BK ÍH 2015/46.
BK ÍH 2015/46.
2015.06.01.
I. A nem törvényesen beszerzett bizonyítási eszközből – egy szakértő adott véleményt a sértett elmeállapotáról – származó bizonyítékon alapuló tény mellőzhető a tényállásból, ha ez a körülmény a megalapozottságot nem érinti [Be. 78. § (4) bekezdés, 101. § (2) bekezdés].
II. A poligráfos vizsgálat eredménye nem szakvélemény, ezáltal nem bizonyítási eszköz, abból bizonyíték nem származhat [Be. 182. §, 76. § (1) bekezdés].
A törvényszék a 2014. április 28. napján kelt ítéletével a vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett rablás bűntettében [1978. évi IV. törvény 321. § (1), (4) bekezdés c) pont], társtettesként elkövetett testi sértés bűntettében [1978. évi IV. törvény 170. § (1) bekezdés, (4) bekezdés) és társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntettében [1978. évi IV. törvény 176. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a), c) és d) pontja, (4) bekezdés]. Az I. és III. r. vádlottakat különös visszaesőként 15 év fegyház-büntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra, a II. és IV. r. vádlottakat 13 év fegyház-büntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A IV. r. vádlottat érintően a K. Járásbíróság határozatának próbára bocsátást kimondó rendelkezését hatályon kívül helyezte. Megállapította, hogy a III. r. vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható, a további vádlottak legkorábban a büntetésük 4/5 részének kitöltése után bocsáthatók feltételes szabadságra.
Az irányadó tényállás lényege szerint a vádlottak ismerték a 73 éves sértettet, tudták, hogy egyedül él, és úgy értesültek, hogy nagyobb pénzösszeget tart otthon. 2011. július 5-én röviddel éjfél után ittas állapotban elmentek a sértett házához. Valamennyien sötét ruhát viseltek, kesztyűt húztak, ketten a kötött sapkájukat, ketten pedig a kapucnijukat húzták az arcukba. A családi ház zárt ajtaját befeszítették, a zajra a sértett felébredt, és amikor meglátta a zseblámpával világító, kivehetetlen arcú négy személyt, a hátsó szoba felé menekült. A vádlottak testszerte, de különösen a fejét és a felső testét ököllel ütötték, egyikük egy teleszkópos botot is használt a bántalmazáshoz. Az ütlegelést akkor sem hagyták abba, amikor a sértett a földre került, s eközben folyamatosan követelték tőle, hogy az értékeit adja át. Az egyikük egy dobozban talált egy láncfűrészt, amelyet a sértett testéhez közel emelve, a fejének levágásával fenyegette. A sértett nem fedte fel, hogy hol tartja a pénzét, ezért a vádlottak az egész házat felforgatták, s megtalálták a sértett 5 000 000 Ft megtakarított pénzét, amelyet magukhoz véve a 25 000 Ft értékű stílfűrésszel együtt gépkocsival távoztak.
Útközben rendőrök igazoltatták őket, akiket eközben utasítottak arra, hogy egy rablás helyszínére kell menniük.
A vádlottak a pénzen megosztoztak, sem a pénz, sem pedig a láncfűrész nem került elő, megtalálták viszont az eljárás során a gépkocsiban az eszközül használt viperát.
A sértett a kis-közepes erejű bántalmazásoktól többrendbeli 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett a fejtájékon, a singcsonton – a viperától származhatott – és az orr repesztett sérülését. A jobb oldali VIII. borda elmozdulással nem járó törésének gyógytartama 4 hét. A bal alsó 3-4 fogaknak az állkapocs fogmedri nyúlványával együtt történő kitörése, amely nagyobb erejű ökölütéstől keletkezhetett, maradandó fogyatékosságnak minősül, gyógytartama 4 hét.
A sértett szellemi leépülésének folyamata nagy valószínűséggel 2012-ben kezdődött, az elkövetéskor az még nem indult el.
A törvényszék ítélete ellen az I. r. és II. r. vádlottak, valamint a védőik a büntetés lényeges enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést. A III. r. és IV. r. vádlottak felmentésért, a védőik elsősorban felmentés, másodsorban a büntetés enyhítése céljából éltek perorvoslattal. A IV. r. vádlott védője kitért arra is, hogy a nyomozás alatt alkalmazott poligráfos vizsgálat szaktanácsadói véleménye okirati bizonyíték, azonban annak tartalmából a bíróság az érintett vádlott bűnösségére semmiféle következtetést nem vonhat le, ezért ennek mellőzésére tett indítványt.
A fellebbviteli főügyészség az I. r., II. r. és IV. r. vádlottak esetében a feltételes szabadsággal kapcsolatos rendelkezés – mint szükségtelen – mellőzését, egyebekben az elsőfokú határozat helybenhagyását indítványozta.
Az ítélőtábla a vádlotti és védői jogorvoslatokkal megtámadott elsőfokú ítéletet a Be. 348. §-ának (1) bekezdése értelmében az azt megelőző bírósági eljárással együtt – a Be. 361. §-ának (1) bekezdését alkalmazva – nyilvános ülésen bírálta felül. Megállapította, hogy a törvényszék az eljárási szabályokat jórészt betartva széles körű bizonyítást lefolytatva szerezte be a büntetőügy eldöntése szempontjából releváns bizonyítékokat. A rendelkezésre álló bizonyítékokat mérlegelési körébe vonta, indokolási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett.
Az ítélőtábla mellőzi a tényállásból a sértett igazságügyi elmeorvosszakértői vizsgálatának eredményét. A törvényszék az elsőfokú eljárásban rendelte el a sértett igazságügyi elmeorvosszakértői vizsgálatát, és ennek elvégzésére dr. Sz. E.-t rendelte ki, aki a vizsgálatot elvégezte, és szakértői véleményét a bíróság elé terjesztette, melyet a törvényszék ismertetett a tárgyaláson és bizonyítékként értékelt is.
A Be. 101. §-ának (2) bekezdése azt tartalmazza, hogy az elmeállapot vizsgálatánál két szakértőt kell alkalmazni. Dr. Sz. E. szakértő a vizsgálatot egyedül végezte, a véleményét egyedül terjesztette elő, ezért az nem felel meg az eljárási törvény által előírtaknak. Az ítélőtábla ezért a sértettre vonatkozó szakértői véleményt a bizonyítékok sorából mellőzte – Be. 78. § (4) bekezdés –, ez azonban a tényállás megalapozottságára semmiféle kihatással nem volt, ezért egy új, a törvénynek megfelelő szakértői vélemény beszerzését nem tartotta szükségesnek.
Az így megalapozottá tett tényállás a Be. 352. §-ának (2) bekezdése értelmében a másodfokú eljárásban irányadó.
Az ítélőtábla az elsőfokú ítélet indokolásából mellőzte a poligráfos szaktanácsadói véleményre, mint okirati bizonyítékra hivatkozást, amelyet az elsőfokú bíróság „célszerűnek” tartott. Az elsőfokú bíróság idézte annak tartalmát és a IV. r. vádlottra és társaira ebből következtetést is levont. Ez azonban nem helytálló, hiszen az a tény, hogy a poligráf eredménye „nagyban valószínűsíthette, hogy a IV. r. vádlott elkövetőként számításba vehető” a bíróság előtti eljárásban semmiféle relevanciával nem bírhat, minthogy a valószínűségre bűnösséget alapítani nem lehet. A „valószínűség” csupán a nyomozás során orientálhatja a nyomozást végzőket. Az eljárási törvényben a bizonyítási eszközök felsorolásában a szaktanácsadói vélemény (poligráfos vizsgálat) nem szerepel. Mindezekből az következik, hogy a hazugságvizsgálat eredményéből a terhelt bűnösségére semmiféle következtetést, még közvetett módon sem lehet a bíróságnak levonni. Ezt igazolja az is, hogy bírósági szakban nincs helye poligráfos vizsgálat elvégzésének, és annak akkor már a terheltek rendelkezésére álló ismeretek birtokában nincs is értelme.
A Btk. 2. §-ának értelmezése körében téves az a jogi álláspont, hogy „a feltételes szabadság ... bár aktuálisan anyagi jogi arculatot öltött – alapvetően büntetés-végrehajtási kérdés”, figyelemmel a 4/2013. Büntető Kollégiumi véleményben írtakra. A határozott tartamú szabadságvesztés esetében a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének legkorábbi, törvény erejénél fogva kötelező időpontjára vonatkozó rendelkezés a 2012. évi C. törvény 2. § (1)–(2) bekezdése szerinti elbírálás fogalmába tartozik.
A törvényszék okszerű következtetést vont le a vádlottak bűnösségére, és helyes a terhükre rótt bűncselekmények jogi minősítése is.
Az időközben életbe lépő új büntető anyagi jogi törvény (2012. évi C. törvény) 2. §-a alapján az elsőfokú bíróság részletesen összehasonlította a bűncselekmények elkövetése idején hatályos 1978. évi IV. törvény rendelkezéseit az elbíráláskor hatályos 2012. évi C. törvény rendelkezéseivel. Helyesen foglalt állást abban, hogy az új büntető anyagi jogi szabályok nem biztosítanak kedvezőbb elbírálást. Ezen indokokkal – a feltételes szabadságra bocsátásra vonatkozó értelmezés korrekciója mellett – az ítélőtábla egyetért.
Megjegyezve továbbá, hogy a 2012. évi C. törvény 164. §-ában írt testi sértés új minősítő körülménye az, ha a testi sértést a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követik el. Ilyen tartalmú rendelkezést fogalmaz meg a 365. § (3) bekezdés g) pontja is, a speciális sértettek sérelmére elkövetés, további minősítő körülmény. Ez a tény is az elkövetéskor hatályban lévő törvény alkalmazása mellett szól.
Az elsőfokú bíróság a IV. r. vádlott vonatkozásában helyesen járt el, amikor a K. Járásbíróság határozatával kimondott próbára bocsátást hatályon kívül helyezte, figyelemmel a Be. 330. §-ának (4) bekezdésében írtakra. Ezzel együtt azonban elmulasztott rendelkezni az 1978. évi IV. törvény 73. §-ának (2) bekezdése értelmében a próbára bocsátásnak az anyagi jogi szabályok alkalmazásával történő megszüntetéséről, amit az ítélőtábla pótolt. A másodfokú bíróság ezzel együtt feltüntette a próbára bocsátással érintett, és a tényállásban is rögzített kábítószerrel visszaélés vétségének megnevezését, törvényhelyét, és a halmazati büntetést értelemszerűen ezen bűncselekmény miatt is kiszabottnak tekintette.
Az eddig írtak alapján a III. r. és a IV. r. vádlottak felmentését célzó vádlotti és védői jogorvoslatok nem foghattak helyt. A védők e körben kifejtett érvelése a törvényszék mérlegelő tevékenységét támadja, amely megalapozott tényállás esetén nem járhat eredménnyel, mivel az törvényileg kizárt.
Az elsőfokú bíróság feltárta a vádlottak javára és terhére értékelhető bűnösségi körülményeket, amelyeket azonban helyesbíteni szükséges.
A II. r. vádlott esetében a büntetlen előélet helyett a fiatal felnőtt életkornak van enyhítő hatása. Annak nincs jelentősége, hogy időközben – a jelen ügy tárgyát képező bűncselekmény elkövetése után később megvalósított – bűncselekmény miatt elítélésre került, ahogy annak sem, hogy más büntetőeljárás indult ellene. Amikor a jelen ügyben elbírált bűncselekményeit elkövette, még büntetlen volt, ezért életkorára figyelemmel a fiatal felnőtt kort kellett a javára értékelni az 54. számú BKv.-ben foglaltaknak megfelelően.
A most kifejtettek a IV. r. vádlottra is irányadóak, aki a próbára bocsátás alapjául szolgáló bűncselekményt a most elbírált bűncselekmény elkövetése után valósította meg.
Az I. r. vádlott esetében nincs külön súlyosító hatása a maradandó fogyatékosság okozásának, hiszen a testi épség elleni bűncselekmény ezért minősült súlyosabban, továbbá a különös visszaesésnek sem, mivel csak az azon túli elítélés szólhat az érintett vádlott terhére.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádlottakkal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetések igazodnak az elkövetett bűncselekmények tárgyi súlyához, a bűnösségi körülményekhez, és nem tekinthetők egyiküknél sem kirívóan és indokolatlanul súlyosnak.
Az elkövetés idején is irányadó volt a szabadságvesztés kiszabásakor az 1978. évi IV. törvény 83. §-ának (2) bekezdése értelmében a középmérték. Ez a középmérték a II. r. és a IV. r. vádlottak vonatkozásában 12 év 6 hónap, míg a különös visszaesőnek minősülő I. r. és III. r. vádlottak esetében 13 év 9 hónap, figyelemmel az 1978. évi IV. törvény 97. §-ának (1) bekezdésében írtakra.
Az elsőfokú bíróság a büntetések kiszabásakor megfelelően differenciált, amikor értékelte a különös visszaeső vádlottak előéletét, míg a fiatal felnőtt életkorú vádlottak esetében ebből kiindulva a középmértéket alig meghaladóan szabta ki a szabadságvesztések tartamát.
A vádlottak társtettesként, egyedül élő idős emberre törték rá az ajtót, durva módon eszközzel is bántalmazták, kirívóan kegyetlen fenyegetést alkalmazva tulajdonították el a pénzét, és más értéktárgyát, ezért velük szemben a kiszabásra kerülő halmazati büntetések feltétlenül szükségesek az 1978. évi IV. törvény 37. §-ában írt büntetési cél érvényre juttatásához, az általános és az egyéni megelőzés érdekében.
Mindezen okok miatt a büntetések enyhítését célzó jogorvoslatok sem vezethettek eredményre.
A III. r. vádlott a jelen ügyben elbírált bűncselekményeit feltételes szabadságra bocsátása alatt valósította meg, ezért törvényesen zárta ki a törvényszék a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből.
Az ítélőtábla a további vádlottakat érintően mellőzte a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges legkorábbi időpontjának feltüntetését. A Be. 258. §-a (2) bekezdésének e) pontja a feltételes szabadságra bocsátás kapcsán a 2012. évi C. törvényben írt 38. § (1) bekezdésére hivatkozik csak, ezért értelemszerű, hogy az 1978. évi IV. törvény alkalmazása esetén az ítélet rendelkező részében továbbra sem kell feltüntetni a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges legkorábbi időpontját, mivel az egyértelműen következik, a törvénynél fogva a büntetés végrehajtási fokozatából.
Költségként merült fel a sértett igazságügyi elmeorvosszakértői véleményének az elkészítése. Az ítélőtábla e szakvéleményt kirekesztette a bizonyítékok köréből, ezért értelemszerűen annak megtérítésére a vádlottak nem kötelezhetők, ami miatt az egyetemlegesen fizetendő bűnügyi költség összegét csökkenteni kellett 20 731 forinttal, és ezzel növelni az állam terhén maradó összeget.
Az eddig írtakra figyelemmel a másodfokú bíróság a törvényszék ítéletét a Be. 372. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkező részben írtak szerint megváltoztatta, míg egyéb helyes és törvényes rendelkezéseit a Be. 371. §-ának (1) bekezdését alkalmazva helybenhagyta.
(Debreceni Ítélőtábla Bf.III.509/2014.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás