Hatóság az ajánlatkérőt közzétételi költségtérítés (a továbbiakban: költségtérítés) fizetésére kötelezheti. A költségtérítés fizetési kötelezettség nem érinti a hirdetmény ellenőrzésére vonatkozó díj fizetési kötelezettséget és annak mértékét.

(2)42 Amennyiben a Hatóság megállapítja az (1) bekezdésben foglaltak szerinti költségtérítés fizetési kötelezettséget, a kérelmezőt a 12. § (1) bekezdése szerinti hiánypótlás kézhezvételét követően legkésőbb két munkanapon belül elektronikus úton, hiánypótlás keretben hívja fel a költségtérítés befizetésére.

(3) A költségtérítést az ajánlatkérőnek a hiánypótlásra történő felhívás feladásától számított tizenöt napon belül kell befizetnie, egyúttal kérelmezőnek a kérelmet, illetve a hirdetményt ismételten, teljes terjedelemben meg kell küldeni.

(4)43 A költségtérítés befizetésére nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén a Hatóság a kérelmet visszavontnak tekinti, és erről a kérelmezőt elektronikus úton – továbbá a Hatóság elnökét írásban – öt munkanapon belül tájékoztatja.

(5)44 A költségtérítés mértéke egységesen 80 000 forint.

(6) A költségtérítés befizetésére a 13. § (3)–(5) bekezdése és a 14. § c) pontja megfelelően alkalmazandó.

15/A. §45 (1) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások Hatóság által végzett törvényességi ellenőrzéséért ellenőrzési díjat kell fizetni. Az ellenőrzési díj mértéke eljárásonként 250 000 forint, amelyet a Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett MNB 10032000-01720361-00000000 számú számlájára kell befizetni. A díj megfizetéséről a Hatóság számlát vagy számlát helyettesítő bizonylatot nem állít ki.

(2) A (3) bekezdésben foglaltak kivételével a törvényességi ellenőrzés megkezdésének feltétele az igazgatási szolgáltatási díj megfizetése, valamint az erről szóló igazolás Hatósághoz történő benyújtása.

(3)46 A Kbt. 98. § (2) bekezdés e) pontja szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetében, amennyiben az eljárás a tárgyalások megkezdésével indul, a törvényességi ellenőrzés megkezdésének feltétele a Hatóság ajánlatkérő általi, Kbt. 103. § (2) bekezdésében meghatározott módon – az EKR-en keresztül, vagy annak jogszabályban meghatározott üzemzavara esetén a Hatóság honlapján megadott elérhetőségen – történő tájékoztatása. Az e bekezdés szerinti esetben az igazgatási szolgáltatási díjat az ajánlatkérőnek legkésőbb a közbeszerzési eljárás lezárulásától számított öt munkanapon belül kell megfizetnie és az erről szóló igazolást benyújtania.

(4) Az ellenőrzési díj kizárólag átutalással teljesíthető. Az átutalások beazonosíthatóságának biztosítása érdekében az átutaláskor a „Közlemény”, vagy ennek értelemszerűen megfelelő rovatban utalni kell az eljárás EKR azonosítójára, ennek hiányában az eljárás megnevezésére.

(5) Az e § szerinti díjak nyilvántartására és elszámolására az államháztartás számviteléről szóló kormányrendelet előírásait kell alkalmazni.

(6) A 14. § c) pontját az e § szerinti díjak visszautalására vonatkozóan is kell alkalmazni.

16. § (1)47 Az ellenőrzési díj a közzétételi költségtérítés és a törvényességi ellenőrzési díj igazgatási szolgáltatási díjnak minősül.

(2)48 Tekintettel arra, hogy az ellenőrzési díjhoz, a költségtérítéshez és a törvényességi ellenőrzési díjhoz nem kapcsolódik általános forgalmi adó fizetési kötelezettség, az ellenőrzési díjak, a költségtérítés és a törvényességi ellenőrzési díj e rendelet szerint meghatározott összege nem tartalmaz általános forgalmi adót.

16/A. §49

16/B. §50

5. A hirdetmények kötelező tartalmi elemei

17. § A hirdetményekben a Kbt.-ben, továbbá a vonatkozó jogszabályokban az adott eljárási rend, eljárásfajta, beszerzési tárgy vonatkozásában előírt valamennyi kötelező tartalmi elemet fel kell tüntetni.

18. § A 26. § (3) bekezdése, a 27. § (3) bekezdése, a 31–32. §-ai, és a 34. § (4) és (8) bekezdései szerinti, eljárás eredményéről szóló tájékoztatóban az ajánlatkérő köteles feltüntetni a következő adatokat:

a) ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indokát;

b) a nyertes ajánlattevő(k) adószámát (adóazonosító jelét);

c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban;

d)51 ha az eljárás során figyelembe vettek környezetvédelmi vagy szociális szempontokat, a szempontok megnevezését.

18/A. §52 (1) A 26. § (3) bekezdése, a 27. § (3) bekezdése, valamint a 31. és 32. § szerinti, az eljárás eredményéről szóló tájékoztatóban az ajánlatkérő a következő adatokat is feltünteti:

a) ha a közúti járművek, valamint a 60112000-6, 60130000-8, 60140000-1, 90511000-2, 60160000-7, 60161000-4, 64121100-1, 64121200-2 CPV-kódok által leírt szolgáltatások beszerzése a tiszta közúti járművek beszerzésének, az alacsony kibocsátású mobilitás támogatása érdekében történő előmozdításáról szóló 397/2022. (X. 20.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, ennek megjelölését, és

b) az a) pont szerinti beszerzések esetén járműkategóriák szerinti bontásban a beszerzett, illetve a szolgáltatások teljesítésére felhasznált közúti járművek, valamint ebből a tiszta járművek és a kibocsátásmentes nehézgépjárművek számát.

(2) Keretmegállapodás megkötésére vagy dinamikus beszerzési rendszer létrehozására irányuló közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő az (1) bekezdés b) pontja szerinti kötelezettség teljesítése során kizárólag a járműkategóriák megjelölését szerepelteti az eredményről szóló tájékoztatóban, az (1) bekezdés b) pontjában előírt további adatokat a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer alapján megkötött szerződésekről feladott tájékoztatóban kell feltüntetni.

6. A hirdetmények közzétételre történő feladása és közzététele

19. § (1)53 A Hatóság a 26–32. § szerinti hirdetmények vonatkozásában a 9–12. § szerinti eljárást követően az eredetileg megküldött, a javított vagy a hiánypótlásra válaszként megküldött hirdetményt annak megküldését követően legkésőbb két munkanapon belül adja fel a TED-en történő közzétételre.

(2) A hirdetménynek a TED-en történő közzétételre való feladására elektronikus úton kerül sor.

(3)54 Amennyiben a TED-en közzéteendő hirdetménnyel kapcsolatban a Kiadóhivatal hibaüzenetet küld a Hatóságnak, azt a Hatóság a hirdetmény javítására irányuló felhívás keretében a hibaüzenet kézhezvételétől számított két munkanapon belül továbbítja a kérelmező számára. A kérelmező a hibaüzenet továbbításától számított tizenöt napon belül a hirdetmény javítására irányuló kérelmet és javított hirdetményt jogosult megküldeni, amelyet a Hatóság az (1) bekezdésben foglaltak szerint ad fel a TED-en történő közzétételre. Ha a hirdetmény javítására nyitva álló határidő utolsó napja nem munkanapra esik, a határidő az ezt követő legközelebbi munkanapon jár le.

(3a)55 A Hatóság a Kiadóhivatal által küldött, (3) bekezdés szerinti hibaüzenetről haladéktalanul tájékoztatja az EKR-t üzemeltető gazdasági társaságot.

(4)56 Amennyiben a TED-en közzéteendő hirdetménnyel kapcsolatban a Kiadóhivatal a hirdetmény közzétételét visszautasítja, a Hatóság a Kiadóhivatal üzenetét két munkanapon belül továbbítja a kérelmező számára, egyidejűleg a hirdetmény közzétételére vonatkozó kérelmet visszavontnak tekinti.

(5) A tipikus hibaüzenetek értelmezéséről a Hatóság honlapján tájékoztatást tesz közzé.

(6)57 A hirdetmény feladásának napjáról a Hatóság a kérelmezőt a feladás napján elektronikus úton tájékoztatja.

20. § (1) A 26–32. § szerinti hirdetmény közzétételén a TED-en történő közzétételt kell érteni.

(2)58 Az (1) bekezdés szerinti hirdetmények tájékoztató jelleggel az EKR-ben és az Értesítőben is közzétételre kerülnek.

(3) A hirdetmények és azok tartalmának Értesítőben történő közzétételére a TED-en történt közzétételt megelőzően nem kerülhet sor, illetve az Értesítőben közzétett hirdetmények nem tartalmazhatnak eltérő adatokat, mint amelyek a TED-en megjelentek. Az Értesítőben történő közzététel esetében fel kell tüntetni a Kiadóhivatal részére történő feladás napját is.

(4) A hirdetményt közzétételre a Hatóság adja fel. A hirdetmény feladásának napját a Hatóságnak tudnia kell igazolni.

(5) A Kiadóhivatal a hirdetményt a feladást követően legkésőbb öt napon belül teszi közzé. A Kiadóhivatal visszaigazolja az ajánlatkérőnek a hirdetmény átvételét, valamint az elküldött adatok közzétételét, jelezve a közzététel időpontját. Ez a visszaigazolás a közzétételre vonatkozó bizonyítéknak minősül.

(6) A hirdetmény (2) bekezdés szerinti tájékoztató jellegű közzétételére a hirdetménynek a TED-en történő közzétételre való feladásától számított ötödik napon, illetve az Értesítő ezt követően megjelenő első számában kerül sor.

(7) A hirdetmények magyar nyelven teljes terjedelmükben kerülnek közzétételre a TED-en.

(8) A hirdetmények magyar nyelvi változata tekintendő egyedüli hiteles szövegnek. A Kiadóhivatal az Európai Unió intézményeinek többi hivatalos nyelvén az egyes hirdetmények fontos elemeinek összefoglalását is közzéteszi.

(9) A hirdetmények Kiadóhivatal által történő közzétételének költségeit az Európai Unió viseli.

21. § (1)59 A Hatóság a 34. § szerinti hirdetmények vonatkozásában a 9–12. § szerinti eljárást követően az eredetileg feladott, a javított, vagy a hiánypótlásra válaszként megküldött hirdetményt a feladást követően legkésőbb öt napon belül teszi közzé. Ha a határidő utolsó napja nem munkanapra esik, a határidő az ezt követő legközelebbi munkanapon jár le.

(2) A 34. § szerinti hirdetmények közzétételén az Értesítőben történő közzétételt kell érteni.

(3) Az Értesítőben a hirdetmények teljes terjedelmükben, magyar nyelven kerülnek közzétételre.

22. §60 A Hatóság a hirdetmény Értesítőben történő közzétételének tényéről elektronikus úton értesíti a kérelmezőt a közzététel napján.

7. Helyesbítés

23. § (1)61 Ha a 26–32. §-ban meghatározott hirdetmények esetében a TED-en közzétett hirdetmény és a kérelmező által közzétételre megküldött hirdetmény tartalma között eltérés van, a Hatóság a kérelmező kérelme alapján helyesbítést ad fel a TED-en történő közzétételre, továbbá azt a 20. § (2) bekezdése szerint az Értesítőben is közzéteszi.

(2)62 Ha a 34. §-ban meghatározott hirdetmények esetében az Értesítőben közzétett hirdetmény és a kérelmező által feladott hirdetmény tartalma között eltérés van, a Hatóság a kérelmező kérelme alapján az Értesítőben helyesbítést tesz közzé.

(3) A kérelmezőnek az (1) bekezdés szerinti helyesbítést a 30. § (1) bekezdése szerinti hirdetményminta kitöltésével és megküldésével kell kezdeményeznie.

(4) A kérelmezőnek a (2) bekezdés szerinti helyesbítést a 34. § (11) bekezdése szerinti hirdetményminta kitöltésével és megküldésével kell kezdeményeznie.

24. § (1)63 A Hatóság a 23. § (1) bekezdése szerinti helyesbítést a 19. § (1) bekezdése szerint feladja közzétételre a Kiadóhivatal részére, a 23. § (2) bekezdése szerinti helyesbítést pedig a 21. § (1) bekezdése szerint közzéteszi az Értesítőben, ha

a) az megalapozott, és

b)64 az eljárást megindító hirdetményre vonatkozó kérelem esetében a hirdetményben megadott ajánlattételi, részvételi, illetve a pályaművek benyújtására vonatkozó határidő lejárta előtt a hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egységhez megérkezett.

(2)65 Ha a helyesbítési kérelem nem megalapozott, a Hatóság a helyesbítést nem adja fel közzétételre a Kiadóhivatal részére, illetve nem teszi közzé, és erről a tényről a kérelem megküldését követő két munkanapon belül elektronikus úton tájékoztatja a kérelmezőt.

(3)66 Ha a helyesbítési kérelem csak részben megalapozott, a Hatóság a kérelmezőt – a megalapozatlan kérelmi elemek megjelölésével – a kérelem megküldését követő két munkanapon belül elektronikus úton hiánypótlásra hívja fel. A hiánypótlási felhívásban a Hatóság arról is tájékoztatja a kérelmezőt, hogy a megalapozott részek vonatkozásában a helyesbítés kizárólag abban az esetben kerülhet feladásra a Kiadóhivatal részére, illetve közzétételre az Értesítőben, ha kizárólag a megalapozott részeket tartalmazó hirdetmény ismételten, hiánypótlás keretében megküldésre kerül. A kérelem és hirdetmény hiánypótlásának megküldésére a 12. § (1) bekezdés megfelelően alkalmazandó.

(4) Megalapozott a helyesbítési kérelem, ha a 23. § (1)–(2) bekezdésében foglalt körülmények valamelyike fennáll.

(5) A kizárólag helyesbítést tartalmazó hirdetmény térítésmentesen kerül közzétételre.

8. Közzététellel kapcsolatos egyéb rendelkezések

25. § (1) Az ajánlatkérő akkor is kérheti hirdetménynek a TED-en vagy az Értesítőben történő közzétételét, ha az adott közbeszerzésére nem vonatkozik a 26–34. §-ban előírt közzétételi kötelezettség. Az ilyen közzététel nem vonja maga után eltérő eljárásrend alkalmazását.

(2) Ha az ajánlatkérő a TED-en olyan hirdetmény közzétételét kéri, amelynek a TED-en történő közzététele nem kötelező, a 26–32. §-ban meghatározott mintát kell a 17. §-ban foglaltaknak is megfelelően kitölteni, és megküldeni.

(3) Ha az ajánlatkérő az Értesítőben olyan hirdetmény közzétételét kéri, amelynek az Értesítőben történő közzététele nem kötelező, a 34. §-ban meghatározott mintát kell a 17. §-ban foglaltaknak is megfelelően kitöltenie, és megküldeni.

(4) A hirdetménymintákban feltüntetett klasszikus ajánlatkérő megjelölés alatt a Kbt. 5. §-ában meghatározott ajánlatkérőket kell érteni, feltéve, hogy az érintett beszerzésre a Kbt. szerint nem a közszolgáltató ajánlatkérőkre [Kbt. 6–7. §] vonatkozó sajátos szabályok alkalmazásával kerül sor.

(5) A hirdetménymintákban feltüntetett közszolgáltató ajánlatkérő megjelölés alatt a Kbt. 6–7. §-ában meghatározott ajánlatkérőket kell érteni.

(6)67

9. A TED-en megjelenő hirdetmények

26. § (1)68 A Kbt. Második Része alkalmazásában a Kbt. 5. §-a szerinti ajánlatkérők esetében a Kbt. 37. § (1) bekezdés a) pont szerinti előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját a közbeszerzési hirdetmények közzétételére használandó hirdetményminták létrehozásáról és a 842/2011/EK végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2015. november 11-i 2015/1986 végrehajtási rendelet (a továbbiakban: uniós hirdetményminta rendelet) I. melléklete tartalmazza.

(2) A Kbt. Második Része alkalmazásában a Kbt. 5. §-a szerinti ajánlatkérők esetében a Kbt. 37. § (1) bekezdés b) pontja szerinti ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény és a Kbt. 37. § (1) bekezdés c) pontja szerinti részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet II. melléklete tartalmazza.

(3) A Kbt. Második Része alkalmazásában a Kbt. 5. §-a szerinti ajánlatkérők esetében a Kbt. 37. § (1) bekezdés h) pontja szerinti, a hirdetmény visszavonásáról, az eljárás eredménytelenségéről, a szerződés megkötésének megtagadásáról, illetve az eljárás eredményéről, továbbá a Kbt. 37. § (4) bekezdése szerinti, a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer alapján megkötött szerződésekről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet III. melléklete tartalmazza.

27. § (1) A Kbt. Második Része alkalmazásában a Kbt. 6–7. §-a szerinti ajánlatkérők esetében a Kbt. 37. § (1) bekezdés e) pont szerinti időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet IV. melléklete tartalmazza.

(2) A Kbt. Második Része alkalmazásában a Kbt. 6–7. §-a szerinti ajánlatkérők esetében a Kbt. 37. § (1) bekezdés b) pontja szerinti ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény és a Kbt. 37. § (1) bekezdés c) pontja szerinti részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet V. melléklete tartalmazza.

(3) A Kbt. Második Része alkalmazásában a Kbt. 6–7. §-a szerinti ajánlatkérők esetében a Kbt. 37. § (1) bekezdés h) pontja szerinti, a hirdetmény visszavonásáról, az eljárás eredménytelenségéről, a szerződés megkötésének megtagadásáról, illetve az eljárás eredményéről, továbbá a Kbt. 37. § (4) bekezdése szerinti, a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer alapján megkötött szerződésekről szóló tájékoztató hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet VI. melléklete tartalmazza.

(4) A Kbt. Második Része alkalmazásában a Kbt. 6–7. §-a szerinti ajánlatkérők esetében a Kbt. 37. § (1) bekezdés e) pontja szerinti, meghívásos vagy tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd, illetve innovációs partnerség meghirdetésére irányuló előminősítési hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet VII. melléklete tartalmazza.

28. § A Kbt. Második Része alkalmazásában a Kbt. 5. §-a, illetve 6–7. §-a szerinti ajánlatkérők esetében a Kbt. 38. § (4) bekezdése szerinti, az előzetes tájékoztatónak, illetve időszakos előzetes tájékoztatónak az ajánlatkérő honlapján történő közzététele esetén a hirdetmény (felhasználói oldalon közzétett hirdetmény) mintáját az uniós hirdetményminta rendelet VIII. melléklete tartalmazza. Az ajánlatkérő honlapján történő közzétételre előzetes tájékoztatás esetében az uniós hirdetményminta rendelet I. mellékletét, időszakos előzetes tájékoztatás esetében az uniós hirdetményminta rendelet IV. mellékletét kell alkalmazni.

29. § (1) A Kbt. 37. § (1) bekezdés f) pontja szerinti tervpályázati kiírást tartalmazó hirdetmény mintáját, ha tervpályázati eljárás becsült értéke eléri az uniós értékhatárt, az uniós hirdetményminta rendelet IX. melléklete tartalmazza.

(2) A Kbt. 37. § (1) bekezdés i) pontja szerinti tervpályázati kiírás visszavonását, a tervpályázati eljárás eredménytelenségéről, illetve eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját, ha tervpályázati eljárás becsült értéke eléri az uniós értékhatárt, az uniós hirdetményminta rendelet X. melléklete tartalmazza.

30. § (1) A 26–32. § szerinti hirdetmények módosítását, helyesbítését, illetve a határidők meghosszabbítását tartalmazó hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet XI. melléklete tartalmazza.

(2) A Kbt. 137. § (2) bekezdése szerinti, szerződéskötési szándékra vonatkozó (önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó) hirdetmény mintáját, ha a szerződés becsült értéke eléri az uniós értékhatárt, az uniós hirdetményminta rendelet XII. melléklete tartalmazza.

(3) A Kbt. 37. § (1) bekezdés j) pontja szerinti szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját, ha a közbeszerzés vagy koncessziós beszerzési eljárás becsült értéke eléri az uniós értékhatárt, az uniós hirdetményminta rendelet XVII. melléklete tartalmazza.

(4)69 A Kbt. Második Része alkalmazásában a Kbt. 107. § (9) bekezdése szerinti esetben a dinamikus beszerzési rendszer időtartamának megváltozásáról a Kbt. 5. §-a szerinti ajánlatkérőnek az uniós hirdetményminta rendelet II. melléklete szerinti hirdetményt, előzetes tájékoztatóval meghirdetett eljárás esetén az uniós hirdetményminta rendelet I. melléklete szerinti hirdetményt kell közzétenniük.

(5)70 A Kbt. Második Része alkalmazásában a Kbt. 107. § (9) bekezdése szerinti esetben a dinamikus beszerzési rendszer időtartamának megváltozásáról a Kbt. 6–7. §-a szerinti ajánlatkérőnek az uniós hirdetményminta rendelet V. melléklete szerinti hirdetményt, időszakos előzetes tájékoztatóval meghirdetett eljárás esetén az uniós hirdetményminta rendelet IV. melléklete szerinti hirdetményt kell közzétenniük.

(6)71 A Kbt. Második Része alkalmazásában a Kbt. 6–7. § szerinti ajánlatkérőnek az előminősítési rendszer időtartamának megváltoztatásáról az uniós hirdetményminta rendelet VII. melléklete szerinti hirdetményt kell közzétenniük.

31. §72 (1) A Kbt. Harmadik Része alkalmazásában a Kbt. 5. §-a szerinti ajánlatkérők esetében, ha a Kbt. 3. melléklete szerinti szociális és egyéb szolgáltatások becsült értéke eléri az uniós értékhatárt, az előzetes tájékoztatót, illetve az ajánlati és részvételi felhívást tartalmazó, továbbá a hirdetmény visszavonásáról, az eljárás eredménytelenségéről, a szerződés megkötésének megtagadásáról, az eljárás eredményéről, illetve a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer alapján megkötött szerződésekről szóló tájékoztató hirdetmény mintáját – a 34. §-ban foglaltaktól eltérően – az uniós hirdetményminta rendelet XVIII. melléklete tartalmazza.

(2) A Kbt. Harmadik Része alkalmazásában a Kbt. 6–7. §-a szerinti ajánlatkérők esetében, ha a Kbt. 3. melléklete szerinti szociális és egyéb szolgáltatások becsült értéke eléri az uniós értékhatárt, az időszakos előzetes tájékoztatót, az előminősítési hirdetményt, illetve az ajánlati és részvételi felhívást tartalmazó, továbbá a hirdetmény visszavonásáról, az eljárás eredménytelenségéről, a szerződés megkötésének megtagadásáról, az eljárás eredményéről, illetve a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer alapján megkötött szerződésekről szóló tájékoztató hirdetmény mintáját – a 34. §-ban foglaltaktól eltérően – az uniós hirdetményminta rendelet XIX. melléklete tartalmazza.

(3) Ha a Kbt. 3. melléklete szerinti szociális és egyéb szolgáltatások beszerzésekor az ajánlatkérő a Kbt. 21. § (1) bekezdése alapján a Kbt. Második Rész szabályai szerint jár el, az (1)–(2) bekezdések szerinti hirdetményeket kell alkalmazni.

32. § (1) A Kbt. Negyedik Része alkalmazásában a Kbt. 5. §-a, illetve 6–7. §-a szerinti ajánlatkérők esetében, a Kbt. 3. melléklete szerinti szociális és egyéb szolgáltatások esetében a koncessziós beszerzési eljárás hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet XX. melléklete tartalmazza.

(2) A Kbt. Negyedik Része alkalmazásában a Kbt. 5. §-a, illetve 6–7. §-a szerinti ajánlatkérők esetében, ha a koncessziós beszerzési eljárás becsült értéke eléri az uniós értékhatárt, a koncessziós beszerzési eljárást megindító felhívás mintáját az uniós hirdetményminta rendelet XXI. melléklete tartalmazza.

(3) A Kbt. Negyedik Része alkalmazásában a Kbt. 5. §-a, illetve 6–7. §-a szerinti ajánlatkérők esetében, ha a koncessziós beszerzési eljárás becsült értéke eléri az uniós értékhatárt, a hirdetmény visszavonásáról, a koncessziós beszerzési eljárás eredménytelenségéről, a szerződés megkötésének megtagadásáról, illetve a koncessziós beszerzési eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját az uniós hirdetményminta rendelet XXII. melléklete tartalmazza.

10. Az Értesítőben megjelenő hirdetmények

33. § Az Értesítőben közzéteendő hirdetmények mintáit e rendelet mellékletei tartalmazzák.

34. § (1) A Kbt. Harmadik része alkalmazásában a Kbt. 37. § (1) bekezdés a) és e) pontja szerinti előzetes tájékoztató, illetve időszakos előzetes tájékoztató hirdetmény mintáját az 1. melléklet tartalmazza.

(2) A Kbt. Harmadik része alkalmazásában a Kbt. 37. § (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti, hirdetménnyel induló eljárásokban az ajánlati felhívás, illetve részvételi felhívás mintáját a 2. melléklet tartalmazza.

(3) A Kbt. Harmadik része alkalmazásában a Kbt. 37. § (1) bekezdés d) pontja szerinti eljárásokban az eljárást megindító felhívás mintáját a 3. melléklet tartalmazza.

(4) A Kbt. Harmadik része alkalmazásában a Kbt. 37. § (1) bekezdés h) pontja szerinti, az eljárás eredménytelenségéről, a szerződés megkötésének megtagadásáról, illetve az eljárás eredményéről, továbbá a Kbt. 37. § (4) bekezdése szerinti, a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer alapján megkötött szerződésekről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját a 4. melléklet tartalmazza.

(5) A Kbt. Harmadik része alkalmazásában a Kbt. 37. § (1) bekezdés e) pontja szerinti előminősítési hirdetmény mintáját az 5. melléklet tartalmazza.

(6) A Kbt. Harmadik része alkalmazásában a Kbt. 38. § (4) bekezdése szerinti, az előzetes tájékoztatónak, illetve időszakos előzetes tájékoztatónak az ajánlatkérő honlapján történő közzététele esetén a hirdetmény (felhasználói oldalon közzétett hirdetmény) mintáját a 6. melléklet tartalmazza. Az ajánlatkérő honlapján történő közzététel esetén előzetes tájékoztatás vagy időszakos előzetes tájékoztatás esetében az 1. mellékletet kell alkalmazni.

(7) A Kbt. Negyedik része alkalmazásában a nemzeti értékhatárt elérő becsült értékű koncessziós beszerzési eljárás esetében a koncessziós beszerzési eljárást megindító felhívás mintáját a 7. melléklet tartalmazza.

(8) A Kbt. Negyedik része alkalmazásában a nemzeti értékhatárt elérő becsült értékű koncessziós beszerzési eljárás esetében a koncessziós beszerzési eljárás eredményéről szóló tájékoztató hirdetmény mintáját a 8. melléklet tartalmazza.

(9) A Kbt. Harmadik része alkalmazásában a Kbt. 37. § (1) bekezdés f) pontja szerinti tervpályázati kiírást tartalmazó hirdetmény mintáját a 9. melléklet tartalmazza.

(10) A Kbt. Harmadik része alkalmazásában a Kbt. 37. § (1) bekezdés i) pontja szerinti, a tervpályázati eljárás eredménytelenségéről, illetve eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját a 10. melléklet tartalmazza.

(11) Az (1)–(13) bekezdés szerinti hirdetmények módosítását, helyesbítését, visszavonását, illetve a határidők meghosszabbítását tartalmazó hirdetmény mintáját a 11. melléklet tartalmazza.

(12) A Kbt. 37. § (1) bekezdés j) pontja szerinti szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját a 12. melléklet tartalmazza.

(13) A Kbt. 137. § (2) bekezdése szerinti, szerződéskötési szándékra vonatkozó (önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó) hirdetmény mintáját, ha szerződés becsült értéke nem éri el az uniós értékhatárt, a 13. melléklet tartalmazza.

(14)73 A Kbt. Harmadik Része alkalmazásában a Kbt. 107. § (9) bekezdése szerinti esetben a dinamikus beszerzési rendszer időtartamának megváltozásáról a 2. melléklet szerinti hirdetményt, előzetes tájékoztatóval, valamint időszakos előzetes tájékoztatóval meghirdetett eljárás esetén az 1. melléklet szerinti hirdetménymintát kell alkalmazni.

11. 74 Közzétételre vonatkozó szabályok

35. §75

36. §76 (1) A Kbt. 43. §-a által előírt adatok, információk, dokumentumok közzététele díjmentes.

(2) A közzététel során az ajánlatkérőnek gondoskodnia kell arról, hogy a közzétételre kerülő adatok, dokumentumok és információk

a) a megfelelő közbeszerzési eljáráshoz kerüljenek hozzárendelésre, feltéve, hogy az érintett dokumentum egy adott közbeszerzési eljárással kapcsolatos;

b) megfeleljenek a valóságnak;

c) megfeleljenek az adott dokumentum tartalmával, illetve formájával kapcsolatos jogszabályi előírásoknak.

37. §77 A Kbt. 43. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közbeszerzési terv, valamint annak módosításának közzététele esetén a 36. § (2) bekezdése szerint kell eljárni.

38. § (1) A Kbt. 79. § (2) bekezdése szerinti, az ajánlatok elbírálására vonatkozó írásbeli összegezés mintáját a 14. melléklet tartalmazza.

(2) A Kbt. 79. § (2) bekezdése szerinti, a részvételi jelentkezések elbírálására vonatkozó írásbeli összegezés mintáját a 15. melléklet tartalmazza.

(3)78 A Kbt. 43. § (2) bekezdés c) pontja szerinti részvételi jelentkezések és az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezés közzététele esetén a 36. § (2) bekezdése szerint kell eljárni.

39. § (1)79 A Kbt. 43. § (1) bekezdés c) pontja szerinti szerződés teljesítésére vonatkozó adatok közzététele esetén a 16. mellékletben foglalt mintát kell alkalmazni. A Kbt. 43. § (1) bekezdés c) pont cb)–ce) alpontja szerinti adatokat, ha az eljárásban a részajánlat tételének lehetősége biztosított volt, részenként kell megadni.

(2)80 A Kbt. 43. § (1) bekezdés c) pontja szerinti szerződés teljesítésére vonatkozó adatok közzététele esetén a 36. § (2) bekezdése szerint kell eljárni.

40. §81

41. §82

12. Hatálybalépés

42. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetése napján 11 órakor lép hatályba.

(2) A 13. § (2) bekezdés b) pontja, valamint a 15. § 2015. december 1-jén lép hatályba.

13. Átmeneti rendelkezések

43. § (1) Ezt a rendeletet a hatálybalépését követően megkezdett közbeszerzésekre, tervpályázatokra, koncessziós beszerzési eljárásokra, közbeszerzési eljárások vagy koncessziós beszerzési eljárások alapján megkötött szerződésekre kell alkalmazni, azzal, hogy a rendelet hatálybalépését megelőzően feladott, vagy megküldött és hiánypótlásra történő felhívással, vagy javítással érintett azon eljárást megindító, illetve meghirdető hirdetményre, amely ismételt feladására, vagy megküldésére 2015. november 1-jén vagy azt követően kerül sor, e rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) A 2015. november 1. napját megelőzően megkezdett közbeszerzésekkel kapcsolatban megküldött kérelmekre és hirdetményekre a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet alkalmazandó.

(3)–(4)83

(5)84 Ahol jogszabály egységes európai közbeszerzési dokumentumot említ, abban az esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványának meghatározásáról szóló 2016. január 5-i 2016/7 végrehajtási rendelet szerinti formanyomtatványt kell alkalmazni.

(6)85

(7) Amennyiben az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványának meghatározásáról szóló európai bizottsági végrehajtási rendelet szerinti dokumentum elektronikusan is kitölthető az Európai Bizottság által rendelkezésre bocsátott elektronikus felületen, ennek elérhetőségéről a Hatóság honlapján tájékoztatást tesz közzé.

(8)86 E rendeletnek a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet módosításáról szóló 21/2018. (XII. 21.) MvM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 13. § (2a) bekezdését annak hatálybalépését87 követően megkezdett hirdetmény-ellenőrzések tekintetében kell alkalmazni.

(9)88 E rendeletnek a Módr.-rel megállapított 15/A. §-át annak hatálybalépése89 után megkezdett közbeszerzési eljárások tekintetében kell alkalmazni.

(10)90 E rendeletnek a Módr. 5. §-a által megállapított rendelkezéseit a 2019. évben lefolytatott közbeszerzési eljárások esetén kell alkalmazni. A 2018. évben lefolytatott eljárásokra vonatkozó statisztikai összegezéseket az ajánlatkérők a 2019. május 31-én hatályos rendelkezéseknek megfelelően kötelesek elkészíteni és közétenni.

(11)91 E rendeletnek a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet, valamint az elektronikus közbeszerzési rendszer fenntartásával és működtetésével kapcsolatos szabályokról szóló 40/2017. (XII. 27.) MvM rendelet módosításáról szóló 5/2019. (III. 28.) MvM rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépését92 követően megkezdett közbeszerzésekre, tervpályázatokra, koncessziós beszerzési eljárásokra, közbeszerzési eljárások vagy koncessziós beszerzési eljárások alapján megkötött szerződésekre kell alkalmazni, azzal, hogy a Módr2. hatálybalépését megelőzően feladott, vagy megküldött és hiánypótlásra történő felhívással vagy javítással érintett azon eljárást megindító, illetve meghirdető hirdetményre, amely ismételt feladására vagy megküldésére a Módr2. hatálybalépése napján vagy azt követően kerül sor, e rendelet Módr2. által megállapított rendelkezéseit kell alkalmazni.

(12)93 E rendeletnek a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet módosításáról szóló 2/2022. (XII. 9.) TFM rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított 18/A. §-át a Módr3. hatálybalépését94 követően feladott, az eljárás eredményéről szóló tájékoztatók tekintetében kell alkalmazni.

14. Az Európai Unió jogának való megfelelés

44. § Ez a rendelet

a) az árubeszerzésre és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésével kapcsolatos jogorvoslati eljárás alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1989. december 21-i 89/665/EGK tanácsi irányelv 3a. cikkének;

b) a vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatokban működő vállalkozások beszerzési eljárásairól szóló közösségi szabályok alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1992. február 25-i 92/13/EGK tanácsi irányelv 3a. cikkének;

c) a 89/665/EGK és a 92/13/EGK tanácsi irányelvnek a közbeszerzési szerződések odaítélésére vonatkozó jogorvoslati eljárások hatékonyságának javítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2007. december 11-i 2007/66/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvének;

d) a koncessziós szerződésekről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-ai 2014/23/EU irányelv 31–33. cikkének;

e) a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-ai 2014/24/EU irányelv 48-52. cikkeinek, 75. cikkének és 79. cikkének;

f) a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai szolgáltatási ágazatban működő ajánlatkérők beszerzéseiről és a 2004/17/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-ai 2014/25/EU irányelv 67–72. cikkeinek, 92. cikkének és 96. cikkének való megfelelést szolgálja;

g)95 a közbeszerzési hirdetmények közzétételére használandó hirdetményminták létrehozásáról és a 842/2011/EK végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2015. november 11-i 2015/1986 végrehajtási rendeletnek;

h)96 az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványának meghatározásáról szóló 2016. január 5-i 2016/7 végrehajtási rendeletnek

i)97 a tiszta és energiahatékony közúti járművek használatának előmozdításáról szóló 2009/33/EK irányelv módosításáról szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1161 európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikk (10) bekezdésének

15. Hatályon kívül helyező rendelkezések

45. §98

1. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez99


KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

Előzetes/időszakos előzetes tájékoztató

A hirdetmény kizárólag előzetes tájékoztatás vagy időszakos előzetes tájékoztatás céljára szolgál ○
A hirdetmény célja az ajánlatok/részvételi jelentkezések benyújtására rendelkezésre álló határidő lerövidítése ○
A hirdetmény eljárás meghirdetésére irányul ○
Az érdekelt gazdasági szereplőknek tájékoztatniuk kell az ajánlatkérőt arról, hogy érdeklődnek a szerződés(ek) iránt.
A szerződés(ek) odaítélésére eljárást megindító további felhívás közzététele nélkül kerül sor.

I. szakasz: Ajánlatkérő

I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartó személy:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek)
Az ajánlatkérő általános címe: (URL)
A felhasználói oldal címe: (URL)

I.2) Közös közbeszerzés

⬜A szerződés közös közbeszerzés formájában valósul meg.
○Meghatalmazott ajánlatkérő nélkül.
○Az I.1) pontban feltüntetett ajánlatkérők közül meghatalmazott ajánlatkérő: (adja meg ajánlatkérő nevét)
○Ajánlatkérőnek minősülő meghatalmazott szervezet, mely az I.1) pontban nem került feltüntetésre: (adja meg a szerződést nem kötő ajánlatkérőnek minősülő szervezet nevét, címét és azonosítószámát)
⬜Több ország részvételével megvalósuló közös közbeszerzés.
⬜A szerződést központi beszerző szerv ítéli oda.

I.3) Kommunikáció

○A közbeszerzési dokumentumok korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL) 12
○A közbeszerzési dokumentumokhoz történő hozzáférés korlátozott. További információ a következő helyről érhető el: (URL) 12

További információ a következő címen szerezhető be
○a fent említett cím
○másik cím: (adjon meg másik címet)

Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó 5 19
⬜elektronikus úton: (URL)
○a fent említett címre
○a következő címre: (adjon meg másik címet)

⬜Az elektronikus kommunikáció olyan eszközök és berendezések használatát igényli, amelyek nem általánosan hozzáférhetők. Ezen eszközök és berendezések korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL)

I.4) Az ajánlatkérő típusa

□ Központi szintű
□ Regionális/helyi szintű
□ Közjogi szervezet

□ Közszolgáltató
□ Támogatott szervezet [Kbt. 5. § (2) bekezdés]
□ Egyéb:

I.5) Fő tevékenység (klasszikus ajánlatkérők esetében)

⬜Általános közszolgáltatások
⬜Honvédelem
⬜Közrend és biztonság
⬜Környezetvédelem
⬜Gazdasági és pénzügyek
⬜Egészségügy

⬜Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció
⬜Szociális védelem
⬜Szabadidő, kultúra és vallás
⬜Oktatás
⬜Egyéb tevékenység:

I.6) Fő tevékenység (közszolgáltató ajánlatkérők esetében)

⬜Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
⬜Villamos energia
⬜Földgáz és kőolaj kitermelése
⬜Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése
⬜Víz
⬜Postai szolgáltatások

⬜Vasúti szolgáltatások
⬜Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz-szolgáltatások
⬜Kikötői tevékenységek
⬜Repülőtéri tevékenységek
⬜Egyéb tevékenység:

II. szakasz: Tárgy 3

II.1) Meghatározás

II.1.1) Elnevezés:

Hivatkozási szám: 2

II.1.2) Fő CPV-kód: [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.1.3) A szerződés típusa ○Építési beruházás ○Árubeszerzés ○Szolgáltatásmegrendelés

II.1.4) A közbeszerzés rövid ismertetése:

II.1.5) Becsült érték: 2 [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]
(ÁFA nélkül; keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer esetében a szerződéseknek a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke)

II.1.6) Részekre bontás
A beszerzés részekből áll ○igen ○nem
Ajánlatok benyújthatók 12○valamennyi részre ○legfeljebb a következő számú részre: [ ] ○csak egy részre
⬜Az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma: [ ]
⬜Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a következő részek vagy részcsoportok kombinációjával ítéljen oda szerződéseket:

II.2) A közbeszerzés ismertetése 1

II.2.1) Elnevezés: 2

Rész száma: 2

II.2.2) További CPV-kód(ok): 2
Fő CPV-kód: 1 [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.2.3) A teljesítés helye:
NUTS-kód: 1 [ ] [ ] [ ] [ ] [ ] A teljesítés helye:

II.2.4) A közbeszerzés mennyisége:
(az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)

II.2.5) Értékelési szempontok 12
○Az alábbi értékelési szempontok
⬜Minőségi szempont – Megnevezés: / Súlyszám: 1 2 20
○Költség szempont – Megnevezés: / Súlyszám: 1 20
○Ár szempont – Megnevezés: / Súlyszám: 21
○Az ár nem az egyetlen értékelési szempont, az összes értékelési szempont az eljárást megindító felhívásban kerül meghatározásra

II.2.6) Becsült érték: 2 5 6 19
Érték Áfa nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]
(keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer esetében ennek a résznek a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke)

II.2.7) A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama 5 6 19
Időtartam hónapban: [ ] vagy napban: [ ]
vagy Kezdés: (éééé/hh/nn) / Befejezés: (éééé/hh/nn)
⬜A szerződés meghosszabbítható
A meghosszabbítás leírása:

II.2.8) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó gazdasági szereplők számának korlátozására vonatkozó információ2(nyílt eljárás kivételével)
A gazdasági szereplők tervezett száma (keretszáma): [ ]
vagy
Tervezett minimum: [ ] / Maximális szám: 2 [ ]
A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok:

II.2.9) Változatokra (alternatív ajánlatokra) vonatkozó információk 12
⬜Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok)

II.2.10) Opciókra vonatkozó információ 5 6 19
⬜Opciók
Opciók ismertetése:

II.2.11) Európai uniós alapokra vonatkozó információk 5 19
A közbeszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos ○igen ○nem
Projekt száma vagy hivatkozási száma:

II.2.12) További információ:

II.3) Az ajánlati/részvételi felhívás közzétételének várható dátuma: 9 19 (éééé/hh/nn)

III. szakasz: Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk 5 6 19

III.1) Részvételi feltételek

III.1.1) Kizáró okok és a szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság12
⬜A közvetlen részvételi felhívásban megadott követelmények
A kizáró okok felsorolása:
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:

III.1.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság 12
⬜A közvetlen részvételi felhívásban megadott követelmények
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Az esetlegesen előírt alkalmassági minimumkövetelmény(ek): 2

III.1.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 12
⬜A közvetlen részvételi felhívásban megadott követelmények
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Az esetlegesen előírt alkalmassági minimumkövetelmény(ek): 2

III.1.4) A részvételre vonatkozó objektív szabályok és kritériumok (közszolgáltató ajánlatkérők esetében)
⬜A közvetlen részvételi felhívásban megadott követelmények
A szabályok és kritériumok felsorolása, rövid ismertetése:

III.1.5) Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk 2
⬜A szerződés védett műhelyek és olyan gazdasági szereplők számára fenntartott, amelyek célja a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű személyek társadalmi és szakmai integrációja
⬜A szerződés teljesítése védett munkahely-teremtési programok keretében történik
⬜A szerződés a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerint fenntartott

III.2) A szerződéssel kapcsolatos feltételek 2

III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatásmegrendelés esetében)
⬜A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve
A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:

III.2.3) A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ
⬜Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét

IV. szakasz: Eljárás

IV.1) Meghatározás

IV.1.1) Az eljárás fajtája 5
○Meghívásos eljárás
○Tárgyalásos eljárás

IV.1.2) Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk5 19
□ A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul
™ Keretmegállapodás egy ajánlattevővel
™ Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A keretmegállapodás résztvevőinek tervezett maximális létszáma:2 [ ]
□ A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszer létrehozására irányul
□ A dinamikus beszerzési rendszert további beszerzők is alkalmazhatják

IV.1.3) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk 12
⬜Elektronikus árlejtést fognak alkalmazni
További információk az elektronikus árlejtésről:

IV.2) Adminisztratív információk

IV.2.1) A szándéknyilatkozatok benyújtásának határideje 5 (klasszikus ajánlatkérők esetében)
Dátum: (éééé/hh/nn) Helyi idő: (óó:pp)

IV.2.2) A jelentkezések benyújtásának határideje meghívásos vagy tárgyalásos eljárás esetén 5/ A szándéknyilatkozatok benyújtásának határideje 19(közszolgáltató ajánlatkérők esetében)
Dátum: (éééé/hh/nn) Helyi idő: (óó:pp)

IV.2.3) Azok a nyelvek, amelyeken az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújthatók: [ ] [ ] 1 5

IV.2.4) A közbeszerzési eljárás tervezett kezdőnapja: (éééé/hh/nn) 4 5 19

VI. szakasz: Kiegészítő információk

VI.1) Információ az elektronikus munkafolyamatokról 5 19

⬜A megrendelés elektronikus úton történik
⬜Elektronikusan benyújtott számlákat elfogadnak
⬜A fizetés elektronikus úton történik

VI.2) További információk: 2


VI.3) E hirdetmény feladásának dátuma: (éééé/hh/nn/)
Az európai uniós, a Kbt., annak végrehajtási rendeletei és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége.

_________________________________________________________________________________________________________

1szükség szerinti számban ismételje meg
2adott esetben
3 szükség szerinti számban ismételje meg, ha ez a hirdetmény kizárólag előzetes tájékoztató vagy időszakos előzetes tájékoztató
4ha az információ ismert
5ezt az információt akkor adja meg, ha a hirdetmény eljárás meghirdetésére irányul
6amennyire az információ már ismert
9ezt az információt csak előzetes tájékoztató vagy időszakos előzetes tájékoztató esetében adja meg
12ha a hirdetmény eljárás meghirdetésére irányul, vagy célja az ajánlattételi határidő lerövidítése, ezt az információt itt vagy az eljárást megindító felhívásban adja meg
19ha a hirdetmény célja az ajánlattételi határidő lerövidítése
20súlyszám helyett fontosság is megadható
21súlyszám helyett fontosság is megadható; ha az ár az egyetlen értékelési szempont, súlyszám nem szükséges

2. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez100


KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

Ajánlati/részvételi felhívás

A Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pont szerinti eljárások esetében.

I. szakasz: Ajánlatkérő

I.1) Név és címek1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám:2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartó személy:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek)
Az ajánlatkérő általános címe: (URL)
A felhasználói oldal címe: (URL)

I.2) Közös közbeszerzés

□ A szerződés közös közbeszerzés formájában valósul meg.
™ Meghatalmazott ajánlatkérő nélkül.
™ Az I.1) pontban feltüntetett ajánlatkérők közül meghatalmazott ajánlatkérő: (adja meg ajánlatkérő nevét)
™ Ajánlatkérőnek minősülő meghatalmazott szervezet, mely az I.1) pontban nem került feltüntetésre:
(adja meg a szerződést nem kötő ajánlatkérőnek minősülő szervezet nevét, címét és azonosítószámát)
□ Több ország részvételével megvalósuló közös közbeszerzés.
□ A szerződést központi beszerző szerv ítéli oda.

I.3) Kommunikáció

™ A közbeszerzési dokumentumok korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL)
™ A közbeszerzési dokumentumokhoz történő hozzáférés korlátozott. További információ a következő helyről
érhető el: (URL)

További információ a következő címen szerezhető be
™ a fent említett cím
™ másik cím: (adjon meg másik címet)

Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó
□ elektronikus úton: (URL)
™ a fent említett címre
™ a következő címre: (adjon meg másik címet)

□ Az elektronikus kommunikáció olyan eszközök és berendezések használatát igényli, amelyek nem általánosan hozzáférhetők. Ezen eszközök és berendezések korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL)

I.4) Az ajánlatkérő típusa

□ Központi szintű
□ Regionális/helyi szintű
□ Közjogi szervezet

□ Közszolgáltató
□ Támogatott szervezet [Kbt. 5. § (2) bekezdés]
□ Egyéb:

I.5) Fő tevékenység (klasszikus ajánlatkérők esetében)

□ Általános közszolgáltatások
□ Honvédelem
□ Közrend és biztonság
□ Környezetvédelem
□ Gazdasági és pénzügyek
□ Egészségügy

□ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció
□ Szociális védelem
□ Szabadidő, kultúra és vallás
□ Oktatás
□ Egyéb tevékenység:




I.6) Fő tevékenység (közszolgáltató ajánlatkérők esetében)

□ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
□ Villamos energia
□ Földgáz és kőolaj kitermelése
□ Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése
□ Víz
□ Postai szolgáltatások

□ Vasúti szolgáltatások
□ Városi vasúti, villamos-,
trolibusz- és autóbusz- szolgáltatások
□ Kikötői tevékenységek
□ Repülőtéri tevékenységek
□ Egyéb tevékenység:

II. szakasz: Tárgy

II.1) Meghatározás

II.1.1) Elnevezés:

Hivatkozási szám:2

II.1.2) Fő CPV-kód: [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód:1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.1.3) A szerződés típusa o Építési beruházás o Árubeszerzés o Szolgáltatásmegrendelés

II.1.4) A közbeszerzés rövid ismertetése:

II.1.5) Becsült érték:2[ ] Pénznem: [ ][ ][ ]
(ÁFA nélkül; keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer esetében a szerződéseknek a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke)

II.1.6) Részekre bontás
™ Részajánlat tételére lehetőség van.
Ajánlatok benyújthatók12 o valamennyi részre o legfeljebb a következő számú részre: [ ] o csak egy részre
□ Az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma: [ ]
□ Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a következő részek vagy részcsoportok kombinációjával ítéljen oda szerződéseket:
™ Részajánlat tételének lehetősége nem biztosított.
A részajánlat tételének kizárásának indoka(i):

II.2) A közbeszerzés ismertetése1

II.2.1) Elnevezés:2

Rész száma:2

II.2.2) További CPV-kód(ok):2Fő CPV-kód:1 [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód:1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.2.3) A teljesítés helye:
NUTS-kód:1 [ ] [ ] [ ] [ ] [ ] A teljesítés helye:

II.2.4) A közbeszerzés mennyisége:
(az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)

II.2.5) Értékelési szempontok
™ Az alábbi értékelési szempontok
□ Minőségi szempont - Megnevezés: / Súlyszám:1 2 20™ Költség szempont - Megnevezés: / Súlyszám:1 20™ Ár szempont - Megnevezés: / Súlyszám:21

II.2.6) Becsült érték:2Érték Áfa nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]
(keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer esetében ennek a résznek a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke)

II.2.7) A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Időtartam hónapban: [ ] vagy napban: [ ]
vagy Kezdés: (éééé/hh/nn) / Befejezés: (éééé/hh/nn)
A szerződés meghosszabbítható o igen o nem A meghosszabbítás leírása:

II.2.8) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó gazdasági szereplők számának korlátozására vonatkozó információ
(nyílt eljárás kivételével)
A gazdasági szereplők tervezett száma (keretszáma): [ ]
vagy
Tervezett minimum: [ ] / Maximális szám:2 [ ]
A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok:

II.2.9) Változatokra (alternatív ajánlatokra) vonatkozó információk
Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok) o igen o nem

II.2.10) Opciókra vonatkozó információ
Opciók o igen o nem Opciók leírása:

II.2.11) Információ az elektronikus katalógusokról
□ Az ajánlatokat elektronikus katalógus formájában kell benyújtani, vagy azoknak elektronikus katalógust kell tartalmazniuk

II.2.12) Európai uniós alapokra vonatkozó információk
A közbeszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos o igen o nem
Projekt száma vagy hivatkozási száma:

II.2.13) További információ

III. szakasz: Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk

III.1) Részvételi feltételek

III.1.1) Kizáró okok és a szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság
A kizáró okok felsorolása:
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:

III.1.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság2

Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:

™ Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása:

III.1.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság2

Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:

Alkalmassági minimumkövetelmény(ek):

III.1.4) A részvételre vonatkozó objektív szabályok és kritériumok (közszolgáltató ajánlatkérők esetében)
A szabályok és kritériumok felsorolása, rövid ismertetése:

III.1.5) Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk2□ A szerződés védett műhelyek és olyan gazdasági szereplők számára fenntartott, amelyek célja a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű személyek társadalmi és szakmai integrációja
□ A szerződés teljesítése védett munkahely-teremtési programok keretében történik
□ A szerződés a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerint fenntartott

III.1.6) A szerződés biztosítékai:2

III.1.7) Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei és / vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:

III.1.8) A nyertes közös ajánlattevők által létrehozandó gazdálkodó szervezet:2

III.2) A szerződéssel kapcsolatos feltételek2

III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatásmegrendelés esetében)
□ A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve
A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:

III.2.3) A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ
□ Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét

IV. szakasz: Eljárás

IV.1) Meghatározás

IV.1.1) Az eljárás fajtája

(klasszikus ajánlatkérők esetében)
™ Nyílt eljárás
□ Gyorsított eljárás
Indokolás:
™ Meghívásos eljárás
□ Gyorsított eljárás
Indokolás:
™ Tárgyalásos eljárás
□ Gyorsított eljárás
Indokolás:
™ Versenypárbeszéd
™ Innovációs partnerség

(közszolgáltató ajánlatkérők esetében)
™ Nyílt eljárás
™ Meghívásos eljárás
™ Tárgyalásos eljárás
™ Versenypárbeszéd
™ Innovációs partnerség

IV.1.2) Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
□ A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul
™ Keretmegállapodás egy ajánlattevővel
™ Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A keretmegállapodás résztvevőinek tervezett maximális létszáma:2[ ]
□ A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszer létrehozására irányul
□ A dinamikus beszerzési rendszert további beszerzők is alkalmazhatják

IV.1.3) A megoldások, illetve ajánlatok számának a tárgyalásos eljárás vagy a versenypárbeszéd során történő csökkentesére irányuló információ
□ Több fordulóban lebonyolítandó tárgyalások igénybe vétele annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát.

IV.1.4) Információ a tárgyalásról (klasszikus ajánlatkérők esetében; kizárólag tárgyalásos eljárás esetében)
□ Ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a szerződést az eredeti ajánlat alapján, tárgyalások lefolytatása nélkül ítélje oda.

IV.1.5) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk2□ Elektronikus árlejtést fognak alkalmazni
További információk az elektronikus árlejtésről:

IV.2) Adminisztratív információk

IV.2.1) Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel2A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben:1 [ ][ ][ ][ ][ ]/[ ][ ][ ][ ] (KÉ-szám/évszám)

IV.2.2) Ajánlattételi, részvételi vagy regisztrációs kérelem benyújtási határidő
Dátum: (éééé/hh/nn) Helyi idő: (óó:pp)

IV.2.3) Az ajánlattételi vagy részvételi felhívás kiválasztott jelentkezők részére történő megküldésének tervezett napja4(részvételi felhívás esetében)
Dátum: (éééé/hh/nn)

IV.2.4) Azok a nyelvek, amelyeken az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújthatók: [ ] [ ]1

IV.2.5) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama: (ajánlati felhívás esetében)
Az ajánlati kötöttség végső dátuma: (éééé/hh/nn)
vagy
Az időtartam hónapban: [ ] vagy napban: [ ] (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.2.6) Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések felbontásának feltételei
Dátum: (éééé/hh/nn) Helyi idő: (óó:pp) Hely:
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról:

VI. szakasz: Kiegészítő információk

VI.1) A közbeszerzés ismétlődő jellegére vonatkozó információk2

A közbeszerzés ismétlődő jellegű o igen o nem
A további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:2

VI.2) Információ az elektronikus munkafolyamatokról

□ A megrendelés elektronikus úton történik
□ Elektronikusan benyújtott számlákat elfogadnak
□ A fizetés elektronikus úton történik

VI.3) További információk:2

VI.3.1) Feltételes közbeszerzés
□ Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, ha valamely meghatározott, ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejártát követően következik be.
Ajánlatkérő ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény meghatározása:

VI.3.2) Az ajánlati biztosíték (ajánlati felhívás esetében)
□ Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött.
Az ajánlati biztosíték mértéke:
A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma:
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja:

VI.3.3) Konzultációra vonatkozó információk
□ Kiegészítő tájékoztatást ajánlatkérő konzultáció formájában is megadja.
A konzultáció időpontja: (éééé/hh/nn) és helye:

VI.3.4) Ajánlat érvénytelenségére vonatkozó összeg ár vagy költség esetében2Ajánlatkérő az alábbi értéket meghaladó árat vagy költséget tartalmazó ajánlatot a bírálat során érvénytelenné nyilvánítja1
Rész száma:2 [ ] Érték ÁFA nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]

VI.3.5) Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám:2

VI.3.6) A módszer(ek) meghatározása, amellyel a VI.3.5) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot megadásra kerül:2

VI.3.7) Életciklusköltség-számítási módszer alkalmazására vonatkozó információ
□ Ajánlatkérő az áru, szolgáltatás vagy építési beruházás értékeléskor figyelembe vett költségét életciklusköltség-számítási módszer alkalmazásával határozza meg.

VI.3.8) A bírálatra vonatkozó további információk
□ Az ajánlatkérő előírja a kizáró okok, az alkalmassági követelmények, valamint a Kbt. 82. § (5) bekezdése szerinti objektív kritériumok tekintetében a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott igazolásoknak a részvételi jelentkezésben vagy az ajánlatban történő benyújtását.

VI.3.9) További információk:

VI.4) E hirdetmény feladásának dátuma: (éééé/hh/nn/)

Az európai uniós, a Kbt., annak végrehajtási rendeletei és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége.

1 szükség szerinti számban ismételje meg
2 adott esetben
4 ha az információ ismert
20 súlyszám helyett fontosság is megadható
21 súlyszám helyett fontosság is megadható; ha az ár az egyetlen értékelési szempont, súlyszám nem szükséges

3. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez101


KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

Eljárást megindító felhívás
A Kbt. 112. § (1) bekezdés a) pont szerinti eljárások esetében.

I. szakasz: Ajánlatkérő

I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartó személy:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek)
Az ajánlatkérő általános címe: (URL)
A felhasználói oldal címe: (URL)

I.2) Közös közbeszerzés

⬜A szerződés közös közbeszerzés formájában valósul meg.
○A meghatalmazott ajánlatkérő nélküli közbeszerzés.
○Az I.1) pontban feltüntetett ajánlatkérők közül meghatalmazott ajánlatkérő: (adja meg ajánlatkérő nevét)
○Ajánlatkérőnek minősülő meghatalmazott szervezet, mely az I.1) pontban nem került feltüntetésre: (adja meg a szerződést nem kötő ajánlatkérőnek minősülő szervezet nevét, címét és azonosítószámát)
⬜Több ország részvételével megvalósuló közös közbeszerzés.
⬜A szerződést központi beszerző szerv ítéli oda.


I.3) Kommunikáció

○A közbeszerzési dokumentumok korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhető a következő címen: (URL)
○A közbeszerzési dokumentumokhoz történő hozzáférés korlátozott. További információ a következő helyről érhető el: (URL)

További információ a következő címen szerezhető be
○a fent említett cím
○másik cím: (adjon meg másik címet)

Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó
⬜elektronikus úton: (URL)
○a fent említett címre
○a következő címre: (adjon meg másik címet)

⬜Az elektronikus kommunikáció olyan eszközök és berendezések használatát igényli, amelyek nem általánosan hozzáférhetők. Ezen eszközök és berendezések korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL)

I.4) Az ajánlatkérő típusa

□ Központi szintű
□ Regionális/helyi szintű
□ Közjogi szervezet

□ Közszolgáltató
□ Támogatott szervezet [Kbt. 5. § (2) bekezdés]
□ Egyéb:

I.5) Fő tevékenység (klasszikus ajánlatkérők esetében)

⬜Általános közszolgáltatások
⬜Honvédelem
⬜Közrend és biztonság
⬜Környezetvédelem
⬜Gazdasági és pénzügyek
⬜Egészségügy

⬜Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció
⬜Szociális védelem
⬜Szabadidő, kultúra és vallás
⬜Oktatás
⬜Egyéb tevékenység:

I.6) Fő tevékenység (közszolgáltató ajánlatkérők esetében)

⬜Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
⬜Villamos energia
⬜Földgáz és kőolaj kitermelése
⬜Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése
⬜Víz
⬜Postai szolgáltatások

⬜Vasúti szolgáltatások
⬜Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz-szolgáltatások
⬜Kikötői tevékenységek
⬜Repülőtéri tevékenységek
⬜Egyéb tevékenység:

II. szakasz: Tárgy

II.1) Meghatározás

II.1.1) Elnevezés:

Hivatkozási szám: 2

II.1.2) Fő CPV-kód: [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.1.3) A szerződés típusa ○Építési beruházás ○Árubeszerzés ○Szolgáltatásmegrendelés

II.1.4) A közbeszerzés rövid ismertetése:

II.1.5) Becsült érték: 2 [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]
(ÁFA nélkül; keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer esetében a szerződéseknek a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke)

II.1.6) Részekre bontás
A beszerzés részekből áll ○igen ○nem
Ajánlatok benyújthatók ○valamennyi részre ○legfeljebb a következő számú részre: [ ] ○csak egy részre
⬜Az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma: [ ]
⬜Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a következő részek vagy részcsoportok kombinációjával ítéljen oda szerződéseket:

II.2) A közbeszerzés ismertetése 1

II.2.1) Elnevezés: 2

Rész száma: 2

II.2.2) További CPV-kód(ok): 2
Fő CPV-kód: 1 [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.2.3) A teljesítés helye:
NUTS-kód: 1 [ ] [ ] [ ] [ ] [ ] A teljesítés helye:

II.2.4) A közbeszerzés mennyisége:
(az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)

II.2.5) Értékelési szempontok
○Az alábbi értékelési szempontok
⬜Minőségi szempont – Megnevezés: / Súlyszám: 1 2 20
○Költség szempont – Megnevezés: / Súlyszám: 1 20
○Ár szempont – Megnevezés: / Súlyszám: 21
○Ajánlatkérő(k) által meghatározott egyéb értékelési szempont:

II.2.6) Becsült érték: 2
Érték ÁFA nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]
(keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer esetében ennek a résznek a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke)

II.2.7) A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Időtartam hónapban: [ ] vagy napban: [ ]
vagy Kezdés: (éééé/hh/nn) / Befejezés: (éééé/hh/nn)
A szerződés meghosszabbítható ○igen ○nem A meghosszabbítás leírása:

II.2.8) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó gazdasági szereplők számának korlátozására vonatkozó információ
A gazdasági szereplők tervezett száma (keretszáma): [ ]
vagy
Tervezett minimum: [ ] / Maximális szám: 2 [ ]
A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok:

II.2.9) Változatokra (alternatív ajánlatokra) vonatkozó információk
Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok) ○igen ○nem

II.2.10) Opciókra vonatkozó információ
Opciók ○igen ○nem Opciók leírása:

II.2.11) Információ az elektronikus katalógusokról
⬜Az ajánlatokat elektronikus katalógus formájában kell benyújtani, vagy azoknak elektronikus katalógust kell tartalmazniuk

II.2.12) Európai uniós alapokra vonatkozó információk
A közbeszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos ○igen ○nem
Projekt száma vagy hivatkozási száma:

II.2.13) További információ

III. szakasz: Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk

III.1) Részvételi feltételek

III.1.1) Kizáró okok és a szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság
A kizáró okok felsorolása:
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:

III.1.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:

Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): 2

III.1.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:

Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): 2

III.1.4) A részvételre vonatkozó objektív szabályok és kritériumok
A szabályok és kritériumok felsorolása, rövid ismertetése:

III.1.5) Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk 2
⬜A szerződés védett műhelyek és olyan gazdasági szereplők számára fenntartott, amelyek célja a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű személyek társadalmi és szakmai integrációja
⬜A szerződés teljesítése védett munkahely-teremtési programok keretében történik
⬜A szerződés a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerint fenntartott

III.1.6) A szerződés biztosítékai: 2

III.1.7) Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei és / vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:

III.1.8) A nyertes közös ajánlattevők által létrehozandó gazdálkodó szervezet: 2

III.2) A szerződéssel kapcsolatos feltételek 2

III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatásmegrendelés esetében)
⬜A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve
A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:

III.2.3) A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ
⬜Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét

IV. szakasz: Eljárás

IV.1) Meghatározás

IV.1.1) Az eljárás fajtája
⬜Tárgyalásokat is magában foglaló eljárás.

IV.1.2) Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
□ A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul
™ Keretmegállapodás egy ajánlattevővel
™ Keretmegállapodás több ajánlattevővel
A keretmegállapodás résztvevőinek tervezett maximális létszáma:2 [ ]
□ A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszer létrehozására irányul
□ A dinamikus beszerzési rendszert további beszerzők is alkalmazhatják

IV.1.3) A megoldások, illetve ajánlatok számának a tárgyalás megtartásával indított eljárás során történő csökkentesére irányuló információ
⬜Több fordulóban lebonyolítandó tárgyalások igénybe vétele annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsek a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát.

IV.1.4) Információ a tárgyalásról
A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai: (kivéve a tárgyalás nélkül indított eljárást)
Az első tárgyalás időpontja: (egy szakaszos tárgyalásokat is magában foglaló eljárás esetén)
⬜Ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a szerződést az eredeti ajánlat alapján, tárgyalások lefolytatása nélkül ítélje oda.

IV.1.5) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk 12
⬜Elektronikus árlejtést fognak alkalmazni
További információk az elektronikus árlejtésről:

IV.2) Adminisztratív információk

IV.2.1) Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel 2
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 1 [ ][ ][ ][ ][ ]/[ ][ ][ ][ ] (KÉ-szám/évszám)

IV.2.2) Ajánlattételi vagy részvételi határidő
Dátum: (éééé/hh/nn) Helyi idő: (óó:pp)

IV.2.3) Az ajánlattételi vagy részvételi felhívás kiválasztott jelentkezők részére történő megküldésének tervezett napja4
Dátum: (éééé/hh/nn)

IV.2.4) Azok a nyelvek, amelyeken az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújthatók: [ ] [ ] 1

IV.2.5) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama:
Az ajánlati kötöttség végső dátuma: (éééé/hh/nn)
vagy
Az időtartam hónapban: [ ] vagy napban: [ ] a következő dátumtól számítva: (éééé/hh/nn)

IV.2.6) Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések felbontásának feltételei
Datum: (éééé/hh/nn) Helyi idő: (óó:pp) Hely:
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról:

VI. szakasz: Kiegészítő információk

VI.1) A közbeszerzés ismétlődő jellegére vonatkozó információk 2

A közbeszerzés ismétlődő jellegű ○igen ○nem
A további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: 2

VI.2) Információ az elektronikus munkafolyamatokról

⬜A megrendelés elektronikus úton történik
⬜Elektronikusan benyújtott számlákat elfogadnak
⬜A fizetés elektronikus úton történik

VI.3) További információk: 2

VI.3.1) Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 2

VI.3.2) A módszer(ek) meghatározása, amellyel megadja a VI.3.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: 2

VI.3.3) Az ajánlati biztosíték 2
⬜Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött.
Az ajánlati biztosíték mértéke:
A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma:
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja:

VI.3.4) További információk:

VI.4) E hirdetmény feladásának dátuma: (éééé/hh/nn/)
Az európai uniós, a Kbt., annak végrehajtási rendeletei és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége.
_________________________________________________________________________________________________________
1szükség szerinti számban ismételje meg
2adott esetben
4ha az információ ismert
20súlyszám helyett fontosság is megadható
21súlyszám helyett fontosság is megadható; ha az ár az egyetlen értékelési szempont, súlyszám nem szükséges

4. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez102


KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

Tájékoztató az eljárás eredményéről
A közbeszerzési eljárás eredménye

I. szakasz: Ajánlatkérő

I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartó személy:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek)
Az ajánlatkérő általános címe: (URL)
A felhasználói oldal címe: (URL)

I.2) Közös közbeszerzés

□ A szerződés közös közbeszerzés formájában valósul meg.
○ Meghatalmazott ajánlatkérő nélkül.
○ Az I.1) pontban feltüntetett ajánlatkérők közül meghatalmazott ajánlatkérő: (adja meg ajánlatkérő nevét)
○ Ajánlatkérőnek minősülő meghatalmazott szervezet, mely az I.1) pontban nem került feltüntetésre: (adja meg a szerződést nem kötő ajánlatkérőnek minősülő szervezet nevét, címét és azonosítószámát)
□ Több ország részvételével megvalósuló közös közbeszerzés.
□ A szerződést központi beszerző szerv ítéli oda.

I.3) Az ajánlatkérő típusa

□ Központi szintű
□ Regionális/helyi szintű
□ Közjogi szervezet

□ Közszolgáltató
□ Támogatott szervezet [Kbt. 5. § (2) bekezdés]
□ Egyéb:

I.4) Fő tevékenység (klasszikus ajánlatkérők esetében)

□ Általános közszolgáltatások
□ Honvédelem
□ Közrend és biztonság
□ Környezetvédelem
□ Gazdasági és pénzügyek
□ Egészségügy

□ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció
□ Szociális védelem
□ Szabadidő, kultúra és vallás
□ Oktatás
□ Egyéb tevékenység:

I.5) Fő tevékenység (közszolgáltató ajánlatkérők esetében)

□ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
□ Villamos energia
□ Földgáz és kőolaj kitermelése
□ Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése
□ Víz
□ Postai szolgáltatások

□ Vasúti szolgáltatások
□ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz-szolgáltatások
□ Kikötői tevékenységek
□ Repülőtéri tevékenységek
□ Egyéb tevékenység:

II. szakasz: Tárgy

II.1) Meghatározás

II.1.1) Elnevezés:

Hivatkozási szám: 2

II.1.2) Fő CPV-kód: [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.1.3) A szerződés típusa ○ Építési beruházás ○ Árubeszerzés ○ Szolgáltatásmegrendelés

II.1.4) A közbeszerzés rövid ismertetése:

II.1.5) Részekre bontás
A beszerzés részekből áll ○ igen ○ nem

II.1.6) A beszerzés végleges összértéke(ÁFA nélkül)
Érték: [ ] (Kérjük, jelezze a beszerzés végleges összértékét. Az egyes szerződésekkel kapcsolatos tájékoztatás céljából kérjük, töltse ki az V. szakaszt)
vagy
A figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: [ ] / A figyelembe vett legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: [ ]
Pénznem: [ ][ ][ ]
(keretmegállapodások esetében – a maximális összérték a teljes időtartamukra vonatkozóan)
(dinamikus beszerzési rendszer esetében – a korábbi tájékoztató hirdetményekben nem szereplő szerződés(ek) értéke)
(keretmegállapodáson alapuló szerződések esetében – a korábbi tájékoztató hirdetményekben nem szereplő szerződés(ek) értéke)

II.2) A közbeszerzés mennyisége 1

II.2.1) Elnevezés: 2

Rész száma: 2

II.2.2) További CPV-kód(ok): 2
Fő CPV-kód: 1 [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.2.3) A teljesítés helye:
NUTS-kód: 1 [ ] [ ] [ ] [ ] [ ] A teljesítés helye:

II.2.4) A közbeszerzés mennyisége:
(az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)

II.2.5) Értékelési szempontok
□ Minőségi szempont – Megnevezés: / Súlyszám: 1 2 20
○ Költség szempont – Megnevezés: / Súlyszám: 1 20
○ Ár szempont – Megnevezés: / Súlyszám: 21
○ Ajánlatkérő(k) által meghatározott egyéb értékelési szempont:

II.2.6) Opciókra vonatkozó információ
Opciók ○ igen ○ nem Opciók leírása:

II.2.7) Információ az elektronikus katalógusokról
□ Az ajánlatokat elektronikus katalógus formájában kell benyújtani, vagy azoknak elektronikus katalógust kell tartalmazniuk

II.2.8) Európai uniós alapokra vonatkozó információk
A közbeszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos ○ igen ○ nem
Projekt száma vagy hivatkozási száma:

II.2.9) További információ:

IV. szakasz: Eljárás

IV.1) Meghatározás

IV.1.1) Az eljárás fajtája
™ A Kbt. 117. § szerinti saját beszerzési szabályok szerinti eljárás
™ Nyílt eljárás
□ Gyorsított eljárás (klasszikus ajánlatkérők esetében)
™ Meghívásos eljárás
™ Gyorsított eljárás (klasszikus ajánlatkérők esetében)
™ Előzetes/időszakos előzetes tájékoztatóval meghirdetett meghívásos eljárás
™ Tárgyalásos eljárás
™ Gyorsított eljárás (klasszikus ajánlatkérők esetében)
™ Előzetes/időszakos előzetes tájékoztatóval meghirdetett tárgyalásos eljárás
™ Versenypárbeszéd
™ Innovációs partnerség
™ Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Értesítőben történt közzététele nélkül odaítélt szerződés az alább felsorolt esetekben
™ Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás
™ A Kbt. 115. §-a szerinti nyílt eljárás
™ A Kbt. 115. §-a szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás

IV.1.2) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, valamint a gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása:2

IV.1.3) Keretmegallápodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
□ A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul
□ A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszer létrehozására irányul

IV.1.4) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk
□ Elektronikus árlejtést fognak alkalmazni

IV.2) Adminisztratív információk

IV.2.1) Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel 2
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 1 [ ][ ][ ][ ][ ]/[ ][ ][ ][ ] (KÉ-szám/évszám)

IV.2.2) Információ dinamikus beszerzési rendszer lezárásáról
□ A hirdetmény tárgya a fenti ajánlati/részvételi felhívásban közzétett dinamikus beszerzési rendszer lezárása

IV.2.3) Információ az előzetes/időszakos előzetes tájékoztató formájában közzétett eljárást meghirdető felhívás lezárásáról
□ Az ajánlatkérő a fenti előzetes/időszakos előzetes tájékoztató alapján nem ítél oda további szerződéseket

V. szakasz: Az eljárás eredménye1

A szerződés száma: [ ] Rész száma: 2 [ ] Elnevezés:
Szerződés/rész odaítélésre került ○ igen ○ nem
V.1 Befejezetlen eljárással kapcsolatos információ

A befejezetlen eljárás oka
○ A közbeszerzési eljárást eredménytelennek minősítették
Az eredménytelenség indoka:
○ A szerződés megkötését megtagadták

V.2 Az eljárás eredménye

V.2.1) A szerződés megkötésének dátuma: (éééé/hh/nn)

V.2.2) Ajánlatokra vonatkozó információk
A beérkezett ajánlatok száma: [ ]
Kkv-któl érkezett ajánlatok száma: [ ]
Más EU-tagállamok ajánlattevőitől érkezett ajánlatok száma: [ ]
Nem EU-tagállamok ajánlattevőitől érkezett ajánlatok száma: [ ]
Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: [ ]
A szerződést közös ajánlattevők csoportja nyerte el ○ igen ○ nem

V.2.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe 1

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

E-mail:

Telefon:

Internetcím: (URL)

Fax:

A nyertes ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 2

A nyertes ajánlattevő Kkv ○ igen ○ nem

V.2.4) A szerződés/rész értékére vonatkozó információk (ÁFA nélkül)
A szerződés/rész eredetileg becsült összértéke: 2 [ ]
(keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer esetében – becsült maximális összérték e tétel teljes időtartamára vonatkozóan)
A szerződés/rész végleges összértéke: [ ]
vagy
A figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat [ ] / A figyelembe vett legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat [ ]
Pénznem: [ ][ ][ ]
(keretmegállapodások esetében – a maximális összérték e tételre vonatkozóan)
(dinamikus beszerzési rendszer esetében – a korábbi tájékoztató hirdetményekben nem szereplő, erre a tételre vonatkozó szerződés(ek) értéke)
(keretmegállapodáson alapuló szerződések esetében, adott esetben – a korábbi tájékoztató hirdetményekben nem szereplő, e tételre vonatkozó szerződés(ek) értéke)

V.2.5) Alvállalkozásra vonatkozó információk
□ Valószínűsíthető alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez
Jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek bevonásával történő teljesítésének értekét vagy arányát 4
Érték ÁFA nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]
Arány: [ ] %
A szerződés alvállalkozó bevonásával megvalósított részének rövid ismertetése:

V.2.6) Előnyös vásárlások esetén fizetett ár 2(közszolgáltató ajánlatkérők esetében)
Érték ÁFA nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]

V.2.7) A megkötött szerződések száma: [ ] (közszolgáltató ajánlatkérők esetében)

V.2.8) Az áru vagy szolgáltatás származási országa (közszolgáltató ajánlatkérők esetében)
□ Európai Unió
□ nem Európai Unió
Ország: [ ] [ ] 1

V.2.9) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege 2

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

E-mail:

Telefon:

Internetcím: (URL)

Fax:

A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő adószáma (adóazonosító jele): 2

A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő Kkv ○ igen ○ nem

Ellenszolgáltatás összege
Érték ÁFA nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]

V.2.10) A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték meg, aki többváltozatú ajánlatot tett ○ igen ○ nem

V.2.11) Volt érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt ○ igen ○ nem

V.2.12) Az ajánlattevők neve és címe: 1 2

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód: 2

Postai irányítószám:

Ország:

Ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 2

VI. szakasz: Kiegészítő információk

VI.1) További információk: 2

VI.1.1) Hirdetmény közzététele nélkül induló eljárás esetén az eljárást megindító felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Hatóság tájékoztatásának napja: 2 (éééé/hh/nn)

VI.1.2) Az eljárás során figyelembe vett környezetvédelmi szempontok: 2
□ Szerződéses feltételként
□ Értékelési szempontként
□ Műszaki leírásrészeként
□ Alkalmassági feltételek körében meghatározott környezetvédelmi intézkedések
□ Alkalmassági feltételek körében meghatározott környezetvédelmi vezetési rendszereknek való megfelelés

VI.1.3) Az eljárás során figyelembe vett szociális szempontok: 2
□ Szerződéses feltételként
□ Értékelési szempontként
□ Műszaki leírás részeként
□ Alkalmassági feltételként
□ Védett foglalkoztatók számára fenntartott közbeszerzés

VI.1.4) Fenntartott szerződés: 2
□ A szerződés a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerint fenntartott

VI.1.5) További információk: 2

VI.2) E hirdetmény feladásának dátuma: (éééé/hh/nn/)
Az európai uniós, a Kbt., annak végrehajtási rendeletei és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége.
_______________________________________________________________________________________________________________________________
1szükség szerinti számban ismételje meg
2adott esetben
4ha az információ ismert
20súlyszám helyett fontosság is megadható
21súlyszám helyett fontosság is megadható; ha az ár az egyetlen értékelési szempont, súlyszám nem szükséges

5. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez


KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

Előminősítési hirdetmény
Közszolgáltató ajánlatkérők
A hirdetmény eljárás meghirdetésére irányul ⬜
Az érdekelt gazdasági szereplőknek kérelmezniük kell az ajánlatkérőtől az előminősítési rendszer szerinti minősítésüket.
A szerződés(ek) odaítélésére eljárást megindító további felhívás közzététele nélkül kerül sor.

I. szakasz: Ajánlatkérő

I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartó személy:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek)
Az ajánlatkérő általános címe: (URL)
A felhasználói oldal címe: (URL)

I.2) Közös közbeszerzés

⬜A szerződés közös közbeszerzés formájában valósul meg.
○Meghatalmazott ajánlatkérő nélkül.
○Az I.1) pontban feltüntetett ajánlatkérők közül meghatalmazott ajánlatkérő: (adja meg ajánlatkérő nevét)
○Ajánlatkérőnek minősülő meghatalmazott szervezet, mely az I.1) pontban nem került feltüntetésre: (adja meg a szerződést nem kötő ajánlatkérőnek minősülő szervezet nevét, címét és azonosítószámát)
⬜Több ország részvételével megvalósuló közös közbeszerzés.
⬜A szerződést központi beszerző szerv ítéli oda.

I.3) Kommunikáció

○A közbeszerzési dokumentumok korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL) 13
○A közbeszerzési dokumentumokhoz történő hozzáférés korlátozott. További információ a következő helyről érhető el: (URL) 13

További információ a következő címen szerezhető be
○a fent említett cím
○másik cím: (adjon meg másik címet)

Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó 5 19
⬜elektronikus úton: (URL)
○a fent említett címre
○a következő címre: (adjon meg másik címet)

⬜Az elektronikus kommunikáció olyan eszközök és berendezések használatát igényli, amelyek nem általánosan hozzáférhetők. Ezen eszközök és berendezések korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL)

I.4) Fő tevékenység

⬜Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
⬜Villamos energia
⬜Földgáz és kőolaj kitermelése
⬜Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése
⬜Víz
⬜Postai szolgáltatások

⬜Vasúti szolgáltatások
⬜Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz-szolgáltatások
⬜Kikötői tevékenységek
⬜Repülőtéri tevékenységek
⬜Egyéb tevékenység:

II. szakasz: Tárgy

II.1) Meghatározás

II.1.1) Elnevezés:

Hivatkozási szám: 2

II.1.2) Fő CPV-kód: [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.1.3) A szerződés típusa ○Építési beruházás ○Árubeszerzés ○Szolgáltatásmegrendelés

II.2) A közbeszerzés ismertetése

II.2.1) További CPV-kód(ok): 2
Fő CPV-kód: 1 [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.2.2) A teljesítés helye:
NUTS-kód: 1 [ ] [ ] [ ] [ ] [ ] A teljesítés helye:

II.2.3) A közbeszerzés mennyisége:
(az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)

II.2.4) Értékelési szempontok 4
○Az alábbi értékelési szempontok
⬜Minőségi szempont – Megnevezés: / Súlyszám: 1 2 20
○Költség szempont – Megnevezés: / Súlyszám: 1 20
○Ár szempont – Megnevezés: / Súlyszám: 21
○Az ár nem az egyetlen értékelési szempont, az összes értékelési szempont az eljárást megindító felhívásban kerül meghatározásra

II.2.5) Az előminősítési rendszer időtartama
○Kezdés: (éééé/hh/nn) / Befejezés: (éééé/hh/nn)
○Határozatlan időtartam
⬜A szerződés meghosszabbítható 2
A meghosszabbításra vonatkozó követelmények:

II.2.6) Európai uniós alapokra vonatkozó információk 4
A közbeszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos ○igen ○nem
Projekt száma vagy hivatkozási száma:

III. szakasz: Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk

III.1) Részvételi feltételek

III.1.1) Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk 2
⬜A szerződés védett műhelyek és olyan gazdasági szereplők számára fenntartott, amelyek célja a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű személyek társadalmi és szakmai integrációja
⬜A szerződés teljesítése védett munkahely-teremtési programok keretében történik
⬜A szerződés a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerint fenntartott

III.1.2) Az előminősítési szempontok (a fő szempontok és igazolási módok összegzése)
Az előminősítési szempontok: / Az előminősítési szempontok igazolási módjai: 1

III.2) A szerződéssel kapcsolatos feltételek 2

III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatásmegrendelés esetében)
⬜A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve
A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:

III.2.3) A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ
⬜Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét

IV. szakasz: Eljárás

IV.1) Meghatározás

IV.1.1) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk
⬜Elektronikus árlejtést fognak alkalmazni
További információk az elektronikus árlejtésről:

IV.2) Adminisztratív információk

IV.2.1) Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel 2
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 1 [ ][ ][ ][ ][ ]/[ ][ ][ ][ ] (KÉ-szám/évszám)

IV.2.2) Azok a nyelvek, amelyeken az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújthatók: [ ] [ ] 1

VI. szakasz: Kiegészítő információk

VI.1) Információ az elektronikus munkafolyamatokról

⬜A megrendelés elektronikus úton történik
⬜Elektronikusan benyújtott számlákat elfogadnak
⬜A fizetés elektronikus úton történik

VI.2) További információk: 2

VI.3) E hirdetmény feladásának dátuma: (éééé/hh/nn/)
Az európai uniós, a Kbt., annak végrehajtási rendeletei és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége.
_________________________________________________________________________________________________________
1szükség szerinti számban ismételje meg
2adott esetben
4ha az információ ismert
13ajánlati felhívás esetében ezt az információt itt vagy az ajanlattételi felhívásban vagy a tárgyalási felhívásban adja meg
20súlyszám helyett fontosság is megadható
21súlyszám helyett fontosság is megadható; ha az ár az egyetlen értékelési szempont, súlyszám nem szükséges

6. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez103


KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény
Ez a hirdetmény előzetes tájékoztatásra vagy időszakos előzetes tájékoztatásra a vonatkozik
(nem eljárás meghirdetése)

I. szakasz: Ajánlatkérő

I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartó személy:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek)
Az ajánlatkérő általános címe: (URL)
A felhasználói oldal címe: (URL)

I.2) Közös közbeszerzés

⬜A szerződés közös közbeszerzés formájában valósul meg.
○Meghatalmazott ajánlatkérő nélkül.
○Az I.1) pontban feltüntetett ajánlatkérők közül meghatalmazott ajánlatkérő: (adja meg ajánlatkérő nevét)
○Ajánlatkérőnek minősülő meghatalmazott szervezet, mely az I.1) pontban nem került feltüntetésre: (adja meg a szerződést nem kötő ajánlatkérőnek minősülő szervezet nevét, címét és azonosítószámát)
⬜Több ország részvételével megvalósuló közös közbeszerzés.
⬜A szerződést központi beszerző szerv ítéli oda.

I.3) Kommunikáció

○A közbeszerzési dokumentumok korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL) 15
○A közbeszerzési dokumentumokhoz történő hozzáférés korlátozott. További információ a következő helyről érhető el: (URL) 15

További információ a következő címen szerezhető be
○a fent említett cím
○másik cím: (adjon meg másik címet)

⬜Az elektronikus kommunikáció olyan eszközök és berendezések használatát igényli, amelyek nem általánosan hozzáférhetők. Ezen eszközök és berendezések korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL)

I.4) Az ajánlatkérő típusa

□ Központi szintű
□ Regionális/helyi szintű
□ Közjogi szervezet

□ Közszolgáltató
□ Támogatott szervezet [Kbt. 5. § (2) bekezdés]
□ Egyéb:

I.5) Fő tevékenység (klasszikus ajánlatkérők esetében)

⬜Általános közszolgáltatások
⬜Honvédelem
⬜Közrend és biztonság
⬜Környezetvédelem
⬜Gazdasági és pénzügyek
⬜Egészségügy

⬜Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció
⬜Szociális védelem
⬜Szabadidő, kultúra és vallás
⬜Oktatás
⬜Egyéb tevékenység:

I.6) Fő tevékenység (közszolgáltató ajánlatkérők esetében)

⬜Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
⬜Villamos energia
⬜Földgáz és kőolaj kitermelése
⬜Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése
⬜Víz
⬜Postai szolgáltatások

⬜Vasúti szolgáltatások
⬜Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz-szolgáltatások
⬜Kikötői tevékenységek
⬜Repülőtéri tevékenységek
⬜Egyéb tevékenység:

II. szakasz: Tárgy

II.1) Meghatározás

II.1.1) Elnevezés:

Hivatkozási szám: 2

II.1.2) Fő CPV-kód: [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.1.3) A szerződés típusa ○Építési beruházás ○Árubeszerzés ○Szolgáltatásmegrendelés

II.2) A közbeszerzés ismertetése

II.2.1) További CPV-kód(ok): 2
Fő CPV-kód: 1 [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.2.2) A teljesítés helye:
NUTS-kód: 1 [ ] [ ] [ ] [ ] [ ] A teljesítés helye:

II.2.3) A közbeszerzés mennyisége:
(az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)

VI.1) További információk: 2

VI.2) E hirdetmény feladásának dátuma: (éééé/hh/nn/)
Az európai uniós, a Kbt., annak végrehajtási rendeletei és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége.
_________________________________________________________________________________________________________
1szükség szerinti számban ismételje meg
2adott esetben
15ezt az információt itt vagy – adott esetben – az eljárás megindító felhívásban adja meg

7. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez104


KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

Koncessziós hirdetmény

I. szakasz: Ajánlatkérő

I.1) Név és címek

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartó személy:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek)
Az ajánlatkérő általános címe: (URL)
A felhasználói oldal címe: (URL)

I.2) Közös közbeszerzés

⬜A szerződés közös közbeszerzés formájában valósul meg.
○Meghatalmazott ajánlatkérő nélkül.
○Az I.1) pontban feltüntetett ajánlatkérők közül meghatalmazott ajánlatkérő: (adja meg ajánlatkérő nevét)
○Ajánlatkérőnek minősülő meghatalmazott szervezet, mely az I.1) pontban nem került feltüntetésre: (adja meg a szerződést nem kötő ajánlatkérőnek minősülő szervezet nevét, címét és azonosítószámát)
⬜Több ország részvételével megvalósuló közös közbeszerzés.
⬜A szerződést központi beszerző szerv ítéli oda.

I.3) Kommunikáció

○A közbeszerzési dokumentumok korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: 15 (URL)
○A közbeszerzési dokumentumokhoz történő hozzáférés korlátozott. További információ a következő helyről érhető el: 15 (URL)

További információ a következő címen szerezhető be
○a fent említett cím
○másik cím: (adjon meg másik címet)

Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó
⬜elektronikus úton: (URL)
○a fent említett címre
○a következő címre: (adjon meg másik címet)

⬜Az elektronikus kommunikáció olyan eszközök és berendezések használatát igényli, amelyek nem általánosan hozzáférhetők. Ezen eszközök és berendezések korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL)

I.4) Az ajánlatkérő típusa

□ Központi szintű
□ Regionális/helyi szintű
□ Közjogi szervezet

□ Közszolgáltató
□ Támogatott szervezet [Kbt. 5. § (2) bekezdés]
□ Egyéb:

I.5) Fő tevékenység (klasszikus ajánlatkérők esetében)

⬜Általános közszolgáltatások
⬜Honvédelem
⬜Közrend és biztonság
⬜Környezetvédelem
⬜Gazdasági és pénzügyek
⬜Egészségügy

⬜Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció
⬜Szociális védelem
⬜Szabadidő, kultúra és vallás
⬜Oktatás
⬜Egyéb tevékenység:

I.6) Fő tevékenység (közszolgáltató ajánlatkérők esetében)

⬜Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
⬜Villamos energia
⬜Földgáz és kőolaj kitermelése
⬜Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése
⬜Víz
⬜Postai szolgáltatások

⬜Vasúti szolgáltatások
⬜Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz-szolgáltatások
⬜Kikötői tevékenységek
⬜Repülőtéri tevékenységek
⬜Egyéb tevékenység:

II. szakasz: Tárgy

II.1) Meghatározás

II.1.1) Elnevezés:

Hivatkozási szám: 2

II.1.2) Fő CPV-kód: [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.1.3) A szerződés típusa ◯・Építési beruházás ◯・Szolgáltatásmegrendelés

II.1.4) A koncesszió rövid ismertetése:

II.1.5) A teljes becsült érték: 2 [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]

II.1.6) Részekre bontás
A beszerzés részekből áll ○igen ○nem
Ajánlatok benyújthatók ○valamennyi részre ○legfeljebb a következő számú részre: [ ] ○csak egy részre
⬜Az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma: [ ]
⬜Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a következő részek vagy részcsoportok kombinációjával ítéljen oda szerződéseket:

II.2) A közbeszerzés ismertetése 1

II.2.1) Elnevezés: 2

Rész száma: 2

II.2.2) További CPV-kód(ok): 2
Fő CPV-kód: 1 [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.2.3) A teljesítés helye:
NUTS-kód: 1 [ ] [ ] [ ] [ ] [ ] A teljesítés helye:

II.2.4) A koncessziós beszerzés mennyisége:
(az építési vagy szolgáltatási koncesszió jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)

II.2.5) Értékelési szempontok
Koncesszió odaítélésnek alapja
⬜Minőségi szempont – Megnevezés: 1
○Költség szempont – Megnevezés: 1
○Ár szempont – Megnevezés: 1
(az értékelési szempontokat és alszempontokat csökkenő fontossági sorrendben kell feltüntetni)

II.2.6) Becsült érték: 2
Érték ÁFA nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]

II.2.7) A koncesszió időtartama
Időtartam hónapban: [ ] vagy napban: [ ]
vagy Kezdés: (éééé/hh/nn) / Befejezés: (éééé/hh/nn)

II.2.8) Opciókra vonatkozó információ
Opciók ○igen ○nem Opciók leírása:

II.2.9) Európai uniós alapokra vonatkozó információk
A közbeszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos ○igen ○nem
Projekt száma vagy hivatkozási száma:

II.2.10) További információ

III. szakasz: Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk

III.1) Részvételi feltételek

III.1.1) Kizáró okok és a szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság
A kizáró okok felsorolása:
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:

III.1.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:

Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): 2

III.1.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:

Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): 2

III.1.4) A részvételre vonatkozó objektív szabályok és kritériumok
A szabályok és kritériumok felsorolása, rövid ismertetése:

III.1.5) Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk 2
⬜A szerződés védett műhelyek és olyan gazdasági szereplők számára fenntartott, amelyek célja a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű személyek társadalmi és szakmai integrációja
⬜A szerződés teljesítése védett munkahely-teremtési programok keretében történik


III.2) A szerződéssel kapcsolatos feltételek 2

III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási koncesszió esetében)
⬜A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve
A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:

III.2.3) A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ
⬜Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét

IV. szakasz: Eljárás

IV.1) Meghatározás

IV.1.1) Az eljárás fajtája
⬜A koncessziós beszerzési eljárás tárgyalás megtartásával kerül lefolytatásra. 2

IV.2) Adminisztratív információk

IV.2.1) Ajánlattételi vagy részvételi határidő
Dátum: (éééé/hh/nn) Helyi idő: (óó:pp)

IV.2.2) Azok a nyelvek, amelyeken az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújthatók: [ ] [ ] 1

VI. szakasz: Kiegészítő információk

VI.1) A közbeszerzés ismétlődő jellegére vonatkozó információk 2

A közbeszerzés ismétlődő jellegű ○igen ○nem
A további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: 2

VI.2) Információ az elektronikus munkafolyamatokról

⬜A megrendelés elektronikus úton történik
⬜Elektronikusan benyújtott számlákat elfogadnak
⬜A fizetés elektronikus úton történik

VI.3) További információk: 2

VI.3.1) Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 2

VI.3.2) A módszer(ek) meghatározása, amellyel megadja a VI.3.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: 2

VI.3.3) További információk:

VI.4) E hirdetmény feladásának dátuma: (éééé/hh/nn/)
Az európai uniós, a Kbt., annak végrehajtási rendeletei és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége.
_________________________________________________________________________________________________________
1szükség szerinti számban ismételje meg
2adott esetben
15ezt az információt itt vagy – adott esetben – az ajánlattételi felhívásban adja meg

8. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez105


KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

Tájékoztató a koncessziós eljárás eredményéről

I. szakasz: Ajánlatkérő

I.1) Név és címek (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartó személy:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek)
Az ajánlatkérő általános címe: (URL)
A felhasználói oldal címe: (URL)

I.2) Közös közbeszerzés

□ A szerződés közös közbeszerzés formájában valósul meg.
○ Meghatalmazott ajánlatkérő nélkül.
○ Az I.1) pontban feltüntetett ajánlatkérők közül meghatalmazott ajánlatkérő: (adja meg ajánlatkérő nevét)
○ Ajánlatkérőnek minősülő meghatalmazott szervezet, mely az I.1) pontban nem került feltüntetésre: (adja meg a szerződést nem kötő ajánlatkérőnek minősülő szervezet nevét, címét és azonosítószámát)
□ Több ország részvételével megvalósuló közös közbeszerzés.
□ A szerződést központi beszerző szerv ítéli oda.

I.3) Az ajánlatkérő típusa

□ Központi szintű
□ Regionális/helyi szintű
□ Közjogi szervezet

□ Közszolgáltató
□ Támogatott szervezet [Kbt. 5. § (2) bekezdés]
□ Egyéb:

I.4) Fő tevékenység (klasszikus ajánlatkérők esetében)

□ Általános közszolgáltatások
□ Honvédelem
□ Közrend és biztonság
□ Környezetvédelem
□ Gazdasági és pénzügyek
□ Egészségügy

□ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció
□ Szociális védelem
□ Szabadidő, kultúra és vallás
□ Oktatás
□ Egyéb tevékenység:

I.5) Fő tevékenység (közszolgáltató ajánlatkérők esetében)

□ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
□ Villamos energia
□ Földgáz és kőolaj kitermelése
□ Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése
□ Víz
□ Postai szolgáltatások

□ Vasúti szolgáltatások
□ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz-szolgáltatások
□ Kikötői tevékenységek
□ Repülőtéri tevékenységek
□ Egyéb tevékenység:

II. szakasz: Tárgy

II.1) Meghatározás

II.1.1) Elnevezés:

Hivatkozási szám: 2

II.1.2) Fő CPV-kód: [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.1.3) A szerződés típusa ○ Építési beruházás ○ Szolgáltatásmegrendelés

II.1.4) A koncesszió rövid ismertetése:

II.1.5) Részekre bontás
A beszerzés részekből áll ○ igen ○ nem

II.1.6) A koncessziós beszerzés teljes összértéke (ÁFA nélkül)
Érték ÁFA nélkül: [ ] (Kérjük, adja meg a koncessziós beszerzés végleges összértékét. Az egyes szerződésekkel kapcsolatos tájékoztatás céljából kérjük, töltse ki az V. szakaszt)
vagy
A figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: [ ] / A figyelembe vett legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: [ ]
Pénznem: [ ][ ][ ]

II.2) A közbeszerzés mennyisége 1

II.2.1) Elnevezés: 2

Rész száma: 2

II.2.2) További CPV-kód(ok): 2
Fő CPV-kód: 1 [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.2.3) A teljesítés helye:
NUTS-kód: 1 [ ] [ ] [ ] [ ] [ ] A teljesítés helye:

II.2.4) A koncessziós beszerzés mennyisége:
(az építési koncesszió vagy szolgáltatási koncesszió jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)

II.2.5) Értékelési szempontok
Koncesszió odaítélésnek alapja
□ Minőségi szempont – Megnevezés: 1
○ Költség szempont – Megnevezés: 1
○ Ár szempont – Megnevezés: 1
(az értékelési szempontokat és alszempontokat csökkenő fontossági sorrendben kell feltüntetni)

II.2.6) A koncesszió időtartama
Időtartam hónapban: [ ] vagy napban: [ ]
vagy Kezdés: (éééé/hh/nn) / Befejezés: (éééé/hh/nn)

II.2.7) Európai uniós alapokra vonatkozó információk
A koncessziós beszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos ○ igen ○ nem
Projekt száma vagy hivatkozási száma:

II.2.8) További információ

IV. szakasz: Eljárás

IV.1) Meghatározás

IV.1.1) Az eljárás fajtája
○ Koncessziós beszerzési eljárás koncessziós hirdetmény előzetes közzétételével
□ A koncessziós beszerzési eljárás tárgyalás megtartásával került lefolytatásra
○ Koncessziós hirdetmény előzetes közzététele nélküli eljárás

IV.1.2) Koncessziós hirdetmény előzetes közzététele nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazásának indokolása:2

IV.1.3) A koncessziós beszerzési eljárás bírálatának fő jellemzői:

IV.2) Adminisztratív információk

IV.2.1) Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel 2
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 1 [ ][ ][ ][ ][ ]/[ ][ ][ ][ ] (KÉ-szám/évszám)

V. szakasz: Az eljárás eredménye1

Rész száma: 2 [ ] Elnevezés:
Koncesszió/rész odaítélésre került ○ igen ○ nem
V.1 Befejezetlen eljárással kapcsolatos információ

A befejezetlen koncessziós beszerzési eljárás oka
○ A koncessziós beszerzési eljárást eredménytelennek minősítették
A eredménytelenség indoka:
○ A szerződés megkötését megtagadták

V.2) A koncessziós beszerzési eljárás eredménye

V.2.1) A szerződés megkötésének dátuma: (éééé/hh/nn)

V.2.2) Ajánlatokra vonatkozó információk
A beérkezett ajánlatok száma: [ ]
Kkv-któl érkezett ajánlatok száma: [ ]
Más EU-tagállamok ajánlattevőitől érkezett ajánlatok száma: [ ]
Nem EU-tagállamok ajánlattevőitől érkezett ajánlatok száma: [ ]
Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: [ ]
A szerződést közös ajánlattevők csoportja nyerte el ○ igen ○ nem

V.2.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe 1

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

E-mail:

Telefon:

Internetcím: (URL)

Fax:

A nyertes ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 2

A nyertes ajánlattevő Kkv ○ igen ○ nem

V.2.4) A szerződés/rész értékére vonatkozó információk (ÁFA nélkül)
A szerződés/ rész/koncessziós beszerzés eredetileg becsült összértéke: 2 [ ]
A szerződés/rész végleges összértéke: [ ]
Bevétel a felhasználók által fizetett díjakból és bírságokból: 2 [ ]
Díjak, kifizetések vagy az ajánlatkérő által biztosított egyéb pénzügyi előnyök: 2 [ ]
Pénznem: [ ][ ][ ]
A koncesszió értéke szempontjából releváns egyéb adatok:

V.2.5) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege 2

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

E-mail:

Telefon:

Internetcím: (URL)

Fax:

A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő adószáma (adóazonosító jele): 2

A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő Kkv ○ igen ○ nem

Ellenszolgáltatás összege
Érték ÁFA nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]

V.2.6) Az ajánlattevők neve és címe:1 2

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód: 2

Postai irányítószám:

Ország:

Ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 2

VI. szakasz: Kiegészítő információk

VI.1) További információk: 2

VI.1.1) Hirdetmény közzététele nélkül induló eljárás esetén az eljárást megindító felhívás megküldésének napja: 2 (éééé/hh/nn)

VI.1.2) Az eljárás során figyelembe vett környezetvédelmi szempontok: 2
□ Szerződéses feltételként
□ Értékelési szempontként
□ Műszaki leírás részeként
□ Alkalmassági feltételek körében meghatározott környezetvédelmi intézkedések
□ Alkalmassági feltételek körében meghatározott környezetvédelmi vezetési rendszereknek való megfelelés

VI.1.3) Az eljárás során figyelembe vett szociális szempontok: 2
□ Szerződéses feltételként
□ Értékelési szempontként
□ Műszaki leírás részeként
□ Alkalmassági feltételként
□ Védett foglalkoztatók számára fenntartott közbeszerzés

VI.1.4) További információk: 2

VI.2) E hirdetmény feladásának dátuma: (éééé/hh/nn/)
Az európai uniós, a Kbt., annak végrehajtási rendeletei és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége.
______________________________________________________________________________________________________________________
1szükség szerinti számban ismételje meg
2adott esetben

9. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez106


KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

Tervpályázati kiírás

I. szakasz: Ajánlatkérő

I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartó személy:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek)
Az ajánlatkérő általános címe: (URL)
A felhasználói oldal címe: (URL)

I.2) Közös közbeszerzés

⬜A tervpályázat közös eljárás formájában valósul meg.
○Meghatalmazott ajánlatkérő nélkül.
○Az I.1) pontban feltüntetett ajánlatkérők közül meghatalmazott ajánlatkérő: (adja meg ajánlatkérő nevét)
○Ajánlatkérőnek minősülő meghatalmazott szervezet, mely az I.1) pontban nem került feltüntetésre: (adja meg a tervpályázatért nem felelős ajánlatkérőnek minősülő szervezet nevét, címét és azonosítószámát)
⬜Több ország részvételével megvalósuló közös tervpályázat.
⬜A tervpályázatot központi beszerző szerv bírálja el.

I.3) Kommunikáció

○A tervpályázati dokumentáció korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhető a következő címen: (URL)
○A tervpályázati dokumentációhoz történő hozzáférés korlátozott. További információ a következő helyről érhető el: (URL)

További információ a következő címen szerezhető be
○a fent említett cím
○másik cím: (adjon meg másik címet)

A pályázat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó
⬜elektronikus úton: (URL)
○a fent említett címre
○a következő címre: (adjon meg másik címet)

⬜Az elektronikus kommunikáció olyan eszközök és berendezések használatát igényli, amelyek nem általánosan hozzáférhetők. Ezen eszközök és berendezések korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL)

I.4) Az ajánlatkérő típusa

□ Központi szintű
□ Regionális/helyi szintű
□ Közjogi szervezet

□ Közszolgáltató
□ Támogatott szervezet [Kbt. 5. § (2) bekezdés]
□ Egyéb:

I.5) Fő tevékenység (klasszikus ajánlatkérők esetében)

⬜Általános közszolgáltatások
⬜Honvédelem
⬜Közrend és biztonság
⬜Környezetvédelem
⬜Gazdasági és pénzügyek
⬜Egészségügy

⬜Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció
⬜Szociális védelem
⬜Szabadidő, kultúra és vallás
⬜Oktatás
⬜Egyéb tevékenység:

I.6) Fő tevékenység (közszolgáltató ajánlatkérők esetében)

⬜Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
⬜Villamos energia
⬜Földgáz és kőolaj kitermelése
⬜Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése
⬜Víz
⬜Postai szolgáltatások

⬜Vasúti szolgáltatások
⬜Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz-szolgáltatások
⬜Kikötői tevékenységek
⬜Repülőtéri tevékenységek
⬜Egyéb tevékenység:

II. szakasz: Tárgy

II.1) Meghatározás

II.1.1) Elnevezés:

Hivatkozási szám: 2

II.1.2) Fő CPV-kód: [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.2) A tervpályázat ismertetése

II.2.1) További CPV-kód(ok): 2
Fő CPV-kód: 1 [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.2.2) A tervpályázat leírása:

II.2.3) Európai uniós alapokra vonatkozó információk
A tervpályázat európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos ○igen ○nem
Projekt száma vagy hivatkozási száma:

III. szakasz: Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk

III.1) Részvételi feltételek

III.1.1) A részvételre vonatkozó objektív szabályok és kritériumok (meghívásos eljárás esetében)
A szabályok és kritériumok felsorolása, ismertetése:

III.1.2) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk
A részvétel egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve ◯・igen ◯・nem
Nevezze meg az adott szakmát:

IV. szakasz: Eljárás

IV.1) Meghatározás

IV.1.1) Az eljárás fajtája
○Nyílt eljárás
○Meghívásos eljárás
Résztvevők száma: [ ]
vagy Minimális szám: [ ] / Maximális szám: [ ]

IV.1.2) A már kiválasztott résztvevők neve: 1 (meghívásos eljárás esetében)

IV.1.3) A pályaművek értékelésének szempontjai:

IV.2) Adminisztratív információk

IV.2.1) A pályázatok (pályaművek) vagy részvételi jelentkezések benyújtásának határideje:
Dátum: (éééé/hh/nn) Helyi idő: (óó:pp)

IV.2.2) Részvételi felhívás kiválasztott jelentkezők részére történő megküldésének dátuma: 2 (éééé/hh/nn) (meghívásos eljárás esetében)

IV.2.3) Azok a nyelvek, amelyeken az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújthatók: [ ] [ ] 1

IV.3) Díjak és bírálóbizottság

IV.3.1) Díj(ak)ra vonatkozó információk
Sor kerül díj/díjak odaítélésére ○igen ○nem
Az odaítélendő díjak száma és értéke: 2

IV.3.2) Az összes pályázónak történő kifizetésekre vonatkozó adatok: 2

IV.3.3) A tervpályázati eljárást követő szerződések
A tervpályázati eljárást követően a szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződést a pályázat nyertesével vagy a nyertesek valamelyikével kötik meg ○igen ○nem

IV.3.4) A bírálóbizottság döntése
A bírálóbizottság döntése kötelező az ajánlatkérő számára ○igen ○nem

IV.3.5) A bírálóbizottság tagjainak neve: 1 2

VI. szakasz: Kiegészítő információk

VI.1) További információk: 2



VI.2) E hirdetmény feladásának dátuma: (éééé/hh/nn/)
Az európai uniós, a Kbt., annak végrehajtási rendeletei és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége.
_________________________________________________________________________________________________________
1szükség szerinti számban ismételje meg
2adott esetben

10. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez107


KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

Tájékoztató a tervpályázati eljárás eredményéről

I. szakasz: Ajánlatkérő

I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartó személy:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek)
Az ajánlatkérő általános címe: (URL)
A felhasználói oldal címe: (URL)

I.2) Közös közbeszerzés

□ A tervpályázat közös eljárás formájában valósul meg.
○ Meghatalmazott ajánlatkérő nélkül.
○ Az I.1) pontban feltüntetett ajánlatkérők közül meghatalmazott ajánlatkérő: (adja meg ajánlatkérő nevét)
○ Ajánlatkérőnek minősülő meghatalmazott szervezet, mely az I.1) pontban nem került feltüntetésre: (adja meg a tervpályázatért nem felelős ajánlatkérőnek minősülő szervezet nevét, címét és azonosítószámát)
□ Több ország részvételével megvalósuló közös tervpályázat.
□ A tervpályázatot központi beszerző szerv bírálja el.

I.3) Az ajánlatkérő típusa

□ Központi szintű
□ Regionális/helyi szintű
□ Közjogi szervezet

□ Közszolgáltató
□ Támogatott szervezet [Kbt. 5. § (2) bekezdés]
□ Egyéb:

I.4) Fő tevékenység (klasszikus ajánlatkérők esetében)

□ Általános közszolgáltatások
□ Honvédelem
□ Közrend és biztonság
□ Környezetvédelem
□ Gazdasági és pénzügyek
□ Egészségügy

□ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció
□ Szociális védelem
□ Szabadidő, kultúra és vallás
□ Oktatás
□ Egyéb tevékenység:

I.5) Fő tevékenység (közszolgáltató ajánlatkérők esetében)

□ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
□ Villamos energia
□ Földgáz és kőolaj kitermelése
□ Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése
□ Víz
□ Postai szolgáltatások

□ Vasúti szolgáltatások
□ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz-szolgáltatások
□ Kikötői tevékenységek
□ Repülőtéri tevékenységek
□ Egyéb tevékenység:

II. szakasz: Tárgy

II.1) Meghatározás

II.1.1) Elnevezés:

Hivatkozási szám: 2

II.1.2) Fő CPV-kód: [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.2) A tervpályázat ismertetése

II.2.1) További CPV-kód(ok): 2
Fő CPV-kód: 1 [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.2.2) A tervpályázat leírása:

II.2.3) Európai uniós alapokra vonatkozó információk
A tervpályázat európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos ○ igen ○ nem
Projekt száma vagy hivatkozási száma:

IV. szakasz: Eljárás

IV.1) Meghatározás

IV.1.1) Az eljárás fajtája
○ Nyílt eljárás
○ Meghívásos eljárás
○ Egyszerű tervpályázati eljárás
○ Nyílt eljárás
○ Meghívásos eljárás

IV.1.2) A pályaművek értékelésének szempontjai:

IV.2) Adminisztratív információk

IV.2.1) Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel 2
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 1 [ ][ ][ ][ ][ ]/[ ][ ][ ][ ] (KÉ-szám/évszám)

V. szakasz: Az eljárás eredménye

A tervpályázati eljárás eredményes volt ○ igen ○ nem
V.1 Befejezetlen eljárással kapcsolatos információ

A befejezetlen eljárás oka
□ A tervpályázati eljárást eredménytelennek minősítették
Az eredménytelenség indoka:

V.2 Az eljárás eredménye

V.2.1) A bírálóbizottság döntésének dátuma: (éééé/hh/nn)

V.2.2) Pályázókra vonatkozó információk
Résztvevők száma: [ ]
A résztvevő Kkv-k száma: [ ]
Külföldi résztvevők száma: [ ]

V.2.3) A tervpályázat nyertesének/nyerteseinek (díjazottak) neve és címe 1

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

E-mail:

Telefon:

Internetcím: (URL)

Fax:

A nyertes pályázó Kkv ○ igen ○ nem

Az odaítélt díj(ak) értéke ÁFA nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]

V.2.4) A megvételben részesített pályázat résztvevőjének neve és címe 1 2

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

E-mail:

Telefon:

Internetcím: (URL)

Fax:

A pályázó Kkv ○ igen ○ nem

A megvételben részesített pályázat értéke ÁFA nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]

VI. szakasz: Kiegészítő információk

VI.1) További információk: 2

VI.1.1) Hirdetmény közzététele nélkül induló eljárás esetén az eljárást megindító felhívás megküldésének napja: 2 (éééé/hh/nn)

VI.1.2) További információk

VI.2) E hirdetmény feladásának dátuma: (éééé/hh/nn/)
Az európai uniós, a Kbt., annak végrehajtási rendeletei és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége.
___________________________________________________________________________________________________________________________
1szükség szerinti számban ismételje meg
2adott esetben

11. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez


KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

Módosítás/helyesbítés/visszavonás
Változásokat vagy további információt tartalmazó hirdetmény

I. szakasz: Ajánlatkérő (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően)

I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartó személy:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek)
Az ajánlatkérő általános címe: (URL)
A felhasználói oldal címe: (URL)

II. szakasz: Tárgy (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően)

II.1) Meghatározás

II.1.1) Elnevezés:

Hivatkozási szám: 2

II.1.2) Fő CPV-kód: [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.1.3) A szerződés típusa ○Építési beruházás ○Árubeszerzés ○Szolgáltatásmegrendelés

II.1.4) A közbeszerzés rövid ismertetése:

IV. szakasz: Eljárás

IV.1) Adminisztratív információk

IV.1.1) A módosítással és/vagy helyesbítéssel, illetve visszavonással érintett hirdetményre vonatkozó korábbi közzététel
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 1 [ ][ ][ ][ ][ ]/[ ][ ][ ][ ] (KÉ-szám/évszám)

V. szakasz: Módosítások, helyesbítés vagy visszavonás

V.1) A módosítandó vagy megadandó információ

V.1.1) A módosítás oka
⬜Az ajánlatkérő által megküldött eredeti információ módosítása
⬜A Közbeszerzési Értesítőben közzétett információk nem felelnek meg az ajánlatkérő által eredetileg megadottaknak

V.1.2) Az eredeti hirdetményben javítandó szövegrész 1 (kérjük, adja meg az eredeti hirdetmény kapcsolódó szakaszát és a bekezdés számát)

Szakasz száma: [ ].[ ].[ ]
Rész száma: 2
A módosítandó szöveg helye:

A következő helyett:

Helyesen:

Szakasz száma: [ ].[ ].[ ]
Rész száma: 2
A módosítandó szöveg helye:

A következő helyett
Fő CPV-kód:
[ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ]
Kiegészítő CPV-kód: 2 [ ][ ][ ][ ]

Helyesen
Fő CPV-kód:
[ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ]
Kiegészítő CPV-kód: 2 [ ][ ][ ][ ]

Szakasz száma: [ ].[ ].[ ]
A módosítandó szöveg helye:

A következő helyett
Dátum: (éééé/hh/nn)
Helyi idő: (óó:pp)

Helyesen
Dátum: (éééé/hh/nn)
Helyi idő: (óó:pp)

V.2) Tájékoztatás a hirdetmény visszavonásáról

⬜A hirdetmény, illetve eljárást megindító felhívás visszavonásra került.
⬜Lehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül.

VI. szakasz: Kiegészítő információk

VI.1) További információk: 2

VI.2) E hirdetmény feladásának dátuma: (éééé/hh/nn)
Az európai uniós, a Kbt., annak végrehajtási rendeletei és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége.
_________________________________________________________________________________________________________
1szükség szerinti számban ismételje meg
2adott esetben

12. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez108


KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

Tájékoztató a szerződés módosításáról
Szerződés módosítása az érvényességi ideje alatt

I. szakasz: Ajánlatkérő

I.1) Név és címek1(jelölje meg a szerződést kötő összes ajánlatkérőt)

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartó személy:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek)
Az ajánlatkérő általános címe: (URL)
A felhasználói oldal címe: (URL)

II. szakasz: Tárgy

II.1) Meghatározás

II.1.1) Elnevezés:

Hivatkozási szám: 2

II.1.2) Fő CPV-kód: [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.1.3) A szerződés típusa ○ Építési beruházás ○ Árubeszerzés ○ Szolgáltatásmegrendelés

II.1.4) Koncessziós beszerzési eljárásra vonatkozó információk
□ A szerződés megkötésére koncessziós beszerzési eljárás lefolytatásával került sor

II.2) A közbeszerzés ismertetése 1

II.2.1) Elnevezés: 2

Rész száma: 2

II.2.2) További CPV-kód(ok): 2
Fő CPV-kód: 1 [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.2.3) A teljesítés helye:
NUTS-kód: 1 [ ] [ ] [ ] [ ] [ ] A teljesítés helye:

II.2.4) A közbeszerzés mennyisége:
(az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)

II.2.5) A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Időtartam hónapban: [ ] vagy napban: [ ]
vagy Kezdés: (éééé/hh/nn) / Befejezés: (éééé/hh/nn)

II.2.6) Európai uniós alapokra vonatkozó információk
A közbeszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos ○ igen ○ nem
Projekt száma vagy hivatkozási száma:

IV. szakasz: Eljárás

IV.1) Adminisztratív információk

IV.1.1) Az eljárás eredményéről szóló tájékoztató hirdetmény
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 1 [ ][ ][ ][ ][ ]/[ ][ ][ ][ ] (KÉ-szám/évszám)

V. szakasz: Az eljárás eredménye1

A szerződés száma: [ ] Rész száma: 2 [ ] Elnevezés:
V.1 Az eljárás eredménye

V.1.1) A szerződés megkötésének dátuma: (éééé/hh/nn)

V.1.2) Ajánlatokra vonatkozó információk
A szerződést közös ajánlattevők csoportja nyerte el ○ igen ○ nem

V.1.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe 1

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

E-mail:

Telefon:

Internetcím: (URL)

Fax:

A nyertes ajánlattevő Kkv ○ igen ○ nem

V.1.4) A szerződés értékére vonatkozó információk (a szerződéskötés megkötésekor; ÁFA nélkül)
A szerződés végleges összértéke: [ ]
Pénznem: [ ][ ][ ]

VI. szakasz: A szerződés módosításai

VI.1) A közbeszerzés ismertetése a módosításokat követően

VI.1.1) Fő CPV-kód: [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 2 [ ][ ][ ][ ]

VI.1.2) További CPV-kód(ok): 2
Fő CPV-kód: 1 [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

VI.1.3) A teljesítés helye:
NUTS-kód: 1 [ ] [ ] [ ] [ ] [ ] A teljesítés helye:

VI.1.4) A közbeszerzés mennyisége:
(az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége)

VI.1.5) A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Időtartam hónapban: [ ] vagy napban: [ ]
vagy Kezdés: (éééé/hh/nn) / Befejezés: (éééé/hh/nn)

VI.1.6) A szerződés értékére vonatkozó információk (ÁFA nélkül)
A szerződés végleges összértéke: [ ]
Pénznem: [ ][ ][ ]

A szerződést közös ajánlattevők csoportja nyerte el ○ igen ○ nem
VI.1.7) A nyertes ajánlattevő neve és címe 1

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

E-mail:

Telefon:

Internetcím: (URL)

Fax:

A nyertes ajánlattevő Kkv ○ igen ○ nem

VI.2) Információ a módosításokról

VI.2.1) A módosítások ismertetése
A módosítás dátuma:
A módosítások jellege és mértéke (a szerződés esetleges korábbi módosításainak feltüntetésével együtt):

VI.2.2) A módosítás okai
○ Igény az eredeti nyertes ajánlattevő/koncessziós jogosult által teljesítendő további építési beruházásra, szolgáltatásnyújtásra vagy árubeszerzésre
Azon gazdasági vagy technikai okok, illetve hátrányok vagy többletköltségek ismertetése, amelyek miatt a szerződő fél személye nem változhat:
○ Módosítási igény olyan körülmények miatt, amelyet a kellő gondossággal eljáró ajánlatkérő nem láthatott előre
A módosítás szükségességét indokoló körülmények ismertetése, és e körülmények előre nem látható jellegének magyarázata:

A módosítás jogszabályi alapja:
□ Kbt. 141. § (2) bekezdés
□ Kbt. 141. § (4) bekezdés
□ Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pont
□ Kbt. 141. § (4) bekezdés b) pont
□ Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont
□ Kbt. 141. § (6) bekezdés

VI.2.3) Áremelkedés
A módosításokat megelőző aktualizált teljes szerződéses érték (figyelembe véve az esetleges korábbi szerződésmódosításokat és árkiigazításokat, valamint – a koncessziós beszerzési eljárás lefolytatásával megkötött szerződések esetében – az érintett tagállamban érvényesülő átlagos inflációt)
Érték ÁFA nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]
Teljes szerződéses érték a módosítást követően
Érték ÁFA nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]

VII. szakasz: Kiegészítő információk

VII.1) További információk: 2

VII.2) E hirdetmény feladásának dátuma: (éééé/hh/nn)
Az európai uniós, a Kbt., annak végrehajtási rendeletei és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége.
_______________________________________________________________________________________________________________________
1szükség szerinti számban ismételje meg
2adott esetben

13. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez109


KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja

Önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetmény

I. szakasz: Ajánlatkérő

I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartó személy:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek)
Az ajánlatkérő általános címe: (URL)
A felhasználói oldal címe: (URL)

I.2) Az ajánlatkérő típusa

□ Központi szintű
□ Regionális/helyi szintű
□ Közjogi szervezet

□ Közszolgáltató
□ Támogatott szervezet [Kbt. 5. § (2) bekezdés]
□ Egyéb:

I.3) Fő tevékenység (klasszikus ajánlatkérők esetében)

⬜Általános közszolgáltatások
⬜Honvédelem
⬜Közrend és biztonság
⬜Környezetvédelem
⬜Gazdasági és pénzügyek
⬜Egészségügy

⬜Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció
⬜Szociális védelem
⬜Szabadidő, kultúra és vallás
⬜Oktatás
⬜Egyéb tevékenység:

I.4) Fő tevékenység (közszolgáltató ajánlatkérők esetében)

⬜Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
⬜Villamos energia
⬜Földgáz és kőolaj kitermelése
⬜Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése
⬜Víz
⬜Postai szolgáltatások

⬜Vasúti szolgáltatások
⬜Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz-szolgáltatások
⬜Kikötői tevékenységek
⬜Repülőtéri tevékenységek
⬜Egyéb tevékenység:

II. szakasz: Tárgy

II.1) A beszerzés mennyisége

II.1.1) Elnevezés:

Hivatkozási szám: 2

II.1.2) Fő CPV-kód: [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.1.3) A szerződés típusa ○Építési beruházás ○Árubeszerzés ○Szolgáltatásmegrendelés

II.1.4) Rövid meghatározás:

II.1.5) Részekre vonatkozó információ
A beszerzés részekből áll ○igen ○nem

II.1.6) A beszerzés végleges összértéke (ÁFA nélkül)
Érték: [ ] (Kérjük, jelezze a beszerzés végleges összértékét. Az egyes szerződésekkel kapcsolatos tájékoztatás céljából kérjük, töltse ki az V. szakaszt)
vagy
A figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: [ ] / A figyelembe vett legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: [ ]
Pénznem: [ ][ ][ ]
(keretmegállapodások esetében – maximális összérték a teljes időtartamukra vonatkozóan)
(keretmegállapodásokon alapuló szerződések esetében, adott esetben – a korábbi tájékoztató hirdetményekben nem szereplő szerződes(ek) érteke)

II.2) Meghatározás 1

II.2.1) Elnevezés: 2

Rész száma: 2

II.2.2) További CPV-kód(ok): 2
Fő CPV-kód: 1 [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] . [ ][ ] - [ ] Kiegészítő CPV-kód: 1 2 [ ][ ][ ][ ]

II.2.3) A teljesítés helye:
NUTS-kód: 1 [ ] [ ] [ ] [ ] [ ] A teljesítés helye:

II.2.4) A közbeszerzés ismertetése:
(az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége)

II.2.5) Értékelési szempontok
⬜Minőségi szempont – Megnevezés: / Súlyszám: 1 2 20
○Költség szempont – Megnevezés: / Súlyszám: 1 20
○Ár szempont – Megnevezés: / Súlyszám: 21

II.2.6) Opciókra vonatkozó információ
Opciók ○igen ○nem Opciók ismertetése:

II.2.7) Európai uniós alapokra vonatkozó információk
A közbeszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos ◯・igen ◯・nem
Projekt száma vagy hivatkozási száma:

II.2.8) További információ

IV. szakasz: Eljárás

IV.1) Meghatározás

IV.1.1) Az eljárás fajtája2

○Előzetes közzététel nélküli tárgyalásos eljárás
○Előzetes versenyfelhívás nélküli tárgyalásos eljárás
○Koncesszió odaítélése koncessziós hirdetmény előzetes közzététele nélkül
○Eljárást megindító felhívásnak a Közbeszerzési Értesítőben történő közzététele nélkül odaítélt szerződés

IV.1.2) Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
⬜A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul

IV.2) Adminisztratív információk

IV.2.1) Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel 2
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 1 [ ][ ][ ][ ][ ]/[ ][ ][ ][ ] (KÉ-szám/évszám)

V. szakasz: Az eljárás eredménye1

A szerződés száma: [ ] Rész száma: 2 [ ] Elnevezés:
V.1 Az eljárás eredménye

V.1.1) A szerződés odaítélésének dátuma: (éééé/hh/nn)

V.1.2) Ajánlatokra vonatkozó információk
A szerződést közös ajánlattevők csoportja nyerte el ○igen ○nem

V.1.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe 1

Hivatalos név:

Nemzeti azonosítószám: 2

Postai cím:

Város:

NUTS-kód:

Postai irányítószám:

Ország:

E-mail:

Telefon:

Internetcím: (URL)

Fax:

A nyertes ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 2

A nyertes ajánlattevő Kkv ○igen ○nem

V.1.4) A szerződés/rész értékére vonatkozó információk (ÁFA nélkül)
A szerződés/rész eredetileg becsült összértéke: 2 [ ]
A szerződés/rész végleges összértéke: [ ]
vagy
A figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat [ ] / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat [ ] (ÁFA nélkül)
Pénznem: [ ][ ][ ]
keretmegállapodások esetében – maximális összérték e tételre vonatkozóan
keretmegállapodásokon alapuló szerződések esetében, adott esetben – a korábbi tájékoztató hirdetményekben nem szereplő, e tételre vonatkozó szerződés(ek) értéke

V.1.5) Alvállalkozásra vonatkozó információk
⬜Valószínűsíthető alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez
Jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek bevonásával történő teljesítésének értekét vagy arányát 4
Érték ÁFA nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ]
Arány: [ ] %
A szerződés alvállalkozó bevonásával megvalósított részének rövid ismertetése:

VI. szakasz: Kiegészítő információk

VI.1) További információk: 2

VI.2) E hirdetmény feladásának dátuma: (éééé/hh/nn/)
Az európai uniós, a Kbt., annak végrehajtási rendeletei és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége.
_________________________________________________________________________________________________________
1szükség szerinti számban ismételje meg
2adott esetben
4ha az információ ismert
20súlyszám helyett fontosság is megadható
21súlyszám helyett fontosság is megadható; ha az ár az egyetlen értékelési szempont, súlyszám nem szükséges

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez110

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

I. szakasz: Ajánlatkérő

I.1) Név és címek1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város:

Postai irányítószám:

II. szakasz: Tárgy

II.1) Meghatározás

II.1.1) A közbeszerzés tárgya:

II.2) A közbeszerzés mennyisége

II.2.1) A közbeszerzés mennyisége:

IV. szakasz: Eljárás

IV.1) Meghatározás

IV.1.1) A Kbt. mely része, illetve fejezete szerinti eljárás került alkalmazásra:

IV.1.2) Az eljárás fajtája:

IV.1.3) Tárgyalásos eljárás vagy versenypárbeszéd esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése:

IV.1.4) Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése:

IV.2) Adminisztratív információk

IV.2.1) Az adott eljárásra vonatkozó közzététel2
A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban:1 [ ][ ][ ][ ]/S [ ][ ][ ]-[ ][ ][ ][ ][ ][ ][ ]
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben:1 [ ][ ][ ][ ][ ]/[ ][ ][ ][ ] (KÉ-szám/évszám)

IV.2.2) Hirdetmény közzététele nélkül induló eljárás esetén az eljárást megindító felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Hatóság tájékoztatásának napja:2 (éééé/hh/nn)

IV.2.3) Az előzetes piaci konzultációk eredményének ismertetése érdekében tett intézkedések ismertetése:2

IV.2.4) Elektronikustól eltérő kommunikációs eszközök alkalmazásának indoka:2
Közbeszerzési dokumentumok elektronikustól eltérő módon történő rendelkezésre bocsátásának indoka:

V. szakasz: Az eljárás eredménye1

A szerződés száma: [ ] Rész száma:2 [ ] Elnevezés:

Az eljárás eredményes volt o igen o nem

V.1 Eredménytelen eljárással kapcsolatos információ2

V.1.1) A befejezetlen eljárás oka
o A közbeszerzési eljárást eredménytelennek minősítették.
Az eredménytelenség indoka:
o A szerződés megkötését megtagadták

V.1.2) A befejezetlen eljárást követően indul-e új eljárás o igen o nem

V.1.3) Az érvényes ajánlatot tevők2
Ajánlattevők neve és címe alkalmasságuk indokolása és ajánlatuknak az értékelési szempont szerinti tartalmi eleme(i):

V.1.4) Az érvénytelen ajánlatot tevők2
Az érvénytelen ajánlatot tevők neve, címe és az érvénytelenség indoka:

V.1.5) Az összeférhetetlenségi helyzet elhárítása érdekében az ajánlattevő(k) által tett intézkedések ismertetése:2

V.2 Az eljárás eredménye2

V.2.1) Ajánlatokra vonatkozó információk
A beérkezett ajánlatok száma: [ ]

V.2.2) Az érvényes ajánlatot tevők
Ajánlattevők neve, címe és adószáma, alkalmasságuk indokolása és ajánlatuknak az értékelési szempont szerinti tartalmi eleme(i):

V.2.3) Az ajánlatok értékelése2
(Az alábbi táblázatban adja meg. A táblázatnak az ajánlattevő neve alatti osztott oszlop bal oldalára az adott ajánlatnak az adott részszempont szerinti tartalmi elemeire adott értékelési pontszámot, jobb oldalára pedig az értékelési pontszámnak a súlyszámmal kialakított szorzatát kell beírni.)

Az értékelés részszempontjai
(adott esetben alszempontjai is)

A részszempontok súlyszámai
(adott esetben az alszempontok súlyszámai is)

Az ajánlattevő neve:

Az ajánlattevő neve:

Az ajánlattevő neve:

Értékelési pontszám

Értékelési pontszám és súlyszám szorzata

Értékelési pontszám

Értékelési pontszám és súlyszám szorzata

Értékelési pontszám

Értékelési pontszám és
súlyszám szorzata

A súlyszámmal szorzott értékelési pontszámok összegei ajánlattevőnként:

Adott esetben a részszempontokra adott pontszám szöveges értékelése:

V.2.4) Az ajánlatok értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:2

V.2.5) Az ajánlatok értékelése során módszernek (módszereknek) az ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadta az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során a ponthatárok közötti pontszámot:2

V.2.6) A Kbt. 69. § (5) bekezdése alapján figyelmen kívül hagyott ajánlat(ok):
Az ajánlat(ok) figyelmen kívül hagyásának indoka:

V.2.7) A nyertes ajánlattevő neve, címe, adószáma, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai:

V.2.8) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve, címe, adószáma, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai:2

V.2.9) Alvállalkozó(k) igénybe vétele2 o igen o nem
A nyertes ajánlattevő ajánlatában a közbeszerzésnek az(ok) a része(i), amely(ek)nek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni:
A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlatában a közbeszerzésnek az(ok) a része(i), amely(ek)nek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni:2

V.2.10) Alvállalkozó(k) megnevezése, adószáma:2

V.2.11) Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetek2
Az erőforrást nyújtó szervezet(ek), adószáma és az alkalmassági követelmény(ek) megjelölése, amely(ek) igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet(ek)re (is) támaszkodik a nyertes ajánlattevő ajánlatában:
Az erőforrást nyújtó szervezet(ek), adószáma és az alkalmassági követelmény(ek) megjelölése, amely(ek) igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet(ek)re (is) támaszkodik a nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlatában:

V.2.12) Az érvénytelen ajánlatot tevők2
Az érvénytelen ajánlatot tevők neve, címe, adószáma és az érvénytelenség indoka:

V.2.13) Az összeférhetetlenségi helyzet elhárítása érdekében az ajánlattevő(k) által tett intézkedések ismertetése:2

VI. szakasz: Kiegészítő információk

VI.1) További információk:2

VI.1.1) A szerződéskötési moratórium időtartama
Kezdete: (éééé/hh/nn) / Lejárata: (éééé/hh/nn)

VI.1.2) Az összegezés elkészítésének időpontja: (éééé/hh/nn)

VI.1.3) Az összegezés megküldésének időpontja: (éééé/hh/nn)

VI.1.4) Az összegezés módosításának indoka:2

VI.1.5) Az összegezés módosításának időpontja:2 (éééé/hh/nn)

VI.1.6) A módosított összegezés megküldésének időpontja:2 (éééé/hh/nn)

VI.1.7) Az összegezés javításának indoka:2

VI.1.8) Az összegezés javításának időpontja:2 (éééé/hh/nn)

VI.1.9) A javított összegezés megküldésének időpontja:2 (éééé/hh/nn)

VI.1.10) További információk:2

____________________

1 szükség szerinti számban ismételje meg
2 adott esetben

15. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez111

Összegezés a részvételi jelentkezések elbírálásáról

I. szakasz: Ajánlatkérő

I.1) Név és címek1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város:

Postai irányítószám:

II. szakasz: Tárgy

II.1) Meghatározás

II.1.1) A közbeszerzés tárgya:

II.2) A közbeszerzés mennyisége

II.2.1) A közbeszerzés mennyisége:

IV. szakasz: Eljárás

IV.1) Meghatározás

IV.1.1) A Kbt. mely része, illetve fejezete szerinti eljárás került alkalmazásra:

IV.1.2) Az eljárás fajtája:

IV.1.3) Tárgyalásos eljárás vagy versenypárbeszéd esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése:

IV.2) Adminisztratív információk

IV.2.1) Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel2
A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban:1 [ ][ ][ ][ ]/S [ ][ ][ ]-[ ][ ][ ][ ][ ][ ][ ]
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben:1 [ ][ ][ ][ ][ ]/[ ][ ][ ][ ] (KÉ-szám/évszám)

IV.2.2) A közvetlen részvételi felhívás megküldésének napja:2 (éééé/hh/nn)

IV.2.3) Az előzetes piaci konzultációk eredményének ismertetése érdekében tett intézkedések ismertetése:2

IV.2.4) Elektronikustól eltérő kommunikációs eszközök alkalmazásának indoka:2
Közbeszerzési dokumentumok elektronikustól eltérő módon történő rendelkezésre bocsátásának indoka:

V. szakasz: Az eljárás, illetve részvételi szakasz eredménye1

Rész száma:2 [ ] Elnevezés:

A részvételi szakasz eredményes volt o igen o nem

V.1 Eredménytelen eljárással kapcsolatos információ2

V.1.1) A befejezetlen eljárás oka
□ A közbeszerzési eljárást eredménytelennek minősítették.
Az eredménytelenség indoka:

V.1.2) A befejezetlen eljárást követően indul-e új eljárás o igen o nem

V.1.3) Az érvényes részvételi jelentkezést benyújtók2
Részvételre jelentkezők neve, címe, adószáma és alkalmasságuk indokolása és ajánlatuknak az értékelési szempont szerinti tartalmi eleme(i):

V.1.4) Az érvénytelen részvételi jelentkezést benyújtók2
Az érvénytelen részvételre jelentkezők neve, címe, adószáma és az érvénytelenség indoka:

V.1.5) Az összeférhetetlenségi helyzet elhárítása érdekében a részvételre jelentkező(k) által tett intézkedések ismertetése:2

V.2 A részvételi szakasz eredménye2

V.2.1) Részvételi jelentkezésekre vonatkozó információk
A beérkezett jelentkezések száma: [ ]

V.2.2) Az alkalmas és érvényes részvételi jelentkezést benyújtók
Részvételre jelentkezők neve, címe, adószáma, alkalmasságuk és minősítésük indoka:

V.2.3) Az alkalmatlan és érvénytelen részvételi jelentkezést benyújtók
Alkalmatlan és egyéb okból érvénytelen részvételre jelentkezők neve, címe, adószáma és minősítésük indoka:

V.2.4) Ajánlattételre felhívni kívánt jelentkezők neve, címe és adószáma:

V.2.5) Az összeférhetetlenségi helyzet elhárítása érdekében az ajánlatételre felhívni kívánt jelentkező(k) által tett intézkedések ismertetése:2

VI. szakasz: Kiegészítő információk

VI.1) További információk:2

VI.1.1) Az összegezés elkészítésének időpontja: (éééé/hh/nn)

VI.1.2) Az összegezés megküldésének időpontja: (éééé/hh/nn)

VI.1.3) Az összegezés módosításának indoka:2

VI.1.4) Az összegezés módosításának időpontja:2 (éééé/hh/nn)

VI.1.5) A módosított összegezés megküldésének időpontja:2 (éééé/hh/nn)

VI.1.6) Az összegezés javításának indoka:2

VI.1.7) Az összegezés javításának időpontja:2 (éééé/hh/nn)

VI.1.8) A javított összegezés megküldésének időpontja:2 (éééé/hh/nn)

VI.1.9) További információk:2

____________________

1 szükség szerinti számban ismételje meg
2 adott esetben

16. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez112

A szerződés teljesítésére vonatkozó adatok

I. szakasz: Ajánlatkérő

I.1) Név és címek1 (jelölje meg a szerződést kötő összes ajánlatkérőt)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város:

Postai irányítószám:

II. szakasz: Tárgy

II.1) Meghatározás

II.1.1) A közbeszerzés tárgya:

II.2) A közbeszerzés mennyisége

II.2.1) A közbeszerzés mennyisége:

IV. szakasz: Eljárás

IV.1) Meghatározás

IV.1.1) A Kbt. mely része, illetve fejezete szerinti eljárás került alkalmazásra:

IV.1.2) Az eljárás fajtája:

IV.2) Adminisztratív információk

IV.2.1) A közbeszerzési eljárást megindító hirdetmény2
A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban:1 [ ][ ][ ][ ]/S [ ][ ][ ]-[ ][ ][ ][ ][ ][ ][ ]
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben:1 [ ][ ][ ][ ][ ]/[ ][ ][ ][ ] (KÉ-szám/évszám)

IV.2.2) Hirdetmény közzététele nélkül induló eljárás esetén az eljárást megindító felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Hatóság tájékoztatásának napja:2 (éééé/hh/nn)

V. szakasz: A szerződés teljesítése

V.1 A szerződést kötő fél (felek)

V.1.1) A szerződést kötő fél (felek)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város:

Postai irányítószám:

V.2) A szerződés teljesítése1

V.2.1) A teljesítés szerződésszerű volt o igen o nem
A nem szerződésszerű teljesítés indoka:

V.2.2) A szerződés teljesítésének ajánlatkérő által elismert időpontja: (éééé/hh/nn)

V.2.3) Az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja: (éééé/hh/nn)

V.2.4) A szerződés értéke
A kifizetett ellenszolgáltatás értéke ÁFA nélkül: [ ]
Pénznem: [ ][ ][ ]

VI. szakasz: Kiegészítő információk

VI.1) További információk:2

____________________

1 szükség szerinti számban ismételje meg
2 adott esetben

17. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez113

18. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez114

19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez115

20. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez116

21. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez117

1

Az 1. § (2a) bekezdését az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 1. §-a iktatta be.

2

Az 1. § (3) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

3

A 2. § az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 5. § az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

5

Az 5. § (2) bekezdése a 10/2020. (VI. 26.) MvM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított, a 2/2022. (XII. 9.) TFM rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

6

Az 5. § (4) bekezdése a 10/2020. (VI. 26.) MvM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított, a 2/2022. (XII. 9.) TFM rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

7

Az 5/A. §-t az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 4. §-a iktatta be.

8

A 6. § az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

9

A 6. § (2) bekezdése a 2/2022. (XII. 9.) TFM rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 6. § (3) bekezdése a 2/2022. (XII. 9.) TFM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

11

A 7. § (1) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

12

A 7. § (2) bekezdése a 10/2020. (VI. 26.) MvM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

13

A 8. § (2) bekezdése a 10/2020. (VI. 26.) MvM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

14

A 8. § (3) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

15

A 9. § (1) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

16

A 9. § (4) bekezdése a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 2. §-ával megállapított, az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

17

A 9. § (5) bekezdését a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 2. §-a iktatta be.

18

A 10. § az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

19

A 11. § (1) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 11. § (2) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

21

A 11. § (3) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

22

A 11. § (4) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 11. § (5) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

24

A 11. § (6) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

26

A 11. § (8) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

27

A 11. § (10) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

28

A 11. § (11) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

29

A 12. § (3) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

30

[A 12. § (2) bekezdésének az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 5. pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység” szövegrész helyébe a „Hatóság” szöveg lép, nem vezethető át.]

31

A 12. § (6) bekezdés a) pontja az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

32

A 12. § (6) bekezdés b) pontja az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

33

A 12. § (7) bekezdése a 2/2022. (XII. 9.) TFM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

34

A 12. § (8) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 4. alcím címe az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

36

A 13. § (2) bekezdése a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

37

A 13. § (2) bekezdés a) pontja az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A 13. § (2) bekezdés c) pontja az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

39

A 13. § (2a) bekezdését a 21/2018. (XII. 21.) MvM rendelet 1. §-a iktatta be.

40

A 14. § d) pontja az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

41

A 15. § (1) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

42

A 15. § (2) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

43

A 15. § (4) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

44

A 15. § (5) bekezdése a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

45

A 15/A. §-t a 21/2018. (XII. 21.) MvM rendelet 2. §-a iktatta be.

46

A 15/A. § (3) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

47

A 16. § (1) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

48

A 16. § (2) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

49

A 16/A. §-t a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 5. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 24. § a) pontja.

51

A 18. § d) pontját a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 6. §-a iktatta be.

52

A 18/A. §-t a 2/2022. (XII. 9.) TFM rendelet 3. §-a iktatta be.

53

A 19. § (1) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

54

A 19. § (3) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

55

A 19. § (3a) bekezdését a 2/2022. (XII. 9.) TFM rendelet 4. §-a iktatta be.

56

A 19. § (4) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

57

A 19. § (6) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

58

A 20. § (2) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

59

A 21. § (1) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

60

A 22. § az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

61

A 23. § (1) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

62

A 23. § (2) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

63

A 24. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

64

[A 24. § (1) bekezdés b) pontjának az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 5. pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „hirdetmény ellenőrzésért felelős szervezeti egység” szövegrész helyébe a „Hatóság” szöveg lép, nem vezethető át.]

65

A 24. § (2) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

66

A 24. § (3) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

67

A 25. § (6) bekezdését a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 13. § (1) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

68

A 26. § (1) bekezdése a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 11. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

69

A 30. § (4) bekezdését a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 7. §-a iktatta be.

70

A 30. § (5) bekezdését a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 7. §-a iktatta be.

71

A 30. § (6) bekezdését a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 7. §-a iktatta be.

72

A 31. § a 10/2020. (VI. 26.) MvM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

73

A 34. § (14) bekezdését a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 8. §-a iktatta be.

74

A 11. alcím címe az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

75

A 35. §-t az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 24. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

76

A 36. § az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

77

A 37. § az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

78

A 38. § (3) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

79

A 39. § (1) bekezdése a 10/2020. (VI. 26.) MvM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

80

A 39. § (2) bekezdése az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 22. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

81

A 40. §-t a 21/2018. (XII. 21.) MvM rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte.

82

A 41. §-t a a 10/2020. (VI. 26.) MvM rendelet 7. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

83

A 43. § (3)–(4) bekezdését a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 13. § (1) bekezdés 2. pontja hatályon kívül helyezte.

84

A 43. § (5) bekezdése a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

85

A 43. § (6) bekezdését a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 13. § (1) bekezdés 2. pontja hatályon kívül helyezte.

86

A 43. § (8) bekezdését a 21/2018. (XII. 21.) MvM rendelet 3. §-a iktatta be.

87

A hatálybalépés időpontja 2018. december 22.

88

A 43. § (9) bekezdését a 21/2018. (XII. 21.) MvM rendelet 3. §-a iktatta be.

89

A hatálybalépés időpontja 2019. január 21.

90

A 43. § (10) bekezdését a 21/2018. (XII. 21.) MvM rendelet 3. §-a iktatta be.

91

A 43. § (11) bekezdését az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 21. §-a iktatta be.

92

A hatálybalépés időpontja 2019. április 1.

93

A 43. § (12) bekezdését a 2/2022. (XII. 9.) TFM rendelet 5. §-a iktatta be.

94

A hatálybalépés időpontja 2022. december 10.

95

A 44. § g) pontját a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 10. §-a iktatta be.

96

A 44. § h) pontját a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 10. §-a iktatta be.

97

A 44. § i) pontját a 2/2022. (XII. 9.) TFM rendelet 6. §-a iktatta be.

98

A 45. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

99

Az 1. melléklet a 10/2020. (VI. 26.) MvM rendelet 6. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

100

A 2. melléklet a 10/2020. (VI. 26.) MvM rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

101

A 3. melléklet a 10/2020. (VI. 26.) MvM rendelet 6. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

103

A 6. melléklet a 10/2020. (VI. 26.) MvM rendelet 6. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

104

A 7. melléklet a 10/2020. (VI. 26.) MvM rendelet 6. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

106

A 9. melléklet a 10/2020. (VI. 26.) MvM rendelet 6. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

109

A 13. melléklet a 10/2020. (VI. 26.) MvM rendelet 6. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

110

A 14. melléklet az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

111

A 15. melléklet az 5/2019. (III. 28.) MvM rendelet 23. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

113

A 17. mellékletet a 21/2018. (XII. 21.) MvM rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte.

114

A 18. mellékletet a 21/2018. (XII. 21.) MvM rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte.

115

A 19. mellékletet a 10/2020. (VI. 26.) MvM rendelet 7. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

116

A 20. mellékletet a 10/2020. (VI. 26.) MvM rendelet 7. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

117

A 21. mellékletet a 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelet 13. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére