BK ÍH 2015/47.
BK ÍH 2015/47.
2015.06.01.
Az elkövetéskor és elbíráláskor hatályos büntető jogszabályok egybevetésének szempontjai, figyelemmel a nullum crimen sine lege elvére [Btk. 2. §, 4/2013. (X. 14.) BK vélemény].
Az elsőfokú bíróságként eljáró törvényszék K. T. I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletében [1978. évi IV. tv. 273. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont], és könnyű testi sértés vétségében [1978. évi IV. tv. 170. § (1) bekezdés], ezért halmazati büntetésül 2 év, végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azzal, hogy az I. r. vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. K. E. II. r. vádlott bűnösségét bűnsegédként felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletében [1978. évi IV. tv. 273. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont] mondta ki, amelyért 8 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, előzetes mentesítés alkalmazásával.
A megállapított tényállás lényege a következő:
K. E. II. r. vádlott a kizárólagos tulajdonában álló h.-i családi házat 2010. december 15. napján határozatlan időre bérbe adta F. F. és M. T. részére. A havi bérleti díjat 40 000 forintban állapították meg, és a bérlők kötelezettsége volt a közüzemi szolgáltatások díjának fizetése is. F. F. a bérleti díjat rendszeresen fizette, a közüzemi díjak fizetésével azonban sokszor elmaradt, de ezt K. E. II. r. vádlott ellenőrizni nem tudta, mert Németországban dolgozott, a bérlőkkel kapcsolatot facebook-on keresztül tartott. 2012. október elején levelezésük során F. F. azt kérte az időközben Magyarországra visszaköltöző II. r. vádlottól, hogy a novemberi bérleti díjat decemberben fizethesse meg. A II. r. vádlott közüzemi díjak befizetésével kapcsolatos kérdésére F. F. nem adott egyértelmű választ, amely után a II. r. vádlott F. F.-t elérni már nem tudta. M. T. és F. F. 2012 novemberére a bérelt ingatlanból elköltöztek. F. F. és M. T. a II. r. vádlott házát lelakták, elhanyagolták, annak értéke jelentősen csökkent, összesen 214 329 forint közüzemi díjtartozást halmoztak fel.
A II. r. vádlott élettársával, az I. r. vádlottal 2012. december 5. napján utaztak el megnézni az ingatlant, ahol senki nem volt, de feltalálták a befizetetlen közüzemi számlákat és az azokkal kapcsolatos fizetési felszólításokat. A vádlottak a házhoz magukkal hoztak két láncot és lakatot azzal a céllal, hogy a kaput és a házat lezárják, amelyre a náluk lévő egyik láncot fel is használták. A másik láncot az I. r. vádlott kabátja zsebébe tette.
Délután a vádlottak F. F. édesanyja, a 68 éves Gy. Gy. családi házához mentek, ahová kopogás után Gy. Gy. sértett beengedte őket, és a bejárati ajtó mögötti folyosón kezdek beszélgetni. A vádlottak a sértett gyermekét F. F.-et keresték, de a sértett ismételt kérdésükre is azt válaszolta, hogy nem tudja a tartózkodási helyét. A vádlottak egyre idegesebben és hangosabban követelték, hogy a sértett közölje, hogy hol van a gyermeke, a nyomaték kedvéért az I. r. vádlott a nála lévő láncot zsebéből kivéve két alkalommal is belevágott a folyosóra nyíló ajtó üvegébe, amitől az kitörött. Az I. r. vádlott ezt követően a láncot két kézzel megragadta, a sértett nyakához tette, majd a sértett nyaka mögött a lánc két végét jobb kézzel összefogta és összeszorította. Az I. r. vádlott a sértettet betolta a folyosó végén lévő szobába, rálökte az ágyra, miközben a láncot továbbra is szorította a nyaka körül, ily módon a sértettet fojtogatta.
Az I. r. vádlott már a megérkezésük után, és később a fojtogatás során is 500 000 forintot követelt a sértettől. Azt mondta, hogy ha nem tudja előkeríteni F. F.-t, akkor éjszaka visszajön, és sem a sértett, sem az általa nevelt unokák nem érik meg a reggelt, illetve ha másnap 10 óráig nem lesz meg a pénz, nem érik meg a karácsonyt.
A II. r. vádlott mindezek alatt jelen volt, az I. r. vádlottat nem fogta vissza, csak a fojtogatás megkezdése után pár másodperccel szólt az I. r. vádlottra, hogy hagyja abba. Az I. r. vádlott a felszólítás után levette a láncot a sértett nyakáról, majd a lakásból kifelé indultak, de a teraszon ismét a sértett nyakához szorította a láncot és közölte, hogy „már 2000 forintért is öltek embert”. Amíg a vádlottak gépkocsiba nem ültek, az I. r. vádlott folyamatosan a pénzt emlegette, és azt, hogy a sértett nem éri meg a karácsonyt, míg a II. r. vádlott egy köteg csekket lobogtatott a sértett felé.
Gy. Gy. sértett az I. r. vádlott cselekménye következtében a nyakán hámzúzódásos sérülést szenvedett, mely 8 napon belül gyógyult.
Az ítélet jogi indokolásában a törvényszék foglakozott a törvényesség elve és az időbeli hatály kérdésének problematikájával. Idézte a vonatkozó anyagi jogi szabályokat, mind az 1978. évi IV., mind a 2012. évi C. törvényből (Btk.), és megállapította, hogy összhatásában az önbíráskodás bűntettének jogi háttere nem hordoz olyan eltérő szabályozást, amely miatt az elbíráláskor hatályos törvény alkalmazásának szükségessége felmerülhetne. A vád törvényességét K. T. I. r. vádlott esetében a testi sértéses cselekmény vonatkozásában vizsgálva, arra a következtetésre jutott, hogy az ügyész törvényt sértett, amikor azt a 2012. évi C. törvény szerint indítványozza elbírálni, hiszen az elkövetéskor hatályos büntetőtörvény a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetést, mint minősítő körülményt nem szabályozta. Az elkövetéskori szabályozás szerinti védekezésre képtelen személy, mint minősítő körülmény fogalma nem egyenlő az idős személy kategóriával, ezért nem véletlen, hogy a jogalkotó újabb fordulatot állapított meg minősítő körülményként. Az elkövetés időpontjában ezen bekezdés szerinti bűncselekmény még nem volt bűncselekmény. Ebből következően a Btk. alkalmazására nincs törvényes lehetőség, figyelemmel a nullum crimen sine lege elvére. A feltételes szabadság Btk. szerinti új, és kedvezőbb szabályai azért nem értékelhetők a vádlottak esetében, mert a kiszabott szabadságvesztés büntetések végrehajtása felfüggesztésre került, így végrehajtás hiányában nem értelmezhetőek a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezések.
A törvényszék ítélete ellen az ügyész a vádlottak terhére, az I. r. vádlott büntetésének súlyosítása, vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés és mellékbüntetésként közügyektől eltiltás kiszabása, valamint mindkét vádlott vonatkozásában az előzetes mentesítés mellőzése és a 2012. évi C. törvény alkalmazása érdekében jelentett be fellebbezést, melyet a fellebbviteli főügyészség is fenntartott. Átiratában és képviselője a másodfokú nyilvános ülésen hivatkozott arra, hogy a megalapozott tényállásból helytálló a vádlottak bűnösségére vont következtetés, a cselekmények minősítésénél azonban a törvényszék álláspontja szerint tévedett. Úgy az elkövetéskor, mint az elbíráláskor hatályos törvény is büntetni rendelte azt, aki más testi épségét 8 napon belül gyógyuló sérülést okozva sérti. Az elkövetéskor hatályos törvény még nem szabályozta külön minősítő körülményként, ha a sértett időskorú személy volt, de mindez értékelést nyert a büntetés kiszabásakor, hisz súlyosító körülményként kellett figyelembe venni. A jelenleg hatályos Btk. ezt a súlyosító körülményt a könnyű testi sértés vétségét bűntetté minősítő körülményként nevesíti. A törvényszék álláspontjával szemben tehát az I. r. vádlott testi épség elleni cselekményének az ügyészség indítványa szerinti, a 2012. évi C. tv. 164. § (1) bekezdésében meghatározott és a (4) bekezdés c) pontja szerint minősülő könnyű testi sértés bűntetteként történő minősítése nem sérti a nullum crimen sine lege elvét. A testi épség elleni cselekmény kapcsán az ügyész a nyilvános ülésen utalt arra is, hogy a védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelenség és a bűncselekmény elhárítására idős koránál korlátozottan képes személy fogalma nem azonos. A bíróságnak mérlegelés eredményeként kell megállapítania, hogy a sértett aktuális állapotánál fogva védekezésre képtelen-e, míg a Btk. 164. § (4) bekezdés c) pontja esetében minden további feltétel nélkül a sértett életkorából következik az adott minősítés. A törvényszék ezzel kapcsolatos érvelése álláspontja szerint már csak azért sem foghat helyt, mert a bíróság nincs kötve az adott cselekmény ügyész általi minősítéshez. További kritikai észrevételként fogalmazta meg a fellebbviteli főügyészség az elsőfokú bíróságnak az időbeli hatály kérdéséhez fűzött érvelését is, kifejtve, hogy a 4/2013. (X. 14.) BK vélemény alapján kialakult egységes gyakorlat szerint a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezés az elbírálás fogalmába tartozik, és mint ilyen az alkalmazandó jogszabály kérdésének eldöntésekor is figyelembe veendő. Utalt arra, hogy K. T. I. r. vádlott esetében kétségtelen, hogy az elbíráláskor hatályos törvény szerint a testi épség elleni cselekmény súlyosabban minősül, azonban a súlyosabb megítélésű önbíráskodás bűntette mellett mindez a büntetés kiszabásánál kisebb súllyal esik latba. A Btk. szerinti testi épség elleni cselekmény súlyosabb minősülését közömbösíti a feltételes szabadságra vonatkozó kedvezőbb rendelkezése, ezért álláspontja szerint összességében az I. r. vádlott esetében is a jelenleg hatályos törvény alkalmazása indokolt. A büntetéskiszabással kapcsolatosan utalt a fellebbviteli főügyészség arra, hogy az I. r. vádlott esetében a tényállásszerűséghez megkívánt erőszakot meghaladó elkövetési mód mellett a vele szemben kiszabott, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett büntetés sem a speciális, sem a generális büntetési célok érvényesülését nem teszi lehetővé. Az ilyen jellegű bűncselekményt elkövetőkkel szemben pedig az előzetes mentesítés ugyancsak nem jöhet szóba, így indítványozta, hogy az ítélőtábla annak alkalmazását mellőzze, a vádlottak cselekményeit a 2012. évi C. tv. 368. § (1) és (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntette kísérletének és az I. r. vádlott esetében további, a Btk. 164. § (1) és (4) bekezdés c) pontja szerint minősülő, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettének minősítse. K. T. I. r. vádlott esetében a szabadságvesztés felfüggesztésére vonatkozó rendelkezést mellőzze és a Btk. 61-62. § alapján mellékbüntetésül tiltsa el a közügyek gyakorlásától. A Btk. 38. § (2) bekezdés a) pontja szerint rendelkezzen a feltételes szabadság lehetőségéről, egyebekben a jogi indokolás helyesbítését követően a törvényszék ítéletét mindkét vádlott vonatkozásában hagyja helyben.
A másodfokú nyilvános ülésen a védő elsősorban a fellebbviteli főügyészség indítványának elutasítását, másodsorban az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte mindkét vádlott vonatkozásában. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság nem tévedett, amikor a büntetés kiszabásakor a vádlottak személyiségét helyezve előtérbe nem látta szükségét egyikőjük esetében sem végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásának. Utalt arra, hogy a II. r. vádlott vonatkozásában vállalkozása működtetéséhez mindenképpen szükséges az előzetes mentesítés, amelyre kedvező személyi körülményei miatt érdemes is.
A fellebbezésekre tekintettel az ítélőtábla a törvényszék ítéletét és az azt megelőző eljárást teljes terjedelmében felülbírálta a Be. 348. § (1) bekezdésének megfelelően mindkét fellebbezéssel érintett vádlott vonatkozásában.
Ennek során megállapította, hogy a törvényszék az eljárási szabályok betartása mellett megfelelő körben folytatta le a bizonyítási eljárást. K. T. I. r. vádlott a hatósággal kezdettől fogva együttműködő volt, a tények tekintetében ugyanez állapítható meg K. E. II. r. vádlott esetében is azzal, hogy a cselekményben betöltött szerepét némileg megpróbálta csökkenteni illetve hivatkozott F. F. és közte kialakult áldatlan állapotokra is. A beszerzett és tárgyalás anyagává tett bizonyítékok alapján ekként az elsőfokú bíróság aggálytalanul tudta a tényállását megállapítani.
Az ítélőtábla a testi sértés törvényi fenyegetettségét és esetleges minősülését illetően osztotta a fellebbviteli főügyészség átiratában foglaltakat, mivel álláspontja az, hogy olyan széles körben nem lehet értelmezni a nullum crimen sine lege elvét, mint ahogy azt a törvényszék tette. A testi épség elleni cselekményt úgy az elkövetéskor, mint az elbíráláskor hatályos büntetőtörvény is bűncselekményként szabályozta és büntetni rendelte. Amennyiben a törvényszék álláspontjából indulnánk ki, az adott elvet követve akkor sem lenne alkalmazható ilyen helyzetben az elbíráláskori Btk., ha az elkövetéskor hatályos törvénnyel szemben ugyanazt a cselekményt enyhébb joghátrányt jelentő módon, azaz enyhébben minősítené. Az elkövetőnek egy jogállamban szembesülnie kell azzal, hogy amit elkövet azt a jog büntetendő bűncselekménynek tekinti. Nem kell ismerettel bírnia azonban arról, hogy az adott cselekmény pontosan miként minősül és a törvényalkotó ahhoz milyen jogkövetkezményt fűz. Ilyen elvárást a nullum crimen sine lege elve sem támaszt az elkövetővel szemben, vagyis az ítélőtábla is úgy találta, hogy attól, hogy a jelenleg hatályos törvény külön minősítő körülményként értékelve súlyosabb bűntettként rendeli büntetni a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetést, önmagában nem akadálya az elkövetéskor hatályos törvény alkalmazásának, hiszen csak minősítésbeli eltérés mutatkozik a két szabályozás közt. Az állandó bírói gyakorlat szerint az alkalmazandó anyagi jogi szabály kiválasztásakor nemcsak a minősítés, és a büntetési tétel, hanem ezek mellett az általános részi szabályok összevetésével lehet állást foglalni abban, a konkrét ügy körülményeinek feltárása mellett, hogy az elbírálás idején hatályos szabályok összességében enyhébb elbírálást tesznek-e lehetővé.
A törvényszék az időbeli hatály kérdésének megválaszolásakor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a feltételes szabadsággal kapcsolatos rendelkezések összevetése szükségtelen, hiszen a vádlottakkal szemben felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki, így csupán abban az esetben válik értelmezhetővé a feltételes szabadság kérdése, ha a büntetéseket végre kell hajtani. Ezen megállapítását a fellebbviteli főügyészség ugyancsak nem alap nélkül kifogásolta. A Btk. 38. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a bíróságnak az ítéletben meg kell állapítania a feltételes szabadság legkorábbi időpontját. Nem tesz tehát különbséget a végrehajtandó vagy próbaidőre felfüggesztett büntetés között, ekként az erre vonatkozó rendelkezés felfüggesztett szabadságvesztés esetén sem mellőzhető.
A Kúria Büntető Kollégiumának 4/2013. (X. 14.) BK véleménye egyértelművé tette, hogy a határozott tartamú szabadságvesztés esetén a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezés a 2012. évi C. tv. 2. § (1) és (2) bekezdése szerinti elbírálás fogalmába tartozik.
Az elkövetéskor hatályos 1978. évi IV. törvény a testi sértés vétségét két évig, a Btk. az ügyész által indítványozott minősítés szerint a könnyű testi sértés bűntettét 3 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A testi sértéses cselekmény esetében tehát a Btk. súlyosabb rendelkezést tartalmaz.
Ahhoz, hogy a másodfokú bíróság az alkalmazandó jogszabály kérdésében dönteni tudjon, először azt kellett megvizsgálnia, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott 2 évi, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett büntetés az I. r. vádlott esetében törvényes, súlyos vagy enyhe, a szabadságvesztés büntetés felfüggesztésére lehetőséget adó kedvező személyi körülmények adottak-e, s ha igen ezek ellenére a halmazatban lévő egyik cselekmény megemelt büntetési tétele mellett is alkalmazható-e. Amennyiben ugyanis az elbíráláskor hatályos törvény nem hogy azonos, de súlyosabb feltételrendszert teremt a büntetés kiszabása terén, úgy a főszabálynak kell érvényesülnie, vagyis az elkövetéskor hatályos büntetőtörvény alkalmazandó. K. E. II. r. vádlott esetében, tekintve, hogy terhére az önbíráskodás bűntette került megállapításra, a feltételes szabadságra vonatkozó kedvezőbb rendelkezés miatt az elbíráláskor hatályos törvényt kell alkalmazni. Erre tekintettel az ítélőtábla a törvényszék ítéletét a Be. 372. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, a II. r. vádlott cselekményét a Btk. 368. § (1) és (2) bekezdés b) pontja szerinti bűnsegédként elkövetett önbíráskodás bűntette kísérletének minősítette.
Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabási tényezőket az I. r. vádlott esetében feltárta. A szabadságvesztés felfüggesztésével kapcsolatos érvelését az ítélőtábla is osztotta. A rendezett életvitelű, feltáró jellegű beismerő vallomást tevő, cselekményét őszintén megbánó vádlott esetében az ítélőtábla is úgy találta, hogy a büntetési célok a szabadságvesztés büntetés végrehajtása nélkül is elérhetőek. Ugyanakkor a cselekmény tárgyi súlyára figyelemmel úgy ítélte meg, hogy a további visszatartás érdekében indokolt a próbaidő felemelése, ezért K. T. I. r. vádlott vonatkozásában a próbaidő tartamát 5 évre súlyosította. Mindebből következik az is, hogy az ítélőtábla az I. r. vádlott esetében nem tért át az új Btk. alkalmazására, mert a testi épség elleni cselekmény Btk. szerinti súlyosabb felső büntetési tétele mindenképpen valamilyen szintű elmozdulást tett volna indokolttá az első fokon kiszabott büntetéstől, amely mellett a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztése nem lett volna lehetséges.
A II. r. vádlottra vonatkozóan a büntetés kiszabása körében a másodfokú bíróság a törvényszék által feltárt büntetéskiszabási tényezőket vette figyelembe. Kétségtelen, hogy a II. r. vádlott részesi magatartást valósított meg, azonban az is megállapítható, hogy az eseményeket ő indította el. Felelősségének megítélésénél kevésbé releváns az ingatlan sorsa, F. F. magatartása. A joghátrány megválasztásakor a sértetti oldal is az egyik meghatározó tényező. A II. r. vádlott és F. F. közt kialakult helyzetről mit sem tudó 68 éves sértettnek nem mindennapi terhet jelentett a bűncselekmény megélése, későbbi feldolgozása. Mindennek meg kell jelennie az adott büntetésben is, ezért az ítélőtábla a vele szemben kiszabott szabadságvesztést változatlanul indokoltnak tartotta. A cselekmény kísérleti szakban maradására, a bűnsegédi elkövetési alakzatra, a vádlott őszinte megbánására, ténybeli beismerő vallomására tekintettel a Btk. 82. § (2) bekezdés c) és – a (4) bekezdésre figyelemmel – d) pontja alapján kétszeres enyhítéssel a 8 hónapi, a Btk. 85. § (1) és (2) bekezdése alapján 2 évi próbaidőre felfüggesztett, a Btk. 37. § (2) bekezdés a) pontja szerint börtönben végrehajtandó szabadságvesztés az előbbiek szerint törvényes büntetés. A Btk. 38. § (1) és (2) bekezdése a) pontja alapján kimondta, hogy II. r. vádlott a szabadságvesztés végrehatásának elrendelése esetén legkorábban a büntetés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Osztotta az ítélőtábla a fellebbviteli főügyészségnek az előzetes mentesítéssel kapcsolatos álláspontját. Az ilyen tárgyi súlyú és jellegű bűncselekményt elkövetőkkel szemben a másodfokú bíróság sem látta alkalmazhatónak ezt a rendkívüli jellegű intézményt, ezért az előzetes mentesítésre vonatkozó rendelkezést mindkét vádlott esetében mellőzte.
Mindezek miatt az ítélőtábla a Be. 372. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, egyebekben a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Bf.77/2014/5.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás