KÜ BH 2015/45
KÜ BH 2015/45
2015.02.01.
A felperest terheli személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettség, ha megállapítható, hogy részére bruttó összegű kifizetés történt, vagyis a kifizető adóelőleg-levonási kötelezettségét nem teljesítette [2003. évi XCII. tv. 170. § (6) bek.].
[1] A felperes a R. A. Egyesülettel (továbbiakban egyesület) kötött szerződés szerint a 2009-es szezonban autóversenyzői, versenyszervezői és háttérszervezői feladatokat látott el, melyért havi 130 000 000 Ft díjazásban részesült. Az egyesület ilyen összegről nyújtotta be bevallásait. Az egyesület felszámolása során a kifizetésekről bizonylatokat nem tudott átadni, a pénztár jelentése szerint a pénztárba befolyt összegeket még aznap előleg címén kifizette a felperes részére.
[2] Ekként a 809 590 000 Ft bevételből 809 565 000 Ft került előleg címén kifizetésre. A 0953-as bevallásban szereplő 561 258 000 Ft adóelőleg és a 0908-as bevallásokban szereplő magánszemélyt terhelő járulékok levonása nem történt meg, ugyanis ezek befizetését fedező összegek sem a pénztárában, sem a bankszámláján nem álltak rendelkezésre. Ez arra utalt, hogy a kifizetést az egyesület bruttó összegben teljesítette.
[3] A fentiekre figyelemmel a felperesnél lefolytatott ellenőrzés a felperes terhére 291 101 400 Ft személyi jövedelemadó-hiányt, magánszemélyek különadója adónemben 32 084 600 Ft adóhiányt állapított meg, melyek megfizetésére kötelezte.
[4] A felperes keresetét a bíróság ítéletével elutasította.
[5] A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 46. § (1) bekezdés, 47. § (8) bekezdése, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 170. § (6) bekezdése alapján rögzítette, hogy a kifizető a felperes részére átadott összegben nem vonta le, nem fizette be az adóelőleget, ezzel megsértette a fent hivatkozott jogszabályhelyeket.
[6] A felperesi bevallással szemben a tényleges kifizetés 809 565 000 Ft volt, ennek az eltérésnek az oka pedig irreleváns a jogvita megítélésekor. A jogilag értékelendő elem az volt, hogy a kifizető az adózással kapcsolatos kötelezettségének nem tett eleget. Ebből következően helytállóan alkalmazta az alperes az Art. 170. § (6) bekezdésben írt jogkövetkezményt, vagyis az adóhiányt a felperes terhére kellett megállapítani.
[7] Nem osztotta azt a felperesi álláspontot, hogy „szankciót csak a fekete foglalkoztatás esetén kell alkalmazni”. Hangsúlyozta, hogy ha a munkáltató az adóelőleget nem vonja le és nem fizeti meg, a munkavállaló által kapott összeg már nem nettó, hanem bruttó, amiből az Art. 170. § (6) bekezdése alapján kell megállapítani az adóhiányt. Tekintettel azonban arra, hogy ebben az esetben a munkáltató sértett jogszabályt, a két járulékos szankciót már neki kell viselnie.
[8] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítéletnek az alperesi és elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezése és a kereseti kérelem teljesítése iránt akként, hogy az alperesi hatóságot kötelezze a Kúria új eljárás lefolytatására az Art. 170. § (6) bekezdésében foglaltak jogszabálysértő alkalmazása miatt.
[9] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan.
[10] A felperes felülvizsgálati kérelme ténybeli alapon támadta a jogerős ítéletet. Előadásai vagy a tényekből levonandó eltérő következtetésekre vagy az elsőfokú bíróság által megállapítottól eltérő tényekre vonatkoztak. Az ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés azonban csak akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes, avagy téves, okszerűtlen, a logika szabályainak is ellentmondó tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. A jogerős ítélet azonban nem szenved ilyen hiányosságban.
[11] Az elsőfokú bíróság a Pp. 221. § (1) bekezdése szerint járt el, az iratoknak megfelelő, pontos tényállást rögzített. Ismertette az általa alkalmazott jogszabályokat és jogi indokolása során részletesen ütköztette a tényállási elemeket és a rendelkezésre álló bizonyítékokat. Eljárása során mindvégig szem előtt tartotta a perbeli tényállásra irányadó Art. 170. § (6) bekezdésének szabályát. Jogértelmezése logikus, okfejtése közérthető, minden részletre kiterjedő.
[12] Az eljárás során feltárt bizonyítékok és a felek egyező nyilatkozatai miatt a perben nem volt kétségbe vonható, hogy a felperes részére kifizetésre került az egyesület pénztárába befolyt 809 590 000 Ft bevételből 809 565 000 Ft.
[13] A Kúria ugyanakkor utal arra, hogy az adóhatóság nem folytatott további vizsgálatot az egyesület számára történő befizetések valós megtörténte és forrása vonatkozásában – eltérően az áfás láncügyletek vizsgálata során kialakított gyakorlattól. A perbeli jogkérdés ily módon az volt, hogy ez az összeg adóelőleggel csökkentett összeg volt-e vagy bruttó kifizetés történt, aminek következtében a felperesnek kell megfizetnie az Art. 170. § (6) bekezdése értelmében az adó összegét.
[14] A felperes a megfizetés alól csak akkor mentesülhetett volna, ha egyértelműen bizonyítást nyer, hogy a kifizető a magánszemélytől levonta az adóelőleget. A „levonta” kitétel nem alapulhat feltételezésen, annak a valóságban is meg kell történnie és igazolhatónak kell lennie. E tekintetben az egyesületnél lefolytatott vizsgálat eredményeképpen született határozat egyértelmű, amikor felsorolja és rögzíti az egyesület által kibocsátott bevételi számlákat, melyből árbevételének a nagyságrendje dokumentálható. Ez a bevételi forrás pedig szinte hiánytalanul megegyezik azzal az összeggel, amely kifizetésre került a felperes részére. Ebből következően nem állt rendelkezésére további olyan bevétel, amelyből adóelőleg-levonást teljesíthetett volna. Az adóhatóságnak az adóelőleg levonása körében nem csupán az egyesületi, a felperes jövedelmét érintő bevallásból kellett kiindulnia, hanem azokat össze kellett vetnie az egyesület rendelkezésére álló más okiratokkal, bizonylatokkal, így a pénztári jelentéssel. Vizsgálnia kellett, volt-e olyan más egyéb járandósága az egyesületnek, melyből a költségvetésbe történő befizetés fedezhető volt.
[15] A Kúria is egyetért azzal az alperesi állásponttal, hogy további bevétel híján erre fedezet nem volt, így egyértelmű, hogy a felperes részére történt kifizetés bruttó összegű volt.
Az nem vitatható, hogy az egyesület önálló jogi entitás, így annak ellenőrzésekor a felperes bevonására nem kerülhetett sor. Az adóhatósági ellenőrzésről készült jegyzőkönyv, határozat azonban közokirat, tanúsítja az adatok és tények valóságát. A felperes ezen közokiratok tartalmát a nála lefolytatott adóhatósági eljárás során megismerhette. Ha és amennyiben olyan bizonyíték állt rendelkezésére, amely ellentmondott a közokiratban foglaltaknak, úgy lehetősége, sőt kötelessége lett volna azok előterjesztése. Ilyen indítvány azonban nem érkezett.
[16] Mindezekre figyelemmel a Kúria mint felülvizsgálati fórum előtt nem merülhetett fel ésszerű kétely a bevétel nagyságát illetően, és ehhez az a következtetés társult, hogy az egyesület adóelőleg-levonási kötelezettségét nem teljesítette. Márpedig, ha a levonás nem történt meg, akkor nem alkalmazható az Art. 170. § (6) bekezdésében foglalt kimentési szabály. Ebben az esetben pedig alkalmazni kell az Szja tv. 4. § (1) bekezdésében rögzített általános szabályt, mely szerint jövedelem a magánszemély által az adóévben bármilyen címen és formában megszerzett bevétel egésze vagy az e törvényben elismert költségekkel csökkentett része vagy annak e törvényben meghatározott hányada. A felperes adófizetési kötelezettsége fennállt, annak megállapítására az alperes és az elsőfokú bíróság részéről a jogszabályok helyes és helytálló alkalmazása alapján került sor.
[17] A fentiek miatt a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján eljárva hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv. I. 35.147/2014.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás