• Tartalom

55/2015. (XII. 11.) MvM rendelet

55/2015. (XII. 11.) MvM rendelet

az építészeti örökség helyi védelmének szakmai szabályairól szóló 66/1999. (VIII. 13.) FVM rendelet módosításáról1

2015.12.19.

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (2) bekezdés 3. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 10. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § Az építészeti örökség helyi védelmének szakmai szabályairól szóló 66/1999. (VIII. 13.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A rendelet hatálya az építészeti örökség mindazon elemére kiterjed, amely külön jogszabályok alapján nem áll védelem alatt, és amelyet a települési önkormányzat – a fővárosban a kerületi önkormányzat, valamint a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi önkormányzat – rendeletében helyi települési, táji, természeti, építészeti, néprajzi, képző- vagy iparművészeti, ipartörténeti, régészeti értékként védetté nyilvánít (a továbbiakban együtt: helyi védelem).”

2. § Az R. 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

3. § A helyi védetté nyilvánítás szakmai előkészítését az 1. § (1) bekezdése szerinti települési önkormányzati rendeletben meghatározott eljárási szabályok betartása mellett – a főépítészi tevékenységről szóló kormányrendeletben foglaltak szerinti – a települési – a fővárosban a fővárosi és a kerületi – vagy a térségi önkormányzati főépítész látja el.”

3. § Az R. 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

4. § A települési önkormányzat – a fővárosban a kerületi önkormányzat, valamint a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi önkormányzat – az építészeti örökség helyi védelmének általános szabályai keretén belül – szabályozhatja
a) a helyi területi és egyedi védelem alá helyezés, illetve a védelem megszüntetésének általános rendjét és feltételeit, a tulajdonosok előzetes tájékoztatási kötelezettségét,
b) a helyrehozatali kötelezettség előírásának rendjét, annak teljesítéséhez nyújtandó önkormányzati támogatást, valamint a védett építmény rendeltetésszerű használatához szükséges mértéket meghaladó költségek megtérítését,
c) a kedvezmények mértékét és módját,
d) reklám, hirdetőberendezés vagy más, az építményen vagy attól különállóan megjelenő berendezés vagy tárgy elhelyezésére, valamint a védett területekre és a védett építményekre vonatkozó tiltást, korlátozást, feltételeket.”

4. § Az R. 5. § (2) bekezdésében a „szóló önkormányzati” szövegrész helyébe a „szóló települési önkormányzati” szöveg lép.

5. § Hatályát veszti az R.

c) 8. § (1) bekezdésében az „– az építésügy körébe tartozó tevékenységek ellátásához szükséges hatósági nyilvántartások létesítésének és működésének feltételeiről szóló 241/1997. (XII. 19.) Korm. rendelettel összhangban –” szövegrész.

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. december 20. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére