• Tartalom

46/2015. (X. 9.) EMMI utasítás

46/2015. (X. 9.) EMMI utasítás

az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (IX. 16.) EMMI utasítás, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkárának irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladatairól és eljárásuk rendjéről szóló 42/2014. (XII. 5.) EMMI utasítás módosításáról1

2015.10.10.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a miniszterelnök és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (IX. 16.) EMMI utasítás 1. melléklete (a továbbiakban: SzMSz) az 1. melléklet szerint módosul.

2. § Az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkárának irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladatairól és eljárásuk rendjéről szóló 42/2014. (XII. 5.) EMMI utasítás 1. melléklete a 2. melléklet szerint módosul.

3. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 46/2015. (X. 9.) EMMI utasításhoz


1. § Az SzMSz 15. §-a a következő s) és t) ponttal egészül ki:
(Az államtitkárok)
s) az általuk irányított ágazat tekintetében ellátják a vámmentes vámkezelésre jogosultak köréről szóló 18/2011. (IV. 19.) NGM rendelet szerinti, a vámmentes vámkezelésre jogosító engedély kiadásához kapcsolódóan a miniszterhez telepített véleményezési jogkört,
t) az általuk irányított ágazat tekintetében gyakorolják az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet szerinti, az integritás tanácsadó kijelöléséhez és a kijelölés visszavonásához kapcsolódóan a miniszterhez mint a felettes szerv vezetőjéhez telepített előzetes, írásbeli egyetértési jogkört.”

2. § Az SzMSz 25. § (1) bekezdése a következő m) ponttal egészül ki:
(A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szakmai, politikai irányítást gyakorol)
m) a Nemzeti Tehetség Programmal összefüggő feladatok”
(tekintetében.)

3. § Az SzMSz 25. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár ellátja az Idősek Tanácsa alelnöki feladatait és a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum elnöki feladatait.”

4. § Az SzMSz 74. §-a a következő n) és o) ponttal egészül ki:
(A nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár)
n) előkészíti – a Miniszteri és Parlamenti Államtitkári Kabinet előzetes véleményének kikérésével – a Balassi Intézet koordinációs feladatok ellátásáért felelős főigazgató-helyettesének kinevezésére, felmentésére vonatkozó miniszteri döntéseket, valamint a Balassi Intézet létrehozásáról szóló 309/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben meghatározott miniszteri egyetértésre vonatkozó döntéseket a Humánpolitikai Főosztály közreműködésével,
o) javaslatot tesz – a Miniszteri és Parlamenti Államtitkári Kabinet előzetes véleményének kikérésével – a kulturális ágazattal egyeztetve a külföldi magyar intézetek szakmai irányítására és felügyeletére, továbbá a szakmai programokra vonatkozó minisztériumi döntésekre.”

5. § Az SzMSz 82. § c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár)
c) e Szabályzat és a jogszabályok keretei között szakmailag irányítja az egészségügyi, illetve egészségbiztosítási ágazatot érintő jogi kodifikációs tevékenységet, ide nem értve a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény keretében szabályozott csecsemőgondozási díjjal (a továbbiakban: CSED) és gyermekgondozási díjjal (a továbbiakban: GYED) kapcsolatos szakkérdéseket,”

6. § Az SzMSz 86. § c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár)
c) kidolgozza a család- és népesedéspolitikával – ideértve a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény keretében szabályozott CSED-del és GYED-del kapcsolatos szakkérdéseket –, valamint a nyugdíj- és időspolitikával kapcsolatos szakmapolitikai irányokat, fejlesztési koncepciókat, irányítja, összehangolja és fejleszti a családpolitikai eszközök rendszerét,”

7. § Az SzMSz 89. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
89. § A család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkárt – ha nem a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárt helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén szakmai ügyekben a közvetlen irányítása alá tartozó, szakterület szerint illetékes főosztályvezető, egyéb esetekben a titkárságvezetője helyettesíti.”

8. § Az SzMSz 93. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
93. § Az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárt – ha nem a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárt helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén szakmai ügyekben a közvetlen irányítása alá tartozó, szakterület szerint illetékes főosztályvezető, egyéb esetekben a titkárságvezetője helyettesíti.”

9. § (1) Az SzMSz 1. függeléke helyébe az 1. függelék lép.
(2) Az SzMSz 1/d. függeléke helyébe a 2. függelék lép.
(3) Az SzMSz 2. függeléke a 3. függelék szerint módosul.
(4) Az SzMSz 3. függeléke a 4. függelék szerint módosul.
(5) Az SzMSz 4. függeléke az 5. függelék szerint módosul.
(6) Az SzMSz 6. függeléke a 6. függelék szerint módosul.

10. § Az SzMSz 86. § d) pontjában az „Idősügyi Tanács” szövegrész helyébe az „Idősek Tanácsa” szöveg lép.

2. melléklet a 46/2015. (X. 9.) EMMI utasításhoz


1. § Az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkárának irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladatairól és eljárásuk rendjéről szóló 42/2014. (XII. 5.) EMMI utasítás 1. melléklet 9. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
9. § (1) Az államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében kabinet működik.
(2) Az államtitkár irányítja
a) a kabinetfőnöke és
b) a titkársága vezetőjének
tevékenységét.
(3) Az Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkári Kabinet ellátja az EMMI SZMSZ 1. melléklet 59. §-ában meghatározott feladatokat.
(4) Az Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkári Titkárság ellátja az EMMI SZMSZ 1. melléklet 132. § (6) bekezdésében meghatározott feladatokat.”

1. függelék a 46/2015. (X. 9.) EMMI utasításhoz


A minisztérium szervezeti felépítése


a) A közigazgatási államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységeket az 1/a. függelék tartalmazza.
b) A parlamenti államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységeket az 1/b. függelék tartalmazza.
c) Az egészségügyért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységeket az 1/c. függelék tartalmazza.
d) A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységeket az 1/d. függelék tartalmazza.
e) A köznevelésért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységeket az 1/e. függelék tartalmazza.
f) A felsőoktatásért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységeket az 1/f. függelék tartalmazza.
g) A kultúráért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységeket az 1/g. függelék tartalmazza.
h) A sportért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységeket az 1/h. függelék tartalmazza.
i) Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységeket az 1/i. függelék tartalmazza.
j) A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységeket az 1/j. függelék tartalmazza.”

2. függelék a 46/2015. (X. 9.) EMMI utasításhoz


A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

3. függelék a 46/2015. (X. 9.) EMMI utasításhoz


1. Az SzMSz 2. függelék 1.1.1.4. alcím c) pontja a következő 42. alponttal egészül ki:
(A Gazdálkodási Főosztály funkcionális feladatai körében)
„42. ellátja a Design Terminal – mint gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv – pénzügyi-gazdasági feladatait.”

2. Az SzMSz 2. függelék 1.3.2.4. alcím b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
b) Az Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály nemzetközi és európai uniós feladatai körében végzi az egészségbiztosítás területét érintő, az Európai Unióval és a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő feladatokat, a CSED-et és a GYED-et érintő szakkérdések kivételével.”

3. Az SzMSz 2. függelék 1.4.0.1. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.4.0.1. Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkári Kabinet
a) A Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkári Kabinet ellátja az 1. melléklet 59. §-ában meghatározott feladatokat.
b) A Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkári Kabinet koordinációs feladatai körében
1. részt vesz a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság értekezleteinek előkészítésében,
2. részt vesz a szakmai anyagok véleményezésében és a háttéranyagok készítésében a Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály közreműködésével,
3. kapcsolatot tart a minisztérium többi szervezeti egységével és az irányítása alá tartozó háttérintézményekkel,
4. szervezi a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár programjait és útjait, valamint ellátja az ágazati rendezvényszervezési és protokoll feladatokat.
c) A Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkári Kabinet egyéb feladatai körében ellátja a család- és ifjúságügyi terület honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatait.”

4. Az SzMSz 2. függelék 1.4.0.2. alcím a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
a) A Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály koordinációs feladatai körében
1. koordinálja a szervezeti egységeknek az ágazatot érintő stratégiai tervezéssel, stratégiaalkotással kapcsolatos tevékenységét,
2. közreműködik a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szakterületek által elkészített előterjesztések kidolgozásában és véleményeztetésében,
3. koordinációs feladatot lát el a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság főosztályai és a Koordinációs Főosztály között a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságra megküldött előterjesztések vonatkozásában,
4. szakmai háttéranyagok elkészítésével segíti a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár munkáját az értekezletek és programok vonatkozásában,
5. az európai uniós fejlesztési programok tekintetében
5.1. összehangolja az ágazat szakmai területeinek az európai uniós stratégiai tervezéssel, az éves fejlesztési keretek és felhívások előkészítésével, a nyomon követéssel és értékeléssel kapcsolatos feladatellátását,
5.2. a 2014–2020 programozási időszakkal kapcsolatos feladatai körében
5.2.1. részt vesz a Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztály által kezdeményezett egyeztetéseken és megbeszéléseken, illetve előzetesen tájékoztatja a Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztályt a feladatkörével kapcsolatos megbeszélésekről,
5.2.2. megküldi véleményezésre és miniszteri jóváhagyásra való előkészítésre a stratégiai tervdokumentumait és tervezeteit,
5.2.3. aktívan részt vesz az Európai Unió 2014–2020 közötti tervezési időszakára vonatkozó előkészületekben, a kapcsolódó dokumentum- és jogszabálytervezetek humán ágazati álláspontjainak kialakításában, a tárcaálláspont kialakításában,
5.2.4. elvégzi a szakpolitikai területek stratégiai tervezési feladatait, különös tekintettel a Kormány általános politikájával való összhangra,
5.2.5. együttműködik a Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztállyal az Európai Bizottsággal folytatandó, az EU2020 stratégia megvalósítását és az Európai Unió 2014–2020 közötti tervezési időszakában megvalósítandó stratégiai tervdokumentumok elfogadását célzó magas szintű tárgyalások előkészítésében, a vonatkozó mandátum kialakításában,
5.2.6. együttműködik a stratégiai kérdésekben döntések előkészítését segítő, hatásait vizsgáló, a stratégiai tervezést támogató felmérések, adatgyűjtések, elemzések készítésében,
5.2.7. előkészíti a 2014–2020 időszakra vonatkozó ágazati javaslatokat és véleményezésre, más szakpolitikákkal való összehangolás céljából megküldi a Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztály részére, együttműködik az operatív programok előkészítésében, megvalósításában,
5.3. – az EU Fejlesztési Koordinációs Főosztállyal együttműködésben és feladataival összehangoltan végzett – az akciótervek és pályázatok előkészítésével, a nyomon követéssel és értékeléssel kapcsolatos feladatai körében
5.3.1. javaslataival és véleményével közreműködik az integrált szakmai monitoring rendszer és értékelési rendszer kialakításában,
5.3.2. részt vesz a feladat- és hatáskörébe tartozó, európai uniós finanszírozású projektek, programok és pályázatok szakmai megvalósításának nyomon követésében, és előre meghatározott adattartalommal, rendszeres időközönként tájékoztatást küld az EU Fejlesztési Koordinációs Főosztály számára,
5.3.3. részt vesz az EU Fejlesztési Koordinációs Főosztály által kezdeményezett egyeztetéseken és megbeszéléseken, illetve előzetesen tájékoztatja az EU Fejlesztési Koordinációs Főosztályt a feladat- és hatáskörébe tartozó, európai uniós finanszírozású projektekkel, programokkal, pályázatokkal és felhívásokkal kapcsolatos megbeszélésekről,
5.3.4. közreműködik az EU Fejlesztési Koordinációs Főosztály által a miniszter számára készített előrehaladási jelentések előkészítésében és véleményezésében,
5.3.5. közreműködik az EU Fejlesztési Koordinációs Főosztály által kezdeményezett értékelések lefolytatásában, illetve kezdeményezi az EU Fejlesztési Koordinációs Főosztálynál értékelések lefolytatását, valamint bevonja az EU Fejlesztési Koordinációs Főosztályt a saját hatáskörben végzett, az európai uniós finanszírozású programokra, pályázatokra, felhívásokra és kiemelt projektre vonatkozó értékelések előkészítésébe és véleményezésébe,
5.3.6. tájékoztatja az EU Fejlesztési Koordinációs Főosztályt a feladat- és hatáskörébe tartozó, európai uniós finanszírozású programok, projektek és felhívások vonatkozásában az Európai Bizottsággal folyó egyeztetésekről, előzetesen egyeztetést folytat a napirendről és a mandátumról,
5.3.7. együttműködik az EU Fejlesztési Koordinációs Főosztállyal az éves fejlesztési keretek, pályázati felhívások, illetve felhívásokkal kapcsolatos mandátumok előkészítésében,
5.3.8. elkészíti a kiemelt projekt vonatkozásában a megfelelőségi nyilatkozatot és a miniszteri támogató levelet.”

5. Az SzMSz 2. függelék 1.4.0.2. alcím b) pontja a következő 10. alponttal egészül ki:
(A Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály funkcionális feladatai körében)
„10. előkészíti és koordinálja a feladatkörébe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatokhoz kapcsolódó támogatási, vállalkozási és megbízási szerződéseket és azok módosításait.”

6. Az SzMSz 2. függelék 1.4.0.2. alcím c) pont 8. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály egyéb feladatai körében)
„8. közreműködik az ágazatot érintő pályázatok, felhívások szakmai tartalmának kidolgozásában és elbírálásában,”

7. Az SzMSz 2. függelék 1.4.1.2. alcím a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
a) A Család- és Népesedéspolitikai Főosztály kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti a családtámogatásokra, az örökbefogadásra, a gyermekek napközbeni ellátására, a koragyermekkori intervenció koordinációjára, a gyermeki jogok védelmére vonatkozó, valamint az egyéb család-, népesedés- és nőpolitikához kapcsolódó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatát,
2. előkészíti a családpolitikai eszközök kialakítását érintő jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatát az érintett szakmai főosztályokkal együttműködésben,
3. előkészíti a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény szerinti, a gyermekek gondozását érintő CSED-del és GYED-del kapcsolatos jogszabályok szakmai javaslatát,
4. vizsgálja az 1. és 3. pont szerinti jogszabályok szakmai megalapozottságát, hatását, és figyelemmel kíséri hatályosulásukat.”

8. Az SzMSz 2. függelék 1.4.1.2. alcím d) pontja a következő a következő 6. és 7. alponttal egészül ki:
(A Család- és Népesedéspolitikai Főosztály európai uniós és nemzetközi feladatai körében együttműködik a nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár által irányított szervezeti egységekkel, és)
„6. a Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztállyal együttműködve elkészíti az ENSZ Gyermek jogairól szóló Egyezményben foglaltak megvalósulásáról szóló jelentéseket,
7. ellátja a CSED és a GYED szakkérdését érintő, az Európai Unióval és a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő feladatokat.”

9. Az SzMSz 2. függelék 1.4.1.2. alcím f) pont 24. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Család- és Népesedéspolitikai Főosztály egyéb feladatai körében)
„24. figyelemmel kíséri a gyermeki jogok érvényesülését, valamint eljár a gyermeki jogok hazai érvényesülése érdekében,”

10. Az SzMSz 2. függelék 1.4.2.2. alcím e) pont 1. alpont 1.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az Ifjúságügyi Főosztály egyéb feladatai körében
a gyermek- és ifjúságpolitikával kapcsolatos egyéb feladatai körében)
„1.1. a Nemzeti Ifjúsági Stratégia és cselekvési tervei keretében kidolgozza az ifjúságpolitikával, a fiatalokat érintő szolgáltatásokkal, az ifjúsági turizmussal, a fiatalok iskolán kívüli szabadidejének eltöltésével, továbbá az önkormányzatok ifjúságpolitikai feladatellátásával kapcsolatos szakmai irányokat, fejlesztési koncepciókat és programokat, valamint összehangolja az azokban foglalt feladatok megvalósulását,”

11. Az SzMSz 2. függelék 1.4.2.3. alcím a) pont 1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az Esélyteremtési Főosztály kodifikációs feladatai körében)
„1. előkészíti a közérdekű önkéntes tevékenységgel, a gyermeki jogok védelmével, a kapcsolati erőszak áldozatait fogadó intézményekkel, a Nemzeti Tehetség Programmal kapcsolatos, továbbá a minisztérium feladatkörébe tartozó további esélyteremtési feladatokat érintő jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatát,”

12. Az SzMSz 2. függelék 1.5.1.2. alcím a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
a) A Köznevelés-irányítási Főosztály kodifikációs feladatai körében a köznevelésért felelős államtitkár által elfogadott ágazati-szakmai stratégiáknak, illetve a miniszteri döntéseknek megfelelően – a Köznevelés-stratégiai Főosztállyal együttműködésben, a pedagógusok előmeneteli és illetményrendszerének szabályozására vonatkozó szakmai javaslatok tekintetében a Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztállyal együttműködésben – előkészíti a köznevelési ágazatot érintő jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint ezek módosításainak tervezetét.”

13. Az SzMSz 2. függelék 1.10.2.4. alcím a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
a) A Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály kodifikációs feladatai körében
1. előkészíti a gyermekvédelmi szakellátásokat, a gyermekétkeztetést, a gyámügyi területet, továbbá az ezekkel kapcsolatos igazgatási tevékenységet érintő jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatát,
2. előkészíti a gyermekvédelmi szakellátást, javítóintézeti nevelést nyújtó intézetekben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak tekintetében a pedagógusok előmeneteli és illetményrendszerének szabályozására vonatkozó szakmai javaslatot együttműködve a Köznevelés-irányítási Főosztállyal,
3. vizsgálja az 1. és 2. pont szerinti jogszabályok szakmai megalapozottságát, hatását, és figyelemmel kíséri hatályosulásukat.”

14. Az SzMSz 2. függelék 1.10.2.4. alcím c) pontja a következő 4. alponttal egészül ki:
(A Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály nemzetközi és európai uniós feladatai körében)
„4. együttműködik a Család- és Népesedéspolitikai Főosztállyal az ENSZ Gyermek jogairól szóló Egyezményben foglaltak megvalósulásáról szóló jelentések elkészítésében.”

15. Az SzMSz 2. függelék
a) 1.4.1.3. alcím d) pont 5. alpontjában az „Idősügyi Tanács” szövegrész helyébe az „Idősek Tanácsa” szöveg,
b) 1.4.2.2. alcím a) pont 1. alpontjában az „a gyermek- és ifjúságpolitikát” szövegrész helyébe az „az ifjúságpolitikát” szöveg,
c) 1.4.2.2. alcím d) pontjában az „a gyermek- és ifjúságpolitikai” szövegrész helyébe az „az ifjúságpolitikai” szöveg,
d) 1.4.2.2. alcím e) pont 1. alpont nyitó szövegrészében és 2. alpontjában az „a gyermek- és ifjúságpolitikával” szövegrész helyébe az „az ifjúságpolitikával” szöveg,
e) 1.4.2.2. alcím e) pont 1.3. alpontjában az „a gyermek- és ifjúságpolitikához” szövegrész helyébe az „az ifjúságpolitikához” szöveg
lép.

16. Hatályát veszti az SzMSz 2. függelék
a) 1.0.0.1. alcím c) pont 1. alpont 1.6. és 1.7. pontja,
b) 1.4.2.2. alcím b) pont 1. alpontjában a „gyermek- és” szövegrész,
c) 1.4.2.2. alcím c) pont 1. alpontja,
d) 1.4.2.3. alcím c) pont 3. alpontja,
e) 1.4.2.3. alcím e) pont 8. alpontja.

4. függelék a 46/2015. (X. 9.) EMMI utasításhoz


1. Az SzMSz 3. függelékében foglalt táblázat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

1. Miniszter

1.0.0.1. Miniszteri és Parlamenti Államtitkári Kabinet
1.0.0.1.1. Miniszteri Titkárság
1.0.0.1.2. Protokoll Osztály
1.0.0.1.3. Miniszteri Kabinetfőnöki Titkárság

1.0.0.2. Oktatási Jogok Biztosának Hivatala
1.0.0.2.1. Vizsgálati Osztály


2. Az SzMSz 3. függelékében foglalt táblázat „1.4. Család- és ifjúságügyért felelős államtitkár” pont „1.4.2. Ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár” alpontjában az „1.4.2.3.1. Önkéntes Koordinációs Osztály” szövegrész helyébe az „1.4.2.3.1. Önkéntes- és Tehetségügyi Osztály” szöveg lép.

5. függelék a 46/2015. (X. 9.) EMMI utasításhoz


1. Az SzMSz 4. függelék „I. Költségvetési szervek” címe helyébe a következő rendelkezés lép:

„I. Költségvetési szervek
1. Miniszter

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő
szervezeti egység/vezető

1.

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága

felügyelet

miniszter

Miniszteri és Parlamenti Államtitkári Kabinet


2. Egészségügyi ágazat

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység/vezető

1.

Országos Egészségbiztosítási
Pénztár (OEP)

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár
(szakmai irányítási jogkör)

egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár,
egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár,
Egészségbiztosítási és Finanszírozási Főosztály,
Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Főosztály,
a CSED-hez és a GYED-hez kapcsolódó szakmai feladatok
tekintetében:
család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár

2.

Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH)

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár
(szakmai irányítási jogkör)

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár,
Egészségpolitikai Főosztály,
Népegészségügyi Főosztály

3.

Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) és az ÁEEK mint középirányító szerv közreműködésével irányított, állami tulajdonban és fenntartásban lévő egészségügyi intézmények

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár
(szakmai irányítási jogkör)

Egészségügyért Felelős Államtitkári Kabinet,
egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár,
egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár,
Egészségpolitikai Főosztály,
Egészségügyi Intézményfelügyeleti Főosztály

4.

Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár
(szakmai irányítási jogkör)

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár,
Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Főosztály,
Egészségpolitikai Főosztály

5.

Nemzeti Egészségfejlesztési
Intézet

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár
(az OTH szakmai irányítási jogkörén keresztül)

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár,
Népegészségügyi Főosztály,
Egészségpolitikai Főosztály

6.

Országos Közegészségügyi Központ

irányítás

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
(az OTH szakmai irányítási jogkörén keresztül)

Egészségpolitikai Főosztály

7.

Országos Epidemiológiai
Központ

irányítás

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
(az OTH szakmai irányítási jogkörén keresztül)

Egészségpolitikai Főosztály,
Népegészségügyi Főosztály

8.

Országos Mentőszolgálat

irányítás

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
(szakmai irányítási jogkör)

Egészségpolitikai Főosztály

9.

Országos Vérellátó Szolgálat

irányítás

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
(az ÁEEK szakmai irányítási jogkörén keresztül)

Egészségpolitikai Főosztály

10.

Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet

irányítás

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár
(az OTH szakmai irányítási jogkörén keresztül)

Egészségpolitikai Főosztály

11.

Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK)

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár
(szakmai irányítási jogkör)

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár,
egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár,
Egészségügyi Ágazati Humánerőforrás és Ápolásügyi Főosztály,
Gyógyszerészeti és Orvostechnikai Főosztály

12.

Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ

irányítás

egészségügyért felelős államtitkár
(szakmai irányítási jogkör)

egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár,
Egészségpolitikai Főosztály


3. Család- és ifjúságügyi terület

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység/vezető

1.

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCSSZI)

irányítás

család- és ifjúságügyért felelős államtitkár,
család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár,
ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár

Esélyteremtési Főosztály, Család- és Népesedéspolitikai Főosztály,
Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztály,
Ifjúságügyi Főosztály

2.

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF)

irányítás

család- és ifjúságügyért felelős államtitkár,
család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár

Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztály


4. Oktatási ágazat

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység/vezető

1.

Oktatási Hivatal

irányítás

közigazgatási államtitkár

a közneveléshez kapcsolódó szakmai feladatok tekintetében:
köznevelésért felelős államtitkár,
a felsőoktatáshoz kapcsolódó szakmai feladatok tekintetében:
felsőoktatásért felelős államtitkár

2.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

irányítás

köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár,
a felsőoktatáshoz kapcsolódó szakmai feladatok tekintetében:
felsőoktatásért felelős államtitkár

köznevelésért felelős helyettes államtitkár,
felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár

3.

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

irányítás

köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár

köznevelésért felelős helyettes államtitkár


5. Kulturális ágazat

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő
szervezeti egység/vezető

1.

Nemzeti Művelődési Intézet

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály

2.

Hagyományok Háza

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály,
a Magyar Népi Iparművészeti Múzeummal kapcsolatos múzeumszakmai feladatok tekintetében:
Közgyűjteményi Főosztály

3.

Budapesti Operettszínház

irányítás

kultúráért felelős államtitkár

Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály

4.

Magyar Állami Operaház

irányítás

kultúráért felelős államtitkár

Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály

5.

Pesti Magyar Színház

irányítás

kultúráért felelős államtitkár

Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály

6.

Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ

irányítás

kultúráért felelős államtitkár

Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály

7.

Iparművészeti Múzeum

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közgyűjteményi Főosztály

8.

Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közgyűjteményi Főosztály

9.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közgyűjteményi Főosztály

10.

Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közgyűjteményi Főosztály

11.

Magyar Nemzeti Múzeum

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közgyűjteményi Főosztály

12.

Magyar Nemzeti Levéltár

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közgyűjteményi Főosztály

13.

Magyar Természettudományi Múzeum

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közgyűjteményi Főosztály

14.

Néprajzi Múzeum

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közgyűjteményi Főosztály

15.

Országos Idegennyelvű Könyvtár

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közgyűjteményi Főosztály

16.

Országos Széchényi Könyvtár

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közgyűjteményi Főosztály

17.

Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közgyűjteményi Főosztály,
a színházi intézeti művészetszakmai feladatok tekintetében:
Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály

18.

Petőfi Irodalmi Múzeum

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közgyűjteményi Főosztály

19.

Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közgyűjteményi Főosztály

20.

Szabadtéri Néprajzi Múzeum

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közgyűjteményi Főosztály,
a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság tekintetében: Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály

21.

Szépművészeti Múzeum

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közgyűjteményi Főosztály

22.

Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

irányítás

kultúráért felelős helyettes államtitkár

Közgyűjteményi Főosztály,
a filmintézeti művészetszakmai feladatok tekintetében: Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály


6. Egyházi, nemzetiségi és civil terület

Háttérintézmény

Miniszter
hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő
szervezeti egység/vezető

1.

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET)

irányítás

egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár,
az irányítása alá tartozó szakterületekhez kapcsolódó szakmai feladatok ellátása tekintetében:
európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár

egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár,
a társadalmi felzárkózással összefüggő feladatok tekintetében:
szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár


7. Szociális és társadalmi felzárkózási terület

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

A miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

A miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység/vezető

1.

Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI)

irányítás

szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár,
az irányítása alá tartozó szakterületekhez kapcsolódó szakmai feladatok ellátása tekintetében:
európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár

a közneveléshez kapcsolódó feladatok tekintetében: köznevelésért felelős helyettes államtitkár

2.

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF)

irányítás

szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár,
az irányítása alá tartozó szakterületekhez kapcsolódó szakmai feladatok ellátása tekintetében:
család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár

feladatkörében:
Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály,
Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya,
Család- és Népesedéspolitikai Főosztály

3.

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH)

irányítás

szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár,
az irányítása alá tartozó szakterületekhez kapcsolódó szakmai feladatok ellátása tekintetében:
család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár

feladatkörében:
Foglalkozási Rehabilitációs Főosztály,
Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya,
Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály,
Segélyek és Támogatások Főosztálya,
Család- és Népesedéspolitikai Főosztály,
Esélyteremtési Főosztály

6. függelék a 46/2015. (X. 9.) EMMI utasításhoz


1. Az SzMSz 6. függelék „II. Család- és ifjúságügyi terület” rész „A) A kiadmányozási jogkör átruházása hatósági ügyekben” pontjában foglalt táblázat 6. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

6.

A közérdekű önkéntes tevékenység bejelentésével, nyilvántartásba vételével, a nyilvántartásban szereplő adatok közzétételével, az adatok átadásával, a kötelezettség teljesítésére való felhívással és az önkéntes foglalkoztatás megtiltásával kapcsolatos feladatok ellátása
[2005. évi LXXXVIII. törvény 11. § (1) bekezdése, 12. és 13. §-a]

ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár

Esélyteremtési Főosztály vezetője

2. Az SzMSz 6. függelék „II. Család- és ifjúságügyi terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” pontjában foglalt táblázat a következő 6–9. sorral egészül ki:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

6.

A Nemzeti Tehetség Program forrásainak felhasználására irányuló pályázati terv összeállítása az EMET-tel kötött megállapodás keretei között,
a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum javaslatainak figyelembevételével
[a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásáról szóló 104/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet 3. §-a]

család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

Esélyteremtési Főosztály

7.

Döntés a Nemzeti Tehetség Programból kiírt pályázatok elbírálásáról az erre a célra létrehozott testület javaslata alapján
[a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásáról szóló 104/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet 3. §-a]

család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

Esélyteremtési Főosztály

8.

A Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanács tagjainak – a szervezet képviseletét ellátó testület (személy) jelölésére – felkérése, visszahívása
[a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsáról szóló 1292/2012. (VIII. 13.) Korm. határozat 6. pontja]

család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

Ifjúságügyi Főosztály

9.

A Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanács ügyrendjének meghatározása
[a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsáról szóló 1292/2012. (VIII. 13.) Korm. határozat 11. pontja]

család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

Ifjúságügyi Főosztály


3. Az SzMSz 6. függelék „VIII. Szociális és társadalmi felzárkózási terület” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” pontjában foglalt táblázat a következő 80. sorral egészül ki:

(Ügytípus megnevezése

Átruházott jogkörben eljáró személy megnevezése

Előkészítésért felel)

80.

Közvetlen megkeresés a gyámhatóság feladatkörét gyakorló bármely szervhez, ha a gyermek vagy
a gondnokság alatt álló személy, továbbá
a gondnokság alá helyezéssel érintett személy érdekében sürgős intézkedés szükséges
[a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006.
(XII. 23.) Korm. rendelet 1. § (4) bekezdése]

Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály vezetője


4. Hatályát veszti az SzMSz 6. függelék
a) „I. Egészségügyi ágazat” rész „A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 43. sora,
b) „V. Kulturális ágazat” rész „B) A kiadmányozási jogkör átruházása egyéb ügyekben” címében foglalt táblázat 52. sora.
1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. október 11. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére