• Tartalom

48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet

48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról1

2015.11.03.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró földművelésügyi miniszterrel egyetértésben

a következőket rendelem el:

1. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet módosítása

1. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet [a továbbiakban: 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet] 16/B. §-a a következő (1b) bekezdéssel egészül ki:

„(1b) Amennyiben az ügyfél támogatási vagy valamely kifizetési kérelmével összefüggő fellebbezése tárgyában az elsőfokú döntést megváltoztató másodfokú döntést, vagy a megsemmisítő másodfokú döntés alapján a megismételt eljárásban hozott új elsőfokú döntést 2015. május 31. napja után vette kézhez, – az e rendeletben és az egyes támogatási jogcím tekintetében irányadó miniszteri rendeletekben írt határidőktől eltérően – utolsó kifizetési kérelmét 2015. november 13. napjáig nyújthatja be.”
„(5) A (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően, amennyiben az ügyfél támogatási vagy valamely kifizetési kérelmével összefüggő fellebbezése tárgyában az elsőfokú döntést megváltoztató másodfokú döntést, vagy a megsemmisítő másodfokú döntés alapján a megismételt eljárásban hozott új elsőfokú döntést 2015. május 31. napja után vette kézhez, – az e rendeletben és az egyes támogatási jogcím tekintetében irányadó miniszteri rendeletekben írt határidőktől eltérően – az utolsó kifizetési kérelmet legkésőbb 2015. november 13. napjáig kell benyújtania.”
„(2b) Amennyiben a támogatásra jogosult ügyfél jogorvoslati eljárást követően 2015. május 31. után jogerőre emelkedett helyt adó, vagy részben helyt adó támogatási döntéssel rendelkezik, úgy – az e rendeletben és az egyes támogatási jogcím tekintetében irányadó miniszteri rendeletekben írt határidőktől eltérően – legkésőbb 2015. november 13-ig köteles a támogatott műveletet megvalósítani, valamint az utolsó kifizetési kérelmet benyújtani.”

(4) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 30/B. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

30/B. § Amennyiben az ügyfél a 30/A. § a)–d) pontjaiban meghatározott valamely okiratot az utolsó kifizetési kérelemmel nem nyújtja be és hiánypótlás keretében sem tudja pótolni, mert azzal még nem rendelkezik, vagy az engedély még nem emelkedett jogerőre, az egyéb feltételek teljesítése esetén kifizetési kérelmének helyt kell adni, ezen okiratot pedig a kifizetési határozat közlésétől számított 6 hónapon belül kell benyújtania.”
„(6) Amennyiben az ügyfél a 30/B. §-ban írt kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.”

(6) A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet „Záró rendelkezések” alcíme a következő 36/N. §-sal egészül ki:

36/N. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 16/B. § (1) és (1b) bekezdését, a 17. § (5) bekezdését, 25. § (2a) és (2b) bekezdését, valamint 30/B. §-t a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban és ügyekben is alkalmazni kell.”

a) 16/B. § (1) bekezdésében az „(1a) bekezdésben” szövegrész helyébe az „(1a) és (1b) bekezdésekben” szöveg,

b) 25. § (2a) bekezdésében a „2014. március 31. után” szövegrész helyébe a „2014. március 31. és 2015. május 31. között” szöveg

lép.

2. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 88/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet módosítása

3. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 88/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet [a továbbiakban: 88/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet] „Záró rendelkezés” alcíme a következő 16/F. §-sal egészül ki:

16/F. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] hatályon kívül helyezett 3. § (3) bekezdést a 2015. évi kifizetési kérelem alapján indult eljárásokban sem kell alkalmazni.”

3. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet módosítása

5. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet [a továbbiakban: 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet] 8. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Amennyiben az ügyfél a (2) bekezdésben meghatározott valamely okiratot az utolsó kifizetési kérelemmel nem nyújtja be és hiánypótlás keretében sem tudja pótolni, mert azzal még nem rendelkezik, az egyéb feltételek fennállása esetén kifizetési kérelmének helyt kell adni, ezen okiratot pedig a kifizetési határozat közlésétől számított 6 hónapon belül kell benyújtania.”
„(7) Amennyiben az ügyfél a 8. § (4) bekezdésében írt kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.”

(3) A 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet „Záró rendelkezés” alcíme a következő 10/E. §-sal egészül ki:

10/E. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 8. § (4) bekezdést és 9. § (7) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

4. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet módosítása

6. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet [a továbbiakban: 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet] 7. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A támogatási és kifizetési kérelem csak a benyújtási időszakot megelőző nyolcadik munkanapon lezárult, és a benyújtást megelőzően pénzügyileg rendezett képzésekre vonatkozóan nyújtható be.”

(2) A 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet „Záró rendelkezés” alcíme a következő 10/J. §-sal egészül ki:

10/J. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 7. § (4) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

5. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 160/2009. (XI. 19.) FVM rendelet módosítása

7. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 160/2009. (XI. 19.) FVM rendelet [a továbbiakban: 160/2009. (XI. 19.) FVM rendelet] 8. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Amennyiben az ügyfél a (3) bekezdésben meghatározott valamely okiratot az utolsó kifizetési kérelemmel nem nyújtja be és hiánypótlás keretében sem tudja pótolni, mert azzal még nem rendelkezik, az egyéb feltételek fennállása esetén kifizetési kérelmének helyt kell adni, ezen okiratot pedig a kifizetési határozat közlésétől számított 6 hónapon belül kell benyújtania.”
„(7) Amennyiben az ügyfél a 8. § (5) bekezdésében írt kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.”

(3) A 160/2009. (XI. 19.) FVM rendelet „Záró rendelkezések” alcíme a következő 10/G. §-sal egészül ki:

10/G. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 8. § (5) bekezdést és 9. § (7) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

6. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 44/2011. (V. 26.) VM rendelet módosítása

8. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 44/2011. (V. 26.) VM rendelet [a továbbiakban: 44/2011. (V. 26.) VM rendelet] 15. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Amennyiben az ügyfél a (3) bekezdésben meghatározott valamely okiratot az utolsó kifizetési kérelemmel nem nyújtja be és hiánypótlás keretében sem tudja pótolni, mert azzal még nem rendelkezik, az egyéb feltételek fennállása esetén kifizetési kérelmének helyt kell adni, ezen okiratot pedig a kifizetési határozat közlésétől számított 6 hónapon belül kell benyújtania.”

(2) A 44/2011. (V. 26.) VM rendelet 16. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Amennyiben az ügyfél a 15. § (5) bekezdésében írt kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.”

(3) A 44/2011. (V. 26.) VM rendelet „10. Záró rendelkezések” alcíme a következő 17/E. §-sal egészül ki:

17/E. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 15. § (5) bekezdést és 16. § (6) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

7. Az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program 2. prioritási tengelye szerinti beruházási támogatások feltételeiről szóló 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet módosítása

9. § Az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program 2. prioritási tengelye szerinti beruházási támogatások feltételeiről szóló 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet [a továbbiakban: 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet] a következő 41/D. és 41/E. §-sal egészül ki:

41/D. § Az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program 2. prioritási tengelye szerinti beruházási támogatások feltételeiről szóló 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet módosításáról szóló 4/2014. (X. 1.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 4/2014. (X. 1.) MvM rendelet] megállapított 29. § a) és b) pontját
b) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
41/E. § A 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel megállapított 20/A. § és 25. § (1) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.”

a) 20/A. §-ában a „2015. október 31-ig” szövegrész helyébe a „2016. január 31-ig” szöveg,

b) 20/A. §-ában a „2015. október 31. napját” szövegrész helyébe a „2016. január 31. napját” szöveg,

c) 25. § (1) bekezdésében a „20%-kal” szövegrész helyébe az „5%-kal” szöveg

lép.

8. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a növényi genetikai erőforrások és mikroorganizmusok ex situ megőrzéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 53/2011. (VI. 10.) VM rendelet módosítása

12. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a növényi genetikai erőforrások és mikroorganizmusok ex situ megőrzéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 53/2011. (VI. 10.) VM rendelet [a továbbiakban: 53/2011. (VI. 10.) VM rendelet] 6. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A tételek (5) bekezdésben meghatározott felszaporítását a NÉBIH 2015. november 15-ig igazolja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) Közvetlen Támogatások Igazgatósága felé.”

(2) Az 53/2011. (VI. 10.) VM rendelet a következő 23. §-sal egészül ki:

23. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 6. § (6) bekezdést és 16. § (4) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

13. § Az 53/2011. (VI. 10.) 16. § (4) bekezdésében a „6. § (6) bekezdésében” szövegrész helyébe a „6. § (5) és (5a) bekezdésében” szöveg lép.

9. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet módosítása

14. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet [a továbbiakban: 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet] a következő 25/G. §-sal egészül ki:

25/G. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] hatályon kívül helyezett 3. § (8) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben sem kell alkalmazni.”

10. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 52/2012. (VI. 8.) VM rendelet módosítása

16. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 52/2012. (VI. 8.) VM rendelet [a továbbiakban: 52/2012. (VI. 8.) VM rendelet] 14. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Amennyiben az ügyfél a (2) bekezdésben meghatározott valamely okiratot az utolsó kifizetési kérelemmel nem nyújtja be és hiánypótlás keretében sem tudja pótolni, mert azzal még nem rendelkezik, az egyéb feltételek fennállása esetén kifizetési kérelmének helyt kell adni, ezen okiratot pedig a kifizetési határozat közlésétől számított 6 hónapon belül kell benyújtania.”

(2) Az 52/2012. (VI. 8.) VM rendelet 15. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Amennyiben az ügyfél a 14. § (7) bekezdésében írt kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.”

(3) Az 52/2012. (VI. 8.) VM rendelet a következő 19/D. §-sal egészül ki:

19/D. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet]
a) megállapított 14. § (7) bekezdést és 15. § (6) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell,
b) hatályon kívül helyezett 7. § (3) bekezdés b) pontját és 7. § (6) bekezdését a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben sem kell alkalmazni.”

17. § Hatályát veszti az 52/2012. (VI. 8.) VM rendelet

11. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER térségek közötti együttműködés végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 11/2013. (III. 5.) VM rendelet módosítása

18. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER térségek közötti együttműködés végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 11/2013. (III. 5.) VM rendelet [a továbbiakban: 11/2013. (III. 5.) VM rendelet] 2. § (6b) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6b) A támogatási határozat jogerőre emelkedését követően a jóváhagyott tevékenységekben – ide nem értve valamely tevékenység elmaradását – vagy az ügyfelek személyében bekövetkező változás – kivéve a kötelezettségátadást és a jogutódlást – esetében a koordináló szervezetnek meg kell küldenie a módosítás elfogadhatóságára vonatkozó javaslatát az IH részére. Az IH dönt a módosítás elfogadhatóságáról.”

(2) A 11/2013. (III. 5.) VM rendelet a következő 23. §-sal egészül ki:

23. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 2. § (6b) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

12. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 66/2013. (VII. 29.) VM rendelet módosítása

19. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 66/2013. (VII. 29.) VM rendelet [a továbbiakban: 66/2013. (VII. 29.) VM rendelet] 8. § (4a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4a) Amennyiben az építési engedély-köteles beruházást megvalósító ügyfél a jogerős használatbavételi engedélyt nem tudja az erdészeti hatósághoz be nyújtani, mert azzal még nem rendelkezik, az egyéb feltételek fennállása esetén kifizetési kérelmének helyt kell adni, a jogerős engedélyt pedig a kifizetési határozat közlésétől számított 6 hónapon belül kell benyújtania.”

(2) A 66/2013. (VII. 29.) VM rendelet 12. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Amennyiben az ügyfél a 8. § (4a) bekezdésben írt kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.”

(3) A 66/2013. (VII. 29.) VM rendelet „13. Záró rendelkezés” alcíme a következő 13/C. §-sal egészül ki:

13/C. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 8. § (4a) bekezdést és 12. § (7) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.”

13. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2013. (XI. 8.) VM rendelet módosítása

20. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2013. (XI. 8.) VM rendelet [a továbbiakban: 103/2013. (XI. 8.) VM rendelet] 14. § (11) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(11) Amennyiben az ügyfél a (10) bekezdésben meghatározott okiratot az utolsó kifizetési kérelemmel nem nyújtja be és hiánypótlás keretében sem tudja pótolni, mert azzal még nem rendelkezik, az egyéb feltételek fennállása esetén kifizetési kérelmének helyt kell adni, ezen okiratot pedig a kifizetési határozat közlésétől számított 6 hónapon belül kell benyújtania.”
„(6) Amennyiben az ügyfél a 14. § (11) bekezdésben írt kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.”

(3) A 103/2013. (XI. 8.) VM rendelet a következő 26. §-sal egészül ki:

26. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 14. § (11) bekezdést és 16. § (6) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

14. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 104/2013. (XI. 14.) VM rendelet módosítása

21. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 104/2013. (XI. 14.) VM rendelet [a továbbiakban: 104/2013. (XI. 14.) VM rendelet] 15. § (5a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5a) Amennyiben az ügyfél a (3) és (5) bekezdésben meghatározott valamely okiratot az utolsó kifizetési kérelemmel nem nyújtja be és hiánypótlás keretében sem tudja pótolni, mert azzal még nem rendelkezik, az egyéb feltételek fennállása esetén kifizetési kérelmének helyt kell adni, ezen okiratot pedig a kifizetési határozat közlésétől számított 6 hónapon belül kell benyújtania.”
„(3) Amennyiben az ügyfél a 15. § (5a) bekezdésben írt kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.”

(3) A 104/2013. (XI. 14.) VM rendelet a következő 24. §-sal egészül ki:

24. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 15. § (5a) bekezdést és 16. § (3) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

15. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból egyes jogcímek esetében technológiai berendezések korszerűsítés céljából történő beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 116/2013. (XII. 12.) VM rendelet módosítása

22. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból egyes jogcímek esetében technológiai berendezések korszerűsítés céljából történő beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 116/2013. (XII. 12.) VM rendelet [a továbbiakban: 116/2013. (XII. 12.) VM rendelet] 11. §-a a következő (6b) bekezdéssel egészül ki:

„(6b) Amennyiben az ügyfél az utolsó kifizetési kérelem benyújtásakor az üzemeltetéshez szükséges valamely engedélyt nem csatolja, mert azzal még nem rendelkezik, az egyéb feltételek fennállása esetén kifizetési kérelmének helyt kell adni, ezen okiratot pedig a kifizetési határozat közlésétől számított 6 hónapon belül kell benyújtania.”

(2) A 116/2013. (XII. 12.) VM rendelet 13. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Amennyiben az ellenőrzés során az MVH megállapítja, hogy az ügyfél a 13. § (4) bekezdésében írtaknak vagy az üzemeltetési kötelezettségének nem tesz eleget, a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.”

(3) A 116/2013. (XII. 12.) VM rendelet a következő 15/G. §-sal egészül ki:

15/G. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 11. § (6b) és 13. § (4) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.”

16. Az Európai Halászati Alapból a 3. prioritási tengely szerinti közös érdekeket célzó intézkedések támogatásának részletes feltételeiről szóló 17/2014. (III. 7.) VM rendelet módosítása

23. § (1) Az Európai Halászati Alapból a 3. prioritási tengely szerinti közös érdekeket célzó intézkedések támogatásának részletes feltételeiről szóló 17/2014. (III. 7.) VM rendelet [a továbbiakban: 17/2014. (III. 7.) VM rendelet] 8. §-a a következő (11) bekezdéssel egészül ki:

„(11) Az 5. § c) pontja szerinti intézkedések közül a közbeszerzési eljárással megvalósulók esetén a támogatásigénylési csomag 2015. december 15. napjáig nyújtható be.”

(2) A 17/2014. (III. 7.) VM rendelet a következő 23. §-sal egészül ki:

23. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 8. § (10) és (11) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

24. § A 17/2014. (III. 7.) VM rendelet 8. § (10) bekezdésében a „2015. november 30-át követően” szövegrész helyébe az „– a (11) bekezdésben foglalt kivétellel – 2015. november 30-át követően” szöveg lép.

17. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdőterületeket érintő tűzkárok megelőzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 41/2014. (IV. 8.) VM rendelet módosítása

25. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdőterületeket érintő tűzkárok megelőzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 41/2014. (IV. 8.) VM rendelet [a továbbiakban: 41/2014. (IV. 8.) VM rendelet] 14. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Amennyiben az ügyfél a (4) bekezdés szerinti vízjogi üzemeltetési engedélyt a 2015-ben benyújtott kifizetési kérelemmel nem nyújtja be, és azt hiánypótlás keretében sem tudja pótolni, mert azzal még nem rendelkezik, az egyéb feltételek fennállása esetén kifizetési kérelmének helyt kell adni, ezen okiratot pedig a kifizetési határozat közlésétől számított 6 hónapon belül kell benyújtania.”

(2) A 41/2014. (IV. 8.) VM rendelet 14. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Amennyiben a vízjogi üzemeltetési engedély köteles beruházást megvalósító ügyfél a 2016. évi egységes kérelem részeként nyújt be kifizetési kérelmet, részére kifizetés csak akkor teljesíthető, ha a jogerős engedély másolatát legkésőbb 2016. június 30. napjáig csatolja. Az MVH az eljárást a jogerős engedély benyújtásáig, de legkésőbb 2016. június 30. napjáig felfüggeszti.”

(3) A 41/2014. (IV. 8.) VM rendelet 18. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Amennyiben az ügyfél a 14. § (5) bekezdésben írt kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.”

(4) A 41/2014. (IV. 8.) VM rendelet a következő 23. §-sal egészül ki:

23. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított
a) 14. § (5) bekezdést és 18. § (4) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban,
b) 14. § (1) és (6) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben
is alkalmazni kell.”

26. § A 41/2014. (IV. 8.) VM rendelet 14. § (1) bekezdésében a „2015.” szövegrész helyébe a „2016.” szöveg lép.

18. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Gazdálkodói Információs Szolgálat működtetéséhez nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 48/2014. (IV. 25.) VM rendelet módosítása

27. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Gazdálkodói Információs Szolgálat működtetéséhez nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 48/2014. (IV. 25.) VM rendelet [a továbbiakban: 48/2014. (IV. 25.) VM rendelet] a következő 14. §-sal egészül ki:

14. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 9. § (5) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

28. § A 48/2014. (VI. 25.) VM rendelet 9. § (5) bekezdésében az „elszámolt összeget” szövegrész helyébe az „elszámolt képzési költségek összegét” szöveg lép.

19. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 21/2015. (IV. 17.) MvM rendelet módosítása

29. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 21/2015. (IV. 17.) MvM rendelet [a továbbiakban: 21/2015. (IV. 17.) MvM rendelet] 3. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A támogatási határozattal jóváhagyott műveletet legkésőbb 2015. november 6-ig meg kell valósítani. Kifizetési kérelem legkésőbb 2015. november 6-ig nyújtható be.”

(2) A 21/2015. (IV. 17.) MvM rendelet a következő 20. §-sal egészül ki:

20. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 3. § (2) bekezdést és 15. § (1) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

30. § A 21/2015. (IV. 17.) MvM rendelet 15. § (1) bekezdésében a „2015. október 30-ig” szövegrész helyébe a „2015. november 6. napjáig” szöveg lép.

20. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet módosítása

31. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet 10. § (1) bekezdésében az „október 21-ig” szövegrész helyébe a „november 13-ig” szöveg lép.

21. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek beszerzéséhez a 2015. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2015. (V. 6.) MvM rendelet módosítása

32. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek beszerzéséhez a 2015. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2015. (V. 6.) MvM rendelet [a továbbiakban: 26/2015. (V. 6.) MvM rendelet] a következő 12/C. §-sal egészül ki:

12/C. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 3. § (6) bekezdést és 4. § (1) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

a) 3. § (6) bekezdésében az „október 15-ig” szövegrész helyébe a „november 6-ig” szöveg,

b) 4. § (1) bekezdésében az „október 15-ig” szövegrész helyébe a „november 6-ig” szöveg

lép.

22. Záró rendelkezés

34. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. november 4. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére